Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-06 / 262. szám

MST HECVEt kJűdap 1965. NOVEMBER 6, SZOMBAT Mikor jön a nyugdíj? Ezeket a lépcsőket itt rit­kán tapodják fiatal lábak. Fáradt emberek óvatoskod­nak a korlát mellett, fel az emeletre, olvassák a szerény táblát: A SZOT társadalombizto­sítási főosztálya, kirendeltsé­ge, Vác. — Lathatják, milyen töp- pedt ember vagyok már. Nem tudok tovább dolgozni, pedig még nincs ki az időm — hajtogatja éppen az egyik ügyfél, Lalzer Márton. — Bizony, a papírok sze­rint sok hiányzik a tíz évből — lapozzák az iratokat. — Dehát gondolkozzon csak, hol dolgozott még, mert né­ha a napok is számítanak. Az öreg töpreng, félrevonul a sarokba. Kis ce­ruzacsonkkal böködi a papírt, mi jut még eszébe. Még néhány évvel ezelőtt is aggódva várták a nyugdíj- korhatárt elért öregek, ha el­jön az idejük, vajon meny­nyit kell várakozniuk, amíg az első nyugdíjat kézhez ve­hetik? Mert néha két-há- rom hónap telt el pénztele­nül az utolsó fizetés és az első nyugdíj között. Ezen az áldatlan helyzeten változta­tott két éve a SZOT-rende- lete, amely létrehozta az üze­mi nyugdíj előkészítő bizottsá­gokat. Amióta ők intézik a nyugdíjbavonulók ügyeit, a kirendeltségeken jóval keve­sebb lett a félfogadás, csak a rendkívüli esetek okoznak gondot. — Mint az a szerencsétlen kéményseprő — emlékezik vissza Sándor Márkus, aki a kirendeltséget vezeti — érte annyit telefonáltunk, levelez­tünk. — Tíz év kötelező munkaviszonyához kilenc évet és háromszáznegyvenki- lenc napot igazolt, s utolsót pedig nem. A szabályok sze­rint nem volt igényjogosult, az ész és a szív szerint pe­dig igen, Mozgósítottunk mindenkit, míg végül ki­nyomoztuk sok év távlatá­ból, hogy annakidején régi munkáltatója két héttel ko­rábban jelentette ki munka- viszonyából, mint ahogy a valóságban történt. Szeren­csére élt még egy idős mun­katársa, aki eskü alatt bírósá­gon tanúskodott mellette. Az üzemi nyugdíjelőkészítő bizottságok tagjai önként vállalják ezt a szép, sok gondosságot és szivet igénylő társadalmi munkát. Szemmel tartják idős dolgozóikat, nyilvántartásba veszik kire, mikor kerül sor, s már az esedékesség előtt fél évvel megkezdik az előké­születeket. Beszélnek a ve­zetőséggel, kit kívánnak foglalkoztatni, ki akar tovább dolgozni. Elbeszélgetnek a nyugdíj bemenővel, elkérik az Egy nap a tíz évből — Akinek jár s akinek nem Látogatás a SZOT váci kirendeltségén Befejezéshez közeledik a balatoni szüreti összes fellelhető iratait, le­veleznek telefonálnak, hogy amire kell, együtt legyen minden. — Ma általában mennyit kell az első pénzkikézbesítés­re várni? — Nem többet tizennyolc­húsz napnál — válaszol Sán­dor elvtárs — szemben a múltbeli ötvennel, vagy néha még annál is többel. — Per­sze, ehhez az szükséges, hogy a munkahelyen lelkiismerete­sen dolgozzanak. Nem is eb­ből adódik a baj; a most nyug- díjbamenők közül sokan nem tudták megszerezni a szük­séges munkaidőt, mások meg hiába dolgoztak keményen egy életen át, a régi munka- viszonyaikat nem tudják iga­zolni. Mi, amit lehet meg­teszünk értük. Óvatosan kopognak. Lalzer Márton csüggedten jön befelé. — Nem megy, nem tudok többre visszaemlékezni. De adjanak pénzt, mert akkor mi­ből élek? — Segíteni fogunk Lalzer bácsi. Sokat nem, de valamit juttatunk, majd megtaláljuk a módját. Az idős ember elhálálkodik még egy darabig, aztán kicsit megnyugodva elmegy. (k. m.) KÖNYVESPOLC Bar ha Antal: MONGÓLIA A magyar párt- és kor­mányküldöttség látogatása a távoli, ázsiai népi demok­ratikus országokban, felkel­tette az érdeklődést Mongó­lia iránt, s a most megje­lentetett könyv — a Kos­suth Könyvkiadó Egy or­szág — egy könyv sorozatá­nak köteteként — ennek kielégítését szolgálja. Érde­kes és egzotikus ország Mon­gólia: a modern és a kö­zépkori világ keveredik ben­ne, modern, nagy teljesítmé­nyű vasfeldolgozó kombi­nátja mellett nomád pász­torok hajtják állataikat, a tu­dományos kutatóintézetekben már a holnapot készítik elő, de a hatalmas steppéken még vadlócsordák kóborol­nak, s befogásuk, betörésük nemcsak bátorságot, hanem rendkívül nagy ügyességet is igényel. Bartha Antal személyes tapasztalatait és forrásmun­kák sokaságát hasznosította könyve megírásakor. A va­lamikori mongol világbiro­dalom története, hódító had­járatai szerencsés arányban keverednek a mával, a mai mongol ember gondjaival, örömeivel. Gondok és örö­mök nagyságát nemcsak a fejlődés technikai, anyagi bázisának biztosítása jelenti, hanem az igen mostoha ter­mészet legyőzése is, hiszen itt ugyanúgy megtaláljuk a mí­nusz ötven, mint a plusz negyvenfokos hőmérsékletet, s ahol a sziklák, a homok, a fenékig befagyott folyók’ új és új, legyőzendő akadályt jelentenek az ember számá­ra. Bartha Antal szeretettel ír a valóban szeretetre méltó mongolokról; nemcsak a ven­déget látják szívesen — így például bárki kinyithatja és betelepülhet jurtáikba, hogy ott várja meg a hazatérő családot —, hanem egymást is segítik, alaptermészetük a nyíltszívűség, az önzetlenség. A könyvet jól válogatott, Mongólia életének minden te­rületéből ízelítőt adó fény­képek egészítik ki. (m. o.) A Balaton környék történel­mi borvidékein befejezéshez közeledik a szüret. Csopak, Somló, Balatonfüred környé­kén már leszedték a borsző­lőt, csupán a Badacsony hegy­oldalán vártak november elejéig a szürettel. A Szőlészeti Kutató Intézet szakemberei szerint a késői szüret hozza meg az igazi ba­dacsonyi minőséget. A tapasztalatokat az idei esztendő is igazolta. A rendkí­vül szép, száraz októberben átlagban öt fokkal emel­kedett a must cukortar­talma. A november első napjaiban préselt mustok kiváló minősé­gűek. A novemberi szürkeba­rát 25—26, a zöldszilváni 24, az olaszrinzling pedig 20—21 cukorfokos. Télen: szán- és sítúrák Körutazás a Bakonyban, hét vége Sopronban Novemberben és december­ben ifjúsági túrákat indít Bu­dapestről az Express Utazási Iroda. A fiatalok egyebek között körutat tehetnek a Bakony­ban, kellemes hét végét tölt­hetnek Egerben, valamint Sopronban. Kirándulhatnak a Mecsekbe, a Mátrába, a BtIlik­be, s útjuk egy-egy állomásán ízelítőt kapnak hazánk legne­vezetesebb műemlékeinek szépségeiből is. Ezenkívül a tél beálltával szán- és sítúrá­kon vehetnek részt. A részvételi díjakat a fiata­lok zsebéhez szabták: a másfél —kétnapos kirándulásokért 118—200 forint közötti össze­get kell fizetni. CSIGAPER RÚKAMOmGBÁFIA Bács megye Duna menti fal­vaiban, az arra alkalmas te­rületeken, a MAVAD szak­emberei éticsigákat engedtek szét, hogy elősegítsék a kis állatok elszaporodását. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy az idén jó lett a „csigatermés”, a gyűjtők több mint 40 má­zsát adtak át exportra. Dunapatajon viszont a há­zi kertekbe is behatoltak a csigák, s ott károkat okoztak. | Németh Lászlóné dunapataji I lakos „perbe fogta” a csigá- I kát, pontosabban a MAVAD- ot. A kárbecslők megállapí­tása szerint 600 forint érté­kű zöldségfélét rágcsáltak össze a csigák. A bíróság — miután a csigák elszaporodá­sához mesterségesen is hoz­zájárultak — a kár megtérí­tésére kötelezte a MAVAD- ot. Lillafüred mellett a garad- nai pisztrángos telepen dol­gozik a 77 éves Vásárhelyi Ist­ván, a Bükk hegység öreg tu­dósa. Több mint félévszázados munkássága során hazai és külföldi folyóiratokban számos tudományos cik­ket írt cs tollából több is­meretterjesztő könyv je­lent meg a pisztrángok, a rákok, a különböző hüllők és kisvadak életmódjáról. 1923-ban ő végzett először ter- ráriumi kísérleteket, hogy pontosan megállapítsa a me­zei pockok szaporodásának arányát. Kimutatta, hogy ele­gendő táplálék mellett egy pocokpárnak — február elejé­től december közepéig — 2257 utódja lett. Nagy gonddal fi­gyelte a pockok ellenségének, a rókának életét is. Tizenhat­éves kora óta több mint 5000 rókát boncolt fel. Hatvanéves megfigyeléseit most összegezi és megírja a ró­kák monográfiáját. Könyvében — többek között — arról ad számot, hogy a rókák nem is olyan ká­ros dúvadak, mint ahogy azt egyesek tartják. A boncolási adatok és megfi­gyelések szerint egy 8—10 ki­logramm súlyú róka az erdő­ben elpusztult kisállatok tete­mein és a gyümölcsökön kívül évente mintegy 3000—4000 pockot fogyaszt el. a Ősz Szigeten „Bús az ősznek hervadása, ] Hulló lombok, néma táj: / De az ősznek van varázsa, / Enyé­szetben méla báj.” — Arany János szavait juttatja eszünk­be a margitszigeti séta. Csak­hogy ... Nem néma ez a táj. A Sziget, amely ősszel is a fő­város ékessége, csodálatos szí­neivel vonzza a fiatalokat és idősebbeket, hazaiakat és kül­földieket egyaránt. Ilyenkor is ezrek keresik fel nevezetessé­geit, vagy csak kóborolnak o lombhullajtott fák alatt, az avarral borított sétányokon. I " ‘"""ss"/sss'ssssssssssssssssssf/ssssssssssss/s/sssssssssssss//sssssssss,ssfSsss,sssssssswsssssss/ssMssssMssss/s/.s,s,,s,sssr*ssssMssssssss//*ssfssss*sssfss,ssssswss/f'. 1 A személyzeti vezető hetek óta töpren­gett a problémán, de kiutat nem talált. A végső határidő pedig egyre közele­dett. Ha addig nem jelentik be, hogy kiket küldenek a vállalattól jutalom­ként külföldre, az több kellemetlen­séggel járhat. Legfőképp azzal, hogy a felettes szervek megváltoztatják eddigi jó véleményüket a vállalatról, s esetleg ugrik a prémium. Ezt nem érhetjük meg, határozta el a személyzetis immár ezredszer, s újból nekidurálta magát, hogy számbavegye a dolgozókat. S ekkor eszébe jutott a mentő ötlet. Miért ö? S miért egyedül legyen a felelős? Gyerünk az igazgató­hoz. Döntsön az. Az igazgató éppen bent tartózkodott szerény pompával, ipari televízióval be­rendezett irodájában. Elmélyedt figye­lemmel tapadt a képernyőre. A titkos kamera a csinos Annabellára szegező- dött. Az igazgató időnként elismerően csettintett a nyelvével, beidegződött mozdulattal megigazította nyakkendő­jét, hátrasimította gyérülő haját, arc­vonásait elemezte a tükörben. A személyzetis illemtudóan kopogott, majd az erélyes tessékre belépett. — Mi a baj — kedélyeskedett a di­rektor a személyzetis fancsali képét lát­va. — Emlékszel, a múltkori központi értekezleten azt mondták, hogy öt dol­gozót jutalomként elküldhetünk kül­földre — kezdte mondókáját. — Isme­red a kívánalmakat is: hogy csak olyan embereket delegáljunk, akik példamu­tatónk a munkában, makulátlan erköl- csűek, hiszen külföldre mennek. Hiába Kit küldjünk külföldre? gondolkodtam, nem találtam senkit, aki méltóképpen képviselhetne bennünket. — Ott van Pác Lajcsi, küldd azt egy­nek — javasolta az igazgató, hogy mi­nél hamarabb túl legyen a dolgon. — Nem lehet, túl fiatal. Alig öt éve dolgozik nálunk. Mit szólnának az öreg szakmunkások... De mi lenne, ha Fe­kete Palit küldenénk. — Arról szó sem lehet — intette le az igazgató. — Gyakran hiányzik, meg­bízhatatlan. . — Kovács