Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-19 / 143. szám

Á9ó5. JÚNIUS 19, SZOMBAT rm utó K-Jtírtap Gépkocsiügyintézők - ha vitatkoznak Autó nélkül nagy területeket bejárni, értékes munkát végez­ni ma már nagyon nehéz. A lovaskocsi anakronizmus, s aligha felel meg életünk gyors ütemének. Mégis, a váci vér­ellátó állomás húsztagú brigád­ja azzal járta be körzetét vér­adásokkor. Valamit javult helyzetük, amikor a gödöllői vérellátó állomás kocsit kapott és jó szomszédhoz illően meg­osztotta kilométereit. Hanem a dupla munka nem tett jót az amúgyis gyenge Garantnak és múlt év decemberében vég­képp beadta a kulcsot. A gödöl­lőiek kaptak helyette egy fur­gont, de már nem segíthették a váciakat, időközben úgy megnőtt a saját területük, öt járás és két város tartozik hoz­zájuk. A váci kórházhoz tartozó vérellátó állomásnak éppúgy, mint a többi megyei egészség- ügyi szervnek szakmailag az Egészségügyi Minisztérium, minden más szempontból a me­gyei tanács a felettes hatósága. Az Egészségügyi Minisztérium ígért nekik egy, a mentőktől leadott, de főjavítás után még más célra kitűnően megfelelő Nysát. Mindehhez azonban cse­rekocsit kértek. A váci állo­más kéréssel fordult tehát a megyei tanács gépkocsiügyin­tézőjéhez, hogy írják át ne­vükre a gödöllőiek leállított Garantját, legyen mit leadni, ö nemigen akarta ezt a kérést teljesíteni, azzal érvelt, hogy így csökken a salát gépkocsi- állományuk. Végül mégis hoz­zájárultak, de addigra a mi­nisztérium a váciak helyett másnak adta a Nysát. A megyei tanács és felettese, a minisztertanács titkársága génkocsielőadói egybehangzóan kijelentették: felesleges volt a váci vérellátó állomás génko- csiátiratási kérelme. Ahhoz, hogy az Egészségügyi Minisz­tériumtól másik kocsit kapja­nak, nem volt szükségük csere­autóra, túlbiztosították magu­kat. Viszont az Egészségíigvi Minisztérium gépkocsiügyinté­zője határozottan kijelentette: kocsi csak csere ellenében jár. Kevés a közületi autó, több egyelőre nem Is lesz. Biztos, hogy jól meg kell fontolni mindegyik sorsát. Ha nehezen is, de a váci vérellátó állomás megkapta a gödöllőiek Garant­ját cserekocsinak. Igaz, ezzel nem sokra ment, várnia kell — ki tudja meddig — az új kocsi- kiosztä'srär ~ ~ ~ ~ Nem a mi feladatunk eldön­teni: személyeskedés, vagy a rendeletek rossz értelmezése okozta a bonyodalmat. Egy azonban biztos: a váci vérel­látó állomás ismét gépkocsi nélkül maradt. K. M. Isméi kapós a kaszanyél Borsod megyében, a Bükk- hegység déli lábánál fekvő hegyvidéki községekben, Cse­répfaluban, Cserépváralján, Kácson, Biikkzsércen évszá­zados hagyományai vannak a fafaragásnak. Az itt lakók a messzi alföldi vidékre is szállították a maguk faragta kapa- és kaszanyeleket. A gépek elterjedésével a fa­faragó mestereknek mind ke­vesebb munkája akadt. Most azonban, hogy az esős időjá­rás sok helyütt lefektette a gabonát, s több kaszásra lesz szükség, újból teli van a ke­zük munkával. Még az al­földi vidékekről is érkeznek megrendelések. Eddig több mint ezer kaszanyelet fa­ragtak ki a hegyvidéki mes­terek. Szakmunkásból — segédmunkás Miért mennek más pályára a mezőgazdaságot tanult fiatalok ? A mezőgazdasági szak­munkás-kérdéssel kapcsolat­ban nemrég arról írtunk, hogy a Pest megyei állami gazdaságok ez idén száz tanulót szerződtetnének, de egyetlen jelentkező sem akadt. Erre reflektált Űri PERMETEZŐK (Foto: Tenkely) Lovasszálló N agyvázsonyban Nagyvázsony ban már ide­genforgalmi nevezetességnek számít a lovaglóiskola. A fokozódó érdeklődés láttán a Veszprém megyei Tanács Ide­genforgalmi Hivatala a Kini­zsi-vár szomszédságában levő egykori Zichy-kastély mellett berendezte az első lovasszál­lót. A most megnyílt húsz­szobás szálló a kastély oldal­szárnyában kapott helyet. Kutyafej az agyagházikón Kőkorszakbeli lakótelep maradványaira bukkantak a régészek Röszkén A Csongrád megyei Röszke község határában kőkorszak- beíi lakótelep nyomaira búk-' kantak a szegedi Móra Fe­renc Múzeum régészei. A leletek tanúsága szerint az itt megtelepült néhány család négyszer-ötméte- res alapú házakban la­kott, s a kezdetleges földművelés jnellett a gyűjtögető halász- vadász életmód biztosította megélhetésüket. Az ásatások alkalmából előkerült mintegy hatezer éves tárgyak közül különösen értékes egy úgy­nevezett „házmodeli”-töredék. A tíz centiméter hosszú kis agyagházikón szépen kiké­pezték az egymásba csapol tetőgerendákat. Az oromré szén kutyafej látható. Ez az akkori néphit sze­rint „a rontás ellen óvta” a ház lakóit. A kis modell a ház áldozó hely-tartozéka lehetett, töbl más, most előkerült, mági kus rendeltetésű tárggyal, is tennőszoboirral, oltárkával mécsesekkel és csontéksze rekkel együtt. lüliek tekintetével méreget­nek. — Nézelődünk. — Ja. Azt lehet. Hé, felrak­hatják a téglát! — kiáltja egy TEFU-kocsihoz a nagyobbik. Megnézzük. Férfi ez, vagy gyerek? Munkás vagy csavar­gó? A kölyökarcot megbontja két kezdődő ránc a szem alatt. Izmos, magabiztos, hátul lyu kas a nadrágja. — Ki vagy te? — A Józsi. — Józsi, a nagyfőnök? — Én vagyok a főnök. Én vagyok a legerősebb. Tudok számolni. — Hány éves vagy? — Tizenöt. — Nyílt gyerek- vigyor. Parancsol, tárgyal az ügyfe­lekkel, adminisztrál, elszámol. Sódert lapátol a családi sza- maraskordéra. Apja néha elő­bukkan egy kordbársony bri- csesznadrágban a kis kunyhó­juk mögül. Egy asszonyság, a vevő, úgy tesz, mintha tudná, hányadik tégla került fel a kocsira. Letelepszünk egy kőkupac­ra. A TEFU sofőrje mellénk. — Abban a Villa Negrában lakik ez a család? — Á, dehogy. Házuk van a Fujtáséknak Máriavölgyben. Aranybánya ez a szemétbá­nya. Fizetség nincs, de ami el­adható — építőanyag a hely­belieknek, fém a MÉH-nek — az ára nekik jut. Kevés tég­lát kap a TÜZÉP, hát viszik innét a maszekok feleáron, harmadáron. — Járnak ezek a gyerekek iskolába? — A Józsi a hetedik után maradt el. De tán a többi test­vére még annyit sem jár ki. Ahogy ezeket nevelik! Lefékez a gyerek viharvert kerékpárja. Szállítócédulát lo­bogtat: rendben, pilótabácsi! — Te, mondd. Mindig ezt ikarod csinálni? — Egy francot. Motorszere­lő akarok én lenni. Szeméttelepek valószínűleg ötven év múlva is lesznek. S nem baj az sem, ha egy ügyes bérlő kissé aránytalanul meg­szedi magát. (Nyilvánvaló, kü­lönben nem is csinálná: tisz­tább, kényelmesebb helyre menne, átlagfizetésért.) De az már baj, ha gyermekeit dol­goztatva, azok életét töri de­rékba, még palántakorukban. A koraöregségében is bájos Jóska elláthat-e a szamaras- kordé, a kátránypapírral fe­dett viskó mellől a csillogó strádáig? Ha felnéz a gépma­darakra, szemébe fújja a szél a piszkot. S messze, még vagy ötszáz méterre a piros tetejű házikó, ameddig fel kell töl­teni a talajt. „Tíz év van még ebben az üzletben.” A gyerek és a szülő életmódja össze­függ. Budaörs háromnegyed részét, optimálisan számítva, gyökeret eresztettnek tartja a helyi közvélemény. A fenn­maradt egynegyed életéről úgy is képet nyerhetünk — ha megnézzük a gyerekek felől. Egy részükkel nincs komo­lyabb baj. És akikkel van? Jóska és társai? B. J. tízéves forma kislány: — Nem szeretem apámat! Részeg. Az élet fintora, hogy Polgár Rózához, a községi gyermek- védelmi bizottság tagjához éppen két kiskorú pártfogolt- ja tört be. Találkoztunk egy fiatalasz- szonnyal, ki néhány éve, tizen­három esztendős korában ma­radt ki — a harmadik általá­nosból. Bandur Aladár, az X. számú általános fiúiskola igazgatója, a községi Hazafias Népfront elnöke: A fälll HCm köt, hanem át­ereszt. Ha felköltözik Pestre húsz tanuló, legtöbbször kitű­TÚZOKLESEN A nyár elején is szólnak a puskák a hajdúsági mező­kön és erdőkben. A hazai és külföldi vadászok ritka zsákmányra, az Alföld nagy testű madarára, túzokra les­nek. A Hortobágy szélén, va­lamint a Kőrös menti földe­ken eddig 12 szép túzok­kakas került puskavégre. községből egy fiatalember, Szabó Sándor szakképzett mezőgazdasági munkás, ez idő szerint a budapesti Má­jus 1 Ruhagyár segédmunká­sa. Leveléből idézünk: „Mikor a szakképzettséget kérdezték Pesten a munka- közvetítőben, és azt felel­tem, kertész, csak néztek rám, én meg lehajtottam a fejemet, úgy mondtam, hogy segédmunkásnak mennék az iparba. Hazudnék, ha áztat­nám, hogy megtagadom a szakmámat, szép és tetszik. Még most is visszamennék...” Két csalldás Most itt ülünk Úriban Sza­bóék konyhájában, az óra fél tizenegyet mutat, a Sanyi fiú ebédel, mindjárt indul az autóbusz, ma délutáni műszakos. Siet anyagot moz­gatni a gyár egyik szabásza­tában. Mamája elénk tere­get két bélyeges papírlapot, a fia szakmunkás-bizonyítvá­nyait. Mind a kettőt a villá­nyi mezőgazdasági szakis­kola állította ki 1962 június 14-én. A 290. számú azt bi­zonyítja, hogy a szőlőtermelő- és borkezelőszakmában, a 328. számú pedig, hogy a gyü­mölcstermelő- és faiskolai kertészszakmában tett vizs­gán jól megfelelt. Háromévi tanulóidő alatt két képesí­tést szerzett. A Kátai Állami Gazdaság sápi üzemegységé­ben töltötte le tanulóidejét. Vizsga után is oda osztották be. — Ezerkétszáz forintnál egyik hónapban sem kap­tam többet, de az iparban a fiatal szakmunkások ennél jobban keresnek, nem napi tíz, vagy még ennél is több, munkaóra mellett. Aztán a gazdaságban nincs különb­ség a szakmunkás meg a szakképzetlen bére között. Ez — nem is tagadja — csalódást keltett benne. Ügy hallotta az iskolában, a szak­munkás bére nagyobb. No­vemberig dolgozott a szőlő­ben, akkor behívták kato­nának. Idén februárban sze­relt le, nyomban jelentkezett régi munkahelyén. — Tíz napon keresztül át­jártam Sápra, anélkül, hogy beosztottak volna. Végre azt mondták, legyek raktá­ros, pedig én úgy reméltem, képzettségem alapján, hogy megtesznek csapatvezetőnek. Azt mondták erre, fiatal va­gyok még hozzá, nem lenne tekintélyem. A raktárosság meg nem a szakmám, óriási felelősséggel jár, nem vál­laltam. Nem mertem. A fizetése havi 1300 forint lett volna. Most ugyanannyit keres, de 150 forint az úti­költsége. — Szeretnek, megbíznak bennem — nem elégedet­lenkedik. Ám: — Szeretnék idén bejutni a kertészeti tech­nikumba.,. Hinni kell nyílt tekinte­tének, őszinte hangjának, Szabó Sándor ragaszkodik tanult mesterségéhez, olyan falusi fiatal, aki a föld Eggyel több első osztály Új műhelyek, laboratóriumok a váci gépipari technikumban műhelyek és laborató­riumok készülnek. Nem véletlen, hogy az or­szágos műszaki tanulmányi verseny döntőjét — ahol 23 technikum legjobb tanulói mérték össze erejüket — ép­pen itt rendezték. Az sem véletlen, hogy az első és má­sodik helyezést a váciak vitték el. Jó munkájáért a tanári kar két tagja ka­pott kitüntetést, és többen pénzjutalmat. De a legnagyobb elismerés az, hogy az iskolából kikerült tanulók az életben nagyszerűen meg­állják helyüket. sz. m. mellett akar maradni, ha el is ment, visszavágyik, vissza is térne. — De a szakmámban aka­rok dolgozni, azért tanultam, szakmunkás vagyok. Valószínűleg kapna vala­merre a szakmájában is mun-, kát, csak messzire nem men­ne. Amit keres, haza kell ad­nia, szükség van rá. Aztán meg ragaszkodik a róla gon­doskodó édesanyjához, nem megy távolra tőle. Inkább két szakmai képesítéssel na­ponta két órát buszozik Úri­tól—Budapestig oda-vissza, és segédmunkás. Reméli, hogy csak egyelőre. — Tanulótársaim közül, jó, ha mutatóba maradt egy-ket­tő a kátai gazdaságban — ezt szomorúan mondja. Ezt meg aggodalommal kérdi: — Mi lesz a szakmai utánpótlással? Kikérik a munkakönyvüket Az érem mások oldaláról pedig a Kátai Állami Gazda­ság központjában tájékozó­dunk. Szabó Sanyi kiváló ta­nuló volt, sajnálják, hogy el­ment. Ettől függetlenül: — Manapság a gyerekek nagy igényeket támasztanak, különösen, ha már szakmun­kások lettek — állapítja meg Antal Dániel, a gazda­ság vezető bérelszámolója. — Mind rögtön valami veze­tőállást akar, a bért pedig ke­vesli, csalódott, elkedvetlene­dik aztán kikéri a munka­könyvét. A tanulók úgy tudták, hogy mint szakmunkások 5—10 százalékos pótlék illeti meg őket. — Nem, ilyen általános rendelkezés nincsen, bár né­mely felső szerv javasol va­lami ilyesmit, csakhogy ugyanakkor senkisem növeli béralapunkat. Különben a gazdaságban csapatban dol­goznak a szakmunkások, együtt a többiekkel. A bért a csapat teljesítménye alapját! ál’apítjuk meg, hogyan kap­hatna így többet ugyanazért a teljesítményért és munká­ért az egyik vagy a másik. Ez igazságtalanság lenne. A végzett tanulóknak ellen­kező a véleménye. — Igen, azt kérdezik, „ak­kor minek tanultunk három évig?” Hivatalos álláspont szerint azért, mert aki tanul, többet tud, tehát jobban és többet dolgozik, ezáltal pe­dig nő a teljesítménybére. Ez csupán elméleti. Az egyesek eredményes munkája ugyanis legfeljebb a csapat jövedel­mét gyarapítja, abból az egyénnek csupán kis hányad jut. Különben sem lehet ki­számítani egy-egy ember tel­jesítményét a csapatban. Min­ket pedig a bérelszámolási utasítások kötnek. Huszonkilencből maradi kettő A Kátai Állami Gazdaság 1959. óta 32 mezőgazdasági szakmunkás tanulót nevelt. Közülük idén három végez. Hol van a többi huszonkilenc? — Kettő nálunk, a többiek elmentek. Nem, személyük ellen sem­mi kifogás nem volt, mind saját akaratából távozott, a gazdaságban elégedettek vol­tak munkájukkal, különben is úgyszólván valamennyi jó tanuló volt. Kifejezetten ragaszkodtak szakmájukhoz, más munkát nem végeztek, kevesellték a bért és aki csak tehette, több jövedelemért más helyre ment. Csupa olyan falusi fiatal­ró’ van szó, aki a mezőgazda­ságban akart élni. Csak né­hánynak sikerült: Szarvas Gá­bor például a jászfelsőszent- györgyi tsz állattenyésztési brigád vezető je lett. Akad más, aki hazament falujába és a tsz-be állott. Egy-kettő Pes­ten dolgozik, félig-meddig a szakmában, Szőlőszeti Kutató Intézetnél, pincegazdaságban. Többségük azonban „bejáró” lett. Szakmunkásból — se­gédmunkás. Egyik sem ezt akarta. Visszamennek-e va­laha a földekre? Szokoly Endre / nő, jeles rendűek — szüleik^ rendezett körülmények között^ éltek itt, de engedtek a fövá- ^ ros vonzásának — helyükbe^ húsz közepesnél rosszabb ke- 2 rül. A legutóbbi hét újonnan 2 beiratkozott gyerekből négy $ értelmi fogyatékos volt, három ^ bukott. Nálunk a kilencszáz^ tanulóból nyolcvan gyógype-^ dagógiás: négy ilyen osztá-^ lyunk, egy napközink műkő- ^ dik. Vannak családok, ahol ^ a szellemi fogyatékosság is-2 métlődik a testvéreken —2 ital. Lehet, hogy túl pesszi-J mista a kép, amelyet leírtam.!; De iskolai eredményeink — ^ egy nappali és egy felnőtt £ gimnázium beindítása stb. —2 a rendezett Budaörsre vonat-2 koznak. A nehézségek pedig2 bepillantást adnak a község^ „átmeneti” lakosságának „ide-£ iglenes” életformájába. Hauser József, a II. számúd általános iskola igazgatója: ; — Az idén szeptember ótaj a nyolcszázhúsz tanulóból! Pestre költözött negyven, sj jött körülbelül ugyanennyi. Nehéz ilyen magas fluktuáció J mellett... A veszélyeztetett; környezetben élőknél — több-! nyire újonnan jött szülők^ gyerekei — nem a nyomor; dominál, gyakran túl sok ^ pénzt kap a gyerek. A leg-2 szélsőségesebb családi bajok: \ többnejűség lakáson belül, \ iszákosság, bűnözés. Most ^ mentettem fel egy tizenöt éves £ fiút, öt általánost végzett. Két ^ húgával sem lesz jobb. Velük ^ egy utcában lakik az a csa- J Iád, ahol a szülők a gyerekek-^ kel együtt isznak. És mindez^ nem tanyán, hanem a főváros^ szomszédságában. PcrSZC, ez nem a zöm, de nálunk megforduló nyugati ^ fotóriporterek számára mégis J ez a téma. í Padányi Anna — j Dozvald János ^ Jó szakemberekre mind na- ^ gyobb szüksége van szocia- ^ lista iparunknak. Ezért hárul ^ nagy feladat a váci Lőwy Sán- ^ dór Gépipari Technikumra. Ez í az iskola már eddig is 2 2 sok eredményt könyvelhet | Cl* 2 hiszen sok jó munkaerőt, ta­f nult ember bocsátott útjára. ^ A jövő tanévben az eddigi ^ négy első osztály helyett ^ ötöt indítanak, s a gépipari ta- £ gozat mellett híradástechni- ^ kai tagozat is kezdődik. Több ^ lesz a kollégiumi hely is. ^ Kétmillió forintos költség- gél kitűnően felszerelt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents