Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-14 / 216. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA vii. évfolyam, 216. szám 1965. szeptember 14, kedd <- f ■ Átgondolt, céltudatos tervek készültek az új népművelési Vaskos dossziéba fűzve, Ihintegy kétszáz oldalt tesz­nek ki a községeik által az új népművelési évadra ké­szített tervek. A községi ta­nácsok az idén nagyobb fe­lelősséggel vették ki részü­ket a tervek készítésének munkájából. Járási ' tömeg­szervezeti vezetőinktől is na­gyobb segítséget kaptunk, mint az elmúlt esztendők­ben. A Vöröskereszt köz­ségenként! intézkedései, a népfrontbizottság második félévi tervé, az MHS szak­köreinek pontos megjelölé­se. nagy segítséget jelen­tett alrhoz, hogy valóban összehangolt, egységes köz­ségi terv készüljön. Munkaterveinlk zömére jel- lemző, hogy az elmúlt évi­ekhez viszonyítva sokkal célratörőbbek, átgondoltab­ban. Érvényesül az a tö­rekvés, hogy súlyponti fel­adatokat jelölnek meg, igye­keznek ezek köré csoporto­sítani a következő év felada­tait. Munkaterveinkből az is ki­tűnik, hogy az újra válasz­tott társadalmi vezetőségek munkája, aktivitása lénye­gesen jobb az előzőekben működött társadalmi veze­tőségeknél, Havi rendszeres tanácskozásaikon ezután jó­váhagyják majd a művelő­dési intézmények következő havi programját, beleértve a községben megrendezésre kerülő ismeretterjesztő . elő­adásokat is. A következő hó­nap megbeszélésén viszont részben számot adhatnak munkájukról, részben szá­mon kérhetik az általuk el­fogadott terv végrehajtását. Melyek mégis azok a kíván­nivalók, melyek nem érvé­nyesültek maradéktalanul ez évi terveinkben és amelyekre a munka megkezdésével pár­huzamosan figyelni, a jövő évi tervek előkészítése so­rán fokozottabban ügyelni kell? Egy-két tiszteletdíjas igaz­gatónk tervének vizsgálata során tapasztaltuk azt, hogy az 'elmúlt évi terveket szinte lemásolta, nem vette figyelembe azt, hogy az élet előbbrelépett, ma már más követelmények jelent­keznek, melyeknek eleget tenni kötelességünk. Nem jelentkezik a tervek­ben eléggé a Pest megyei Népművelési Tanácsadó ál­tal kiadott módszertani fü­zetek forgatásának eredmé­nye. E füzetek, melyeket minden igazgató megkapott, sok érdekes, alkalmazható tapasztalatot gyűjtöttek cso­korba. Nem érvényesül még min' den községünkben Társadalmi munka Péteriben Péteri lakosságának régi problémája, hogy kevés és korszerűtlen üzletek vannak a községben. Így sem a lakos­ság ellátása, sem a kiszolgálás kulturáltsága nem kielégítő. Többször- hangzott el már a kérés, hogy építsenek a köz­ségbén egy korszerű üzletet a régr „Hangya kocsma” helyé­re. Pe az ígéret sokáig csak ígéret maradt. És ez joggal bosszantotta a község vezetőit és lakosságát. Végre mégis történt valami. Szeptember 11-én , délután először és va­sárnap másodszor társadalmi munkások jelenlek meg a „Hangyánál”. Megkezdődött a régi épület lebontása. (Ezt a munkát és még mást is a he­lyi fmsz-vezetőség és a köz­ség lakói társadalmi munká­ban vállalták.) A társadalmi munkások — akikről később még hírt kívánunk adni — vagy lelkesedéssel és szakér­telemmel végezték munkáju­kat. Mindenki úgy dolgozott, mintha .saját” magának dol­gozott volna. Juhász József igazgatósági elnök, aki vasárnap délben meglátogatta a társadalmi munkásokat, meg is jegyezte: nem is hitte volna, hogy ilyen lelkesen dolgoznak és főleg az tetszik nekem, hogy a bontás­nál eddig csak minimális anyag ment tönkre. Bízunk benne, hogy az új, modern üzlet rövidesen fel fog épülni. Kérjük a község lakóit, hogy saját érdekükben segítsenek társadalmi munká­val az új üzlet felépítésében. (M. J.) Műsoron kívüli verekedés - rendkívüli kiadás A június 20-án megrende­zett csévharaszti táncmulat­ság műsoron kívüli program­ja egy verekedés volt. Kucsák József és Bán JÓ­IM A I MŰSOR IWozik Gyömrő: ,A tárgyalás. Maglód: HqI. a .tábornok ? Monor: Az aréná­ban. Pilis: Ártatlan varázslók. Tá- piósüly: Jog és ököl. Üllő? Csilla­gok alatt (Szélesvásznú). Vecsés: A kórterem. zsef csévharaszti lakosok hús­vét óla haragos viszonyban vannak, mert Kucsák Bánt megszúrta az említett ünnep­napon. A táncmulatságon ösz- szeverekedtek. A küzdelem hírére Kucsák Józsefné is megjelent a helyszínen és ne- kiugrott Bánnak. A botrá­nyos jelenetnek a rendőri be­avatkozás vetett véget. Bán Józsefet 200, Kucsák Józsefet 400, Kucsák Józsefnét 300 forintra bírságolták. a járási tanács vb határo­zatának következetes végre­hajtása, A határozat ki­mondja, hogy a községek­ben a táncos rendezvények zömét a művelődési intéz­ményeknek kell adni. Itt két szempont is figyelem­be Veendő. Az első az, hogy ezek tiszta bevételét intéz­ményeink valóban népmű­velési célokra, szakkörök, klubok fenntartására fordít­ják és más vonatkozású bevételi lehetőségeik arány­lag korlátozottak. Másrészt a. művelődési otthon veze­tőjétől a rendezés munká­jával kapcsolatban megkö­vetelhetjük, hogy töreked­jen a táncos rendezvények kulturáltságának fejlesztésé­re. Néhány helyen tapasztal­ható volt az is, hogy a ter­vet egy-két jeni bér készítet­te, nem vett részt az elő­készítő munkában a köz­ségben dolgozó szervezetek jelentős része. A népművelési munka nem korlátozódik és nem korlá­tozódhat a művelődési ott­honra. annak körére. Olyan láncolat, melynek hatásai az egész község életének, szel­lemi vérkeringésének egész­séges irányban történő ala­kulására kihatással lehet, Olyan tevékenységi formái vannak, melyek keretei kö­zött kapcsolatot találhatnak a fizikai és gondolati ér­telemben egymástól távol élők, segítheti egy egész község kollektív közössé­gi szellemének kialakítá­sát is. Ha így fogjuk fel mind­annyian: művelődési mun­kások, községi vezetők és tömegszervezeti vezetők, ak­kor az idei céltudatosabb művelődési tervek végrehaj­tásával nem lehet hiba. a siker lehetősége biztosítva van. Furuglyás Géza Igazolvány nélkül drágább Gyömrő belterületén vezetői igazolvány nélkül vett részt motorkerékpárjával a köz­úti forgalomban Maka Sán­dor. Hasonló cselekmény el­követése miatt már megbün­tették, de ez nem rendítette meg, mert kihallgatásakor közölte: továbbra is utazgatni fog motorkerékpárján — mely­nek — mellékesen — a hátsó világítása és az első fékje is rossz. Kétezer forint pénzbír­sággal sújtották. Í1ATOL PILISEN játsszák az Ártatlan varázslók című filmet, amelynek egyik kockáját mutatja be képünk. Két új úttörőcsapat alakul Pilisen ebben az évben, egy a Mária-telepi önálló iskolában, a másik a központi iskola 600 fős úttörőcsapatának feloszlá­sából. Reméljük, hogy a két csapat mindenben nemes ver­senyre kel egymással. Járásunkban jelenleg 37 út­törőcsapat működik. !* Szerződést kötöttek úttörő- csapataink a MÉH Vállalattal hulladékok gyűjtésére. Az él- múlt évben csapataink becsü­letes munkát végeztek, a me­gyében járásunk az első hely­re került. Pajtások! Egy felhívással fordulunk hozzátok. A szom­szédos megyék úttörői elhatá­rozták, hogy az árvízkárosul­tak javára megindítják az „egy hét, egy újság” mozgalmat, Ehhez Pest megye úttörői is csatlakoztak. Az elmúlt évben elért első hely arra kötelezi já­rásunk ifjúságát, hogy ebből a mozgalomból is kivegye a ré­szét. Minden kisdobos és úttö­rő hetenként egy újságot vi­gyen be az iskolába. Az akció december végéig taft. Ekkor a csapatok az újságot leadják a MÉH-telepnek, s az érte járó összeget befizetik az árvízká­rosultak javára. Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egyetlen pajtás sé ma­radjon ki az akcióból. ★ Tamasi Endrét, az üllői 3. sz. Árpád fejedelem úttörőcsa­pat vezetőjét kinevezték a váci úttörőház igazgatójává. Tíz évig irányította a csapat életét Üllőn, Az úttörőotthon felépí­tése, a külföldi és belföldi tá­borok, a sportélet megszerve­zésében elért nagyszerű ered­mények mind-mind az ő nevé­hez és rnunkájának köszönhe­tők. A csapatvezetőségnek to­vábbra is tagja marad és segí­ti az új csapatvezetők munká­ját, A járási elnökség sok si­kert, jó egészséget kíván a váci úttörőház üj igazgatójának. ★ Káván á Gomba őrs tagjai ép­pen az óvodából érkeztek visz- j sza. amikor ott jártunk. A paj­tások kezében beteg, „gyógyí- - fásra” váró játékok voltak. A í ppli,technikai foglalkozás kere- j tében , mert ebben az évben ! beindult náluk is — lesz le- i hefőség megjavításukra. Az j őrs patronálja a kicsiket ezt j tükrözi a rrmnkatervük is. A ; Margaréta őrs az emlékmű környékét hozta rendbe. Mun­kájukat a község lakossága és a tanács is örömmel veszi, ezt bizonyítja a most épülő játék­park is, mely komoly anyagi j áldozatot jelent a tanácsnak. í de úgy érzik, hogy megérdem­lik a község gyermekei. MILLIOMOS KERTÉSZET A nyáregyháza Béke Tsz kertészete eddig egymillió 800 ezer forintot hozott a tsz konyhájára, s még 800 ezer | forint jövedelemre számita- j nak. A tervezett' 15 vagon he­lyett 20 vagon uborkát, a tervezett .50 vagonnal szem­ben 52 vagon paradicsomot adtak el eddig. A tervezett paradicsom 70 százalékát ex­portálták. . 1 Megnyílt a marxista esti egyetem ” í ív ■ % Monorra kihelyezett osztálya. Képünk a megnyitón ké­szült: Rákos Imre elvtárs tartja előadását. A múlt héten kezdődtek meg az előadások a marxista középiskolákban is, amelyből ebben az évben hat műkö­dik járásunkban: Monoron és Vecsésen kettő, Pilisen és Maglódon egy (Fotó: Péterffy I.> MINDENE A VÍZ „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék.” (Hemingway) Mintha Santiago, a Heming- way-i regényhős lépett volna ki a könyv lapjairól — fiata­labb korában. Mindene a viz. Barátja és ellensége, munka­helye — az élete. ☆ öt évvel ezelőtt találkoz­tunk először. Vecsésen akkor kezdték el építeni a VÍZÉP üzemét, Alit a hatalmas tégla­rakások között és irányított. Es tervezgetett. Lelkesen, ra­jongva, mint egy diák: — Itt egy hatalmas csarnok fog állni. Itt lesz a bejára­ta. ., Á,tlépett egy halom föld felett: — Itt már a gépek lesz­nek. Mondjuk, egy leotrógép... Szinte magunk előtt láttuk, amit mondott. — Meglátod, itt . egy nagy üzem lesz. En hiszek benne, hogy így lesz. És tudod, az a legfontosabb: higgyünk abban, amit csinálunk ... ☆ Idén újra találkoztunk. Az egész ország feszült fi­gyelemmel és aggódással fi­gyelte áz árvízi híreket, azt a hatalmas harcot, amelyet a megáradt Dunával vívtak tíz- és tízezrek. Sükösdön dolgoz­tunk a gáton. Az Alsó-Duna- völgyi-csatcyrna áradása, több községet és sok ezer hold ter­mőföldet fenyegetett. Nagyon veszélyes volt a helyzet. A gá­ton, állandóan szivárgást ész­leltek, több helyen bokáig süppedt csizmánk a sárba, annyira átázott a töltés. Ha nem jön segítség, nem sokáig bírjuk — ebben mind­annyian megegyeztünk. S a segítség nem késett. Megér­keztek a „vizesek", ö irányí­totta őket. Váratlan találkozás volt. Pihenő váltásban voltunk. Csendesen lobogott a tűz az udvaron, beszélgettünk. Észre­vett bennünket, odajött, leült és beszélni kezdett: — Szép élet a mienk. Szép, de nehéz. Vándorélet, Az el-' múlt négy évben is hány he­lyen megfordultam. Bajátft Szentgotthárdig, mindenütt, ahol víz van. Itt egy kanyart kell levágni, ott egy csatornát kell építeni. Nem tudom, hogy holnap egy hidat kell építe­nem vagy ivóvizet kell terem­teni. Szinte csak látogatóba járok haza. Nehéz élet — de szép. Ha újra kezdhetném? Azt hiszem, ugyanígy tenném. Másnap Mohácsra irányítot­ták. ☆ Néhány nappal ezelőtt is­méi Vecsésen találkoztunk. Állt a hatalmas csarnok be­járata előtt mint öt évvel ez­előtt a földhalmon, és irányí­tott. És közben kigördült egy gép. Egy kotró. Mint ahogy akkor elképzelte. Az árvízvédelemben kifej­tett áldozatkész munkájáért Köóesi András mérnököt em­lékéremmel tüntették ki. Eny- nyi a hír — s ami mögötte Van. ügy hírlik, hogy csak né­hány hétig marod Vecsésen. Szentendrére megy — ivóvizet teremteni. Várja őt a víz. Barátja és ellensége, munka­helye — az élete. Szalontai Attila Hírek a pilisi Hunvadilsól Mária-napot rendeztek szombaton a pilisi Hunyadi Tsz asszonyai. Hét Máriának kívánt sok boldogságot a tsz vezetősége, nöbizoltsága. Az ajándékba’ kapott szegfücsokor, csokolá­dé, „társaságában” a Gál-ta- nyán szórakoztak. ■k A hét folyamán 70 db 130 ki­lós hízót és 50 hízó marhát ad le a tsz. A hízó marhák közül 27 külföldre utazik. S ugyan­ezen a héten 1100 pecsenye­baromfi búcsúzik a tsz-től — és az élettől. ☆ Három vetőgép veti a gabo­nát a tsz földjein. Kettő árpá­val, egy rozzsal „eteti” a föl­det. Pályaszéli jegyzet Maglód—Gyömrő 3:3 A mérkőzésről. Immár harmadszor, lépett, ide­genben pályára a gyömrői csapat. Ezúttal . „szomszéd'vár-rangadóra’* került sor Maglódon. A 4. percben a gyömrőíek sze­rezték meg á vezetést. Egy bal oldalról beadott labdát Végh K. ügyesen a bal sarokba penderített. Nem sokáig tartott a vendégek öröme, mert. a 10. percben egyen­lítettek a hazaiak. Egy ártatlan hazai támadás után Fitos kezére pattant a labda. A büntetőt érté* kesítették a hazaiák és ettől kezd­ve átvették a játék irányítását. A 20. percben Erdősi bombáját védte Varga kapus. Á 29. perc­ben Maglód megszerezte a veze­tést. Egy jobb oldali támadás után a jobbösszekötő — kissé lesgya­nús helyzetből a hálóba lőtt. Továbbra is Maglód támadott töb­bet. Szünet után sem változott a já­ték képe. Az 57. percben Füleki lőtt mellé. Majd a 60. percben Végh lövését védte Németh. A 75. percben egyenlített Gyömrő. Egy szép baloldali akció után Varga I. közelről a hálóba fejelt, öt perc sem telt belé, amikor közvetett szabadrúgáshoz jutottak a magló- diak. A begurított labdát Bencsik küldte kapura, s az az egyik gyömrői védőről pattant a hálóba. Két perccel később Gudra leadta a labdát Véghnek, aki 12 méterről nagy gólt löt^ így alakult ki a SPORT 3:8-as végeredmény, ami igazságos­nak mondható. A játékosokról A hazai tizenegy minden dicsé­retett megérdemel. A gyömrőiek kissé bágyadtan játszottak. Külö­nösen Verseczki, Fitos, Rád! vol­tak gyengék. Végh K. és Tóth János voltak a csapat legjobbjai. A játékvezetőről Darula végig sok hibával vezette a mérkőzést. Egy érdekességről A gyömrői csapat ezzel meg­őrizte őszi veretlenségét. Sőt, má­jus közepe óta veretlenek. Ha egy­szer megindul valami... (—é—) Bejáró dolgozók vetélkedője Sportnapot rendezett vasárnap Monoron a szakmaközi bizottság a bejáró dolgozók részére. A helyi és a REiMIX Vállalat sportolói mérték össze erejüket, ügyességü­ket ezen a napon. Délelőtt tíz órá­tól este hatig tartott a verseny. A hetven részvevő sportoló este a Vigadóban költötte el közös vacso­ráját. Különféle versenyágakban az alábbi eredmények születtek: ASZTALITENISZ: Monor—REMIX 11:7 Az asztalokon pattogó kaucsuk- labda a monoriakat „szerette”. Igazságos hazai győzelem született. A nagyobb tudás előtt a vendé­geknek meg kellett hajolniuk. Szoros küzdelem után a vendé­gek nyerték a csapatbajnokságot. Egyéni versenyt ebben a számban nem rendeztek. KÉZILABDA REMIX—Monor 7:1 A budapestiek látványos, szép játékkal győzték le a gimnázium női csapatát. A nézőknek az ered­ménytől függetlenül nagyon tet­szett a játék. LABDARÚGÁS Monor—REMIX 4:0 (3:0) A gyáriak ellen a városi bajnok­ság listavezetője a Páskom lépett pályára és az első félidei ragyogó játékával megérdemelten győzött. A sportszerű játék, a hatalmas küzdelem és a helyenként felcsil­lanó technika, — amit a helyiek mutattak — megnyerte a közön­ség tetszését is. ★ A szakmaközi bizottság minden dicséretet megérdemel ezái’t a kez­deményezésért. Jó sportesemé­nyek, mintaszerű rendezés jelle­mezte a sportnapot. (-1 -r) MHS verseny megyei döntője Nehéz terepen Királyréten va­sárnap rendezték meg az MHS összetett honvédelmi versenyének megyei döntőjét. Erős mezőidben tíz másodperc­cel maradt le az első helyezet­től — a III. korcsoportban — a járásunkat, képviselő gyömrői esa- pat; Hidi Antal, Gányási Elemér, Matus Sándor. A többi korcsoportban indított csapataink csak negyedik helye­zést értek el. ÚTTÖRŐKNEK - ÚTTÖRŐKRŐL Hétfőn délelőtt a járási út­törőelnökség megtartotta évi első ülését. Napirenden a tan­év úttörőmunkájának fő fel­adatai, a vezetőképző és nyári tábor munkájának értékelése szerepelt. Az elnökség a tábor munkáját eredményesnek tart­ja, s köszönetét mond a Mono- ri Állami Gazdaság, a fatelep, a kefegyár, a monori Ady Endre úti és üllői iskolák, va­lamint a gimnázium vezetősé­gének a táborhoz nyújtott se­gítségéért.

Next

/
Thumbnails
Contents