Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-03 / 233. szám

KUIONKI IX. ÉVFOLYAM. 2’3. SZÁM 1965. OKTOBER 3. VASÁRNAP Pisti, a kegyszer tolvaj Szabad idő, kalandvágy, kényeztetés — Nem is annyira a válás A fiatalkorúak bűnözéséről tárgyalt az ifjúságvédelmi állandó bizottság Pisti mamája azt vallotta: „Ha tőlem annyi mindent megfosztott a sors, a kis­fiamnak én mindent meg­adok, amit csak szeme-szá- ja kíván”. Így is lett. Dol­gozott látástól vakulásig, es­te erőtlenül feküdt le. De fiacskájának mindene meg­volt. Pályafutását Pisti a fiatal­korú bűnözők oldalán — az iskolából való lógással kezdte, kihasználva azt, hogy édesanyja nem ér rá ellen­őrizni. Elnyüglődött az isko­lában — míg kötelező a ta­nulás — aztán kiállt, de nem dolgozott. A szép szál erős legény- két mamája óvta a mun­kától — mondván, nem neki való az. Pisti el­unta magát otthon. Szerencsére ,.jó” barátokra lelt, kis bulikat csináltak itt-ott. Megnézték a temp­lomot, hogyan is néz ki be­lülről — este, zseblámpafény­nél. Másik alkalommal már hasznosították esti szórako­zásukat. Összeszedegették a templom ezüst kegytárgyait. Pisti a vádlottak padjára került. Munkától összetöpö­rödött anyja még most sem hitt fiacskája biráiban — az ő fia nem lehet bűnös. A fiú vallomása: unalomból. kíváncsiságból csinálták csu­pán a többi srácokkal együtt... Zömében a helytelen érte­lemben vett gyermekneve­lés adja társadalmunknak a fiatal bűnözőket. Vagy a túlzott kényeztetés, vagy pe­dig az, hogy a szülök elta­szítják maguktól saját gyer­meküket, nem jordítanak elég gondot nevelésükre. A fölös jólétben a fiatal a leg­képtelenebb dolgokat is sze­retné, ha másképp nem éri el, hát lop, csal, betör, fosz­togat — csupán kedvtelés­ből, szórakozásból. A felmérések azt mutatják, hogy nem is annyira a válás, a családok felbomlása, mint inkább a helytelen elveken alapuló nevelés okozza a fiatalok lelké­ben a törést, ami sokszor bűnözésben nyil­vánulhat meg. Romboló ha­tással van a fiatalok lelkivi­lágára a kettős nevelés, az ellentétes világnézet beülte­tése, az iskola és a család közti rossz kapcsolat. Elsősorban a szabad idő ér­tékes felhasználására kel! irányítani a gyerekeket, hogy az ebben az életkorukban szinte törvényszerűen jelent- |j kező kalandvágyukat is he­lyes irányban éljék ki. A MA NYÍLIK Ma délelőtt 11 órakor a mű­velődési ház nagytermében megnyílik a képzőművészeti kör kiállítása. Megnyitót Király Béla fes­tőművész mond. A kiállítás október 3-tól 31- ig tart nyitva. Vendégszereplés, vendégkórus Hat előadás a zenéről — Klubest negyedévenként — Mit vár a kórus vezető­sége az új esztendőtől? Rágcsálók, vegyszerek, időjárás Értekezleten vettek részt a termelőszövetkezetek növényvédelmi felelősei Hat éve együtt a brigád MULATUNK MA A MOZIBAN? Hölgyeim, vigyázat! Magya­rul beszélő francia filmvígjá­ték. Tizennégy éven felüliek­nek! Szélesvásznú. Kísérőműsor: Szomjúság. Előadások kezdete: fél négy, fél hat, és nyolc órakor. Matiné: Jégmezők lovagja. Hétfői műsor: Egy gyilkosság krónikája. Magyarul beszélő NDK film. Tizennégy éven alul nem aján­lott! Szélesvásznú. Kísérőműsor: Arabs lovak. Magyar híradó. í. Itörők figyelmébe! .Is nr«sff«‘(a wirf tik a fiain!uhut A Petőfi és Rákóczi iskola úttörői az elmúlt iskolaévben szép példáját adták az öregek­kel való törődésnek. Vizet hordtak, söpörtek, ástak, éne­keltek — felvidították a mun­kában elfáradt, öregségükre egyedül maradt idős embere­ket. Alig várták már az iskolaév kezdetét ezek az öregek —, mert remélik, hogy az idén is megtartják a szívet melengető jó szokásukat az úttörők. Sőt talán más iskolák fiataljai is csatlakoznak a nemes megmoz­duláshoz. Ceglédiek JXagyk ürösön A Ceglédi Múzeum Baráti Köre október 17-én Nagykő­rösre jön városnéző kirándu­lásra. A város érdekességeit és múzeumainak kiállításait is megnézi. Hat éve dolgozik együtt Szecset Margit brigádja, a kon­zervgyár I. telepén. A brigád három tagja a köriével teli üvegeket lapkázza (Godány felv.) Két év és három hónapra ítélték a bstétkönyves tyúktolvait Minden esztendőben ott állt a bíróság előtt — három év óta — Kerekes Imre, törteli lakos. Ez év májusában szabadult, ezt követően május, június, július hónapokban — mint már erről írtunk lapunkban —, három helyről hatvanhárom csirkét lopott el Kerekes Imre. A bíróság most hozott ítéle­tet a jómódú csirketolvaj ügyében, akit visszaesőként elkövetett lopásban mondták ki bűnösnek, ezért két évi és há­rom hónapi szabadságvesztés­re ítélték, sőt ezerötszáz forint pénzbüntetést is kiszabott a bíróság. Mivel Kerekes Imrének je­lentős pénze van a takarék­ban, a kárt nővére az utolsó fillérig megfizette, Kerekes meghatalmazása alapján. tálában kukorica után szok­tunk kalászosokat vetni. A kukoricák késedelmes beta­karítása miatt megtörténhet az, hogy több helyen terü­let hiányában kénytelenek leszünk kalászosok után ka­lászosokat vetni. — Az idei rendkívüli idő­járás következtében a kalá­szosok rágókártevői erősen elszaporodtak — mondotta és a határból hozott szem­léltető „eszközökkel” rögtön igazolta is állítását. — Ha o különben is elszaporodott kártevők megtámadják a fia­tal vetést, beláthatatlan ká­rok jelentkezhetnek. — Ezért nagyon fontos az, hogy a kalászosok vetése előtt a talajt mindenképpen fertőtlenítsük. Erre ma már megfelelő védekezőszerek áll­nak rendelkezésre. Meg kell jegyezni, hogy ezeknek a vég­zése nem terheli a közös gazdaságok idei költségveté­séi. — Az összes talajmunkák elvégzése után, közvetlenül a vetés előtt be kell dolgoz­ni tárcsázással a védekező- szert a talajba. — A talaj fertőtlenítése ál­tal elvégzett védekezés majd­nem biztos. Ezzel a módszer­rel elejét vehetjük olyan szo­morú következményeknek, amelyek esel leg több száz ka- tasztrálls hold vetés kisaán- tását teszik szükségessé. — Növekvő létszámot. És természetesen mindent meg­teszünk annak érdekében, hogy a kórust felfrissítsük. Legalább nyolc-tíz fiatal da­lost szeretnénk a kóruskultú­ra számára megnyerni. — Szereplések? — Városunkban tizet tervei zünk és három vidéki fellé­pésre. készülünk. Az OKISZ által meghirdetett minősítési versenyben 1966-ban is indú­lunk, egy lépcsőfokkal szeret­nénk feljebb lépni. — Más program? — Tovább ápoljuk azt a családias összetartozást, ami a kórusunkat eddig is jelle­mezte. Negyedévenként klub­esteket rendezünk. Hat zenei_ ismeretterjesztő előadásunkat’ — a műveket lemezről bemu-* tatva — a nyilvánosság szá-' mára csináljuk, és szívesen látjuk a kórus tagjainak hoz­zátartozóit, is. — Bővül-e o repertoár? — Az eddig betanult és is­mert kórusművek mellett az idén is legalább négy új szá­mot szeretnénk megtanulni. Tavaszi ünnepi hangverse­nyünkre vendégszereplésre hí­vunk meg eay te«tvérkót'usí a művelődési házba. — Az éves munkatervet a kórus kollektívájának közre­működésével állítottuk össze! — mondotta befejezésül Boros Sándor ügyvezető elnök. A „tolvajok világbajnoka" Ezt a címet adományozta egy nemzetközi bűnözőkből álló alvilági zsűri Mexico Cityben annak a tolvajnak, aki a másodperc töredéke alatt lekapcsolta a karóráját egy autóvezetőnek, míg az kiterjesztett karjával mutat­ta, hogy melyik irányban kí­ván befordulni a kocsijával. ? Száxkilenccel több... A termelőszövetkezetekben a szerződésre nevelt állatokat lassan mind átadják már az állatforgalmi’ vállalatnak. A Dózsában négyszáz volt a ser­tésleadási terv. ezzel szemben ötszázkilencet adtak át. Eljuttattak még az allatfor- galmi vállalatnak nyolcvanhá­rom szarvasmarhát és három- százhetvenkilenc mázsa ba­romfit is — szerződésük ér­telmében. SPORT Újra hazai pályán TELI MENETREND A MOZIBAN Hétfőn, október 4-én meg­változik a mozielőadások kez­dete. Az új téli menetrend szerint. Hétköznap délután öt órakor és este fél nyolckor, vasárnap délután három, öt és este fél ri/Vickor kezdik a filmvetítést. A matinék kezdési időpontja nem változik. Okosodik az asszony jaival engedi az anyagot. Letelt egy hónap. Irén boldogan tette az asztalra a boríté­kot. Elöhalászta a szalagot, és büszkén lengette felém. — Meg ne hall­jam még egyszer, hogy eltartasz en­gem! Feleségem egy hó- 'nap alatt rengete­get fejlődött. Nem­csak szakmailag, hanem egyébként is. Fokozatosan tudtam meg, hogy a kollek­tíva „jóvoltából’ mi­lyen új dolgokat jegyzett meg magá­nak. — Aladár! Fn azt eddig nem is tud­tam, hogy ha elvál­nánk, teneked igen szép tartásdijat kel­lene nekem fizetni. — Alikám, a Mi- ette-púdernak nin­csen párja a világon. — Öregem! Te so­ha nem mondtad nekem azt, hogy amink van, az tu­lajdonképpen közös szerzemény. — Gyerekjáték a Ma — négy hét után — új­ra hazai pályán játszik baj­noki mérkőzést a Kinizsi lab­darúgócsapata. A két hét alatti öt mérkőzésből eddig két mérkőzést játszottak le, mindkettőt idegenben, ötven százalékos eredménnyel: Tö­rökbálinton vereség, Cegléden győzelem. A most következő egy hét alatti három mérkő­zésre hazai pályán kerül sor és mindhárom kiesőjelölt el­len. Ma a 11. helyen levő 20 pontos Váci Vasutassal mér­kőzik a Kinizsi. A hazai csa­pat jelenleg a 8. helyen áll, de ha elmaradt mérkőzéseit megnyeri, ha a múlt vasárna­pi, Törökbálint elleni mérkő­zést megnyeri, akkor még az elsőség kérdésébe is bele szól­hatott volna. így már csak a jó helyezés, esetleg a 3. hely el­érése lehetséges, de ehhez ezt a hármas mérkőzéssorozatot meg kell nyerni, ami nem lesz könnyű még a hazai pálya előnye ellenére sem, mert a soron következő ellenfelek mindent el fognak követni a kiesés elkerülésé érdekében. A Váci Vasutas — jelenlegi helyezése ellenére — nem le­becsülendő ellenfél. Sok nehéz csatát vívott már eddig a kél csapat egymás ellen. Eddig tíz mérkőzést nyertek, annyit, mint a Kinizsi, de döntetlen mérkőzésük még nem volt. Hétközben a bajnokjélölt Vá­ci SE-vel játszottak és csak nagy küzdelem után vesztet­tek 2:l-re. Küzdő szellemű, de sportszerű mérkőzés várható. Reméljük, hogy a körösi fiúk nem okoznak csalódást a jó mérkőzésre éhes szurkolók­nak. Mivel Cegléden több Játéké megsérült, végleges összeállí­tás a mérkőzés előtt lesz. TOVÁBBI PROGRAM A tömör vasárnapi sport- programban a Kinizsi II dél­előtt 11 órakor játszik Abony II-vei, az ifik mérkőzése fél kettőkor kezdődik és a fő­mérkőzés 3 órakor. A Nagykőrösi Építők Ceglé­den játszik a Vasutas II-vel. A kézilabdázók mérkőzése — Tököl visszalépése miatt — elmarad. A két pontot meg­kapják. Hétközben Vácott ve­reséget szenvedtek. P. S. szabad idő helyes felhasz­nálásában kell nagy segít­séget nyújtani az úttörő­szervezeteknek, a KISZ-nek, a művelődési háznak. Eh­hez a témához szorosan fű­ződik az ifjúsági klub hiá­nya — magyarázkodásra nincs is szükség. Röviden ezekről a. problé­mákról vitatkoztak az ifjú­ságvédelmi állandó bizott­ság tagjai legutóbbi ülésü­kön. Dr. Kányádi Gabriella volt a vitaindító, a Pest megyei fiatalkorú bűnözők bírája. Városunkban . első ízben rendezték meg a fiatalkorú bűnözésről szóló ankétot, megyénkben is csak kezde­ményezés. Ezt, és hasonló problémákat felvető vitáknak folytatása is lesz, és ezek bizonyára nagyban segítik | majd az ifjúságvédelmi ál-, landó bizottság tagjainak munkáját. (—gh) — A kedvezőtlen időjárás következtében erősen megké­sett tavasszal a kukorica ve­tése — mondotta Szabó Dé­nes. — És ez az időbeli elto­lódás természetesen jelent­kezik a betakarításnál is. Helyenként két-háromhetes késedelemre is számíthatunk a kukorica törésében és a szárlehordásban. — A vetési sorrendben ál­I I Jóból is megárt a sok! Fehér köpeny a karján. Egy trappban rohan át az ^ ^ úttesten. $ — Elkések! — lihegi felém. Csodálkozó szemmel \ ^ nézek utána. Ügy ötven méternyire lakik a munkahe- ^ | Igétől. Azelőtt több mint egy kilométerre kelleti ku- . | ^ tyagotnia. Rendszerint egy negyedórával hamarabb ^ ^ beért. Másnap magyarázkodik. 4 — Tudod, úgy élvezem ezt a közelségei. Az utolsó ^ | percben kelek. Azután eszembe jut, hogy van még idő ^ ^ a feketét megfőzni és nekifogok. ^ Fél perc még van, ennyi kell ahhoz, hogy átérjek ^ ;í a munkahelyemre. Rohanok a köpenyemért. Napok jt % ófa nem tudtam rendes időben beérni. ^ ^ Persze, bólogatok helyeslőén. — A jóból is megárt ^ $ a sok. $ tupirozás! Meglátod, ^ hogy milyen liomar| megtanulom. — Miért ne lehet- \ ne egy asszonynak is \ kapukulcsa? — Hogy ez a te- \ remmester milyen § rendes ember! — A cigarettafüst \ megnyugtat? ^ — Lakatosné ne- ^ gyedszer válik az ^ urától. Érdekes! — Api! Mit szól-\ nál, ha szombaton § házibuliba me mánk? § No, ne ijedj meg, ^ csak kérdeztem! — Igaza van Már- $ tonnának. Megtartja \ a fizetése negyed \ részét zsebpénznek. ^ De mi lesz még? § 5 Az igazan nem ^ árt, ha egy kicsivel \ több pénz jön a ^ házhoz! — llyenfor- ^ mán érvelt Irén, 5 amikor egy hónap- § pal ezelőtt munka- J könyvet kért és $ aránylag igen gyor- \ san elhelyezkedett i az üzemben. \ v Mindig nagyon § ügyesen varrogatott. 1 Ö tákolta össze a ^ gyerekek ruháit. A \ művezető kartársnö 5 örömmel látta az \ üzemben, hogy mi- J lyen ügyesen fogja a J tüt, milyen biztosan J áll a kezében az ol- ( ló. A varrógép is i villámgyorsan halad. 5 amikor hosszú uj­Mi van ott?

Next

/
Thumbnails
Contents