Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-23 / 120. szám
PEST MEGYEI ^trfap 1963. MÁJUS 23, VASÁRNAP CEGLÉDI ÚJ LEGENDA... Egy gyár, mely lelkesedésből épült A futó látogató is megérzi Cegléd utcáin, hogy ebben az alföldi „paraszt-varosban” új történelem kezdődik. Az utak, utcák szélén tátongó árkok, melyekbe a vízvezeték-hálózat csöveit éppen napjainkban helyezik el; a kész és féligkész emeletes házak, s a város fölé emelkedő impozáns víztorony kéretlenül is elmondja, hogy Cegléd elérkezett a modern értelemben vett városi lét. kapujába. Azt azonban, hogy ez a kapu már kitárulóban van, csak az láthatja, aki legalább ariy- nyi fáradságot vesz magának, hogy felmerészkedjék a regy- venhat méteres víztorony gombakalapjáig. Körülfuttatva innét tekintetét a „város peremén”, elébe tárulnak az iparosodó Cegléd első erőgócai, melyeknek ' jövendő társai majd félkaréjban ölelik át ezt az évszázadok szabta ruháit hirtelenül kinőtt kamaszodó várost. Kivéniilt üzem a város szívében Ki venné észre — ha nem hívják fel rá figyelmét —, hogy mi rejtőzködik a Gubody utca egyik kapujá mögött, a város szivében? A nagy kapubejáró nem árulkodik, hiszen ilyen kapu nem egy őrködik a csendes „polgári" lakóházak udvarai előtt. Legfeljebb az előtte rakodó tehergépkocsik szállítmánya jelzi: itt valami cipőüzem lehet. Igen, itt van a jó hírű Ceglédi Cipőipari Vállalat ósdi üzeme, melyben az elmúlt évben mégis két- szfízharmincezer pár gyermekcipőt gyártottak az országnak. Az üzem egykor magánkisiparos telephelye volt, melyben akkor ötven alkalmazott dolgozott. Az államosítás után évről évre szaporodott a létszám, az emelkedő termelés igényeinek megfelelően. A kézi termelést fokozatosan mind modernebb gépekkel helyettesítették. A munkások összébb szorultak, minthogy a hétszáz négyszögöles telken üzembővítésre gondolni sem lehetett. Az országos hírnév azonban már kötelezett. A városnak sem volt közömbös egy ilyen nagy jövőjű üzem megszüntetése, éppen iparosodásának a hajnalán. A munkásoknak pedig; létérdeke fűződött ahhoz, hdgjr alvállalat Cegléden maradion. Kétszázötven:,, <>mbei kéfaKette volna a napi vonatozást oda, ahol éppen munkát talál. A sokféle „helyi" érdek viszont találkozott a népgazda“ ság igényeivel. Az pedig nem tűrte a termelés átmeneti kiesését sem az annyira szükséges gyermekcipők gyártásában. A város vezetői elhatározták: új üzemet építünk! Az üzem munkásai pedig lelkesedéssel fogadták a döntést. De miből és hogyan? A legenda Ha az üzem mai fiatalabb munkásai egykor elmesélik gyermekeiknek, hogyan épült fel Cegléden az első korszerű cipőgyár, azok majd hitetlenül legyintenek: legenda... De ne kalandozzunk a jövőbe! Napjaink gyárépítkezéseinek szemtanúi is legendának minősítenék egyhamar. Annyira rendhagyó: körülmények közepette épült fel ez az új cipőgyár az ütób-! bi tizennégy hónap alatt... Közelről nézve, ez a „le- \ genda” gondokból, fáradság-! ból és sok-sok verejtékből! született. Nehogy azonban! a jelképek virágai elborítsák ■ a tények bizonyságait, mond-! juk el mindjárt azokat is. ! A városi tanács kétezer; négyszögöles telket adott er-1 re ■ a célra a vasúton túli j Ssücs-telepen. Ezenkívül bon-! tási anyagokat — a téglától! kezdve a díszes vaskerítésig, i Vállalatfejlesztési alapból: csaknem kilencszázezer fo- > rintot szavazott meg a gyárépítésére. A Könnyűipari Mi-! nisztérium viszont megköze-! lítőleg egymillió forint be-! ruházási hitelt nyújtott az: építkezéshez. j S ami aligha fordult elő! napjaink gyárépítésének gya-! korlátában: a cipőgyár munkásai har- ! mincezcr munkaórát vál- : laltak társadalmi munká- : ban. ; Hatforintos órabérrel szá-! molva is, az elvégzett társa-: dalmi munka értéke eléri) a száznyolcvanezer forintot.; S hogy ennek a nagy neki-; gyűrkőzésnek a motorja, s a! falak kötőanyaga mennyire a! város vezetőinek, a város-! ban egyre