Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-19 / 143. szám
LAPZÁRTAKOR JELENTJÜK: Férfiak dacolnak a várost fenyegető árhullámmnl A dunabogdányi országúton a Duna az úr hányni, megfogni a munka végét. Ök azok a bizonyos twisz- telő, vadul csörgő — de most a gáton álló mai fiatalok. Csupa ismerős arc. A klubból ismerjük őket. Hajtanak, mindannyian, fiúk, lányok. Nem látnak, nem hallanak. Csak egyet tudnak: sietni kell, mert a Dunán a hetven centis árhullám nem vár. Izzadnak, patakokban ömlik róluk a víz. Se jobbra, se balra nem néznek, emelik a töltést. S a munka irama másokra is átragad. Mert mint mindig, most is vannak bámészkodók. Előbb itt, majd ott kézbe kerül egy-egy lapát, egy-egy talicska, egy-egy zsák. Ok is beszállnak. Van ennek az éjszakának valami különleges varázsa. Ilyen, ehhez foghatót ritkán látni. Az emberek nem közömbösek. Az emberek erre az éjszakára megszeretik egymást. Az efhberek ezen az éjszakán nagyon jók. Minden kérdésre akad egy válasz, minden üres kéz megfog egy lapátot. Mindenki mindenkit ismerősként fogad. A veszély érzete mellett, azzal együtt e z az, ami feledhetetlenné nemesíti ezt az éjszakát. A dömper bedöglik, az ember kitart Éjfélre Budakalász felől érkeznek aggasztó hírek. Éppen teherautó indul arra. Rendőrök, munkásörök. Irány — a váltással együtt — Budakalász. Varga Mátyás rendőr főtörzsőrmester karikás szemmel bámul a sötétbe. Holtfáradt lehet. Hangja rekedt. — Budakalász alsón betört a víz. Már megy a kiürítés. — Mióta van szolgálatban? — Amióta megjött az ár. — És meddig? — Ameddig tart. — Órákban? — Az ördög tudja. Nem érdekes. Csak az, hogy a víz apad-e vagy dagad ... Szentistvántelepnél gátat húznak az út mentén. Aggregátorárammal világítanak. Megállítanak. Szomjasak, inni kérnek. Nincs vizünk. Majd visszafelé hozunk. Érdekes, hogy az ember mit kibír. Az út mellett bedöglött dömper. Az már nem bírta. Kiesett a kereke. De az ember igen. Az leszállt a nyeregből, átkecmergett egy másikra és ment tovább. Azóta is hajt. Vannak, akik már több mint száz órája vannak talpon. És bírják. Valahonnan Miskolc mellöl jöttek és most Szentendréért túrják a földet. Éjjel- nappal. Zokszó, pihenő nélkül. A váltás gyorsan lezajlik. Van aki marad, csak a kofferből inget vesz elő, tisztát, átöltözik, s máris megy vissza a gátra. Mi indulunk hazafelé. Az elágazásnál valaki behajol az ablakon. — A tsz-ből ki kell hozni a disznókat! És a férfiak segítenek. Itt, ott, mindenütt, amerre csak tudnak. Hősök? Nem. Emberek. A kocsi a kapitányság előtt stoppol. Vége az éjszakai útnak. A búcsú így hangzik: — Reggel hatkor itt, találkozunk. Az óra hajnali fél hármat mutat. ★ A Nagyhídnál a szokatlan, alig pirkadó virradatban emberek verődnek össze. Fáradtak, törődöttek, alig vonszolják tagjaikat. Mellettük kanna, kosár, poharak. Valami jótét lélek teát hozott. Pazar ötlet. A meleg ital szétárad a testben. Felvillanyozza a zsibbadt kezeket, lábakat. Hűvös van. Fázva húzzák szorosabbra a kabátot. Lassanként megvirrad. Végigfut a városon a riadt hír: ez az éjszaka válságos lesz. A viz szintje már a harmincas évek félelmetes árhullámának magasságát is meghaladja. A pocsék eső rendületlenül esik. Áztatja a már amúgy is gyengülő, lassanként alattomos árral telítődő, átázó gátakat. A Duna szennyes áradata arra vár, hogy a város nyakába zúduljon. Ki tehát a gátra! Norvég közli! Vigyázat! A víz emelkedik! •— Jó