Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-03 / 155. szám
PEST HEGTElVlCíriau 1965. JÚLIUS 3, SZOMBAT SOPRONI ÜNNEPI HETEK - 1965 A szokásos, sötétben elhangzó harsonaszó után, reflektorok világították meg a váios legismertebb építményét, a Tűztornyot; megkezdődtek az idei soproni ünnepi hetek. A Lenin körúton lobogó zászlók, a több nyelvű üdvöziiő feliratok a külföldi A kulturális rendezvényekkel egy időben elkezdődtek a sportversenyek is, elsőként mindjárt nemzetközi szinten. A Lőverekben fekvő pályán került sor a háromnapos lovasveisenyre. Kissé csúszós, sáros talajon, naverseny figyelemre méltó. Az ünnepi hetek műsorához tartozik a fertődi kastélyban sorra kerülő három hangverseny. A zenei programot az Állami Budapest Táncegyüttes kétszeri felilépése, a Nyugat-Dunántúl amatőr tánczenekarainak; fesztiválja, két orgonahangverseny, a fiatal soproni muzsikusok „Muzsikáló századok” című szabadféri sorozata és a városi tanács fúvószenekarának hét fellépése teszi teljessé. A színházkedvelő közönség két együttes — a veszprémi színtársulat és a húszéves jubileumát ünneplő soproni Vasas Művészegyüttes produkcióját tekintheti meg. A program gazdag jelzi a vendéglátók lelkes munkáját. Sopron szeretettel és változatos műsorral, szórakozási lehetőséggel várja vendégeit. Maros László Vác „specialitás“: horgászcsónak — alumíniumból A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregységének, vagy népszerűén a váci hajógyárnak legfontosabb nyersanyaga az alumínium. Ebből készítik itt az olajfúrótomyoktól kezdve a motorkerékpár oldalkoosikig és a különféle hajókig a külföldön is sok elismerést szerzett gyártmányokat. Most újabb elismerést váltott ki szakembereik körében az ugyancsak alumíniumból készült horgászcsónak. A 296 centiméter hosszú és 114 centiméter széles csónakot egyaránt használhatják pár- vagy farevezővel. Motorcsónak testként is alkalmazható. Súlya mindössze 56 kilogramm, élettartama sokszorosa a fából készült csónakénak. Tavaly ötven darabot készítettek belőle, az idén 250 darab jut a vásárlóknak. Nyár eleji pszichológia Ahonnan a to ronyzenc szól mindvégig nagy érdeklődés mellett. A következő napok sportrendezvényei közül elsősorban a Budapest—Miskolc—Debrecen—Sopron labdarúgó villámtorna, az országos motorkerékpárverseny, a kosárlabda és a Soproni Kupa elnyeréséért indított tor-Franz Jónás — az eszperantista A világ számos országával kapcsolatban álló Magyar Eszperantó Szövetséghez levél érkezett — a feladó: Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság elnöke. A szomszéd ország államfője régi munkás-eszperantista. Eszperantó nyelvű levelében köszönetét mond azokért az üdvözlő sorokért, amelyeket elnökké választása allcalmából a Magyar Eszperantó Szövetségtől kapott. Franz Jonas egyébként járt már Magyarországon: az 1926-ban Budapesten rendezett Országos Eszperantó Konferencián az osztrák munkáseszperantista küldöttség tagja volt. Felesége szintén beszéli a nemzetközi nyelvet. Franz Jonas még elnökké választása előtt elvállalta — s utóbb megerősítette —, az idei Európai Eszperantó Konferencia fővédnöki tisztét. A július végén Bécsben összeülő konferencián magyar küldöttség is részt vesz. A VARAZSFUVOLA KÉTEZERÉVES DÍSZLETEKKEL Ausztriában is nagy az érdeklődés Szombathely legnagyobb nyári zenei eseménye, Mozart: „A varázsfuvola” című operájának Iseum-beli előadása iránt. Augusztus 14-én és 15-én a Magyar Állami Operához művészeinek közreműködésével adják elő a dalművet a híres műemlék, az Isis-templom csaknem 2000 éves maradványai között. A helyreállított szabadtéri oltár, a nyolcméteres márványoszlopok gyönyörű díszletként szolgálnak az előadáshoz. A szombathelyi szimfonikus zenekar, az Erkel-kórus és a balettiskola megkezdte a próbákat, ugyanis közreműködnek az előadáson. MINDIG TUDTAM, hogy ezeken az első derűs napokon meggondolandó, hogy mit csinál az ember. Persze, jó ideig csak ösztönösen élt bennem, hogy erre az évszakra vigyázni kell, mert sosem lehet tudni... Az ember gyanútlanul jön-megy, tele tüdővel szívja a friss levegőt, hogy szinte szédül bele, és estére már 39 fokos hőmérséklete van árnyékban. Aztán önfeledten örvendezünk a kitárulkozásnak, a jó időnek... Ki innen a város kőrengetegéből, ki a szabadba... Dehát társas lény az ember, különösen, ha férfi, hacsák nem remete. Ki megy egyedül a szabadba? És mit lehet tenni, ha éppen nem ér rá az a szerencsétlen aszszony ...? Ebből pedig otthon ősz lesz, ha mindjárt nem zordon, fagyos tél; változik az évszak, hiába minden magyarázat, hogy hidd el, „csak véletlenül találkoztunk, anyukám!” Mondom, mindig tudtam, éreztem, hogy az első jó idő nem barájta az embereknek: ez a legálnokabb évszak. Ez a se hideg; se meleg ... Egyáltalán nem ért váratlanul, amikor a napokban a kezembe került egy neves pszichológus újságnyilatkozata — mellesleg: a tudományok doktora az illető. — Arra int, hogy jó lesz vigyázni ezzel a jó idővel. Pontosabban szólva a pszichológus azt mondja: „Tavasszal csak feleséggel induljunk autótúrára”. Megszívlelendő tanács — gondoltam mindjárt, ahogy átrágtam magam a tudományos okfejtésen. TAVASSZAL — magyarázza a tudományok doktora — megélénkül az érzelmi életünk. (Semmi kétség — mondom.) A ragyogó napsütés könnyelművé tesz, és az autósban fokozódik a száguldás vágya, elfogja a sebesség mámorító érzése. Rohanni, repülni szeretne, belelép a gázba és még a kunkort — gyengébbek kedvéért: a kanyart is nyolcvannal veszi. Ilyenkor — mondja a tudós —, ha ráadásul valaki olyan ül mellettünk, akit szeretnénk könynyen meghódítani, kimondottan hatványozódik a veszély. Anélkül, hogy tudnánk róla, mintegy tudat alatt felfokozódik a vágy, hogy megmutassuk: mi vagyunk az országút hősei. Legénykedünk, hogy „mit nekünk Hekuba”, és nem törődünk a veszélyekkel. A SEBESSÉGMAMOR leküzdésére, a veszélyösztön megőrzésére azonban — hála a pszichológia tudománya mai magas fejlettségének — mégsem egész védtelen az ember — megvan a megfelelő módszer, amely mindenki számára elérhető és alkalmazható. Tavasszal csak feleségünkkel autózzunk — javasolja a tudós —, mert a bölcs asszony: féltés, a hitvesi szeretet józan mérsékletre int, mérséklőén hat a volán mögött ülő férjre. Semmi kétség — gondolom —, az asszonynak már valóban nem kell megmutatni... Neki már édes mindegy, hogy 100 kilométer per óra, vagy még több — ebből otthon nem lesz hősiesség. Meg egyáltalán: ki az ördög henceg a felesége előtt... Hiába, nagy dolog ez a pszichológia... Valami azért még sincs egészen rendben, mert mit csináljon például egy hivatásos gépkocsivezető? Mit csináljon, ha beül mellé Mancika az adminisztrációból, hogy engedélye van a főnöktől, és menjenek ide meg oda. Ragyog a napsütés — nyár eleje van ugye —, Mancika elheveredik az első ülésen, aztán valami megmozdul a tudat alatt, és jön a mámor, a száguldás, semmi veszélyösztön... A MAGAM SZEGÉNYES kis pszichológiai felkészültségével csak annyit tudnék javasolni, hogy a gépkocsivezető így tavasz táján — meg fogja engedni a főnök — vigye magával az útjaira a feleségét. Mondja meg neki nyíltan: „Gyere anyukám, mert ugrik a jogsi”. Kiss János Színházi emlék rendszámot viselő autók utasait köszöntik. Hazai vendégek is szép számmal érkeztek már vonatot-, autón. Az első napok tapasztalataiból még nehéz eldönteni, milyen eredménynyel dolgozott hónapokig a rendező bizottság. Számításaik szerint a tavalyihoz hasonló érdeklődés várható, erre az idegenforgalmi hivatal, a Vendéglátó Vállalat, a lakosság egyaránt felkészült. A már megnyitott kiállítások részben ipari jellegűek, az eddigiekhez hasonlóan az üzemek, szövetkezetek legszebb termékeit kívánják bemutatni. Másrészt muzeális értékek kerülnek a közönség elé, közülük a legjelentősebb az Iparművészeti Múzeum rendezésében kiállított ötvösművészeti anyag, ami a Fabricius házban az eddigi órokiállítást váltotta fel. A kulturális rendezvények legszínvonalasabbnak ígérkező részét a zenei bemutatók képezik. A soproni Liszt Ferenc szimfonikus zenekar, vendégszólistákkal es két helyi kórussal együtt Beethoven IX. szimfóniáját adta elő. A szimfonikusoknak még egy jelentős szereplésük volt az ünnepi hetekben: a mindöszsze 26 éves, de művészetére rendkívül jó külföld: kritikát kapott japán zongoraművésznővel, Ryoko Ohnoval adták elő Liszt Esz dur zongoraversenyét A művésznő július 2-án Liszt-művet, előző este a bécsi filharmonikusok kamaraegyüttesével muzsikált Sopronban. (A Liszt Ferenc szimfonikusok már többször játszották a verseny darabot, többek között Fischer Annie kísérőiként.) N. Margitot a primadonnát; T. Gittát, a szubrettet, aztán a karbeli lányokat és akibe szerelmes voltam: M. Mártát, aki első férficsalódásomat azzal okozta, hogy kiderült róla: már H. úrnak, a drámai hősnek a felesége ... Kőszegi direktorral az öltözőben ismerkedtem meg. — Hát te, kisfiam, mit keresel itt? Mondtam, hogy nálunk laknak Sallay úrék és nekik hoztam a vacsorát, azért vagyok itt. Azután azt kérdezte, hány éves vagyok, szeretem-e a színházat,, jó tanuló vagyok-e az iskolában és hogy tudok-e szép verseket? A versekre azt mondtam, hogy igen, hiszen Sallay úrral együtt tanultam. Komolyan hallgatott, fejemre tette a kezét, gondolkodott egy kicsit és azt mondta: — Jól van. Holnap délután Sallay úrral együtt gyere fel hozzám a szállodába. Én ott lakom. Majd beszélgetünk valamiről. %/t ásnap délután ott vol- LVJ tunk — és színész lett belőlem. Megkaptam a „Tokaji aszú” Andriskájának a szerepét. Bemutató egy hét múlva, próba minden délután és úgy tudjam a szerepet, mint a vízfolyás. Az igaz, egy kicsit idősebb voltam, mint ahogy a szerep előírta, dehát... Azután megvolt a premier és követte vagy tizenöt előadás, a végefelé már „ketten egy jeggyel”... Gyerektársaim körében pedig én lettem a sztár. Hát hogyne... A nevem ki volt nyomatva a színházi plakátra, a színpadon ki voltam festve és a felvonás végén kétszer is ki kellett jönni a függöny elé, meghajolni. Irigyeltek, tiszteltek, keresték a barátságomat; még M. Zsuzsa is — legszebb a lányok közül, akit színésszé válásom előtt elárasztottam szerelmem minden jelével - ií reménytelenül — rám mosolygott, szót váltott velem. De hol voltam tőle már akkor, én, aki minden este megcsókolhattam a primadonnát... Kőszegi direktor is szeretett. Hallgatag, kom.oly ember volt. Ha fellépett — nem gyakran — a darabot úgy hirdették: „Kőszegi Géza felléptével” — és táblás ház volt minden estén. A Földindulás-ban — ne tűnjön szerénytelenségnek, ha így írom: együtt játszottunk; ő a férfi főszerepet alakította, én voltam a gyerek... Ügy készültem a szerepre, hogy semmire jobban. A premier után — ahogy ült az öltözőasztal mellett, még festett arccal, bajusszal, — oda intett magához, megfogta a fejem és megcsókolt. Én sírvafakadtam. A pillanat varázsától? A darab hangulatától7 A színészekből és a színpadi apámból sugárzó megfoghatatlan és csak lélekkel, szívvel érzékelhető átéléstől? Nem tudom, csak sírva boldog voltam A ztán játszottam még a SÍ „Máriá”-ban, az „Aranykalász”ban, a „Sárgapitykés közlegény”-ben, a „Dankó Pistá”-ban. Az „Aranykalász” volt K. M. Husinak — a direktor feleségének — jutalomjátéka. Mennyi ajándék, mennyi figyelmesség, mennyi virág volt a színpadon... P. Ivorral volt egy jelenetem a „Sárgapitykés”-ben. A mindig morózus színész szerepének megfelelően ugyan, de ágy rám kiáltott a színpadon, hogy ijedtemben minden mondanivalót elfelejtettem. Egy szó sem jutott eszembe a szerepemből. A súgót nem hallottam. És Ivor úr húzott ki a bajból: elmondta helyettem a szerepemet és mindjárt válaszolt is rá. Én meg csak álltam rémülten előtte és amikor el kellett volna hagynom a színpadáé,, egyszerűen kivezetett. Így lettem bukott színész és ezt az emléket a „Dankó Pista” huszonöt előadása sem feledtette el velem. Keresgélni kezdtem holmijaim között, a régi plakátok után, de már nem találtam őket, csak egy régi iskolai füzetet: a „színházi napló”-t. összesen nyolcvanháromszor léptem fel Kőszegi Géza színtársulatánál. Nemcsak az első évben, hanem a következő évadban is. Amikor másodszor jöttek — Sallay úr ék már nem voltak a társulatnál — üzent értem. Amikor — néhány év kihagyásával — harmadszorra is megérkeztek a városba, én kerestem fel, de számára talán rossz üzenettel: a színház nem mutathatta be n „Tokaji aszu’’-t, az úrfi és az úrfitól szégyenbe esett lány operettje helyett új darab kellett estére ... 1945-öt írtunk már akkor. A kkor láttam utoljára Kőszegi Gézát, mint színházdirektori, — de számomra emlékeimben így maradt meg mindig, direktornak. $ így találkoztam vele _ mondom — most, nemrégen a budai Duna-parion. A haja ősz volt, öregurasan lépkedett, felhajtott gallétü felöltőjében, s ahogy ballagott, a sodródó nagy vizet nézte. Dér Ferenc laktak, szépen, csendesen, j néni a szerepeket másolta Sallay úr pedig — ha nen volt próbán — tanult: verse két, monológokat, s engen kért meg, hogy figyeljem t könyvből, pemtos-e a szöveg mondása. Így azután én i megtanultam a verseket: Szép tember végén... Minek ne vezzelek... Részlet Az após tol-ból... Sallay úr szeretü Petőfit és színészi vizsgára készült, mert akkor csak segéd színész volt. Két hét múlvc mindketten valóságos családtagok lettek szülém házában Sallay urat néha elkísérten színházba, pontosabban a Polgári Körbe, ahol a társulat játszott. A nagyteremben vol 1 a színház és a színpadi feljáró melletti kettéválasztott nagyobb helyiség, az öltöző. Itt ültem, s bámultam. Olyken apró szívességet kértek tőlem a színészek: szaladjak cigarettáért, hozzak egy hosszúlépést. Pattantam, ugrottam szolgálatkészen és nem akartam elfogadni a visszajáró pénzből a borravalót. Csodáltam ezt a festékszagú világot és nagyszerűnek tartottam. A színházi világot és akik abban éltek: J. urat a jellemszinészt, aki a díszleteket is festette és szerkesztette a műsorfüzetet; Sz. Lajost, a táncoskomikust, P. Ivori, aki mindig veszekedett; G. urat, a szép hangú segédszinész*. aki sorra hódította az erszonysziveket; B. urat, a bonvivánt; P-t, aki ittragadt a színházhoz kellékesnek és esténként tízszer is megszámolta, hogy megvan-e minden... És a színésznőket. § ^ a napokban mondta valaki, . ^ zT hogy meghalt Kőszegi _ | Géza, a 20—25 évvel ezelőtti __ | idők egyik neves vidéki szin^ házigazgatója. Nem tudom, ’ S higgyem-e, hiszen nemrégen ' | találkoztam vele a budai Dut S na-parton; jött velem szemí S ben, kényelmes, öreguras lépj § tekkel, megőszülve, egy kicsit . ^ hajlott vállal, felhajtott gallé\ rú kigombolt felöltőben, zseb; ^ redugott kézzel, s nézte a sod- 1 ^ ródó nagy vizet. ■ § Akkor is, és most, hogy szót ^ bakerült a neve, gyerekko|rom emlékei ébredtek fel h bennem, a Színházhoz fűződő , 8 emlékek, amelyeket — voltak “ s bár parányiak és csak egy . í gyerek számára nagyok — azt § hiszen, nem felejtek el. A 1 ^ Színház valami nagy varázs" ^ lat, valami nagy csoda volt > jí nekem; nem tudtam betelni a- ^ színpad fényvilágával és vala- ^ mi megfoghatatlant láttam ^ mindenben. Ebből a varázslat' ^ érzésből ma is maradt benr 8 nem — bár sorsom a gyerek- 1 S kortól eltelt huszonöt év alatt " § még kétszer vitt a Színházhoz: ; § voltam bútoros a Nemzetiben,- \ azután gyatra színházkritikus . ^ Egerben — ha ma leülök a [ | Színház nézőterén, úgy várom ^ a fénybe, színekbe, muzsikál ^ ba, zengő szavakba öltöztetett 5 ^ csodát, mint egykoron, ne-1 gyedszázada.-1 Csonka néni, a jegyszedő . 5 hozta hozzánk a színészeket. ^ Sallay urat a tánckarból és _ ^ Sallay úr édesanyját, aki sze§ repeket másolt. Dédnagy" ^ anyám — akinél nevelkedtem c ^ — meg én, addig nem is lát- ^ tunk eleven színészt. Hát jöjk jenek... Az első szobában
