Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
1965. AUGUSZTUS 8, VASÁRNAP ‘<JC(rlaD B Leányfalu és az írók LEÁNYFALU 4gy él az em---------------- berek emlékezetében, mint az írók tuszku- lánuma. Van igazság benne: neves írók éltek s élnek itt ma is. Első művészlakója mégsem író, hanem zeneköltő volt: Erkel Ferenc. Háza ma is ott áll a domboldalon, a róla elnevezett utcában. A szomszédságában lakik Szentiványi Kálmán. — Erkel Ferenccel szánté egyidőben költözött ide Gyulai Pál, majd Rózsahegyi Kálmán következett a sorban. Móricz Zsigmondi úgy ismerkedett meg Leányfaluval, hogy egy alkalommal Gyulai Pál invitálta meg magához... A magyar parasztság nagy írója több, mint fél évszázada vett telket a faluban. A telken akkor csak egy szerszám- kamra állt. Annak a helyébe építtette fel a házát, amely ma Leányfalu egyik idegen- forgalmi látványossága. Évente ezrek és ezrek zarándokolnak el ide, hogy megnézzék a házat, ahol Móricz Zsigmond élt, a dolgozószobát, ahol híres regényeit írta. Tavasztól őszig a nagy író leánya, Móricz Virág lakja a házat... — Jómagam negyvenkettő tavaszán, nem sokkal Zsiga bácsi halála előtt jártam először Leányfalun — emlékezik Szentiványi Kálmán. — Az 5 hívására érkeztem ide hajóval, s annyira megtetszett a táj szépsége, hogy elhatároztam: bármilyen sokára is, de egyszer ide költözöm ... Tizenkét esztendővel később vált valóra az álom. ötvennégy óta lakom Leányfalun. Szinte kivétel nélkül itt írtam valamennyi jelentősebb művemet. Leányfalun kezdte írni tetralógiáját, amelynek eddig három kötete — A völgy emberei, A sárgakezű lányok, A földalatti folyam — jelent meg. A közelmúltban fejezte be a negyedik kötetet, amelyet Hajnali madarak címmel a Kossuth Kiadó jelentet majd meg. Sok tárcában, novellában írt már faluja s a szigeti emberek életéről. — Mindig sokat foglalkoztatott a szigeten élő emberek elzártsága, különleges világa. Ez inspirált arra, hogy regényt írjak róluk. A kötet most elkészült, s A sárkány szárnyai címmel a Szépirodalmi Könyvkiadó bocsátja majd közre. S ehhez kapcsolódóan, most forgatókönyvet írok a televízió számára, ugyancsak ebből a témakörből. SZERETI FALUJÁT, s ebből —------------.--------— a tájs zeretetből fakad, hogy más íróikkal is megszerettette ezt a vidéket. Miként neki Móricz Zsigmond, ő Fábián Zoltánnak „mutatta be” Leányfalu szépségeit. S .az eredmény; azóta már Fábián Zoltán is leányfalui lakos. ötvenkilencben vett házat itt Szeberényi Lehel, akit azóta megválasztottak már a megyei tanács tagjává is. S a falucska legújabb írólakója: Karinthy Ferenc, tavaly telepedett meg itt. Egészen kis írókolónia, amelyet remekül egészít ki a Filmgyár alkotóháza, ahol mindennapos vendégek az írók, rendezők, színészek. Itt írta többek között Sántha Ferenc Húsz óra című filmjének forgatókönyvét s több film forgatókönyve készül itt ezekben a napokban is. A kétlaki piktor Nem mintha két foglalkozást űzne, hanem azért, mert a szó szoros értelmében kétlaki. Télen Pesten, kora tavasztól késő őszig immár hatodik esztendeje Kisorosziban lakik. De mind a két lakásán festő Biai Föglein István. A különbség csak annyi, hogy pesti lakásáért bért fizet, Kisorosziban viszont háztulajdonos. No, nem olyan régen, csak múlt tél óta. Addig egy kis kulipintyót bérelt rozoga, alacsony kunyhót. Onnan indult el kora reggel állványt, vásznat, palettát, ecsetcsokrot cipelve és gyakran csak este tért meg, de egy teljesen kész festménnyel. Máskor meg egy hétig fest egyetlen kis vásznat, mert a szeme gyönyörködve jár körbe a vidéken, kezében pedig azalatt sűrűn pihen az ecset. Tavaly vette meg és hozta rendbe a Duna-soron az egy szoba-konyha-kamrás házat, ami azonban fűthető. — Most végre megvalósíthatom régi tervem, néha télen is kijöhetek, hogy egyszer már megfesthessem a háborította tájat, meg a befagyott Duna napfényben csillogó jegét. — Szereti nagyon a Dunakanyart? — Annál jobban csak Kisoroszi vidékét benne. Maga sem tudja, hat év alatt hány képet festett erről a tájról. A falu házsorait, a sziget- csúcsi erdőt, Duna-parti részletet, hol veröfényes derűs égbolttal, hol borús háttérrel vagy éppen, amikor eső szür- kíti el a láthatárt. Százat, kétszázat? — Lehet, hogy még többet is. Vj háza ablakából, kertjéből átlát a visegrádi partra, éppen Szentgyörgypusztára, amelynek igazi szépsége innen teljes. Le is festette a túlpartot villákkal, víkendházakkal, heggyel. A szoba tisztára magyaros paraszti bútorzatú. Némelyik bútor régi darab. Még százévesnél öregebb is akad közte. A falon függő, kékre festett, virágos Téka például 1863-ból származik, rá is van írva, akkor készült, Olasz Tamás csinálta Hódmezővásárhelyen. A konyha viszont modern, gáztűzhelyen főz a festő felesége. Legalább olyan művésze a konyhai tudományoknak Eta asszony, mint a férje a festészetnek. Festő sem festhetne kívánatosabb túrós csuszát, a tejföl sok fehérjével, meg a pőre fénylő barnájával. Ha kiállítana egy tányérnyit belőle, nagydíjat nyerne. Igaz is, hat év Dunakanyarban készült vásznai még nem szerepeltek eddig kiállításon? — ősszel a Derkovits-terem- ben lesz kiállításom. Talán \ egészen friss, idei képem is odakerül egy-kettő. A festőállvány mellett beszélgetünk. A munkát közben abba nem hagyja. Azt mondja: — Nyáron dolgozik igazán a festő, legfeljebb télen nyaral. De ha — hogy háztulajdonos lehessen — adósságba verte magát, hát még télen se na gyón. Művészfelep, Szentendre Egy tragikus sorsú festőművész gondolatában született meg először az elképzelés: művésztelep alapítása Szentendrén. A tizenhét éve halott művész neve: Rozgonyi László, akinek munkásságáról kiállítással emlékeztek meg az elmúlt év végén a helyi Ferenczy Károly Múzeumban. Harminchat esztendővel ezelőtt történt. Akkor még egy bérelt pajtában festették képeiket a kis, dalmát hangulatú városka piktor-szerelmesei. Aztán, barangolások közben felfedeztek egy gyümölcsöskertet — kerítése ajtaján eladó körtét hirdetett egy kis cédula. Bekukkantottak és meg is gyökereztek itt. Azóta sokan megfordultak s alkotnak ma is a magas téglafallal határolt kert óriási fái alatt, vagy a csöppnyi műtermekben: Arató János, Balogh László, Barcsay Jenő Kossuth-díjas, Bánovszky Miklós, Döbröczi Kálmán, Főnyi Géza Munkácsy-díjasí Gálfy Lola, Göllner Miklós, Gráber Margit, Kántor Andor, Kmetty János Kossuth-díjas, Mihálcz Pál Munkácsy-díjas festőművész. Közülük ki miért éppen Szentendrét választotta? Barcsay Jenő — Az én konstruktív festészetem Szentendréből nőtt ki — mondja a hatvanhat évesen is fiatal művész. — Nem tudom elképzelni festői életemet Szentendre nélkül. Amikor először itt jártam, annyira megragadott szépsége, történelmet idéző hangulata, hogy nem tudtam innen többé elszakadni. Pedig régen volt, 1929-ben, amikor először ide kerültem. Azóta minden nyaramat itt töltöm az ódon, patinás fényű városka falai között. Azaz... egyszer megpróbáltam elszakadni tőle... Ha jól emlékszem. 1935-ben történt. Egri József barátom Badacsonyba hívott. Elfogadtam a kedves invitálást, mert valahogy éppen megrekedtem a munkámban s gondoltam, talán a környezetváltozás. .. Három napig sétáltam a Balaton partján, de nem tudtam felmelegedni azzal a tájjal. A negyedik nap reggelén, amikor felébredtem, a nap korongja úgy tekintett rám az ablakon keresztül, ahogyan Szentendrén ismertem meg. Nem volt tovább maradásom. Sebtében összepakoltam és búcsú nélkül indultam ki az állomásra. Féltem, ha búcsúzásra kerül a sor. a barátom visszatart. Délután fél háromkor már Szentendrén voltam, s csak levélben magyarázkodtam barátomnak. Táviratilag érkezett a feloldozás: „A te helyedben