Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-16 / 166. szám
rtat kl ECÍ tEhúm. 1965. JULIUS 16. PENT^r Újjászületik a híres szentendrei szőlőkultúra Hatvanholdas diófaerdő — Őszibarack- és almaligetek — Tervszerű telepítés a Mathiász Terme'őszövetkezetben A Mathiász János nevét viJ, selö szentendrei termelőszövetkezet központi irodájában, arról beszélnek, hogy diófa-, val ültették télé azt a terű-, létet, mintegy hatvan katasz-: téri holdat, amely más cél-, ra nem alkalmas. Később megmagyarázzák: — Ez a terület, a Csrován-, ka, a Szarvas-hegy alján fék-, szik. Hiába kísérleteztünk itt sok mindennel, a környékbeli erdők vadjai; szarvasok, muflonok, őzek mindent tönkretettek. A diófa az egyetlen, amelyben sohasem esik vadkár. Az állatok mtssze elkerülik, mert a levele igen keserű. Így aztán, tíz-tizenöt év múlva, amikor a lassan fejlődő diófák már terebélyesednek, Szentendre határában gyönyörű diófaerdőben is gyönyörködhetnek a kirándu- i lók. Az 1961-ben alakult kis termelőszövetkezet különben nagyon szép feladat megoldására vállalkozott: vissza akarja varázsolni Szentendre festői környékére a régen annyira híres szőlőkultúrát, amely valamikori még a múlt században is, ki-t váló tüzes borokat termett és alapja volt a kis város mesés gazdagságának. A század végén azonban a filoxera a hí-i rés szentendrei szőlőket iskiirtotta. Az országos szölö-i telepítési akció Szentendrére is kiterjed és itt néhány év alatt több száz holdon telepítenek szőlőfajtákat. Eddig már egy tagban huszonöt holdon van új szőlője a szövetkezetnek, az idén további huGomba EGY SZOMBATI NAP kirándulni ment a* ifjú pár. Az erdő tele volt csenddel és gombával. Az utóbbiból egy hatalmas sportszatyorra valót sikerült hazahurcolni zajos Rákóczi úti lakásukba. — Isteni pörköltet főzünk —1 trillázott az ifjú feleség. — És én hozok valami jó bort — így a férj. — Cuki lesz! — Nagyon. És nyüzsögni kezdtek. Nagy kedvvel, kevés türelemmel, így szokás ez, ritka élmény bekövetkezte előtt. Később: főtt a pörkölt, hűlt a bor. Még később: kész a pörkölt és csu-' dajó, de sok. Annál is később: hívjuk a Laiiékat, úgyis tartozunk nekik egy vacsorával. ÉS LALIEK JÖTTEK. Pörkölt, pörkölt, gombapörkölt, fincsi falat, sok falat, húsa jó, szaftja jó, puha kenyérre való. De mennyire: Ettek hát, jóízűen és mohón. De jaj! az ifjú asszony kezéből kihull a villa, ajkát sikoly hagyja el: — Jesszusom! Hisz mérgesgomba is lehet. Arcokra fagy a mosoly, a kezek tétován megállnak. — Hát neüf ismeritek a gom-’ bákat? Istenem, honnan ismernék, miért ismernék? De a pörköltet azt igen, az csodálatos étel, de most a halál leselkedik belőle. Mérgezett? — Próbáljuk ki, adjunk a macskának — hangzik a mentőötlet. CIRMOS, a macska evett, s utána jóízűen nyalogatta a száját. Fél óra múlva azonban görcsökben vonaglott! Nincs kétség, a gomba mérgezett. Pánik, rohanás, taxi, kórház. Alapos gyomormosás űzi gjl halálfélelmüket Meggyötörve vánszorognak hazafelé. Nyugodtak és letörtek. Az ifjú asszony hangjában szomorúság rezdül: — Szegény Cirmos, megöltük őt. ARCUKRA már előre kiül' ábörzadál.y, a bekövetkezendő szörnyű látvány hatására. Cirmos, Cirmoska, drága kis macska, te vértanú. Hol lehet szegény? Ott, ott! De nézd csak! Cirmos boldogan dorombol a heverő sarkában. De nem egyedül; vele van még négy újszülött picinyke kölyke ... Hankóczi Sándor szonöt holdat telepítenek, ugyancsak egy táblában, hogy biztosítsák a nagyüzemi művelés lehetőségét. A legmegfelelőbb szőlőfajtát a bánáti és az olasz rizlingben találták meg. — A szőlőtelepítéssel párhuzamosan — mondják a szövetkezet vezetői — gyümölcsfatelepítés