Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-09 / 290. szám

1965. DECEMBER 9, CSÜTÖRTÖK "T/fiHap 3 Dicsérő oklevél a Dömsödi Fmsz-nek A Pest megyei Állami Ke­reskedelmi Felügyelőség a te­lefonnál. Semmi kétség, rend­kívüli közlendője lehet. — Igen, ilyen még nem for­dult elő gyakorlatunkban. Di­csérő oklevelet ugyan már nem is egyet adtunk ki, de mindig csak egyes boltoknak, földművesszövetkezetnek azonban most legelőször. A Dömsödi Földművesszövetke­zet érdemelte ki írásbeli di­cséretünket egész bolthálózata rendjéért, tisztaságáért, áru­kezelésért, és a valamennyi boltjában tapasztalt előzékeny udvarias kiszolgálásért. Végig vizsgáltuk Dömsöd csaknem valamennyi üz­letét észrevételezésre érdemes hi­bát egyikben sem találtunk. Egyszóval a dömsödi — min­taszövetkezet. Kérjük nézzék meg, és dicsérjék meg szintén. Most tehát Dömsödön va­gyunk és ahogy máskor, vala­hányszor erre járunk a Déli­báb cukrászdába térünk be egy feketére, mert a kávéja zamatos és erős. Erről külön­ben mintha már írtunk vol­na elismeréssel, s jó ízű sü­teményeiről is, a cukrászmes­ter remekléseiről. A község boltjaiban viszont még nem jártunk. Most is előbb a kira­katokat vesszük szemügyre. (Nemcsak a főutcán — ame­lyen keresztül bonyolódik le Baja irányába a közúti for­galom — ízlésesek a besötéte- déskor neonfénnyel kivilágí­tott kirakatok, hanem a köz­ség külső területén is. Berendezése pedig úgy­szólván valamennyi bolt­nak kifejezetten városi jellegű. Budapesten is korszerűnek mondanák akármelyiket. Az élelmiszer- meg a háztartási­bolt önkiszolgáló, a cipő- és a ruházati boltok pedig önkivá­lasztók. A szövetkezetnek mind a 19 boltja csupa szak­üzlet, egyedül az apajpusztaí vegyeskereskedés. Ez viszont annyira az, hogy még háztar­tási kisgépek kölcsönzésével is foglalkozik. A pusztán! Bent a faluban külön köl­csönzőbolt működik. Nyaran­ta még asztali ventillátort is ad bérbe, de a sokfajta esz­köz, edény, meg gép kölcsön­zése azért a 6500 lakosú község­ben aligha lenne gazdaságos, ha alkalmazottja nem hasz­nálná ki alaposan a munka­idejét. Harisnyaszem-felszedés is „profilja” a kölcsönzőbolt­nak. Strandcikkek kölcsönzé­sével viszont a Duna-parti strandvendéglő foglalkozik. Ez a két példa bizonyítja, hogy ügyesen és tervszerűen törekszik a szövetkezet az ön­költségcsökkentésre. — Tavaly egymilliónál valamivel több tiszta nyereséggel zártuk az évet, 1700 tagunk részjegyeire 7 százalékot fizettünk és 65 ezer forintot vásárlási visz- szatérítésre. Idén talán még valamivel jobb lesz az ered­mény, — közli Seres János főkönyvelő, akiről tudni kell, hogy egyben vezetője a köny­velés Petőfi brigádjának. Ebben a szövetkezetben még a könyvelés dolgozói is szo­cialista brigádban dolgoz­nak. Dobos György a felvásárlási üzemág vezetője büszkén újságolja, hogy az idei rossz időjárás ellenére, az ezer csa­láddal dolgozó méhész szak­csoport 500 mázsa mézet adott át. A tavaly alakult nyúlte- nyésztő szakcsoport már az első évben kétezer nyu- lat. Most szervezik a libatenyész­tő szakcsoportot. A háztáji gazdaságok a szövetkezet idén létesült faiskolájából az ősz­szel 11 ezer gyümölcsfacse­metét vettek át és ugyan­annyi régi háztáji gyümölcs­fát ápolt tavasszal, meg nyá­ron az fmsz növényvédőbri­gád. — Két vendéglőnk, négy falatozónk és mindössze egy italboltunk van — sorolja Baranyai Ferenc kereskedel­mi osztályvezető — de van egy egészen különleges csár­dánk is: a tejcsárda. Ott áll ez a csárda, a ben­zinkút mellett, ahol a távolsá­gi buszok is megpihennek. Kora reggel iskolásgyere­kek vendégeskednek ben­ne, kora