növekvő számú: munkásságnak a lelkesedése volt, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a ceglédi üzemek, vállalatok „kalákában” segítettek az építkezésben. A Villamosipari Gyár sódert, a Ruhaipari Vállalat egyéb anyagokat fuvarozott; a Közlekedésépítési és Gépjavító Vállalat elfekvő anyagokat, a Sütőipari Vállalat bontási anyagokat adott át. Még a Maglódi Gépgyár és a Nagykőrösi Pipagyár is kivette részét az építkezésből elfekvő anyagok átadásával. S végül: az új üzem gépi felszerelésének egy részét is az ország különböző cipőgyárai adták össze könyv jóváírással: a korszerű cipőipari gépektől a harminckét méter hosz- szú, négyszintes — részben automata — futószalagig. S csupán csak érdekességből is hadd említsük meg: az építkezésnél felhasznált faanyagok még nemrégiben az Erzsébet-híd vasszerkezetét tartották a vállukon. A legenda folytatódik Tímár Károly igazgató vezet végig ezen a külsejében még barakktábornak tűnő cipőgyáron. Az üzem ugyanis „Modul" barakkok sorozatából áll. belülről vastag nadpallóval „téliesítve". Ez a merésznek látszó tervezési megoldás a magyarázata annak, hogy az építkezés költségei — a berendezést is beleértve — nem érik el egészen a .kétmillió forintot sem. Belülről azonban tágas, levegős, világos, a termelés és a munkások szociális ellátásának korszerű feltételeivel felszerelt. Mondja is az igazgató, hogy a gyár alkalmazottainak kétharmada nő. Óyurcsik Györgyné — háromgyermekes anya — a felsőbőr porcolásán dolgozik. Kezében reszelő. Egy műszak alatt kétszáz-kétszázötven párat „por col” meg. Múlt havi keresete már elérte az ejíerkétszáz forintot. — Cseh ltdjíjó .csalt, égy hónapja vart'''itt* fa!pszélek,ét fest és snittnyomást végez. Azelőtt Budapesten dolgozott, havi ezerkétszázért. Itt, az első hónapban, csak nyolcszázhatvanat keresett. Majd a gyakorlattal együtt megjön a nagyobb kereset is. Gyivor György szabász tizennégy éves kora óta dolgozik a szakmában. Éveket „lehúzott” a régi üzemben. S rhost a különbségről beszél: — Ott már tarthatatlan volt a helyzet. Testközelben dolgoztunk, zsúfolt és levegőtlen volt a műhely. Itt egészen más a környezet. Több az oxigén, s a hangulatom is más. Az idegeim teljesen megnyugodtak. Javult a teljesítményem is. Odaát egy műszakban átlagosan csak hetven, itt nyolcvan párat szabok ki... — Az idén négyszázezer... jövőre pedig hatszázezer pár gyerekcipőt gyártunk . . . — folytatja mintegy a szabász szavait az Igazgató. A legenda tehát nem ért véget___a legenda folytatódik ... Ferenez Lajos Allandó jellegű szabadtéri szoborkiállítás nyílik a közeljövőben Szentendrén. Az ötlet Kutz Béla szentendrei szobrászművészé volt, aki saját kertjében állította ki szobrainak másolatát. Most a már meglevő kerthez egy másikat is csatol a szentendrei tanács, ahová különböző művészek alkotásai kerülnek. Az ötlet remek! Képünkön Kutz Béla már kiállított alkotását látjuk. Foto: Gábor j fickók négyén voltak, /I senki nem tudja, ki s mikor adta nekik ezt a nevet, de pontosan illett rájuk. Fickók voltak, tizenhét évesek, lassú és végtelen hanyag járással vonultak át a gyárudvaron ebédelni, s vissza a műhelybe, pimasz megjegyzéseket tettek sok dologra, a baj az volt, hogy legtöbbször ült a megjegyzés, s így a rendreutasítás öröme nem adatott meg senkinek. Sokan mérgesek voltak rájuk, a fiatalabbaknak imponáltak, próbálták is utánozni őket, de nemigen sikerült, hiányzott az utánzókból az, ami a fickókat naggyá tette: az eredetiség. Kínosan vigyáztak arra, hogy semmi ne rontsa nimbuszukat. Nem késtek soha, a kiadott munkát a legnagyobb gonddal végezték, s amikor mondtak nekik valamit, azt a legnagyobb tisztelettel vették tudomásul. Igenis uram — hajtogatták, s ez az uram határozottan idegesített mindenkit, dehát mit mondjanak? Nem tetszik, szemtelenség? Persze, tudták, a fickók lényegében szemtelenkednek, amikor igenis uramoznak, mert csak olyankor teszik, amikor szent meggyőződésük, hogy a dolog hülyeség, vagy legalábbis semmi értelme, máskor ugyanis annyival intézték el a dolgot, hogy — nem szóltak semmit. Különben köszörűstanulók voltak, Inkább már csak papír szerint, mert. legtöbbször önállóan dolgoztak, kevés volt az ember, a munka sok,. így hát előbb érték meg szakmunkásságukat, mintsem azt papír is bizonyította volna. A köszörűüzemben különben szerették őket, mert látták, hogy napról napra, hétről hétre hogyan dolgoznak, inkább azok berzenkedtek ellenük akik csak lomha, vállógató járásukat látták, meg műszak után trapéz nadrágban vonulni a negyfonyi csapatot, s akik kicsit irigyelték is őket, hogyan tudnpk így összetartani, mintha testvérek lennének, pedig négyen legalább — nyolcfélék voltak. r roltak egészen furcsa dolV gaik. A fickók legnyur- gábbja, a szeplős, állandóan vigyorgó Lajos talált egy kiskutyát, s behozták a műhelybe, elvackoltak neki hátul, a lomraktárnak használt beugróban s kijelentették, hogy ők ezt a kutyát szocialista megőrzésre vették át. A műhely- főnöknek kedve lett volna kioktatni őket, hogy ilyen komoly fogalmakkal ne vicceljenek, de álszenten jámbor képük láttán elment tőle minden kedve, s csak annyit mondott, hogy ez nem kutyatelep, hanem köszörűüzem s otthagyta őket. Ettől függetlenül a kutya maradt, s reggelenként fél órával korábban jöttek be, hogy a blökit babusgassák, úgy játszottak, hemperegtek vele mint taknyos kölykök, vihogásuk fogadta a műszakra érkezőket. Két hétig tartott a nagy szerelem, mert akkorra rájöttek, hogy a kutya — akit akkor már Csombornak hívtak — kedélybeteg lesz, ha ittmarad ebben a szürke műhelyben, ugyanis napfényre és pasztell színekre vágyik — mondták,' s műszak végén Lajos karján kivonultatták a kapun. Megint bohóc- kodnak, mondták néhányon, voltak, akik csak legyintettek, s elmormogták a szolcásos formulát — ezek a mai fiatalok. i Ott voltak a termelési tanácskozáson, s sajátságos te- nyértartásukkal nagy, puffanó tapsokat produkáltak, amikor a szemüveges Krasznai ■— o nem szemüveges öccse — mérges hangon méltatlankodott, hogy kiadnak olyan darabokat is köszörülni, .amelyekről a vak is látja, hogy hibásak, szivacsosak, s hiába szól az ember, csinálni kell, hogy azután félredobják. Ennek mi értelme — kérdezte Krasznai, mint aki komolyan hisz abban, hogy rögtön választ kap, s többé ilyen nem történik, a fickók meg fülsiketítőén csapkodták össze a tenyerüket, s úgy van-oz- tak. Bócz, a műhelyfőnök, aki már különben is mérges volt, mert nem tudta nekik megbocsátani, hogy a kutyát Csombócnak nevezték el, meg pont délelőtt tolták le a főmérnöknél, hogy növekszik a visszatérő selejt, s jó lesz, ha jobban a sarkára áll, rájuk förmedt: csak azt tudnám, hogy a szaktársak minek örülnek olyan nagyon? Mindenki rájuk nézett, a fickók egy pillanatra abbahagyták a tapsolást, de csak addig, míg Je je, becsületes nevén Jenő, szóvivőjük és agytröszt- jük azt nem mondta: tapsunk az egyetértés jele, mert én is pontosan hat ilyen darabot kaptam egy nap alatt! Kész. Bócz pukkadt. mert tudta, hogy tényleg így van, de hiába rágja a fülét az anyagátvételi meósoknalc, azoknak minden átmegy a kezén. Végül úgy tett, mintha nem hallotta volna Je je szavait, s hamar kérdezgetni kezdte, ki kér még szót? Tj étfő reggel, pontosan akii kor, amikor az igazgató hét eleji villámlátogatását tartotta, ott álltak az általuk Szürke Szamárnak elkeresztelt beugró előtt, s zingeltek, ami azt jelentette, hogy valami gyors ritmusú számot dúdoltak, s furcsa, egy helyben ringatódzó mozdulatokkal kísérték, s nem hagyták abba a vezérkar beléptekor sem. Persze, azonnal mindenki tekintete rajtuk akadt meg, Bócz érezte, elönti az indulat, de mielőtt közbeavatkozhatott volna, az igazgató már kérdezte is, kedélyes, a vasárnapi pilientségtöl még atyáskodó hangon: ejnye, fickók, mintha már munkaidő lenne? Amire Je je fél lépésnyire előbbre jött, a többiek abbahagyták a zingelést, s azt mondta, hogy: igazgató elvtársnak tökéletesen igaza van, s mi tudjuk, hogy dolgozni is illene, ahogyan azt öntudatos dolgozóknak kell — Bócz már rákvörös volt, de az öreg, az igazgató, látható élvezettel hallgatta Je je megfoghatatlanul pimasz szövegét — de némi kooperációs hiba történhetett, ugyanis —, nincs mit csinálni. Es e bánatunkban — mondta tovább álszent pofával Jeje — osztozik az egész műhely, ugyanis az egész műhelynek nincs mit csinálni, azt Ígérték, tíz óra felé már lesz valami... Az öreg, akit csak rangja után neveztek így, mert különben belevaló, jóképű harminckilenc éves férfi volt, nem válaszolt semmit Jejé- nek, jobbnak látta, ha nélkülük cseveg Bóczcal, s hogy mi történhetett, azt könnyen leolvashatták a műhelyfőnök arcáról, aki fél óra múlva visszajött, s olyan megjegyzéseket ejtett el, jó félhangosan, hogy nem fogja tűrni ezt a destruktivítást, a munkaerkölcs bomlasztását, s még néhány hasonló, szépen hangzó mondatot, csak az volt a baj, hogy Jejéék még mindig a sarokban zingeltek, ugyanis az anyag valóban csak tiz előtt érkezett. így hát a nagy nem tűrésből, nem engedemből sem lett semmi, sőt, örült, hogy Lajos, csupa heccből, megugratta a másik hármat, mondván, aki a legtöbbet csinálja, annál lehet egy hétig a kutya, soron kívül! Ugyanis beosztották Csombócot maguk között, eoy-egy hétig vendégeskedett valamelyiküknél, a szülök nem kis méltatlankodása közepette. r/ asárnapra társadalmi munV kát szerveztek, a főbejárat melletti giz-gazos részt parkosították, a fickók azonban kijelentették, hogy ők természetesen nem lehetnek ott, mert titkos megbízatásuk van. Vasárnap reggel persze befurikáztak egy teherautó murva rakományának tetején, kiderült, reggel ötkor már ott voltak a murvabányában, mert a teherautónak később fuvarja van. Lelapátolták a finom, sárgás zúzalékot, majd bohóckodtak vagy tíz percet, mindenki a hasát fogta, s roppant büszkék voltak, hogy a murvaszállítást a KISZ-tikár pont rájuk bízta, még akkor is, ha szemük majd leragadt, mert éjjel egyig táncoltak, s fél ötkor mar jött értük az autó. Körülugrálták Kanizsai nénit, aki a lapátnyélre támaszkodva pihent, megkérdezték tőle, ismeri-e Chubby Chekert, a limbókirályt, amire Kanizsai néni utánuk hajította a lapátot, persze vigyázva, nehogy eltalálja valamelyiket, s anyásán ingatva fejét, ami kedvességet, s nem rosszallást fejezett ki, azt mondta, hogy: ej, ti bolondok. A pihenő után Jeje szónoklatot tartott, mondván, ha ráhajtanának, akkor délután kollektív kivonulhatnának a meccsre, úgyis leég a gyár csapata, de hat legalább hősi ének közepette verezzenek el, s erre mindenkinek eszébe jutott, hogy tényleg jó lenne hamarabb végezni, még akkor is, ha a gyár jó sűrű gulyást és fánkot ígért ebédként a társadalmi munkásoknak. Ebéd után jobb a meccs, mint itt lapátolni, s hajlottak egész délelőtt. Egyre végeztek, összedobálták a szerszámokat, gyorsan lenyelték az ebédet, s ki a pályára. A fickók azonban eltűntek. A félidő közepén kerültek csak elő, Lajos valami drótokkal telerakott fatáblát cipelt, kiderült, hangszóró van rajta, vagy öt, hoztak egy telepes magnót, s amikor már nem bírta a közönség torokkal, ők zendítettek rá a hangszalagról persze, négyen akkora ricsajt csapva, hogy túltett az egész tömegen, csak azt sajnálták, tiz perc után bedöglött az egész, túlér ölt ettük, mondta Jeje, s olyan utálattal nézte a masinát, mintha halálos ellenségük lenne. TJ étfő reggel az öreg megint ti megjelent, minden hétfőn ezzel kezdett, most azonban a fickók ott álltak a köszörűgépek mellett, s onnét integettek olyan pimaszul, mintha azt mondanák, látod, öregfiú, Bócz kitolt vélünk, nem engedi, hogy zingeljünk. inkább megszerezte a hétfői kezdéshez az anyagot... Mészáros Ottó