Rozi? — Na, nem. Már elfelejtetted, hogy a múltkor munkaidő alatt csókolódzott a segédművezetővel? — Es a Rajz Béla? — Elmehetne ... De ő már négy év­vel ezelőtt részt vett egy kéthetes ta­pasztalatcserén. — Kenéz Józsi bácsi? — Fegyelmije van! Hozzányúlt a tár­sadalmi tulajdonhoz. Emlékszel a vödör olajosrongy esetére ...? — A szép Murányiné? — Házasságtörő. — Kovács Benő? — ÜQV gondolom, eléggé megbecsül­jük azzal, hogy négyszer kitüntettük jó munkájáért, erkölcstelen lenne, ha még külföldre is elküldenénk. — Labanc Dénes? — 1 szakos. — Laci János. Tudod, az a csendes? — Van. van, nem tűnik ki a dolgozók közül, nekünk meg olyan ember kell, aki példakép. — Kiricsi János? — A társadalmi bíróság javító-nevelő munkára ítélte. — László Vincéné? — Most kapott beutalót Siófokra Elégedjen meg azzal. — Most már csak öten maradtunk — simított végig gyöngyöző homlokán a személyzetis. — A szenilis Vékony Lvj- zi, Krampács Annabella, Rozgonyiné, te, meg én. — Meg kell menteni a vállalat becsü­letét! — szögezte le ellentmondást nem túróén az igazgató. — De mit szólnak majd, ha kiderül, hogy te, meg Annabella ... — ellenke­zett erőtlenül a személyzetis. — Hiszen már így is mindenki suttog a viszonyo­tokról. Még szerencse, hogy a feleséged fülébe nem jutott el... — Semmiség az egész —, intette le a direktor. — Persze, te, könnyen be­szélsz. Otthagytad a családod, senki sem vetheti a szemedre, azt a kis flör­töt Rozgonyinéval... — De ... — nyikkant meg ismét, még erötlenebbül a személyzetis.­— Tudom, most azt akarod mondani, nemrég jártam külföldön. Az tanul­mányút volt. Kemény munka. Ez meg pihenés. Es egyébként is. Egy igazgató­nak ez jár! > Szabó Zsigmond Érdemes megállni, szemlélődni a japánkert halastavánál •Z'/ssssssssssssssssssssssssssssssssssssss^ \ Ruha teszi j I a tudóst? | $ $ Ráth-Végh István kötötte § s tarka bokrétába az emberi bu- ^ x taság legjellemzőbb megnyilat- § ^ kozásait. A hatalmas csokor- x ^ ban tekintélyes helyet kaptak x ^ az öltözködés egy-egy letűnt § ^ korszakának társadalmi gro- ^ X tcszkségét visszatükröző tör- ^ x vényei is, a szabályok, ame- ^ lyek olykor fövesztés terhével s ^ írták elő, hogy például milyen s hosszú lehet cgy francia már- ^ X ki cipőjének fölkunkorodó orra ^ X és milyen egy sansculotte-é, ha ^ x ugyan egyáltalában volt cipője ^ $ szegénynek. x V x x Harmonikusan beleillene eb- s ^ be a bokrétába az alábbi eset X ^ is, ha ugyan — amint a sza- X \rahihető tanúk állítják — egy- § X általában megesett egyik tudó- ^ X mányos intézetünk kísérleti te­5 lepén. Az intézet — tudomá- s § nyos rangjára fölöttébb büsz- X ^ ke — vezetőjének feltűnt, hogy x ^ az egyik munkás fehér (!) ^ munkaköpenyben dolgozik, § X nem pedig olyan kékes-szürké- ^ ^ ben, mint a többi. 6 — Tessék sürgősen intézked- ^ X ni — utasította az intézet § gondnokát —, hogy a jövőben s ^ ő is szürke köpenyt viseljen, x Fehér köpeny csak a tudomá- ^ X nyos dolgozóknak jár. Hová is ^ X jutnánk, ha a fizikai dolgozó- ^ X kát a látogatók tudományos ^ munkatársaknak néznék! ^ A gondnok — bár arra gon- ^ ^ dőlt, hogy a hentesipar, a föd- x ^ rászipar és az élelmiszeripar X dolgozói is fehér köpenyt hasz- ^ nálnak, s ez mindenki számára ^ X természetes — haladéktalanul ^ x teljesített« a főnöki parancsot: § intézkedett, hogy a „szabály- x ^ sértő” fizikai dolgozó soronkí- x ^ vül megkapja a neki járó ké- X ^ kes-szürkc vászonköpenyt. ^ ^ A gondnok ugyanis tudta: ^ § nem a ruha teszi — a tudóst. § ^ m. 1. § VSSSSSSSSSSSSSSSSSAASSSSSS/SSfSSSSSSSSSS**

Next

/
Thumbnails
Contents