Pest Megyei Hirlap, 1965. április (9. évfolyam, 77-88. szám)
1965-04-04 / 80. szám
10 I960. ÁPRILIS 4, VASÄRNAP Múzeumba kerültek Szántó-gőzíáonwtívok, cséplölokomobiioL egyvasú faqerendelyes eká, különböző kaszatípusok i i i i Vallomás és történelem ELHANGZOTT EGY ÜNNEPI GYŰLÉSEN Múzeumba kerülnek a mezőgazdaság utolsó gőzgépei. A második világháború előtt a nagybirtokoknak is csak egy részén alkalmazott gozlokomotívok utolsó példánya jelenleg a Zsadányi Állami Gazdaságban működik. Eredeti munkaköréből, a szántásból a traktorok már régen kiszorították, 'kazánját egy sertésfiaztató fűtésére használják, de most innen is leszerelik és beszállítják a Mező- gazdasági Múzeumba. Itt helyezik el hamarosan az Agárdi Állami Gazdaság Diesel-motorral korszerűsített, de ma már így is csak technika- történeti érdekességnek számító gőzlokomotívját is. A mezőgazdasági gőzgépek másik nagy csoportját képező stabil lokomobilok még a 40-es évek derekán is csaknem kizárólagos erőgépei voltak a cséplésnek, ma pedig már szintén muzeális jellegű tárgyak. Néhányat elvétve még ugyan használnak belőlük, de a legutolsó hazai gyártmányú gőzlokomobil egy példánya már elfoglalta helyét a múzeumban. Az utóbbi 20 évben a Mező- gazdasági Múzeum sok más munkaeszköznek is szinte kizárólagos lelőhelyévé vált. A fogalos szántásnál használt egyvasú, fagerendelyes ekékből a hegyvidékeken és a háztáji gazdaságokban akad még néhány, de a 40-es években még általánosan használt típusokról már csak a múzeumban lehet teljes áttekintést szerezni. A kaszagyűjtemény évről évre újabb típusokkal bővül — ezek viszont már csak az ázsiai, afrikai exportra készülő gyártmányok példányai, mivel a kombájnok, aratógépek egyötödére csökkentették a hazai kaszaszükségletet. A múzeum munkatársai az „utolsó pillanatban” gyűjtötték össze a fűszer- paprika és a kender hagyományos termesztésének és feldolgozásának eszközeit, a külterjes állattartás szerszámait és a közelmúlt sok más olyan általános munkaeszközét is, amelyet a nagyüzemi gazdálkodás és a technika fejlődése egy-két évtized alatt csaknem teljesen kiszorított a mezőgazdaságból. Megszépül a püspökvár Tatarozzák a szombathelyi püspökvárat. A copf stílusú épületet 1779—83-ban Szily János, Szombathely akkori püspöke építtette Hefele Menyhért, a neves osztrák származású építész tervei szerint. Az épület két oldalfalát már tavaly felújították, a harmadikat, valamint a főhomlokzatot az idén állítják helyre. em pontosan húsz éve történt, de ehhez a történelmi sorsfordulóhoz tartozik életemnek az a parányi epizódja, amelyet, míg élek, soha sem felejtek el. 1945. január 2-án reggel a főváros határában voltunk, Rákoskeresztúrnál, a Gyűjtő- fogház mögött. A parlamenterek gyalázatos meggyilkolása után, ekkor indult meg a szovjet csapatok összpontosított támadása Budapest felszabadításáért. Amikor megszólaltak a gépágyúk, katju- sák, aknavetők, és a többi fegyverek, a mi osztagunk oldalba kapta a hátrálva, lé- pésről-lépésre védekező fasisztákat. Előzetes rádiójelzések után, fehér lepedőt lengetve nyitottunk utat, rést a velünk szemben levő szovjet egységeknek. Társaim előre, feléjük rohantak, én magam is, de közben egy-egy deszkapalánk, kerítésoszlop mögé térdelve, tovább tüzeltem a németekre. Egyik pillanatban, közvetlenül a fejem fölött géppisztoly-sorozat süvített el. Alig tíz méterre tőlen}, egy orosz gyalogos lőtte rám: a Horthy-hadsereg egyenruhájában tüzeltem, természetesen, ellenségnek gondolt. A sors miket produkál, hogy golyói nem találtak el, annak volt köszönhető, hogy mellette álló elvtársai a tüzelés pillanatában hirtelen mozdulattal felnyomták a géppisztoly csövét Én is odaroRÉGI FALAK KÖZÖTT... ... Drága jó asszony vöt a báróne, kerem, a szegények jótevője. Nekem elhiheti, jól ismertem: több mint húsz évig szolgáltam a kastélyban. A sovány, ráncos kis öregember fázósan közelebb húzódik a sparheithez: eres, reumától duzzadt kezét, a platni fölött melengeti. Kinn, a napsütésben gyerexek kergetőz- nek, vidám lármájuk felrebbenti a szemelgetö galambokat. — Tizenhárom éves körömiül cseléd vótam én, kérem. Oszt' nem kapok egy fillér nyugdíjai se’. Ha az onokák nem gondoskodnának rólunk, nem is tudom, mi lenne. Csa/c ez a kis házunk van e’, amit a szüléméktül jussollunk. Alig néhány lépésre a kis háztól kezdődik a kastély kerítése. Van valami szívet szorítóan jelképes abban, ahogy ez a házikó a cifra kerítés előtt meglapul... Kétszázötven év telt el azóta, hogy Mária Terézia nyalka testőre, Beleznay János gróf kastélyt építtetett Pilisen. Maga a királynő is megfordult benne egyszer: itt pihente ki gödöllői látogatása fáradalmait. Büszke is volt rá az öreg gróf, sokkal büszkébb mint arra, hogy kastélya könyvtarában írta valami Kármán József nevű fiatalember a Fanni hagyományait... A múlt század harmincas éveiben leáldozott a Belez- nayak szerencse csillaga: a szép barokk kastély a Nyáry bárók tulajdonába került. Itt nevelkedett Nyáry Pál, a magyar függetlenségi mozgalom vezéralakja, itt talált vendég- szerető szállásra Kossuth Lajos, mikor Ceglédre utazott, híres toborzó beszédére. A Tanácsköztársaság napjaiban a pilisi direktórium székftelye lett a kastély. És néhány hónap múlva innen kísérték végzetes, útjukra az elfogott vörös katonákat Prónay fehérteiro- ristái. i A kastély- utolsó úrnője, a „jószívű” Nyáry báróné 1944 szeptemberében Pestre menekült. Tervébe, hogy rövidesen, mindjárt a „csodafegyverek” győzelme után visszatér, bólé- szóit a történelem: november hetedikén már az Internacio- nálé dallama zengett., az öreg falak között. A 2. Ukrán Hadsereg győztes katonái itt ünnepelték á forradalom huszonhetedik évfordulóját. Április végéig szovjet sebesülteket ápoltak — és temettek a kastélyban. Az árnyas kertben ma is 161 szovjet hős alussza örök álmát... Húsz esztendő alatt az öreg kastély századokat fiatalodott. Sebeit szorgos kezek begyógyították, tornyát újjáépítették, udvarán négytantermes új iskola emelkedik. Mária Terézia egykori hálószobájában esténként tiszta fényű gyerekszemek csukódnak álomra. A boltíves falak között százharminc kislány talált szerető otthonra. Az ebédlőben, ahoi a „jószívű” báróné porciózta cselédeinek az ételt, örökös vendég lett a jókedv. A toronyszobák falai csitri lánytitkokat őriznek. A kertben gyümölcsfacsemeték bontogatják rügyeiket, s kora tavasztól késő őszig tarka virágok nyílnak a szovjet katonák sírjain... Nemes Ráday Pál, a nagyságos fejedelem titkos kancellárja 1705-ben lett Pécel földesura. Az aprócska jobbágyfalu — felesége hozománya — lett később menedéke, hazai Rodostója. A szabadságharc elbukott, s ügyének egyik leghívebb védelmezője tétlenségre kényszerült. Ám, aki megszokta a tevékeny, elfoglalt életet, azt hajtja az alkotás kényszere. Ráday Pál építkezésekbe kezd. Pécelen emeltet „rezidenciá- Hs" kúriát "magának, tágas hajlékot a magyar kultúrának. írók, művészek, tudósok látogatása egymást éri a péceli kúrián. Amit az apa elkezdett, a fiú folytatta. Ráday Pál halálhíre porosz egyetemen éri fiát, Gedeont. Anyja hívására hazasiet, Pest megye országgyűlési képviselője, a Habsburgoktól üldözött protestánsok vezére lesz. A politikai tétlenség elől széles körű irodalmi elfoglaltsághoz, s — apja példájára — az építkezéshez menekül. A kúriából — huszonegy évi munkával — kastély lesz. Nyugati szárnyában állandó vendégszoba várja a széphalmi remetét, Kazinczy Ferencet. Tizenkétezer kötetes könyvtárában ókori költők verseit vallatja ifjú — de méltó — utóduk: Petőfi. Külföldön tanuló vándordiákok, lipcsei kereskedők, bécsi ismerősök küldözgetik a könyv- ritkaságokat Pécelre. S a bárói rangra emelt Ráday Gedeon minden percét kedves könyvei, képei között tölti. Fia — ab ifjabb Gedeon — olyan almának bizonyult, amely messze esett a fájától. Családja kuruc eszméit megtagadva, az udvar kegyeit keresi. Állami hivatalt vállal, birtokaival nem törődik. A gazdag könyvtár még megvan, de egyetlen kötettel sem gyarapodik. Nincs rá pénz. Nincs pénz a kastély málladozó falainak javítására, a pusztuló birtok rendbehozására sem. Csak háromnapos d áridókra, fényes mulatságokra futja még egyideig. A bálokra négylovas hintó hozza a vendégeket, s a kényes dámákat két hajdú viszi fel az emeleti táncterembe — ölben. Az utódok sem különbéit, s a páratlan könyvgyűjtemény 1861-ben dobra kerül. Habent sua fata libelli — a könyveknek megvan a maguk sorsa. Még néhány év s a kastélyt is elárverezik. Üj tulajdonosa, a Kelecsényi család ötven esztendeig egy simítást sem tétet az omladozó falakon. A melléképületek romjai között szabadon kószál a szél. Az emeleti díszterem freskói évtizedekig viselik egy tűzvész nyomait. A szörnyethalt Phaeton, s Tan- falus, az istenekkel dacoló fejedelem előbb füstbe-ko- romba burkolóznak. majd végképp eltűnnek ... — Amit- az idő megkímélt, azt is tönkretette a háború. Düledező falak, tátongó rések fogadtak bennünket tíz évvel ezelőtt. A pesszimisták azt mondták: nem lesz ebből többé semmi. Az idő azonban bennünket igazolt, akik hittünk a kastély feltámadásában, az újjáépítésben. Farkas László doktor, a péceli MÁV-kórház igazgató főorvosa körbe mutat a megszépült faiakon. A boltíves könyvtárterem, a régi fényében pompázó díszterem ma a gyógyítást szolgálja. A folyosón csíkos köpenyes betegek sétálnak fel-alá. A nővér-szobában halkan zümmög a sterilizátor: közeleg az injekciózás ideje. A freskókkal díszített falak között társasjátékkal mulatják az időt a lábadozók. Több mint tízezer beteg talált enyhülést fájdalmára, kapta vissza egészségét a patinás falak között..-. Nyíri Éva hantam hozzá, földre dobtam a fegyverem, és derékon kapva, fölemeltem az alacsony barnaszakállas, negyven év körüli kisöreget. Forogtam vele körbe és közben megcsókoltam mindkét oldalon az arcát, orosz szokás szerint. —^ mellé az élmény mellé E" kívánkozik egy másik. ■ÜJ Akiről szól, azzal Sop- ronban, a szovjet kórházban ismerkedtem meg. Miután Budapesten önkéntes munkásfiatalokból márciusban megalakult a budapesti őrzászlóalj, fogcsikorgatva, szitkozódva és bizony sokszor sírva utaztunk nyitott vagonokban a Dunántúlra: végig az útvonalon felrobbantott utak és hidak... Amikor Ág falcánál átléptük az osztrák határt, attól kezdve Wienerneustadtig, sót Bécsig, minden teljes épségben volt. Itt-ott lehetett egy néhány golyónyom a falakban és romok csak az előző amerikai— angol légitámadások következtében keletkeztek, a hadiüzemekben. Nos, mielőtt átértünk Ausztriába, két napig Sopronban voltunk. Itt találkoztam én egy fiúval a kórházban. sátoraljaújhelyi zsidó fiú volt, hatalmas szál ember. Mint munkaszolgálatos, két évet töltött Ukrajnában és az utat Sopronig, századának maradványával együtt, egy év alatt tették meg. Öt Sanyinak hívták, makkegészséges volt, kivéve a fagy ásó kát, a lábfején. Sopronban, a téglagyár szabad ege alatt összezsúfolva, ezrével tartották őket. Enni alig kaptak, tífuszjárvány ütötte fel a fejét. Százával haltak bele. G is megkapta. Mikor közeledtek a szovjetek, az egészségeseket áthajtották a határon, a betegek többségét lemészárolták az SS-ek. öt, hetedmagával magyar katonák szöktették meg, elbújtatták egy közeli ház padlásán, hagytak nekik néhány vekni kenyeret, konzervet. Több mint egy hétig feküdtek ott, közben Sanyi társai sorban mind, meghaltak. Neki pedig üsz- kösödni kezdett mind a két lábfeje. Ott feküdt tehetetlenül, a tetőnyílásnál lenézett, látta a németeket, nyilasokat, az észnélkül menekülőket A lábai pedig már feketedtek, ujjairól mállani kezdett a bőr. Tudta, mind a kettő menthetetlen. És képzeljétek el, milyen lelkierő, élniakarás, kellett ehhez: a padláson heverő ágfűrésszel... bokája alatt saját kezével leamputálta mind a két lábafejét Fölhasogatott ingekkel elkötötte, betekerte. Másnap, amikor lenézett, április 3-a volt orosz katonákat látott. Ügy kúszott le a padlásról hozzájuk. O így szabadult fel. K' ét év múlva újra találkoztam vele Sátoraljaújhelyen. Lábát térd alatt, mindkettőt, még egyszer amputálni kellett. De Moszkvából kapott méret után készített, felcsatolható műlábakat, még egyszer tanult velük járni, mint Ma- reszjev, a hős pilóta. Amikor találkoztunk ismét, egy kocsmában mulatott, cigány mellett. Hatalmas, zengő basszus hangja volt, egész éjszaka zokogva énekelt: a nácik apját, anyját, hét testvérét gyilkolták meg. Ezt a háborút nem lehet elfelejteni, aki nem élte át, mert gyermek volt vagy később született, abba át kell plántálni a gyűlöletet a fasiszták iránt. Az 5 bűntetteik, amit az emberiség ellen elkövettek, soha nem évülhetnek el. De nem lehet elfelejteni a fölszabadulást sem. Azt sem felejtem el soha, amikor negyvenöt őszén Zalában, Éger- szegről kimentem a Nekeresd- majorba. Veszprémi püspöki birtok volt, Mindszenti volt a földesúr. Az úton, míg gyalogoltam, egy bozótból többször is rám lőttek. A nincstelen, rongyos zsellérek nem merték művelni a nekik kiosztott földet, a papok azzal fenyegették őket: mindet felakasztják, aki elfogadja. Az új demokratikus hadsereg katonáit küldtük hozzájuk fegyverrel, ott laktak náluk, csak úgy végezték el a szántást-vetést, hogy ők is velük voltak, kinn a földeken. így söpörtük el lassan a társadalmi igazságtalanság évszázadok alatt felhalmozódott és szinte megkövesedett szeny- nyét. SZOVJETUNIÓ felszabadító harca és állandó segítsége teremtette meg az indulás bázisát: azóta a történelem homályos perifériáira tűnt annak a Magyarországnak az emléke, amelyben az ipar zöme alig ötven, egymással szorosan összefonódott nagytőkés család kezében volt, ahol az ipari munkások évi keresete átlag 700, a mezőgazdasági munkásoké 400, a tőkéseké és nagybirtokosoké pedig 126 ezer pengő volt. Ma már, a mai felnőtt generációnak, a húsz év előtti fiataloknak is, az a morális gondja és kötelessége, hogy a mostani fiatalok és gyermekek előtt elhihetővé tegyük annak a világnak a létezését, amelyről Bálint György egy Visegrádi utcai háztömb lakóiról szólva azt írta: „Legtöbbjük sohasem volt színházban, moziba csak évente egyszer-két- szer jutnak el.” Ma már nem is lehet érzékelni annak a valószerűségét, amit akkor mint keserű igazságot leírhatott a Viharsarok népének szociográ- fusa: „a parasztok évszámra fogyasztott étlapjára elég nyolc szó: vasárnap tésztaleves, hétköznap rántottleves, bableves, paradicsomleves, kenyér és dinnye.” Nemrégiben sokat beszélgettem egy nagyon rokonszenves elvtárssal: Seregélyi. József országgyűlési képviselővel. Már tízéves korában dolgozni kezdett Gyomron, a földesúr és a gazdag parasztok szőlejében. Akkor emiatt csak négy elemit végezhetett. Negyvenötben hat hold földet kapott, községi bíró lett. — A pártnak, attól kezdve, hogy megalakult, tagja vagyok — mondta nekem. — Melyik pártnak — kérdeztem —, sok párt volt akkor. — Csak egy volt, egyetlen szervezett, az ország és a nép érdekeit következetesen képviselő párt, a kommunista párt — ezt felelte. Már két éve bíró volt a falujában, mikor a párt jelölte a dabasi járásban képviselőnek. — Megálltam az utcán és néztem a nevem a plakáton. Nem akartam elhinni, hogy én képviselőnek felléphetek. így emlékezett vissza, mert a Horthy-világban 41 éves koráig egyszer sem volt még szavazati joga sem. Ez az ember azóta képviselő a Parlamentben. Gyerekei közül az egyik közgazdász-mérnök, a másik orvos, a harmadik most érettségizik, ömaga két diplomát szerzett, éjszakai tanulással: ma mezőgazdasági mérnök a szakképzettsége. úsz éve kezdtük el, mindent újat kellett csinálni. A romokról mondta akkor Varga Béla, a Kisgazdapárt egyik jobboldali vezetője: „Negyven év is kevés lesz, mig eltűnnek.” A kommunistáknak más volt a véleménye és melléjük álltak az élni akaró, derűsebb, szebb életre vágyó milliók. Lényegében négy év alatt begyógyultak a háború sebei, pedig a kár annyi volt, amennyiből mai színvonalon öt évig fedezni tudnánk összes beruházásainkat. Nem kell szégyenkeznünk azért, amit az új társadalmi forradalom útján, a szocializmus alapjainak lerakásával elértünk. Az a munka, amit a mi pártunk vezetésével végzett az egész nép, a koldus Magyarországból — európai országot formált. A nemzeti jövedelem 1938-hoz képest háromszorosra nőtt, az ipari termelés hatszorosra, a mezőgazdasági pedig 150 százalékra. Tőkések, kizsákmányolok? Ez is olyan megfoghatatlan a mi húszéveseink számára, ilyet elképzelni sem tudnak. A mi államunk gazdálkodik most azzal, amit ők magánvagyonuk növelésére a múltban elvettek a dolgozóktól. A nemzeti jövedelem ma valóban a nemzeté, s ebből a felhalmozás aránya eléri a 25— 30 százalékot Lényegében másfél évtized alatt csaknem 450 milliárdot ruháztunk be, megkétszereztük a nemzeti vagyont és évi átlagban 3,7 százalékkal növeltük a reálbéreket. Ha ünnepelünk is, ne hallgassuk el: míg idáig jutottunk, megrázkódtatásokkal, válságokkal teli utat tettünk meg. A kezdetet, a fellendülés éveit szörnyű, nyomasztó depresszió követte. Azt sem tudom elfelejteni soha, mit mondott el nekem a Raj fc-per egyik elítéltje, amikor kijött öt és fél év után a börtönből és felkerestem. — Tudod, mi azt hittük benn, hogy velünk szörnyű igazságtalanság történik. Nagy tragédia volt, hogy a mi rendszerünk a hozzá leghűségesebbekkel, azokkal, akik létrehozásában részt vették, így bánt. De azt hittük, ez tévedés, félreértés, és kinn, az . életben azért minden változatlanul jól megy. Két év telt el, amikor sejteni leezdtem valamit. Egyik nap megállt a cellám előtt az őr, egy ávéhás tizedes, beképzelt, nyegle fickó volt, buta is és szeretett dicsekedni: „Tudja, Aczél, — mondta — amikor szombaton vagy vasárnap kimegyünk a városba és elmegyünk egy táncmulatságra, vagy a vendéglőbe, attól kezdve ott csak mi vagyunk. A katonáikat, rendőröket, civileket kizavarjuk és mi szórakozunk a lányokkal.” Akkor kezdtem gondolkozni, valami megváltozhatott kinn is. És most, hogy hazajöttem, a lelkesen gyülésező, jövőt tervezgető, vitatkozó ország helyett egy dermedt, szótlan országot találtam, üresek voltak a párthelyiségek. Azok, akik ezt tették, ellenforradalomba taszították az országot. A rendszer védelmére pedig haladék nélkül siettek fegyvert fogni a régi kommunisták, szocialisták, akiit évekig börtönben sínylődtek. Nyolc éve már ennek is, és a mostani józan, becsületes politikai légkörben, amit a Magyar Szocialista Munkáspárt kialakított, eltűnnek lassan a rossz emlékek. z ötvenes években, amikor gyárban dolgoztam, az esztergapad mellett, naponta vékonyan megkent zsíros kenyeret tízóraiztam. Akkor — tíz évig — egy lóden- kabátban jártam. Most néztem meg, ma öt felső kabátom van és nem tízóraizom, hogy el ne hízzam. Emlékeztek, a közelmúltban vita folyt az irodalmi lapokban a fridzsider- szocializmusról, s aggasztó tünet, hogy sokan, fiatal házasok előbb kocsira gyűjtenek, és nem akarnak gyereket. Vannak még fehér foltok az emberek tudatában és a térképen is. De azt hiszem, nemcsak ez a legnagyobb gondunk. Korszerűbben, hatékonyabban kell dolgoznunk, hogy még többet alkothassunk, gyorsabban haladjunk előre. Még nagyobb anyagi bázisra van szüksége a mi hazánknak. Az erőforrások megvannak, olyan szervezési és irányítási módját kell. kidolgozni a szocialista munkának, amely tovább visz bennünket a helyes úton, hogy még jobban, szebben, értelmesebben éljünk. És úgy, hogy megszűnjön minden fehér folt: minden visszahúzó, helyben marasztaló sár-, hogy a tanyai gyerekek is ugyanolyan lehetőséget kapjanak az élethez, a felemelkedésihez, mint a községiek, ők pedig ugyanolyat, mint a városiak. Nagyon sok, tengernyi még a tennivalónk. Hogy sorra véve, mindet megvalósítsuk az elkövetkező húsz évben, ahhoz napalm és gázbomba helyett, atomfenyegetés helyett, nyugalom és béke kell. Egymást megértve és segítve, kicsinyes torzsalkodásol; nélkül, közös erővel dolgoz zunk érte. Ileíesi Ferenc Pá!
