Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-15 / 165. szám
im. jülitts 15. csütörtök MECVBl y&viflp Megkezdődött a szúnyogirtás Pontatlan volt a híradás — A soroksári Duna-ág reménytelen — 45 mázsa DL 40 és 5 mázsa DL 5 Bemondta a rádió, közölték az országos lapok, hogy a Fővárosi Közegészségügyi és Járványügyi Állomás Pest megye egyes területein is segít a szúnyogirtásban. Felhívtuk a fővárosi KÖJÁL-t: azt mondták, csak Budapesten permeteznek. Végül a megyei KÖJÁL-tól kaptuk meg a helyes tájékoztatást. A fővárosi KÖJÁL a Szentendrei-sziget déli csücskét, a Lupa-szigetet és Budakalász egy részét valóban beszórja szúnyogirtóval, de ezenkívül minden Dunaparti részt a megyei KÖJÁL fertőtlenít. A tájékoztatás során megtudtuk, hogy a soroksári Duna-ág helyzete valósággal reménytelen, hiszen a Kis- Dunaág partjain olyan nagy kiterjedésű nádasok terülnek el, hogy azokat szinte lehetetlenség volna szúnyogirtóval beszórni. S ha meg is tennék, ez a halállomány pusztulásával járna, hiszen a lassú vízmozgású folyóágban szinte tömény méregoldatot alkotna a permetlé, ha egy-egy eső a nádasokról belemosná a Dunába. A Dunakanyarban azonban más a helyzet. Itt a víz sodrása is gyorsabb — tehát eső esetén nem lenne a folyóban erős méregoldat, ezenkívül csak elszórt területeket permeteznek: egyes szúnyogközpontokat, valamint egy-egy üdülőt és annak környékét. Megtudtuk azt is, hogy a „kisipari módszerek” megyénk területén azért is hasznosabbak a repülőgéppel végzett permetezésnél, mert így elkerülhető, hogy a méreg megtámadja a méheket és kárt okozzon a málnásokban. A szúnyogirtást a napokban kezdték, s a fertőtlenítő osztagok beszórják az árvíztől visszafoglalt területeket is. 45 mázsa DL 40 permetezőszer és 5 mázsa DL 5-ös porzószer áll a megyei KÖJÁL rendelkezésére. Ha elfogy a vegyianyag, az árvízre való tekintettel az Egészségügyi Minisztérium újabb mennyiséget biztosít. A KÖJÁL egész nyáron folyamatosan végzi a permetezést, egy-egy helyre általában kéthetenként kerül sor. Természetesen a Dunakanyarban nem lehet — éppen a méhekre és a málnára való tekintettel — minden szúnyogot kiirtani, ezért a KÖJÁL szakembere az egyéni védekezés különböző módszereit (szúnyogirtó szer, szúnyogriasztó kenőcs) ajánlja. Csepel-gyártmányból újfajta farmotor Érdekes — szakkörökben is figyelmet keltő új farmotort konstruált Kom Ferenc és Viant Ferenc, a MAHART hajójavító üzemigazgatóságának két dolgozója. Egy D— 614-es motorhoz speciális tengelykapcsolót szerkesztettek s a szerkezet egy kettős kúpkerékhajtóműhöz kapcsolódik, amelynek „lassú” tengelyére épül rá a propeller. A hajtómű a fordulatszámváltoztatáson kívül a propeller tetszőleges szögletfordítását, ennek segítségével a hajó kormányzását is lehetővé teszi. A motor teljesítisi'ménye 100 lóerő, tolóereje pedig 1100 kilogramm. Felmérés szeptemberig Ha nints telek és építőanyag — Népművelés, egészségügy Pest megyei javaslat a „tanyás megyék" értekezletén Megírtuk, hogy az ország legnagyobb tanyavilággal' rendelkező megyéinek népfronttitkárai Szolnokon értekezletet tartottak. A szolnoki, békési, szabolcsi, valamint Hajdú, Bács és Pest megyei titkárok előtt Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára tartott tájékoztatót a „tanyás megyék” problémáiról. ' A szolnoki értekezlet befejezése után — már Budapesten — dr. Sánta Annánál, a népfront Pest megyei bizottságának titkáránál érdeklődtünk: megyénket miként érinti ez a tanácskozás. — Elhatároztuk — hangzott a válasz — hogy felmérést készítünk a tamyavilágról kulturális, egészségügyi és szociálpolitikai szempontból. — • Ki javasolta ezt? — Pest megye — mondja szerényen a megyei népfronttitkár. Tehát megyei javaslat. A résztvevők elfogadták, s a megfelelő intézkedések megtétele után rövidesen megkezdődik és szeptember vé-' géig befejeződik a felmérés. A népfrontbizottság az államhatalmi szerveken, valamint a társadalmi és tömegszervezetekien kívül főleg a pedagógusokra és az agrárértelmiségre kíván ebben a munkában támaszkodni. A felmérés kiterjedne a tanyavilággal kapcsolatos kérdés-' komplexum minden összetevőjébe, többek között arra is, hogy sokan beköltöznének a tanyáról, de lassan, vagy nehezen jutnak telekhez éls építési anyaghoz. Nagykőrös területén például1 lenne telek is és anyag is, ott viszont az új házak felépítéséhez szükséges építőipari kapacitás kicsi. „A tanyás megyék?’ titkárai októberben újra öszszeülnek, hogy a felmérések alapján megbeszéljék a konkrét tennivalókat. Mikrohotel épül a Dunakanyarban A Dunakanyar fejlesztésére — az úthálózat korszerűsítésére, új üzletek, vendéglátóipari üzemek létesítésére tekintélyes összeget és nagy gondot fordítanak. ' A legutóbbi megyei tanácsülésen Tausz János belkereskedelmi miniszter elmondotta, hogy a belkereskedelmi tárca továbbra is szívügyének tekinti a Dunakanyar kereskedelmi és vendéglátóipari hálózatának fejlesztését. Bejelentette, hogy a különböző elgondolások között szerepel egy mikrohotel is. A jövő évben épülő új hotel főképpen az autós kirándulók szerényebb igényeit elégíti majd ki. 8112 vagon zöldség, 2840 vagon burgonya Megyénk 27 ezer holdnyi zöldségtermesztő területén állítják elő az országban megtermelt zöldségfélék 13,7 százalékát. Ebben az évben a felvásárló szervek e terület 95,8 százalékának a termésére kötöttek szerződést. Ez pedig azt jelenti, hogy Pest megyéből 8112 vagon friss zöldséget és 2840 vagon burgonyát várnak a kertészkedő közös gazdaságoktól. Értékes festménnyel gazdagodott a Kossuth-szoba — CEGLÉDEN Hazánkban a ceglédi múzeumban látható a leggazdagabb Kossuth Lajos emlékgyűjtemény. Itt őrzik töb-VALL A BIBLIÁS GYILKOS Az apajpusztai rejtély — Vasdorong és kés Megölte negyvenéves fiát a 73 éves nyugdíjas Július 12-én éjjel, az éjfél előtti negyedórákban gyilkosság történt Apaj pusztán. A tettes: idős Sebestyén István 73 éves tsz-nyugdíjas, az áldozat: ifjabb Sebestyén István 40 éves tsz-tag. A gyilkosság módja: az apa közös lakásukban egy vasdoronggal fejbeverte fiát, majd a ryakát egy késsel elvágta. A rendőrség azonnal kiszállt a helyszínre. Idős Sebestyén Istvánt Budapestre szállították, a megyei rendőrfőkapitányságra. Folytatódott a nyomozás, megkezdődtek a kihallgatások, s az apa vallomást tett a rendőrségen. A vizsgálat még nem derítette ki pontosán, milyen okok következményeként ölte meg az apa a fiát. Egyes verziók szerint a két férfi évek óta rossz viszonyban volt egymással s a fiú többször megfenyegette az apját, hogy megöli. Érdekes azonban, hogy a következő kihallgatás során — miután a nyomozók áttanulmányozták az idős Sebestyén bibliáját — olyan aláhúzott részeket találtak, amelyeket Sebestyén vallomása közben idézett. A szomszédok vélekedése megoszlik, egyesek szerint apa és fia jó viszonyban volt egymással — a gyilkosságot az idézhette elő, hogy az öreg — a biblia szavaival — tisztátalan, tévelygő flát meg akarta büntetni. Vajon, ha fiát bűnösnek, az életre méltatlannak tartotta, mi okozta, hogy a gondolat eljutott a véres tettig? Az sem kizárt, hogy idős Sebestyén elmebajban szenved — ezt azonban a későbbi orvosi vizsgálat fogja eldönteni. A véres apajpusztai esetben jelenleg egy dolog tisztázott: egy idős ember kegyetlen módon megölte a saját fiát bek között Kossuth turini dolgozószobájának bútorait, kormányzói díszoltözetét, pipáit, sétabotját és egyéb használati tárgyait. Nemrég értékes festménynyel gazdagodott a múzeum. Egy magyar magángyűjtőtől megvásárolták Illkowicz lengyel festőnek 1863-ban, Londonban készített Kossuthportréját. A nagy méretű olajfestményt a múzeum Kossuthszobájában helyezték el. rmvap 1965. július 15, csütörtök, Henrik napja. A nap kél: 4.01, nyugszik: 19.38 órakor. A hold nyugszik: 5.13, kél: 21.07 órakor. 5 EVE, Nappali gomolyfelhőképződés, a délutáni és esti órákban többfelé záporesővel, zivatarral. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. A meleg idő tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28—33 fok között. — Hét kombájn — 1440 mázsa. Rekorderedményt értek el hétfőn a Monori Állami Gépállomás kombájnosai: hét kombájn összesen 1440 mázsa gabonát csépelt el. — A soproni ünnepi hetek alkalmából ma a budapesti Ruházati Mintakészítő Vállalat tavaszi-nyári divatbemutatót tart. — Balesetet okozott a hibás fék. A Kelenhegyi út és a Gellért tér torkolatánál Szabó István 36 éves hegesztő, törökbálinti lakos személygépkocsijával nekiütközött egy 19-es villamosnak. A gépkocsivezető s a kocsiban utazó felesége súlyosan, Gabriella nevű ötéves kislányuk pedig könynyebben megsérült. Mindhármukat kórházba szállították. A balesetet a személygépkocsi fékhibája okozta. — A tápiószentmártoni Rákóczi Termelőszövetkezet szőlészeti brigádja több mint 500 forintot adományozott az árvízkárosultaknak. I960, július 15-én halt meg Louis Victor de Broglie, az elméleti fizika francia továbbfejlesztője. A történelemtanári diploma birtokában, a 17 évvel idősebb és akkor már neves fizikus fivérének itatására kezdett matematikai-fizikai tanulmányokba. E tekintetben első gyakorlati tevékenysége, az első világháború idején az Eiffel torony szikratávíró berendezésének létrehozása volt. 1924-ben közreadott doktori értekezése tudományos körökben feltűnést keltett. Pusztán elméleti következtetés alapján, ebben a munkájában vezette be az elméleti fizika történetében új fejezetet nyitó anyaghullámok fogalmát, amely a modern hullámmeclianika kifejlődésének alapja lett. 1929-ben „az elektronok hullámtermészetének felfedezéséért” fizikai Nobel-dljban részesítették. Számos jelentékeny elméleti, fizikai munka mellett, egy sor tudományos népszerűsítő könyvet Irt. Munkásságáért sok elismerésben volt része. Elhalmozták kitüntetésekkel, megtisztelő címekkel, tudományos társaságok tagságaival. Utolsó évtizedeit továbbra is az elemi részecskék kvantumelméletének fejlesztésére szentelte. — Rövidzárlat következtében kigyulladt a kombájn kedd délután Vácszentlászlón, az Aranykalász Tsz területén. A tüzet Szilágyi János kombájnvezető oltotta el. Az anyagi kár 3000 forint. — Egy nap alatt több mint a felét megvásárolták az „Árvízkárosultakért” bélyegeknek — Ürömön. A háziasszonyok és a nyugdíjasok ugyancsak kitettek magukért, volt aki 100 forinton felüli bélyeget vásárolt. Táborban — Bényén, a Népfront Tsz-ben javában tart a málnaszüret. A kis úttörők is segédkeznek: egy nap alatt 31 ládát szedtek tele. — Termőre fordult 20 hold az ürömi Magyar— Bolgár Barátság Termelőszövetkezet új telepítésű, 160 holdas őszibarackosából. A szakaszosan érő gyümölcsből szép jövedelemre számítanak. ,,Ok és okozat“ TELEFON avagy a tapintatos titkárnő — Igazgató úr, az az érzésem, hogy hívják a telefonhoz. — Hogyhogy az az érzése? Engem keresnek vagy másvalakit. — Azt hiszem önt. Egy hang ugyanis azt kérdezte: te vagy ae vén lókötő? (Foto: Gábor) — A Kultúrkapcsolatok Intézetének kiállítótermében (Bp., V., Dorottya utca 8.) szombaton délben nyílik meg a „Grafika az építészetben” című kiállítás. Megnyitó beszédet mond: Balogh István, a Magyar Képzőművészek Szövetségének szakosztálytitkára. B OSTABONTÁS — Értse meg Icuka, aki szerelmes az vak, a vak pedig tapogat. (Pásztor rajza) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Rigó Magda és Mátray Ferenc énekel. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00: A gyermekrádió műsora. 9.18: Könnyűzene. 10.10: Schubert: D-dur szonáta. 10.52: Dallal-tánccal a világ körül. 11.20: Három román kórus. 11.34: Rádió szabadegyetem. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00* Zenekari muzsika. 