Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-07 / 210. szám

«sr »l£C KÄiHtm 1965. SZEPTEMBER 7, KEDD Albert Schweitzer halálára Egy távoli afrikai faluban, az Egyenlítő közelében, pátriárkális kort megérve, betegei között fe­jezte be immár legendássá vált életét Albert Schweitzer, a nagy humanista, az 1952. évi Nobel Bé­kedíj kitüntetettje. Kilencvenegy esztendős korában, abból a fából ácsolt őserdei kórházban hunyta le szemét, amelyben 1913 óta gyó­gyította betegeit. Több mint ötven esztendőt töltött áldozatos gyógyí­tó munkával, s a kis őserdei falu neve — Lambaréné — az emberi segítőkészség és humanizmus egyik szimbólumává vált. Albert Schweitzer kivételes te­hetségű és rendkívül összeteí; egyéniség volt. A modern világ­hoz fűződő viszonyát sok szem­pontból jellemezte, hogy közvet­lenül az első világháború kirobba­nása előtt a legnyomorúságosabb elnyomásban tengődő afrikai tör­zsek betegeinek gyógyítását tűzte ki életcéljául. Azóta csak „kirán­dulásokat” tett a huszadik század világában, — de szellemileg eleven kapcsolatban maradt e világ vala­mennyi problémájával. Nemcsak orvos volt, hanem orgonaművész, zenetudós, evangélikus teológus és filozófus is. Teológiai és filozófiai munkásságát sokszor vitatták, egyénisége nem ritkán sodorta el­lentmondások középpontjába. Mégis mindannyiszor túlnőtt eze­ken az ellentmondásokon: a szá­zad tiszta és tiszteletreméltó hu­manistája lett, aki több mint ki­lenc évtizedes életének utolsó éveiben különösen tevékenyen harcolt a világbéke megterem­téséért. Alakját már életében legendák fonták be: az utókor kétségkívül úgy emlékszik majd rá, mint a humanista hagyomány egyik leg­nagyobb modern folytatójára. Mi a „kapabetegség44? Sok az elhanyagolt fogsor — Textilüzemek a nők egészségéért A textiliparban különösen sok nő dolgozik s ezért ott még nagyobb gondot fordíta­nak a nők egészségügyi ellátá­sára, a felvilágosító munkára. A Váci Kötöttárugyárban, a Budakalászi Lenfonó és Szö­vőipari Vállalatnál rendszere­sen tartanak egészségügyi elő­adásokat, másutt pedig kiállí­tásokat rendeznek. Az üzemekben mindenütt törekednek a szezonbeteg­ségek megelőzésére, a tu­datos védekezésre. A szakszervezeti egészség- ügyi bizottságok a Vöröske­reszttel együtt ügyelnek az üzemi konyhák tisztaságára, az ételelőkészítésre, s a há- romfázisos mosogatásra. Ál­landóan járják a bölcsődéket, óvodákat, rendszeresen ellen­őrzik a fürdők, mosdók, öltö­zőszekrények rendjét. A fiatalkorúakat az üzem­orvosok általában negyed­évenként vizsgálják. Külön egészségügyi kartonjuk van, amelyre feljegyzik az adato­kat s azt is, hogy a rájuk vo­natkozó törvényes előírásokat hogyan tartják be. Különösebb kifogás ez ellen sehol sincs, egészségi állapotuk is megfe­lelő, viszont megdöbbentő, mennyire nem törődnek a fogkeze­léssel, mennyire nem veszik igénybe a fogorvos segítségét. A textilüzemek többségében megfelelő a terhesgondozás, s igyekeznek megszervezni a nők akadémiáját. A Budaka­lászi Lenfonó- és Szövőipari Vállalatnál és a Kistarcsai Fé­sűsfonóban hetenként három­szor nőgyógyászati rendelést vezettek be és évente minde­nütt megszervezik a rákszű­rést. Bár nem általános jelenség, de azért a megyében is előfor­dul, hogy a szép idő beköszöntésé­vel megszaporodik a ,ka­pabetegek” száma. olyannyira, hogy például gyü­mölcsérés idején