Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-26 / 122. szám
4 1965. MÄJÜS 26, SZERDA „Fűben, fában az orvosság..." A vadon termő növények | gyógyhatását már az ókor embere jól ismerte. Sok fü-, virág-, gyümölcsfőzet gyógyított és enyhített fájdalmakat, görcsöket. Megnyugtatta a hevü- lőket, serkentette a lassan mozdulókat. Hazánknak gazdag gyógynövényflórája van. Gazdag hatóanyagtartalommal rendelkeznek. Ezért külföldön is keresett és megbecsült a magyar gyógynövény. A modern orvostudomány nagyszerűen felhasználja a gyógynövényekben rejlő természetes gyógyító anyagokat, és a gyári készítmények mellett, mint kiegészítő gyógyszereket alkalmazza. A gyógynövényekkel történő kezeléstől nem szabad gyors eredményt várni. Hatásuk lassúbb, mint a kémiai gyógyszereké, de az orvosi tanácsra és orvosi ellenőrzés mellett tartósan alkalmazott gyógynövénykúra tartós hatást eredményezhet. Hangsúlyozzuk: ezt a kezelést is csak az or- j vos tanácsa szerint, és ellen- i őrzésével használjuk, fémszabad elfelejtenünk: sok betegséget egyedül a tea vagy gyógynövényfőzet nem gyógyít. Viszont megfelelő kémiai gyártmánnyal együtt, például egy gyógytea, ami erősít vagy megnyugtat, kiváló kiegészítő lehet. Gyógynövény-kereskedelmünk rá van utalva a lakosság gyűjtőmunkájára, az úttörők segítségére. Ez a gyűjtés nagyszerűen beilleszthető a napi munkába. A gyűjtés irányítói a földművesszövetkezetek. Ök vásárolják meg a gyűjtött anyagot, s tanácsokkal és felvilágosítással előmozdítják a gyógynövénygyűjtést. Nyáron virágokat — ökörfarkkórót, bodzavirágot, hárs- virágot, kamillát és zöld növényzetet, ősszel például mákgubót gyűjtenek. Ismeretes a | csipkebogyó magas C-vitamin tartalma. Lekváron kívül üdítő és erősítő tea, továbbá szörp, ürmös és — Viroma néven — gyógyital készül belőle az érbetegségben szenvedők számára. A mákgubó a morfium alapanyaga. A legfontosabb gyógynövényeket gyógyszer- gyáraink dolgozzák fel. A Her- bária Vállalat kezelésében szaküzletek működnek. Ha üzletben gyógyteákat vásárolunk, pontosan alkalmazkodjunk a csomagoláson feltüntetett elő-' írásokhoz. Minden teának pontos elkészítési módja van: egyiket forrázni kell, másikat főzni, harmadikat meg csak áztatni. Ha nem megfelelő módon készítjük el, a hatása elmarad. „Fűben, fában az orvosság...” | — mondták a régiek. Ne hagy- | juk az értékes gyógyanyagot, j nemzetgazdaságilag fontos ér- I téket elveszni, hanem a földművesszövetkezetek irányítá- j sával magunk és az egész ország hasznára gyűjtsük a i gyógynövényeket. I Sz. M. ß Úttörők néprajzi találkozója Aszódon Az ország első fővárosi—vidéki úttörő néprajzi találkozójára került sor vasárnap az aszódi Művelődési Házban. Aszódra látogattak a fővárosi XII. kerületi Lékai János úttörőház, valamint a galgamá- csai nép játékkutatók szakkörösei. A házigazda szerepét az aszódi úttörő nép játékkutatók töltötték be. A találkozó P. Vitális Ilona politechnikai tanár kezdeményezésére jött létre, s nagy segítséget nyújtott Kresz Márta tudományos néprajzkutató. Támogatta a kezdeményezést a galgamácsai í Dudás Juli néni is, aki kis- 1 lánykorától kezdve rajzban, versben és Írásban örökíti meg faluja népi szokásait. Kedves külföldi vendéget is fogadhattak a népjáték- kutató úttörők Aszódon, a jelenleg hazánkban tartózkodó Holger Frykens- tedt stockholmi egyetemi docens személyében, aki Kresz Mártának, a Néprajzi Múzeum tudományos munkatársának kíséretében