Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-24 / 225. szám

A bony jtir aa ólen a járási mezőgazdasági és felvásárlási versenyben A járási versenybizottság pénteken értékelte a közsé­gek és a termelőszövetkeze­tek között folyó mezőgazda- sági verseny nyári szaka­szát és a felvásárlási ver­seny eredményeit. — Általános tapasztala­tunk — mondotta Erdélyi Gábor, a versenybizottság el­nöke —, hogy a kedvezőt­len nyári időjárás ellenére, s bizonyos fokig ennek kö­vetkeztében is, az idén na­gyobb lendülettel bontako­zott ki a munkaverseny a termelőszövetkezetekben. A legtöbb közös gazdaságban törődtek a versennyel. Erről tanúskodik az a tény, hogy 552 szövetkezeti tag állott pá­ros versenyben, 51 munka­csapat, 89 munkabrigád ver­senyzett egymással. Ez utób­biak közül 28 brigád tűzte ki célul, hogy év végére megszerzi a szocialista bri­gád címet. A termelőszövet­kezetek a versenyben részt­vevők jutalmazására 530 ezer forintot tartalékoltak. — Külön elismerésünket kell kifejeznünk a KISZ járási bizottsága által szer­vezett ifjúsági birgádoknak, akik derekasan kivették ré­szüket az idén a nyári me­zőgazdasági munkák elvég­zésében. Eredmények ? — A versenyző termelőszö­vetkezetek első kategóriájá­ban a dánszentmiklósi Micsu­rin Tsz; a második kate­góriában az abonyi Kossuth Tsz; a harmadik kategóriá­ban pedig a ceglédberceli Egyetértés Tsz szerezte meg az első helyet. A győztesek­nek a járási pártbizottság és a járási tanács végre­hajtó bizottságának verseny- zászlaját ünnepélyes keretek között adjuk át. A legjobb termésátlagok? — Búzából az abonyi Kos­suth Tsz 1175 holdon 17,2, az ugyancsak abonyi Lenin Tsz 1122 holdon 15,7 és a kőröstetétleni Vörös Csillag Tsz 810 holdon 13,4 mázsás átlagtermést takarított be. Rozsból a dánszentmiklósi Micsurin vezet 10,4 mázsás átlagával. Mögötte az abonyi József Attila halad 9,3 má­zsás átlagterméssel, de meg kell említeni a kocséri Uj Elet Tsz-1 is, ahol a homo­kon — a régebbi 4—5 má­zsával szemben — 6,8 mázsás átlagtermést értek el 968 hol­don. S a kenyérgabona-felvásár­lási tervet hogyan teljesítet­ték? — A járás kenyérgabona­felvásárlási terve 800 va­gon volt, ténylegesen 1095 vagon kenyérgabonát adtak át az állami felvásárlásba a járás termelőszövetkezetei. Végezetül is — a ver­senybizottság értékelése alap­ján — a termelőszövetkeze­tek között a következő sor­rend alakult ki a nyári me­zőgazdasági munkák és a fel- vásárlási terv teljesítése ér­dekében folyó szocialista munkaverseny most lezárt szakaszában: CEGLÉD! PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA CEGLÉDI JÁRÁS es ce6l£d város IX. ÉVFOLYAM. 227. SZÁM 1965. SZEPTEMBER 26, VASARNAP Mng j ár borok sikere Tbilisziben Az idén a Szovjetunióban, a grúziai Tbilisziben rendezték meg az év legnagyobb nem­zetközi borversenyét, melyen Magyarország 65 borral, illet­ve konyakkal és pezsgővel vett részt. Az ezernél több borminta között versenyző pnagyar bor­fajták 25 arany- és 30 ezüst­érmet szereztek. I T £ C O 4 in u Közsé; Tsz pont­szám: 1. A bony Kossuth 106,0 2. Dános Micsurin 102,6 3. Csemő Rákóczi 94,0 4. Cegléd­bércéi Egyetértés 93,5 5. Abony Lenin 91,9 6. Nyárs­Arany­apát homok 91.8 7. Abony József A. 89,2 8. Kőcser Üj Élet ,- 89,1 9. Körös­tetétlen Vörös Cs. 88,2 10. Abony Üj Világ 85,1 11. Csemő Üj Élet 83,7 12. Kocsér Petőfi 83,3 13. Jászkara­jenő Üj Barázda 82.7 14. Törtei Rákóczi 81,2 15. Nyárs­apát Haladás 79,3 16. Jászkara­Jenő Lenin 78,1 17. Albert­irsa Szabadság 76,4 18. Törtei Arany­kalász 75,4 19. Albert­irsa Dimitrov 75,1 20. Csemő Szabad Föld 52,2 • • ' Otországka szállítja termékeit a Május I Ruhagyár ceglédi telepe Fortuna Abonyban A neonfénybe öltözött munkatermekben zúgnak a gépek. Hol van már az, ami­kor a munkások taposták a varrógépet! A kabátok ezrei készülnek itt. A ceglédi tele­pet egyre erősödő szálak kö­tik a hazai fogyasztókhoz, és szívesen vásárolt áruk készül­nek itt a külföldi megrende­lőknek is. — Hollandiának dolgo­zunk. A Szovjetuniónak szállítunk. Ausztria is rendel nálunk. Még Ju­goszlávia számára is ter­melünk. Albániában is népszerűek a Május 1. Ru­hagyárban termelt ka­bátok, — mondja Bicskei Pál főmű­vezető. A nyugati országok egy- ideig várakoztattak maguk­ra. Három esztendeje szerény megrendeléssel kereste fel a Május 1 Ruhagyárat egy holland cég. A Berghauss vállalat több hatalmas áru­ház tulajdonosa, nemcsak Hollandiában, hanem más or­szágokban is. Igen óvatosan rendelt hatezer kabátot. A megrendelő meg volt eléged­ve. Erre vall az, hogy az első tételek leszállítása óta, egyre nagyobb megrendelésekkel jött. — A második esztendőben már húszezer darab női- és gyermekkabátot készítettünk nekik. Az idén pedig a Berg­hauss céghez csatlakozott egy másik nagy holland vállalat, a Macintosh, amely kezdet­nek hétezer darabos megren­deléssel jelentkezett. Már harmadik esztendeje, hogy május elsejétől ok­tóberig holland megren­delésre dolgozunk. Ebben az időszakban a mun­kánk mintegy nyolcvan száza­lékát készítjük a külföldi megrendelőknek. Az anyagot maga a meg­rendelő cég szállítja, nyugat­ról érkeznek a szabásminták is, de még az anyaghányadot is a megrendelő határozza meg. — A hollandok nagyon igé­nyesek. Csak elsőosztályú munkát vesznék át, de eddig mindig meg voltak elégedve gyártmányainkkal. — Még le sem futott a hol­land megrendelés, máris újabb külföldi megrendelésre ké­szülünk — folytatja a mű­vezető. A Szovjetuniónak negy­venezer ballonkabátot szállítunk. Ez a megrendelés legalább más-fél hónapra köti le a te­lep kapacitásának négy ré­szét. Az év elején újabb partner jelentkezett — Ausztria. Feb­ruártól két részletben huszon­négyezer habgumi kabátot és kosztümöt készítettek részük­re. Pár nappal ezelőtt fejez­ték be ugyancsak az osztrá­koknak a tizenhatezer bélelt nylon fiú zekét, különleges teveszőrrel bélelve. S a hazai piacra mit gyár­tanak? — Télikabátokat, az elegáns fazonokat kedvelő magyar nőknek — mondotta befeje­zésül a főművezető. (—ssi) A Fortuna-ked' véne Cegléd után Abonyba is ellá­togatott a sze­rencse lottósitott modern istenasz- szonya: Kürti Pálnét lepte meg ezúttal 196 156 forintos négyes találattal. A taka­ros kis összeget ] szerdán délelőtt i adták át a szeren­csés lottózónak j az OTP abonyi j kirendeltségén. (Berta Ferenc I felvétele) A ceglédberce­li mezőgazdaság­ban emberemlé­kezet óta az asz- szonyok dolgoz­nak. A férfiak minden reggel útra kelnek, be­vonatoznak a fő­város vagy a kör­nyék üzemeibe és a fáradságos mezőgazdasági munkát az asz- szonyokra hagy­ják. Tegyük azon­ban hozzá, hogy szombat délutá­nokon, meg a va­sárnapi pihenő­napokon a fér­fiak is kivették mindig részüket a munkából. A helyzet alig változott azóta, hogy Bércéi ter­me löszövetkezeti község lett. A tagságnak majd­nem hetven szá­zaléka nő, a Pest­A berceli asszonyok re járó dolgozók feleségei, — A legna­gyobb elismerés­sel szólhatok az asszonyok mun­kájáról — mon­dotta Balázs An­tal, a termelőszö- vetkezet elnöke. Amióta a két iter­melőszövetkezet egyesült, meg­szűnt az egymás­ra való acsarko- dás, és rend van a munkában. — A sertéste­nyésztésünkben és hizlalásban például hét asz- szony dolgozik, egészen dicséret- reméltó ered­ménnyel. — Vagy jel­lemzésül álljon itt egy példa. A nagy járvány idején a férfiak vállalták, hogy a zárlat idején há­rom héten ke­resztül ellátják az állományt. Az asszonyok két na­pon át figyelték a férfiak munká­ját. A harmadik napon kijelentet­ték, hogy köszö­nik szépen a köz­reműködési, de a munkát ők akar­ják tovább csi­nálni. A hét asz- szony három hé­ten keresztül a zárlat idején, be­csülettel megáll­ta a helyét. Szórni, ilyenek a. berceli asszo­nyok — mondotta befejezésül az Egyetértés Tsz elnöke. EGYHETES SZÜNET A LEVELEZŐ OKTATÁSBAN A Kossuth Lajos Gimná­zium és Közgazdasági Szakkö­zépiskola igazgatósága értesíti a levelező tagozatra járó hall­gatóit, hogy a gimnáziumi és technikumi levelező oktatás szeptember 27-e és október 3-a között szünetel. Október I - december 15 ; AA Őszi megyei könyvhetek A földművesszövetkezetek országszerte .október 1-e és december 15-e között rendezik meg az idei őszi megyei könyvheteket. Járásunkban is megkezdődtek az előkészüle­tek a könyvhetek sikeres megrendezésére. A Ceglédi Földmüvesszövet- kezetnél mondották az előké­születekről: , — Törteién minden föld­művesszövetkezeti boltban áru­sítanak majd könyveket ezek­ben a hetekben. Október 24-én az úttörők és kisdobosok ház­ról házra járnak könyveket árulni. November 7-től 13-ig könyvkiállítást rendeznek a központi iskolában. A terve­zett író—olvasó-találkozóra Berkesi Andrást hívják meg, akinek a könyveit nagyobb számban juttatják el az olva­sókhoz, hogy az ankéton részt vevők valamennyien ismerjék az író műveit. Csemőben is az úttörők áru­sítják majd a könyveket. A könyvkiállítást a zöldhalmi iskolában rendezik. Cegléden a földművesszö­vetkezeti áruházban könyvki- állitást és könyvvásárt ren­deznek. Ezekben a hetekben a Pesti úti 26-os számú dohány­boltban is árusítanak könyve­ket. Néhány éve szokásban van könyvbálok rendezése is. Idén Törteién és Csemőben ren­deznék könyvárúsitással egy­bekötött könyvbált. (ta—ta) A folyton virágzó akác titka Elmondta: Süveges György — Mi késztetett arra, hogy a méhészek évtizedes álmát megvalósítani próbáljam? El­olvastam minden szakköny­vet, szaklapot, amely a mé- hekről, a méhek legelőjéről szólt. Sokan foglalkoztak az akác virágzásának meghosz- szabbitásával, esetleg folyton virágzóvá tételével. Ehhez kér­ték a tapasztalt méhészek, ker­tészek segítségét. — Hosszú ideig nem tör­tént semmi. Legalábbis nem olvastam hírt az érdekes gon­dolat megvalósulásáról. 1940- ben egy szokatlan időben vi­rágzó akáCcal találkoztam Vá­cofí. Szülőfalumban, Gombán belebotlottam hasonló jelen­ségbe. Kérésemre elmondták; máskor is előfordult, hogy a fák a nyári időben hoztak vi­rágot. — A hallottak után meg­kértem a tulajdonosokat: en­gedjék meg, hogy a látott, vi­rágzó ágakat megjelölhessem. A virágok magjait begyűjtöt­tem mindkét fáról és külön- külön elvetettem. A magok­ból mintegy 30—40 csemete kelt ki. A kikelést követő ta­vaszon mindkét fáról a cse­metéket lemetszettem és egy­másra oltottam. Elmúlt egy nyár — nem történt semmi. Az eljárást megismételtem három egymást követő tavaszon. A csemeték közül kettő virágot hozott és egész nyáron át, szeptember közepéig virág­zott. Ettől kezdve már vígan virágoztak a fáim és mind­azon akácfák, vagy éves cse­meték, amelyeket beoltottam a róluk szedett gallyal. — Vác felé fordult a mé­hészek figyelme. Kálvária ut­cai házamban 1965 nyarán mintegy ötven darab külön­böző korú akác virágzott. És virágzott még vagy 15—20 000 darab, az ország minden ré­szében azokból az oltvá­nyokból, amelyeket a gödöllöii kecskeméti, váci, nyíregyhá­zai, Balaton-vidéki erdőgaz­daságomnál részben én, rész­ben az erdőgazdaságok maguk oltottak be és adtak el magá­nosoknak, vagy közületeknek; — Dr. Orössy Pál Zoltán, a Kisállatbetegség Kutató Inté­zet igazgatója egész nyáron át vizsgálta a nektárképződést, deákvári csemetekertemben. Egymásnak adták a kilincset a Börzsönyi Erdőgazdaság mun­katársai is. Ma már neves szakemberek elismerése illeti az egész nyáron át tartó foly- tonvirágzást. Most már látom értelmét a negyedszázados munkának. Feljegyezte: Néninger Géza Hajnali riport — süteményekről Hajnali négy óra. A Szőlő utcában a finom­sütemény üzemben már las­san vége felé közeledik a mű­szak. A nyolctagú kollektíva teljes lendülettel dolgozik. Fürge ujjak formázzák a hó­fehér tésztát, a vetők a ke­mencék nyitott száján tolják befelé a kiformált anyagot. Nyilas Ferenc üzemvezető kalauzol. Közben arról tájé­koztat, hogy az üzem tizen­hétféle süteményt gyárt. Valóságos kiállítás a raktár polcain, ötszáz aranybarnán mosolygó fonott kalács, nagy garmadában vagy hétszáz po­gácsa, tepertős és vajas. Az ínyencek számára a finom mákos pozsonyi kifliből egy kocsiderékra való. Cukros kif­lik, puffancsok. A népszerű óriáskifliből több, mint ezer darab. Azonkívül lekváros bukta, túrós táska, sajtos rúd és a gyermekek öröme, a ron­gyos kifli. — Ez az üzem egész vá­lasztéka, Nyilas elvtárs? — Dehogyis! Ennyi, amire igény van. Akár harmincféle finomsággal is tudnánk ked­veskedni a vásárlóknak. Nem­régen próbálkoztunk kuglóf­gyártással. A vállalat elkészí­Az NDK néphadseregének esztrádegyüttese tette a formákat. A kuglóf na­gyon Ízlett mindenkinek, de vagy drágállták az árát, vagy más okból, de nem vásárol­ták olyan mértékben, hogy ér­demes lenne a gyártásával foglalkozni. — Hogy nőtt meg a vá­laszték? — Tizenöt évvel ezelőtt csak kiflit és zsemlét gyártot­tunk. Azóta nagyot változott a termelés az üzemben. A kifli- és zsemlegyártásra kü­lön üzemet állított be a vál- i lalat vezetősége. Mi pedig ki-1 zárólag finom sütemény ké-; szítésével foglalkozunk. — Gépesítés? — A szitálást, dagasztást, a: formázást teljesen géppel vé-i gezzük és van egy kézzel i hajtott tésztaadagoló gépünk, j — Sikerek a városban és a I város határán kívül? — Minden május elsejei fel- j vonuláson látványosság a sü- ] tőipar kocsija. — És mivel lepik meg a vá- \ rost a „Ceglédi ősz" kiállitá- j són? — Még nem tudok arról,: hogy lesz-e olyan kiállítás,: amelyen mi is indulhatunk. ] (-ssi) i vendégszerepel városunkban október 5-én este hét órakor a Kossuth Művelődési Ház színháztermében. A nagyhírű művészegyüttesnek balettkara, esztrádegyüttese, nagy zeneka­ra, kórusa és „Die Kneifzenge” (Harapófogó) néven kabaréegyüttese van. Ezúttal az eszt- rádegyüttes színvonalas műsorában — melyben szólisták is fellépnek — gyönyörködhet a modern tánczenét kedvelő közönség

Next

/
Thumbnails
Contents