Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-05 / 234. szám
VÁCI UAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM 1965. OKTÓBER 5, KEDD A decemberi párthatározat nyomában: Fonógyári agitációs csoportok dicsérete A párthatározat iránytű. Mindazok, akik hazánkban erre az iránytűre figyelnek, jó irányban haladnak. Sikeres munkát végeznek. A Váci Fonógyár dolgozói ugyancsak figyeltek az iránytűre. Erről beszélgettünk a Gyapjúmosó és Szövőgyár igazgatójával, Titz Mátyásnéval. Már áprilisban megírtuk e lap hasábjain, hogy a trösztön belül is első a Váci Fonógyár. Nos, nézzük: hogyan hajtották végre a decemberi párthatározatot? — A Gyapjúmosó és Szövőgyár vezetői, párt- es társadalmi szervei az MSZMP KB 1964. december 10-x határozatát áttanulmányozták és a határozatban foglalt feladatok végrehajtása érdekében intézkedési tervet készítettek — mondotta bevezetőül az igazgató. — Vállalatunk mind a három gyáregysége önállóan készítette el intézkedési tervét és ezeket gyáregységenként megvitatták. — A váci gyáregység vezetősége is az éves tervszámok alapján a társadalmi szervekkel karöltve megtárgyalta a párthatározatot és ennek szellemében felülvizsgálta az elmúlt év munkáját és szabta meg a feladatokat. — Hogyan teljesítették az első félévi tervfeladatokat a váciak? — A termelés vonalán maradéktalanul teljesítették tonnában 103 százalékra, kilométerben 103,3 százalékra. Továbbá intézkedéseket hoztak a létszámgazdálkodás, a normakarbantartás és a gyártástechnológia területén. Ennek eredményeként az első félévben az előírt 1,5 százalékkal szemben 3,8 százalékot értek el. Ezt a termelékenységet teljes mértékben létszámtöbblet felhasználása nélkül sikerült biztosítaniuk. Intézkedéseik tehát meghozták a várt eredményt. Továbbá célul tűzték ki a gazdaságosság fokozását és az önköltség csökkentését. Az alapanyag vonatkozásában összehasonlítható cikkeiknél (amely termelésüknek mintegy 80 százalékát teszi ki), féléves szinten jelentős forintmegtakarítást (499 000 forintot) sikerült elérni. — A gyáregység fonodái üzemrészének fonalminősége a műszaki értékek minősítése alapján megfelelő. Azonban a fonal egyenlőtlensége és noppossága sok problémát okoz a tovább feldolgozó gyáregységekben. Súlyos bírságok a KRESZ szabálysértői ellen Az újságok napról napra hozzák a szomorú baleseti krónikát. Az emberek nehezen tanulnak. Sokan könnyel- műsködnek. A hatóság nagy gonddal dolgozta ki a közlekedés szabályait, hogy ezzel elejét vegye a baleseteknek. Ezeket a szabályokat nem mindenki tartja be, és ezzel mind saját, mind mások egészségét, sőt életét is veszélyezteti. A rendőrség ilyenkor bírságokkal figyelmezteti a szabálysértőket emberi kötelességeikre. A rendőrkapitányság szabálysértési előadója a KRESZ ellen vétőket legutóbb a következő bírságokkal sújtotta: Czapári István veresegyházi lakos borozás után motorkerékpárra ült, vezetésre' jogosító igazolvány nélkül. 1500 Ft bírság. Páncsics János fóti lakos vezetés közben szeszes italt fogyasztott. Ellenőrzési lapját fél évre bevonták és 1200 forintra bírságolták. Bátort László felsőgödi motoros a megengedettnél gyorsában hajtott. 600 Ft bírság. Ugyancsak túllépte a megengedett sebesség határát Kappel József alsógödi lakos is. 500 Ft bírság. Kisztrikán Sándor váci lakos jogosítvány nélkül motorozott. 600 Ft bírságot fizet. A rendőrkapitányság ezúton figyelmezteti azokat a szülőket, akik kiskorú gyermeküknek megengedik a motorozást, hogy ezzel gyermekük és a járókelők testi épségét, sőt életét is veszélyeztetik. Az ilyen szülő vét a KRESZ szabálya ellen, és a legsúlyosabb bírságolásra ad okot. Állandó feladatként hárul a váci gyáregységre a fenti hibák fokozottabb kiküszöbölése, s a vállalat vezetősége, a gyáregység vezetői és dolgozói részére a II. félévben á minőség fokozottabb javítását tűzte ki célul. — A rezsiköltségek alakulása milyen eredményt mutat? — Itt még mutatkozik minimális túllépés a bázis- időszakkal szemben, melynek egy része a most folyó rekonstrukció miatt indokolt, a másik részét pedig az év végéig rendezni kívánják. — Váci dolgozóink gazdaságos munkájának elvégzéséhez nagy segítséget nyújt a gyáregység pártszervezete mellett működő ipari agitációs csoport munkája, mely negyedévről negyedévre vizsgálja az önköltség alakulását és időben figyelmezteti a gazdasági vezetést a szükséges intézkedések megtételére. — A Munka Törvénykönyve módosítása milyen hatást gyakorolt eddig a munkafegyelemre? — Kedvező hatást, főleg a munkaerővándorlást minimálisra csökkentette. Szép eredményeket értek el a készletek alakulásánál is. Elmondhatjuk, hogy váci gyáregységünk az 1965. első félévében a megadott készletnormákon belül gazdálkbdott. — fejezte be nyilatkozatát Titz Mályásné igazgató. A fent közöltek alapján megállapíthatjuk, hogy a Váci Fonógyár vezetősége és társadalmi szervei igyekeztek a Központi Bizottság decemberi határozatát a lehető legjobban végrehajtani. Feladatuk ezzel természetesen nem ért véget. Napról napra szem előtt kell tartaniuk a KB határozatát, hogy azt a gyáregység minden egyes dolgozója teljes mértékben magáévá tegye. Halácsi Dezső Ismét megálltak helyüket a váci motor csónakosok Gyönyörű, őszi napfényes időben rendezték meg az 1965. évi országos motorcsó- nak-túrabajnokság döntő bajnoki futamát a váci Duna- ágban. Nagy volt az izgalom a rajt helyén, a római parti .1659-es folyamkilométer-jel- zőnél, s szorgalmasan készülődtek a váci vasutasok csónakházánál is, ahol célba érkeztek a versenyzők. Még Levelesládánkból: Léholne gyorsabb ? Kérjük a MÁV Igazgatóságot, hogy a Főt, Veresegyház, Ömentmiklós. Vác vonalon naponta utazók érdekében foglalkozzon ezeknek az utasoknak a panaszával. Ugyanis a 48 kilométeres vonalszakaszt két óra alatt teszi meg a veresegyházi vonat. Tudjuk, hogy a pálya nem gyorsvonat] sebességre épült. De úgy gondoljuk, hogy meg lehetne oldani a XX. században ezt a problémát és nem kényszerülnénk arra, hogy naponta eav-két órával többet utazzunk. Illés Géza, Főt ! Veszélyes kanyar A kötöttárugyár előtti há- j romszögletű kis tér környé- j két szépen rendbehozatta a j tanács. Aszfaltozott, sima | úttest fut itt egybe, négy I irányból. Ennek következtében azután állandó fékcsikorgatás, szitkozódás és káromkodás szórakoztatja (vagy bosszantja) az itt lakókat. Javasolom egy — a Kossuth-térihez hasonló —, nagy alakú visszapillantó tükör és esetleges lassítást jelző közlekedésrendészeti tábla elhelyezését. Csökken majd ezáltal a balesetveszély és mi, környékbeliek is nyugodtabban alszunk. Tisztelettel: Több aláírás Flörencz bácsi, az öreg vízimolnár is vízreszállt, hogy segédkezzék a bólyák lerakásánál. Mintegy 110 versenyző állt rajthoz. Az oldalmotoros váci versenyzők közül Pál Sándor (Vasutas SE) bizonyult legjobbnak, mert második lett a 175-ös kategóriában. Payerl Vilmos ugyancsak ebben a kategóriában a 7. helyezéshez jutott. A farmotoros versenyzőktől többet követeltek, mert ők Vácon keresztül a Szentendrei-sziget csúcsáig mentek, s a bólyát megkerülve ugyancsak Vácnál értek a célba. A 45 kilométeres verseny- pályán az 500-as kategóriában Beledi Dezső (Hajógyár) diadalmaskodott és megszerezte az országos bajnokságot. A 350-es kategóriában Szedlacsek Kálmán (Váci Vasutas) ért elsőnek célba, igen jó idővel, s országos bajnok lett. A 250-eseknél már gyengébbek voltak a váci eredmények: 3. Gáspár László, 4. Burján Kálmán, 7. Kovács László és 8. Aranyosi Ferenc. Mindez bizonyítja, hogy a váci motorcsónáksport erőteljesen fejlődik, s megérdemli a nagyobb segítséget, a támogatást. (G.) ÖT ÉV UTÁN VÉGRE ELKÉSZÜL A főzőedények már állnak Bercsényi Kálmán építésvezető elmondta, hogy mű- emlékjellegű épületek újjáépítésénél mindig adódhatnak meglepetések. Itt is a liftaknát vasköpennyel kellett körülvenni, ami plusz kiadást és időkiesést jelentett. Biztató kijelentést hallunk a búcsúzásnál: október első dekádjában üzemképes állapotban < átad ják a konyhát és az ebédlőt. A többi helyiségre azután kerül majd a sor. (M. J.) Itt főznek majd 300 személyre (Néninger felvételei) .•SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSMSSSSSSmXmSSSSSSmSfSSSSSMSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS* Irodalmi előadássorozat az Építők Művelődési Otthonában Az Építők Művelődési Otthona zenés irodalmi előadássorozatának évadnyitó műsorát a fővárosi Egressy Gábor Művelődési Klub művészei adták. Céljuk az volt, hogy a költészetet közelebb hozzák az emberekhez. A népköltészet legszebb termékei közül hallottunk néhány ismert és kevéssé ismert művészi ihletettségű balladát. A hallgatók ismeretekkel és élményekkel gazdagodva emlékeznek az előadásra. A cél és az eszköz megérdemelné, hogy a művelődési otthon zenés irodalmi előadássorozatát többen látogatnák, mert ezzel mindenki hasznos szórakozáshoz és értékes tudáshoz juthat. (bj) Tanácskoztak a csecsemők megmentéi Kiiravii ff tf í> rm o k t/i/üi/ißti s zu ti rondo i^s riirosunkban Alig pár napja avatták fel Budapesten a Semmelweis Múzeumot, az anyák meg- mentőjének emlékére; most pedig a csecsemők megmentői gyűltek össze Vácott, a Lenin úti pártházban. Vác város és a váci járás körzeti, üzemi, kórházi és rendelőintézeti orvosai, védőnői mintegy 160-an a csecsemőhalálozási statisztikát értékelték, hogy ennek elemzése alapján megállapítsák a további teendőket. Dr. Tavas József, járási főorvos üdvözölte dr. Pikier Anna, megyei gyermekgyógyászt dr. Gyengési Lászlót, a me gyei kórház gyermekosztályának főorvosát, dr. Balli Tibor gyermekkórházi főorvost, s a megjelenteket. Az első előadó dr. Perényi István, váci orvos volt, aki a csecsemőhalálozás' statisztika alakulását nemcsak az évkönyvekből ismeri, hanem tue’ a statisztika alapjai képező esetekről is, hiszen negyedik évtizede dolgozik a városban, örömmel állapította meg. hogy a 40 év előtti °ő százalékos csecsemőhalálozá > arányszám nálunk 3,3 százalékra csökkent a mai napig. A váci születésű dr. Ballá Tibor és Gycngéssy László, volt váci diák jelenlegi megyei beosztásában is sokat segít Vácnak, a csecsemőhalálozá''. elleni küzdelemben. Bejelentette Perényi doktor, hogy szeptember 1-től körzeti gyermekszakrendelés működik a deákvári DCM lakótelepen, amely további gyermekszakrende'éssel bővül a Köztársaság út 65. szám alatti — volt gyógyszertári — épületben. Ez részben tehermentesíti a központi rendelőt, ahol az eddiginél több idő jut egy-egy beteg alaposabb kivizsgálására. Elismerő szavakkal szólt a védőnők munkájáról is. Ismertette az élve- és halva, valamint a koraszülések statisztikáját. A halálozási arány és az elhalt csecsemők kór bonctani jegyzőkönyveinek alapos elemzése után megvitatták az amúgy is alacsony halálozási szint további csökkenésének lehetőségét. Dr. Biró Elemér városi főorvos bemutatta a megjelentek nek úr. Kovács Tibort, a váci kórház szülészeti osztályának új vezetőjét, aki korábban a Rókus Kórházban dolgozott és dr. Kápolnai Irént, az új váci iskolaorvost. A váci járás helyzetét dr Pikier Anna ismertette, elemezte. A jólsikerült ankét után örömmel állapíthatjuk meg, hogy a jövőben még inkább javul majd a váci és a járási csecsemőhalálozási statisztika. A váci gyermekek elhelyezése a budapesti Apáthy István Gyermekkórházban biztosítva van, és a megyei gyermekgyógyászokkal is jó az összhang, teljes az együttműködés.