érkezett a községbe. Különösen tetszett a stockholmi professzornak a galgamácssi gyermekek lakodalmas táncjátéka. De elismeréssel nyilatkozott a szín pompás kiállításról is. KÖNYVESPOLC „SZÉP OTTHON“ Tavaly nagy sikert aratott a Magyar Nők Országos Tanácsának művészi kiadványa, a „Szép otthon”. Nemrég látott napvilágot a könyv újabb kötetei, mely az előzőhöz hasonlóan, a modern lakáskultúra és iparművészet kérdéseit tárgyalja. A gazdagon illusztrált, több, egész oldalas színes fotóval díszes album cikkei közül kiemelkedik Koós Juditnak a modern ülőbútorokról szóló írása, Gulyás Dénes festőművésznek a lakás világítási problémáit tárgyaló cikke és Molnár László igen tanulságos értekezése a családi ház berendezéséről. Dr. V ajkai Aurél a bakonyi és Balaton környéki bútorokról írt tudományos pontossággal, egyben élvezetes, mindenki számára érthető, szép stílusban. Felsorolni is nehéz mindazokat a témákat, amelyekkel a kiadvány foglalkozik, s amelyeknek tanulságait tíz és tízezrek kamatoztatják. Szó van, könyvünkben az erkélyről, az üveg-, a kerámia- és a porcelántárgyak, a textíliák szerepéről a modern otthonban, a fonott bútorokról, a könyvek megfelelő elhelyezéséről. Külön rovat tájékoztat a hazai és külföldi iparművészet időszerű kérdéseiről. Két hosszabb írás a szovjet, illetve az angol lakberendezés iparművészeti megoldásait ismerteti; ezek felettébb hasznosak a szakmabeliek számára is. A kiadvány a Kossuth Kiadó gondozásában látott napvilágot. Szerkesztője, Molnár László már az újabb kötetek anyagán dolgozik. Az ő munkája a művészi képszerkesztés, a fotók és grafikák ízléses elrendezése, aminek révén az album könyvművészeti szempontból is értékes alkotás. a. t. A jó tanulmányi eredmény titka a szorgalmas tanulás. A tanév utolsó napjaiban mégsem árt jóbanlenni a kéményseprő bácsival (Foto: Takács Pál) J UE—40 Négykerékmeghajtású traktor A Vörös Csillag Traktor- ' s mindenütt felhasználható, gyárban elkészült a 40 lóerős t ahol a 65 és 90 lóerős D—4—K UE—40 típusú traktor négy traktor ereje felesleges. Az mintapéldánya, az UE—28-as UE—40-nek a D—4—K-hoz í traktor megerősített változata, j hasonlóan mind a négy kereke j Az új traktor teljesítmé- j csatlakozik a hajtóműhöz, s I nye 12 lóerővel nagyobb az összkerékraeghajtás igen a réginél, [ stabillá teszi a gépet. Békavadászat Űj módszerrel dolgoznak a szegedi békavadászok. Régebben hálókkal fogdosták össze a kecskebékákat, most éjszakánként indulnak vadászatra, s erős fényű zseblámpákat visznek magukkal. A hirtelen felvillanó fénytől a békák szinte megdermednek, s kézzel szedik össze őket. \t ehéz felhőként szállt rám a magány. Nem i \ lassan, fokozatosan, hogy megedződjék benne a lelkem, — hanem váratlanul, hirtelen. Szobámban a tárgyak ellenséges, fenyegető rémekké váltak. Az emberekre nem mertem ránézni, mert attól féltem: ők fordítják félre fejüket, ha közeledni látnak. Borzongatóan sivár és kegyetlen a kisváros, ha az ember kiszakad megszokott közösségéből és kicsúszik lába alól a talaj. Mész az utcán és nem tudod feloldani a benned torlódó feszültséget. Minden ház, minden ablak és minden tekintet ismerős, de nem találsz gyógyító egyedüllétet, sem barátságot, csak hideg magányt. Régi munkahelyemről hirtelen el kellett mennem; minden, ami értelmet és biztonságot adott számomra, megszűnt. Lakásomba úgy surrantam be. mint a tolvaj s rettegtem, hogy valakivel találkozom. Riasztott az egyedüllét és minden találkozás. Az éjszakáknak nem volt vége, a szekrény és a virágállvány egész éjjel szótlanul nézett. Tudtam, hogy az élettelen tárgyakban, valahol a molekulák, az atomok mélyén parányi elektronok száguldanak s arra vártam, hogy valamelyik tárgy, valami torz dialektikai törvénynek engedelmeskedve, életre kel. S megvált a magánytól. t ztán, ilyen körülmények között, egy épí- jTM tőipari vállalatnál kaptam állást. Munkaköröm nem volt túlságosan jelentős; az örökké akadozó, késlekedő építkezéseket kellett nyilvántartanom, s a határidők elhúzódásáért, a felsőbb szervek részére, megfelelően fogalmazott, bár elég sablonos kifogásokat találnom. „Maga úgyis íróember volt, — mondták az építésvezetők —, hazudjon valamit. Valami hatásos és testhez álló kifogást.” Nem nagy választékom akadt a mentőköz rülmények felsorakoztatása terén; főleg munkaerő- és anyaghiányra lehetett hivatkozni, ami persze nagyjában igaz is volt, csak éppen hozzá kellett volna írni, hogy a tisztelt építésvezetők és munkavezetők vajmi keveset lesznek a munkaerő- és az anyagellátás megszervezéséért. Nem ugathattam persze, hiszen még vak- kantani se mertem. Csak írtam engedelmesen, mikor a „műszakiak” hó vége felé ráütöttek a hasukra és bemondták az építkezések készültségi fóliát, s számítottam a túlteljesítést és a prémiumot, holott tulajdonképpen nem adott volna egyetlen épeszű kapitalista sem az egész műszaki gárda munkájáért egy fillér prémiumot, hiszen az építkezések csaknem mind felében, harmadában álltak. Nem tudom ma hogy van, annak idején ez így volt. a hétköznapok elmentek valahogy; munka /«. után leöntöttem egy-egy fröccsöt a kőműveslegényekkel. Azoknak nem én írtam a normáját s közülük egyet se érdekelt valójában a történetem. De a vasárnapok kegyetlenek voltak. Egyik vasárnap délelőtt végighúztam a városon, s bementem munkahelyemre. Tavasz felé járt, ilyenkor az egyedüllét, a számkive- tettség még gyötrőbb talán, mint máskor. Bár munliám nem adott semmi örömet, kielégülést, gondolataimat mégis bilincsbe verte ideig-óráig, s ehhez a módszerhez folyamodtam. Kimutatást készítettem-e, vagy valami számítást — nem tudom. A szombatról megmaradt cigarettafüst s rendetlenség időnként azt az érzést keltette bennem, hogy hétköznap van ma is, s egy kissé feloldódott bennem a feszültség. Fütyöltem és zörögtem, hogy elűzzem a magányt s azt higgyem, hogy nem vagyok egyedül. Egy ideig sikerrel harcoltam önmagámmal, aztán lassan belefáradtam a küzdelembe. Délre járt. Az ablakon tavaszi fények szaladgáltak, a szomszéd templom harangja kíméletlenül zengte el a vasárnap déli muzsikát, én pedig fáradtan néztem ceruzám hegyét. Aztán rámszállt, rámborult s fojtogatni kezdett a csend. Azon a ponton voltam, hogy megsemmisül bennem az qlet. S abban a pillanatban valami zörej ütötte meg a fülem. F inom, alig hallható zörej volt, hirtelen azt sem tudtam, honnét származik. Csak amikor néhányszor megismétlődött, akkor ébredtem rá, hogy a fásládában zörög valaki. Illetve valami. Apró fűrészt utánzóit a hang; egér. Furcsa, de szentigaz, mikor megtudtam, hogy egér rágcsál a fásládában, hirtelen minden egyébről elfeledkeztem. Csak egyet éreztem: meg kell az egeret kaparintanom. Ne nevessenek ki, nincs ebben a történetben semmi nevetséges, s főleg semmi vidám. En abban a pillanatban vadásszá, üldözővé váltam. Odasvrrantam a ládához, s óvatosan fölemeltem födelét. A láda tele volt fahasábokkal. Nem láttam az egeret, valahol ott lapított félénken, a láda mélyén. Érthetetlen harag vett rajtam erőt, amit akkor nem elemeztem. Bosszankodtam, hogy nem látom ellenfelemet. Mert ellenféllé i:ált már számomra a parányi, kapargáló jószág, sőt ellenséggé. Akkor nem gondolkoztam rajta, hogy miért. Később azzal magyaráztam: oktalanul megtámad mindent és mindenkit az ember, aki és ami eltér a szabálytól. Az egér számomra szabálytalan jelenség volt akkor és ott az irodában; valami belső parancsot kaptam, hogy vegyem fel ellene a harcot. Megrugdaltam a ládát, vajon nem tévedtem-e? Nem. nem tévedtem. Az egér jelentkezett; sürgős kaparászás volt durva fenyegetésemre a válasz. A kaparászásban már félelem volt és rémület. Undor fogott el és harag. Haragudtam, hogy elrejtőzik előlem, s nem tehetek ellene egyelőre semmit. Am tudtam, hogy kezemben van. Lassan felvettem a láda mellől a vaskampót és megkezdtem a tervszerű támadást. t eemeltem s kidobtam az egyik fahasábot. Ía Az egér a zajra újabb zörgéssel válaszolt. Utána elhallgatott; finom érzékkel megsejtette a közelgő vészt. A kampót ütésre emeltem és újabb fadarabot dobtam ki a ládából. Az egér n<tm mozdult, most már biztosra vette, hogy fenyegető ellenség tartózkodik közelében. A csend, a taktikázás felháborított. Most újból megzörgettem a láda oldalát. Erősen és kíméletlenül. Halk cincogás jött a búvóhely mélyéről, halk cincogás, mely elárulta, hogy a parányi lény már érzi sorsát, félti csöpp életét. A menekülő élet szánalmas zaja nem enyhítette meg szívemet. Most már szerettem volna minél előbb látni az ijedt, menekülő hang gazdáját. Egy, kettő, három... — egymás után repültek ki a padlóra, most már rendületlenül, vérszomjason, kegyetlenül a fahasábok. Az utolsóelőttinél szürke kis csomó szökkent a magasba. Csaknem felkiáltottam, majd hirtelen rácsuktam a ládára a tetőt. J7-ifújtam magam, s rendeztem érzéseim, IV gondolataim, a harc utolsó felvonása előtt. Elhatároztam, hogy kilépek a passzivitásból, támadni, ütni fogok. Az utolsó fahasáb már nem adott elég búvóhelyet az egérnek, le kellett mondania arról, hogy elbújjon szemem elől, menekülnie, ugrálnia kellett. A menekülés azonban nem kecsegtetett reménnyel. A láda magas volt, s bár az egér elkeseredésében meglepően magasra szökkent, nem érte el a láda peremét. S én ütöttem. Ütöttem sűrűn, megállás nélkül. Első ütéseim nem találtak célba. Az eper vinnyogva menekült, szaladt, ugrott, s megkísérelte a lehetetlent. Aztán a vas egyszerre eltalálta. Az első ütés után összezsugorodott, nyilván ő is azt hitte: itt a vég. Am az első csapás nem volt még halálos. Egy pillanat múlva az egér újra magasra dobta magát, apró lábai hihetetlen erőt fejtettek ki, a csöpp test csaknem átcsúszott a láda peremén. Talán, ha akkor megkönyörülök rajta, míg megmenekül. De a harcot már nem bírtam abbahagyni, a vasat kezemben már nemcsak torz vadászszenvedély mozgatta, hanem valami titokzatos, érthetetlen gyűlölet. Aztán magamhoz tértem. Az arcom verejtékes volt, a homlokom hideg. A kezem reszketett és reszketett a lábam is. Leültem egy székre és megtöröltem homlokom. Néztem a szürke, elnyúlt állatot, amely ott hevert mozdulatlanul a lábam előtt. Vártam, hogy mozduljon s megszólaljon vékonyka hangján. De nem volt semmi, csak az egyedüllét és a csend. Nyomorult, szánalmas lénynek éreztem magam. mj egöltem az egyetlen életet, amely meg- 1Y1 osztotta velem a magányt. András László
