Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-15 / 113. szám

PEST HEGYEI '■sMídkui lfffin. MÁJUS 15, SZOMBAT Űjabb leckét kap­tam. Ezúttal keres­kedelemből. A szín­hely: Cegléd, Kos­suth tér, a 22. szá­mú önkiszolgáló Csemege bolt. Türelmesen ál­lok a fenti intézet hús-alosztálya előtt. Valami zsem’ébe- faló húsáruba óhaj­tóm szerény tőké­met befektetni. Ke­resletemhez és nyilvánvaló vásár­lási szándékomhoz egy kikötés járul: sovány legyen az a húsáru. Hajlandó lennék üzletet köt­ni 10 deka sonka tárgyában, de a tár­lóban levő kínálat nem kedvező. Az itt levő sonka tisz­ta zsír. Hasonló szándékról tesz ta­núságot egy hölgy is, aki szintén el­áll az üzlettől, mi­vel az eladó újabb sonkát csak akkor hajlandó megbon­tani, ha az előző el­fogyott. Már indulni ké­szülök, lemondva a reggelizssröl, ami­kor a hölgy vissza­tér az üzlet vezető­jével súlyosbítva. A vezető bemegy a Kereskedelmi lecke pult mögé és hal­kan a következő utasítást adja: — Tessék a hölgy­nek felvágni egy szép sovány son­kát ... A protekció nyil­vánvaló, fel is lá­zadok. de gyengesé­gem legyőz. A meg­bontott sonka láttán ajánlatot tettem az eladónak, hogy eb­ből a sonkából én is hajlamos lennék 10 deka megvásárlásá­ra. De a válasz ka­tegorikusan elutasí­tó volt: — Majd ha az elő­ző elfogy! — De hát most adott előttem egy hölgynek az újból... — érvelek, szerintem elfogadhatóan. — Azt a főnök hozta ide. Mit tehe­tek, de nekem ezt is el kell adni — jelen­ti ki határozottan. Ez volt az a pillanat, amikor megállt az eszem. Nem vagyok naiv gyerek, tudom, hogy akinek a főnök a barátja, az ha nem is üdvözül, de so­vány sonkát min­denképpen kap. De ezt eddig suba és pult alatt bonyolítot­ták le. Volt a keres­kedelmi dolgozótár­sainkban némi sze­mérem. Nem mond­ták a szemembe, hogy nekem nincs, csak a főnök prote- zsáltjának. Közben az eladó már vágta számomra a sonkát. Természe­tesen a zsírosat. Él­ve vevői jogommal, vétót emeltem. Ki­sebb csatározás után az erős akarat és a bátorság diadalt aratott. Az eladó le­szelt 10 dekányit a sovány sonkából, a megszegett darabot elrejtette a pult alá, nehogy mások is hozzám hasonló szemtelenségre ve­temedjenek, majd a csomagot elém vág­ta. De úgy. hogy szé­gyellni kezdtem ma­gam. Már bántam is az egészet. Legfel­jebb az vigasztalt, hogy kaptam egy leckét a kisstílű, vá­sárlóellenes és pri­mitív kereskedelmi gyakorlatból. Mert az eladó sza­bályosan járt el. Ő nyilván a vezetőtől kapta az utasítást, hogy újabb sonkát addig nem szabad felbontani, amíg az előző el nem fogy. Ugyanattól a veze­tőtől kapta az uta­sítást, aki most uta­sítást adott saját utasításának és az újabb sonkának megszegésére. Nem tudom ki volt a pro­tekciót élvező hölgy. Lehet, hogy egysze­rűen a vezető szom­szédja, vagy egy másik olyan szerv dolgozója, aki a ve­zető szívességét va­lahol viszonozni tudja. Ez utóbbi a valószínű. Külön­ben miért tette vol­na kockára a 22. számú bőit — nyil­ván érdemekben gazdag — vezetője a , saját és az általa ve­zetett üzlet jó hírne­vét. Kellene valami tanulság is. Van. Az eladó ugyanis a kö­vetkező szavakkal csapta elém a kis sonkacsomagot: — Hogy tudjak én így rendet tartani? A fene egye meg ezt a protekciózást! Igaza van! Ősz Ferenc AMÍG egy műsor eljut odáig... A szerkesztő és a riporter a tv legnépszerűbb sorozatáról Állami házak, lakásépítkezés Az állami lakóházak meg­óvásáról a községgazdálkodá­si vállalatok gondoskodnak. Az épületek felújítására az elmúlt két évben évenként huszonhétmil­liót költöttek. Évente átlag háromezer ja­vítást kell elvégezni. Mivel a rendelkezésre álló pénzösz- szeg alig elégséges, nagyon meggondolandó, hol szüksé­ges a gyors beavatkozás. A javításoknál az az irányelv, hogy azokat a munkákat ve­gyék előbbre, amelyekkel az esetleges nagyobb bajt meg lehet előzni. A szakmunkás­hiány miatt azonban — fő­leg az asztalos-, villanysze­relő-, bádogos-, parkettás- és tetőfedőmunkák csak vonta­tottan haladnak. Torlódás esetén a har­mincnapos határidőt csak nagy nehézségek­kel tudják betartani. A lakáshiány, különösen a négy városban és közvetle­nül a Pest környéki telepü­léseken a már eddig tör­tént erőfeszítések ellenére to­vábbra is elég nagy. Megja­vítására az állami és OTP- lakásépítkezéseken kívül alapvető a magánerőből tör­ténő építkezés. Azonban ar­ra ügyelni kell, hogy a jövő­ben a lakások ne szétszór­tan közművesítetlen terüle­ten, hanem tömör település­ben épüljenek. A gazdasá­gos közművesítés érdekében lehetőleg emeletes tár­sasházakat, sorházakat, tömbsorházakat és lánc­sorházakat építsenek. A megyei tanács végrehajtó bizottsága segíti az építési engedélyek gyorsabb kiadá­sát. Gondoskodik róla, hogy megfelelő számú telek és a TÜZÉP-nél elegendő jó minőségű építőanyag álljon rendelkezésre. A megye négy városa és a fővároshoz kö­zeli községek lakáshelyzeté­nek megjavításával az illeté­kes tanácsok és szakigazga­tási szervek kiemeltként fog­lalkoznak. AGANCSHEGY Levetették koronás díszeiket a gcmenci erdő gimszaruasbi- kái. A mostani vedlési idő­szakban 800 kilogramm — a tavalyinál 250 kilóval több — szarvasagancsot szedtek össze a harmincezer holdnál na­gyobb ártéri erdőségben a vadrezervátum dolgozói. Több agancsot találtak az erdőben a kirándulók is. Az összegyűj­tött agancsok egy részét a MAVAD-nak adják át. Azok­ból készítik a budapesti va- dászboliban kapható haszná­lati és dísztárgyakat. HOMOKVIHAR Május 12-én és 13-án az erős északi szél homokvihart ka­vart a dél-somogyi községek határában. A szél „hátára” kapta a vetésre előkészített táblákról a lisztfinomságű homokszemeket s 5—10 méter magasságban, helyenként 500 méter szélességben sodorta a lakott helyek jelé. Mike, Lá- bod, Kutas és Kiskorpád köz­ségeket több órán át sűrű ho- mokfelhő jedte. Jött, látott, győzött. Ma már az egész országban figye­lik, izgulnak a fiatalokért, a nézők megszokták ezt a mű­sort. Érdemes visszapillantani pár évvel ezelőttre. Hogyan született meg? Mi adta az öt­letet e sorozat elindítására? Békés József, a „Ki mit tud” főszerkesztője tulajdon­képpen egyik „szülőapja” is. — Szinte egy véletlen inspi­rált bennünket. Évekkel ez­előtt vasárnap délelőttönként fiatalok gyűltek össze a MOM kultúrotthon színháztermé­ben. Beszélgettek, verseket olvastak. Akinek kedve volt, felmehetett a színpadra és előadhatta, ami éppen az eszébe jutott. Volt, aki éne­kelt. szavalt, akadt, aki bű­vészkedett. Megtetszett ne­künk is ez az öntevékenység, és először ezt a műsort akar­tuk kamerák elé vinni. Ak­kor jöttünk rá, hogy ki kell szélesíteni a kört: nem csupán az a vélekedés, hogy a mi fia­talságunkat csak a szórako­zás érdekli és felelőtlen! Er­re a nézetre a legékesebb fe­leletet a műsorokon elhangzó magas színvonalú, művészi ihletettségű produkciók ad­ták. Már az első „Ki mit tud” sorozatban hatezer fiatalt hallgatott meg a televízió zsű­ri bizottsága. És megszülettek a kedvencek. Ha ki Tamás kü­lönleges füttyművészetével, a Gézengúzok és a többiek .. . Ekkor jött rá a szerkesztő bi­zottság, mjlven hatalmas nép­művelő jelentősége van e ve­télkedőnek a fiatalok ízlés­I formálásában. I Sokan aggályoskodtak, hogy vajon az itt szereplő fia­talok a tv hatalmas nyilvános­sága, a siker következtében nem válnak-e öntelt, bekép­zelt felnőttekké? Az élet adta meg a választ. Talán az olva­Ez még a próbán készUlt. Paulo Lajos és Sik Igor egy beállítást beszélnek meg. egy egyedi esettel kell a kö­zönség elé állni, hanem jól megszerkesztett sorozatműsor­ral. És elhangzott a televízióban a felhívás. Fiatalok, indul a ti műsorotok! Jelentkezzetek dallal, tánc­cal, verssel! Ki gondolta vol­na, hogy ennek a felhívásnak ilyen óriási visszhangja lesz. Az ország legeldugottabb tá­jától a fővárosig fiatalok szá­zai küldték be nevezéseiket. Érdemes elgondolkozni azon, hogy ez abban az időben volt, amikor az idősebb korosztály körében gyakorta elhangzott sók közül is sokan emlékez­nek az „És most mit tud” cí­mű műsorra, ahol a győzte­seket vonultatták fel, hogy megnézzék: tv-szereplósük óta mit változtak, fejlődtek? Va­lamennyien hasznos . tagjai a társadalomnak, és aki a ver­senyek folyamán oly magas színvonalat ért el, hogy a hi­vatásosok mértékét megütötte, az ma már színészként, ze­nészként, konferansziéként szórakoztatja a közönséget. Nagyon nehéz e műsor szerkesztése, rendezése. Hisz itt csupa lelkes, fiatal ama­tőr jelentkezik produkciójá­val. A közönség azonban mégis kerek, egész műsort vár. Azt kellett tehát meg­találni, hogy hivatásos szín­vonalú műsor legyen, de őrizze meg az amatőrség minden báját. Az 1961-ben „összeállított” stáb azóta is kivitelezője a hosszú sorozat- műsornak. Pauló Lajos, a rendező, Békés József és Ka­rácsony Miklós szerkesztők, Sik Igor vezető már szinte is­merik egymás gondolatait, tudják, mit akarnak. A ,,Ki mit tud" légköre kizárja, hogy rutin­műsorrá váljék. Minden egyes szám, minden egyes sze­replő külön probléma, vi­gyázni kell, nehogy az elő­készületek folyamán túlpró­bálják a számokat, mert a közönség ezt azonnal észre­veszi. Mást várnak egy har­madikos gimnazistától, mint egy hivatásos színésztől. Ebben a feszültségben, eb­ben a pergő ritmusban Me­gyeri Károly a karmester. — Elmondhatom, hogy tv- pályafutásom alatt a „Ki mit tud” a legkedvesebb műso­rom. Persze, minden műsor rejt magában buktatókat. Ez is! Éppen ezekért a nehézsége­kért is szeretem. Itt a ri­porternek nem az a feladata, hogy sziporkázzék, hanem, hogy megismertesse a sze­replőt a közönséggel és át­segítse a fiatalt a szereplés lámpalázán. Célom, hogy olyanok legyenek a kamerák előtt, mint amilyen kedve­sek, egyszerűek iskolájukban, az életben. Ezt a műsort — szerintem —, nem lehet meg­unni. A nyolc elődöntő alatt több mint száz fiatallal ké­szítettem riportot. Ezeknek a fiataloknak vannak céljaik, ha nem is tudják mindig pontosan megfogalmazni. Ked­vencem? Minden részvevő! Talán csak azt mondhatom: hogy minél fiatalabbak, an­nál jobban szeretem őket. Éle­N\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VV. ' rssssssssssssssss/ssssssssssssss/sssssjrsss/ssssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssssssssssssssyyssss fei int ni Egyszer óriási protekció­val ugyan, de beléptem az értelmiség soraiba. Volt egy barátom, panaszkodtam neki, nincs betevő falatom, mert a fizikai munkától elvesz­tem az egyensúlyérzékem, ajánljon valami kellemes ön­gyilkossági módot. Megsajnált, neki is volt egy barátja, aztán még egy ba­rát lépett akcióba, egészen fönn akadt egy barátja — lánc, lánc. eszierláhc — be­nyomtak a REPEB.A MÜVEK- be, kooperátornak. Szóval kooperátor leszek? — kérdeztem a barátomtól idegesen. — Mi az? Biztos, hogy nem nyomnak lapátot a kezembe? —Nagyjából meg­magyarázta, mi is lesz a dol­gom.: tárgyalni, idemenni, odamenni. — Gilt, ha munka­időben mehetek ide, oda, ak­kor gilt, jó nem, bánom. Másnap jelentkeztem a nem is tudom, miféle osztá­lyon, ahol nagy reverendá­val fogadtak. Rögtön, kér­dem az egyik kollegát — aki különösen lelkesen mosoly­gott rám a borbélybajsza alatt — milyenek a helyi vi­szonyok? Milyen a büfé, szép lányok gépelnek-e, vagy fog­híjas öregasszonyok? est­esen Csaba, mert így hív­tálc a fiút — apja volt az utol­só pacskádi segéd jegyző — közölte, minden a legna­*♦♦♦ gyobb rendben va.n, de azért vonszolt a büfébe egy kis röp­ke ellenőrzésre. A Útközben Csaba fojtott hangon, mint aki fulladoz­ni készül, mentegetőző mo­sollyal hagsburgajkán, kér­dezte: — Kérlek szépen, nem akarlak molesztálni, de izé, igaz, hogy a ... a .. . a . .. ré­vén jöttél izé ... tudod, nem érdekel persze, de azt mond­ják ... Mutatóujjam komolyan az ajkamra tettem, erről ne beszéljünk, minden lehetsé­ges. Mindent megértve, vadul belémkarolt. úgyszólván a tenyerén érkeztem a büfébe. Koccintottunk egy szend­viccsel, leöblítettük egy fe­ketével, ö tájékoztatott az osztály elkutyult viszonyai­ról. Visszatérőben mélázva, han­gosan gondolkoztam. — Szóval zűr van? Nem baj, majd az a .. . a .. . at... mozgósítom. Csaba rogyadozó lábakkal eresztett gyökeret, szemei tiszteletteljesen dülledtek, hangja fátyolos volt, mint a menyasszonyé az oltár előtt. — Ar... a . .. a .. . at... Visszautasítottam a bizal­maskodást, szárazon intettem le. — Neveket nem mondunk. Ka, szóval az a ... a ... a ... Túlzás nélkül állítha­tom, szinte azonnal népszerű lettem, mint tavasz a télben. Persze, ellenségeim is akad­tak, de ezek is visszakozót fújtak, mikor hallották, mi­ket beszélek a telefonba. — Halló! Szóval az a ... a... a... is ott lesz este? Remek! Meg a bé ... bé ... hé? Csicseri dúltan förmedt az egyik gépírónőre: — Ne kopogjon, nem hall­ja, hogy telefonálnak? A baj ott kezdődött, mikor egyre jobban bele akarlak törni a munkába Ekkor gyor­san gyülekeztek a viharfel­hők. Az átok főnök egyre arról papolt, hogy az olyan szép fizetést, mint az enyém, valamivel meg is kell szol­gálni és bonyodalmas felada­tokkal terhelt meg. Pl. helyezzek el egy kör­tárcsa köszörülést. Isten, aki az égben vagy! Mi az a l:ör- tárcsa, minek azt köszörülni, és hová helyezzem cl? Meg­annyi nyitott kérdés. Végül elhelyeztem, rosszul adtam meg a méretet, vihették a MEH-be. Vagy — sürgessem meg a belgáktól az automata fúró­gépet, s ha megérkezik, ellen­őrizzem műszaki szempontból. Szétrobbanok. Hát tudok én belgául és mi az, hogy mű­szaki szempont? Egészen ide­gesen ültem be a Híradó mo­ziba, s amilyen az én sze­rencsém. pont egyik legundo­kabb kollégám háta mögé. Barátságosan fordult hátra: — Szintén szabadságon? Határozotton nyomasz­tó légkör alakult ki körülöt­tem. Csicseri merész tettre ösztönzött. — Ne hagyd magad, léptesd akcióba az ... a ... a ... at... Leintettem, mindennek megjön a maga ideje. Meg is jött, de addig még né­hányszor megkoszorúztak a töviskoszorúval. Az osztály- vezető észrevehetően alantas feladatokkal bízott meg, így akart kikoplaltatni. Vegyek hatvan ív pauszpa­pírt és hozzak neki tizenöt deka kolbászt meg zöldpapri­kát. De erős legyen! — kiál­tott utánam. Meg tudtam vol­na fojtani. Ebben az idegálla­potban nem csoda, ha zsírpa­pírt hoztam a másik helyett. Olcsóbb — védekeztem. A fo­nok gyanúsan hallgatott. Vagy: Elküldött a technológiai értekezletre, ahol föl kellett szólalnom. Belebotlottam egyik egykomámba, talán hat fröccsöt se ittunk. A felszóla­lást aranybetűkkel írták a technológia történetébe. Izzó szavakkal ecseteltem, hogy nem mindenütt mérik vonalig az italt, s Baráti helyében nem állítottam volna be a sé­rült Sípost. Semmi megértéssel nem találkoztam, s miután úgyis hívtak, berontottam a főnök­höz. Nem tartozik a nagy nyilvánosságra, mert államti­tok, de megegyeztünk. Még azt is beleírták', hogy hozzá­járulással. Emelt fővel hagy­tam el a helyiséget. Az öröm­hírt rögtön meg is telefonál­tam a kedvesnek. — Drágám, most többet nem mondhatok, de az a ... a ... a ... intézkedett. Még nem tudom, mennyivel lesz több, a lényeg a külföldi uta­zás ... Csicseri vezette híveim szé­les kört vontak köröm. — Nem bírom ezt a légkört, ami itt van nálatok. Ez a kül­földi futárszolgálat valami más lesz. Nem is a pénz, ha­nem a függetlenség. Szervusz­tok, emléketek örökké élni fog. Ezután három, nehéz mal- terosládával, kölcsönkéréssel, lóverseny veszteséggel eltelt hónap következett, néha föl­hívtam a fiúkat, mentegetőz­tem, a szolgálat minden per­cem leköti. Egyszer mégis összefutottam Csicserivel, szerencsére a job­bik ruhám volt rajtam, s nem kisüstit ittam. Lelkendezve új­ságolta: — Mióta elmentél, nem megy semmi. Hiába, te vitted a prímet, az osztály lelke vol­tál. — Lángoló szemének sze­mérmesre tikkadt a fénye, halkan kérdezte: — És az ... a... a...? Gyakran összejössz vele? Pszt, hárítottam el a bizal­maskodást, minden a legna­gyobb rendben. Kezeltünk, — szervusz, szervusz, lekésem a bécsi hajót. Az ulca túlsó oldalún munkatársam. Gyuri derekára tett kézzel; dühösen káromko­dott, már a melós ruha volt rajta. — Mozogj, Lajhár, mozogj. Leállsz mindenféle alakkal dujnálni. vigyázz rá, mire odaérünk, megint kiraktak minden vagont. . . Nagy S. József És egy szereplő. temben nem kaptam még annyi kedves levelet, mint amióta ennek a műsornak a riportere vagyok. Több százezer levél érkezett eddig. Mire vége lesz a sorozatnak — a kalku­láció szerint — elérik a fél­milliót. Kézzelfoghatóan bi­zonyítja a közvélemény óriási érdeklődését. Most kezdődnek ; a középdöntők. A műsor fi- ; ni«e! Izgatottan várjuk, kik : képviseli fiatalságunkat az al- : gériai VIT-en. Kép és szöveg: Regős Istvá t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents