Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-08 / 159. szám
MST MEGYEI íé/if/rfap 1*165. JÜLIUS 8, CSÜTÖRTÖK Rendezik a gödöllői határt Több hónapos megfeszített munkával felülvizsgálták Gödöllő földterületeinek rendeltetésszerű használatát, tulajdonjogát. A 6-os törvény alapján elkészített jelentést a legutóbbi vb-ülésen tárgyalta meg a községi tanács. Feltárultak a súlyos problémák: sok ingatlan használója más, mint aki adózik utána. A baromfikombinát 25 kh földterülete például a tangazdaság földkönyvében szerepel, az MTI 19 kh területének teljes kártalanítása még nem történt meg, mivel több eladó a kártalanítási összeggel nem volt elégedett és bírósághoz fordult. Nem tisztázta a Petőfi Tsz mind a mai napig a tagosításkor egybeszántott földterületek tulajdonjogát sem. Gyárak, intézmények telepednek le Gödöllőn, és engedély nélkül, telekkönyvileg át nem vezetett földek kerülnek birtokukba — sok esetben még a kisajátítás sincs végrehajtva. önkéntes földcserével majd sokat lehet segíteni a helyzeten. Az üzemek közti földcsere azonban még hosszú elemző munkát igényel, s ezért a bizottságra és a telekkönyvi hatóságra még nagy munka vár. A rendeltetésszerű földhasználat terén is sok hiba van. A MÉK egyszerűen megszállta a tsz Isaszegi út 6 kh-as földjét, ahol burgonyatárolót építtet. Az itteni föld nagyon alkalmas volna művelésre — és tárolót máshol is lehet létesíteni. Csiba József CSILLEBÉRCI FÉNYEK 1232 úttörő pajtás adott találkozót egymásnak Csillebércen., hogy 10 kellemes napot töltsenek el a tábor 208 holdas területén az árnyas fák alatt meghúzódó sátrakban, sportpályákon, a strandon, a budai hegyek kirándulóhelyein. A 10 nap fénypontja a kulturális szemle aranyérmeseinek országos bemutatója volt. Nyolc művészeti ág küldöttei szerepeltek a tábor zászlókkal díszített színpadán. Megtalálhattuk közöttük a vers- és mesemondás kedvelőit, a hangszerek ifjú művészjelöltjeit, az ének, a muzsika tolmácsaiéit, az irodalmi és képzőművészeti pályázatok nyerteseit, a bábjáték és népi tánc képviselőit. Több mint félmillió leány és fiú vett részt az őrsi „KJ mit tud?”-on, a raj- és csapatbemutatón, a járási, városi, kerületi szemlén, amíg közülük a legjobbak eljutottak Csillebércre, az országos kulturális táborba. S, hogy milyenek ezek a gyerekek, akik nemes vetélkedések során megszerezték az aranyérmet? Egyszerűek, vidámak. Ha azonban arról faggatjuk őket, miért választották azt a művészeti ágat, Nem szabad említés nélkül hagynunk a Bakonyi dobkettőst sem. A két testvér olyan szakértelemmel veri — még egyelőre a kisdobot — hogy minden elismerést megérdemelnek. Kérdésünkre, miért választották ezt a hangszert, a következő indoklást adták: „A dobosok buta arcot szoktak vágni. Mi, megpróbáljuk enélkül”. A bábosok közül Szloboda Kinek köszönhettük a vaslapátot? A napokban leltárt csináltam a jegyzetfüzetemben, hogy felmérjem tartozásaimat: mit hallgattam el, ami megérdemelte volna a nyomdafestéket. Lapozgatom a jegyzetfüzetet. íme egy történet. No, ezt csakugyan kár lett volna elhallgatni. Színhely az egyik ismerős város, gondolkozom, hogy kimondjam-e melyik. Itt a papíron megvan, hogy melyik város, de azt mondom — hagyjuk mégis a neveket. Az eset időpontját sem írom ide és a szereplőket sem nevezem meg. Végülis jobb lesz ez így. Elvégre ne hánytorgassuíik régi dolgokat, — ha már idejében elfelejtettem elmondani — legyen személytelen ez az írás, pusztán csak a tanulságért. Elég tehát annyi, hogy az eset akkor történt, amikor éppen nem lehetett vaslapátot kapni. A szóban forgó város egyik szolgáltató üzeme — mondom: most már mindegy, hogy vállalat volt avagy ktsz — nagyobb földmunkára kötött szerződést és csak később derült ki, hogy nem