veszélyben van egy-egy üzemrész folya­matos termelése. Gyakori, hogy a beteglátogató otthon nagy munka közben találja a „beteget”. A szakszervezeti bizottságok feladata, hogy a jövőben na­gyobb gondot fordítsanak a dol­gozók nevelésére. Érjék el, hogy aki tényleg beteg, ponto­san tartsa be az orvosi előírá­sokat, s mielőbb megigyógyul- jon a saját és a közösség hasz­nára. K. M. Történelem a plakátokon Szélesköríí összefogás — a málna kártevői ellen Vácott adtak randevút egy­másnak megyénk málnater­mesztő szakemberei a minap, s megvitatták, mi az oka az elmúlt szezonban bekövetke­zett termés-visszaesésnek. A Dunakanyar nagy málnás­kertjében ugyanis száz va­gonnal szüretelhettek keve­sebb málnát. A károsodás oko­zója a didimella aplamata egyre több gondot ókoz a mál­natermesztésnek. Az ankét résztvevői megtárgyalták a védekezés legeredményesebb módszereit és széles körű ősz- szefogásra hívták fel a mál­natermelők figyelmét. Nem kedvezett az idei mostoha időjárás ez almának sem. A sorozatos eső és az ebből eredő erős fuzik- pládium miatt a télialma ter­méskilátásai alaposan meg­csappantak. Szobon például az Új Barázda Termelőszövetke­zetben a 16 holdas almásker­tet tízszer permetezték eddig, mégis tetemes veszteséggel kel'l számolniuk. Az ország más nagyüzemi gyümölcsösei­ben is hasonló a helyzet. Me­rényi Károly, a Földművelés- ügyi Minisztérium kertészeti főosztályának helyettes veze­tője elmondotta, hogy a várt­nál nagyobb arányú vesztesé­gek miatt fokozott gonddal kell megszervezni a gyümölcs- termés betakarítását. Na­gyobb figyelmet kell fordítani a házikertek termésének mi­nőségére és minél nagyobb arányú értékesítésére. TÖRTÉNELMI ESEMÉ­NYEKBEN gazdag utóbbi két évtizedünk tükörképét láthat­juk a Nemzeti Galériában a Politikai plakátok 1945—1965 kiállításon, amely legalább olyan izgalmasan és tömören idézi fel az ország húsz esz­tendejét, mint egy történe­lemkönyv. A fiatalabb gene­ráció a plakátművészet tükré­ben ismerkedhet meg a jelen eseményeinek előzményeivel, fontos történelmi összefüggé­sekkel, az idősebbek pedig a hatása alatt átélik a háború, a felszabadulás, az újjáépítés, a konszolidáció és a későbbi időszakok küzdelmekkel és bi­zakodással, szenvedésekkel és örömökkel, lelkesedéssel és kétkedéssel váltakozó éveit, amíg a kiállítás termeit vé­gigjárva eljutnak a politikai plakátok mai példányaihoz. A kiállítás bevezetője, s egyben koronája az a három klasszikussá vált politikai pla­kát, amelyet példaképnek is tekinthetnek az utókor pla­kátművészei: Uitz Béla, Poor Bertalan és Berény Róbert rendkívül mozgósító erejű művészi értékükben is egye­dülálló kompozíciói. A felsza­badulástól napjainkig eltelt két évtized történelmét há­rom részre osztva tükrözik a falakon elhelyezett alkotások. AZ 1945—1950 KÖZÖTTI ÉVEKBEN utcára került egyik-másik politikai plakát művészi értéke olykor talán vitatható, előadásmódja még egyenlőtlen, de haladó szelle­mű szándékuk, őszinte mon­danivalójuk értékké teszi va­lamennyit az utókor számára. Ebből az időszakból látjuk azokat a plakátokat, amelyek párosítják az agitatív érőt a művészi értékkel. Ilyenek pél­dául Ék Sándor alkotásai, kö­zöttük is legjelentősebb: „Gyökerestől tépi ki a reak­ciót az MKP” feliratú, vagy a „Saját barlangjában vég­zünk a fasiszta fenevaddal” szövegű. A tömör kifejezőerő jellemzi