estét, fiúk! — Erőt, egészséget! — így a katonák. A perc tört része alatt embergyűrű formálódik. •— Hogy megy a munka? Hogy állunk? — Köszönjük jól, ha már nem is egészen frissen. — Honnan jöttek? — Mi-e? — kérdi vissza egy mokány, fekete fiú. — Aszódról — mondja, beletörli arcát inge ujjába, úgy folytatja: — Hajnalban riadó, kocsira, aztán nyomás ide. Hát aztán most itt vagyunk. Torkot fojtogató a látvány. Tán a szürkület nagyít, de a víztömeg, a szörnyűséges víztömeg félelmetes. Olyan magasságban hömpölyög, hogy egyenest a sétány házainak tetejére ömölhetne. — Állati nagy — ejti ki véleményét nyíltan valamelyik katona. — Azért maguk becsületes munkát végeztek — krákog- ja egy idős bácsi. A Kék-Duna mellett, a inzgyüjtőakna tetejéről antenna nyúlik az ég felé. Rádiósolt. — Mi a hír? Kivel beszélnek? — A vízügyiekkel kellene beszélnünk, de nincs kapcsolat ... — és máris folytatja végtelenül ismétlődő szófolyamot: — Norvég, norvég, Norvég... itt Fémcsiszoló, itt Fémcsiszoló, jelentkezzen, jelentkezzen, jelentkezzen ... Percek múltán jelentkezik Norvég, alias Vízügyi Fő- igazgatóság. Semmi jót nem mondhat Fémcsiszolónak, a Szentendrét végő gát katonáinak: „Hetven centi emelkedés várható. Minden erőt összeszedni .. A katonák komoran hallgatják. Egyikük megszólal: — Akkor hát gyerünk . . . Pócsmegyeriek kiürítés közben A gépek már kidűltek... Repül a hír. Az egész város tudja. Feszülnek az izmok, roppan a csont. Az aggódó gondolat diktálja az iramot. Az erőltetett menetet. Az ifjúság nemcsak tvisztelni tud! A várost már belepte a sötétség. Csend és feszült várakozás minden utca. Csak a gáton zajlik a lüktető mozgás. Az Orbán-keresztnél az út mindkét oldalán tó. Azon túl, a révnél ott az aranyifjúság. Igen, igen, az aranyifjúság. Vagy, ahogy itt most éjszaka mondják, a klubbrigád. Azok a fiúk, akikről annyi... no de ne idézzük a múltat. Az igazság, a teljes igazság az, hogy ezek a fiúk és lányok szó nélkül indultak zsákot hordani, talicskát tolni, földet Figyelmeztetés: Forraljuk fel az ivóvizet! Illetékes helyről közük, hogy az áradás következtében szükségessé vált a szentendrei ivóvíznek a szokásosnál erősebb klórozása. Az egészségügyi szervek azonban figyelmeztetnek mindenkit, hogy helyesen teszi, ha az ivóvizet fogyasztás előtt minden alkalommal felforralja. Ezzel az esetleges járványveszély elejét vehetjük. Amikor az elemek tombolnak... VILLÁMTŰZ A FELHŐSZAKADÁSBAN A kedd délutáni hatalmas felhőszakadás nagyon nehéz feladatok elé állította a tűzoltókat. A Nagyhídnál állt a víz. Ha nem szivattyúzzák vissza a patakba, lehetetlenné válik a közlekedés. A dömperek, az autók csak nagy kerülővel juthattak volna a mentési területre. Miközben megfeszített erővel küzdöttek a természeti csapás ellen, a Dimitrov utcában kigyulladt egy ház. Villám csapott belé. A lakók kint voltak a földeken. A gyerekek elmentek a tehenekért. Az üres ház hamar tüzet fogott. A szomszédok és a gépállomás munkásai mentették ki a bútorokat. A szakadó eső ellenére keserves volt a tűz eloltása.. , Tűzoltóink — noha a hídnál is kritikus helyzettel birkóztak — percekkel az értesítés után ott termettek. A véletlenek összefogtak. A tűzcsap a ház előtt van, de nem volt benne víz. A tűzoltóknak lajtból kellett a tüzet eloltaniok. Nem kis büszkeséggel mesé'ték, hamarább eloltották, mintsem a budapesti hivatásos tűzoltók megérkeztek. Ezután rövid idő múlva mái- ismét a patak mellett dolgozott a szivattyú. Harcban a hüllővel Cseng a telefon. — Itt Sziráki. Eszembe jutottál. Kérlek menj ki a Rév utcához. Ott dolgoznak a „mi fiaink”. Ha még láttál „hajtást ...” — Máris megyek — válaszolom. Sürgősen kapkodom magamra a ruhát. Melegítő, csizma, egy doboz cigaretta, aztán futás. A város látszólag nyugodt, de mégis van valami a levegőben, valami furcsa, kimondhatatlan feszültség. Autók, dömperek száguldoznak látszatra össze-vissza, végső soron a legnagyobb tervszerűséggel. Az úton megállítanak. — Dolgozni? — kérdik. — Igen! — Akkor csak tessék menni. Kiérek a Rév utcához. A híd mögötti „holtágban” tetemes vízmennyiség. Most fejezték be az első homokzsáksor lerakását. — Jóestét mindenkinek! — köszönök, választ nem várva, hiszen mindenki lázasan dolgozik. Itt egy lapát. Megragadom, engem is elkap a munka láza. A következő pillanatban feloldódik bennem az a furcsa feszültség amit eddig éreztem. A munka a kielégített tettvágy feloldja a szorongást. Dömperek érkeznek. — Homok? — kérdik. — Nem. Föld! — Akkor ide! Ide forduljon és döntse lel — Fiúlc ez nem „billenős”! — hangzik a szó. Senki nem vár utasításra. Pillanatok alatt fenn van a csapat az autón. Megkezdődik a lerakodás. Ma ez a tizedik. — Te miért jöttél? Behívtak? — Dehogy hívtak, önként jöttem. — Miért? — Nem tudom. Ügy éreztem, hogy jönnöm kell. Közben a víz lassan emelkedik. Lassan kúszik felfelé, majdnem eléri már az első sort. — Figyeled öregem a vizet? Lassan csúszik felfelé, mint a fojtogatni induló hüllő. Gyerünk, rakjuk, mert baj lesz! Velük megyek én is. Csak később döbbenek rá, én is hozzájuk tartozom. Hajnali fél három. A védőzár készen áll. Indulunk tovább. Fel a nagygátra, ahol a víz már elérte a töltés szélét. Senki nem szól egy szót sem, elkezdjük rakni a „nyúlgátat”. Döbbenetes ütemben megy a munka. Verseny- futás a vízzel. — Na ez is megvan — mondja az egyik, miközben széles mozdulattal törli le a verejtéket. Ismét elindulunk. Menetközben meghalljuk, hogy a játszótéri hídnál „buzgár” keletkezett. Odaérünk. Elcsigázott emberek kifáradva nézik a bugyogó vizet. A brigád ledobja a kabátját. Nekilát. Új erőre kapnak az elcsigázottak is. — Na ez is megvan! Most mit tegyünk? —* Menjetek aludni. Ma éjjel újra pihent emberekre lesz szükségünk. — De ha kell, még birjulc! — erősködnek. — Nem, most az a legfontosabb, hogy pihenjetek. Furcsa, de egy kicsit megsértődnek. De végül mégis belátják, hogy ez az ésszerű. — Éste találkozunk! — csak ennyit mondanak, hely és időpont-megjelölés nélkül. És valóban, a hajnal ismét a gáton találkozott velük. (ff) dr El esiö vésze t A városi tanács értesíti a lakosságot, hogy Szentendrén a katonai lőtéren június 19-én, 21-, 22-, 23-, 24-, 25-, 26-, 28-, 29- és 30-án reggel 7 órától este 10 óráig éles lő- gyakorlatot tartanak. A lőtér veszélyességi határán fel- áUított figyelmeztető táblák mögötti területre a megjelölt napokon belépni szigorúan tilos és életveszélyes. — Orvosi ügyelet. Szombat déltől hétfő reggelig a város ügyeletes orvosa dr. Gyer- kó János körzeti orvos (Április 4 u. 5.). — Állatorvosi ügyelet. A járás ügyeletes állatorvosa dr. Patócs András körállatorvos, Tahitótfalu. Az ügyelet a város területére nem vonatkozik. MOZI Ma a filmszínházban A csillagok alatt című spanyol filmet vetítik. A kertmoziban A kőszívű ember fial című kétrészes színes magyar filmet adják. Vasárnap a matinén a Hóvihar című film kerül vetítésre.