én is ugyanazt tettem volna!" Azóta egy életre szóló barátság fűz Szentendréhez és lakóihoz. .. Kántor Andor és Gálfy Lola A művészházaspár évtizedek óta itt tölti minden nyarát. — A megalakulás óta mindössze kétszer „hiányoztam" emlékezik Kántor Andor. — Egyszer a nagybányai mfi- vésztelepen töltöttem egy nyarat, egy másik allcalommal pedig fogságban voltam, ezért maradt el az a nyár. S hogy miért éppen Szentendrét választottuk? Nem hiszem, hagy utón még egy ilyen szép fekvésű s ilyen gazdag témát kínáló város, amely ráadásul Pestről nagyon könnyen megközelíthető. S ez nálunk igen lényeges, hiszen mindketten tanáremberek is vagyunk. — Még csak annyit Szentendréről — egészíti ki férjét Gálfy Lola, —, ez a mediterrán jellegű táj változatos és gazdag építkezésével, sok helyről összetevődő embereivel sűrítve adja mindazt, ami nekünk festőknek témát, ins- pirálást jelent. Ezért lenne nehéz akárcsak egyetlen nyárra is elszakadni a várostól, ahol az építkezésben ugyan még a régi stílusok dominálnak, de az emberekben már megtalálható mindaz az új tulajdonság, amely napjaink emberét jellemzi. Mihálcz Pál — Tizennyolc éve vagyok tagja a művésztelepnek, Szentendrét mégis azóta tartom második otthonomnak, hogy megalakult ez a kis kolónia. Vonzódom a változatos, dombos tájhoz, mert nagyon sok festői útkeresésre ad lehetőséget. Ars poeticám: a látott dolgok élménnyé sűrítése, de olyan formában, hogy az jobban kifejezze a látott dolgokat, mintha egyszerűen csak lemásolná az ember. Göllner Miklós — Festőileg Szentendre olyan érdekes, konstruktív felépítésű város, mely festői törekvéseimnek a leginkább megfelel. Művészi gondolataimat itt sikerült a legőszintébben kifejeznem, pedig a háború előtt még a Balaton rajongója voltam. Ott dolgoztam tíz esztendeig. Ott is ezeket a motívumokat kerestem: a fény és a szín festészetem lényege. Ami a témát illeti: téma itt az egész város, a táj. ES N éhány héttel ezelőtt még tengerként ölelte körül a házat a megáradt folyó. Ablakszemei árván pislogtak a víz fölött: Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész és felesége, Mária asszony a közeli művésztelepen keresett menedéket. Azóta megcsöndesült és visz- szahúzódott medrébe az áradó Duna, de a konyha fala még ma is árulkodik: méternyi magasan járt itt a víz. A tovatűnt, idegenben töltött hetek mégsem múltak el dologtalanul. A műteremben tíz-tizenkét készülő kép pihen. Mária asszony sajnálkozik: — Most is valamerre járja a várost... II gen, a nyolcvankét esz- li tendős mester alacsony, || törékeny alakja éppen úgy hozzátartozik a városképhez, mint például a tornyok vagy a girbe-gurba utcácskák. Sétál, szemlélődik, felállítja festőállványát s a palettán máris keverődnek a színek ... Délben érkezik haza. Útipoggyásza: nagyméretű olajkép. Fenn, a domboldalban készült. Jellegzetes szentendrei városkép. — Negyedszázada élünk már ebben a csodálatosan szép városkában — mondja, miközben megtömi régi, kurta pipáját. Legutóbb, amikor itt jártam, már csak dísze volt a műteremnek a pipa. Mosolyog. — Három napja voltam a kötelező orvosi vizsgálaton. A doktor mindent rendben talált. Meghosszabbította gépkocsivezetői igazolványomat. Ennek örömére vettem elő a régi pipát... Tréfálkozik, de amikor délután megérkezik a modell Czóbel Béla újra munkához lát, a gondűző pipából fontos kellék lesz: elmélkedőtárs az alkotás óráiban. észül a Gitáros lány. A képen a szín a döntő szerkezeti elem. A vászon duzzad a színföl- rakás és a tónusok eleven erejétől. Nála a szín fénnyé vált, de ez a fény eloszlik a kép egész felületére és a kedvelt, tompább színek ellenére is valami derűs öröm és nyugalom sugárzik. Egy álmodozó, de mindenkor reálisan érző és cselekvő ember vallomása ez arról, hogy élni — ha nem is könnyű — érdemes, mert élni jó.