is feladatunk. Négy évvel ezelőtt öt holdon egrest ültettünk, amely az idén már majd hetvenöt mázsa termést hozott. Van hat holdon öreg almánk és negyven holdon új. Hatvannyolc holdon őszibarackot ültettünk, amelyből öt1 hold jövőre már termőre fordul. Köztesként mintegy tíz holdnyi egrest is ültettünk még, a fiatal almafa sorok közé. A gyümölcs- és szőlőtermelő tsz nem nagy területen, mindössze 918 kataszteri holdon gazdálkodik, ebből 607' hold van közös művelés alatt, a többi a háztájiból és a családi kertekből tevődik össze. A szövetkezetnek 230 tagja van, tiszta vagyona rohamosan növekszik, már közel jár a hatmillióhoz, egy tagra harminckétezer forint jut belőle. A dolgozó tagok múlt évi átlag jövedelme 11 108 forint volt. Ha majd termőre fordulnak az új szőlő-, ési gyümölcsültetvények, néhány rövid év múlva, bizonyára megsokszorozódik ez a jövedelem. A szövetkezet birtoka a dombok és hegyek lankáin terül el, az idei nagy árvíz így nem sok kárt tehetett benne, mindössze 36 hold szántóföldjük került víz alá. Búza, kukoricás, lucerna volt benne. A kis szövetkezet fontos szerepet vállalt a mezőgazdasági szakmunkásképzés terén is. A múlt évben öt első és öt másodéves leszerződött mezőgazdasági tanuló végezte előírt gyakorlatát a tsz sző-í lőiben és gyümölcsöseiben, az! idén újabbakkal szerződnek,/ Ha elvégzik a hároméves tan-f folyamot, szőlő-, gyümölcs-/ és virágkertészeti szakmunkás bizonyítványt kapnak. m. 1. Fiorenza - Mario és a varázsló Néhány gondolat a Kör színház produkciójáról Shakespeare, Corneille, Calderon, brecht után ez évben a XX. század nagy klasszikusához, Thomas Mann hoz nyúlt Kazimir Károly, a Körszínház életrekeltője és vivője, hogy két müvén keresztül közel hozva a nézőkhöz, ezen a nyáron is a legszínvonalasabb, valóban élményt jelentő előadással a holtszezon egyetlen komoly produkcióját nyújtsa. Ez a kis társaság, amely a színészek összetételében is csak némileg változik, évről évre vállalja, hogy a nehéz szezon utáni rövid pihenőjét feláldozva, megtörje a színházi élet némaságát. A közönség pedig minden nyáron úgy megy el a Jégszínház épületébe, mintha hazatérne, s tudja, hogy ott valami jó várja. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a Körszín háznak kialakult a törzsközönsége, az az igényes nézőgárda, amely ínyencségre, s tegyük mindjárt hozzá, nem könnyű élményekre vágyik. Hiszen a Körszínház célja, hogy olyan klasszikus, régen, illetve soha nem látott darabokat mutasson be, amelyek a színházkedvelőknek élményt jelentenek. Az előadás első részében Thomas Mann egyetlen színművét, az 1906-ban megjelent „Fiorenza” című drámát mutatják be. Illetve a mű drámai részét összevonva, hiszen a háromfelvonásos darab epikus részeit kihagyták. A teljes mű, amely olvasva is igen nehéz, túlzottan fárasztó, talán unalmas is lenne. A drámai részek azonban szinte színpad után kiáltoznak. Élményt jelentő felfedezés ez a dráma, amely 1492-ben Firenzében játszódik, s a korszak két' nagyjának, Lorenzo de Medicinek és Girolamo Savonarolának összecsapásáról szól. A két zseniális elme azonban túlnő a történelmen és a máról szól, a mának. Medici az II Magnijico, Firenze ura, az élet imádója áll szemben az aszkétizmus szószólójával, a páterrel. Két filozófia, két ember csap itt össze, az egyik, aki már fent van, a másik, aki fel akar kerülni. Medici, a nyugodt, gazdag úr már hatalmon van, Savonarola, a lángolóbb, idegesebb, fáradtabb, aki fel akar törni. Az egyik a pénzt, a másik a szóval magához édesgetett tömeget érzi a háta mögött. A két filozófia találkozik a hatalomvágyban. Medici szerepét Somogyvári