Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)

1965-03-09 / 57. szám

1965. MÁRCIUS 9. KEDD rtai MEGYEI £ HETE A SABIN-OLTÁS ELMARAD kék tömegesen kerüljenek kö­zös helyiségbe és esetleg fer­tőződjenek. Mivel hazánk­ban a védőoltások következté­ben a fertőző gyermekbénu­lás gyakorlatilag megszűnt, a védőoltások elhalasztása sem­miféle veszéllyel nem jár. Az Egészségügyi Miniszté­rium felhívja a szülők figyel­mét, hogy az esetleg ki kézbe­sített oltási idézéseket a fen­tiek alapján tekintsék tárgy­talannak és ne jelenjenek meg a gyermekeikkel az oltóhelye­ken. Az oltás új időpontjáról kel­lő időben értesítést kapnak. Tekintettel arra, hogy az influenza főleg a legfiatalabb korosztályokat veszélyezteti, az Egészségügyi Minisztérium úgy intézkedett, hogy az e hétre elrendelt Sabin-oltáso- kat későbbi időpontra kell ha­lasztani. Ez az intézkedés csökkenti annak lehetőségét, hogy a 3 éven aluli gyenrne­Fe* bevágta a borosüveggel Mendl Gyula 19 éves alkal­mi munkás dömsödi lakos testvére lakásán iddogólt falu­belijével, Farkas László 21 éves alkalmi munkással. A szesz hatására vita kerekedett köztük, amelyet Mendl úgy zárt le, hogy az egyik egylite­res borosüvegigel fejbevágta Farkast. Farkas súlyos sérü­lést szenvedett, támadója el­len eljárás indult, Politechnika - álkulccsal Két felsőgödi fiatalember — mindkettő büntetett előéletű —, a 19 éves Borsi Lajos ipari tanuló és a 16 éves foglalko­zás nélküli K. Gyula egyik este behatolt Vácott a Hattyú utcái általános iskolába. Kéz­ügyességüket dicséri, hogy ál­kulcsuk segítségével a poli­technikai műhelybe mentek, s onnan nagy mennyiségű, 1100 forint értékű szerszámot vittek magukkal, őrizetbe vet­ték őket. VÁNDORKIÁLLÍTÁS FELSZABADULÁSUNK ÜNNEPÉRE Felszabadulásunk huszadik évfordulója alkalmából há­rom vándorkiállítás anyagát állították össze a Pest megyei könyvtárban. A Szülőföldem, szép határa című anyag ha­zánk fejlődését és gazdagsá­gát mutatja be, a második ki­állítást Uj korszak nyitánya címmel hazánk felszabadulásá­nak érdekes képei és írásos dokumentumaiból állították össze, míg a harmadik az el­múlt háború intő tanulságaira hívja fel a figyelmet és szá­mot ad a világ népeinek bé­kéért vívott harcáról. A vándorkiállítások anya­gát a központi, a ceglédi és a váci művelődési autók juttat­ják majd el megyénk harminc­öt helységébe. mainap 1965. március 9, kedd, Franciska napja. A nap kél: 6.10, nyugszik. 17.40 órakor. A hold kél: 9.05 órákor. Várható időjárás: felhős idő, szórványosan fellépő havazás. Helyenként élénk északnyugati szél. Hideg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 5 fok között lesz. 20 éve Vadmacskagóliát Tapasztalatcsere látogatáson volt a Hajdu-Bihar megyei guthi erdőben Hártó János balassagyarmati erdőmérnök. Az erdőt járva, a fácános te­rületen, egy vadmacskát pil­lantott meg, s a ragadozót egy jól irányzott lövéssel leterí­tette. A ritka nagy méretű vadmacskát lemérték, s an­nak súlya nyolc kiló. hossza egy méter tíz centiméter volt. Pulyka, liba, csirke és tojás után takarmányjuttatás, a szerződéskötőknek 1945. március 9-én a budapesti iskolákban rendkívüli tárgyként bevezették ax orosz nyelv tanu­lását. A tojáseladásra szerződött termelők az eddigiektől elté­rően nem készpénzes szemes­takarmány kiutalásban része­sülnek, hanem cseretermény ellenében tojásonként egész évben egységesen 8 deka­gramm tojástápot vehetnek igénybe. Halálragázolta a vonat Szombaton hajnalban fél öt­kor a pilisi vasútállomáson egy Ceglédről Budapestre ha­ladó személyvonat elütötte Csordás Ilona negyvenéves pilisi lakos MÁV-alkalmazot- tat, aki sérüléseibe a helyszí­nen belehalt. A vizsgálat megállapította, hogy a balesetet az elhunyt fi­gyelmetlensége idézte elő: kel­lő körültekintés nélkül ha­ladt a síneken keresztül aa állomás épülete felé. — Seregélyes Jánosné me­gyei tanácstag ma délelőtt 9 órától 12 óráig Aszódon, délután 14 órától 16 óráig Ikladon tanácstagi fogadó­órát tart. Forgács György 9 órától 12 óráig Kakucson. Hegedűs Rozália 10 órától 12 óráig Nagykőrösön, Cso­mós József 13 órától 15 órá­ig Tinnyén, Katona Rozália 14 órától 15 óráig Abony- ban, Bemáth Józsefné 17 órától Gödöllőn, dr. Lapus- nyik András Pátyott „fo­gad”. Holnap Sári Ilona Kis- kunlacházára, Szirákl Jó­zsef Versegre, Pintér Gy. Mihály Valkóra, Jónás Jó­zsef Ceglédre látogat s tart fogadóórát. Orvosnál Felvásárlási rendszerünk ebben az évben is több ked­vezményt nyújt a szerződéses baromfitartóknak. A háztáji és egyéni baromfitartók csir­kére, pulykára, hízott libára, hízott kacsára köthetnek szer­ződést ezekben a napokban. Előlegként egy-egy hízott li­bára negyven forint, hízott ka­csára huszonöt, pulykára har­minc, a saját keltetésű csir­ke után pedig hét forintot igé­nyelhetnek. Ha a naposbarom­fit keltető állomásról szerzik be, ennek az árát is hitelezik. A szerződéses hízott liba és pulyka utáni takarmányjutta- tás feltételei változatlanok. Az általános iskolások versenye tegória győztesei részt vesz nek a verseny április 6-án. Csillebércen megrendezésre kerülő országos döntőjén. — Na, hogy van? — Es ön, doktor úr? Komádi karikatúrája IRTA: HUNYADY JÓZSEF RAJZOLTA: FRIEDRICH GABOR Az általános iskolák VII.— VIII. osztályos tanulóinak részvételével vasárnap rendez­ték meg az orosz nyelvi ver­seny megyei döntőjét. A Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ság országos központjának székházában megrendezett ju­bileumi versenyen az alábbi eredmények születtek: VII. osztályosok kategóriájában el­ső lett Hegedűs Ilona, Sziget­halom; második: Kemény András, Gödöllő; harmadik: Radnóty Judit, Fót. A VIII.- osok versenyében első: Mátrai Marianna, Albertirsa; máso­dik: Mester Erzsébet, Gyöm- rő; harmadik: Bánhalmi And­rea, Alsógöd. A helyezettek könyvjutal­mat és oklevelet kaptak a ver­seny rendezőségétől. A két ka­Rendőrségi felhívás Február 15-én 17 óra 13 perc­kor a 203-as útvonalon egy Gö­döllő felől Veresegyházra tartó tehergépkocsi Szada községben nekiütközött a lezárt MÄV so­rompónak, s azt áttörve megállás nélkül tovább hajtott. A teher­gépkocsi lámpaüvege a helyszí­nen széttört, s letörött a balol­dali visszapillantó tükör is a tar­tóvassal együtt; A visszamaradt tárgyakból megállapítható, hogy ezek minden valószínűség szerint egy sötétzöld színű, 450-es Csepel tehergépkocsi, vagy hasonló uni­verzális gépjárműről törtek le Feltehető, hogy a gépkocsi elejt is nagyobb mértékben megrongá­lódott. A rendőrség felszólítja azoknak a vállalatoknak, üzemek­nek és szerveknek vezetőjét amelyek hasonló tehergépkocsival rendelkeznek és az február köze­pén rongálódást szenvedett, hogy ezt a tényt haladéktalanul jelent­sék a Pest megyei rendőrfőkapi- tányság közlekedésrendészeti osz­tályán (Budapest, VI., Aradi utca 20, telefon: 124—278 218 mellék). A rendőrség továbbá kéri mindazo­kat a személyeket, akik az ese elkövetőjéről valamit tudnak hogy írásban, vagy telefonon í '«nti címen jelentsék. 