Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-22 / 18. szám
1966. JANUAR 22., SZOMBAT r«ST MEcrei 1965-ben: csökkent a közúti balesetek száma 1713 közlekedési baleset történt az elmúlt évben Pest megye közútjain — 13-mal kevesebb, mint az előző esztendőben. A korábbi 10—15 százalékos évenkénti növekedéssel szemben ez az arány rendkívül kedvező, hiszen tavaly minden eddiginél nagyobb volt a közúti forgalom. A balesetek számának csökkenése mindenekelőtt annak a széles körű társadalmi összefogásnak az eredménye, amelyet a megyei közúti balesetelhárítási tanács szervezett és irányított. A tanács tegnap tartotta évzáró ülését, amelyen megtárgyalta az idiei munkatervet is. Dr. Ádám Mihály, a megyei tanács vb-tit- kárának a megnyitója után Bemáth Andor, a balesetelhárítási tanács megyei titkára számolt be a múlt esztendei sikeres tevékenységről. A tanács tavaly különösen nagy erőfeszítéseket tett a közúti balesetek megelőzése érdekében. Mozgósította a társadalom minden rétegét, intézményeket, termelőszövetkezeteket, iskolákat, vállalatokat a balesetmentes közlekedésért. KRESZ-versenyeket, diákvetélkedőket, autós—motoros találkozót rendezett, sokféle ötlettel vonta be a balesetelhárítási mozgalomba a gyalogosokat. Ma már több mint 700 önkéntes közlekedési Eredményes társadalmi összefogás Több mint 700 önkéntes rendőr idén is gazdag program Ülést tartott a balesetelhárítási tanács rendőr segíti Pest megyében a biztonságosabb közlekedést. Nagy sikert aratott az úgynevezett levelező KRESZ-oktatás. A ráckevei járásban például 10 200 kisdiák vizsgázott a kerékpározás gyakorlati és elméleti tudnivalóiból. A vállalatoknál megszervezték a „Vezess balesetmentesen” mozgalmat, Aszódon közlekedési játszóparkot építettek, több iskolában közlekedési úttörőcsapatot szerveztek. Erre az esztendőre is nagyszabású programot dolgozott ki az intéző bizottság, amit a részvevők részletesen megtárgyaltak. A legfőbb célkitűzés továbbra is a közúti balesetek megelőzése, a gépjárművezetők, motorosok és gyalogosok nevelése. Jó néhány rendezvényt terveznek az elkövetkezendő hónapokban, tovább szélesítik az iskolákban kibontakozott KRESZ- vetélkedöket, megyei autós— motoros találkozót rendeznek Visegrádon. S. P. Országos tanácskozás a pedagógusok bérrendezéséről Elkészült az alsó- és középfokú oktatási intézményekben foglalkoztatott pedagógusok bérrendezésére vonatkozó utasítás. Az ennek végrehajtásával kapcsolatos feladatokról tanácskoztak pénteken a Művelődésügyi Minisztériumban 31 ezer RISZ-fiatal a megyében Megerősödtek az ifjúsági szervezetek 702 lakást építettek Pest megye K Iß Z -szervezetei — a legutóbbi összeírás szerint 31 099 fiatalt tömörítenék soraikban. A tagok kétharmad része 14—18 éves közötti tanuló, vagy szakmunkás. A tagösszeírás tapasztalatait tegnap tárgyalta a KISZ megyei végrehajtó bizottsága, s megállapította: hogy a KlSZ-alapsaervezetek a múlt évben lezajlott tagösz- szeírások során megerősödtek, javult a szervezeti, és politikai munka. A KISZ-tagokkal többet foglalkoztak, s egyben felkészültek az idei akcióprogram végrehajtására is. Tavaly nőtt a szervezeten kívüli fiatalok érdeklődése is a KISZ iránt. Sok helyütt új belépőkkel erősödött az alapszervezet. Ugyancsak tegnap tárgyalta a KISZ megyei végrehajtó bizottság az Ifjúság a Szocializmusért mozgalom múlt esztendei tapasztalatait. Megállapították, hogy a munkás-, paraszt- és tanulóifjúság mindent megtett a vállalt feladatok teljesítése érdekében. Többek között 30 ezer holdnyi rét, legelő megművelését végezték el, az őszi betakarítási munkákban 28 ezer tanuló vett részt. Hasonló eredményekről adott számot a jelentés, a kultúra, a sport és a tanulás területeiről is. Az idén a mozgalom új rendszerét alakítják ki, s eddig már közel 16—20 ezer fiatal kapcsolódott be a munkába. Megyénk KISZ-szervezetei már eddig Is kivették részüket a lakásépítkezésekből. Az elkövetkezendő öt évben a KISZ megyei Bizottsága ugyancsak bekapcsolódik az akcióprogramban tervezett lakásépítkezésekbe. 702 lakást szándékozik a megye különböző részeiben felépíteni. Ennek érdekében bizottság alakul, amely irányítja, szervezi a KISZ lakásépítő közösségeket Váciéi teljes szélességben zajlik a Duna Bajáig befagyott a déli Dnna-szakara Tovább javultak az útviszonyok A fokozódó hideg hatására erősödött a Dunán a zajlás. A felső Duna-szakaszon a víztükörnek 75—80 százalékát takarják el a jégtáblák, de Vác- tól lefelé teljes szélességben zajlik a folyó. A sűrű tömegben érkező jégtáblák a magyar—jugoszláv határon kialakult hét kilométeres jégmezőnél megakadtak, s viszonylag gyors ütemben növesztették tovább ezt a jégpáncélt. Csütörtök reggeltől délután 4 óráig majdnem 10 kilométerrel bővült a jégmező, és elérte Mohácsot, péntek reggelre pedig további 20 kilométeres szakaszon, Bajáig befagyott a Duna. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság utasítására pénteken a jégtörőhajók megkezdték a bajai és a mohácsi jégpáncél átvágását. Pénteken délre egyébként Bajától északra majdnem 30 kilométernyire, Fájsz közelében is megállt a jég, mintegy 13 kilométeres szakaszon. Tovább javultak tegnap az útviszonyok. A KPM Közúti Főigazgatóság péntek esti tájékoztatása szerint az országban valamennyi főközlekedési út járható, néhol azonban csak nehezen. Az északkeleti országrészben, Szabolcs-Szatmár, továbbá Borsod megyében sok összekötő és bekötő úton torlaszok akadályozzák a forgalmat. Borsodban, ahol a legkedvezőtlenebb a helyzet, a Közúti Igazgatóság 11 motoros hóekével és huszonhárom lánctalpas vontatóra szerelt ekével takarítja az utakat. a megyei, a megyei jogú városi tanácsok pénzügyi és művelődésügyi osztályvezetői, valamint a pedagógusok szak- szervezete megyei bizottságainak titkárai. Az értekezleten — amelyen dr. Polinszky Károly és Lugossy Jenő művelődésügyi miniszterhelyettesek is részt vettek — dr. Nagy Sándor, a minisztérium pénzügyi főosztályának vezetője tartott tájékoztatót Ismertette a béremelés főbb alapelveit A tájékoztatóból kitűnt, hogy a rendelkezésre álló évi 350 millió forintból 260 milliót a törzsfizetések, 20 milliót egyes pótlékok, 70 milliót pedig az óradíjak emelésére fordítanak. A bérezés alapja a képesítés, a munkaviszonyban eltöltött több idő és a betöltött munkakör. A korcsoportok számát az eddigi 12-ről 10-re csökkentették. Az első korcsoport kivételével a többiben egységesen háromévenként emelkedik a pedagógusok bére. Lényeges változás, hogy az utolsó korcsoportban fix bértétel helyett alsó és felső határos törzsfizetést