lehet lapátot vásárolni, nincs a munkához szerszám. A műszaki igazgató nyomban kiadta a rendelkezést az anyagbeszerzőnek, szedje a nyakába az országot — elvégre kis ország vagyunk — s ha a föld alól is, szerezzen sürgősen 150 Vaslapátot. A beszerző el is indult, de hiába járt végig nagyker-t, kisker-t, fmsz-t, népboltot, mindent — lapát nem volt sehol. Amikor már a maszekoknál is hiába kilincselt, ott tartott, hogy végképp elveszti reményét. Egyszer aztán valaki megkérdezte tőle: miért nem próbálkozik meg a gyárban, ahol korábban a lapátokat gyártották? Lehet, hogy van elfekvő készletük. Az anyagbeszerző táviratozott a városba, hogy nyomon van és elutazott Salgótarjánba a gyárba, ahol mint megtudta; nemrég szüntették meg a lapátok készítését. Elfekvő készletről természetesen szó sem lehetett, de a gyáriak készségesnek mutatkoztak: mégis mekkora tétel kellene a megrendelőnek? A beszerző megmondta, hogy túlzás volna tételről beszélni, mert neki mindössze 150 lapátra volna szüksége, s nagyon jól tudja, hogy az üzleti életben ez nem tétel. A gyárban bólogattak, hogy való igaz, 150 lapát nem tétel, és így nem is tudnak segíteni. Hivatkoztak a műszaki előkészítés költségeire, a gyártási profil átállításának rezsijére, s megmondták kereken, hogy ha megrendelnek náluk legalább három vagon lapátot, akkor vállalják a munkát, így már kifizető. A városi szolgáltató üzem kis irodájában összedugta a fejét a műszaki igazgató és az anyagbeszerző: mit lehetne most csinálni? A megoldást a műszaki igazgató találta meg. Az anyagbeszerző keressen gazdát a három vagon lapátnak. Tárgyaljon a kereskedelemi vállalatokkal, hogy milyen mennyiségű lapátra van szükségük, s ha sikerül lekötni mind a három vagonnal, akkor elküldik a gyárnak a megrendelőt. Egyszerű ez; tulajdonképpen csak közvetítik a szállítmányt, miután, azt a 150 lapátot, amire nekik szükségük van, megtartják. Az anyagbeszerző most már mint lapátügynök járta az országot, s ahol eddig kereste a lapátot, ezúttal egy vagonnyit ajánlott megvételre. Nem telt bele sok idő, el is osztotta a három vagon árut. Rendelt a nagyker, a kisker, az fmsz, a népbolt. A műszaki igazgató küldhette a megrendelőt Salgótarjánba. Persze, a lapátgyártás fgy sem ment egyik napról a másikra. A városi szolgáltató üzem életében közben jelentős fordulat következett be. Egyik nap revizorok érkeztek, s miután egy hétig vizsgálódtak a számlák, iratok között, napfényre hoztak egy sereg szabálytalanságot. Kiderült többek között az is, hogy az üzemnek a földmunkát sem szabad lett volna elvállalnia, amihez azok a hiányzó lapátok kellették. Vizsgálat, fegyelmi — végül a műszaki igazgatót és az anyagbeszerzőt is elbocsátották. Az üzem élére új vezetők kerültek, ezek aztán mindent átszerveztek. A lapátokról többet senki sem beszélt. A bonyodalom akkor keletkezett, amikor a három vagon lapát végül is megérkezett a város pályaudvarára. Az üzem új vezetősége nem akart tudni a szállítmányról. Hamar az iratokat — ki rendelte a töméntelen lapátot? Előásták a megrendelő másolatát, amelyen — semmi kétség — a volt műszaki igazgató neve állt. Gyorsan határozott a vezetőség. Ki tudja, hol van most a leváltott műszaki igazgató? Valaki megmondta a címét. Nagyon jó. A szállítólevelet visszaküldték a vasútállomásra azzal, hogy a címzés téves, a megrendelő már Dunaújvárosban él, s megírták az utcát, meg a házszámot is, hogy hol. így történhetett, hogy az egyik dunaújvárosi üzem jobb napokat látott segédmunkásának, akiről már tudták többen, hogy műszaki igazgató is volt egy városban — azt mondja egy este a munkásszállás portása: „levele van elvtárs'’. Az ember forgatta a papírt: szállítólevél három vagon lapátról. Ha nem rakatja ki sürgősen a szállítmányt, fekbért kell fizetnie a vagonol^rt. Még csak ez hiányzott. A lapátok persze nem maradtak a volt műszaki igazgató nyakán. Hosszas huzavona után, de végül ' átvette az egészet az egyik nagykereskedelmi vállalat. A lapátok tovább utaztak. Dunaújvárosból. Rövidesen megjelent a boltokban a vaslapát, s aki kapott belőle, nem is sejtette, hogy egy dunaújvárosi segédmunkásnak köszönheti szerencséjét. Hát ezt akartam még elmondani, amiről valahogy elfeledkeztem, de úgy érzem, mindenképpen szót érdemel. Gondolom, nem árt ezen tűnődni egy kicsit, hogy olykor kit kell áldani és miért. Kiss János Harsan a kürtszó amelyben szerepelnek, mindegyikük halálos komolysággal adja meg a választ. Bögöly Gyurkában például a Szany községben élő Juli néni keltette fel az éneklés iránti szenvedélyt. Gyuri szép hangjával Juli néni igen megvolt elégedve. Eleinte népdalokat énekelgetett, most Mozart Tavaszi dalát adta elő — nagy sikerrel. Gólyák, kacsák, libák A magyar Duna-szakasz déli árterein az utóbbi napokban gólya hadak tűntek jel. Nem ritkák a húsz-harmincas csoportok, egyes helyeken több száz méter hoszszan, egymástól pár lépés távolságra álldogálnak a gólyák a víz szélén. A gólyacsapatokat a táplálék hihetetlen tömege vonzotta a Duna mentére. Az árterek egyre sekélyebbé és melegebbé váló vizében ugyanis ezerszámra kelnek ki a békaporontyok; a nyugodt, langyos vizű öblök, tocsogók szinte feketéllenek a tömérdek ebihaltól. Érdekes képet mutatnak ezekben a napokban Mohács-szigeten a partmenti települések közelében levő elöntések, ahol a gólyák a házi viziszámyasokkal együtt halászgatnak. Dunafalva alatt a minap legalább 15—20 gólya keveredett a kacsák és a libák közé, s egész nap a legnagyobb egyetértésben gyűjtögették a békálcat és más víziállatokat. MÉHTAMADÁS Nem mindennapos állattragédia játszódott le a napokban a szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezet földjén. Az egyik virágzó somkóró táblán átvezető dűlőúton kétlovas fogattal kaszálni indult Szőke Márton tsz-gazda. A somkóró között 52 méhcsalád legelt. Amikor a kocsi a kaptárokhoz ért, a méhek megtámadták a lovakat. Szőke Márton, fiával menteni akarta a jószágokat, elvagdalták az istrángot, de ekkor már annyi csípés érte a lovakat, hogy azok a helyszínen elpusztultak. A méhek ezután a két menekülő embert is üldözőbe vették. Mindkettőjüket kórházba kellett szállítani. A fiút elsősegély után hazabocsátották, az apa azonban még hosszabb gyógykezelésre szorul. Margit — becenevén Hugi —, és Bonyhádi Karcsi a szombathelyi bábszakkör alapítótagjai. Ök ugyan már idén befejezték az általános iskolai tanulmányaikat, de nem tudnak elszakadni a bábjátéktól. Ez egyébként nem is csoda, hiszen szakkörük a szombathelyi úttörő-televízió önálló adásainak legnépszerűbb műsorszáma. Karcsiék méltán büszkék erre, no meg arra is, hogy a „felnőtt” televízióban is szerepelt bábcsoportjuk nem is olyan rég. Az időjárás nem kedvezett az úttörőknek. A borús idő, a 10 percenként lezúduló záporeső azonban nem rontotta a hangulatot. A sátorlapok, táskák, s természetesen a hagyományos esernyők alatt meghúzódó népes közönség forrón ünnepelte az 1965-ös év úttörő aranyérmeseit. írta és fényképezte: Vajek Jutka A SZERELEM MÚZEUMA Lehet-e a szerelem múzeumi tárgy? A Toboso városbeli Cervantes Társaság szerint lehet. A Cervantes emlékének szentelt múzeumot egy régi házban rendezték be, amely Don Quijote szívé hölgyének regénybeli házára emlékeztet. A múzeum alapításának hírére özönleni kezdtek a szerelemmel kapcsolatos műkincsek, „kiállítási tárgyak”. A városi tanács a női adományozót a „Dulcinea 1965” címmel tünteti Id, a férfi adományozót pedig a „Dulcinea lovagja 1965” címmel. JARKABARKA Külkereskedelmi üzletkötő ismerősömtől két skót viccet kaptam, elsőkézből, ajándékba. Az egyik: A skót elmegy az orvoshoz: — Doktor úr, a fiam megkapta a bárányhimlőt! — Kérem, délután meglátogatom. — Nem várhatnánk vele néhány napot? — Nem értem, kérem. Miért várjunk? — Mert addigra a kislányom is megkapja, s akkor egyszerre gyógyíthatja mindkettőt. ☆ Cs íme, a másik: — A súlyos betegségből felgyógyult skót első sétájára indul az utcán. Néhány lépés után az orvosával találkozik. — Drága doktor úr — áradozik a skót —, az életemmel vagyok önnek adósa. Ezt sosem fogom elfelejteni! — ön túloz, kedves MacGregor, mindössze nyolc fonttal adósom, ezt viszont elfelejtette! ☆ Óriás műhelycsarnokban, csattogó gépzúgásban keresem a művezetőt. Valaki mutatja, hogy az a kékköpenyes, aki a kapcsolótábla mellett áll. Odamegyek, kezet nyújtok. — Kormos vagyok — mondja. — Nem tesz semmit, az én kezem is piszkos — udvariaskodom. — Igen, de engem Kormosnak hívnak! (ny. é.) Tiroli molnártánc — Az. De legalább felvághatunk majd az unokáinknak, mi is voltunk nagyok legénykorunkban. Most tizenhat évesek ... ★ PILISCSABA, zöldkeresztes rendelő. Belép egy asszony, piros arcú, csillogó szemű. Karján habfehérben csecsemő, mellette nagylány és két másik kisebb. Óvatosan leteszik a cseppet, testőrként körülállják. — Hányadik? — Hetedik. Hat fiú, egy lány. A legnagyobb most ment katonának. — Bocsánat, hány éves? — Harmincnyolc. Tizenöt éves koromban mentem férjhez, tizennyolc voltam az elsőnél. — Lesz még? — Ha úgy hozza a sora. Haja hátrasimítva a kendő alatt, lábán fűzőscipő. Alakja már nem karcsú, ruhája pár év előtti, de friss, boldog, erős. Más, és szebb mint a címlapfotók. ö az igazi. ★ — ISTENEM, milyen szerencsétlen család. A mama haldoklik, a papa béna, egy elmebajos lány. Ha nem én volnék a szomszédjuk, éhenhalnának. Csak az újságban reménykedem, senki nem tesz értük semmit — zokogja, patakzanak a könnyei. Futás a tanácshoz, a körzeti orvoshoz, még sok helyre. Kiderül: a családnak van eltartója, szép nyugdíjat is kapnak. Az elmebajos lány csipkefüggönyt horgol az ablakra. A szobában meglehetős rend, rádió, televízió. A bácsi tényleg béna, a néni a végét járja, — de rajta már a világ egyetlen orvosa sem segíthetne. Ha a vég bekövetkezik, a bácsit magához veszi egyik gyermeke. — Ó — legyintenek mindenütt a bejelentő neve hallatán. Már megint! Segíteni, könnyezni akar ott is ahol nincs rá szükség. Fekete varjú. ★ árvíz. Baj, szerencsétlenség, szomorúság. A veszélyeztetett helyekről kitelepítették a lakosságot. Hozzák a kis rnotyót, ami az átmeneti időre kell, míg visszatérhetnek otthonaikba. Nincs pánik, de mindenki szomorú a szép leányfalui üdülőben, ahol elszállásolták őket. Egy középkorú házaspár kivétel: derűs elégedettséggel sétálnak, egymásba karolva. — Ezeknek jól jött — mondja a községi titkár. — Negyedik éve nem beszéltek egymással, csak együtt laktak. Egyik sem akart lemondani a házról a másik javára. Most megnyugodtak, nagy az egyetértés közöttük. A ház — lakhatatlan lett... Komáromi Magda SZELESEN kígyózik az országút Pilisvörösvár—Solymár között. Az autó előtt két, lobogó ingű fiatalember veszettül hajtja a kerékpárt. A dudaszóra nemhogy félrevonulnának, ahogyan a KRESZ előírja, hanem széles ívben rákanyarodnak az út közepére és ott táncoltatják a kétkerekűt. Majdnem karambol. A vezető fékez, mondja a miatyánkot. Leállt a két fiú is. Izzadtak, porosak. — Igazuk van. Már nagyon fáradtak vagyunk, azért történt. Messziről jövünk. — Honnan? — Még pitymallatkor indultunk Győrből. Fogadtunk a fiúkkal, hogy előbb beérünk Pestre, mint ők a személyvonattal. Butaság volt. Jutagyáriak vagyunk, ott futballozott a csapatunk. — Értelmetlen fogadás. NOTESZLAPOK