Rudolf játssza. Mindvégig érezni nyugodtságában a pénzen megszerzett hatalom tudatát, de ugyanakkor a csodálatát a másik ember iránt, akit, bár tudja, hogy soha nem fog meggyőzni az élet gyönyöreiről, de érzi, hogy méltó ellenfele. Savonarola — L atinovits Zoltán — lángolóbb, idegesebb, mert érzi, hogy nem tud feltörni. Aszkéta lángolás az övé, visszafojtott hatalomratörés, eltitkolt uralomvágy. Latinovits karakterszerepet játszik — kitűnően. Nem volt még ilyen ragyogó hős, amilyen karakter most. Ez talán jobban illik hozzá. Valójában nagyobb karakter-, mint hősszínész. Bara Margit sajnos most sem éri el még a közepes színvonalat sem. Kirí a jó együttesből. Fiore gyönyörűsége mellett okos nő is volt és nem egy nyafogó szép dáma. A „Mario és a varázsló” világhírű novella, s kevesen vannak olyanok, akik nem olvasták. Ismertük, s mégis az a döbbenetes, hogy eddig nem fedeztük fel, hogy ez a novella kész színdarab. A rendező nagyon jól rátapintott arra, hogy ez tulajdonképpen egy közönség előtt játszódó történet és a közönség lehet a színházat megtöltő nézősereg is. A szereplőket kiültetve a nézők elé, így vonták be a játékba a Körszínház egész közönségét. Latinovits Zoltán Cipolla szerepében túltett a Savonarolaként nyújtott alakításán is. Ei a gnóm, csúszómászó, torz ember mégis valahogy felülkerekedett mindenkin és nem ostora pattogtatásával, hanem démoni tekintetével irányította nézőit, bolonddá téve őket. Latinovits magávalragadó. Egy pillanatig sem lehet nem rá figyelni, szinte a nézőket is megbűvöli démoni tekintetével. o Külön kell szólnunk Kazimir Károlyról, a két darab rendezőjéről. Mint már oly sok művet, ezt a kettőt is ő fedezte fel a magyar színpad számára és merte vállalni a bukást is bemutatásukkal. Mert nem volt könnyű feladat. Hiszen a Fiorenza nehéz olvasmány, a Mario és a varázsló pedig el volt könyvelve, mint novella. Ö mindkettőben fölfedezte azt, ami izgalmas, érdekes a ma emberének. Kitűnően válogatta össze a szereplőgárdát, s vállalta azt a kockázatot, hogy Latinovits Zoltán a két nagy szerepet egyenrangúan el tudja játszani. Éppen úgy, mint Somogyvári Rudolf, aki a Marióban a szerzőt kelti életre. Rendezésében felfedezte, hogy a zene és a tánc hogyan ötvöződik Thomas Mann mondanivalójával. Különösen emlékezetes a „Mario és a varázsló” táncjelenete. Kazimir megérezte a darabok aktualitását és felfedezte Thomas Mannt, a színműírót is. Ezzel az előadással rádöbbentett minket arra, hogy Thomas Mann, ha csak színdarabot írt volna, akkor is zseniális író lenne. Ezt a gazdag tárházat tárta ki a nézők előtt a rendező és a kitűnő szereplőgárda. Sebes Erzsébet Javult a fiatal termelőszövetkezeti szakemberek lakáshelyzete Számottevő a javulás a fiatal termelőszövetkezeti szakemberek lakáshelyzete terén. Néhány évvel ezelőtt még ez okozta a legtöbb gondot, most pedig már a megkérdezetteknek több mint 90 százaléka elégedett ebből a szempontból. Egy múlt év végi miniszteri utasítás értelmében a szövetkezetek többsége vagy kellően berendezett lakószobát biztosít a gyakornokoknak, vagy albérleti szobáról gondoskodik, s ennek költségét részben vagy teljes egészében fedezi. SZEGED Szegeden a július 24-én kezdődő ünnepi eseménysorozat, a szabadtéri játékok idejére a tavalyinál több látogatót, mintegy 220 000 vendéget várnak. Fogadásukra, ellátásukra jól felkészült a városi tanács kereskedelmi osztálya, a vendéglátóipar és az idegenforgalmi hivatal. S/fSSS//7fS/S//S/SS/S/f/Sf/ff//fSS//S/SSS/'SSSS///fSS/S/S/////SS/S//fSS/S///////S/SfSfSSSfS///SSSSSSS//SSSf/SS//////SSSfS/S/SsilSfSS/S/SS/S//SSS///////f//S/SSSS/S///SffS///SSSS/SffS/SSSffSS/SSS/SSSSSS/SSSSSfSSSSS/SSSSS/SSS///SSS//S/S/S/S//Sf/SS/SfS//SSSf///S/SSSJ'SSSS//i Tisztelet az élőknek... A forróság fogható. A hőségtől vibráló levegő a tárgyak körvonalát életlenné teszi. Ebben a légmozgásban a ravatal mellett égő villanykandéláberek valódi imbolygófényű gyertyának látszanak. A ravatalozó szűk. Misztikus félhomályába kintről befolyik a sárga fény. A temetésre sokszáz ember gyűlt össze. Hívatlanul jöttek, hogy részesei legyenek ennek a furcsa színjátéknak, ahol eleinte a halott a főszereplő, de később statisztává szürkül. Már csak egy alkalom, egy lehetőség, tükör, melyben a szónokok és a gyászolók serege megnézheti magát és tetszeleghet emberi nagyságában. A közhelyek és a frázisok tompán puffannak. Néhány közülük fáradtan kigurul a napon ácsorgó gyülekezet közé is. A halott barátom volt. Kedves öreg és felejthetetlen barát. Sok éjszakát ültünk együtt kihűlt kávék mellett. Azt hiszem egy voltam a kevesek közül, akinek panaszkodott is. Elmondta, amit mindenki tud, hogy a vállalatánál viselt beosztása tulajdonképpen üres cím, melyet hírneve miatt meghagytak neki. Jogkörét azonban mások gyakorolják. Elképzeléseibe ostobán beletipornak. Eredményeivel mások tetszelegnek és az elvett babérok helyett cserébe rávarrják saját szamárfüleiket. Egyszer egy éjjel későn csengetett be hozzám. Csodálkoztam. Nem a késői látogatás miatt, hisz ez megszokott volt. De tudtam, hogy ebben az időben a vállalat vezetője nagy fogadást ad egy magasrangú-külföldi vendég tiszteletére. A vendég főként azért jött, hogy megcsodálja azt a munkát, melynek oroszlánrésze az övé volt. — Hát te nem vagy a fogadáson? — Nem hívtak ... Tudod, hogy nem vagyok szobatiszta — mondta torz fintorral és reggelig mesélte, miket kell még megcsinálnia, hogy a mű tökéletesebb legyen. Máskor viszont hívták. Amikor a hibákról került szó, melyekhez többnyire semmi köze nem volt, őt ültették ki célpontnak. Egy halom kezdő ifjú titán rajta próbálgathatta a vértelen kritika nyílveszszőjét célba juttatni, ő nem védekezett. Azt hiszem nagyon bölcs volt. Eltűrte, hogy egy ifjú félvezető lehetőleg a nyilvánosság előtt teperje kétvállra, és rajta ízlelgesse a hatalom mámorát. Barátai, magasabb fórumoknál dolgozó becsületes elvtársai látták, hogy reménytelen szélmalom harcot vív. Azt hiszi, hogy csupán a szaktudás és az emberség elég a jó elképzelések győzelemre viteléhez. El akarták vinni. Magasabb beosztásba. Tudományos munkát kínáltak neki, különösen amikor látták, hogy lassan belerokkan a kilátástalan hadakozásba, ö nem ment. Nem azért mert harcos természetű volt. Sokkal inkább azért, mert ez volt élete legnagyobb munkája. Nem tudta itthagyni. Kellett neki, hogy időnként végigsétáljon az üzemen, elgyönyörködjön az asztalon megálmodott térvek életrekelésében. És most halott. Koporsóját virágokkal borították, tiszteletére fekete nyakkendőt kötöttek. Az igazgató beszél. Hangját röcögteti, mint a rossz falusi plébánosok. Valaki azt súgja mellettem, hogy előző este éppen a nevenapját ünnepelte és ott elsírta magát. Állítólag azt mondta, hogy csak most tudja kit vesztettek el. De a beszédben nem erről szónokol. Csinált fordulatok, szép szóvirágok röpködnek körülötte. Időnként hatásszüneteket tart, néha e szüneteket zokogás tölti ki. Ilyenkor megelégedetten néz körül. Azt hiszi miatta sírnak. Látom magam előtt, amint tegnap titkárnőjének diktálta a kacifántos beszédet, majd otthon többször fennhangon elolvasta. Zsíros arcán a fájdalom vert tanyát és néha maga is elérzékenyedik saját hangján. A koporsó mellett ott áll a fiatal főnök, ö más stílusban játszik. Póztalan. Fejét lehajtja, nem néz senkire. Régi rossz újságtudósításokban ezt úgy írták, hogy magába roskadt. Lehet, hogy eszébe jut az az este, amikor saját ostobaságát a nagy nyilvánosság előtt reáhárította, majd, hogy biztos legyen az igazságában, mint a kisgyerek a sötétben, kiabálni kezdett. Talán eszébe jut, hogy már szerette volna ha leváltják, de nem érezte magát elég erősnek rá, hogy ezt javasolni merje. Most mindenki arról beszél, bogy „pótolhatatlan űrt hagyott maga után”, „élete példa lesz a fiatalok előtt”, „műve hosszú évezredeken át hirdeti alkotózsenijét”. A helyi lap tudósítója széles fazonú sötétkék ruhában és az alkalomhoz illő szomorú képpel áll és láthatóan issza a szónok szavait. Kezében óriási blokktömb és mint a csirke a kukoricát, úgy kapkodja fel a közhelyeket. Ragyogó témát kapott. Eddig mindig a munkaversenyről kellett írnia, most kiélheti magát. Szép lírai riportot írhat. Látszik, hogy időnként elfelejt figyelni és már cikke egyegy fordulatán töri a fejét. A család tehetetlenül áll. Közülük senki sem beszél, nem búcsúzik. A közönség kíváncsian figyeli őket. Sokan csalódottak, mert az özvegy nem roskad a koporsó elé. Némán, moccanatlanul áll. Fekete szemüveg takarja szemét. Láthatatlan híd köti őket össze az igazi barátokkal, akik hátul állnak. Ok épp úgy mint a halott, nem résztvevői ennek a komédiának. A gyász mélység. A mélység nem locsog. Az érzelem nem kirakati portéka. Az igazi barát most arra gondol, hogy miért ez a sok olcsó petárda? Miért hangzanak el ezek a következmény nélkül maradó elismerések. Korábban e szép szavak és dicséretek egy tizede talán évekkel hasszabbította volna meg a halott életét. Miért itt kell elmondani, hogy nagy ember volt? Miért nem az élőnek jár a megbecsülés? Kinek szól itt a sok kenetes szó? A halottnak, aki már nincs? színjátékot láttam, egy furcsa torz emberi játékot, melynek csak tanulságát hoztam magammal: nagyobb megbecsülést az élőnek, kisebb és tapintatosabb pompát a halottnak. A temetőben az ember közel kerül a halálhoz. A felcsattanó zokogásokban a síró ember önmagát siratja. Mindenki tudja, hogy ez az út vége és mindenkinek eszébe jut a saját végtisztessége is ... Végrendelkezni soha nincs későn és soha nincs korán. Ott, barátom koporsójánál jutott eszembe, hogy szeretném megtenni azt a szokatlan testamentumot; Adják meg nekem és minden embernek, hogy nekrológomat életemben mondják el. A sok, egy alkalomra feleslegesen nagy számú dicséretet osszák el hátralevő éveimre. Mindig akkor adják át, amikor esedékes. Ne maradjanak adósak semmivel, mert a sírnál már késő a törlesztés. A halált nem lehet boldoggá tenni, csak az életet. A világon több százmillió ember arra szövetkezett, hogy az életet teszi széppé, nemessé és nagygyá. Arra szövetkezett, hogy az emberi életnek nem lesz olyan követel oldala, amit a sírnál kell egyenlegbe hozni. És még egy: vannak és lesznek haragosaink, ellenségeink. Egyelőre az élet ilyen. Tőlük azt kérném: úgy adják meg a végtisztességet, hogy maradjanak otthon. Legyen az utolsó alkalommal a halott igazi barátai és tisztelői között, szó nélkül, frázisok nélkül ... Vége lett a temetésnek.*» A ceremónia hibátlanul zajloll. Mindenki elégedett lehetett. Az emberek villamosra szálltak, az asszonyok siettek, hogy még be tudjanak vásárolni, a férfiak egy része a közeli presszóban egy üveg hűtött sört ivott. Az igazgató beült kocsijába és az autó még nem gördült ki a temetőkapun, amikor levetette nyakkendőjét és zakóját. Zsíros arcát megtörölte zsebkendőjébe és gondolatban kihúzta határidőnaplójában ezt a kényszerű programot... Ősz Ferenc
