Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-06 / 184. szám

KST HEGYEI

1965. AUGUSZTUS 6, PÉNTEK

Százezer ifjú szakembert a falunak

KISZ-védnökség a mezőgazdasági szakmunkásképzés fölött

Elkészült a mezőgazdasági szak- és betanított munkás- képzés fölött vállalt KISZ- védnökség országos programja. Az ifjú kommunisták — a KISZ VI. kongresszusa határozatainak szellemében — szavatolják, hogy a III. ötéves terv időszakában mintegy 100 ezer fiatal kapcsolódik be a különböző oktatási formákba,

s tanulmányai végeztével falun kamatoztatja tudását.

Az ifjúsági szövetség megyei és járási bizottságai a következő hónapokban bekapcsolódnak területük szak- ős betanított munkásképzési terveinek kidolgozásába.

A falusi KlSZ-alapszerve- zetek taggyűléseken beszélik meg

a környékbeli nagyüzemek szakember-utánpótlásával kapcsolatos feladatokat, és határozzák meg a védnökség helyi tennivalóit.

KÖNYVESPOLC

Alfréd Brehm:

Az Egyenlítőtől az Északi-fokig

Brehm neve hallatán azonnal „a -nagy Brehm” jut eszünkbe, Az állatok világa kötetei, melyek immár évtizedek óta biztosítják szerzőjük ismertségét és közkedveltségét. Brehm valóban egyetlen célnak szentelte életét: az állatvilág megismerésének. Nem volt azonban szobatudós, sokat utazott, ismereteit személyes tapasztalataival egészítette ki, s ezekről az utakról több könyve is megjelent. Igaz „csak” útleírások, értékük kisebb, mint Az állatok vüága köteteié, de ezekben is a természetbúvár szól egyszerű és élvezetes nyelven a természet ezernyi titkáról és csodájáról. Brehm azokhoz tartozik, akik nem tudnak betelni a természet gazdagságával, akikben meg van a felfedezés lelkessége, akik nem restellnek egy apró. négylábú állatkáról bekezdéseket írni, mert tudják, e négylábú is része az é'ővilágnak, s hogy |tá*jpKilágot csak összefüggéseiben lehet valósághűen ^megismerni.

A kötet anyagát S. Zala Zsuzsa válogatta, jó érzékkel, _ sikerült azokat a részeket összegyűjtenie egy kötetbe, amelyek a legjobban jellemzik Brehm emberi és tudósi magatartását, s örömmel fedeztük fel, hogy 1878- ban tett dunai útjáról szóló beszámolójának részletei is a kötetbe kerültek; így hazai vonatkozása is van a könyvnek. Az Egyiptomban

és Szudánban, Norvégiában és Nyugat-Szibériában tett útról szóló beszámolókat több kép illusztrálja. A könyv a Klasszikus útleírások hetedik köteteként jelent meg. (Gondolat Kiadó)

(HI. O.)

15 helyett 10 deka fagylalt — 1000 forint

Rövidebb a rövidital Mitől gyenge a fekete Visegrádon? Hős női kiszolgálók

Háromnapos bolteHenórzés a Dsmakanyarhan

A szeszélyes nyár ellenére idén is három egymás után következő napon folytatott vizsgálatot néhány napja a Dunakanyarban a Pest megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőség, hogy megállapítsa, felkészültek-e a boltok, forgalomra. Érdligettől Viseg- rádig és Gödtől Zebegényig 33 élelmiszerboltot és 46 vendéglőt látogatott meg, s bár számos jegyzőkönyvet kellett felvenni, bírságot kiszabni, megállapíthatta, hogy a felkészülés most általában jobb, mint az előző esztendőkben volt, az élelmiszerüzletekben komolyabb kifogás nem merült fel.

Két csésze — egy kanáKal

Az ellenőrzés a vendéglátó- iparban több mulasztást is tapasztalt Több vendéglátóA PART MENTÉN

(Fotó: Kotroczó)

helyen nincs lehetőség kézmosásra, ahol meg van, ott vagy a szappan hiányzik, vagy a törölköző piszkos. Sok étteremben piszkos az abrosz is. Csorba edények, alumínium evőeszközök találhatók a II. osztályú éttermekben, ahová külföldi turistákat várnak. A visegrádi Vár étteremben a a felügyelők két feketét rendelteit, kaptáit is két csészével, de csak egy kanalat hoztak hozzá, mondván, hogy egy asztalhoz nem tudnak többet adni, nincs elég kávéskanaluk.

Ellenben a fontosabb üdülőhelyeken ez idén már reggelihez is jut az idegen. Tavaly erre még nem volt lehetőség.

További jó pont: betartják a szabályt, fiatalkoriaknak és ittas embereknek szeszes italt nem szolgálnak ki, ami különösen a helyiségek nódolgozói részéről sokszor hősi elszántsággal jár. Nemcsak durva fenyegetést zúdít feléjük az elégedetlen részeg, de néha még tettlegességtől sem riad visz- sza. A pomázi bisztróban például nem volt hajlandó blokkot adni a pénztárosnő, a pénztárt borította rá egy dühöngő részeg.

„Szűk mérés“ és vastag ceruza

Nagyjából minden étteremben eléggé választékos az étlap. A váci Vadkacsában szintén 13 étel szerepelt rajta, ám kilenc mellett kereszt jelezte, hogy már elfogyott. De amikor, a felügyelők ... a fennmaradó-' négy étel közül sertésflekkent rendeltek, kiderült, az sincs. „Nem küldött húst a vállalat” — védekezett Lehőcz Károly boltvezető, a vállalatnál viszont bebizonyult, hogy nem is rendelt. S mert a vendéglőben a röviditalt is túl rövidre mérték, sok hiányzott a kupicából, a boltvezető 500, Szabó Olga csapos pedig 300 forint bírságot kapott.

Ugyancsak 300 forintjába kerül Baksza Istvánnénak a váci Lottó cukrászda vezetőjének, hogy éppen a kereskedelmi felügyelőknek mérte a három forintos fagylaltadagot 15 deka helyett csak 10 dekára, aminek két forint az ára. Ugyanennyivel kisebb fagylaltadagot kaptak három forintért a nagymarosi eszpresszó-cukrászdában is. Itt azonban Sári Tibomé üzletvezető és a helyettese. Himczky Károlyné már fejenként 1000 —100Ó forint bírságot fizet. Beismerték ugyanis, hogy a szűkre mért fagylaltadagokból származó bevételi többleten megosztoznak.

Túl szűkén mért a visegrádi Vár étteremben Kis Gizella kávéfőző is. A kávékészlet ro- vancsolása során kiderült, hogy 186 eladott szimplából pontosan csaknem 60 szimplához való, 17,8 deka kávét, az előírt mennyiségnek tehát körülbelül egyharmadát „megtakarította”. Ezért legális havi jövedelme egyharmadára, 300 forintra bírságolták.

Sarlb Zoltán, a Vár étterem felszolgálója elleniben 1000 forintot fizethet, mert egy négytagú ebédlő társasággal többet fizettetett. A számlát 121 forint helyett 132.90 forintról állította ki.

— Most már vége a kímé- leti időnek, egyre súlyosabb bírságokat rovunk ki — közölték velünk a kereskedelmi felügyelőségen.

Helyes. Egyébként a közeli napokban a felügyelőség újból kirándul a Dunakanyarba. Jó lesz, ha — akiket illet — erre az idegenforgalomra is felkészülnek, • ,t.-.......,.

Vaskori balta „vallatása“

A vaskor „hajnalán” élt ember munkaeszközeire és használati tárgyaira bukkand Balatonfenyvesen Dömötör József, az állami gazdaság dolgozója. Az értékes leleteket — közöttük: sarlód, baltát, különféle díszeket — felfedezőjük mind egyi helyen ásta ki a földből. A ritkaságszámba menő holmikat a keszthelyi Balaton Múzeumba szállították., ahol valamennyit „vallatóra fogják” a régészek, s megpróbálnak belőlük újabb adatokat „kicsikarni” a Balaton-vidék — éppen feldolgozás alatt áUó kora vaskori történetéhez.

MEGOLDÓDOTT

egy évek óta mostoha körülmények között élő szigetújfalui pedagóguscsalád legégetőbb gondja. A megyei tanács a falusi pedagógusok lakás- helyzetének javítására szolgáló alapból engedélyt adott egy ház megvásárlására. Az összkomfortos épületbe most a szigetújfalui Békés Imre tanár és családja költözik.

Verekedés

borotvával

Augusztus 4-én éjjel 11 órakor Gyomron szóváltás keletkezett Raffael János 52 éves MÁV-dolgozó, Csik György 28 éves gyári munkás, és Jakab János 46 éves alkalmi munkás között. Az ittas Raffael borotvával két társát megsebesítette, akiket a mentők súlyos, nem életveszélyes állapotban Budapestre, a Szabolcs utcai kórházba szállítottak.

A garázda embert őrizetbe vették, és súlyos testi sértés bűntette miatt megindították ellene az eljárást.

Mese a búzaszemről

ROZSDATEMETŐ

Nagy halom ócskavasat szórt a darus a Martin kemencéjébe. Egy darab lehullott az egyik martinász lába elé. Felemelte, megforgatta. >rA legjobb acélt is megeszi egyszer a rozsda” — s belehajította a kemence torkába. „Ez aztán az igazi rozsdatemető” — nevettünk. Kis idő múlva tágranyílt szemmel figyeltük a csapolást, hogyan csurog a forró, új acél az üstbe.

