Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-29 / 306. szám

1965. DECEMBER 39, SZERDA z%Múiap 3 Tizenötéves kismama Vannak olyan emberek, akiknek őszinteségével talál­kozva nagy lélegzetet ve­szünk: úgy érezzük, érde­mes ettől feltöltődni. Az a család is ilyen emberekből áll, ahol tegnap jártam. Hí­vatlan látogatásomhoz egy kezembe került engedély ad­ta az ötletet: a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága jóváhagyta egy 15 éves kis­lány férjhez menését. Az érdekelt, hogy fogják fel a hozzátartozók a korai házasságot. A riporter szere­pe ilyenkor kissé kínos: ho­gyan viselkedjen? Legben­sőbb magánügyekről kérdez — újság számára. Szorongá­sa csak kölcsönös őszinteség­ben tud feloldódni. Heten a konyhában A ház eléggé kicsi, bár nem mondható réginek. Jut­tatott földre építették 1945- ben. Addig mindössze egy hold­ja volt a családnak. Arra, meg a felesben vállalt mun­ka reményére, születtek a gyerekek. Igaz, a hatodik már 1950-ben jött a világra. Heten ülnek a konyhában. Az apa és a nagyfia a Ganz— MÁVAG-ban dolgozik, az édesanya és 15 éves lánya, a tsz-ben. A nagyobbik lá­nyuk háztartásbeli, férje taxi­sofőr. A harmadik nővér még alszik a szomszéd szo­bában, délutáni műszakos. A többiek mind szabadságon, tegnap ölték le a disznót — „akit” két másik hízó közül választottak ki — volt mun­ka elég, ma délelőtt pihen­hetnek. Holnap megint lesz sok dolog, a 15 éves tartja este az esküvőjét. A disznótor maradék illa­tai belevegyülnek a lako- tíalomvárás hangulatába. Könnyű piros borral kínál­nak, a tizenöt éves lány há­zasságára kezd fogyni. Ki a családfő? A darus öregapa ölébe má­szik a másfél éves lányuno­ka A nagyfiú el­bújik egy újság mögé. Mind­ketten önként átadják a szót az asszonyoknak, azok­nak a férfiaknak az elnéző mosolygásával, akiknek meg­van a maguk komoly dolga az életben — a házitűzhely ügyeibe nem avatkoznak. Más­fél órás vendégségem alatt egy árva mondat sem hagy­ja el szájukat, de azt olyan közvetlenséggel csinálják, mintha részt vennének a be­szélgetésben. — Itthon, amint látja, én vagyok a családfő —, már a gyerekek számára, csak amíg meg nem házasodnak. Sok munka van velük. De meg is kanom a tiszteletet. Fi­zetéskor — kifordítja a kö­ténye zsebét — a pénzzel együtt adják a fizetési cédu­lát is — mondja a szikár, szíves beszédű édesanya. Min­denki ül, csak ő marad áll­va, hiába kínálják hellyel. Megszokta, hogy talpon le­gyen. A másnapi esküvőről tuda­kozódom: hogyan kapták meg a kiskorú lány házassági en­gedélyét? Azt felelik, sok utánajárásukba került. — Már az ötödik hónapban volt a lány, amikor szólt. Azért nem mondták meg előbb, mert mindenáron há­zasodni akartak. „Korra gyerek..." A lány nem sokat szól, hi­szen mindeddig gyereknek számított a felnőtt nővérei, bátyjai mellett. Amiben ed­dig erőszakos volt, az is el- intéztetett, hát újból visz- szavonult a gyerekkori sze­rénységbe. — Nem gondolod, te kis­mama, hogy nagyon korán lesz ez a házasság? — kérde­zem. — Hát... a vőlegényemet már két éve ismerem. Mire várjunk? Szeretem, más cé­lom nincs, mint hogy vele él­jek. Eljárok továbbra is a tsz-be, és nevelem majd a gyereket. Mit kívánjak még? Jártam én be Pestre is bolti eladónak, 500 forintért. Nem tetszett. — Nem kapott ki maguktól a lány? — kérdezem a ma­mát. — Ö nem annyira. Korra gyerek, különben meg — töb­bet táncoltatták, mint az iga­zi nagylányokat. Mondták is az ismerősök, ezt vagy ko­rán férjhez adom, vagy... hát úgy is lett! ö nem kapott ki, csak a ... tettes. De azzal sem volt sok kezdeni való. Két éve udvarol. El akarja ven­ni. Jól dolgozik, kárpitos. Itt a faluban is végzett mun­kát, megnéztem azt a bú­tort, amit csinált tudja a mes­terségét. Hát így meggyőződ­tünk róla, hogy rendes ember. Mi a bűn? — Nem pletykáltak a falu­ban? — Pletykáltak. Tudja, ki eb­ben lát bűnt, ki meg másban. Én például abban, ha egy gyereket elparentálnak. Tör­ténik ilyesmi errefelé, még- csak nem is orvos útján, ha több hónapos a mama: volt itt egy bábaasszony... négy évet kapott. Ezt csak arra mondom, ki ebben lát bűnt, ki másban. A nagyobbik lánya közbe­szól: — Az sem úgy van azért mama, mert mire neveljen az ember annyi gyereket? — Tik is hatan voltatok! — Akkor is más volt, és most is más. — És arról be­szél a fiatalasszony, hogy ma se fenékig tejfel az élet: ne­kik már két gyerekük van, meg kell gondolni, mire ad­ják ki a pénzt. A sofőr férjé­nek, igaz, összejön szépen a borravalóból, de az nem fix. A fixbe meg beszámítják a borravalót... Nem hagyott időt! — És hol laknak majd a fia­talok? — A szomszéd szobában, ahol eddig a nagyobbik lá- nyomék éltek. Űk most, bár­hogy panaszkodnak, házrészt vásároltak, elköltöznek. Saj­nos, ezzel a kicsivel nem tu­dok annyit adni, — bútort, ágyneműt — mint a többi gyerekemmel — nem hagyott időt. Ezért most egy évig la­kást és kosztot ingyen kap­nak, és meglátjuk, mire men­nek így. Ha tudnak spórolni, és megadják a tiszteletet ne­künk, akkor jut még más is... Amikor elbúcsúzom, kikí­sérnek a kapuig. Csak most látni a kis tizenötévesen, já­rás közben, az állapotát Fel­sóhajt a nővére: — Ha tudnád, mit mulasz­tasz, hogy ilyen korán férjhez mégy! <3 csak mosolyog, mint aki sok mindent tud, de nem be­szél. Padányi Anna Január elején jelenik meg a Pályaválasztási A fővárosban az 1965—66-os tanév végén mintegy 25 000 általános iskolás fejezi be ta­nulmányait. A szakmunkás- képző iskolákban csaknem 20 ezer fiatalt tudnak felvenni. — itt számolnak a Pest környékéről bejárókkal is. Középiskolában körülbelül ti­zenötezren tanulhatnak to­vább. A gép- és gyorsíró is­kolába háromezren, egészség- ügyi szakiskolákba ötszázan iratkozhatnak be. A fővárosi pályaválasztási tanácsadó — a Tankönyvkiadó Vállalat ígérete szerint — ja­nuár első felében kerül ki a nyomdából, és kapható lesz a budapesti, valamint Pest környéki könyvesboltokban. Ebben a tájékoztatóban meg­találhatók a különböző iskola­típusok, a felvételi számok, a szakmák, valamint a gyakor­lati képzést nyújtó vállalatok is. Sok segítséget ad a pálya- választáshoz a Nyár utca 9. szám alatt nemrég megnyílt állandó kiállítás, amelyet — beosztás szerint — csoporto­san látogathatnak az iskolák tanulói. A diákok a bemuta­tón írásos ismertetőt is kap­nak az elhelyezkedési, illetve továbbtanulási lehetőségekről. 37 kölcsönző bolt Hatmilliós forgalom - egy év alatt Pest megyében már 31 köz­ségben működik földműves- szövetkezeti kölcsönző bolt. Ezek az üzletek a falusi la­kosság legváltozatosabb igé­nyeit is ki tudják elégíteni. Forgalmukra jellemző, hogy az idén hatmillió forint díjért különféle háztartási gépeket, egyéb eszközöket kölcsönöz­tek. 11 HÓNAP ALATT: 6P millió Sorint kártérítés Nem készült még el a vég­leges összesítés, annyi azon­ban máris bizonyos, hogy az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatósága a kártérítés te­kintetében „rekord” esztendőt fog zárni. November 30-ig ugyanis — 11 hónap alatt — több mint 60 millió forint kártérítést fizetett ki a terme­lőszövetkezetek és a magáno­sok részére. BERZSENYI PINCÉJE Keme ne ssömj énben felújí­tották Berzsenyi Dániel pincé­jét. A költő Kemenesalján, a Stíghegy tövében, Egyházas- hetyén született, s a szomszé­dos Kemenessömjénoen volt borospincéje. A sárkány szárnyai Pest megyében, a Duna mentén játszódik Szentiványi Kálmán új, A sárkány szár­nyai című regényének a cse­lekménye. A könyv, a házaló kofák életét mutatja be, egy család sorsán keresztül. A re­gény már a nyomdában van, Pillantás - visszafelé Az sem árt — kiváltképp évzáráskor —, ha az ember visz- szafelé pillant. Akad néhány téma, amelyről az évközben* drukkok, izzasztó próbálkozások és erőfeszítések után már szívesen emlékezik meg az alkotó és a szemlélő egyaráni. Pillantsunk túl a „diadalkapun”. A látványos ív a váci Forte­gyár egy viszonylag régebben elkészült film- és papírgyártó részle­gének tartozéka. Épületet, helyet megtakarítva a fémalagúton fut át a sok száz- és ezerméteres anyag. A mögötte látható, felhőkarco­lónak induló sokemeletes modern épület lesz a Forte boszorkány- konyhája. Itt főzik a fotóanyagok felületén képet rögzítő, megjele­nítő emulziókat. Jövőre már hasznát látják a végre gyors tempóban épülő alkotásnak. YSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSA i Árok is van, gödör is van K icsi vidéki öntöde, itt minden kicsi, az igazgató mindenkit keresztne­véről ismer, itt semmi sem maradhat titokban. Az sem, hogy Bódog Balázs, a cigány Balázs, a szürkeöntödében egy- szercsak kétrét görnyedt, elkezdett jaj­gatni, s tán még mindig jajgatna, ha maga az igazgató haza nem küldi. Épp, hogy nekilódult a délutáni műszak, megkörnyékezte a rosszullét, sivalko- dott mint az anyátlan malac. — Jaj, jaj, minek kelletett nekem aztat a sok hurkát befalni, minek? — Gyönyörű fekete szemében ott remegett a rémület, tán’ még idő előtt meghal, mikor a levágott góbéból alig hiányzott valami. De mégsem akart hazamenni, az istennek se’. — Mit szólnak az emberek, mit szól­nak — óbégatott —, hogy aztat a kevés időt nem bírom ki. Semmit sem szólnak, nyugtatták meg, előfordult már másnál is, hogy bent lesz rosszul. — Ugye? ugye, hogy előfordult — örül meg a szomorú hírnek, ds azért vinkliben hajolva, tovább markolászta a lapátot. V égül az igazgatóért küldtek, zavar­ja már haza, hiszen rossz ránézni, annyira odavan. Nem oda Buda, két jaj­jaj között még a nagyfőnökkel is ha­dakozott. — De amikor a cigányságnak úgyis olyan pocsék a híre, akkor még én is rontsam? A diri kezdett beborulni. — Beteg vagy? — Jajjaj... — Hát akkor menj a fenébe haza. Neked nem rossz a híred. C sakugyan, Balázsnak nem volt rossz a híre. Nem úgy, mint azoknak a ro­máknak, akik átjáróháznak nézték az öntödét, s a legkisebb lapátot is nagyon nehéznek találták. De Balázs már hat éve gyúrta itt az ipart, egyszerű szak- szervezeti tagból bizalmivá lépett elő — minden módon kitűnt. A szemináriu­mon is — csoda, hogy nem ő volt az előadó —, olyan fainul szólt hozzá a problémákhoz. Vagy ahogy ő mondta: porblémákhoz. Az igazgató még kioktatta, nehogy elveszítse a napot — Hozol majd egy orvosi igazolványt és kész. — Hozok, hozok! — fogadkozott és valahogy elvánszorgott. A z igazgatónak este pesti vendégei voltak és vacsora után, egy pohár borra meginvitálta őket a Bástya Étte­rembe. Sovány kis vendéglátóipari bás­tya volt ez, pecsétes abroszokkal, vagy sótlan, vagy túl sós ételekkel, mogorva pincérekkel és egy világvárosi bandát utánzó cigányzenész kompániával sú­lyosbítva. Az igazgatónak nem ment ki a fejéből a délutáni eset, az üzem iránti hűség barna bőrű illusztrációját élvezettel mesélte. — Van nekem egy remek cigányom, kis alacsony ember, de zömök — olyan, szakasztott olyan — mutatott örömmel a hegedűjét kapirgáló prímásra, hogy nem kell holmi hasonlattal bíbelődnie — aztán mintha labda repült volna a szájába, gyorsan abbahagyta a mondó­kát. A szeme, akár a gumi rugózott elő­re, aztán némi csend után, inkább csak magának, elpöttyintett egy nevet. — Balázs! Majd hangosan, hogy néhány vendég szívdobogást kapott, elordította magát: — Balázs! Balázs éppen nagy figyelemmel dör­zsölte a vonót a csiklandós húrokhoz, mire azok szépségesen közölték a je­lenlevőkkel a komor hírt: „Eltörött a hegedűm, nem akar szó­lalni .. ” M ár azt sem lehetett megtudni, hogy Rózsinak mi a baja, mert Balázs, mintha csakugyan eltört volna a hege­dűje, kólikásan meredt a hang irányá­ba. Majd lógó karokkal, hullaként el­nyúlt hegedűvel meg is indult igazgató­ja felé. Ahogy megállt előtte, úgy tűnt, a kedves vendég gyászindulót rendelt, s igyekszik ezt magatartásával is aláhúz- ni. A' párbeszéd rövidnek és egyoldalú­nak indult. — A hasfájás? — Én... — Látom, már elmúlt. — Az úgy volt... — Holnap majd beszélgetünk. De Balázs azonnal akart beszélgetni és beszélt is. Azt mondta, eleinte nyög- décselve, aztán felszabadulva. — Az isten rohassza rám az eget, de az úgy vöt... — Hogy? — Hogy megbetegedett a prímás. — Szintén a hasa fájt? — Ne tessen bántani. Megbetegedett a prímás, a Kukás Jani, a sógorom! — Jobbulást kívánok neki. — Köszönöm. És hát valakinek be kellett ugrani. Ez az igazság! — Jól van, egy nap levonás, a többin még gondolkodom. Balázs diadallal kiáltott föl: — Nem lehet ám aztat. — Miért? — Mert a doktor is igazolta a beteg­séget. — Az anyád! De a doktorod anyját is! — Ugyan ne tessék már haragudni. Az igazgató elvtárs talán nem hitte el? — Na most már tűnj el. — Egy szép kis nótát esetleg, láthas­sa, még megy a ... Az egyik pesti vendég közbeszólt: — Árok is van, gödör is van... B alázs felvillanyozva intett a bandá­nak, s helyeslőén mondta: — Aj, milyen passzentos kis nóta. Csakugyan, van árok is meg gödör is. Veszettül prímáskodva rázendített. Az igazgató szórakozottan dúdolta, de csak az első bekezdést. Újra meg újra: — Árok is van, gödör is van... árok is van, gödör is van ... Aztán átmenet nélkül, mérgesen rá- röffent a pestiekre: — Mit röhögtök? Próbálnátok meg ti az öntödében hat évig lapáttal hege­dülni ... Nagy S. József Nagyobb erők feszítenek a hajlított hátú, bányaakna lejárathoz hasonló, fémházak alatt. Százhalombattán az idén már három kis, egyenként 50 megawatt teljesítményű áramfejlesztő dolgozott. Es indulásra kész az első magyar generátoróriás, amely egymagában produkálja három testvérének teljesítményét. Kazánjában már lo­bogott a tűz, s az esztendő első napjaiban, vagy heteiben megmoz­dul, s pörögni kezd a 150 megawattos turbogenerátor is. Irány a Balaton! A Törökbálint—Budapest közötti kettős autó­pálya-avatás az esztendő nagy eseménye volt. Sajnos Pest felé már nem készült el a városba, a főútvonalba tGrkolló szakasz. Annál tempősabban haladnak a Balaton felé vezető VII-es autópályával. A Betonútépítő Vállalat katonák segítségével halad előre, s előrelát­hatólag május végén átadhatják a Martonvásárlg vezető utat. Jó lenne, ha a következő év végén már jóval messzebbről pillanthat­nánk vissza a korszerű balatoni útra. Szöveg: Tóth György Képek: MTI Foto

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents