Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-24 / 277. szám

KOZMOSZ—96 A Szovjetunióban kedden végrehajtották a soron levő műholdkísérletet: föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 96-ot A szputnyik fedélzetén tu­dományos berendezést helyez­tek el, amely szabályosan mű­ködik. Az első lengyel államfő PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TA IX. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1965. NOVEMBER 24, SZERDA BHUTTO MOSZKVÁBA REPÜLT Bhutto pakisztáni külügy­miniszter kedd reggel egy szovjet repülőgépen Moszk­vába utazott, hogy a hivatalos jelentések szerint „teljesítse egyik legfontosabb diplomá­ciai küldetését, amely tovább erősítheti a szovjet—pakisz­táni kapcsolatokat”. Bhutto moszkvai útja azt a felhívást követi, amelyet Ko­szigin miniszterelnök intézett Ajub Khan pakisztáni és Sasztri indiai elnökhöz, hogy a Szovjetunió területén vitas­sák meg együttesen a kasmírt viszályt. Ajub Khan már el­fogadta a moszkvai felaján­lást. MILANO ELÉGETTÉK A SPANYOL LOBOGÓT — Egyiptomban Az Ochab—Nasszer tanács­kozás kedden délelőtt nyílt meg hivatalosan a kairói Hűb­ben palotában. Az EAK elnö­ke vendégét, mint az Egyip­tomba látogató első lengyel államfőt üdvözölte. A két küldöttség a hivatalos tanács­kozást vasárnap folytatja. A megbeszélések két szakasza között Ochab elnök körutat tesz az EAK-ban. Tüntetések, sortűz, sztrájk R Smith-kormán y első áldozata — Elkészültek „független“ Dél-Bhodesia első bélyegei Bulawayo egyik külváro­sában hétfőn újabb utcai tüntetések kezdődtek a fe­hér telepesíkormány ellen. A tömeg megrongált égy autó­buszt, kővel hajigáit autó­kat. Rendőri riadóautók haj­tottak a tömeg közé: ilyenkor a tüntetők utat en­gedtek, de nyomban össze­zárták soraikat. A fehér rendőrök kutyákat uszítottak az emberekre, így próbálták őket arra kényszeríteni, hogy távolítsák el a forgalmat akadályozó köveket az út­testről. Kedden folytatódtak a vá­rosban a fehér szakadár kor­mány elleni tömegtüntetések. Hivatalosan közölték, hogy a hajnali ^órákban a rend­őrség tüzet nyitott a tüntető afrikai tömegekre és a sor­tűz egy embert megölt. rövid időre őrizetbe vettek. A rendőrség kedd délelőtt hozta nyilvánosságra, hogy előző este 54 tüntetőt tar­tóztattak le. A hírügynök­ségek idézik a kormány ezek után kiadott hivatalos nyilatkozatát, amely szerint Bulawayoban „lassan helyre­áll á rend”. A Smith-kormány rendele­tére, ironikus módon kedden készültek el a „független" Dél-Rhodesia első bélyegei. A bélyegekre nagybetűkkel nyomták rá: „függetlenség”. Postai forgalomba csak ké­sőbb kerülnek. Hétfőn este Milánó köz­pontjában erőteljes Franco- ellenes tüntetés bénította meg a forgalmat három órán át. Fraga Iribarne, Franco tá­jékoztatási minisztere ugyanis Milánóba látogatott az ottani spanyol kiállítás alkalmából. A tüntetők felgyújtották a kiállítás épülete előtt elhelye­zett spanyol lobogókat, majd nagyszabású Franco-ellenes felvonulást rendeztek. A falangista miniszter egy mellékkijáraton és a rendőr­ség védelme alatt volt kény­telen elhagyni a kiállítás épü­letét KAIRO Eltévelyedett 2779 „tag“ Az Arab Szocialista Unió újjászervezése keretében sor­ra megalakulnak az EAK vá­rosaiban és kormányzóságai­ban az Arab Szocialista Unió új végrehajtó bizottságai. Tagjai olyan pártmunká­sok, akiknek ez az egyet­len funkciójuk. A bizottságokat Nasszer, mint az ASZÚ elnöke, köztár­sasági elnöki rendelettel ne­vezte ki. Sor került az első tisztoga­tásra is. Az ASZÚ legfelső végrehajtó bizottsága kizárta a szervezet 2779 tagját, eltévelyedés, hivatali ha­talommal való visszaélés, a határozatok megszegése, opportunizmus miatt. Új HÉV-szerelvények a csepeli gyorsvas- úton. Az év végéig kicserélik a régi vo­natokat a legmoder­nebb NDK és magyar közös gyártmányú M—IX-es típusú szerelvé­nyekre a csepeli gyorsvasúton, ahol naponta 30 ezer embert szállíta­nak. A hat kocsiból álló, 108 méter hosszú 1200 utas befogadására al­kalmas szerelvények a legmodernebb elvek alapján épültek. Egy- <sgy kocsin 8 széles ajtó teszi lehetővé a gyors utascserélődést. Száz méteren belül 50—60 kilométeres sebességre képes felgyorsítani a szerelvény, a maximális sebessége eléri a 90 kilométer /órát. Ez a bulawayói tüntető volt a Smith-kormány első áldozata a „függet­lenség” kikiáltása óta. Félúton Salisbury és Bula­wayo között, egy Que nevű faluban a reggeli órákban szintén erőteljes mozgoló­dás volt. Egy rendőrjárőr puskagolyója megsebesített egy embert. A cenzúra következtében pontosan nem ismeretes, mi­lyen foganatja van a sztrájk- felhívásnak. A kormány sze­rint a munkások hetven százaléka jelentkezett a mun­kahelyeken, a UPI viszont azt jelenti, hogy az alkalmazottak fele ment csak munkába. Bulawayo fehér lakta negye­dében két pékség bezárt, nefn hordták ki a tejet, a kenyeret, a lapokat. Az au­tóbuszközlekedés is leállt. A városban működő sajtótudó­sítók közül hétfőn este ötöt eltelt a megye „éléskamrája" Több lesz a háztartási gép A centrifuga előnyei — Új típusú mosógépek A villamos háztartási gé­pek és készülékek — mosó­gép, centrifuga, hűtőszekrény, porszívó, padlókefélőgép, vil- lanyboyler stb. — forgalma 1960-tól 1964-ig, vagyis négy ív alatt 83 százalékkal nö­vekedett hazánkban. A háztartások gépesítése tulajdonképpen a vasaló­val kezdődött, amely az ország villamosítása óta' a falvakban is mindenütt népszerűvé vált. Évente 200 ezer villanyvasalót értékesít a kereskedelem. A hűtőszekrények népsze­rűsége az utóbbi egy-két év­ben fokozódott, és a kereslet gyors növekedése arra mutat, hogy 1980-ra mindenütt hűtő- szekrényben tárolják az élel­miszert. Az ipar és a kereskedelem a harmadik ötéves tervben to­vább növeli a háztartási ké­szülékek gyártását és forgal­mát. Előreláthatólag különö­sen a hűtőgépek és centrifu­gák, valamint a kisebb ház­tartási készülékek forgalma tórium és az Országos Nőta­nács azt tervezi; a jövőben közösen szer­veznek háztartási készü­lék- és gépbemutatót, hogy a háziasszonyok megis­merkedhessenek azok szak­szerű, gazdaságos és biztonsá­gos kezelésével. Hideg sarki légtömegeket ígér a meteorológia — és mint a lapok írják — újabb támadásra készül a novembe­ri tél. önkéntelenül is eszünkbe juttatja a havazás a kérdést, nem talál-e bennün­ket felkészületlenül a zordo- nabb időjárás, megtöltötték-e már megyénk éléskamráit a téli hónapokra? Erre vonatko­zóan kedvező választ kap­tunk Egri Istvántól, a Pest megyei MÉK áruforgalmi fő­osztályvezetőjétől. — Szinte valamennyi cikkből biztosítottuk a téli mennyiséget — mondotta a főosztályveze­tő, — téli burgonyából pél­dául 560 vagonnal raktároz­tunk el, 400 vagon fejeská­poszta, 600 vagon sárgarépa, 200 vagon vegyes zöldség, kel­káposzta, zeller stb. van már a raktárainkban. Vöröshagy­mából 50 vagon várja a vá­sárlókat. Mint ismeretes, az idén sok problémát okozott a hagyma, különösen a mi­nőséggel voltak bajok. Mi azonban gondosan átválogat­tuk a raktározásra kerülő készleteket, s a januárban piacra kerülő áru kifogásta­lan. A múlt esztendeihez ké­pest a gyöngébb termés miatt Utószezon az átvevőhelyeken Nem lesz hiány zöldségfélékből almából kevesebbet tu­dunk tárolni. Eddig 60 vagonnal küldtünk be a raktárainkba. A váratlanul téliesre for­dult időjárás, a fagyok, a hó (Folytatás a 2. oldalon) Elavultak jT a MA V Pest megyei szociális létesítményei Ami rendben van — és ami nincs ♦ Százéves „M ÁV-relikviák" Expressztempól! A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsa munkavédelmi bizottságának vizsgálati jelen­tése van előttünk. Mi bon­takozik ki a hivatalos han­gon fogalmazott mondatok­ból? A vizsgálat tárgya Vác, Szob, Cegléd vasúti csomó­pontoknak és a Dunakeszi Járműjavító Üzemi Vállalat­nak munkavédelmi helyzete. Mi az, amit általában rendben talált a bizott­ság? Munkavédelmi oktatás, biz­tonsági szemlék, balesetek alakulása, nyilvántartása, fe- lelősségrevonás. És hol akad számottevő hiba? Egészségügy, szociális helyzet. s Elég komor megállapítás: $ a vasúti csomópontok mun- ^ ka- és szociális körülmé- ^ nyei a megye területén el- ^ maradottak. (Nehézkesen dó­| (Folytatás a 2. oldalon) A magyar televízió és a Földművelésügyi Miniszté­rium ismét megindítja mező- gazdasági szakfilmsorozatát. A 25—30 perces szakfilmek a gyakorlatban már jól bevált, de még nem elég széles kör­ben ismert és alkalmazott ter­melési, gépesítési, takarmá­nyozási és állategészségügyi módszereket ismertetik. Titokzatos lombikok, rejtelmes pipetták, a „bölcsek kövét” kutató mágia? Nem. Igaz, kutatnak itt is, de nem varázsla­tos do'gokat. A Dunamenti Hőerőmű Vegyi üzemében nap onta vizsgálják a Duna vizét, mennyi sót tartalmaz. Általá­ban 130 milligrammot literenként, s ezt ír, észtejjel 1 millig rammra lágyítják. A magas sótartalom ugyanis ellensége a gépeknek, a kazánoknak, amelyb?i a vizet gőzzé alak ítják át. A víz, illetve a gőz „minőségét” is ellenőrzik FOLYTATÁS A 3. OLDALON Az első filmet november i 25-én 18.30 órától láthatják a $ tv-nézők. A film közvetítését $ november 28-án, vasárnap $ 15.50 órakor megismétlik, ezt $ követően — a karácsonyi, új- $ évi időszak kivételével —; minden csütörtökön, illetve j vasárnap jelentkezik a tv 12 j szakfilmből álló mezőgazdasá-! gi sorozata. 1 Rajt: csütörtökön növekszik majd. Mosógépből a következő években — az ed­digi keverőtárcsás . rendsze­rűek mellett — fejlettebb tí­pusok is az üzletekbe kerül­nek. Korszerűsítik a többi háztartási készüléket is, szer­kezetileg és formailag egy­aránt. Van néhány készülék, ame­lyek hasznosságát a lakosság még nem ismerte fel eléggé. Ilyen például a centrifuga, amely az igen fárasztó ruha- facsarástól kíméli meg a mo­sást végzőket. A centrifuga használata a ruha élettartamát is lé­nyegesen meghosszabbítja, mert a kézi facsarásnál a rostok szakadnak, roncsol ód­nak, s emellett a centrifugá­ból kisebb víztartalommal ke­rül ki a ruha, gyorsabban szárad. A belkereskedelem import útján is igyekszik a készülékek iránti igényeket kielégíteni. A behozatal a választék bővítését is segíti. A Belkereskedelmi Minisz-

Next

/
Thumbnails
Contents