S

zabó Ferenc 1885. július 9-én született Rimaszombaton. Édesanyja: Racsek Anna, apja Szabó Mátyás, vasutas. Szegény emberek voltak. Testvéréből szabó lett, de őt gimnáziumba adták.

Jó gimnázium volt a rimaszombati. Szabó Ferenc viszont nem mindig szeretett tanulni. De a tanárok kiválóak voltak. Egyikük, Böhm Ambrus nevezetű, németre oktatta. Szabó Ferenc egyszer meg is bukott nála. Ez a félévi vizsgakor történt, nem sokkal utána Böhm tanár úr olyan leckét adott, hogy magoljanak be egy tizenhaté oros verset.

Szabó Ferenc tanult délután, este és éjjel is. Másnapra ki is hívta őt a tanár. „Szervusz Szabó úr” — nyújtotta felém Böhm Ambrus a kezét, amikor a jelest beírta. A következő órán viszont kihívta ismét, s mivel ekkor nem tudta a leckét, „büdös disznónak” nevezte

és úgy zavarta a helyére. Szabó Ferenc ekkor megint tanult: délután, este, éjjel és másnap jelest kapott. „De a tegnapi lecke?” — kérdezte Böhm Ambrus, és amikor ezt is tudta, még egy jelest adott neki. Ezután 12 órán át, egyfolytában, mindig kihívta felelni. így tanult meg németül.

A

mikor leérettségizett, megyei hivatalnok lett. Jó kis kompánia vette körül, mulatni jártak minden éjjel, jól berúgtak és hajnalig énekeltek a Korona Vendéglőben. 1910. március 14-én megismerkedett Szabó Annával,

aki szegény lány volt, de tiszta volt a szeme. Nagy szerelem kezdődött, csakhogy

egy éjjel Szabó Ferenc úgy berúgott, hogy még másnap reggel is az utcán botladozott. Szerencsétlenségére épp szembe jött vele a tiszta szemű Szabó Anna. Boldogan

indult felé, de a lány elfordult és úgy tett, mintha nem is ismerné.

„Rongy ember lennék én?” — kérdezte magától, amikor kijózanodott. 6 elhatározta, ilyet többé nem tesz. 1912- ben tartották meg az esküvőt, egy évre rá megjött az első lánygyerek, Eleonóra, aztán Márta következett, majd Sárika zárta be a sort.

Ekkor már a vasútnál dolgozott, s leköltöztek egy kis faluba, mert ott konyhakert is volt. Szabó Ferencné, született Szabó Anna, olyan aszA búzaszem nedveset érzett, és hiába nyitogat- ta a szemét — sötét volt. Sokkal sötétebb, mint a zsákban és sokkal unalmasabb. Egyedül volt, s bár a zsákban a többi búza mesélt neki arról, hogy egyszer a földbe kerül — de hogy utána mi lesz, arról a többiek sem tudtak semmit.

Majd lesz valami — gondolta a búzaszem és fészkelődni kezdett a földben, hogy kényelmes helye legyen.

Sok-sok napot aludt át, amikor úgy érezte, hogy egyre nagyobb lesz. Napról napra nő, duzzad, a héja megfeszül, s valami mozdul a testében, feszíti a bőrét.

A búzaszem ijedten fülelt befelé — meg fogok halni — gondolta, s nézte, ál- mélkodva, hogy valami erős, kemény hajtás bújik ki belőle, s hegyét bele döfi a földbe.

— Te ki vagy? — kérdezte a búzaszem.

— En a csíra vagyok — mondta az —, de most ne zavarj, mert sietnem kell — fűzte hozzá fontoskodva.

A csíra nött- nőtt, s közben rengeteget mesélt a búzaszemnek, aki ellátta őt élelemmel.

Elmondta neki, hogy egyre

erősebbnek érzi magát, s bár a földdel volt egy kis vitája, de ő maradt a győztes — néhány milliméterrel feljebb fúrta magát.

— Hová igyekszel? — kérdezte tőle a buzaszem, miért erőlködsz.

Kényelmesebb itt lent, ebben a nedves sötétben.

A napfényt akarom látni, az eget — mondta a csíra —, én azért születtem, hogy mindig feljebb törekedjem. A

búzaszem ezt nem értette, ő csak azt tudta, itt lent minden megvan, ami a

megélhetéshez kell, s ő egyre fáradtabb, öregebb: ráncos, száraz a bőre.

— Megöregedtem — mondta a csírának, de a csíra nevetett.

— Ne hidd. Te soha nem öregszel meg. Egyébként — tette hozzá izgatottan — képzeld, a fejem teteje már kint van a földből.

S elmondta, hogy csupa apró rezzenés a föld, sok pici hajtás döfködi a fejével.

— Mit látsz? — kérdezte a búza.

— Az eget, a napot és sok zöld, erős testvéremet. Ha fúj a szél, beszélgetünk.

— Most már boldog vagy? — kérdezte a mélyből a búzaszem.

— Még nem, nagy akarok lenni, erős, és kalászt akarok nevelni.

— Telhetetlen

— válaszolt a búzaszem, de a hangja nem volt haragos, csak fáradt.

Csak néha beszélgettek már. A csíra régen nem volt csíra

már, búzalegénnyé serdült, zöld kalász volt a feje, hajlékony szár a törzse. És mindig a napot nézte.

A búzaszem néha pityergett egy kicsit a mélyben, de aztán meg/vigasztalódott.

— Már sárga a kalászom! —szólt le egyszer neki a fiatal búza, akit Fertődinek hívtak.

— Szép, szép...

— suttogta az öreg búza. S egy napon a föld szélén megállt egy óriási gép, ember ült a nyergében, s amerre ment, csupasz maradt utána a föld.

Aztán az öreg búza egy sóhajt hallott felülről —

s úgy érezte, egyedül van.

— Mi történt?

— kérdezte, de föntről nem válaszolt senki.

Csak emberhangokat hallott. Azt mondta az egyik:

— Acélos, nagy szemű.

S a másik: — Fejlett szemű, gyönyörű kalász.

Az öreg búza a mélyben mosolygott.

— Igaza volt, én soha nem halok meg.

Deli Mária

szony volt, hogy amikor egyszer a férje pénzt adott neki; menjen a városba és vegyen új ruhát magának, hát haza is jött szépen, de a gyerekeknek és a férjének hozott mindent.

Az első világégést megúszta, mert vasutas volt. 1918. február 4-én egy porosz tiszt agyon akarta lőni, mert tréfálni akart vele, csak német tudásának köszönhette az életét.

1928-ban feljöttek Pestre, a Standard-be került. Sorra mentek férjhez a lányai. Eleonórából dr. Osendi Herbertné lett, a férje vegyészmérnök, nem azonos azzal, akit mint háborúst bűnöst végeztek ki. Márta neve Mihály Károlyné, férje is, ő is tisztviselők. Sárika férje lakatos, Rusznyák József, rendes ember. Persze sorra jöttek az unokák, szép ez az öreg, nagy családi fénykép. Rajta a gyerekek, a vők, a lcisunokák. Ennek a fényképnek is köszönheti egy megmenekülését, 1945-ben a zirci apátságban húzódott meg a család a bombázások elől. Ide akart eljutni Szabó Ferenc is, de találkozott az oroszokkal, akik megállították, mert két nagy koffert cipelt. „Burzsuj”

— mondta a tiszt és őrt állított mellé. Az őr szőke fiú volt és éhes. Mutatta, nyissa ki a bőröndöt. Kinyitotta, volt is benne egy szál kolbász, azt rögtön ki is kapta a szőke orosz fiú és enni kezdte. Aztán megnézte még, mi van a csomagban. Ekkor hullott ki a családi fénykép. „Nyet burzsuj

— sok gyerek” — mutogatott a szőke orosz és elengedte.

A háború után visszajött Pestre a Standard-ba. A gyárból Beloiannisz lett, az unokáiból sorra tanárnő, technikumi tanuló, vilalmosmér- nök-hallgató. Az utóbbit három éve seprűnyéllel verte meg, mert tiszteletlen volt az anyjával. Este a fiú bement a szobájába és bocsánatot kért tőle. Most ő is itt van az ünnepségen, a Beloiannisz raktárában, ahol azért veszik nagyapját körül, mert épp ma 80 éves. Három éve nyugdíjas, de azóta is mindig bejár dolgozni. Pénzt nem kér, nem kap, bár nem jönne rosszul, de jól tartják a gyerekei, nincs arra szüksége.

Sorra köszöntik őt, ki beszéddel, ki két szóval, ki csak egy öleléssel. Az öreg meg áll csak egyenesen, a tréfával rejti el könnyeit. Nyolcvan évet megélt, és milyen jó, hogy épp ennyit élt is. Csak az a kár, hogy a felesége, a tisztaszemű Szabó Anna tavaly, 73 éves korában elmaradt mellőle az útról.

Odafordul az unokához, aki villamosmérnök lesz és egyet hunyorítva csak ennyit mond neki. „Édes fiam, kívánom neked, hogy éld meg te is a nyolcvan évet, de csak akkor, ha téged is így köszöntenek majd az emberek.”

„Nem voltam én főnök so- \ ha” — teszi aztán hozzá —, i „miért hízelegnének nekem." j

C

sak a gyárba hadd jöjjek j be, a gyárba, hogy legyen j miért reggelenként felkelnem, j s megélem én akkor a kilenc- j vénét is ..De ezt már csak i úgy magának mondja.

Benedek B. István i