Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-28 / 176. szám

“‘%/£frfqp

1965. JULIUS 28. SZEM*

Dugd a imizeumhan

Mondjuk meg mindjárt, hogy a szóban forgó dugó csak tartozéka a szobi múzeum néprajzi gyűjteménye legújabb. 248 sorszámot viselő, a Duna fenekéről csak nemrég előkerült tárgyának, egy agyagkulacsnak, s nem önálló kiállítási darab.

Maga a kulacs már csak befogadóképessége miatt is határozottan említésre méltó, vagy másfél literes űrtartalma igazán tekintélyt biztosit neki. S emellett alakja is tiszteletet gerjeszt, nagyrétfi, vaskos könyvre, kifejezetten bibliára emlékeztet. Máza a legutolsó divatnak megfelel, egészen sóiét, négerbarna, dísze pedig nem aranyos betű, hanem sűrűn szétszórt, kidomborodó fehér virág- és levélmotívum. Keskeny csutorájában meg ott a dugó.

Mióta? Ki tudja, hiszen az sem bizonyos, nyolcvan, száz, vagy még több esztendeje formálta a gölöncsér könyvvé a kőedényt. Amint hogy az sem állapítható meg, mikor került a kulacs a Dunába. Az viszont bizonyos, a dugó már akkor is hozzátartozott, vele együtt merült a vízbe és sok-sok éven át megakadályozta, hogy víz hatoljon az edény nemesebb folyadékok befogadására szánt belsejébe. Egészen belefeketedett az erőlködésbe szegény apró dugórska, de meggátolta.

Vagyis mindenképpen teljesítette dugói kötelességét a lei parafadarab, s még most is őrzi a kulacs csutoráját, sőt őrizni fogja a múzeum tárlójában is, ahová rövidesen a kőkulaccsal együtt kerül.

Am az Ilyen hűséges dugó többet érdemelne annál, hogy továbbra is csupán tartozéka maradjon egy kiállítási tárgynak. Meg kell becsülni a kis dugó ritkaságszámba menő hűséges kötelességteljesitését. A ritkaságnak pedig a múzeumban külön tárló üvege mögött lenne a helye.

Sz. E.

Egy elhamarkodott ígéret

Operatőr — másodállásban

Az ürömi Magyar—Bolgár Barátság Tsz központi irodája már messziről hangos. Az utcai nagy ablakokon dől kifelé a csibecsipogás, százával nyüzsögnek az aprójószágok.

— Groteszk', ugye? Csillár és csirke együtt — mutatja Horváth László. a termelőszövetkezet főkönyvelője. — Arról nem is szólva, mibe kerül majd ismét a helyiség rendbehozatala. Most azért tartjuk itt ezeket a csibéket, mert megfigyelés alatt állnak. egészségesek-e? Ha igen, bevihetjük őket a törzsállományba.

Kénytelenek vagyunk máshonnan vásárolni a keltett aprójószágot, mert nincs keltetőnk.

— Na, de ez hosszabb történet. menjünk a szomszéd szobába, ott mégiscsak jobb a levegő.

— Két évvel ezelőtt megbeszéltük a járási tanács mezőgazdasági osztályával, hogy jó lenne, ha szakosítanánk az állattenyésztésünket — kezdte. — Volt juhászatunk százhúsz tenyészáMattal, sértésfellepünk tizenhat anyakocával. Ugyanakkor működött már a tehenészetünk, valamint a kétezer tojóházas baromfitelepünk. Ez így együtt túl sok volt, hiszen mindegyik állat ugyancsak takarmányigényes. Ügy döntöttünk, hogy marad a tehenészet és a baromfi, a sertéstelepet átaadjuk a nagykovácsi, a juhászaiét a tinnyei tsz-nek. Helyette — kárpótlásul — kapunk egy ötezer tojóházas baromfitelepet. Tetszett az elgondolás, hamarosan végrehajtottuk.

Viszont azóta is hiába várjuk a helyette Ígért tojóház megépítését. Amikor egyesültünk a pilisboros jenői tsz-szel, ennek a jövőbeli tő’jóháznak a léte sokát nyomott a latban. Megfelelő kezelés mellett évi kétszázötven-háromszázezer forintos tiszta jövedelmet hozna.

j — Mibe kerül a megépíté! se. a tsz-nek nincs hozzá ereje?

— Egyedül semmiképpen

sem. mert a költségek jó másfélmilliót tennének ki úgy, hogy a jelenlegi kétezer férőhelyes telepünk lenne a törzsállománynevelő.

— Nemhogy jövőre, de még azutánra sem terveztük be az ürömi tsz-nek az ötezer férőhelyes tojóház építését — mondja Gambs Károly, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztályának beruházási csoportvezetője. Abban igaza van a termelőszövetkezetnek, hogy kezdetben a budai járásban és a megyei tanácsnál is az állattenyésztési szakemberek támogatták ezt az elképzelést.

De a gazdasági számítások megmutatták, hogy a

tojóház olyan gomb lenne, amihez nincsen kabát.

Üröm és környéke nem tud1- nak annyi takarmányt előállítani, ami aZ ilyen nagyüzem ellátásához elegendő. Arra pedig nem alapozhatnak. hogy állami kétszáz forintos takarmánnyal neveljék baromfiállomáiiyuket. Ezt egyébként már közöltük a tsz-vezetőségével, belátták érvelésünk helyességét és elálltak a kéréstől. Lehet, hogy most ismét megváltoztatták 1 az álláspontjukat, de az öt! ezer férőhelyes töjóházhoz a | fentiek alapján egyelőre a ! megye állami segítséget nem nyújthat.

tV

Nem lehetett volna a gaz- i daségi számításokat az ígéret ; elhangzása előtt elvégezni? i (Komáromi)

Karsay István érdekes } mesterséget űz a Nagykőrösi Konzervgyárban: konzervbakteriológus. Érdekes foglalkozása mellé érdekes szenvedélyt, mondhatni másodállást választott. Szabad idejében ugyanis tv-operatőr. Harminc éve fényképez, 12 éve szeretett bele a keskeny| filmezésbe. Tavaly Pilis| vörösváron elvégezte az operatőri tanfolyamot, s ezután kapott megbízást a tv-hírádótól. A ceglédi, dabasi és a

monori járás tartozik a .Jenese körébe Mivel körösi, ezért itt fordul meg a legsűrűbben. A konzervgyárról egy év alatt négyszer készített riportfilmet. Júniusban nagy megtiszteltetés érte. Gyomrán, a Pest megyei amatőr filmfesztiválon. mint a zsűri tagja vett részt.

Munkája mellett a konzervgyárban, Lajtár Ferenc kollégájával együtt szakmai, műszaki filmeket készít, oktatás, informálás céljából.

430 film — 23 ezer kópia

Az Iskolai Filmintézet rmtn- I kaíarsai ebben az esztendőben 25 új oktatófilm, forgatását j vették tervbe. Tizenegy már j az év első felében elkészült, j Az oktatófilmek iránti ér- I dekiödésre jellemző, hogy az elmúlt tanév második felében 52 000 tekercs filmet küldött ki az intézet a különböző típusú iskolákba. Jelen-',eg 430* féle filmből 25 000 kópia álí

rendelkezésre.

Jól segíti az iskolai oktatómunkát az audio-vizuális szemléltetés másik korszerű eszköze, a magnetofonszalag is. Ezt elsősorban a magyar nyelv és irodalom, valamint az orosz, a francia, az angol, a német, az olasz, a spanyol nyelv tanításánál hasznosítják eredményesen. Az eddig felvett nyelvleckékből ebben az évben több mint tízezer hangszalagkópiát készítenek az intézetben.

HOL AZ A NYAK. .

(Foto: Kotroczó)

ÚJFAJTA

autóbusz-körutazás

Újfajta autóbuszos körutat zást indít az IBUSZ augusztus 15-én Budapestről Észak- Magyarországra és az Alföldre.

A nyolcnapos túrán a kirándulók a vidéki városok egész sorát — Gyöngyöst, Egert, Miskolcot, Sárospatakot, Sátoraljaújhelyét, Debrecent. Békéscsabát, Szegedet — látogatják végig, de megnézik az útbaeső természeti érdekességeket. szépségeket is. így eljutnak többek között Mátraházára, Párádra és Lillafüredre, FüzérradváilTjba, Regiere, Tolcsvára, Boldogkőváraljára, Tokajba és természetesen a Hortobágyra is.

Szándékosán a hatórásra váltott jegyet. Ez a vonat éppen kilencre ér oda. Ekkor már sötét van. Még nyáron is.

— Felsőharsány! — hallatszott váratlanul a kalauz hangja. A fülke sarkában gubbasztó, barna, közép termetű férfi felriadt, majd kis bőröndjét felkapva leszállt.

Őszies, nyurga szél vágott az arcába, sőt még a kisbabát alá is beszemtelenkedett.

A férfi felhajtotta a zakója gallérját.

— Micsoda hűvös ez a nyári — szólalt meg mögötte egy mély hang.

Ismerős volt neki, de nem válaszolt rá. Ügy tett, mintha nem is hallaná.

— Micsoda hűvös ez a nyár, Jancsi! — hallatszott újra az előbbi hang, majd egy erős kéz megfogta a vállát.

Meg kellett állnia.

— Az, az — válaszolta kurtán, s tovább akart menni.

— Neked különösen szokatlan, mi?... Igaz, hogy a hűvösről gyüssz, he, he, he! — szúrta feléje, s közben bizalmaskodva hátba ütögette.

A beszélő vasutas egyenruhájának piros váll-lapjain megcsillantak az ezüst rozetiák.

— Azt hiszem mindenkinek hűvös — felelt Jancsi szárazon, s kedve lett volna képen teremteni ezt a pimasz embert, akit egész eddigvaló életében utált törtetéséért s metsző állandóan kész gúnyolódásaiért. Mégis lemondott most róla, hiszen nem kezdheti a hazatérését egyenesen verekedéssel?

— Tudják, hogy gyüssz? — kíváncsiskodott tovább a vasutas, s hangjában nem titkolt káröröm is vegyült.

— Tudják — felelte a barna arcú férfi, de aztán mérgesen tette hozzá: — Mit törődsz vele?!

— 0, pardon, pardon — hajolt meg színésziesen a vasutas. — Elnézést elvtárs, ha tolakodtam önnel. Csak úgy gondoltam, hogy... Hiszen■ iskolatársak is vótunk, meg mi fene... De ha téged zavar? Akkor máris olajozok... Szia Jancsikám! Csak máskor jobban vigyázz a masinádra. Fanniba pedig csak a robogót szeresd!... He, he, he!... No, szevasz!... — aztán sarkon fordult, s nagyhetykén egyenesen a forgalmi irodába tartott.

— Tetű alak — morogta a fogai között a faképnél hagyott férfi, majd svájci sapkáját a fülére húzva átevezett a síneken.

Nem sok utas szállt le erről a vonatról, hiszen a délutáni műszakosok csak éjfél körül érnek haza, a délelőttösök pedig már régen itthon vannak.

Azért mégsem akart senkivel sem találkozni. Éppen elég volt ennek a vasutasnak a pimaszsága.

Az állomásépülettől pár száz méterre, jobbra az italbolt kivilágított ablakai fényeskedtek. Néha kinyílott az ajtó, s ilyenkor elárvult dalfoszlányokat tépdesett a hűvös szél.

,£záz for... ötven a ...le,,1

Két éve még ő is sokat elkurjongatta itt. Szegény Rozi, s felesége nem is egyszer jött utána.

— Mit akarsz? — mordult rá ilyenkor. — Nincs tán elég pénzed?... Melyik sofőr keres olyan szépen a szöviben mint én?

— Hát igen — gondolta. — Volt péz... Péz az volt.. Igaz, nemcsak a téeszböl, hanem a mellékesből is... Egy kis ez, egy kis az...

Szép házat is építettem. A kislányomat is úgy járattam, hogy senki se jobban a tanyavilágban... Sőt még annak a jánynak is jutott. Annak az átkozott fruskának... Aki miatt... Aki miatt mentem azon a hajnalon ... Részegen ... Oszt meglett a baj... A ringyója egyszer se gyött be hozzám a beszélőre. Még ennyire se méltatott. Míg ment neki a pénz, addig kedves vótam?... Aztán?... Bezzeg Rozi, a feleségem mindig ott vöt... Majd kiégett a szemem előtte, mer gondoltam, hogy azóta mán mindent tud... Micsoda türelme vöt hozzám... Az a rongy jány meg ott várt akkor, hajnalban, az Alsómajorban, úgy beszéltük meg. Én meg mentem a nagy fejemmel, hajtott ez az átkozott vérem is. Rozi azt hitte egész éjjel, sőt másnap se tudok hazamenni a sóderszállitás miatt. En meg ahhoz a kis döghöz igyekeztem, félrészegen. Hajtottam, hajtottam büdösül a teherrel,

BALOGH BÉNI:

Hűvös nyár

oszt szinte összeroppantottam a szerencsétlen bulgárkertészt a kis kocsijával együtt... Ki tudja, hogy gyógyul ki?... Tán egész életére nyomorék marad, miattam?!... De az a kutya ügyvéd azért jól kimosott... Értik ezek ezt!

— O is hibás volt kérem! — rikácsolta a fekete képű Berényi doktor. — Aludt a szekerén, bóbiskolt kérem ... És nem hallotta meg a dudát!

— Pedig nem is így vöt egészen... Mer, persze eszembe se vót dudálni... Mit érdekelt az engem?... Csak Pannit láttam, ezt a cigányképű, kis szajhát, aki olyan tüzes szerető vót, hogy majd megbolondult tőle az ember... A fene ott egye meg. Miatta kerültem a sittre ... No, persze Berényi doktor kitett magáért, nem hiába vitte a tojást, csirkét a lakására az asszony. — Ügy forog a kerék, ha olajozzák — írta be Rozi, ez a becsapott, félrevezetett, szerencsétlen, akinek csak az vót a bűne, hogy mán nem vót olyan, mint régen ... De hát tehet róla?... A sok munka kiégette belőle?

Széles Jánosnak le kellett venni a sapkáját, olyan melege lett egyszerre a sok-sok nehéz gondolattól.

■ — Pedig csakugyan hűvös ez a nyár — állapította meg most már ö is, miután a szél átfújta a fejét.

Az akácokkal Övezett dűlőúton már alig látott. A szétszórt tanyai házak kivilágító ablakai azonban jól mutatták az irányt. Különben is jól ismert erre minden fát, bokrot, ahogy mondani szokták. A katonaságon kívül egész életét itt töltötte.

— De jó, hogy senki se jár erre — gondolta megkönynyebbülve. Majd rövid időre megállt, hogy cigarettára gyújtson.

— Milyen furcsa börtönszaga van még ennek a ruhának is — morfondírozott. De szerencsére a szél most jól kiviszi belőle. A kislányom, Kati mán meg se érzi rajta. Ugyan hányas lett a bizonyítványa?... Tavaly 4,7 tizedről irt az asszony... Nem értem én ezt, hogy miért tizedelik a

tudását a gyereknek?... Dekát, ha így van, igy van... Az egyik benti rab szerint ez igen szép eredmény.

— Okos kis csaj a lányod — mondta az az alak... Mert azok ott bent minden nőt csajnak, dögnek, spinkónak, luhujnak, meg a jóisten tudná, t ogy minek neveznek.Meghagy az én aranyos kis Katim csaj?... A fene beléjük a mocskos nyelvükkel!... És én közéjük kerültem két kerek évre!

Váratlan motorberregés verte fel a hűvös, szeles, csendet, és Széles János a kiszabadult elítélt, meglepetten húzódott félre. Beállt egy útszéli akác mellé.

A reflektor fénye azonban gyors pásztában reávetődött; s meglepetésére a közeledő motor hangja egyre halkabbá vált.

— Csak nem áll meg? — riadozott János. De a motorbicikli leállt.

A barna férfi Óvatosan a fa mögé lépett.

— Te vagy az János? — kiáltott rá az erős, öblös férfihang. Széles meglepetten hallotta az ismerős szavakat. Karó Ignácé, az Üj Hajnal elnökéé volt az.

— Éppen vele kell összeakadnom — gondolta keserűen,

s elképzelni sem tudta mit tegyen.

A kérdés azonban újra elhangzott.

— Ha már felismert, úgyis mindegy... Elbújni mégsem lehet előle — kínlódott.

— En vagyok — szólt vissza rekedten. — Szokatlan nekem a fény, oszt amiatt álltam félre — lódította.

— Persze, hogy szokatlan még — kiáltott vissza az öreg Karó. — No, de majd megszokod... Most gyüssz?... Haza?

— Igen — felelte kissé remegve János, majd a fa mellől az útra lépett.

— Gyere mán közelebb, he — biztatta az elnök. A két év előtti sofőr lassú léptekkel megindult a motoros ember felé. Jól emlékezett, hogy az öreget öt évvel ezelőtt ő oktatta a vezetés meg a KRESZ tudományára.

— No tedd rá János — szólott a vén Karó, s aztán kezet nyújtott.

Szeles kicsit reszketve fogta meg a száraz, csontos ujjakat.

— Hát osztón, hogy akarod ezután? — így az elnök.

— Vezetnem nem lehet...

— Tudom, öcsém... De más géphez is értesz te__

Hirtelen csend támadt köztük, csak a szél fütyült. Kis

idő után az öreg Karó szólalt meg újra.

— Mer most van ám dolga mind a két szivattyúnak ... Sajnos, van belvizünk bőven... Éppen tőlük gyüvök.

— Sok eső esett... Rossz, hűvös ez a nyár.

— Bizony, hűvös ez a nyár, de azért csak dolgozni teli. Neked, is öcsém... Itt nálunk... Mert hát ami történt, megtörtént, tudjuk. De biztosan tanultál belüle... Biztosan. Oszt most mán becsületesen fogd meg a dolog végit... Mint apád vala, szegény nyugodjék. Az egyik szivattyúnál kell az ember... Hónap nézz be hozzám az irodába... Jó?

Jó. Ignác bátyám... s aztán még sokáig nézte a motoron tovarobagó éltes elnököt, akit elnyelt az esti sötét, őt pedig körülvette az újra feltámadó szél, amely a nyers, borzolt hátú vadvíz fanyar illatát sodorta felije.