határoztak meg. A korcsoport-összevonással lehetővé vált, hogy a pedagógusok már a huszonhetedik szolgálati évben megkapják a korcsoport szerinti legmagasabb fizetést. Az új korcsoportrendszer a pedagógus nők régi és jogos sérelmét is orvosolja, mert általában öt-hat évvel nyugdíjkorhatáruk elérése előtt a legfelsőbb bér- kategóriába kerülnek. A korcsoportszűkítés előnye az is, hogy a fiatal pedagógusok gyorsabban juthatnak magasabb összegű törzsfizetéshez. Felemelték a különböző vezetői pótlékok jelentős többségét is. Február 1-én életbe lépő új bérutasítás a munkaviszonyban álló pedagógusok túlóráinak, helyettesítési óráinak és óraadó minőségben megtartott óráinak díját a mindenkori besorolás szerinti törzsfizetésük arányos részében állapítja meg, tehát a törzsfizetés meghatározott százalékát kapják. rím nap 1966. január 22, szombat, Artur napja. A nap kél: 7.22, nyugszik.: 16.30 órakor. A hold kél: 8.18, nyugszik: 17.04 órakor. Var ható IDŐJÁRÁS Felhős, párás, hideg idő, helyenként havazással. Többfelé köd- és zúzmaraképződés. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában mí- musz 3—mínusz 7 fok között, az erősen ködös helyeken mínusz 10 fok körül. — Versenyeznek az általános iskolások. A Magyar Úttörők Szövetsége és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság idén is megrendezi az orosznyelvű versenyt az általános és középiskolások között. A budai járási általános iskolások január 23-án, vasárnap reggel 9 órai kezdettel mérik össze tudásukat a budaörsi I. számú általános iskolában. Télen nem kötelező az egyensapka Erős téli hidegben a diákokat nem lehet egyensapka viselésére kötelezni. A vonatkozó rendelkezés értelmében egyébként a leánytanulóknak meg kell engedni, hogy hideg időben a köpeny, illetőleg a szoknya alatt hosszú melegítőt, vagy szöyetpadrágot hordjanak, ezt — rosszul fűthető tantermekben — a tanítás alatt is magukon tarthatják. 75 Eve, 1891. január 22-én halt meg Ybl Miklós, a XIX. század legnagyobb magyar építőművésze. Becsben végzett tanulmányai után Fóliák Mihálynál, a Nemzeti Múzeum építőjénél tanulta gyakorlatban a kőműves szakmát és építőmesterré képezte magát, majd ismét külföldön folytatott évekig tartó tanulmányokat. Nagyon sok magyarországi kastély, középület, fürdő, bérházpalota, templom építése mellett olyan pompás építmények jelzik pályájának állomásait, mint az Operaház, a Közgazdaságtudományi Egyetem, a BaziUka külső kiképzése, a budai Várpalota egy része. Közreműködött a Tudományos Akadémia palotájának építkezésénél, s a fővárosnak a nyolcvanas években végzett nagyszabású városrendezési terveinél is jórészt az 6 tanácsait követték. Nagyban hozzájárult az ország ipari fejlődéséhez azzal, hogy az építkezésekhez addig külföldről behozott nyersanyagok és ipari termékek hazai termelésére ösztönzött és nyújtott támogatást. Budán, a róla elnevezett téren és szülővárosában, Székesfehérvárott szobor örökíti emlékét, ★ 405 éve, 1561 január 22-én született Francis Bacon angol filozófus, az újkori materializmus és kísérleti tudomány megalapítója. ★ 95 éve, 1871. január 22-én halt meg Wilhelm Weitling, az első német utópista-kommunista. A lottó nyerőszámai: 5,41,62,82,83 — A szakszervezetek megyei tanácsa jóváhagyta, hogy a művelődési otthonok állami támogatására szánt keretből 1966-ban a Csepel Autógyár művelődési Háza 175 000, a Dunakeszi Járműjavító József Attila Művelődési Háza 145 000 forinttal részesüljön. — A tököli Vörös Csillag Termelőszövetkezet ma délelőtt 10 órakor a községi tanácsháza nagytermében tartja zárszámadó közgyűlését. A termelőszövetkezeti tagság eredményes munkája alapján 48 forint egy munkaegység. — Az isaszegi nyugdíjas vasutasok szakszervezeti bizalmijai felkeresték az idős, beteg öregeket és kis ajándékcsomaggal kedveskedtek nekik. A rendkívüli figyelmességet az idős szaktársak jólesően vették tudomásul. — Az építők művelődési klubjában Vácott, január 22-től 24-ig a Ba- racktolváj című bolgár filmet vetítik. Színésznők egymás közt — Büntetőjogi eljárás indult devizagazdálkodást sértő bűntett miatt a nagy- kátai Zemniczki József és felesége ellen. A Zem- niczki-házaspár 1965. december 2-án az IBUSZ által szervezett jugoszláv— olasz társasutazásra indultak és a vámhatóság engedélye nélkül 2300 forintot akartak külföldre csempészni. A rendőrség felhívása: JELENTKEZZENEK A KÉSLEKEDŐK IS Kicserélték a lejárt személyazonossági igazolványokat A Belügyminisztérium igazgatásrendészeti osztályán elmondották, hogy lényegében az év végén befejezték az 1964—1965. évben lejárt személyazonossági igazolványok kicserélését. Az illetékesek az előzetes felmérések alapján mintegy négymillió személyazonossági igazolvány kicserélésével, illetve új igazolványok kiállításával számoltak. A még nem végleges adatok szerint a rendőri hatóságok három és fél milliónál több személyi okmányt cseréltek ki. E nem csekély adminisztrációs munkát igénylő feladatok végrehajtásánál — egynéhány esettől eltekintve — a személyi igazolványok cseréje gyorsan, zökkenőmentesen zajlott le. Az előre kitöltött űrlap alapján a rendőrségen már elkészíthették az új igazolványt, s a tulajdonos jelentkezésekor csak a fényképet ragasztották bele. Az egyszerű és gyors ügyintézés mellett mégis vannak olyanok, akik hanyagságból, nemtörődömségből nem tettek eleget állam- polgári kötelességüknek, s érvényét vesztett igazolványt hordoznak zsebükben. Figyelmen kívül hagyják, hogy az érvénytelen igazolvány számos nehézséget, sőt kellemetlenséget okozhat tulajdonosának: megakadályozza, vagy késlelteti a hivatalos ügyek intézésében, nem vállalhat munkát, nem igényelhet útlevelet, nem vehet fel OTP-kölcsönt. Azon túlmenően, hogy megnehezítik állampolgári jogaik gyakorlását, szabálysértést is követnek el és pénzbírsággal is sújtják őket. A rendőrség ezért figyelmezteti a késlekedőket, hogy amennyiben 1965-ben lejárt a személyazonossági igazolványok, s mindezideig a zöld színű űrlapot nem nyújtották be a rendőrségnek, illetve a házfelügyelőnek, a lakónyilvántartó könyv vezetőjének, haladéktalanul jelentkezzenek a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon személyazonossági igazolványuk kicserélése végett. — Isteni voltál, édesem .. ., el tudom képzelni, ha jó is lettél volna... (Pásztor rajza) ÖNVÉDELEM New York közelében, Long- Island szigetén a bejáratnál a gyors vezetést kedvelők ezzel a szívélyes figyelmeztető táblával találkoznak: „A távírópóznák csak jogos önvédelem esetén rongálják meg a gépkocsikat.” Postabontás A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok ... 8.40: Népi zene. 9.10: Orvosi tanácsok. 9.15: Operarészletek. 10.12: Sztárok papucsban. 10.46: Pódium 65! 11.46: Mozart: G-dur szonáta. 12.15: Operettrészletek. 13.00: Sziklák alatt. Mészöly Miklós elbeszélése. 13.15: Vivaldi—Haydn-hang- verseny. 14.05: Falurádió. 14.35: Fúvóskeringők. 14.45: Mi történt a héten a nagyvilágban? 15.00: Fiatalok tánczene-műsora. 15.35: Hétvége. 17.35: Operaáriák. 18.10: Üj művek a világirodalomban. 18.28: Brahms-művek. 19.28: Könnyű- és tánczene. 20.25: Szilveszteri társas- utazás. Utikabaré. 21.30: Operettmuzsika. 22.15: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 14.00: Schubert-művek. 14.35: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.45: Táncdalok. 15.05: Heti hangversenykalauz. 15.50: Orvosi tanácsok. 15.55: Híres előadóművészek hangversenye. 17.05: Ifjúsági Rádió műsora. 17.47: Verbunkosok, magyar nóták. 18.30: Jugoszláviai útiképek. 18.45: A dzsessz kedvelőinek. 19.05: Könnyűzene. 19.27: A filozófia nagy problémája. 19.42: Verdi: A végzet hatalma. Négyfelvoná- sos opera. 22.38: Az ördöngős — Pirandello jelenete. URH 18.35: Latin-amerikai dalok. 18.55: Beethoven: Diabbelli-variációk. 19.50: Magnósok, figyelem. 20.20: Századunk zenéjéből: 22.04: Operettrészletek. TELEVÍZIÓ 16.55: A kísérleti raj. Vidám kisfilm a katonaéletről. 17.30: Tessék kérdezni — a nyelvész válaszol! Lőrincze Lajos műsora. 18.00: Hírek. 18.05: A Boszporusztól a Canale Grandéig ... Ütifilm. 18.20: Észrevettük ... Kritikusok nyilatkoznak kulturális életünk időszerű kérdéseiről. 18.40: A tv jelenti, aktuális riportműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: TvHíradó. 19.50: Szombat esti kon- feransz. 20.00: A három testőr. Olasz film. 21.05: Varieté a stúdióban. 21.35: Jazztörténet dióhéjban. Elmondja és közreműködik Gustav Brom és zenekara. 22.05: Tv- Híradó — 2. kiadás. KARNEVÁL HERCEG DUNAKESZIN Régi, kedves hagyomány iskolánkban, hogy minden év januárjában megrendezik az úttörő karnevált. Erre az idén ma délután 3 órakor kerül sor, amikor 60 jelmezes diák vonul fel. A jelmezversenyt tavaly Gajdóczy Anna nyerte, „napló” jelmezével. A pajtások nagy buzgalommal készítették az érdekesebbnél érdekesebb maskarákat. Vajon Anna ebben az erős mezőnyben meg tudja-e tartani első helyét, — és ha nem, ki lesz az idei győztes? Gendur József, csapattudósító, Dunakeszi 3-as számú általános iskola Fő az előrelátás! Aszódon a Benedek utcában egy házat még a nyár végén beállványoztak. A tatarozása azóta is húzódik, az állvány — különösen most télen, amikor a hótorlaszoktól alig lehet közlekedni — komoly közlekedési akadály. Miért nem lehetett időben tatarozni, vagy miért nem tavasszal állították fel az állványt, amikor dolgozni is lehet? Kiss Sándorné. Aszód Már a múlt évben is szóvátettem hogy Kismaroson nincs megfelelő fedett váróterem, ezért a Budapestről Szob felé utazók csak igen veszélyes módon juthatnak a túloldali váróterembe. Sokan ugranak át a kerítésen. Igaz, hogy ez néha 50 forintba kerül — nem is beszélve arról, a veszélyről, hogy a szembejövő vonat a kanyarból bújik elő. Az utasok nevében ismételten kérem a kismarosi tanácsot, ha lehet, egy fedett helyiséget biztosítson a várakozóknak. Solymosi László. Dunakeszi