délutánig pedig a Döm­södön áthaladó sok-sok autó vezetője. A tejet a pultnál mérik, de aki télen forró, nyáron jéghideg tejeskávéra, vagy kakaóra szomjazik, an­nak automatagép tölti tele 90 fillérért, háromdecis poha­rát. Tokay Györggyel, a Döm­södi Fmsz elnökével nem ta­lálkoztunk. Dobogókőn volt éppen a megyebeli fmsz-ve- zetők továbbképző tanfo­lyamán. Hallgatóként talán? Vagy tanárként? Majd leg­közelebb megkérdezzük tőle. Sz. E. Majdnem befejezték A mélyszántásnak csak nyolcvan százalékát sikerült eddig elvégezni a dabasi járás termelőszövetkezeteiben. A rossz időjárás, a sok esőzés és az ennek következtében főleg a szikes területeken feltörő belvizek hátráltatják a mun­kálatok tervszerű befejezését. Ez csaknem biztosain meggá­tolja, hogy az év végéig a mélyszántást a tervezett egész területen végrehajthassák. Remélik azonban, hogy de­cember végéig az elmaradást néhol még csökkenthetik. . ! Ili úliin M \ nnnwM Természetesen ez előbbin uion. ü Scoru... * az utóbbi *ze­WJ * “r1 repe olyan, mint avatásnál a szalagé. Az aszódi főútvonal aszfaltozása közben csak aprócska eligazítani való akad: a gép nyomán gyorsan ké­szül a tükrös felületű új szakasz (Foto: Gábor) AZ INTERJÚ RÉZ­BŐL ALL. Az első fejezet itt történik a Budafoki Ba- romfikeltetóállomáson. A kel­tetőben jó meleg van: 37, 33 fokos hőt sugároznak a keltetőgépek. Innét szállt ki imént Pipike. — Jól érzi magát? — Ahhoz képest, hogy mindössze pár órája vetet­tem le a tojásruhát — ki­elégítően. A „nyitány” csodálatos él­ményén már átesett. Háta mögött hálom bűvös hét. Most az első lépések kor­szakát éli. — Származása? — Mit faggat? Úgy tudom, ma már másodrendű tényező a származás. — Embernél. De nem egy csibénél, Pipike. — Jó, megadom magam. Be­vallom, eredetem távoli, pa­tinás múltba vész. Az USA régi, régi tartományában, New Hampshire-ben élt ős­apám és ősanyám. Kései elődeim onnét jöttek az Apaji Állami Gazdaságba, melynek homokján magam is megláttam tojásként a napvilágot. De tulajdonkép­pen mégis itt születtem Bu­dafokon, ebben a keltető üzemben. Ki most tenyerén tart, figyelmes gondozóm, mondhatni szülőanyám: Mici. Három héten át ő dédel­getett: melegített, hűtött, pá­rásított és forgatott. — Akár a tyúkanyó. — Úgy van. A tyúkanyó kisüzemi módszerét lemásol­ni — ez a nagyüzemi kel­tetés technológiája. — Mondjon még valamit önmagáról. — Jegyezze fel hát: én ép­pen ötszázezredik csibeként A félmilliomodik találkozás Pipikével láttam meg a budafoki nap­világot. Kicsit kései vagyok, de örömet hozok az üzem dolgozóinak. Tervteljesítés, sőt túlteljesítés. És pré­mium. Azt hiszem ismeri e bűvös szót. — Hogyne, magam is a piac­ról, illetve a prémiumból élek. De, hogy maga Pipike, ilyen tájékozott? — Fiatal vagyok és fejlődő- képes. — Ez majd elválik. S ha szabad érdeklődnöm: mi a további célja? — Kiskunlacházára megyek, a Pereg Tsz-be. De ne hara­gudjon, sietek. És beszállt hat és félezred magával egy csukott Garant- autóba. KISKUNLACHÄZA, Pereg Termelőszövetkezet. Az ud­varra már sötét este hull, de kopogtatásunkra kinyílik az ajtó. A teremben csibesereg, bágyadt villanyfény. A fekte­tett kályhavezeték meleget ont: halk, tömény csipogás. A csibék mellett húsz év kö­rüli fiatalasszony. Melegítő, színes kendő, alacsony heverő, mellette szódavíz, táskarádió és Passuth-kötet. — Az etetések közötti idő­ben el kell tölteni valamivel az időt... Pipike kellemes kezekbe ke­rült. Próbáljuk megkeresni sok ezer társa közt. — Kicsit fáradt vagyok — nyilatkozik. Az imént ettem egy kis kukoricadarát. Hol­napután már csibetápot fogok kérni, majd „leiszom” ma­gam. — Ne higgyék, hogy Pipike részeges, a leitatás nálunk fertőtlenítő folyadékot jelent — szól a „csibenevelőnő”. Megkérdezzük Pipikét: nyi­latkozzon távolabbi céljai fe­lől. — Szeretnék 8 hetes korom­ra legalább kilósra nőni, s en­nek érdekben mindent meg­teszek, illetve mindent meg- eszek. Már csak azért is, mert szeretnék gondozóm kedvé­ben járni, ki két forintot kap majd a téli csibe minden ki­lójáért Megjegyzem, holnap egy kis apró kavicsot is fo­gyasztok majd emésztésem ér­dekében, s mint hírlik: kapok a táppal aludtejet is, meg sár­garépát. Kós Károly zeng a táskará­dión, s a csibetenger csipog és New Hampshire-ről álmodik. A gondozónő kicsit álmos: — Jön az anyósom, majd ő felvált éjszakára. Én hazame­gyek, vár a férjem, Misi. ö a tsz-ben sofőr. De nagyon sze­retem a csibéket is. Az első transzport nem a legjobban sikerült. Penészes volt alattuk a szalma, de azért elértük 12 hét után a kiló húsz dekát. Remélem, ez a transzport jobb lesz. Épült új csibenevelőnk is. Két hét után odavisszük őket. Pipiké, bóbiskol, aludni sze­retne az első nap izgalmai után. — Szeretnék egy randevút, Pipi. — Jó — egyezik bele —, majd talán egy kiskocsmában. Nagyon szeretem a magyar muzsikát BENNE VAGYOK: én meg a pipihúst szeretem. Burgo­nyával és salátával. Csak bele ne essék Pipi a hét százalék megengedett elhullásba. De erről majd a gondozója gon­doskodik. (andrás) A nők- kongresszusuk előtt írta: Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsának titkára A nőkongresszust előkészítő — tavasz óta tartó — tanácskozások lezárultak. A termelőszövetkezeti nő­bizottságok, községi, városi, járási nőtanácsok újjává- lasztását mintegy összefoglalták az október—november­ben megtartott küldöttválasztó gyűlések. Eddig, ha valaki azt kérdezte tőlem, hogyan vesz­nek részt a magyar nők a közéletben, válaszul a tár­sadalmi, politikai, gazdasági, kulturális vezető helye­ket betöltő nők jelentős számát soroltam. A tanács­kozások arról győztek meg, hogy a nő közéleti szere­pe sokkal nagyobb ennél: közügyekről alkotott véle­mény, s sok javaslat hangzott el, gondosan elemzett feladatokról és a társadalomért végzett tettekről is szóltak az asszonyok. Mindez azt bizonyította, hogy a nők számára a „közélet” ma már nem idegen, s a nők a közélet alakítói a tsz-ekben, az üzemekben, a szo­cialista brigádokban, ugyanúgy, mint a szülői munka- közösségekben, vagy akár a nőtanácsokban. A tanácskozásokon a kongresszus központi kérdé­seiről folyt a szó: hogyan tudják betölteni ma a nők kettős hivatásukat, mennyire fejlettek azok a feltéte­lek, amelyek lehetővé teszik, hogy a nő igazi anya és teljes értékű munkaerő is legyen. A gyűléseken be­igazolódott mindez nem „nőkérdés”, hanem nagyon jelentős társadalmi kérdés, elválaszthatatlan megha­tározója a társadalom fejlettségének. A .negye, a köz­ség, város, a termelőszövetkezet, üzem, iskola, család, ügyeiről és a saját életükről szóltak az asszonyok. S mégsem az egyéni gond, hanem a kisebb-nagyobb kö­zösség érdeke határozta meg gondolataikat. A sza­vak nemegyszer világméretűvé szélesedtek, a nem­zetközi érdeklődést és tájékozottságot is tükrözték. Miről beszéltek a felszólalók? A termelőszövetke­zetekben dolgozó nők elmondták, hogy a vezetésben jobban kell érvényesülnie a nők képviseletének, de kü­lönösen a nők véleményének. Beszéltek arról, hogy a nők által végzett munka — pl. növénytermesztés — normái nem biztosítanak megfelelő, igazságos kere­setet. Hogy baj van az igazságos juttatással, például a nőnek nem juttatnak annyi háztájit, ha a férje az iparban dolgozik, mint a férjnek, ha felesége történe­tesen másutt tevékenykedik. A tanácskozásokon elhangzó észrevételek — a gyermekintézmények bővítése, az idénybölcsődék, napközik megnyitásának a munkacsúcsokhoz való iga­zodása tavasszal és ősszel is, nemcsak nyáron, a szol­gáltatások fejlesztése stb. — a falu új, nagyobb igényű életét idézte. Sok szó esett a családról, az anyai hivatásról. Az állampolgár felelősségével beszéltek erről az asszonyok. Arról, hogy nem eléggé becsülik meg az anyákat. A megoldásra sokféle javaslat hangzott el. Lényegük, hogy jó munkával tovább kell fejleszteni azokat a fel­tételeket, amelyek a nők munkáját és anyai hivatását egyaránt segítik. Kimondták azt is, hogy a feladatok sürgősségi sorrendjében előbbre kell hozni a gyermekin­tézmények fejlesztését. A termelőszövetkezeteknek pedig több ilyen intézményt létesítsenek — a saját erejükből. Sok és felelősségteljes szó hangzott el a nevelés­ről. A családok felelősségéről, a társadalom és benne a nőmozgalom pedagógiai, felvilágosító, tudatformáló munkájáról, amelyre még az eddigieknél is fokozottabb mértékben szükség van, A pedagógus és a szülők együttműködésének a fontosságáról. Aggódva beszéltek a pályaválasztásban megnyilvánuló rossz szemléletről, a fizikai munka, s főként a mezőgazdasági munka le­becsüléséről. Elmondták, hogy nem egy helyen jó a munka, jó a vezetés, a mezőgazdaságban többet lehet keresni, mégis elmennek sokszor nehezebb körülmé­nyeket, kevesebb keresetet vállalva a városba a fia­talok. Szó volt arról, hogy a tanyai asszonyoknak több segítséget adjon a nőmozgalom. Törődjön többet a ta­nyáról messzire járó gyermekek tanulásának segíté­sével. Többen beszéltek azoknak az asszonyoknak a sa­játosan nehéz helyzetéről, akik több órát utaznak na­ponta munkahelyeikre. Az ipartelepítési politika ve­gye tekintetbe ezt a problémát is — javasolták. Sok szó esett a társadalom és a családok egyik legnagyobb gondjáról, az alkoholizmusról. Határozott állami büntető, javító és gyógyító intézkedéseket kö­veteltek, de az asszonyi gondoskodás is megszólalt: „Ne hagyjuk az iszákos férfiakat elveszni”. Nemcsak a mai társadalom új, teljes jogú a fér­fiakkal, egyenértékű szerepet vállaló nőalakja rajzo­lódott ki a tanácskozásokon, de kirajzolódtak az élet új vonásai is. Az üzemek szocialista brigádjaiba szer­veződött nők, akik egymás segítésében, nevelésében, a tanulásban, kultúrálódásban támogatják egymást, segítik az egyedülálló, gondokkal küzdő társakat, új életük kialakításában. A termelőszövetkezetekben dolgozó aszonyok a termelési eredmények mellett beszámoltak az emberi és társadalmi sikerekről is. Az új közösség kialakulá­sáról a munkaversenyekben, a munkacsapatban, közös tevékenységben összeforrott emberekről, akiket azelőtt például „az alszeg és felszeg ellentétei” választottak el —, ahogyan az egyik feLszólaló asszony mondotta. Az egyik megye küldöttválasztó gyűlésén mondta egy termelőszövetkezeti asszony: ..Más a becsülete annak az asszonynak a családban, aki leteszi az asz­talra a munkájáért járó teli borítékot”. A felelősségbe és az öntudatba egy sajátos többlet is vegyül: az hogy nemcsak dolgozó emberek, nemcsak állampolgárok az , asszonyok, hanem anyák is, az élet hordozói. A leg­nagyobb érték megteremtői. Ezért szóltak sürgető, mégis reális hangon mindarról, amit a nő kettős hivatá­sának feltételeként a társadalomnak meg kell terem­tenie, nemcsak a nő, hanem a gyermek, a nép jövője érdekében. ^_____________________________J %

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents