Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-29 / 151. szám

Megegyszer a zebráról és a gyorsjaratről Lassan egy hónapja lesz, hogy felhívtuk az illetékesek figyelmét, hogy Monor egyik legforgalmasabb átkelőhelyén — az újtelepen, a Luxem­burg Róza utca és a Land­ler Jenő utca találkozásá­nál az úttesten — zebra­csíkkal jelezni kell a for­galmas átkelőhelyet. I.. Különösen sok gyermek jár Itt keresztül (iskolába; óvodába stb.), s a járművek ,egy pillanatra sem lassíta­nak. Mind ez idáig intézke­dés nem történt, pedig fel­ívásunk találkozott a köz­vélemény egyetértésével és a szülők véleményével. Min­iden elmúló perc veszélyt rejt magában. Még egyszer is­mételjük: zebrát kérünk az újtelepre! . Szóvá tettük azt is, hogy a MÁVAUT gyorsjáratai Mo- norról kiindulóban nem áll­nak meg a megállóhelyeken, pedig lenne rájuk felszálló. A vetőmagtisztítóból, a kéz­műből, a gimnáziumból so­kan járnak ki dolgozni Mo­norra, s legtöbbször nincs idejük — s elég távol is van! —, hogy begyalogoljanak a főtérre. Észervételünkre a MÁVAUT mindeddig nem reagált, s gyorsjáratai éppen úgy v,elfüstölnek” a jámbor, utazni akaró dolgozó előtt, mint eddig. Legtöbbször üre­sen! (HJ) Negyedmillió a károsultaknak; * Árvízi műszak a kézműiparban A nagy vízáradás által sújtott emberek iránt érzett szo­lidaritás járásunk lakosságában is igen nagymérvű és ez mind jelentősebb áldozatvállalásokban mutatkozik meg. Több napon keresztül hírt adtunk már az ilyen irányú felajánlá­sokról. Az elmúlt hét végén ezeknek a felajánlásoknak az összege megközelítette a negyedmillió forintot. A Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat monori fe­hérnemű részlegében elhatározták, hogy „árvízi műszakot” tartanak, amelynek értékét teljes egészében az árvízkárosul­tak javára ajánlják fél. RAKÓCZI-NAPOK 1965 Jól sikerült az énekkari est A Rákóczi-napok megnyitó­ja Gyomron a vártnál gyen­gébben sikerült. A kiállítás anyaga is sokkal szegényesebb volt annál, amivel a kisipari szövetkezetek előrukkolhattak volna. Talán önkritikának is felfogható az a tény, hogy egyetlen ktsz-vezető sem je­A tanács hírei Monorrót A községi tanács vb-titká- ra a hatáskörébe tartozó birtokháborítási ügyeket ezen­túl társadalmi munkatársak bevonásával intézi. Az eljá­rásban részt vevő társadal­mi munkatárs egyike min­den esetben az érintett vá­lasztókerület tanácstagja; a másik pedig a községi ta­nács által ilyen jogosítvány- 1 VEGRE ITT A NYÁR! (Foto: Kiss) nyal felruházott tanácstagok egyike. A Monori Községi Tanács ilyen felhatalmazás­sal Bodrogközi József, Szarka István, Wasky György, Ma­yer Kálmánná és Gál Imré­vé tanácstagokat ruházta fel. Monor község tanácsa leg­utóbbi határozatával a helyi népi ellenőrzési csoport ve­zetőségébe Szabó Dezső, K. Nagy György és Árvái Zol­tán monori lakosokat dele­gálta. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM 1965. JÜNIUS 29, KEDD Ezer vagon kukoricát termelünk az idén Is ahraksaühségtetnek csak a fele Holdanként Ifi mázsa Gépesítsék a szárcágástf A mi vidékünkön is a kuko­rica a legfontosabb takar­mánynövény, tsz-eink földte­rületének csaknem egyötödén ezt termelik. Az átlagtermés tavaly 14,6 mázsa volt holdan­ként (egyes tsz-ekben 18—19 mázsa is), ezt az idén 15 má­zsára kívánják emelni. Így számítva, több mint ezer va­gon (májusi morzsolt álla­potú) kukoricánk terem az idén. , Jelenleg az abraktakar­mánynak csak a fele kukori­ca' tsz-einkben, a többi őszi árpa és egyéb. Ez az arány kedvezőtlen, el kellene érni, hogy abrakszükségletüknek leg­alább 65—70 százalékát kukoricából fedezhessék a tsz-ek. A kukorica vetésterülete nem növelhető, tehát ha na­gyobb mennyiséget akarunk belőle megtermelni, az átlag­termést kell növelni, két éven belül legalább holdanként 16 mázsára. A megyei és járási pártbi­zottság korábbi határozatai­nak értelmében a járási ta­nács megfelelő intézkedéseket foganatosított, ennek köszön­hető, hogy a termésátlag a múlt évben megnőtt, s az idén további növekedéssel számolhatunk. Az eredmé­nyekhez hozzájárult, hogy túl­nyomórészt őszi mélyszántás­ba optimális időben, a kellő tőszám biztosításával, hibridmagot vetettek. A legutóbbi járási tanács­ülésen, ahol ez a téma is szó­ba került, megállapították, hogy a termelés fejlődésével nincs arányban a közös gaz­daságok számára betakarított kukorica mennyisége. A je­lenleg általános természetbe­ni részesedési rendszer mel­lett növényápolási és betaka­rítási munkák ellenszolgálta­tásaként és egyéb címeken a megtermelt kukoricának 35—40 százalékát viszik el a tsz-tagok. Tapasztalható olyan jelenség, hogy egyes tsz-tagok abrakta­karmányból felesleggel bír­nak, míg a tsz közös állomá­nya részét-e nincs elég abrak. Ezért szükséges, hogy a ki­osztott kukorica mennyiségét csökkentsék és többet tartsa­nak vissza közös felhasználás­ra. Ennek egyik útja-módja, hogy minél több munkát gép­pel kell elvégezni, gépesíteni kell főként a kukoricaszár be,takarítását. A szárral, ha az időben és jó minőségben vágják le, tömegtakarmány szükségletüket is pótolni tud­ják a tsz-ek. lent meg annak a kiállításnak a megnyitásán, amely az ő munkájukat lett volna hiva­tott „reprezentálni”. A sok munka, a nagy nyári szorga­lom sem indokolja azt, hogy a tsz — korábbi ígéretek elle­nére — nem állította ki ter­mékeit. ■k ' Sikeres volt viszont az első esti műsor. Az énekkari est, ha nem is vonzott telt házat, sokkal nagyobb létszámú kö­zönség előtt zajlott le, mint a tavalyi hasonló rendezvény. A sűrűn és hangosan felcsat­tanó taps volt a siker másik fokmérője. A szövetkezeti bizottság énekkara az utóbbi időszak­ban meglepően sokat fejlő­dött. Bár a tagok életkorát te­kintve nem fiatalodtak meg kellően, az énekkar mégis frissebb, fiatalosabb, lendüle­tesebb lett. Ez köszönhető Bánky Tamás karnagynak, aki jól gazdálkodik a meglevő hanganyaggal, s annak állan­dó csiszolásával, finomításával mind jelesebb produkciókra teszi alkalmassá a nagy múl­tú, hamarosan (október 3-án) fél évszázados fennállását ün­neplő kórust. A vendégszólis­ták fellépése nagyban hozzá­járult az est sikeréhez. Lukin László kulturált, szellemes műsorvezetése nagyon élveze­tes volt. Ma: Toldy Mária, Keméndy András, Hofi Géza. Morlan bűvész fellépésével táncdalest lesz a művelődési házban, fél nyolckor. Konfe­rál: Halmy Gábor. Holnap: Soós Gábor vezeti az MTK—Gyömrő mérkőzést A megyei Játékvezető Tes­tület a FIFA-keretbe tartozó Soós Gábort, továbbá Tabányi és Felszner játékvezetőket küldi Gyömrőre, ahol nagy ér­deklődéssel várják az MTK-t és a neves játékvezetőt. A mérkőzés 17 óra 30 perckor kezdődik a sportpályán. (r.) Villáminterjú a gyömrői tűzoltókkal Az idén befejeződik a villanyhálózat bővítése Ecseren — A járdaépítés? — Itt is a lakosság segítsé­gét kell megemlíteni. Sok­sok munkával járultak hozzá az építéshez. Az idén még mintegy hat-hétszáz méteres szakaszon építünk betonjár­dát. CSÖVEK ES KÁBELEK és a tagok háztáji föld­Péterin hallottuk a tsz-ben, hogy az elmúlt évben a gáz­vezeték lefektetésekor milyen nagy anyagi károkat okoztak a szövetkezetnek, s a tagoknak egyaránt, amikor a termés előtt álló növénytáblákon ás­ták az árkot, rakták a csöve­ket. Az idén ugyanez ismétlő­dött meg. Most értek Péte­ribe és a csövek vonalán kábelt fektetnek le. Keresz­tülhaladva, természetesen, a tsz j én. — Kártérítést fizetünk — válaszolták a panaszosoknak. De mért nem tudják ezt a munkát a betakarítás után elvégezni? Vagy nem lett volna jobb tavaly a gáz­csöveket és a kábelt egyszer­re lerakni? Avagy az túl egyszerű lett volna? így) Már kora reggel szorgos- kodnak a gyömrői tűzoltók. Az artézi kútnál levő tar­tályból szívják a vizet, hogy aztán a Tövesbe, meg a tsz központjába szállítsák azt. — Örvendetes jelenség, hogy ma már 84 tagunk van — mondja Gergely László, a tűzoltóparancsnok —, 44 fel­nőtt és 40 iskolás. Minden fiatalt dicsé­iskola iskola nyolc-nyolc adott, s ami külön retre méltó: a falusi leánycsapatot is alakított. A fiatalok bemutatkozására Ül­lőn, a járási versenyen került sor, ahol nem vallottak szé­gyent. A 800-as kismotorfecs­kendő szerelésében egyéb­ként az első helyen végez­tünk. Szerelmes" moziműsor Monoron Új filmek Vecsésen A júliusi monori mozimű­sorban sok olyan film szere­pel, amelynek a címében is benne van a szerelem (Szerel­mesek vannak köztünk, A szí­nésznő szerelme, A szerelem másik arca); jó néhánynak vi­szont a témájában található fel ugyanez a téma (Mi ola­szok és a nők, A szép Antónió, Hol vannak a nagy fák? MAI MŰSOR Méhkirálynő, Egy pohár víz.) Műsorra tűzik ezenkívül a Hajrá franciák, Ne- sírj Péter, Szemet szemért, Ki volt dr. Sorge? című filmeket. A vecsési mozi műsorán jú­liusban több egészen új film (Robbantsunk bankot, Egy szobalány naplója) szerepel majd, de a sláger valószínű­leg A kőszívű ember fiai című kétrészes, színes, szélesvásznú magyar film lesz, amelyet hat napon át játszanak. A gyömrői mozi júliusban az Élők és holtak, Aranyem­ber, 101 kiskutya, A tizedes meg a többiek, Nyári inter­mezzo, Húsz óra, Füst, Hamu és gyémánt, A szerelem kora című filmet tűzi műsorára. VECSÉSEN JÁTSSZÁK a Tenkes kapitánya című — a televízióból már ismert — magyar filmet, amelynek egyik kockáját mutat­ja be képünk. Mozik Gyömrö: René király lánya. Maglód: Mit csinált felséged :—5-ig? (szélesvásznú). Monor: Hőbb gyerekes agglegény (széles­vásznú). Pilis: Volt egy ilyen egény. Tápiósüly: Képek a ma- >yar némafilm történetéből. Üllő: álmodozások kora (szélesvásznú), itecsés: A Tenkes kapitánya (szé- esvásznú). I—n. — ... Hatvanöt nyarán egy kelekótya fe-j hérszemély indult el a nagy fákat keresni, j Azóta is járja a mondás: elindul, mint az a j személy a nagy fák után ... Persze lehet, hogy közben a nagy fák sza- \ porán szedik gyökérlábukat, s az utolsó j időnként hátrafordítja a lombkcronás fejét, \ s gally könyökével meglöki az előtte hala­dót: I — Még jön az az ütődött! S erre jó ízűén zizzentik meg leveleiket... j ☆ | Mire eljutottam ide az elmélkedésben meg- i tettem négy kilométert, ami ős határjárók í szerint is van néhány lépés. Egy tűzről pat tájit, koron túli asszonyság \ jött szembe velem. Ettől azonnal a népmese- \ be képzeltem 'magamat, s tudtam, hogy a té- \ velygő vándornak saját érdekében tisztelet- j tudóan kell viselkednie, mert csak akkor í nyeri el jutalmát. Ilyen szituációban célszerű az öreganyám \ megszólítást alkalmazni. A mesében. De nem egy műúton 1965-ben. \ A menyecskének egyébként is kapa volt a \ kezében. j — Néném — mondtam tisztelettudóan —, í hol van a tsz tanyája? — Itt a szeme előtt lelkem. A nagy fák ! mögött. Az a hosszú fehér épület. Tényleg ott volt. A szemem előtt. Szerencse, hogy vénemnek szólítottam! D. M. 5 A nagy fák állítólag néhány lépésnyire vol­tak a műút mellett. S a nagy fáktól néhány lépésre volt a tanya, mely a tsz-hez tartozik, s melyet kerestem. A műút stimmelt, a nagy fák nem. Fák voltak, de nem kimondottan nagyok, csak olyan közepesek. Pedig a tsz-ben határozottan állították, hogy a tanya néhány lépésnyire van, túl a nagy fákon. Volt vagy harminc fok meleg, a nap lelke­sen perzselte sugaraival a műutat, s rajta engem, aki apró pilledt hangyaként vánszo­rogtam az elérhetetlen nagy fák felé. Néha az volt az érzésem, hogy a nagy fák nem léteznek, pusztán szimbólumként hasz­nálja a helybéli szólás-mondás és az elérhe­tetlent jelenti. Olyasmi ez, mint a homok­vár, amely közismerten a meddő, hiábavaló erőfeszítés kifejezője, s együtt a kettő azt je­lenti, hogy homokvárat építek, ha a nagy fá­kat akarom elérni... ☆ Egy idő múlva — tán a folytonosan fe­jemre tűző nap hatására — ingerült lettem, s úgy éreztem, a népi humornak is kell, hogy határa legyen, s már hallottam lelki füleimmel, hogy mondja kétezerben magnóra az esetet egy helybéli mesemondó: Tudósítónk beszélgetést folytatott Gutái Pállal, az ecseri tanács elnökével a köz­ség aktuális kérdéseiről: — Hallottunk arról, hogy az Ecseri lakodalmast a község­ben is bemutatják a helyi népi táncosok. Igaz a hír? ■— Igen. A községi KISZ- szervezet népi tánccsoportja, j amelynek jelenleg huszonöt 4 tagja van, elhatározta, hogy? bemutatja a tudását a hazai g közönség előtt. A járási kul- £ turális seregszemlén arany- ^ oklevelet nyertek, s reméljük, ^ az „igazi zsűri” előtt is jól ^ vizsgáznak. _ ^ — A villanyhálózat bővítés? £ — Ma már a községnek csak ^ néhány házában nem ég a vil- ^ lány. Célunk, hogy az idén ^ ide is eljuttassuk a fényt. Az ^ utcai .villanyhálózat bővítését 4 már teljes egészében elvégéz- 4 tűk. Sőt, a főutcán már hl- ? ganygőzlámpák szórják a ^ fényt. — Tavaly szó volt a vizel- ^ vezető árok megépítéséről. ^ Hogy állnak vele? — Benyújtottuk a terveze- ^ tét. A munkaiatok — ame- ^ lyek mintegy 900 ezer forintba ^ kerülnek — a jövő évben kéz- ^ dődnek el. A lakosság sok-sok ^ társadalmi munkát ajánlott ^ fel az építéshez. 4 r y — A sportkombinat? ^ — Őszre már felavatjuk. A pálya talaja megfelelő, s a ^ csapat hazai mérkőzéseit már ^ itt játssza majd. 4

Next

/
Thumbnails
Contents