Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-10 / 187. szám

MST HEGYEI üKívltn* 1965. AUGUSZTUS 10, KEDD — teszi fel az izgalmas kér­dést könyvének címében Adám László, zz ismert közgazdász-újságíró. A téma nem könnyű, hiszen a szerző nem kisebb dologra vállal­kozott, mint arra, hogy ké­pet adjon a nemzeti jöve­delem termeléséről és fel- használásáról; olyan képet, amely mindenki számára ért­hetővé teszi ezt az első pil­lanatra elvontnak tűnő kér­dést. Vállalkozása sikeresnek ítélhető: népszerűén, olvas­mányosan tárgyalja a témát, magyarázza meg, hogy mit is értünk nemzeti jövedel­men — és hogy miből lesz a nemzeti jövedelem? A kö­tet kiemelkedő fejezete ez utóbbi témakör; nagy isme­ret- és tényanyagra támasz­kodva mutatja be a nemzet jövedelem forrásait és ter­melésének módszereit. Érde­kesen és pontosságra töre­kedve határozza meg külke­reskedelmünket a nemzet jövedelemben. Ezt követőer a nemzeti és az egyéni jö­vedelem összefüggéseit, a; állam és az egyes vállalatok­nak a nemzeti jövedelerr felhasználásában betöltött sze­repét ismerteti, végül kulcs­feladatként fogalmazza meg azt, hogy a nemzeti jöve­delem növelése — az egész nép nyereségrészesedésének fokozását jelenti. Adám László könyvében az illusztrációkat Kassovitz Félix készítette. Karrier a szocializmusban Témájában — de címében s — érdekes könyv jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondozásában; Faragó Jenő— Tóth László: Karrier a szo­cializmusban című munkája. Mint a szerzők az előszóban árják: a könyvben mindenek- •lött a fiatalok érvényesülési sroblémáival foglalkoznak. Adva vannak-e már — és mennyiben — a szocialista ér­telemben vett érvényesülés lehetőségei hazánkban? Hol, miben jelentkeznek az egyén trvényesülését segítő és gátló tényezők? — ezeket a kérdé­seket teszik fel a szerzők és adnak rájuk választ munká­jukban. A kötet első fejezetében az érvényesülés és a társadalom összefüggéseit boncolják. Ezt követően az érvényesülés és a tanulás kérdéseit veszik vizsgálat alá. Itt vázolják is­kolarendszerünket ; összefog­laló adatokra támaszkodva mutatják be a felszabadulás előtti iskolai koncepciót s ez­zel szembeállítva vázolják fel mai oktatási rendszerünket. Választ igyekeznek adni a pá­lyaválasztás és az elhelyezke­dés, valamint a fizikai mun­kások érvényesülésének prob­lémáira. Mibe kerül a tanulás? — teszik fel a kérdést a fejezet­ben és számokkal, adatokkal, tényekkel mutatják be a ta­Élmények magnószalagon Gödöllőn 1948-ban zárta be kapuit a Kossuth fiúotthon, amelyben sokgyermekes szü­lők gyermekei kaptak elhelye­zést, és szakmát tanultak. A Kossuth otthon a mostani ipa- ritanuló-otthonok elődje volt, 1936-ban jött létre. Az utolsó évben végzett nö­vendékek az ország különféle vészeibe kerültek, sokan közü­lük vezető beosztásban dolgoz­nak. Öt évvel ezelőtt Budapes­ten találkoztak, s elhatároz­ták, hogy legközelebb Gödöl­lőn jönnek össze, a régi meg­hitt hangulatú községben, ahol tanulóért-ik,et töltötték. Augusztus 14-én délután 3 órakoi a Szabadság téri HÉV- megállónál gyülekeznek, onnan a temetői.e mennek, elhunyt társaik sírjait megkoszorúzni. Majd a Petőíi Művelődési Ott­honban elbeszélgetnek életük­ről, sorsukról, emlékeikről. Mindenki két percig beszél magnószalagra, elmondja rövi­den élete legfontosabb mozza­natait. Az így megörökített