Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)
1965-03-07 / 56. szám
1065. MÁRCIUS 1, VASÁRNAP ^’kJCMop 7 MOSZKVA MA... áuaiokhOl A féltékeny ló Pálma variációk 30 kilós mag —140 négyzetméteres virág —10 évig Zat szorosan tartja. A billegő sisak fárasztja az embert, ilyen módon ne vállalkozzék hosszabb útra. A szíjazat úgy van kiképezve, hogy a vezető hallását ne zavarja. Többen mégis úgy viselik a sisakot, hogy azt az álluk alatt nem csatolják be. Az így használt fejvédő annyit sem ér, mint egy lyukas svájcisapka. Az első döc- cenésnél lehullik a motoros fejéről. Nem elég a szíjat a csatba kapcsolni, a szabadon maradt szárát húzzuk a csat másik fülébe. KÉTSÉGTELEN, az áruházak, szövetkezeti boltok raktáraiban elegendő bukósisakot tárolnak, csakhogy jelenleg gyermekméretű nincsen. Márpedig a KRESZ nem tesz kivételt a sisak viselését illetően a gyermek és a felnőtt között. Bizonyosra vehető, hogy a sisakot készítő gyár időben leszállítja a kereskedelemnek a gyermeksisakot, miként elkészítette a zipp-zárral kombinált nőit, amelynél a érik a termés fák törzsében. Szára 200—300 méter hOsszú, átmérője 2—3 cm. Dél-Ameríká- ban él a raffia- pálma, amelynek levelei a 30 méter hosszúságot is elérik. A legnagyobb virágzata — 14 méter hosszú és 10—12 méter széles — a Carypha Vmbroulifira nevű pálmának van. Ez a növény éleTavaly csaknem négyszáz- ezer moszkvai költözött új lakásba: 1964 tizenkét hónapja alatt a szovjet főváros 3 millió 400 ezer négyzetméter lakással gyarapodott, ami azt jelenti, hogy az esztendőben 1360 ház épült fel! Mos2íkvában azonban nemcsak lakóházak épülnek. Ugyancsak a múlt évben 43 iskola, óvoda és bölcsőde létesült: összesen 26 ezer férőhellyel, továbbá nyolc mozi, 23 szakorvosi rendelőintézet, két nemzetközi színvonalú szálloda: a Minszk és az Aeroflot, 234 üzlet, mintegy kétszáz új üzemi étkezde, kávéház, étterem, gyorsbüfé, valamint több mint négyszáz különböző szolgáltatóipari üzem nyitotta meg kapuit. Átadták rendeltetésének a Metro egy újabb vonalát is, amely a város központját köti össze a Himki-Hovrio új lakónegyeddel Az idén hasonló ütemben folytatódik a szovjet főváros fejlődése, amelyre több mint egymilliárd rubelt fordítanak. 140 ezer négyzetméterrel több, összesen 3 millió 540 ezer négyzetméter lakás épül. Újabban főként nyolcemeleteseket építenek. Ugyanakkor ott, ahol ez gazdasági szempontból indokolt, s vá- rosépítészetileg is helyénvaló, 12—16 és ennél magasabb épületeket is emelnek. Az oktatási hálózat ugyancsak bővül: az idén 42 iskolaépület készül el. További 26 ezerrel nő a férőhelyek száma az óvodákban és a bölcsődékben, s háromezeregyszázzal gyarapszik a kórházi ágyait száma is. Az idén újabb 25 szakorvosi rendelőintézet nyitja meg kapuit. Több kilométerrel meghosszabbítják a Metro vonalát. Növelik a vízvezeték-hálózat kapacitását is és újabb 113 ezer előfizetőt kapcsolnak be a távbeszélőhálózatba, tíz új mozi, 210 üzlet, 150 üzemi étkezde, étterem és kávéház, több száz szolgáltató- ipari üzem nyílik. A Szmolenszki rakpart Uj lakóházak a délnyugati városrészben Helsinkiben Vaino 12 év óta minden vasárnap elhúzta a Kontinnen család bricskáját a finn főváros egyik temploma elé. Múlt vasárnap azonban Kontinnenék a frissen szerzett kisautón mentek misére. Amikor visszajöttek, Vaino megvárta, hogy a család leüljön a vasárnapi ebédhez, s patájával szétrúgta a kiskocsit Kutyakomfort Az angliai Bournemouthban Mr. Broom melegítő berendezést szerkesztett a kosárhoz, amelyben kutyája aludt. Amióta a kutyus fűtött kosárban alszik, reggel nem ébreszti fel a gazdáját. T eknősbéka-keltető Broadway falucskában, az angliai Devon grófságban kellemes meglepetés érte Peter Canmt: a melegvíztartályon rongyokba takarva elhelyezett teknősbékatojás szabályszerűen kikelt, s Peter egy szép kis teknősbéka tulajdonosa lett Vadászbirka Az angliai Eridgeben furcsa újonccal szaporodott a falka: tagja lett a Larry nevű birka is. Valaki a falka tulajdonosának ajándékozta, s kis- bárány korától kezdve any- nyira odaszokott, hogy most vadászni jár a kutyákkal együtt. A kutyák sem ugatják meg többé a birkákat. ...ES HOLNAP A pálmák népes családjában (1700 pálmafajta van) találjuk az ázsiai és afrikai trópusi erdők Cla- mus nevű növényét. Ezt a pálmát tekinthetjük a földkerekség leghosszabb növényének. Voltaképpen lián-pálma, amely az egyik fáról átkapaszkodik a másikra és sajátos tüskéivel megkapaszkodik a tében csaJc egyszer virágzik és hoz gyümölcsöt. A termés beérése után a pálma elpusztul. A legnagyobb magja a Lodoicea Seychellarum La- bill nevű pálmának van. Magjainak súlya 25—30 kg. Az ilyen óriásmag igen lassan érik be. A virágzástól a beérésig tíz esztendő telik el. Fókák a sarki jégmezők alatt Néhány évvel ezelőtt nagy feltűnést keltett, hogy szovjet atom-tengeraíatt járóik nagyobb utat tettek meg a sarkvidék összefüggő jégmezői alatt. Most De Vries és Wohlschlag zoológusok arról adtak hírt, hogy megállapításaik szerint állatok is tudnak jól tájékozódva úszni nagyobb, összefüggő jégmező alatt. A déli sarkvidéken honos három méteresre is megnövő Weddellfókák 4000 kilométeres utakat is megtesznek a tengerben a sarkvidékről Ausztráliáig, New Seelandig a La Plata torkolatáig és a Juan Fomádez szigetig. Eközben a déli sarkvidéken hatalmas zárt jégmezők alatt kell átúszniuk, miközben a többi között 350 méter mélyre is lemerülnek és „egy szuszra” 32 kilométeres távolságot tesznek meg a jég alatt. A fókáknak nyilván kitűnő tájékozódási ösztönük van, hogy a jég alatti koromsötétben is pontosan betartják útirányukat. Hogy tulajdonképpen miként tájékozódnak, azt még nem sikerült megállapítani. Az ashabadi szőnyegkészítők kezéből kikerült a világ legnagyobb szőnyege. A virágzó tulipánföldre emlékeztető gigantikus szőnyeg 252 négyzetméter. Nemrég a moszkvai Kreml kongresszusi palotájába szállították a turkméniai művészegyüttes fellépéséhez. A szállításhoz egy teljes vagonra volt szükség. Biológiai növényvédelem Ilyen lesz a Kalinyin sugárút Már régóta ismeretes, hogy a rovarok életében a szagok döntő szerepet játszanak. Számos rovar igen kifinomult szaglóérzékének köszönheti alkalmazkodóképességét a természetben. A darazsak például viszonylag nagy távolságból is megérzik a táplálkozásra alkalmas növény szagát. Az utóbbi években számos országban végeztek beható kísérleteket az úgynevezett nemi csalogatóanyagokkal. A rovarok nőstényei ugyanis olyan jellegzetes szagú anyagokat bocsátanak ki, amelyekből parányi mennyiség is elegendő arra, hogy tekintélyes távolságból hozzájuk csalogassák a hímeket. A kutatás ezeknek a szexuális csalogatóanyagoknak a pontos meghatározására, illetőleg kivonására és esetleges nagyüzemi előállítására irányul. Az eddig ismertetett eredmények szerint a szaghatásuk annyira erős, hogy például olyan intenzív szagú anyag jelenléte, mint a nafta- lin, sem képes közömbösíteni. Egy .nemrégiben végzett kísérlet szerint a fenyőfűrészdarázs egyetlen nősténye 11000 hímet csalt csapdába öt nap alatt. A tudomány ezeket az erős hatású szaga- „ egokat a rovarok elleni küzdelemben igyekszik felhasználni. Olyan helyre igyekeznek csalogatni a kártékony rovarfajták hímjeit, ahol azok könnyűszerrel meg- semmisíthetők. Mivel így a nőstények legnagyobb része megtermékenyítetlen marad, az illető rovarfaj lassan pusztulásnak indul az érintett területen. Ez az egész igen hatékonynak mutatkozó módszer azonban a siker szempontjából elsősorban attól függ, hogy a megfelelő szaganyagokat sikerül-e meghatározni, illetve ezeket a vegyészek elő tudják-e állítani. Hosszú évek kutatómunkája árán eddig mindössze a selyemhernyó, a csótány és a gyapjaspille szexuális csalogatóanyagát ismerik a szakemberek. Ezeknek a molekuláinak alacsony rezgésszámú vibrációja hím szaglóidegében, elektromos impulzus formájában fizikai ingert kelt, így tudja nagyobb távolságból észlelni a csalogató anyagot, j A biológiai növényvédelem jaz elkövetkező években haté- íkony segítséget kaphat a ne- ! mi csalogatóanyagokkal tör- ! ténő rovarirtással. Az ered- ! mények biztatóak. Az elmúlt ( évben szintetikus szaganyag (felhasználásával sikeresen vetítők fel a küzdelmet New Eng- ! land-ban az elszaporodott ígyapjas pillék ellen. ! Nagy előnye ennek a módiszernek, hogy a rovarok nem (szokják meg mint a különféle i mérgeket, ; a gyakorlati kivitelezése ! olcsóbb, mint a vewsze- res növényvédelem (költségei és ami a leglényege- í sebb — emberre nem ártal- ! más. Sajnos, a napjainkban (használatos rovarirtó vegysze- • rek kisebb-nagyobb mérték- ! ben, de veszélyeztetik az em- ! bér egészségét és sok esetben ; a természetben uralkodó bioló- i giai egyensúly felbomlására i vezetnek. Mindezek a káros té- \ nyezők a nemi csalogatóanya' i gos módszernél nincsenek és j a szakkörök ezért is jósolnak í nagy jövőt ennek az eljárás- i nak. ! Endresz István Motorosok, vigyázzunk! Az „ügyesek" és a bukósisak A motorosokat és közvetve családjukat is óvja a KRESZ- nek az a szakasza, amely február elsejétől kötelezően írta elő a bukósisak viselését. Akadnak bizonyára, akiknek nincs ínyére ez az intézkedés, de ők valószínű nem láttak még kórházi műtőt és nem találkoztak olyan nyomorék embertársukkal, aki most is makkegészséges lenne, ha motorbalesete alkalmával bukósisakot viselt volna ... A RENDELKEZÉS egyértelműen kimondja; függetlenül a motorkerékpár sebességétől, a járművön utazó személyek, tehát a pótülésen vagy az oldalkocsiban ülők is kötelesek bukósisakot — becsatolt állapotban a fejükön viselni. Tény és való, számtalan életerős fiatal halt meg a motorkerékpáron szerzett fejsérülés következtében. Nem volt csekély azoknak a száma, akik ugyan életben maradtak, de megrokkantak. A bukósisak nagymértékben csökkenti a balesetből származó sérülést. Ma már a bukósisak által megmenekültek százairól tudunk, akik hálásan emlékeznek meg a bukósisak, vagy ahogy tréfásan nevezik, „durr- kalap” készítőiről. Az egyik motoros például így tudta meg, hogy a koponyacsontja a szokásosnál vékonyabb. Az összeütközés után ugyanis, amikor a mentő kórházba szállította, megvizsgálták, mitől vérzik az arca. Kiderült, olyan erővel repült a kivilá- gítatlan szekérnek, hogy az összeütközés pillanatában elszakadt a sisak belső bélésének varrata és a sisak pereme sértette fel a motoros arcát. A röntgenvizsgálat állapította meg, hogy motorosunk egy lényegesen kisebb ülést sem bírt volna el — sisak nélkül, mert csontozata szokatlanul gyenge. Csakis a rendelet szigorú betartása hozhatja meg a kívánt eredményt, a közlekedési balesetekből származó halálesetek számának csökkenését. A SISAK vásárlását ne siessük el, mert ha az szűk, vagy bő, akkor hosszabb, néhány órás viselés után tűrhetetlen fejfájást okozhat. Igaz, a belső bélés szabályozható, de a halántékot érintő belső perem nem tágul, tehát ennek mérete legyen azonos a kalap méretével. Akkor ül jól a motoros fején a sisak, ha azt a szíjaszíjjazatot színes kendő takarja. Ugyancsak gyártás alatt vannak az újabb típusú, a koponya hátsó felét is takaró sisakok. A KULTURÁLT MOTOROZÁS hozza magával a bukósisak viselését. Kötelezővé pedig azért kellett tenni, mert sajnos még akadnak, akik többek között azt mondják, „15 éve motorozom baleset nélkül, én tudok vigyázni...!” és éppen egy ilyen „ügyes" motoros elé ugrik egy kutya. Hiába tudott vigyázni motorosunk, önhibáján kívül zúzza magát halálra. Rájuk is, meg családjukra is gondoltak a KRESZ összeállítói, amikor kötelezővé tették az életmentő bukósisak viselését. Egy év múlva lemérhető lesz ennek az intézkedésnek várhatóan hasznos eredménye: a motorkerékpárok közúti balesetéből származó halálesetek számának csökkenése. R. Gy. i