Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-23 / 120. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI B I Z OTTSAG A Y EJ,;! A N AQS LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 120. SZÁM Aha 80 FILLER 1965. MÁJUS 23, VASÁRNAP Kádár János, Apró Antal és Biszku Béla baráti látogatásra a Szovjetunióba utazott A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására május 22-én ba­ráti látogatásra a Szovjetunió­ba utazott Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Apró Antal és Biszku Béla, a Politikai Bizottság tag­jai. Búcsúztatásukra a Nyugati pályaudvaron megjelent Kállai Gyula, a Minisztertanács el­nökhelyettese, Nemes Dezső, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Ben- kei András belügyminiszter, a Központi Bizottság tagja, Csa­nádi György közlekedés- és postaügyi miniszter és Púja Frigyes, az MSZMP KB Kül­ügyi Osztályának vezetője. Jelen volt a Budapesten tar­tózkodó Kirill Mazurov, az SZKP Központi Bizottsága el­nökségének tagja, a Szovjet­unió Minisztertanácsa elnöké­nek első helyettese, G. A. Gye- nyiszov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete. Üzletkötés porszívómotorokra Nagydíj campingcikkekért 1 .J ................"r" '1l— N övekedésmérés béta-sugárral Tegnap délelőtt zuhogott az eső. Látogató alig merészke­dett a záporral vegyes csen­des vízhullásba. A szakembe­rek és az újságírók azonban pavilonról pavilonra jártak, megnézni néhány újdonságot az ezernyi érdekesség közül. Mire jó a béta-sugár? A Magyar Tudományos Aka­démia csarnokában kiderült, hogy például a növekedés mé­résére. Az edényekbe helye­zett kísérleti növények gyara­podását a mai napig rendkívül körülményesen ellenőrizhették. A táplálék hasznosítását na­ponkénti próbavágással és súlym'éréssel kontrollálják. Sok ember fáradságos és őszintén szólva, koránt­sem pontos munkáját pó­tolja most a béta-sugár. Az adó- és vevőfej között for­gatja a zöldet a berendezés, s pillanatok alatt megállapítja a növény gyarapodását. Rámköszönt egy furcsa úri­ember. Szögletes fejű, görgős cipőjű, és szüntelenül beszél. Reménytelen eset, sem meg­győzni, sem elhallgattatni nem I lehet — kívülállónak. A csoda- I lény a vásár robotembere (ké- ■ "pünkön), s megállás nélkül su- j gározza az Állami Hirdető szö­vegeit. A vásár két fontos esemé­nye: Az első üzletkötések Pest megyei üzemet, az ikladi Ipari Műszergyárat érintik. Az ott készülő új porszívómotorokbói 200 ezer rubel értékű tételt kötött le az egyik lengyel kül­kereskedelmi vállalat. A be­rendezéssel — elégedettek. Ma átadták az első nagydí­jat. A legjobb helyezést a Pálma Gumigyár érte el cam- pingcikkeivel és gumimatra­caival, amelyekből nagy téte­leket szállítanak külföldre is. A Műszaki Könyvkiadó pa­vilonjában sajtótájékoztatón ismertették azt a nagy jelentő­ségű munkát és nagy forgal­mat, amelyet a vállalat lebo­nyolít. Itt rendezték egyúttal a hatodik nemzetközi műszaki könyvkiállításit. Tizenkét ország négyezer kötettel mutatta be leg- S újabb kiadványait. A részvevők között Angliát, \ Hollandiát, az NSZK-t, a Szov-1 jetuniót és az VSA-t említjük! meg. ! A vásárrendezők mára jobb i, időt és sok látogatót várnak. S T. Gy. Foto: Gábor 6R0MIK0 BEFEJEZTE ANKARAI LÁTOGATÁSÁT Ankara (TASZSZ) Gromiko szovjet külügymi­niszter szombaton befejezte hivatalos törökországi látoga­tását és útnak indult hazafelé. . - w A csata szünet nélküli. Vannak kritikus percek, Ay fMQO V'Ollíl í I líl 11 amikor elveszettnek hiszi mindenki. így az ész, vlavf v UlHt.sifClAl az akarat az utolsó reménységig hajtja az em­bert az ősi ellenféllel, az árral szemben. Győztek. Ráckevén majd 100 méter szélességben tört át a Duna. Ezer hold minden- § napi kenyémekvalót mentettek meg. Ma is gáton állnak. A gyönge, keskeny gátat husángokkal, földdel erősítik. Üj ost- ^ romokat kell visszaverni. Sikerül-e? & Tisztelet a névtelen védőknek! § (KÉPRIPORT AZ 5. OLDALON) § Tito Csehszlovákiába látogat Prága (MTI) Szombaton Prágában beje­lentették, hogy Antonin No­votny köztársasági elnöknek, a CSKP KB első titkárának meghívására J. B. Tito jugo­szláv elnök, a Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének főtit­kára és felesége június 2-től 8-ig hivatalos látogatást tesz Csehszlovákiában. ÁRAD A DUMA A legfrissebb hivatalos tájé­koztatás: Fokozatos, lassú áradás várható. Kétórénkénjt egy cen ti méternyit növekszik a víz szintje. Az előzetes tájé­koztatóknak megfelelően hét közepére, csütörtökre kulmi­nál a legújabb árhullám. Bu­dapestre 740—750 centiméte­res vízállást várnak. A leg­utóbbi maximumhoz mérve 30—40 centiméterrel lesz ma­gasabb a Duna. A felső sza­kaszról már végig apadást je­lentenek. Hírt hoztak arról, hogy szó­ba került két szentendrei-szi­geti község kiürítése. A szent­endrei szakaszmérn ökség és a községi tanács vezetői ilyen választ adtak: — A hír vaklárma. Nagy­iramú megelőző munkát foly- 1 tatunk, sőt űj vonalakat is ' építünk, rövid távon. Mind­össze egyetlen családot telepí­tettünk ki, erre is azért volt szükség, mert engedély nél­kül, a vízhez igen közel épít­keztek. A szakemberek kérik, hogy mindenütt erősítsék a gáta­kat, ahol erre szükség van. A figyelőszolgálat tartsa szem­mel a védővonalaiét. A köz­ponti szolgálat készen áll ar­ra, hogy segítséget adjon. — T — TAVASZ A HATÁRBAN „ Vadriasztó" védősáv: kaporból, mustárból Kiterjesztik az illóolajtermesztést — Követésre érdemes módszer Pátyon (Munkatársunk telcfonje- lentése) Régi és állandóan vissza­térő gondjuk a Buda kör­nyéki termelőszövetkezetek­nek: hogyan tudnák meg­óvni az erdő széli, rezervá­tum melletti szántóterületüket a vad okozta pusztítástól. Évente ugyanis sok tíz­ezer forintra rúg az a kárösszeg, amit a „tilos­ba” tévedt vaddisznók, szarvasok és őzek okoz­nak. Az erdőgazdaság képviselői azt mondják: őrizzék job­ban a tsz-ek veszélyeztetett földjeiket. A szövetkezetiek viszont azzal érvelnek, zárja el szilárd, magas kerítéssel az erdészet a vadat a külvi­lágtól. Vég nélküli viták, bírósá­gi tárgyalások — s a vad to­vább szedi a maga jussát. Mi hát a megoldás? Ezt kere­sik a szövetkezetek és az erdészetek is egyaránt. Ér­demes közreadni, hogyan „kényszerítik” jobb belátásra a törvényt korántsem tisztelő erdei állatokat Pátyon a Pe­tőfi Termelőszövetkezet­ben. Közismert, hogy az állatok nem szeretik az úgynevezett szagos növényeket. Kimon­dottan kerülik például a kap­rot, a fodormentát, vagy a mustárt. Ha ez így van — okoskodtak a pátyi tsz veze­tői, miért ne „keríthetnék” körül kapor- vagy mustár- sávval a veszélyeztetett terü­leteket? Az ötletet tett kö­vette és már tavaly 40 hold kaprot ültettek az erdőkkel határos területekre. A próbál­kozás sikerrel járt, ezen a részen a vadak nem okoztak számottevő kárt. Az idén 100 holdra nö­velik a mustár és a kapor termesztését. Az sem titok, hogy ez kettős hasznot hoz a szövetkezetnek. A Kozmetikai és Illóolaj Vállalat a termést átveszi a pátyiaktól, hiszen a kapor és a mustár is értékes ipari növény. Az idén egyébként tovább okoskodtak a szövet­kezet vezetői Kasza József­fel az élen. Elhatározták, hogy a megtermett kaprot, mustárt, helyben feldolgoz­zák. Sikerült szerezniük egy lepárló berendezést s az idei kapor- és mustártermést már ez dolgozza majd fel olajjá. Hogy a vállalkozás anyagilag mit eredményez a termelő- szövetkezetnek, egyelőre még nem tudni. Annyi azonban máris bizonyos, hogy a kaporból és mustárból létesített védősáv távol tartja a vadat a szövet­kezet földjeitől. Ügy véljük, érdemes lenne a vadkárt szenvedett budai já­rási termelőszövetkezeteknek ellátogatniuk egy kis ta­pasztalatcserére Pátyra, hi­szen a módszer követésre ér­demes. — súlyán — Találkoztam Solohovval Banketten Szoborkert Szentendrén Könnyebb szót érteni (Egy gyár, amely lelkesedésből épült Heti jogi tanácsaink A FICKÓK Átszervezik a gépállomásokat Ük >*■ BH

Next

/
Thumbnails
Contents