beszámolók anyagát volt igaz­gatójuknak adják át. Az ösz­szejcvetelen részt vesznek a volt nevelők, kisiparosok, mes­terek is. nulmányi idővel, a szakmun­kások és érettségizettek tanít­tatásával, a diplomások tanít­tatásával kapcsolatban felme­rülő költségeket. Ezután az anyagi érvénye­sülés problémakörét tárgyal­ják; összehasonlítást tesznek a szakmunkások és diplomá­sok keresete között és rámu­tatnak az ezzel összefüggő je­lenlegi problémákra. Ismerte­tik a diplomások pályakezdé­sének körülményeit is és ez­zel kapcsolatban átfogó tény­anyagra támaszkodnak. Be­szélnek arról a felnövekvő generációról, amelynek tagjai egyre inkább szocialista mó­don gondolkoznak,- s nemcsak az anyagi számítás vezeti őket. Ezt követően az érvé­nyesülés segítését gátló ténye­zőket foglalják össze a szer­zők. Beszélnek a képzettség­nek megfelelő elhelyezkedési lehetőségekről, a továbbkép­zésről, a nők érvényesülésé- i ről, a témával összefüggően az öregek és a fiatalok viszo­nyáról, a protekcionizmus el­leni harcról, a Budapest—vi­dék problémáiról, a paraszt­fiatalok érvényesülési törek­véseiről. Mintegy összefoglalóan ál­lapítják meg a szerzők köny­vük végén; A „mindenkitől képességei, mindenkinek munkája szerint’’ szocialista elvben gyökerezik tulajdon­képpen a szocialista érvénye­sülés, elve és gyakorlata is. Ez az elv határozza meg az egyén érvényesülését, „kar­rierjét” a szocialista társada­lomban, ennek az elvnek mi­nél teljesebb érvényesítéséért küzdünk, amikor harcolunk az egyén érvényesülését ma még néhol gátló akadályok ellen, megteremtjük az érvé­nyesüléshez a társadalmilag igazságos, egyenlő lehetősége­ket. Minden fiatal élhet ve­lük, aki tehetségét, munkáját a szocializmus céljai megva­lósításának szenteli. D. F. Vidám az élet az Ifjúsági Express nógrádverőcei táborában A gépkocsit elnyelték a zöld­del borított hegyek kacskarin- gós útjai és mintha a földből nőtt volna ki, bukkant hirte­len elő a festői üdülőtelep. A főbejárat előtt lengő hajú if­júba ütköztem. Arca elöl ma­gasra emeli kakaóval teli kor­sóját, és méltatlankodó han­gon megszólal: — Pardon uram! A repetá­mat kímélni kell ám! — Kihez van szerencsém? — kérdem szintén udvariasan. Arcán kis finom rándulás szalad végig, mint akit mé­lyen sért a tudatlanságom. — Én Vanek B. Eduard va­gyok. Gorcsev Iván és autószerelő társai — És a kollégája, akinek gyengéden omlik a vállára enyhén viseltes hajzata? Ta­lán csak nem ... — Eltalálta! Ö Gorcsev Iván — és ünnepélyesen kö­rülnéz, mint aki elismerésre vár. — Csak nem Rejtő Jenő lé­giójába kerültem? — Nem, nem — rejti el ki­törő nevetését, ön a Nógrád- veröcei Ifjúsági Express tá­borba érkezett. „Gorcsevék” civilben autó­szerelő ifjúmunkások. Már harmadszor üdülnek itt. Va­lamennyien Beatles-hosszú- ságú „hajdiszt” (itollat!) vi­selnek, „farmeröltözékük” egyenruha-jellegű. Csupa jó­indulatú, vidám fickó! Csak- hát a külsejük egy kicsit ijesztő! Gorcsev sorakozót rendel el. Egymásután érkez­nek: Pinoccio, a kis vigyorgó, Taylor, az elegáns, Vici, aki­nek házfelügyelő az édes­apja, Tuskó, aki fél kézzel öt­ven kilót emel, de még soha­sem verekedett, viszont vö­rös oklevéllel szabadult autó­szerelő, Prézli a szeplős, na és persze az elmaradhatatlan lá­nyok. — Mondd, anyukád örül ennek a hosszú hajnak, „Gor- cseV úr”? — Hát persze, legalább van egy