Pest Megyei Hirlap, 1965. április (9. évfolyam, 77-88. szám)
1965-04-04 / 80. szám
IX. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM 1965. Április 4, vasárnap Cegléd városa az idén nagyot lép elére Többszáz lakás építésének gyürközfünk Az idén elkészül a Csikósszéli liget Higanygőzlámpák legszebb útjainkon nyőfák kiültetésében segédkeznek. Es nemcsak a gyerekek jönnek. A Wesselényi utcában a járdaépítkezéshez adtak segítséget az ottani lakosok. Bízunk benne, hogy most —amikor az ismertetett tervek megalapozottakká váltak — a Hazafias Népfront és a többi társadalmi szervek megmozgatják azt a társadalmi erőt, amelyet Cegléd fejlesztésének nagy ügye méltán megérdemel. KOSZORÚZÁS Kegyeletes ünnepség színhelye volt tegnap délben a Kálvária temető. A munkás- mozgalom veterán tagjai koszorút helyeztek el Urban József síremlékén, aki fél évszázadon át vezette a ceglédi munkásmozgalmat. zedéke előtt, azért amit tett” — fejezte be beszédét Utána Szelepcsényi Imre, a városi tanács elnöke emelkedett szólásra. Köszöntötte azokat a harcostársait, akikkel húsz évvel ezelőtt létrehívták a kommunisták pártjának ceglédi alapszervezetét. Ezeknek a kommunistáknak a 20. évforduló alkalmából elismerő díszokleveleket nyújtott át. Az oklevelek kiosztása után Szécsi Ferencné köszöntötte az ünnepeiteket. A ceglédi diákok tornagyőzelme — A ceglédi kútfúróbrigádok, mintegy százhatvan fővel, elindultak a megye városaiba, falvaiba, hogy ahol kell, j,vizet fakasszanak”. A múlt vasárnap Cegléden a gimnáziumban rendezte meg a megyei tornaszövetség a középiskolás tornászbajnokságot. Hat fiú és a jövő optimista záloga Hat nyolcadik osztályos fiúval ülök együtt és a pályaválasztásról folyik a szó. Most végzik az általános iskola nyolcadik osztályát és válaszúihoz érkeztek. A kérdés az, hogy ki miért azt a szakmát, vagy középiskolát választotta, ahová jelentkezett. A kérdésre először Bányai Mihály találja meg a szavakat. — A szegedi mezőgazdasági technikim erdészeti szakára jelentkeztem. A tavaszi szünet alatt hívtak be felvételi vizsgára. Remélem sikerül, mert nagyon megszerettem az erdőt, amíg a nagykőrösi erdő erdészénél vendégeskedtem. — A természetet és az állatokat én is nagyon szeretem — így Kosik István. — Ezt már édesapámtól örököltem, aki a Vörös Csillag Tsz brigádvezetője. Elképzelhető, hogy mennyire örültem, mikor megtudtam, hogy felvettek a ceglédi mezőgazdasági technikumba. — Annak én is nagyon örültem, mikor megjött a felvételem oda — mondja Szrapkó József —, de én nem a szüleim miatt jelentkeztem ide, hanem azért, mert az őszi munkák közben a Kertimag Vállalatnál megszerettem a mezőgazdasági életet. — Már annyi természetszeretetről beszéltek itt a fiúk előttem, hogy ha nem gyermekkori vágyam lenne a szobafestő szakma, már szinte én is kedvet kapnék az ő pálya- választásukhoz. Persze erről szó sincs, mert már meg is kötöttük az előszerződést Tóth Károly kisiparossal, aki családunk régi ismerőse — szólt közbe Oláh László. — A vágyak és lehetőségek nem mindig találkoznak ilyen szerencsésen — véli Platz József. — Én villamosipari technikumban szerettem volna tovább tanulni, de sajnos nem sikerült. Erről az értesítést már meg is kaptam. De azért szeretnék a villamosipari szakma mellett maradni és a ceglédi villamosipari gyárban tanulóként elhelyezkedni. Végül Huszár Tibor mondja el, hogy a ceglédi Kossuth gimnázium politechnikai tagozatára jelentkezett és ha itt megállja a helyét és a körül mények is úgy alakulnak — építészmérnök lenne — vallja be nagynehezen. — De ezt ne tessék megírni, mert még olyan messze van — kérlel. Ám ennek a kérésnek nem tudtam eleget tenni, mert ezek a tervezgetések, ez az életfelfogás, ahogy ő és a másik öt fiú a jövőt nézi — a magyar nép jövőjének optimista záloga. Olyan zálog, amelyről ma nem feledkeztünk meg. Forgács Ferenc Három fiú- és nyolc leánycsapat indult. EREDMÉNYEK: LEÁNY ÖSSZETETT CSAPAT: 1. Ceglédi Kossuth Gimnázium 179.8 pont. (Szondy Elvira, Jakab Márta, Mikulás Sarolta, Raffay Éva, Sárik Gyöngyi, Kratochvill Erzsébet). 2 Nagykőrösi Arany János Gimnázium. 170.7 pont. 3. Ráckeve Ady Endre Gimnázium 169.1 pont. 4. Aszódi Petőfi Gimnázium 164 pont. 5. Monor József Attila Gimnázium, 161.3 pont. 6. Váci általános gimnázium 158.9 pont. 7. Nagykőrösi T. M. Gimnázium 158.3 pont. 8. Nagykátai Damjanich Gimnázium 155.7 pont. Leány egyéni összetett: 1. Kratochvill Erzsébet (ceglédi Kossuth Gimnázium) 37.4 pont, 2. Sárik Gyöngyi (ceglédi Kossuth Gimnázium) 36.8 pont, 3. Janovics Júlia (Nagykőrös, Arany János Gimnázium) 36 pont, 4. Hof- stadter Erzsébet (Vác ált. gimnázium) 35.8 pont, 5. Jakab Márta (ceglédi Kossuth Gimnázium) 35.1 pont, 6. Raffay Éva (ceglédi Kossuth Gimnázium) 35.0 pont. LEÁNY SZERENKÉNTI BAJNOKSÁG: Korlát: 1. Kratochvill Erzsébet (Cegléd, Kossuth Gimnázium). Talaj: 1. Sárik Gyöngyi (Cegléd, Kossuth Gimnázium). Gerenda: 1. Kratochvill Erzsébet (Cegléd, Kossuth Gimnázium). Ugrás: 1. Hofstadter Erzsé- bet (Vác, ált. gimnázium). Fiú csapatbajnokság: 1. Ceglédi Kossuth Gimnázium 261.9 pont, (Pálmai Attila, Túréi András, Börtsök Zoltán, Kárteszi Mihály, Sápi Károly, Végh László), 2. Nagykőrösi Arany János Gimnázium 251,4 pont, 3. Nagykőrös JTSK 220.9 pont. Fiú egyéni: összetett: 1. Végh László (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 55.4 pont, 2. Sápi Károly (Cegléd Kossuth Gimnázium) 52.1 pont, 3. Dezső László (Nagykörös, Arany János Gimnázium) 51.7 pont, 4. Kárteszi Mihály (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 51.3 pont, 5. Balogh Ferenc (Nagykőrös, Arany János Gimnázium) 51.0 pont, 6. Börtsök Zoltán (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 30.8 pont. SZERENKÉNTI GYŐZTESEK: Korlát: 1. Végh László (Cegléd Kossuth Gimnázium) 9.3 pont. Ugrás: 1. Sápi Károly (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 9.6 pont. Nyújtó: 1. Végh László (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 9.3 pont. Lólengés: 1. Végh László (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 9.2 pont. Gyűrű: 1. Végh László (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 9.2 pont. Talaj: 1. Végh László (Cegléd, Kossuth Gimnázium) 9 2 pont. (b. gy.) HÍREK — A ceglédi illatszcrbolt felkészülve várja a húsvétot, A napokban érkezett „húsvéti szállítmány” külföldi és hazai kölnivizeivel minden locsolkodó igényeit ki tudják elégíteni. — A ceglédi könyvesbolt e heti ajánlata: A szabadság hajnalán (emlékezés 1944—45- re). Aíód Aladár: Korunk vitája, András László: Reménytelen szerelem, Juhász Ferenc: Virágzó világfa. Erdélyi József: Szőlőfürt, Sefcsiu Jenő: Fényképezés. Szebbnél szebb hímzések a csemői kézimunka-kiállításon A csemői Petőfi és a. Rákóczi termelőszövetkezetek egyesült nőtanácsa felszabadulásunk 20. évfordulójának tiszteletére tegnap és ma rendezi meg hagyományos kézimunka-kiállítását. A rendszeres foglalkozás november végén kezdődött, amit Szta- nyik Jánosné nyugdíjas vezetett nagy szakértelemmel és lelkes odaadással. A nőtanács tagjai, a hasznos és kellemes foglalkozást hetenként kétszer tartották meg. Szorgalmasan készítették a szebbnél szebb hímzéseket, horgolásokat, melyek most a község kultúrházában kiállításra kerülnek. Tudja-e ,.. ? .. . hogy a ceglédi téglagyár a felszabadulás előtt évente mindössze félmillió téglát gyártott. A gyár korszerűsítése után most az egyévi téglatermelés 7,5 millió darab? ★ ... hogy a Kecskéscsárdai Állami Gazdaság utóbbi tíz év alatt befejezett építkezéseinek összértéke már eléri a 12 millió forintot? •k ... hogy a ceglédi Gépjavító Vállalat múlt évi teljes termelési értéke 112 millió forinttal volt több, mint 1956- ban? ★ ... hogy a felszabadulás óta 14 külterületi iskolát villamosítottak? ... hogy a Táncsics Tsz fel nem osztható szövetkezeti alapjának értéke eléri az 5 millió forintot? ★ ... hogy a oeglédi Sütőipari Vállalat 28 sütödéjének 360 pékje biztosítja a nagykátai, a ceglédi járás, Nagykőrös és Cegléd város lakóinak kenyér- és süteményellátását? ★ ... hogy a Mészáros Lőrinc iskola a felszabaduláskor mindössze két rozoga paddal és hat székkel rendelkezett, s most — a korszerűen felszerelt tantermekben — hatszáznegyven gyermek tanításáról harminckét nevelő gondoskodik? A tavaszi napsugárban sétálva a város több részén különböző munkálatokkal találkozhatunk. Az egyik helyen a villanyoszlopokat cserélik, másutt a parkokat ássák, s a járdaszegélyeket rakják le a munkások. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen terv alapján folynak ezek a szerteszét látható munkák. Felkerestük az Epilési-Köz- lekedési és Városfejlesztési Állandó Bizottságot és megkérdeztük: milyen elképzelésekről, mi’yen jelentősebb munkálatokról tájékoztathatjuk olvasóinkat? — Az idei évre vonatkozó tervek már tavaly ősszol elkészültek. Mindeddig azonban nem sokat lehetett ezekből a tervekből nyilvánosságra hozni. Az idén ugyanis kevés az építőipari munkás és figyelembe kell venni azt is, hogy a nagyobb központi feladatoktól munkaerőt ne vonjunk el. Mindezeken a nehézségeken már túl vagyunk és felelősségtudattal közölhetjük, hogy a lakásépítés, a közművesítés az idén fokozott tempóval folyik. Ezenkívül megkezdődik a jövő évi többszázlakasos programot tartalmazó ‘törő gyakorlati . előkészítése. — Aíost tavasszal hol látunk újabb parkot? Mit remélhetünk a „Virágos Cegléd”-mozgalomtól? — A Lenin parkban már láthatták az arrajárók, hogy megkezdődik a park felújítása, rendezése. A városi kertészet a rendes karbantartási kereteken kívül több mint kettőszázezer forintot kapott azzal a rendeltetéssel, hogy az elvadult, bozótos cserjéket szakszerűen ritkítsa meg, a pázsitot újítsa fel és nyárra borítsa virágpompába legszebb parkunkat. Szinte napok alatt készültek el a tanácsházzal szemben a szovjet sírok környékének rendezéseivel. Már most is nagyon szép a kiültetett fenyőfasor és két hónap múlva a kiültetett közel háromszáz rozsatö is meghozza az első virágokat. Az idén sokkal szebb lesz a Szabadság tér és rendeződik a református templom körüli park is. Mindezek mellett augusztus közepére megjelenik a Béke téri új park. Legnagyobb munka mégis a Csikósszélen lesz. Itt már a belvízrendezés egy része elkészült. Az idén folytatódik a munka és az év végéig elkészül a város bejáratát méltón diszitő, facsoportokkal telepített kirándulóliget. — Nemigen látszik mozgás a járdaépítésnél. Vajon, az idén nem készül új aszfalt- járda? — A községfejlesztési csoport és az építési osztály éppen a napokban kötötte meg a Budapesti Betonútépítő Vállalattal az idei aszfaltozási szerződést. Az állandó bizottság már felülvizsgálta az aszfaltozandó utcák járdáinak jegyzékét. Az idén az aszfaltozást ott folytatják, ahol tavaly a lakosság társadalmi munkával az alapokat már elkészítette. A szerződések szerint az idén kétszerannyi járda készül, mint tavaly. Az előkészítő munkálatokat ezen a héten a város már megkezdte. Az aszfaltozó gépek viszont csak május végén vagy június elején érkeznek. Szeptemberig húszezer négyzetméternyi területet borítanak aszfalttal. — Várhatunk-e fejlődést a közvilágítás terén? — Erre a kérdésre örömteli választ adhatunk. A Pénzügyminisztériumtól komoly segítség érkezett Cegléd városának. Eddig évente száz-kétszázezer forinttal lehetett a közvilágítást korszerűsíteni. Az idén több mint másfélmillió forin- tós fejlesztés lesz. A kivitelezési szerződés szerint a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat a Bajcsi-Zsilinszkl úton, a Déli úton, az Alszegi úton szereli fel az új higanygőzlámpákat. Egyúttal korszerűsítik a Rákóczi úti közvilágítást. Ez a munka ősszel fejeződik be és megteremti a lehetőségét annak, hogy jövőre a Körúttól a központba irányuló utcák közvilágításának korszerűsítése is beindulhasson. — Az elmondott és konkrétnak látszó tervek szépek. Lesz-e mód arra, hogy a lakosság társadalmi munkával vegyen részt a város szépítésében? — A felsorolt tervek kivitelezése egyenesen megkívánja, hogy minél többen segítsenek közvetlen munkával az elmondottak valóra váltásában. Hogy a társadalmi munka nemcsak remény, azt már az is bizonyítja, hogy például pénteken a Hámán Kató általános iskola növendékei kivonultak a Csikósszélre és parképítéshez. A Földvári Károly iskola növendékei a városközpontban látható feCsütörtökön este az I. kerületi pártszervezet és a pedagógus pártalapszervezet tagjai közös ünnepi taggyűlésre gyűltek össze. Id. Erős János köszöntője után Radványi Nagy József mondott ünnepi beszédet Méltatta felszabadulásunk 20. évfordulóját és végigtekintett a megtett úton — „mely nehézségekkel volt tele, de azért leraktuk a holnap Magyarországának alapjait. A mi nemzedékünknek nem lesz res- tellkedni valója a jövő . nem„Leraktuk a holnap Magyarországának alapjait" Taggyűlésen nyújtották át a régi kommunistáknak a jubileumi díszokleveleket • • U N N E P I K • • O s z • • o N T _ß E S