Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-25 / 199. szám
INDUL A NÉPMŰVELÉSI ÉVAD Szakkörök, akadémiai előadások, filmklub Alberfirsán Szeptemberben a községekben is megkezdődik az új népművelési évad. Az albert- irsai művelődési ház igazgatójának, Szántó Józsefnek is már dossziéjában lapul az új évad munkaterve. A művelődési házban induló akadémiák sokoldalú igényeket elégítenek ki, mert az ifjúság, a szülök és a termelőszövetkezeti tagság számára külön szervezett ismeretterHat arany-, négy ezüst- és két bronzérmet nyertek Kecskeméten az abonyi úszók Egyre jobban fejlődik az abonyi úszósport, s időről időre meglepő sikerekről érkeznek jelentések. A nyári VIT Kupáért folyó versenyek s az úttörő olimpia eredményei után most legutóbb Kecskeméten szereztek jó hírnevet Abonynak. Gönczol József, az abonyi úszók edzője mondotta: — Az augusztus 14—Iáén Kecskeméten megrendezett gyermek- és újonc területi bajnokságon hat versenyzőnk indult, s 6 arany, 4 ezüst és 2 bronzéremmel tértek haza. Szűcs Klára — a népszerű ,Rigó” — egy aranyat és két ezüstöt, Horinlca Hilda két bronzot, Göncről Sándor három aranyat, Horinka Tamás két aranyat és egy ezüstöt, Batla István pedig egy ezüstérmet szerzett a kétnapos bajnokságon. Bravó, Abony! (—Ink—) Felért egy nyaralással Befejeződlek a diákok nyári munkái a mezőgazdaságban Az idei nyár mezei munkájából tanulóifjúságunk is kiHEGYET .NÉZNI MEGY A termelőszövetkezetben kedves hagyomány a nyári kirándulás. Három évvel ezelőtt a Balaton, két esztendeje kedélyes j'őuárosi látogatás, tavaly pedig a szegedi ünnepi játékok Bánk bán előadása adta a hagy élményt. Az idén az ország északi részébe készülnek nagy izgalommal a tagok. A részvételi dijat már egy hónapja befizették. Sereghajtónak Madurkai néni guberálta össze az ötven forintot. Amikor leolvasta a pénzt az asztalra,.Jelsóhajtott: — No, öregségemre ezt is megértem. Az adminisztrátor rácsu- dálkozott. — Egerre kiváncsi, Madurkai néni? Az öregasszony megcsóválta a fejét. — Vagy az aggteleki cseppköbarlangra? Erre is csak hümmögött Madurkai néni. — Miskolc, Lillafüred? — Még erre sem bólintott az öregasszony. — Hát ugyan mi az, aminek örül, kedves néni? Mit akar látni öregségére? Az asszony arca felragyog és hegyesen kivágja: — Hegyet lelkem, hegyet! Azt még csak képen láttam eddig. vette részét. Népes csoport dolgozott a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet gazdaságában is. Felügyeletüket Vörösvárszky Ottó, a Há mán Kató iskola tanára látta el afféle brigádvezetői minőségben. — Száz főnyi fiatallal indultunk, fiúkkal és lányokkal, nem sokkal a szünidő kezdete után, — mondja a brigádvezetö tanár. Az általános iskola felsőbb osztályaiból s a gimnáziumból jöttek legtöbben, de akadt egyetemista is. Sokaknak nem volt újság az itteni munka, mert már máskor is dolgoztak a gazdaságban. Díjazásuk a teljesítmény alapján történt, vannak, akik kétezer forintot is megkerestek ezen a nyáron. — Áltálában gyümölcsszedéssel foglalkoztunk. Most, sajnos, abba kell már hagynunk. A gyerekek kedve is .alább hagyott: érezni rajtuk, hogy fél szemmel már az iskola felé kacsingatnak. Mindenesetre hasznos volt számukra ez a nyári foglalkozás. Nemcsak anyagi, hanem pedagógiai és egészségügyi szempontból is. Ittlétük felért egy nyaralással. Hoffmann József né technikustól — aki a szakma irányítását látta el — megtudtuk, hogy ő is megszerette az iskolásokat: Távolmaradásuk bizony munkaerőben is gondot okoz, mivel az őszi gyümölcsök és konyhakerti vete- mények termésének betakarítása még jórészt hátra van. J. Z. Három csoportban, Bevált az egyedi takarmányozás jesztő sorozatokat állítottak össze. A nyugdíjasok és az értelmiségiek klubjában, de a kisállattenyésztő és gyümölcstermesztő szakkör munkájában is. komoly segítséget jelent az előadások szemléltetésének megszervezése. Az ismeretterjesztő kisfilmek beiktatásán kívül a könyvtár is szerepet kap megfelelő szakkönyveivel az előadásokon. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM 1965. AUGUSZTUS 25, SZERDA A mezőgazdasági technikum kihelyezett osztálya és a dolgozók iskolájának hallgatói részére a tananyaghoz kapcsolódó szemléltető filmek vetítésére is gondolnak. Hasonló céllal került az irodalmi színpad munkatervébe két felnőttoktatást segítő műsor. A mozilátogatók ízlésformálását az amatőr filmklub segíti. Ugyancsak a művelődési házban rendezik meg a Képcsarnok Vállalat vándorkiállítását is. (ta-ta) OKTOBER 9-TOL 17-IG; Kiállítások, szakmi tanácskozások, irodalmi estek, hangversenyek a „Ceglédi ősz“ programjában A „Ceglédi ősz” szervező- bizottsága hétfőn összeállította az október 9—17-ig tartó ünnepi hét végleges programját. • Az ünnepségek megrendezésében 22 társadalmi szerv, kulturális intézmény és vállalat érdekelt. olyan kulturális, tudományos és idegenforgalmi megmozdulásra kerül sor, amely nemesek a város és járás, hanem a megye és a Duna—Tisza köze lakosságának érdeklődésére is számot tarthat. A FORTUNA CEGLÉDRE IS GONDOLT Az augusztus 20-án kisorsolt autónyeremény-betét- könvvek számai között egy ceglédi kötvénytulajdonos száma is szerepelt: 001 144 számú kötvény egy Skoda NB 1000 gyártmányú személygépkocsit njrert A programban 8 kiállítás, 5 szakmai tanácskozás, 6 tudományos előadás. 3 irodalmi est. 2 hangverseny, ezenkívül több szakmai bemutató, gyümölcs- és borvásár, szüreti felvonulás és szüreti bál szerepel. A Kossuth Múzeum, új kiállításokkal és tudományos előadásokkal kapcsolódik a „Ceglédi ősz” programjába a múzeumi hónap keretében. A fenti időszakban mintegy 30 A szervező bizottság a továbbiakban a kereskedelmi szervek képviselőivel beszéli meg a speciális ellátás és a sajátos reklám, propaganda kérdéseit. Szükséges, hogy kereskedelmi egységeink külső képén, kirakatain keresztül is megfelelően tükröződjék az ünnepi hét hangulata, legyen elegendő ajándéktárgy az ideérkező venelégek igényének kielégítésére. A szervező bizottság felveszi kapcsolatot az egyházak kép viselőivel is a vasárnapi to ronylátogatások megszerve zése ügyében és szeptemb; második felében már meg kezdi a „Ceglédi ősz” műsor füzeteinek terjesztését, amel; a Hazafias Népfront gondozá sában jelenik meg. A „Ceglédi ősz” sikeréhe: nagymértékben hozzájárulha a város lakossága azzal, hogi egyénileg is mindent megtes: annak érdekében, hogy a: ideérkező barátok, ismerősök vendégek jól érezzék magú kát városunkban. t§i Levél a vendéglátóiparról „Ez van, ezt tudjuk nyújtani...“ Levél érkezett szerkesztőségünkbe a ceglédi vendéglátó- ipar „vendéglátásáról’. Idézzük belőle a következő sorokat: „Miért nem akarják kellemesebbé, vonzóbbá tenni a szórakozni vágyók részére éttermeiket? Talán azért, mert úgy sincs konkurrens szórakozóhely, ami hűs, kellemes, egészséges levegőjével, figyelmesebb személyzetével versenyképes lenne... Húszadikán .. . baráti kö' römmel a Kossuth Étteremben voltunk. A helyiség szel- lőzetlen ... az üveges sör meleg volt.. . s a minőségét sert lehet dicsérni. Ezek után érthető, hogy keveset fogyasztottunk, amijt nem mulasztott el megjegyezni a „főúr”. Pedij szívesen megfizettünk volna i jó levegőért és a hideg sö rért...” Erő« Béla, Cegléd, Gubody utca 2. Cikkünk nyomán... Megoldódott a csemöiek színházlátogatása Tóth 'István felvétele Néhány hónappal ezelőtt szóvá tettük, hogy a törtpli Rákóczi Termelőszövetkezet művelődési házában megszüntették a színházi előadásokat. Éveken keresztül a megyei Petőfi Színpad szinte havonta látogatta meg a csemőie- ket és az előadások igen népszerűek voltak. Közben az történt, hogy a Petőfi Színpad beolvadt az Országos Déryné Színházba, amely azonban nem tudta programjába beilleszteni a csemői vendégszerepléseket. Andó Antal, a község párttitkára, örömmel tájékoztatott arról, hogy megoldódott a csemőiek színházbajárásá- nak problémája. — Felkerestük a ceglédi Kossuth Művelődési Házat, melyben tudvalevőleg rendszeresen vendégszerepeinek ; szolnoki Szigligeti, a kecske méti Katona József, a szege di Nemzeti Színház és a Országos Déryné Szinhá társulatai. — A művelődési ház kész ségesen felajánlott a cse mőieknek negyven bérletei A közlekedést is sikerült jó megoldani. Az esti autóbus beviszi a színházba készülő két és a MÁVAUT vállalta hogy a színházi előadás esté jén különjáratban szállítj haza a csemöi tanácsházáig szinházlátogatókat. PECH A nagy járvány után a közös gazdaság vezetőségének legnagyobb feladata, hogy a szarvasmarha-állomány minél rövidebb- idő alatt elérje a járvány előtti kondíciót. — Ennek érdekében. — mondotta Csiszár Ernő, a ceglédi Lenin Termelőszövetkezet főállattenyésztője, a tehén- állományt az akkori teljesítményük és vemhességi állapotuknak megfelelően három csoportba osztottuk. Az első csoportba a legjobb, illetve legnagyobb tejelő képességgel rendelkező negyvennyolc tehenet helyeztük. A második csoportba kerültek a betegség következtében elapadt tsjű, de még a héthónapos vemhes- séget el nem ért, valamint a a gyengébb termeléssel rendelkező tehenek. A harmadik csoportban a héthónapos vemhes és elapasztásra váró tehenek vannak, amelyeket egyébként a következő laktációra készítünk elő. — A legtöbb gondozót az első csoportban foglalkoztatjuk, ahol naponta mintegy hatszáz liter tejet fejnek. Itt még kézi fejés folyik, ami a szarvasmarha-tenyésztés legmegerőltetőbb munkája. Erre való"tekintettel ebbe a csoportba öt gondozót osztottunk be a negyvennyolc tehén gondozására. Négyen elvégezték az ezüstkalászos szakmunkásképző tanfolyamot is. ^WSSSSSSSSSSfSSfSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/S/SSSSSSSSSSSSSSSSSfSSSSSfSSfSSSSSSSfSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS— A második csoport gondozóira vár a kezük alatt levő állomány feljavítása. A harmadik csoportban huszonnégy tehenet gondoz nagy hozzáértéssel és szorgalommal idős Ecseri Ferenc. Éjfélt kongat az óra. / tolvaj remegve óvakodi ki a kapun. Annyira siet ne, hogy még a kilincs is markában marad. Ekko teszi vállára a kezét rendőr. — Szabad az igazol ványt? — Az ellés után az első dekádban a borjak szopnak. A tizedik napon leválasztjuk őket és az itatásos borjúnevelőbe kerülnek. Ekkor a teheneket megvizsgáljuk a tejelés szempontjából, és amennyiben arra érdemesek, átkerülnek a negyvennyolcas istállóba. Ha viszont itt nem felelnek meg, akkor rövidesen áttesszük a gyengébben tejelők csoportjába. — A különleges bánásmód és a megkülönböztetett egyedi takarmányozás következtében, reméljük, hogy szarvasmarhaállományunk rövidesen eléri az egy évvel ezelőtti kondíciót — mondotta befejezésül a főállattenyésztő. Rcndőrségi krónika Ezer forint plusz egy ellen őrzőlap. Ennyi pénzbe kerül Vágó János kocséri lakosnál az a két deci bor, amit mo torkerékpárvezetés előtt fo gyasztott el. Az 1. számú el lenőrzőlapját hat hónapr vonták be. ☆ Szabálytalanul áttért a me netirány szerinti bal oldalr; larábik István (Albertirss Tessedik Sámuel u. 29.) Fele lőtlenségével súlyos balesete idézhetett volna elő. Három száz forintra büntették és a 1. számú ellenőrzőlapját eg; évre bevonták. Megveri« volt feleséget Szí lárdí Géza Cegléd, Nyár utca lakos, s azzal fenyegetőzőt! hogy megöli. A szomszédoka és az egész utcát megrémítet te felháborító viselkedésével Ilatszáz forintra büntették. Megszokott medrében folyik az élet. Néha azonban kiönt, és a gondok árja árasztja el napjainkat. Mint az utóbbi hetekben is. Felkerestem hát néhány közéleti személyiséget, mondják el lapunk olvasóinak, milyen gondok hullámoznak körülöttük a nagyvilágban. íme, a válaszok: Johnson: — Nehéz szakma ez a politika. Különösen, ha oVyan kérdésekben kell dönteni, amelyektől az emberiség jövője függ. Tanácsadóimmal tárgyalok, hogy megfelelő válasszal utazhassak a legközelebbi csúcstalálkozóra. Kedvezőek a kilátások arra, hogy a tárgyalófelek eldöntik végre: Bejut-e Cegléd az NB 11-be? Ha pedig bejut: örömemben pirosra festetem a Fehér Házat. Ringó, a Beatles-együttes tagja: — Van pénzünk, lovagi címünk és hosszú hajunk, sőt:. gitározni is tudunk, úgy — ahogy. De mit ér mindez, ha : az önök távoli kis országában, • a CVSE csak az NB lll-ban ; focizik. Je-je-je... MI GONDJA E VILÁGON? Kucsmás Vince, a „Giz- gaz” Tsz elnöke: — Jó hírt mondok, írja hát, no! Üj *módszert fundáltunk ki a tejhozam növelésére. Egész nap a tehenek fülébe súgjuk, hogy aszongya: „Cegléd bejutott az NB kettőbe!“ Hogy még nem? Fontos az eredmény? Azóta kérem még tejbegrízt és túróstésztát is adnak a mi teheneink. Csöpp Csöpi, a ma született: — Mondják kéjem, ez a vijág? És visszakerül Cegjéd az enbé kettyőbe? Ó-Pá .. .o-á! Ini-Bini, Mars-lakó: — Tudósítóink régen foglalkoznak az önök titokzatos bolygójának titokzatos kérdésével: Hol futballozik Cegléd? Pemszli Peti, föstőmüvész: — Ez a kép az életművem. A hattyú lassan átér a tó túlsó partjára: ez már az NB kettő. Riadt őzike kandikál ki az erdőből: hiányzik az önbizalom a fiúkból. A nap vörös SJ korongja lemegy, de majd úgyis feljön. Ez a ceglédi na- 5 púnkat szimbolizálja: beju- ^ tunk az N-B Il-be. Borissza Gázsó, főfoglalko- ^ zása drukker, mellékesen al- $ koholista: — Hukk! Ceglédnek régen a ^ | Nöbő szuper egybe kéne fo- ^ cizni... hukk. Mi hozzánk ké- ^ pest a Fradi—i?... Lúdtalpas , reszelözsirozók mancsaftja. Ha s ' Flóri látná Kökényt, ijedté- % ; ben kiegyenesednének a iá- ^ j bai. S ha a Csontosnak roko- ^ ; na lenne a Baráti, már régen ^ j a válogatottban focizna. Bi- $ , zonyisten ... Hukk!... Koponya Csonti egykori lo- ^ vág a XV. században, ma ^ r csontváz a múzeumban: — Szüvem harsong az öröm- k '<] tül, hogy kiásának a föld s i mélyibül. Nem szunnyadhat a k j leiköm földnek alatta. Hát \ s nem láttyátok, ceglédi feleim\\ szümtükkel, hol vagyunk? Hát \ ^ az NB lll-ban vágynunk. Mi \ nagy vész ez unokáinkon? \ Nyugosztaljátok meg feleim, § j susogván lehullajtott fül- § j kagylóim üregeibe: mikor vív- ^; nak jó ceglédi fiaink rángó- k c- sabb futbali tornákon? ^ j Kohlmayer Adam $ I HAZAFELÉ