Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-14 / 164. szám
«sr MEGYEI k/CwIod 1965. JÚLIUS 14, SZERDA Évi hatszáz pénzbírság egy kisvárosban Nagykőrösi kiadásunk munkatársa beszélgetést folytatott Bogdán Sándorral, a városi tanács szabálysértési előadójával. A beszélgetésből érdekes kép kerekedett ki. Megtudhattuk, hogy Nagykőrösön a legtöbb baj az erdei legeltetőkkel. a zugárusokkal s a fusi-építkezőkkel van, Egyegy évben átlag hatszáz pénzbüntetést szabnak ki, s az idei legnagyobb bírság hatszáz forintos volt. Ezt Pintér Pálné kapta, aki sorozatosan szállított engedély nélkül tisztított baromfit a pesti piacokra. Megérkezett Bécsbe az első menetrend szerinti MAVAUT autóbusz A MAVAUT Engels téri állomásáról kedden reggel elindult az első magyar menetrend szerinti Budapest— Bécs autóbusz. Az első magyár járattal Hidasi Györgynek, a KPM autóközlekedési vezérigazgatóság helyettes vezetőjének vezetésével közlekedési szakemberekből és a sajtó képviselőiből álló magyar küldöttség utazott az osztrák fővárosba. Ezen a menetrendszerű járaton a MÁVAUT újfajta Ikarus 55-ös autóbuszt, 36 személyes hátradönthető támlájú ülésekkel felszerelt ko- I csikat közlekedtet. Az új j nemzetközi járat vonalán két j magyar és két osztrák autó- 1 busz bonyolítja le a forgalmat. Budapestről kedd, szerda, csütörtök és vasárnap, Becsből pedig kedd, szerda, péntek és szombat reggel in^ dúl az autóbusz. I Kedd délben meg is érkezett Bécsbe az első menet- I rendszerű MAVAffT-autóbusz. I Az első Ikarust ünnepélyesen fogadták. Ötszörös exportteljesítés — Sél alatt Hatvan rendelőnek: több száz cikk - Mi fenyegette a sikert? - Megemelte tervét a Zsámbéki Műrnyagfeldolgo’ó Vállalat „Gombgyár!” — Ez a név' — úgy látszik — végérvényesen rajta ragad az egykor valóban gombtermelő jellegű Tv-filmesek találkozója Kedden a Magyar Televízió szabadság-hegyi stúdiójában megkezdődött a demokratikus országok televizíós játékfilm alkotóinak találkozó-ÉRD-ÓFALUI SÉTA A véletlen vitt Érd-ófaluba: egy hosszadalmas ügy szálai vezettek odáig. Eddig csak annyit tudtam róla, hogy Árpád-kori falu, s erre haladt egy római út, délre, a Balkán felé. Kis falut vártam, olyat, mint a többi. Fiatal tanár kísérőm, érdi bennszülött, aztán csak mosolygott meglepetésemen. Már a falu fekvése is érdekes, jobbról hegyek, balról síkság, és a Duna, olyan kanyarulattal, hogy azt hinné az ember: a hegyek alá folyik. A szeszélyesen kanyargó utcák is felfelé igyekeznek. Elindultunk mi is, csak úgy, találomra. Azt a hangulatot, ami fogadott bennünket, nehéz lenne meghatározni, talán elég annyi, hogy mindent látni akar az ember, mindent meg akar keresni, amit lehet. Így hát azonnal észrevettük az egyik ablakban a szerény, kézírásos táblácskát: helytörténeti kiállítás. Mi előtt bementünk volna, körülnéztem. A hegyoldalban még romjaiban is gyönyörű, klasszikus homlokzatú kastély, balra, lejjebb impozáns, tömör tornyú templom, az utca másik oldalán vaskos kerítésromok. A ház, amelynek udvarába léptünk, szintén régi. Ajtaja zárva, előtte néhány kapirgáló tyúk. Kicsit elszontyolodtunk, hogy hiába jöttünk, de aztán előkerült egy kislány, és megmondta, hol a kulcs. Jött is a házban lakó Póth Béláné, később férje is. Az ő őrizetükre bízták az egy helyiségből álló kis kiállítást. Nincs állandóan nyitva, csak akkor, ha iskolások jönnek, vagy kíváncsi idegenek, mint mi is. A kora bronzkori, avar- és római kori emlékektől kezdve az újabb koriakig, mindent megtalálhattunk. A falon rajzok, Érd műemlékeiről. Kaptárkövek, hunhalmok, a Kutyavár romjai, a római katolikus plébániatemplom, amely XV. századi, a szintén abból a századból származó Szapárykastély, a XVIII. századi Szent Rókus-kápolna, a XIII. században ide települt kolostor falának és kerítésének romjai, több száz éves lakóházak, és végül a XVI. századi törökkori minaret. — Kolostorromok? Merre vannak? — Hát nem is tudom, kérem ... — feleli Póth Béla. és gondolkodni kezd: tényleg, merre is lehet? — Nem az, ami itt van, nem messze? — próbálkozom. — De, lehet... — Nézzük csak a rajzot! Igen, tényleg ott jöttünk el. És tábla nem jelzi. — Igen. Dehát mi nem tudunk bővebb felvilágosítást adni. Talán Jovicza bácsi, ő rendezte el az anyagot. Sajnos, Jovicza bácsit nem találtuk otthon, s így meg kellett elégednünk azzal, amit ott rajzokban láthattunk. Ériékes és érdekes anyag. Több leletet magánszemélyek ajándékoztak a helytörténeti kiállításnak, fdtételezhető tehát; hogy még akad ezeken kívül is néhány dolog, amit el lehetne itt helyezni, vagy, mint Póth Bélától hallottuk, az új gimnáziumban, ahova majd egyszer elköltözik a kiállítás. De mikor? Jobb helye lenne ott az anyagnak. s jobban szem előtt is lenne. Tovább indultunk a Római úton. Eleinte nem is sejtettem. hogy ugyanazon az úton járok, mint a római légiók, aztán feltűnt a kövek különös elhelyezése, és az, hogy erre nincs is forgalom, csak néhány gyalogos, vagy szekeres jön, a házak egyre fogynak, miért építettek volna ide újabban kövesutat? Maszsziv, nagy, fehér kövek — még az ugyancsak viharos időjárás, a hegyekről lezuhogó víz is alig bírt velük. Még a kastély előtt felfedeztük II. Líjps király balszerencsés ittjártának emléktábláját. A mohácsi ütközetbe menet, itt'megállt a sereg s elpusztult a király kedves, fekete lova. (Rössz ómen! — mondták biztosan a régiek, s igazuk volt.) A kastély nagyon szép lehetett. Tönkretette a háború. Érdi ismerősöm elmondta, hogy rendbe lehetett volna még évekkel ezelőtt hozni, de nem volt rá pénz. Most már rom, újjá kellene építeni. Nagyon régi panasz Érden, hogy nincse-n kultúrház. Néztük a kastélyt, a hegyoldalról a gyönyörű kilátást, s közben arra gondoltunk: kár ezért az épületért. Jobb helyen nem lehetett volna a művelődési otthon ... A séta végére hagytuk a török minaretet. Körül van kerítve, s ez is életveszélyes, akárcsak a kastély, amelyben azért hátul laknak. Gerendákkal, téglákkal kezdetlegesen összetákolt falak között! A Duna partjáról visszatekintve, már merészebb gondolatok foglalkoztatják az embert: az elhanyagolt partot réndbe kellene hozni, a község műemlékeit értékükhöz mérten helyre kellene állítani, s akkor — idegenforgalmi gócpont lehetne Érd. Megérdemelné! S aztán nemcsak véletlenül erre látogató idegen őrizné meg szívében, hanem nagyon sok, messzi országbeli is. Juhász Erzsébet VELENCEI SZÉPSÉGKIRÁLYNŐ Az idén július 24—25-én Agárdon tartják, a negyedik Velencei-tavi karnevált. Már próbálnak a művészeti együttesek és dolgoznak az agárdi viziszínpad építésén. Az idei karnevál egyik kiemelkedő eseményének a „Tószépe" választás ígérkezik. A szombat esti tánczenekari fesztiválon számos pályázó közül választják majd ki a Velencei-tavi szépségkirálynőt. f * ;■**.-' ja. Negyedízben kerül sor ilyen jellegű összejövetelre. A kedden megnyílt budapesti találkozón hét ország — Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság, Szovjetunió és Magyarország — küldöttségei mutatják be legújabb televíziós-, játék- és riportfilmjeiket. Az idei vita fő témája a filmművészet és a televízió, azaz, hogy miben különbözik a tv-játék és tv-film a mozikban vetítésre kerülő játékfilmektől. Előreláthatólag a filmek vetítése csütörtök estig befejeződik, s pénteken rendezik meg a vitát, amelynek referátumát Szinetár Miklós, a Magyar Televízió főrendezője tartja. zsámbéki ipari üzemen. Hiába hirdeti állhatatosan a felirata: „Műanyagfeldolgozó Vállalat” és hiába csökkent egytizedére benne a gombtermelés, sőt, az is hasztalan, hogy sokszoros mennyiségben és értékben termel egyéb árukat. Tulajdonképpen ma már a gomb az „egyéb” árucikk, hiszen az üzem habverőit, villamossági és rádiótechnikai alapanyagait immár országszerte ismerik. Országszerte? Világszerte is, ha meggondoljuk, hogy milyen nagy mennyiségben termelnek exportra. Több mint hatvan hazai vállalat termelvényeibe több száz féle olyan cikket szerelnek, építenek bele, amely itt, Zsámbékon készült. S mert ezek a vállalatok (a Székesfehérvári VTRG, a Laboratóriumi Műszeripari Művek, a Fémbútorárugyár stb.) ugyancsak termelnek exportra, a kis zsámbéki üzem közvetve is sokat exportál. t Rövidesen bemutatják a mozik a Németh lSZOliy László hasonló című regényéből készült, filmet. A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte Hintsch György, a főszerepeket Kállai Ferenc és Drahota Andrea játssza 3EMBPBK 2>. iSTVAMí QM üífKm „A pisztráng csak a sebesvizű folyókat kedveli és mindig szemben úszik az árral”. Ez az utolsó mondat motoszkált a fülében, pedig már régen becsukódott mögötte az ajtó. Ekkor már döntött. Nincs más megoldás előtte. Persze gyógyszerről szó sem lehet, az túl egyszerű. Kiválasztotta az utca legmagasabb házát és felment a hatodik emeletre. A házmesternek köszönt, de intett, hogy nem kell a lift, gyalog megy. Az udvar szűk volt és piszkos. Lenézett a mélybe és eszébe jutott, hogy ilyenkor leveszik a cipőt. Vajon miért? Erre sohasem tu-, dott rájönni. A házmester ott állt a kapuban és pipázott. Ez még egy igazi házmester — gondolta. Telefonálni kell majd neki, válaszolni a kíváncsi kérdésekre. A legjobb lesz a víz — határozta el, most már véglegesen. — Jön az mindjárt — mondta a bajuszos pénztáros, miután átadta a jegyet. Megvonta a vállát. — Nekem nem sürgős — és a folyó felé fordult. Sütött a nap és szemerkélt az eső. Ettől mindig jó lesz az ember hangulata. A viz áradt, szélesen vágta ketté a várost és a túlsó parton már fel is tűnt a kis hajó. Ugye mondtam — szólt ki az ablakon a bajuszos. Külön fülkéje volt a kormányosnak és munkája közben fütyürészett. El kell ismerni, ügyesen kötött ki. Lehet, hogy zongorázni nem tud, de a kikötést jól csinálja — gondolta és rálépett a hídra. A hangokból hallotta, hogy mögötte gyerekek labdáznak. A hajó üres volt, csak egy idősebb nő és egy középkorú férfi ült az egyik sarokban. — Hogy is állunk a pisztrángokkal? — kérdezte a kötelet bontogató matróztól. Fiatal fiú volt, nem is hallotta a kérdést. A gyerekeket nézte, akiknek labdája vészes gyorsasággal gurult a víz felé. „Siess öcsi” — kiáltott fel önkéntelenül, de ekkor már késő volt. Egyikük bánatosan utána köpött, társuk letérdelt és próbálta kihalászni, de sikertelenül. A matróz felkapott egy csáklyát. A gyerekek hálás szeme azonban ismét szomorú lett. Rövid volt a rúd. — Bandi bácsi! kiáltott a kormányos felé a matróz. Az öreg bólintot és a hajó megindult. Észre sem vette, hogy ö is kíváncsian figyeli az eseményeket, együtt a parton állókkal. A hajónak nagy ívben kellett fordulni, közben a labda már a híd alá ért. Egyre fogyott a távolság és a matróz végre a korláton áthajolva kiemelhette a vízből. — Köszönjük szépen — kiáltották a fiúk, akik a hajó után szaladtak. A partmenti közönségből néhányon tapsolni kezdtek. A matróz pattintott egyet a labdával, boldogan elvigyorodott, aztán kihajította a partra. Az öreg kormányos szenvtelen arccal fordított a nagy keréken és beállt a menetirányba. A matróz táskát akasztott a nyakába és kérte a jegyét. Odaadta. — Kérdezett az előbb valamit? Legyintett a kezével. — Csak azt, hogy meddig megy a hajó. A matróz megmondta, de értetlenül nézett. — Valami pisztrángot vagy micsodát hallottam. — Rosszul értette — mosolygott elnézően. Kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülések egyikén. Ügy tervezte, hogy mielőtt megteszi, még megismerkedik a vízzel. Elég piszkos — állapította meg —, de megfelel a célnak. Lassan úsztak el mellettük a part menti házak. Hogy tudtak örülni a gyerekek a labdának — gondolta. Es még a matróz is, pedig nem is az övé. Még mindig vigyorog és arrafelé bámul. Na jó. Kicsit előredőlt, mert élesen fordult a hajó. Atértek a túlsó partra és most amellett folytatták útjukat. A töltésen három kubikos dolgozott. Nyugodt mozdulatokkal forgatták lapátjaikat. Az eső elállt, kisütött a nap. Egyikük felnézett az égre, aztán lapátját ráfordította társa cipőjére. Az feléje fordult. Megfenyegette, de gondolt egyet és ő is visszaadta a kölcsönt. A következő pillanatban már mind a hárman térdig álltak a földben. Ahogy a hajó távolodott, halkult nevetésük. Egyre izgatottabb lett. Nem értette, hogy lehet ilyen apró dolgoknak is örülni. Azon vette észre magát, hogy forgolódik, mert külön akar látni minden part menti házat. Hát mégis lenne kitől elbúcsúznia? — Bocsásson meg — fordult ekkor felé a két sorral előtte ülő idős nő. — Nem tud véletlenül angolul? — De tudok — mondta. Kérővé változott a hangja. — Nem segítene nekem — és a mellette ülő férfira mutatott. ■— Az öcsém. Amerikai... De ezt nem számolják ők, amit nyilvántartanak, önmagában is sokat mond a 458 dolgozót foglalkoztató vállalatról. Beck Mihály igazgató és Szilágyi Miklós műszaki vezetőhelyettes a dicsekvés látszatát kerülve, ismertetik a termelési adatokat. Így tudjuk meg, hogy míg 1961- ben — mai értékben mérve — tízmilliós, addig az idén 24 milliós termelési értéket ad az országnak ez a tanácsi vállalat. Ha a kétszáznegyven százalékos termelési értéknövekedést egybevetjük, a munkás! létszám alig nyolcvan százalékos növekedésével, akkor könnyen kiszámíthatjuk, hogy milyen mértékben nőtt a termelékenység. Elégedetten nyilatkoznak erről, akárcsak az idei ex- i portterv túlteljesítéséről. I Lám, az első félév végéig már 2,5 millió forint értékű árut termeltek exportra, holott csak másfélmilliós tervük volt egész évre. Általában is túlteljesítették az első félévi tervet, s bár pontos adataik még nincsenek — a nyereségtervet is. De egy kis epizód, amely sokat árult el a vezetők ügyszeretetéről, már nem hátra, hanem előre mutat. Bánki Béláné anyagbeszerző sikeres fáradozása okozott számukra ottlétünkkor nagy örömet. Megtudhatjuk, miről van szó? — Természetesen, hiszen nem „hadititok”! — válaszolja Szilágyi Miklós. — Sikerült megfelelő mennyiségű 2.15 és 3,2 milliméteres fúrókat szereznünk. így már nem hiába kértük a póttervszámokat. Most már zavartalanul termelhetünk tovább. Igen, egy kis, előre nem látott akadály, felboríthatta volna a termelést. De most már nem fenyeget ez a veszély. Év végéig még sokat adhatnak a népgazdaságnak és a dolgozók foglalkoztatása sem lesz megoldhatatlan feladat. <n. i.) Közelebb ült. A férfi nem fordult hátra, csak amikor nyújtotta a kezét és hangosan bemutatkozott. — Most találkoztunk először — magyarázta az asszony, és megsimogatta a férfi haját. Elkezdte az idegenvezetést. — Jól beszél angolul — motyogta az amerikai. Folytatta. — Nézze azt a házat. Száz éve addig ért a víz. — Lehet itt egyáltalán autót bérelni? — kérdezte az amerikai. Az asszony csak a magáét mondta. Könnyezett. — Az öcsém, és még sem értem a szavát. Szerencsére elérték a végállomást. Ö még kicsit várt, s csak aztán lépett a hídra. Sziget. Sétáló párok, napozó öregek. A kishajó elfordult a parttól és visszafelé indult. Mélyeket szívott a vízszagú levegőből, s ekkor megszületett benne a végleges elhatározás. Még sem teszi meg. Bolond is lenne. A fene ott egye meg a pisztrángokat, ahol vannak. Hátat fordított a víznek és gyors léptekkel elindult. öt nap múlva találták meg a holttestét Visegrádnál. — Nem értem — mondta fiatal munkatársának a nyomozást vezető rendőrtiszt. _ Hiszen egészen biztos, hogy Budapestnél ugrott a vízbe. A fiatal rendőrtiszt helyeselt. Furcsa volt a búcsúlevele is. Mit akarhatott vajon, ezzel az egyetlen sorral: Szeressétek a pisztrángokat, emberek.