lánya is — mondja ne­vetve. — Hogy érzitek itt maga­tokat? — Kitünően. Csak lassan fárasztó lesz a nyaralás, mert minden baráti találkozóra minket „öltöztetnek be”. Csárdás örmény mádra Igaz is. Baráti találkozó. Itt ismerkednek a külföldi fia­talok egymással és a magyar üdülőkkel. Évek óta állandó vendégei Nógrádveröcének a lengyel, szovjet, német, fran­cia csoportok. A kis faházakba nemrég érkezett egy örmény amatőr népi táncegyüttes. Valameny- nyien egy nagy szövőgyár munkásai. Már tiz éve szere­pelnek együtt. Ide pihenni jöttek, dehát ugye, a talál­kozó! A klubszobában zajlik az élet. Réten, réten, sej a... Pörögnek a szoknyák. Fénye­sek a homlokok. No, nézd csak ott már milyen jól járják. Kérdezed oroszul; Hol tanul­ták ilyen jól meg a magyar táncot? És ók nevetve vála­szolnak, magyarul: — Budapesten, Mi ugyanis magyarok vagyunk. E pilla­natban éppen tánctanárnak csaptunk fel — mondja Kállai István egyetemi hallgató, aki partnerével, Horváth Ibolya jogászhallgatóval éppen a csárdás rejtelmeibe vezeti be az örmény vendégeket. — Miként vállalkozhattak erre a nagy feladatra? — Több nyelven beszélek, és valamit a tánchoz is. értek, megkért a kultúros. A több nyelv: orosz, angol, német, francia. Sok-sok év ke­mény munkájának gyümölcse. Kállai Pista diplomatának ké­siül és indításnak nem is olyan rossz ez a nyelvismeret. Jó KISZ-munkájukért küldte el őket az egyetem a táborba. „Nick Nikkerton, a nagy varázsló" Nevetés és felcsattanó taps csal át egy másik klubterem­be. Ismét csak magyar fiú — Dragos Pál idegenvezető, ci­vilben orvostanhallgató — produkálja magát a porondon. Németül, Keze ördöngősen dolgozik. Elvarázsol különböző tárgyakat, csupán azért, hogy néhány pillanat múlva a leg­lehetetlenebb helyekről húzza elő őket. Bűvésznevét már Kántor Róbert kultúrostól kapta: Nick Nikkerton, a nagy mester, aki kombinál, viccel, eltüntet és előad. — Szeretem csinálni. Élve­zem a tapsot. Minden szabad időmet leköti. Műsoromat ma­gyarul, németül és oroszul adom elő. Óriási élményem, hogy megnézett a nagy KIO és meghívott Moszkvába ven­dégszerepelni. — Kezet fogott velem és aztán pár perc múl­va visszaadta az órámat és a mandzsettagombomat. — Meg­köszöntem. „Séf" a kedvenc De tánc ide, művészet oda, mégiscsak első a „kaja”. És ki a tábor legnépsze­rűbb embere, a szakács, vagy ahogy a népszerű Réti Györ­gyöt nevezik, a „séf". Gondoltam, tekintélyes kül­sejű, idősebb, 100 kilós ember­rel találkozom. Helyette ked­ves, mosolygós, 24 éves fiatal­emberrel ismerkedtem meg. — Csak 75 kiló vagyok! Ezt írja: kedvenc ételem a marhapörkölt, sós burgonyá­val és uborkasalátával. Na­gyon szeretek főzni. Minden új ételt megpróbálok elkészí­teni. Otthon is segítek a fe­leségemnek, megfőzöm az ebédet. Már a katonaságnál is szakács voltam. Kiskorom­ban nem tudtam, mi akarok lenni. — Ezt egy szuszra mondta el. Hát kell jobb riportalany? Engem azonban más is érdekel. Mcgpendül a gitár. A népszerű Illés-zenekar Gyerünk a moziba be... Nem akarok felvágni, de úgy látszik, nekem is van hatodik érzékem: mindig tudom, hova kell a vonatba felszállni. Ahova felszállók, ott mindig történik valami. Legutóbb például ez: Monornál két fiatalember jött a fül­kénkbe. ■ Egyetemistáknak látszottak. Erre vallott életkoruk, a magukkal ho­zott olvasnivaló és permanens pénzza­varuk, ami visszatérő beszédtéma volt közöttük. Az egyik köpcös volt és korán kopa­szodó. a másik nyurga, s elálló fülébe sokdioptriás szemüveg szára kapaszko­dott. A köpcös valami malőrjéről me­sélt, ami egy kalauz nélküli villamos- kocsiban érte. A nyurga rákontrázott: — Olcsón megúsztad, öregem. De én! Ezt hallgasd meg ... Zsebéből egy félig kipergett cigaret­tát halászott elő, s rágyújtott. Az első füstkarikát gondosan szemügyre vette, aztán belekezdett: ... Három-négy évvel ezelőtt történt, a Kiskörúton Pesten. Belemásztam a tilosba. Az úttest közepén jártam, ami­kor a rendőr rámfütyült. Előttem sza­bad volt az út, mögöttem a villamos: világos, hogy továbbmentem. Egyenest a rendőr kitárt karjába! Rövid, de ve­lős párbeszéd után, amelyben tisztáz­tuk, hogy sem süket, sem vak nem va- ;yok, felszólított, hogy fizessek. .,Was c ostet? — próbáltam kedélyeskedni. ,Magának olcsón megszámítom — vet- e a blattot a rendőr —, az egész egy tuszas”. Drámai hangon azt mondtam, ■togy ha-ha, és hozzátettem, hogy jó hu- nora van. Tévedtem: a húszast komo­ran gondolta. S nekem összesen két duplára valóm volt, meg egy rande­vúm a Gresham Eszpresszóban. Azt hittem, könnyekre fakad az együttérzéstől, de keményebb fából fa­ragták. Kurtán közölte, hogy kénytelen lesz felírni. Én is kurtán feleltem, hogy siessen, mert lekésem a randit. Segítet­tem neki lebetűzni a nevemet, aztán röpke búcsút vettünk egymástól. Futtá­ban átsuhant a fejemben, hogy mire ki­jön a büntetés, addigra csak lesz tán egy húszasom, s azonnyomban elfelej­tettem az egészet... Három hét múlva idézést kaptam a kerületi kapitányságról: vasárnap reg­gel nyolc órára jelenjek meg itt meg itt, egy napi hideg élelemmel. Sokáig forgattam a papírt értetlenül, lelkiis­meretemet patyolat tisztának éreztem. A Palatínusra készültem vasárnap, nem sok kedvem volt lemondani. Csakhogy az idézésen az állt: „Elővezetés terhe mellett.” No, gondoltam, ezt jobb, ha nem várom meg! Vasárnap reggel nyolc órakor egy ak­tatáska kajával megjelentem az előírt helyen. Pontosan érkeztem: utolsónak. Már legalább ötvenen voltak ott. Nyolc óra egy perekor jött egy fej és beterelt bennünket egy terembe. Udvarias üd­vözlő szavak után bejelentette, hogy a dohányzás kéretik mellőzni, óránként öt perc cigarettaszünet lesz, délben fél óra ebédidő — reméli, mindenki hozott magával elemózsiát —. s jó szórakozást kívánt. Mire felocsúdtunk — kiment. A terem elsötétült, s megkezdődött a vetítés. A vásznon megjelent a film cí­me: Ez az út nem haza vezet. „Nem rossz cím” — gondoltam és, kényelme­sen kinyújtóztam az ülésen. Vártam a szereplők nevét. Még mindig nem ér­tettem semmit... Az első film tíz percig tartott, A má­sodik tizenötig. A negyedik után kez­dődött élőiről. Űjra megjelent, hogy Ez az út nem haza vezet, meg hogy A sár­ga is tilos! És ez így ment délig. Harmadszorra már kívülről tudtam, hogy mi következik. Legszívesebben együtt vonítottam volna a mentőautó szirénájával. Mert ilyeneket láttam: lúdtalpas krapek leugrik a villamosról, a kerekek alá zuhan, fejéből pgtakzik a vér, sopánkodó tömeg körülállja, tiszta neoreál, a rendőr telefonál, jön a men­tőautó, s szirénázva elrobog a krapek- kal a kórház felé: Ez az út nem haza vezet. Vagy: piás motoros nyitott kipu­fogóval repeszt. a keresztezésnél nem adja meg az elsőbbséget, egy furgon el­kapja, bukósisak alma, a motoros lelke mennybe száll: Apu, gyere haza! Az­tán: mamlasz pesti polgár bemászik a sárgába, egy nagy ívben kanyarodó Gránit elüti: ja kérem. A sárga is tilos! Ebédszünetben végigkérdeztük egy­mást, kinél van egy zsebsakk. vagy egy pakli kártya. Nem akadt senkinél. Egy ürgének volt egy zsebtükre, felajánlot­ta: a hátán három kis golyót kell a lyukba gurítani. Eszembe jutott, hogy ettől diiizett be Horváth Tivadar egy szilveszteri műsorban, s inkább le­mondtam a tükörről . .. Másik kipergett csikkre gyújtott s él­vezettel leszívta a füstöt. A köpcös várt egy darabig, aztán rekedten megkér­dezte: — Aztán? — Mit aztán? Délután négyig néze­gettük a filmeket. Akkor visszajött a fej, lelkünkre kötötte, hogy ezentúl óvatosabban közlekedjünk, atyai áldá­sát adta ránk és elment... Azóta nem járok moziba! Nyíri Éva Gorcsev Iván — Egy ebédre mennyi nyersanyagot használ fel? Általában naponta három­ötféle ételt főzök. Leveshez 500 kiló burgonyát 500 li­teres láboskában főzök meg. Beleteszek négy-öt kiló sót, 30 deka paprikát és 10 deka borsot. Néhány sertést is megfőzök, sütök. Dehát gon­doljuk meg, naponta 1000 embernek ^özni, nem kis do­log! És milyen ízletesen? Min­denki hízik. A „séf” oU van az ebédosztásnál, és mélyen meríti a kanalat. Sze­retik is ám a fiatalok! Ebéd után csak a fiúk sziesztáznak. A lányok vi­gyáznak az alakjukra: irány a strand! Fürdenek, úsznak és egy órácskát még bar­nítják amúgy is csokoládé színű bőrüket. A sok apró­ság az úttörőtáborból is nyu­godtan lubickolhat a meden­cében, mert Deák Imre test- nevelőtanár úszómesteri mi­nőségben őrködik felettük. Aki mindig talpon van Végére maradt. Csak nehe­zen találtam alkalmat be­szélni vele. Nem könnyű ri­portot készíteni olyasvalaki­vel, aki éjjel két órakor még valahol ellenőrzőkörúton van és korán reggel 6 óra­kor már megkezdi a munká­ját. A tábor alig 30 éves igazgatója, Marx Ferenc ilyen ember. — 1961 óta vezetem a tá­bort. Mikor átvettem, itt csak sátrak álltak és a. hon­védségtől örökölt tábori kony­ha. Azóta nagyon átalakult a kép. Az állam jelentős üdülőteleppé fejlesztette az Ifjúsági Express nógrádverő­cei táborát. A szalmazsák, a sátor már a múlté. Csi­nos, négyszemélyes faházak­ban. kultúrált körülmények között üdülhetnek a fiatalok. Évente 4000—5000 külföldi fordul meg itt, és mintegy 12 000 KISZ-korú pihenhet, szórakozhat egy szezon alatt a táborban. — Hideg, meleg zuhany, klubszobák, úszómedence, csodálatosan szép, hatalmas park, televízió, szóval min­den, ami csak kellemessé te­heti az üdülést, rendelkezésre áll és mindez — napi 8, il­letve az ipari tanulóknak na­pi 6 forintért! — Egyszerre általában ez­ren nyaralnak. Nem könnyű feladat ennyi ember igényeit kielégíteni, s fenntartani a tábor rendjét, de — lekopo­gom — eddig még semmi ko­molyabb probléma nem adó­dott. Kedvesek, vidámak az itt pihenő fiatalok. ★ Este a népszerű Illés-zene­kar megpendíti a gitárokat, megszólal a dob és a legújabb „ugrálós” táncokat fáradha­tatlanul, órákon keresztül jár­ják. Mire a csillagok feljön­nek, mintha lassulna az ütem, és — nézd csak — ott, mint­ha szorosabban ölelnék egy­mást a táncoló párok. No, per­sze, ezek az augusztusi es­ték ... Irta és fényképezte: Regös István KÖNYVESPOLC Miből élünk?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents