Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-05 / 287. szám
fMT U EGYEM icMújap 1965. DECEMBER 5, VASÁRNAP Polgár István: Öregember, beragadt a sárba. Toporog, s a sár cuppog, akár a tészta, melyet épp dagaszt a pék. Csöpöget az eső fűre, fára, könnyeznek a szőlővenyigék. Már a csizma besüllyedt bokáig. A vizes ló meleg után vágyik, bámészan néz egy borzas kakast. Kesereg az öreg s arra gondol, megéri-e, hogy itt majd betonból lesz az út s átkot már nem fakaszt? Bajuszán kis esőszem-sörétek gurulnak le, mint virgonc higany. Legény susog búvó kedvesének nyikorduló, sötét kapuban. Am hirtelen — tán varázsütésre — fény fakad a villanyokban végig. Az öreg, a lány meg a legényke árnyékukat lopva végigmérik. Világos út, jól látszik a kátyú. De eltűnik egyszer majd az is. Rándul a lő, a lőcsnek meg hátul nekifeszül az öreg kocsis. .................................................................................iwmw—M—BWMimmWMaMMMiiM ij l BÁRÁNY TAMÁS: I ' A FÉRFI § ----------------------------- mar § I Bertalan János | mó^ so^ dik hete volt a városban, 8 nagynénje vendégszerető há- § zában, amikor egyik reggel — ^ megvárván, amíg a háziak el- ^ mennek hazulról — megke- ^ reste a villanyvasalót s mun- ^ kához látott. Akkor még ma- 8 ga sem értette pontosan, Í8 miért is kell a nadrágot kivasalnia. s 8 Egész délelőtt dolgozott, fco- 3 nők buzgalommal. Életében ■j először hajolt forró vassal 8 nedves ruháról felcsapódó gőz X fölé, hiszen azelőtt mindig X anyja csinálta az effajta mun- kát. Irma nénjét azonban nem t merte megkérni erre, hiszen S a drága lélek bizonyára fur- í csőn nézett volna rá, ha azzal ■ fordul hozzá, hogy most jú- 8 liusban vasalja ki a barna ; szövetnadrágját. Viszont ezt a nadrágot — élete első hosszú 8 nadrágját — ki kellett vasal- £ ni, mindenáron. Igaz: két he- te függ a szekrényben, s ^ ugyancsak kilóghatta már az utazás törödöttségét — de hát § ez nem elég: az élének vágnia 8 kell! X ^ Erzsivel négykor volt talál^ kozó ja. ^ Mindketten most végezték $ az első gimnáziumot, s mind- ^ kettő azt mondta a másiknak, hogy a másodikat végezte. ^ Noha már ötödik napja ismer- ^ ték egymást, találkozót csak 8 most beszéltek meg először. 8 János tegnapig észre sem vet- \ te Erzsit; két vékony szőke X hajfonatát kislányosnak tar- äj tóttá, s tizenöt éves korában ^ az ember valahogy túl van 8 már a kislányokon. ^ De tegnap délután tovább ^ voltak együtt a társasággal, s 8 ő hazafelé menet Erzsi mellé $ került,» § Már nem is emlékezett rá, § miről beszéltek a hosszú úton $! hazáig. Felködlött benne, hogy ^ talán Shakespeare-röl — a ^ Szentivánéji álmot tavaly látnia a Szigeten —, vagy tán a S Hiúság vásáráról, amit nem- 8 régen olvasott. De az ördög ^ értette ezt: akkor, ott az ut- ^ cán valahogy alig figyelt a ^ tulajdon szavaira. Mindegyre ^ Erzsi két var kacsa himbálód- ^ zott előtte, azokat bámulta s 8 szinte önkénytelen folyama- 8 £ ossággal dőlt belőle a szó. Ki- § csit csodálkozott is magán, hi- X szén régebben valósággal X megbénult a nyelve, ha lá- \ nyokkal beszélt. Igaz: Icét-há- ^ rom éve még a labdán, mozin ^ kívül más alig érdekelte, esz- ^ tendeje meg a könyvek vará- 8 zsa kerítette hatalmába — s $ csak most legutóbb, tél végén, X tavasz fakadtán változott meg ^ körülötte minden. A csitri lá- X nyok, akikkel birkózva hem- ^ pergett a porban, s akiknek ^ varkocsát cibálta azelőtt, most 8 fölényes és soktudó pillantá- % 8 ///AV/////////////////////////AW///////// # i lővesaá a dóznit. Leül egy zsákra és mintha szertartást végezne, cigarettát sodor. Dohányt csippent a három ujja közé, félbehajtja a cigarettapapírt, beleszórja a dohányt, eligazítja, hogy mindenütt egyformán legyen, a dózni tetejét a bal és a jobb kéz gyűrűsujja közé fogja, hogy a leszóródó se vesszen kárba, a mutató- és a hüvelykujjával pedig megsodorja a cigarettát. Megnyá- lazza a szája szélét, jobb kézzel a szájához viszi a papírt, nyelvével végighúz rajta és egy gyors mozdulattal összeragasztja. — Itt nem szabad dohányozni! — szóit rá egy fiatalember, aki olyanidősforma, mint amilyen az ő fia lenne, ha élne. De meghalt a háborúban. 0 is Kovács Ferenc volit. Ekkor ragadt őrá az idős, a fiára, meg az ifjú előnév. Az ifjú meghalt, de azért ő nem lett ismét csak Kovács Ferenc, rajta maradt a jelző. •egek napját tartottak a termelőszövetkezetben. Öt is meghívták. A fészer alatt székek sorakoztak. az udvar egy részén is. Amikor meglátta ezt a sok széket, a drapériával letakart asztalt rajta, a virágcseréppel. amelyben aszparágusz volt, elfogta a szomorúság. Hát ennyien vagyunk! — gondolta és leült a hátsó sorba. Teltek a sorok. És a sok fekete ruhás férfi és nő olyan Látvány volt, mint amikor ősszel a fecskék gyülekeznek a villanydrótokon. A tsz-vezetőség befogatott a hintákba, amelyeken határszemlére szokott menni az elnök, a föagronómus, a brigádvezető. Ezen hozták azokat, akik már menni is alig tudnak... Mindezt elfeledtette vele az egész napos jókedv. Az öregek táncoltak, s köztük 6 is. De egyszer véget ént a tánc. És ahogy a kicsapó víz előbb-utóbb visszatér eredeti medrébe, úgy változnak vissza az öregek is. Egy részük már hazafelé indul, és mindjárt bemegy az irodába beteglapot kérni. Ha már itt Vannak, akkor enálkül nem mennek haza, mert az öregmemd. Erzsi annyi odaadással hallgatott, hogy Jánosnak nem volt szíve abbahagyni. Néha egymáséba tévedt a pillantásuk; olyankor gyorsan elkapta a szemét. j-------------------- i már azon I Sötétedett | tanakodtak,-------------------- hogy indulni illenék, amikor Jánosnak eszébe jutott, hogy egy hete nem írt már a szüleinek. Igaz, mindennap az eszében járt, hogy otthon bizonyára várják a levelét. Irma nénje is megkérdezte néhányszor, mikor ír már — de a strandolás, az új társaság valahogy mindig előbbrevaló volt. Ma reggel viszont megfogadta nénjének, hogy ír. — Bocsáss meg egy pillanatra — mondta Erzsinek —, csak átszaladok ide a trafikba levelezőlapért. írnom kell a szüleimnek, hazafelé menet majd bedobom a főpostán. — Erzsi biccentett, s ő már indult is. Vissza jövet gyorsan megírta a lapot. Töltőtolla ugyan da- coskodott egy ideig, de néhány erélyes rázás után megtört s tisztességesen rótta a sorokat. A kislánynak feltűnt, hogy a lap felül üres; a fiú nem írt megszólítást. — így küldöd el? — kérdezte meglepetten. János ránézett; éppen most kanyarította a sorok alá nevét, s őszintén szólva már várta ezt a kérdést. — Így! — mondta mindjárt határozottan. — Mit írjak? Drága Anyukám és Apukám? Férfiak vagyunk, mit érzelegjünk, nem igaz? Az érzelgés asszonyok dolga. Azzal állt is fel, fizetett — Erzsiké most már engedte — s mentek. A főpostánál tétován megállóit. — No — kérdezte a leány — hát nem dobod be a lapot? Ott a láda! — De igen — felelte gyorsan. — Csakhogy expressz- cédulávál szeretném feladni. Bocsáss meg egy pillanatra! S már lódult be a forgóajtón. Odabent megállt, kipillantott, nem figyeli-e a leány, aztán odahúzódott egy írópulthoz, előkapta töltőtollát s ijesztő gyorsasággal odaírta a lap tetejére: „Drága Anyukám és Apukám!” Azzal zsebébe süllyesztette a lapot s nyugodt lassúsággal kilépett a kapun. — No, feladtad? — kérdezte Erzsi. — Hosszú sor áll az ablak előtt, nem érdemes várni. Végeredményben holnap így is megkapják ... Igaz? — Igaz — biccentett a leány. János ekkor kimért léptekkel odament a postaládához, a zsebébe nyúlt, majd határozott, férfias mozdulattal útjára bocsátotta a lapot. 4 ravia regényéből készült A közönyösök című új főszer épben. olasz film, Claudia Cardinaleval a J I 4 sokkal méregették, s neki egyre inkább melege lett ezektől a pillantásoktól. S azon kapta magát, hogy egyre gyakrabban fordul meg a lányok után, ha könnyű blúzukban, lebbenö szoknyájukban ellibbennek mellette. Nemcsak arcukra — bokájukra s derekukra is rányílt a szeme. Később ráébredt, hogy hangja mélyül, s hogy most már minden szombaton borotválkoznia kell. Aztán jöttek a vizsgák, majd ez a nyaralás. Irma néni háromhetes meghívása a szép bizonyítvány jutalmaképp.----------- még nem volt ott j Erzsi a főpostánál,------------ amikor ő odaért. Néhányszor elsétált hát a jókora épület előtt, s tán tíz perc múltán megpillantotta a kislányt. A tér felöl jött, kék szoknyában, fehér blúzban. János nézte s csepp szédülést érzett. „Érdekes — villant meg benne —, a lábát nem is néztem meg. csak a haját...” Nem is gondolhatta tovább; a lány már ott állt előtte. — Hová menjünk? — kérdezte férfiasán. — Sétáljunk? Őszintén szólva ezt szerette volna; nem akarta, hogy az ülés tönkretegye nadrágja vasalását. De a lány hallgatott. — Vagy inkább cukrászdába szeretnél? — kérdezte azután, mert ebből a hallgatásból valahogy azt olvasta ki, hogy szép, szép a sétálás is, de a cukrászsütemény se utolsó. „Persze — gondolta — ilyenek a nökF' Kedvetlenül lib- bentett egyet a nadrágján, hogy Erzsi végre vegye már észre azt a hibátlan élt, aztán azt mondta: — Akkor gyerünk talán cukrászdába. Megengeded, hogy meghívjalak? Erzsi ezt nem engedte meg, noha magát az indítványt örömmel fogadta. Ezen kis,sé elvitatkoztak, aztán elindultak a cukrászda felé. Útközben János Balzacról beszélt. Nemrég olvasta az Elveszett illúziókat; sokat s hevesen magyarázott. Erzsi szemlátomást érdeklődéssel hallgatta, néha szólt csak közbe, olyasmit kérdezvén, hogy a pesti lányok mostanában kétrészes fürdőruhát hordanak-e inkább vagy egybeszabottat. Az előadást ilyenkor hosszú másodpercekre meg kellett szakítania, s bizony eléggé nehéz volt aztán visszatalálni az elvesztett fonalhoz. Pedig Bai- zacról még mindig sokkal könnyebb volt beszélni, mini arról, hogy mennyire tetszik neki Erzsi szőkesége. Egész délután a cukrászdában ültek. Balzac után újra Shakespeare került sorra, aztán Gorkij, aztán Móricz ZsigEs őt sem olyan fából fa- S rágták. Zúg a gép, időnként, mintha j fulladozna. Ez bántja a fülét.! Fel is kiabál az etetőnek, de az : nem hallja. Ezért, amikor; megérkezik az elnök, mégv'á-t ratja egy kicsit: hallgassa csak, 5 hogy nem szabad etetni. A gépről, a szalmáról, az! asztagról csak annyit látnak:; idős Kovács meg az elnök be-: szélget, mutogatnak is hozzá, $ Az elnök odahívja magához a $ pihenő etetőt, aki elindul a lét-J rán föl a dobra. 5 ; a dós Kovács előveszi etető? szemüvegét Az elnök le- í löki a nadrágot, az inget, 5 hirtelen elővillan fehér! felsőteste, meg talán an- S nái is fehérebb lábszára. Az 5 etető bólogat, kiszáll a „vályú- $ bői”, és mielőtt átadná a he- $ lyet, kezet fog idős Kováccsal. $ A gép az elhelyezkedésig üre- $ sen jár. Idős Kovács szeme $ vizslat: ott van-e már az el- 5 nők az elevátor alatt, lehet-e $ kezdeni? s Int: jöhet a kéve. A kévevágó kézre adja, ké- $ se átvágja a kötést, és mint az $ ájult ember, beleírniuk idős $ Kovács ölébe. Az idős ember $ széthúzza, hogy le ne fullad- $ jón a gép. A gép nyeli, vésze- $ sen nyeli, a tempó gyorsul, ^ idős Kovács legalábbis így ér- 8 zi. Figyeli az elevátort, amely- ^ nek láncán ritka a szalma. 8 í Az elnök dobálja a szalmát, ^ ő törni a gépet Ezt a párbajt ^ meg kell nyernie. Olyan etető, ^ mint ő, nem volt a környéken. 8 Hullnak a kévék. Karja fárad.« Az ujjai nehezen mozognak. A s falatok egyre nagyobbak a 8 gépnek. Brummog, nyög a gép. ^ • 3 Már csak az elevátort nézi. ^ Nem a kéve —, a szalma ér- 8 dekli. Az öléből széthúzatlanul | a gépbe zuhan a kéve. Egy, 8 kettő, három... A gép nyög és ^ ledobja a szíjat... János lejön a szalmáról. ^ Idős Kovács is a dobról. 8 — Maga győzött! — mondja § az elnök, és átöleli az idős em- ^ bért, akiről patakokban csurog ^ a veríték. 8 — Hátha még a gép Is bír- ^ ta volna! — vélekedik idős Ko- ^ vács. — De nem bírta! Hiába, ^ azok a régi gépek jobban bír- ^ ták! § 8 Az ég kék volt. Olyan tiszta, ^ mint ennek az idős embernek $ a szándéka. £ séghez hozzátartozik a beteg- lap. ö is betér az irodába az elnök höz. — Köszönök mindent János! — nyitja rá az ajtót. Az elnök — magas, erős ember — mosolyog, elhárítja a köszönetét. — Talán haragszol rám, János? — Most nem! De egyszer nagyon haragudtam magára! — Mikor? A homlokát ráncolja, szemgolyója a mennyezet felé fordul. úgy, hogy alig látszik a saembogár. Az emlékek között kutat, de ezt az estet sehogy sem találja. — Mikor adtam én neked okot? — Emlékszik, amikor együtt csépeltünk? — Hogyne! Mintha ma lett volna! — Na. akkor. — És miért? — Mert úgy tömte azt a gépet, hogy csak úgy dűlt a szalma. Nem győztem elrakni az elevátor alóL Idős Kováos mosolyog. Karja, mintha kéve lenne benne, az ujjai is úgy mozognak, mint amikor a szétvágott kévét, szépen, egyenletesen, engedik a gépbe. — Na és mondd, bírta a gép? — Bírta az anyja... De azért magának nem kellett volna úgy zabáltatnia. Nem tud nyugodni. Hol a régi emlékek rajzanak fel benne, hol olyan erősnek érzi magát, mint akkor, amikor két zsákot vitt a vállán, egyet a szájában a kocsmáig, fogadásból. — Értettem hozzá, tudtam etetni? — kérdi az elnöktől, mintha egyedül csak tőle függne a bizonyosság. — Tudott. — Tudok én még mindig. — Az lehet! — Lehet? Biztos is. Adj nekem egy gépet. Majd megmutatom én, hogyan kell etetni. És, ha benne vagy, mérjük össze az erőnket. Legyél ismét a szalmásom. Megegyeztek... ... Már a negyedik cigarettát sodorja, ezért jár a porfüstöt okádó gép körül reggel óta. Mára ígérte János, hogy megvívnak. Az elnök pedig nem olyan ember, aki nem állja a szavát.