Bortnyik Sándor pla­kátját „Építsük fel a vasutat” felirattal, Filo: „Minden kéz vegyen részt az újjáépítés­ben”, vagy Tamássi Zoltán vá­lasztási plakátja, amely a ka­lapács és bilincs közötti vá­lasztással azonosítja a szava­zók állásfoglalását. A KÖZVETLEN FELADA­TOKRA mozgósító és nagy ünnepeket hirdető plakátok ebben az időszakban éppen őszinteségük miatt hatottak rendkívül meggyőző erővel. Később az ötvenes évek ele­jén viszont éppen az őszinte­ség hiánya miatt váltak a po­litikai plakátok időnként se­matikusakká, élettelenekké. Az egyforma mosoly sok ak­kori plakát jellemzőjévé vált. A közérthető mondanivaló hiánya a legtöbb plakáton észrevehető, ezért a kiállítás­nak ebben a termében szin­te minden feliratot el kell olvasnunk, ha meg akarjuk tudni az alkotók szándékát. Közülük azonban kiemelke­dett egy-két igazán művészi plakát. A legmaradandóbb Fi­lo (Fischer Ilona) 1955-ben megjelent alkotása, amelyen a horogkeresztes szögekkel ki­vert felénk lépő náci csizma, vagyis a neofasizmus ellen tiltakozik a nem! felkiáltás. A méltán híres plakát az első láthatunk. A művészi keresés azonban a kifejező erő rovásá­ra megy a plakátok jelentős részénél. Az eltelt húsz év plakátművészete nagy tapasz­talattal szolgált a formakere­sésnél, de hiányzik általában a tartalmi kifejezés erőteljes­sége. Mégis látunk néhány szép és közvetlen hatást ki­váltó alkotást, mint amilyen például Zala Tibor két hason­ló témájú plakátja, egyik 1960- ból humuszos női fejet ábrá­zol szöges drót mögött, mint a gyarmati elnyomás szimbó­lumát, a másik pedig idei plakát, amelyen az összebilin­cselt csuklójú néger férfi a szabadságukért és független­ségükért küzdő népek jelképe. Mindkét plakát igen meg­győző erejű, kiváltja belőlünk az együttérzést, és a gyarma­tosítók iránti gyűlöletet. Na­gyon kifejező Görög Lajos betűs plakátja, amely kép nél­kül is sokat mond: Az 1945 pillanatra a legegyszerűbb eszközökkel hívja fel magára a figyelmet és teszi közérthe­tővé mondanivalóját. Az új utakat kereső plakát­művészet kifejezői azok, ame­lyeket az utolsó termekben és 1965 évszámok elhelyezke­dése csak a felszabadulás gondolatát, a huszadik év­fordulót juttathatja eszünkbe. Bánhidi Andor május elsejei plakátja, a felfelé tartott há­rom különböző színű ököllel a különböző földrészeken élő népek összefogását hirdeti. A KIÁLLÍTÁS méltán arat nagy sikert, amely még na­gyobb lehetne, ha az utóbbi évek plakátművészetéből töb­bet mutatna, érzékletesebbé téve ezzel a fejlődést és a perspektívát. Varga Aranka NÉGY VADÁSZ _ 124 VADKACSA A hortobágyi pusztára meg­érkeztek az ősz első hírnökei: a külföldi vadászok. Vadlibák ugyan még nincsenek a nagy kiterjedésű vadrezervátum­ban, vonulásuk csak októ­berben kezdődik, de vadka­csákra már lehet vadászai, méghozzá igen eredményesen. Négy francia vadász a leg­utóbbi reggeli vadászatról 124 vadkacsával tért vissza. Bronzkori lelet Dunaföldváron csatornaépí­tés közben értékes régészet leletekre bukkantak. Késő bronzkori, több ezer éves edé­nyek, halotti urnák, cseréptö­redékek — köztük két ép, fe­kete színű agyagedény — ke­rültek napvilágra. A leleteke a szekszárdi múzeumba szál'í tották. MÁSODSZOR NYÍLIK AZ IBOLYA A Bükk hegységben az Eger—Lillafüred közötti or­szágút mentén másodszor is kinyílott az ibolya. A Bánya hegy déli oldalán egész cso­korra való illatos virágo. gyűjtöttek össze. mr yomasztóan tunya, lusta Ll ember volt világéletében Lajos. — Lajkár vagy te, La­jos — mondogatta neki otthon tüzrőlpattant kis felesége, aki nyolcévi házasságuk alatt sem tudta elérni, hogy Lajos maga hozza fel azt a sörtöme­get, amelyet aztán a hétvé­gen tompa bódulatban, lanyha ultipartik közepette a bendő- jébe eresztett. Ám nehogy félreértés es­sék, gyorsan meg kell monda­nunk, hogy Lajos nem a Törzskönyveket Rubrikázó és ugyan meg nem lepett senkit, de amikor ledöccent a székére, olyasmit mondott, ami vi­szont az érdeklődés fókuszába állította: — Beiratkoztam! — Ne viccelj és hová? — kérdezte kapásból Szatmári, miközben a szobában vala­mennyi rubriltázó fej hősünk felé fordult. — Hát az esti egyetemre — rántotta meg vállát Lajos. — Nem lesz az magának túlságosan terhes? — aggó­M A japán kubikosok... Hitelesítő Hivatalban fáradt el. Munkaköre szerencsésnek mondható volt: ő számította ki tudományos alapokon elő­re, hogy országos szinten a következő húszéves terv hiva­tali ügyiratainak rubrikáihoz — egy főre számítva, nemek, életkor és lakóhely szerint — mennyi fekete nyomdafesték­re lesz szükség éves, féléves, negyedéves, hónapos és deká- dos átlagban. Mint elképzel­hető, ez nem merítette ki. Oly­annyira nem, hogy az átlag­tisztviselőkkel ellentétben, ne­ki mindennap volt ideje hi­vatalkezdés után lent a büfé­ben egy feketére, délelőtt egy szalámis zsemlére Utassal, ebéd után újfent egy duplára némi nassolással, a közbeeső időben pedig a napilapok át­böngészésére és persze egy kis komótos diskurzusra. jós, megvan annak már öt éve, ha nem hat, hogy Lajos barátunk egyszer késve állított be a hivatalhoz, ami Nc dott Mancika, a jó lélek, a negyven éve viruló hajadon, aki talonban maradt anyai ösztöneit Lajosliáján szokta kiélni. — Lesz, vagy nem lesz, en­gem beütemeztek oda — mondta hősünk szerényen, de azért nem minden nyomaték nélkül. S ezzel aztán a téma be is volt fejezve, mert a Rubrika Hivatalban fennállá­sa óta talány volt, hogy kit, hová, miért ütemeznek ki és be. Különben is e tekintetben mindenki gyorsan önmagába szállt és jobbnak látta, ha hallgat. Csak még Mancika eresztett meg egy aggódó só­hajt: — De Lajoska, ott ám so­kat kell tanulni, meg azt mondják ... izé ... konzultál­ni. És állítólag mindennap. Nem lesz az nehéz magá­nak? Istenkém, hogy fogja bírni? Hősünk ezt már nem hal­lotta, mert elmerült egy lot­tószelvény kitöltésében. it részletezzük? Talán elég annyi, hogy a tan­év gyorsan elszaladt. Lajos észre sem vette, már nya­kig benne volt. Aztán ma­ga sem tudta, hogyan, de máris időzavarba került. Rögtön, az első napokban, amikor a jegyzeteket kellett beszereznie. Jócskán elké­sett ezzel. S utána olyan­formán történhetett a dolog — bár a részleteket senki nem ismeri —, mint a sor­ba állított dominónál szo­kott. Ha az elsőt eldöntjük, egyik a másikat dönti ha­lomra. Nincs isten, aki ezt megállíthatná. A jegyzetek után az előadások, azután a jegyzetelés, azután a kötele­ző, azután az ajánlott olvas­mányok, azután a szeminá­riumok, azután a konzultá­ciók, azután a kollokviumok és azután elölről megint az egész. S végre felvirradt a nagy nap, az első vizsga napja. Történelem, méghozzá egye­temes történelemvizsga volt ez, államvizsga a javából. Komoly férfiakból álló hi­vatalos vizsgabizottsággal, az asztalfőn a híres tudóssal, a balszélen pedig a hallgatók­nál is jobban izguló előadóval. Lajos barátunk belépett a folyosóról és a katedra elé járult. Bemondta a nevét, mire az elnök nyájasan fel­szólította: — Húzzon egy kérdést — mutatott az asztalon fehérlő papírcsíkokra. — Olvassa el, s ha érti, foglaljon helyet a padsorban. Amíg e három elvtárs vizsgázik, ön is dol­gozza ki feleletének vázla­tát. r i ősünk leült egy padba, Jí törte a fejét, izzadt, s fel-felirta egy papírra, ami a kérdésről eszébe jutott. Vég­re sorrakerült. Nyirkos te­nyérrel nyújtotta vissza a kérdést az elnöknek, aki így szólt: — Akkor hát kérem, az első kérdést talán. Lajos — minő szerencse, hogy a tv-ben látta a filmet és valami regényt is olva­sott erről egykor — jól- rosszul elnyögte, amit Spar- tacusról, a római rabszolga­lázadásról tudott. Nem mond­hatni, hogy az elnök nagyon meg lett volna elégedve. De miután látta, hogy Lajosból egy szót sem tud már ki­húzni a témáról, felszólítot­ta, hogy térjen rá a má­sodik kérdésre. Emberünk összeszedte min­den erejét. — A japán kubikosok for­radalmi mozgalmának fellen­dülése és hanyatlása — idézte a kérdést iskolás hangsúllyal. A teremben e pillanatban síri csend támadt. Még a dongó is abbahagyta a zümmögést. Diet- rich Fischer Diskaut nem öve­zi olyan figyelem, amilyen most Lajoskánk felé irányult. Bal szélső előadója még a szá­ját is eltátotta. Lajos pedig, bizonytalanul bár, de rákezd- te. — Tehát... a japán kubiko­sok forradalmi mozgalmának fellendülését arra az időre te­hetjük, amikor... a múlt szá­zad derekán... úgy a hatvanas azaz a hetvenes években a Mutszuthito dinasztia élesen ■ fellépett az utolsó, középkori jellegű, feudális sogun ellen, igen... és ekkor a japán for­radalmi agrárproletariátus ki­alakulása kezdetét vette. Mert ugyanis erre az időre tehet­jük, hogy úgy mondjam, azt a fellendülést, amely végső so-j ron, a huszadik század folya- \ mán... j a z elnök ceruzája türelmet-\ A lenül kopogott az aszta- ; Ion. ­— Kérem szépen — szólt j közbe a katedráról. — Érti önS ezt a kérdést egyáltalán? \ — Hogyne érteném — vála-\ szólta izzadva Lajos —, hisz’; erről beszélek. \ — Kérem, ismételje csak j meg a kérdést! — hangzott az \ elnöki szó. Hősünk nyögve olvasta fel \ újra: „A japán kubikosok for- \ radalmi mozgalmának felien- \ dülése és hanyatlása...” Az elnök arcán furcsa indu-j latok látszottak viliózni. Fel- j kapta az asztalról az ominózust kérdést, átfutotta és odaadtat Lajosnak. — Lesz szíves, kérem, erröl't felolvasni. De hangosan — tét-1 te hozzá és feszülten figyelte \ a vizsgázó szájának mozgását, ] Emberünk arcát ekkor elöntőt-1 te a veríték, keze reszketett és \ tagoltan nyögte ki, inkább csak i leheletszerű hangon:-— A japán kubikosok — — : — forradalmi mozgalmánakj fellendülése és hanyatlása. \ Nagyot csattant az asztalon t az elnöki tenyér. — Ejnye, kérem! Nem az i van ott, hogy a jakobinu-: sok forradalmi mozgalma!? i Lajosunk arca felderült, ki- j húzta magát és katonásan je- \ lentette: — Először, kérem, én is úgy olvastam. Csakhogy úgy nincs; semmi értelme!-ír ; a zóta a Rubrika Hivatalban A sem ütemezik az esti egyetem hallgatóit. Aki akar, maga jelentkezik. Csakhogy nem elég beiratkozni, tanulni is kell ottan. Firon András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents