Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-23 / 172. szám

1965. JULIUS 23, PENTEK «ST utcrr K Hatalmas jégeső és viharos szét a Balatonon Víz- és hordaléktömeg zúdult Esztergomra Szerdán a kora esti órák­ban erős vihar vonult végig a Balatonon. A siófoki Meteo­rológiai Obszervatórium mun­katársai a szélrohamot meg­előzően két órával vörös jelző­rakétákkal „értesítették” a nyaralóvendégeket, s strando­­lókat és a vitorlázókat és így nem okozott meglepetést a Bakony-hegység íelől közeledő förgeteg. A szerdai vihar „különleges­sége” volt, hogy az északi parton 80 kilométeres órán­kénti szélsebességet mértek, a déli parton azonban a legna­gyobb széllökés is alig érte el a 60 kilométert. „Kétarcú” volt a koraesti órákban a Balaton azért is, mert nagyobb jégeső csupán az északi parton hul­lott és itt volt jóval erősebb a zivatar is. Balatonfüred kör­nyékén mintegy öt percen át tartott a sűrű jégeső, amely babszem nagyságú .körét­tel” verte végig a szőlő­kerteket és több helyen a gyümölcsökben is károkat okozott. A viharos széllel sötét felhők érkeztek és erős zivatar vonult végig Balatonalmádi környé­kén, ahol a gépkocsikaravá­noknak negyed óráig kellett állniok az országutakon, mért a gépkocsivezetők a felhősza­kadásban elvesztették a tájé­kozódást. Alighogy eltűntek Eszter­gom utcáiról, tereiről az árvíz nyomai, ismét kár érte a várost. Szerdán, a késő délutáni órákban hatalmas felhőszaka­dás volt. Negyvenöt perc alatt több mint száz milliméter eső esett, néhány percig babszem nagyságú jéggel vegyesen. A hegyekből folyóként le­rohanó áradat négyszáz­­ötszáz köbméternyi iszap­éi kőhordalékot zúdított a városra. A három főteret teljesen elbo­rította az áradat, a Rákóczi téren negyven centiméter ma­gasan állt a hordalék. Az ut­cákon teljesen leállt a forga­lom, a hegyekből levezető úton még a vihar után is élet­­veszélyes volt a közleke­dés. Mintegy ötven pincébe és negyven lakásba nyomult be a víz. A tűzoltók azonnal munkához láttak, egész éjjel valamennyi fecskendőjükkel dolgoztak. De még csütörtökön is ha, szivattyú dolgozott. A maró­gépgyárban több raktárba és a szereidébe is benyomult a víz. A csütörtökre virradó éjjé! behívták a dolgozókat, hord­ták a vizet, ellenőrizték az j elektromos berendezéseket és j reggel zavartalanul megindul­hatott a termelés. A telefon­­vonalak jelentős része is meg­rongálódott. Még több napba telik, amíg a városban eltün­tetik a vihar nyomait. Az Anna-bál bevétele: az árvízkárosultaké Irodalmi klub Isaszegen Az isaszegi művelődési ott­honban a nyári hónapokban sem szünetel a munka. A mű­vészeti csoportok közül az iro­dalmi színpad és a színjátszók kétnapos táborozáson vettek részt a Gödöllő melletti Babat­­pusztán, majd július 18-án Vi­­segrádra látogattak el, ahol a történelmi emlékek mellett megtekintették az irodalmi eszpresszót, azzal a szándék­kal, hogy szeptember 1-től Isaszegen a klub keretében a rendszeres irodalmi-művészeti esteket rendezik a lakosság részére. A nyári időszak programjá­ban szerepel a hagyományos Anna-bál, amelynek bevételét az árvízkárosultak támogatá­sára ajánlják fel. Augusztus elsején a televí­zió „Ki mit tud” műsorából ismert Flottila-tánczenekar lá­togat Isaszegre és a nyári hó­napok befejezéseként augusz­tus 15-én rendezik meg a tár­­sastánctanfolyam „Kokárda­­bálját” táncbemutatókkal, ver­senyekkel és bálkirálynő vá­lasztással egybekötve. A lakosság művelődési igé­nyelnek és szórakoztatásának érdekében a következő nép­művelési évad központi fel­adata a Pécel • és Vidéke Föld­művesszövetkezet segítségével, az ifjúsági klub mellett a nyugdíjasok és az asszonyok klubjának megszervezése. A tervek szerint a klubok tartal­mi munkájában jelentős sze­repet kapnak az egyes művé­szeti csoportok is, ismeretter­jesztő és szórakoztató műso­raikkal. Az érdeklődésre jel­lemző, hogy a helyi termelő­­szövetkezet több mint száz tagja, és az fmsz dolgozói is igénybe kívánják venni egy­­egy estére a klubot a téli és tavaszi idényben. Meleghegyi Sándor „Milliomos" falusi bankok Pécel is felzárkózott Megyénk 24 falusi takarék­­szövetkezete közül 21 vallhat­ja magát „milliomosnak”. Ezeknek a takarékszövetke­zeteknek a zöme ugyanis több millió forint betétállománnyal rendelkezik már. Csupán az ecseri, az inárcsd és a sári — falusi bank nem lépte még túl az 1 milliós betétállo­mányt. Legutóbb a Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet zárkózott fel a gazdagabbak közé. Június végére a betét­­állomány meghaladta az 1 miLlió forintot. Annál inkább figyelemre méltó teljesítmény ez, mivel egy esztendő alatt sikerült elérni. A takarékszö­vetkezet nyeresége az első félévben 20 000 forint volt. Fennállása óta pedig csaknem 1 millió forint kölcsönt fo­lyósított. • A Szovjetunióba utazott a néphadsereg művészegyüttese A Magyar Néphadsereg Vö­rös Csillag Érdemrenddel ki­tüntetett művészegyüttese — az Alekszandrov-együttes ma­gyarországi látogatásának vi­szonzásaként — a Szovjet­unióba utazott Katonamű­vészeink — akiket ezúttal elő­ször láthat majd a szovjet kö­zönség — július 24-én kezdik meg kéthetes vendégszerep­lésüket. A bemutatkozó elő­adást Moszkvában tartják. Fellépnek ezenkívül egye­bek közt Lvovban és Kijevben is. Segít az FM is Lebuktak a „tangón'1 Kínt, Festimre határában, tez odaköltözött „Teleki téren”, a zsibvásáron a napokban két fiatalember jelent meg, és nagy mennyiségben különböző ruhaneműeket akart eladni. Ez okozta a vesztüket, mert a ren­dőrség már nyomozott két be­törő után, akik a Budaörs melletti Papkúton a víkendhá­­zakat feltörve, onnan mintegy 3500 forint értékű holmit vit­tek magúikkal. Kiderült rövi­desen, hogy Fedor Miklós 32 é"es, vajdácskái 1 .kos több íz­ben büntetett segédmunkás és Many Mihály 26 éves. ugyan­csak foglalkozás nélküli követ­ték el a betöréseket. Letartóz­tattak ókét, és megindult elle­nük a bűnvádi eljárás, Pest megyében is felmérték a termelőszövetkezeti épüle­tekben keletkezett ár- és bel­vízkárokat s erről jelentést tettek a Földművelésügyi Mi­nisztériumnak. Mint ismere­tes, ezeket a károkat előrelát­hatóan teljes egészében a földművelésügyi tárca idei DIPLOMAMUNKAKÉNT: Gödöllő városközpontterve Ebben az évben is több megvalósításra érdemes dip­lomamunkát készítettek az Építőipari Közlekedési és Mű­szaki Egyetem végzős hall­gatói. A városépítési tanszék egyik mémökjelöltje, Horváth Éva, Gödöllő városközpont­jának tervét készítette el dip­lomamunkaként. építési keretéből, megfelelő átcsoportosításokkal állítják helyre. Jóllehet, a végleges összesítés a megyék jelenté­sei alapján még nem készült el, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szövet­kezetek közös gazdasági épü­leteit nem érte számottevő kár. Masszív, műszakilag Igé­nyes épület összedőléséről eddig még sehonnan nem é-­­kezett jelentés. A víz általá­ban. csak gépszíneket, nyári' állatszállásokat és más, ke­vésbé stabil ideiglenes jelle­gű épületeket rongált meg. Felújítással ezek nagy több­ségét helyrehozhatják. WémaLvap JC úl. is 23, péntek, Dá­niel a apja. a kél: 4.08, nyugszik: 19.33 órakor. f ’'old nyugszik: 11.53, kél: .10 órakor. M EVE, Felhőátvonulá­sok. többfelé át­futó esővel, ziva­tarral. Fokozato­san megélénkülő délnyugati, nyu­gati szél. A hő­mérséklet alakulásában lé­nyeges változás nem lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 23—28 fok között. — A Tököli községi Tanács jövőre ösztöndíjat biztosít két pedagógiai főiskolás­nak, hogy azok a főiskola végeztével a községben ma­radjanak. így kívánják el­érni, hogy a község pedagó­gusai tököli lakosok is le­gyenek. — Halálos villámcsapás. A vihar elől, kaszával a vál­lán, fa alá állt szerdán dél­előtt Medveczki Jenő 38 esztendős vácegresi lakos, tsz-dolgozó. A villám halálra sújtotta. — Szerdán délelőtt az ér­di vasútállomáson Csőri Ti­bor rakodómunkás, sóskúti lakos vagonokat rakott. A vagon váratlanul „elindult” s az ajtó „elkapta” Csőri Tibort, akit súlyos, életve­szélyes sérülésekkel szállí­tottak a mentők a Szabolcs utcai kórházba. A baleset­tel kapcsolatos felelősség kérdésének megállapítása meg tart. ír'" ■ lius SS- j >alt meg tnys­­mpson Orant, ameriKai i»dvc',ér, az EszaS amerikai iUt Vi' mok lg. elnöke, -.cári ak. úémiát végaett, rést* Ve a mexikói .öaciaraßjiaa. Volt földmérő, farmer, keresltei dő. Az amerikai polgárhAború elején egy önkéntes ezred pa­rancsnoka lett. Katonai sikerei nyomán fokozatosan emelkedett rangban, míg 1863 végén Lincoln elnök, az északiak haderejének főparancsnokává neveze ki. Dön­tő győzelmek sora fűződik ne­véhez. l>ee-t, a déliek fövessérét, 1865. tavaszán megadásra kény­­szentette. Két év múlva had­ügyminiszterré nevezték ki és 1868-ban elnökké választották, majd 1872-ben ismét ő került az elnöki székbe. Nagy népszerűsé­ge elnökkorában teljesen elenyé­szett. Tanácsadói velejükig korrupt politikusok voltak, * egymást követték a nagy port felvert pénzügyi és megveszte­getési botrányok. Grant, elnök­­sége után alig egy évtizeddel, szegénységben halt meg és em­lékiratainak hatalmas anyagi sí­­keret már nem érte meg. Gólyobír: A férjet, amikor utazás­ból hazaérkezik, a felesége határtalan örömmel fo­gadja és szerelmesen súg­ja a fülébe: — Drágám, nem akar­tam neked szólni, mert nem voltam biztos a do­logban. De most már megmondhatom. Nemso­kára hárman leszünk. — Hurrá! — kiált a bol­dog és izgatott férj. — De egészen bizonyos vagy ben­ne? — Természetesen — fe­leli az asszony. — Most kaptam a táviratot: „Hol­nap érkezem, Mama.” Szoborterv a piactérre Pásztor karikatúrája /P ostabontás Orvosoltok a panaszt Az általam megírt MÁ­­VAUT és FAÜ-panaszt, a cikk megjelenése után már két A FAÜ, autóbuszt Hasbaszúrta felesége védelmezőjét Király István 42 éves csomá­­di segédmunkás 14 évvel ez­előtt emberölés kísérlete miatt állt a bíróság előtt, és 8 évi börtönbüntetést kapott. Az in­dulatos. magáról megfelejtkező férfi számára ez a súlyos bün­tetés nem szolgált elég tanul­sággal. Július 18-án késő este, 11 óra körül, a Ilakása előtt rá­támadt feleségére és brutáli­san bántalmazta. Egy arra ha­ladó férfi, Mikecz László gép­kocsivezető sietett a szerencsét­len asszony védelmére. Ekkor Király nekitámadt és zsebkésé­vel négyszer megszúrta, amelynek következtében Mi­­keczet súlyos has- és csípősé­rülésekkel szállították a fővá­rosi Károlyi kórházba. A bru­tális szurkaiét a rendőrség le­tartóztatta, és ismét bíróság ítélkezik majd felette. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.19: Kér­jük, Jegyezze fel! 9.24: Dubarry­­operettrészletek. 10.10: Az óvodá­sok műsora. 10.30: Édes anyanyel­vűnk. 10.35: Francia kórusmuzsika. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: A lengyel kultúra hete. 11.20: Népi muzsika. 12.15: Macbeth. Opera­részletek. 13.00: Ami a Jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: A piramisok országában. 14.10: Bizet: Carmen — szvit. 14.35: Az ifjúsági rádió műsora. 15.00: Üzenetek. 15.38: Sármány. Héra Zoltán elbe­szélése. 18.13: Beethoven: G-dur zongoratrió. 18.35: Van új a nap alatt. 18.50: Ötórai tea. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: UJ zenei újság. 18.50: Higiénia az üdü­lőhelyeken. 19.05: Magyar nóta- és népdalest. 20.30: IV. Henrik király. Dráma 2 részben. 23.31: Könnyű­zene. PETŐFI RADIO 14.20: Verbunkosok, magyar nó­ták. 14.54: Túristák ötperce. 15.05: Angol muzsika. 18.10: André Gras­si és musette-egyűttese játszik. 18.23: válaszolunk hallgatóinknak. 18.38: Domenico Scarlatti-szonáták. 17.05: PiUantás a térképre: Nairo­bi 17.41: A májusfával kezdődött. 19.05: Berlioz: Beatrix és Benedek. Kétfelvonásos opera. 20.45: Az amerikai választó egy napja. 21.05: A lengyel kultúra hete. 21.40: Láttuk, hallottuk. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kima­rad. URH 18.35: Zenekari muzsika. 20.00: Tánczene. 20.35: Kónya Sándor énekel. 21.00: Bartók összes vonós­négyesei. III. 22.01: Füredi Anná­ból. Operettrészletek. TELEVÍZIÓ 9.30: Bűnügyi múzeum. Magyarul beszélő nyugatnémet filmsorozat. A fotókópia. Ismétlés. 10.30: Ma­gyar gyógynövények — Klsfilm. 10.55: Telesport (ism.) 11.05: A jövó hét műsora. nappal orvosolták. A FAO, 5.47-kor csatlakozó autóbuszt állított be, ami a Pest vidéki Gépgyár dolgozóit Tökölről átszállással továbbszállítja. A MÁVAUT is intézkedett: a 4.45-kor és 5.30-kor Tökölről induló járatok nem mennek be a Csepel Autógyárhoz — így megszűnt a Csepelre járók panasza is. A cikk megjelené­séért és az intézkedéséért kö­­szönetüket fejezik ki a dolgo­zók Bundies Péter Tököl Szép, színes levelezőlapot hozott a posta szerkesztősé­günknek Warnemündéből, a következő szöveggel: — Szeretettel üdvözöljük a Szerkesztőséget, és valamennyi Pest megyei úttörőt, csodála­tosan szép északi-tengeri tábo­rozásunkról. Prága és Berlin után Rügel-szigettel, Stral­­sunddal, Rostockkal, Warne­­mündével ismerkedünk! A tenger kitűnő! Üllői úttörők Ma lottósorsolás Halat on bogláron A lottó 30. játékheti nyerő­számait ma délelőtt 10 órai • zdettel Babatonbogláron, húzza a Sportfogadási és Lottó te',?.-át.óság. «I Cipőd >vat 1966 — Arató Jenő megyei ta­nácstag ma délelőtt fél 9-től 12 óráig Törteién tanácstagi fogadóórát tart. — Anna-bált rtanate szombaton este 6 te kez­dettel DunaV a József Attila Műv Házban. — Szalma»..«. Villámcsa­pás következtében kigyul­ladt szerdán délben a szent­­lőrinekátai termelőszövetke­zet, egyik szalmakazla. Majd­nem teljesen leégett. A kár 4580 forint. Elkészültek az 1966-ra szánt női cipők modelljei a Minősé­gi Cipőgyárban. Jövőre a nők kényelmesebb lábbelikben járhatnak. A cipők vonala nyújtotta!)!), a sarok alacso­nyabb, a járófelület szélesebb ami biztonságosabbá tesz; majd a járást. — A Soroksári Duna-ág rendezési tervének elkészí­téséhez 100 ezer forint hoz­zájárulást biztosított a me­gyei tanács, Taksony köz­ség részére. — Vidám, zenés műsoros estet tartanak július 31-ér., szombaton este a dunakeszi József Attila Művelődési otthonban. Közreműködnek a MÁV Landler Jenő Mű­velődési Otthon színjátszói. A rendezvény bevételét az árvízkárosultak javára for­dítják. — A váci városi Madách Imre Művelődési Házban augusztusban kiállítás nyí­lik Sziklai Dezső színes táj­fotóiból. — Magyarnóta-estet ren­dez szombaton este 7 órai kezdettel a tököli községi sportkör. íí ÍJ — r balatoni műűt és a Duna­kanyar üdvöskéje Igazi nyári „nagyüzem” van már a 7. számú főútvonalon. Sok ezer személygépkocsi vi­szi és hozza kirándulóutasait Pestről a Balatonra. A nö­vekvő forgalomban gyakran előfordul, hogy egy-egy autó „kifárad”, kidől, leáll, rosz­­szabb esetben balesetet szen­ved. Annál népszerűbbek a műúton ügyeletet tartó „sár­ga angyalok” a Magyar Autó­klub apró Puch-szervizkocsi­­jai. Ezek a gyors mozgású,­­elsősegélynyújtó kiskocsik elJ végzik az apróbb javításokat, ha pedig nagyobb hibáról van szó, daruskocsi vontatja be a sérült autót. A balato­ni műúton kívül a Dunaka­nyar forgalmasabb útvona­lain is ügyeletet tartanak a „sárga angyalok”.

Next

/
Thumbnails
Contents