-sfKétnapos forgalomszámlálás jj 5 A Váci Városi Tanács vb 5 értesíti a lakosságot, hogy 5 1965. október 7-én és 8-án reg- J gél hat órától nyolc óráig vá- > rosunk területén leállításos 5 forgalomszámlálás lesz. Az $ adatfelvételt az Ut- és Vasút-! tervező Vállalat irányításával $ a váci közgazdasági techni- S kum diákjai végzik. Lapunk \ útján kérik a járművel közle- 5 kedőket, hogy a diákok feltett : kérdéseire — melyek az út-' irányokra vonatkoznak majd i — szíveskedjenek válaszolni. $--------------I M EzE| Kukkantó j ! A váci járás és a város; vajamennyi termelőszövetke- \ zete csatlakozott a ceglédi $ versenyfelhíváshoz. Ennek is § köszönhető, hogy az őszi ta- X karmányvetési tervet szép- \ tember végéig 77 százalékra^ teljesítették■ Földbe kerüli i- az árpa 30 százaléka, és a \ rozs egyötöde. Különösen di-\ cséretet érdemel az őszi ve- ^ téstero teljesítésében Vác- ^ dúlta, Penc, örszentmiklós. \ Lemaradt: Püspökszilágy. X Kisnémedi, Kösd és a váci $ Dunakanyar. ij * Járásunk istállótrágyázási ^ tervét 723 holdon, vagyis az ^ összterület 90 százalékán ed- § dig teljesítették. Jól halad a vetőszántás is, bár a múlt j heti 50—60 milliméteres csa- $ S padék -egy. ki&sé- visszavet ette-' a munkát. A szántásra kije- ij lölt traktorok most már min- ^ denütt ezt a munkát vég- S zik. Két műszakot és nyúj- 5 tott műszakokat kell szer- ^ vezni járásszerte. ★ Elérkezett a búza vetésének optimális ideje. A kedvező, szép időjárás biztosítja, hogy a vetőgépek állandóan dolgozzanak, s a kiszolgálás zavartalan legyen. Gyorsítani kell az őszi mélyszántási terv teljesítését, mert lapzártakor mindössze 27 százalék volt a tényszám. * Az őszi munkákban élenjárnak: Rád, Penc, és Vác- duka termelőszövetkezetei. Lemaradtak: Sződ, Püspökszilágy, Kösd közös gazdaságai. A tszcs-k közül Veresegyház áll a sor élén. (gyenes) ; 1960-ban esett szó első íz\ ben arról, hogy a Siketnémák J Intézete felújítása során \ modern konyha, ebédlő, s J más mellékhelyiségek építé- I sere kerül sor a másfél év- X százados épületben. Tavaly $ megvolt az összeg — nem volt \ kapacitás. Idén újra igény- ^ lést kellett benyújtani a meggyéhez. Késleltette a munkát 5 a Műemlékvédelmi Bizottság X beavatkozása is. 5 Angyal József igazgató tá~ \ jékoztat arról, hogy a folya- X matos munkát július elején X elkezdték, s azóta állandóan X dolgoznak. A növendékek be- \ hívása több mint egy hóna- 5 pót késik. Az intézet vezetője \ naponta háromszor-négyszer is it megnézi az építkezést. Ha ^ nincs megelégedve, menet- X közben teszi szóvá a hibát. A S hatalmas főzőedények már X bent sorakoznak, de a fal va- § kolatlan, a konyha még nem ^ üzemel, s § Schivarcz Ferenc fomerno- \ köt kérdezzük meg, hogy a $ Pest megyei Építőipari Vál- \ latot miért nem tartotta be a X szeptember elsejei határidőt? X \ — A pincében feltörő ta§ lajvíz és a liftaknánál fel- § merülő komplikációk aka- ^ dályoztak meg bennünket eb- 8 ben. Most jól halad a munka. § Már az ebédlő festése és a X konyha burkolása van soron. § Nyolcszázezer forint értékű $ hozzáépítés régi épülethez, X három hónap alatt szinte s képtelenség! $