150 EVE, 1815-ben született Lovassy László, a Habsburg-elnyomás egyik re­formkori áldozata. Jurátusként az országgyűlési ifjúság ellen­zéki megmozdulásainak vezér­alakja volt. 1834-ben egyik meg­alapítója lett a Társalkodásl Egyesületnek, az önkényuralom által szorongatott politikusok melletti tüntető megnyilvánulá­sok kezdeményező szervezetének. Ennek elnökeként, mint kitűnő szónok, lelkes beszéddel üdvö­zölte a Pestre érkező Wesselényi Miklóst, aki „a törvénytelen és nemtelen erőszak ellenére rendü­letlenül harcolt a sötétség és a korlátot nem ismerő hatalom ellen.” A kormányzat 1836 tava­szán elfogta: felségárulás vádjá­val 10 évre ítélték. Évekig _ a spielbergi vár teljesen elkülöní­tett, titkos osztályának hatodik, majd tizennegyedik számú bőr* tönkami újában, magányban, láncraverve sínylődött s ideg- rendszere felmondta a szolgála­tot. Az 1840-ben összeült ország­gyűlés amnesztiát eszközölt ki számára. Az egykor nagyszerű v* államférfiúi Ígéretnek indult ifjú ezután félévszázadnál hosszabb ideig elborult elmével tengődött szülővárosában, Nagyszalontán. — Megkezdődött Bécsben A vidámság filmfesztiválja. A magyar filmgyártást a Mit csinál felséged 3—5-ig című vígjáték, valamint több rövidfilm képviseli. — Az új KRESZ-t ismer­tető előadásra kerül sor pén­teken Isaszegen, Zsámbo- kon, Pécelen, Budakalászon, Pilisszentkereszten, Pomá- zon, Nagykátán, Aszódon, Versegen és Ikladon. — Patay László festőmű­vész kiállítása szombaton megnyílt az Ernst Múzeum­ban. A kiállítást március 21-ig tekintheti meg a kö­zönség. Olvadás Közvetve A vendéglőben az elége­detlen vendég odahívja a pincért: — Mondja, miből főzték ezt a tyúklevest, mert azt nem hiszem el, hogy tyúk­ból! — Hát hogy is mondjam, uram — magyarázkodik a pincér — közvetve mégis­csak tyúkból. — Hogy-hogy közvetve? — Abból a vízből, ami­ben a keménytojást főz­tük ... Az Állami Bábszínház ma délelőtt 10 órakor és délután fél háromkor Vá­cott, a városi Madách Imre Művelődési Házban mutat- íü ja be a Misi mókus kaland­jai cimű darabot. — Az argentin államvas­utak vezetőinek Kepes Im­re, hazánk Buenos Aires-i nagykövete ünnepélyes be- mutatóút keretében adta át a Ganz-MÁVAG gyártot­ta, három részből álló ma­gashegyi Diesel-elektromos vontatókat. A bemutatóút Cordoba és La Cumre között mintegy 200 kilométeres he­gyi útszakaszon volt. — A MÄV teljesítette feb­ruári tervét. Januárban és februárban összesen 500 ezer tonnával több követ és 200 ezer tonnával több sódert juttatott rendeltetési helyé­re, mint a múlt év hasonló időszakában. — 105 ezer forint értékű gyógynövényt vásárolt fel tavaly a gyűjtőktől a Pécel és Vidéke körzeti Földmű­vesszövetkezet. (Foto: Gábor) — Szombaton ünnepli a pilisvörösvári Verbai Lajos 100. születésnapját. A Ma­gyar Vöröskereszt pilisvö­rösvári szervezete köszönti e napon a százesztendős vö­rösvári lakost. — Maral-szarvasok az Al­latkertben. Űj értékes ál­latokkal, három maral- szarvassal gyarapodott a Fővárosi Állatkert állomá­nya. Az új lakók a Szov­jetunióból érkeztek, ebből a szarvasfajtából még soha­sem volt példány a buda­pesti Állatkertben. — A Hanglemezgyártó Vállalat öt új, harminc cen­timéter átmérőjű mikrole- mez gyártását kezdte meg. A hanglemezekre magyar nó­tákat vettek feL ÍA rádió és a televízió mai műsora } KOSSUTH RADIO ^ 8.15: Könnyüdallamok. 9.20: A $ gyermekrádió műsora. 10.10: Ope- ^ rar észletek, 11.00: Iskolarádió. £ 11.30: Az iskolarádió postája. 