14.05: Éneklő világ, hősi énekek, történeti énekek. 14.20: Regény folytatásokban. XII. rész. 14.39: Tannhäuser — operarészletek. 15.22: A mosoly országa. Operettrészletek. 15.56: Hanglemez. 16.15: Csak fiataloknak! 16.50: Dr. Randé Jenő írása. 17.05: Arturo Toscanini két szimfóniát vezényel. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Török Erzsébet énekel. 18.40: Az ifjúsági rádió műsora. 19.00: Mahler-dalok. 19.17: Kedvelt melódiák. 20.25: Verdi: A végzett hatalma — opera. 20.56: Legkedvesebb verseiről beszél Balogh András festőművész. 23.17: Németország — részletek Heinrich Heine költeményéből. 0.10: Filmzene. PETŐFI RADIO 14.20: Tánczene. 14.50: Tamássy Zdenko dalaiból. 15.05: Délibáb a Gobi felett. Rádiójáték. 15.50: Hanglemez. 15.54: Bruckner; 11. szimfónia. 17.05: Népi zenekar. 17.35: Barabás Tibor írása. 17.45: Előadás. 18.20: Drámák tintában és ecetben. — Paródiaest. 18.50: Operettdalok. 19.05: Fuvószene. 19.20: Könyvismertetés. 19.30: Liszt: Karácsonyfa. 20.23: Magyar nóták. 21.05: Élőszóval — muzsikával. URH 18.35: Könnyűzene. 19.23: Dubrovniki fesztivál 1964. 20.25: Tánczene. 21.07: Mahler: II. szimfónia. TELEVÍZIÓ 9.58: Üttörőolimpia 1965. Filmbeszámoló (ism.) 10.15: Dr. Kildare. A hivatás áldozata. Magyarul beszélő amerikai film. (ism.) 11.05: Körösi halászok. A tv-riportfilmje (ism.) 11.25: Tv-bébi postája. 17.48: Hírek. 17.55: Bagolyvár (6 éven felülieknek). Terráriumot készítünk. 18.25: Partizánok között Dél-Vietnámban (Wilfred Burchett utifilmje). 18.55: Telesport. 19.20: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: A jövő hét műsora. 20.05: Bűnügyi múzeum. A töltőtoll. Magyarul beszélő nyugatnémet film. (14 éven felülieknek). 21.05: Hobby. Agyagfintor. 21.15: Van kedve táncolni? Közvetítés az Ifjúsági Parkból. 21.55: Tv-híradó. 2. kiadás. KÉRDÉSEK KÉRDÉSE Miért nem kap igénylése szerint a Nyugat-Pest megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ráckevei 139 számú boltja Fecske cigarettát? — ezt kérdezik a vásárlók napjában többször is. De ugyanezt a kérdést teszik fel a kereskedelmi dolgozók is, amikor csak két karton Fecske érkezik Ráckevére, ebbe a fejlődésben lévő idegenforgalmi központba. Bíró Gábor Ráckeve 30 év után... — Most egy kicsit meghatódva, de nagy-nagy örömmel szívemben köszöntőm Önöket; hiszen 30 évvel ezelőtt ebből a kis községből, Zsámbékról indultam el énekesi pályafutásomra. Éppen ezért nagy örömmel fogadtam a meghívást, hogy látogassak ismét a régi barátok, ismerősök közé, hogy egy népdalesten a legszebb magyai1 nótákkal szórakoztassam az összegyűlt kedves közönséget. Ezekkel a szavakkal üdvözölte vasárnap este a Sörkert vendégeit népszerű magyarnóta énekesünk, Dóri József. Szavai után, dalaival is hatalmas sikert aratott. Az est keretében Vörös Sári is fellépett. A földművesszövetkezet népi zenekarát Sándor Dezső vezette. A nagyszámú közönség óriási tapssal búcsúzott Dóri Józseftől, mintegy kérve; minél többször látogasson el szülőfalujába. Nyíri Sándor Zsámbék Váróterem nélkül esőben, hóban Kismarosnak nincs fedett váróterme, ezért hóesésben, vagy nyári záporban az utasok kénytelenek a szabad ég alatt ácsorogni. Jó lenne, ha a MÁV illetékesei figyelembe vennék, hogy itt van az Express, külföldiek részére fenntartott ifjúsági tábor. Az utasok, kirándulók nevében kérem, hogy minél előbb építsenek megfelelő várótermet. Solymosi László Dunakeszi Hiánycikk ? A Ráckeve környéki szőlősgazdák rézgálicot keresnek a szövetkezeti üzletekben. Naponta utazgatnak, de hiába. Pedig legtöbb helyen sürget az idő, mert már felbukkant a lisztharmait. Miért niem látják el permetezőszerrel a szőlőtermő vidékeket? Apróbb bosszúság, de mégis szóvá teszem, hogy a környező szaküzletekben kötözőanyag, rafia sem kapható. Pedig vidékünkön több' száz holdas szőlők terülnek el. Bíró Gábor Ráckeve járási tanács