11.35: x Népi zenekar. 12.15: Tánczenei X koktél. 13.00: Gazdaszemmel. 13.15: X Schubert: IV. szimfónia. 13.45: Uj y magyar múzsa. 14.10: A KISZ Köz- ^ ponti Művészegyüttes énekkara 4 énekel. 14.25: Az ifjúsági rádió > műsora. 14.45: Csembalómüvek. X 15.05: Hogyan kell olvasni Móricz X Zsigmondot? 15.35: Operettrészle- y ték. 16.10: Rossini: Olasz nő Algir- y ban — nyitány. 16.19: Orpheus me- 4 séje. 16.35: Ifjúsági magazin. 17.00: 4 Népi zenekar. 17.23: Rádióiskola. £ 18.10: Villanófényben. 18.15: Honeg- X ger-művek. 19.13: Fényes Szabolcs X táncdalaiból. 19.25: A Szabó család. X 20.25: Esti pihenő — muzsikával. y 21.38: József Attila költészete. VI. ^ 22.20: Mai szemmel, 22.30: Szabolcsi ^ Bence tanít. 23.30: Könnyűzene. PETŐFI RADIO ^ 14.00: Marian Anderson énekei. y 14.25: Magyar nóták. . 15.05: Kóru- ^ sok, hangszerszólók. 15.40: Ellőadás. í 16.00: Délutáni frissítő. 17.05: Gaz- X daszemmel. 17.15: Pándi Marianne X összeállítása. 17.45: Népi zenekar, X 18.15: Rádióegyetem. 18.45: Fuvós- ^ zene. 19.00: Mi történt a nagyvilág­iban? 19.15: Hangverseny a stúdió- y ban. 19.40: Orbán Attila írása, i 19.50: Operettrészletek. 20.20: Falu- y si krónika. 20.50: Bányászdalok. ^ 21.05: Hangverseny a stúdióban. /* 22.05: Tánczene, URH I 18.40: Muszorgszkij IL 19.15: Oliver — zenés játékrész­letek. 19.40: Zenekari muzsika. 20.30: Lengyel és ír dalok. 20.50: Janacek: A ravasz rókácska — meseopera. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv az ált. iskola 6. osztálya számára. Is­métlés. 9.00: Környezetismeret az általános iskola 4. oszt. számán. Az úszó fatörzstől az űrrakétáig. 10.05: Iskola-tv. Földrajz az ált. is­kola 6. osztálya számára Csehnlo- vákia. 11.00: Iskola-tv. Angol nyelv kezdőknek Walter és Connie kifest egy lakást. 14.00: Orosz nyelv (isin.) 14.55: Környezetismeret (ism.) 15.50: Földrajz (ism.) 16.55: Angol nyelv kezdőknek (ism.) 17.13: Az iskola-tv postája. Műsor­kalauz — pedagógusoknak. 17.25: Hírek. 17.30: Tapasztalatok, tanul­ságok: a burgonyatermesztés időszerű kérdései. 17.45: Este a faluban. A KISZ Központi Művész - együttes műsora. 18.50: A Magyar Hirdető műsora. 19.00: Előny — egy esztendő. Közvetítés a Hazai Fésüsfonó és Szövőgyár új auto­matizált fonodájából. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Csütörtöktől lát­hatják ... A húsz óra c. magyar film bemutatója elé. 20.25: Sebesült az erdőben. Magyarul beszélő len­gyel film. (14 éven felülieknek). 21.40: Találkozás Fred Astaire-rel. Amerikai film. (ism.) 23.30: Tv-hír­adó. 2. kiadás. Nőnapi ajándék a váci asszonyoknak: Megnyílt a 7-es számú csemegebolt csemegeboltja. A harmincmé­teres üzlethelyiség önkiszo! - gáló rendszerű. Egyik részé­ben „Mackó”-hidegtálakat árusítanak. Bíró Ádám képzőművész szemet gyönyörködtető, ötle­tes faldíszítései derűsek, han­gulatosak. A bolt vezetője, Brunner László tájékoztatása szerint a 7-es bolt a megnyitó napján félmilliós árukészlet­tel várta a vevőközönséget. Papp Rezső (Tudósítónktól) Még vasárnap is fáradha­tatlan igyekezettel rakták he­lyére a töméntelen árut, dí­szítettek, takarítottak, hogy a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ve­zetősége eleget tehessen már­cius 8-i vállalásának. így azután hétfőn délelőtt, a nemzetközi nőnapon — a váci vasútállomás és a MÁVAUT- pálvaudvar szomszédságában — megnyílt a város (és a Du­nakanyar) egyik legkorszerűbb

Next

/
Thumbnails
Contents