Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)

1965-03-24 / 70. szám

Ä gazdagodás újabb jelei Lakások, pancsoló, fizetővendég-szolgálat — Hol voltak a fiatalok ? Szabad partnap a művelődési otthonban Az- MSZMP városi alapszer­vezete szabad pártnapot tar­tott a művelődési otthonban. A pártnapon két előadás hang­zott el. Az első előadásban, közvet­len, baráti eszmecsere formá­jában, sok felvetett gyakorlati kérdés szerepelt. A kérdésekre Sziráki Ferenc, a városi tanács vb-elnöke válaszolt. A válasz­adás keretében ismertette az idei évi városfejlesztési terve­ket és feladatokat. Bevezetőjében kifejtette, hogy lakóhelyünk városiasságát továbbra is növelnünk kell, saját kényelmünkre, de idegenforgalmi szem­pontokból is. A fizetőven­dég-szolgálat kifejlesztésé­vel kell közvetlen érde­keltté tenni a lakosságot. Ismertette továbbá, hogy az idén városfejlesztési célokra a megyei beruházásokból, a vá­rosi költségvetésből és község­fejlesztési alapunkból mintegy huszonhétmillió forint kerül felhasználásra. Megindul a pismányi villamosítás, a Pap­szigeti strand építése, melyre jelenleg kétszázezer forint be­ruházási keret áll rendelkezés­re. A medencestrandfürdő tel­jes létrehozása néhány évig el fog tartani, de már az idén megvalósul a strandolási lehe­tőség. Többek között gyermek­pancsoló is épül. építése. A Pap-szigeti cam­ping befogadóképessége háromszáz főről ezerre bő­vül. A Rév utca mellett étterem létesül és a nagyközönség sokéves jogos panasza is elin­tézést nyer a vasúti vendéglő megszűnésével, illetve áthelye­zésével a Vasúti villasorba. A régi helyiség a mellette levő Népbolttal bővül és a két he­lyiség helyén átépítéssel, vala­mint a jelenlegi italbolt tera­szának felhasználásával hideg- konyhás büfé, a teraszon pedig „kilátó kávézó" létesül. Ennél a kérdésnél ismertet­te a tanácselnök, hogy váro­sunkban a szeszfogyasztás az elmúlt években hihetetlen mó­don növekedett. Míg 1959-ben nyolcmilliós forgalmat értek el vendéglátó üzemeink és ebből hétmillió forint volt az „ital- számla", addig a hivatalos sta­tisztikai adatok szerint az 1964. évi tizenötmillió forint forgalomból tizenkétmillió fo­rintot tett ki az italfogyasz­tás. • Május elsején az egymillió- kétszázezer forintos költséggel felújított Határcsárda is meg­nyitja kapuit. A Pap-szigeti bisztró épülete már áll és rövi­desen az is megkezdi működé­sét. A város költségvetéséből aa. előirányzat szerint az idén a Törökvölgyi útnak, A KPM útjai közül a már szinte tűrhetetlen állapotban levő Kossuth Lajos utcának a kápolna és a nagyhíd közötti szakaszát rövidesen rendbe­hozzák. Ezt követi a Dumtsa Jenő és Rákóczi Ferenc utca, i valamint az Alkotmány utca csatornázása és felújítása. Parkosítják a Kálváriát, ren­dezik az új játszótér területét is. A községfejlesztési tervek és feladatok között szerepel a három általános iskola televí­ziókészülékkel való ellátása is. Az ismertetett terveket és feladatokat, illetve adatokat gondolatgazdag felszólalások követték. Rengeteg ötlet és ja­vaslat hangzott el. Ezt követően, a második elő­adás keretében a KISZ Köz­ponti Bizottságának küldötte, Moravcsik Attila foglalkozott a KISZ decemberi VI. kong- j resszusának határozataival, a KISZ-szervezetek és fiatalja- j ink mindennapi problémáival. Mindkét előadás nagyon érdekes volt, és éppen ezért nem szabad elhall­gatnunk azt sem, hogy ezen a pártnapon kevesen voltak jelen, különösen a fiatalok hiányoztak. Ez különösen azért kifogásol­ható, mivel a második előadás kizárólag nekik szólt. J HÍREK — Mozi. A Felszabadulás Filmszínházban ma az Álmo­dozások kora című magyar fil­met vetítik. Csütörtökön in­dul a felszabadulási filmhét, ' melynek keretében 25—28-ig > a Talpalatnyi föld című ma- í gyár film kerül bemutatásra, j — Pénteken a művelődési otthonban a Kollégák című szovjet film kerül bemutatás­ra. — A szellemi vetélkedő má­sodik fordulójára a művelődé­si otthonban szombaton, 27"én kerül sor. — Nem lesz összejövetel csü- j törtökön a Technikusok köré- ! ben, a jelenleg folyó beszá- J mólók miatt. — Nagy sikerrel zajlott le | vasárnap az úttörők járási kulturális szemléje, zenekari | ének- és táncszámokból, a ta- j nácsháza nagytermében. Az j érdeklődők zsúfolásig megtol- j tötték a termet. A kulturális j seregszemle többi számaiból 28-án, vasárnap tartják a be­mutatókat a pomázi művelő­dési házban. — A KISZ járási kulturális seregszemléjét ugyancsak va- j sárnap tartották Dunabog- ] dányban. — A városi klubban nagy j sikerrel szerepeitek a Móricz Zsi gmond Gimnázium tanulói, Moliére-est keretében. 1965-ben szikvízüzem is léte­sül a városban. Ebben az évben befejező­dik az izbégi iskola épít­kezése. Május elsején in­dul meg a Duna-parton a két tizennégy lakásos ház Mathiász utcának. Tavasz utcának és a Kovács László utcának második szakasza nyer felújítást. Három és félmillió forintot fordítanak az idén útépítések­re. Csak egy percre Az idei tervek között szere­pel a Béke Étterem átalakítá­sa. De álljunk meg csak egy percre... Szeretnénk néhány gondola­tot hozzáfűzni a terv kivitele­zéséhez. Teljes mértékben egyetértünk az átalakítással, a konyha bővítésével, korszerű­sítésével. Reméljük, a jég­szekrényproblémát is megold­ják. Ugyancsak helyes, hogy a talponállót sörözővé alakít­ják. De gondoltak-e arra, hogy mi lesz az átalakítás alatt? Véleményünk szerint az át­alakítás idejére — még jobb lenne, ha véglegesen — nyit­nának a Marx tértől távolabb egy másik étkezdét. Korszerű, „utcán át" étkezdére gondo­lunk. Ezzel elérhető lenne, hogy a „talpon” fogyasztók ne • • a város szivében, a főtéren csoportosuljanak. Elképzelé­sünk szerint a Vöröshadsereg úti valamelyik utcáról nyíló pince megfelelne ennek a cél­nak. E heti kellemetlen kérdésünk A városi klub helyiségében nag.vképemyös televízió van. A műkorcsolyázó Európa-baj- nokságot és azt kővetően min­den este nagyon sokan néztek az adásokat. A készülék azon­ban elromlott. Félórai haszná­lat után már nem lehet nézni, mert a kép szétesik. Ügy tud­juk. hogy a gépre még most is érvényes a garancia. Érthetet­len. hogy miért nem élnek ve­le, hiszen még pénzbe sem kerül. Még ma is szomorú szívvel emlékezünk kivágott vad­gesztenyefáinkra, melyek a patak szabályozásakor estek áldozatul a játszótéren. Talán még idejében nyújt­juk be kérésünket, a nagy­híd túloldalán álló két szép vadgesztenyefánk érdekében. Ezek a fák az evangélikus templom előtt állnak. Igaz, hogy csak laikus szemmel nézzük, de úgy érezzük, hogy a hídon túl, a gépe­sítés, vagy a partszabályo­zás már nem fogja feltét­lenül mekövetelni kiirtásukat. A város felől jőve, a hid mellett szerényen álldogáló két élőfa, hangulatosan emeli ki a kétszázötven éves Po- zservacska templom panorá­máját. (Hátha még a nemré­gen fényképen is bemuta­lakókocsi nem rontaná a képet!) örülnénk, ha még nem késtünk volna el kérésünk­kel, hiszen a kivágott fák­ra, már csak szomorú szív­vel emlékezhetünk. Megyei tanácstag fogadóórája A végrehajtó bizottság ér­tesíti a város lakosságát, hogy a 73. sorszámú megyei vá­lasztókerület tanácstagja Ara­tó András, március hó 25-én délután 2 órától 5 óráig a vá­rosi tanács épületében (I. eme­let 4. sz. szoba) a város lakos­sága részére tanácstagi foga­dóórát tart. Intenek az elpusztult gesztenyeíák tott Március 21. emlékezete Járó Józsefné köszönti a veteránokat Évről évre megemlékezünk erről az évfordulóról. Azokra tekintünk ilyenkor, akik ez­előtt negyvenhat évvel először vívták meg a harcot a nép szabadságáért. Bár évről évre kevesebben vannak, hiszen idős emberek már, sokan élnek közülük még városunkban az első munkás­igazgatás résztvevői közül, akik megjárták és végigszen­vedték a Horthy-korszak bör­töneit. Itt él még közöttük Kiss Mátyás, a Tanácsköztársaság városi direktóriumának tisz­teletreméltó elnöke és többek között a még mindig fiatalos és mosolygó arcú Dehurta Boriska néni is. Az ő és még élő elvtársaik köszöntésére rendezett kis ünnepség szombaton zajlott le a pártbizottságon. Az ünnepség előtt megko-^ szorűzták a vértanűságot szen­vedett társaik tiszteletére ál­lított emléktáblát. A koszorú­zás előtt Járó Józsefné a párt- bizottság munkatársa mondott rövid beszédet, majd Kiss Má­tyás helyezte el az emlékezés koszorúját az emléktáblán. A koszorúzás utáni vendég­látáson, melyet a városi párt- bizottság rendezett, Balogh János, a városi pártbizottság Kiss Mátyás, az 1919-es direk­tórium elnöke megkoszorúz­za az emléktáblát titkára üdvözölte a megjelen­teket. A köszöntő után kedves be­szélgetésen emlékeztek a régi napokra. Filmrendező a klubban CAIES-BAN ÉS MEXIKÓBAN JÁRTAM! Már az elején bevallom, nem én voltam az a szeren­csés, aki ezt az utat meg­tette. Jogtalan hát a cím? Szó sincs róla. Csütörtö­kön dr. Ranódi László film­rendező volt a városi klub kedves vendége, ö járt Can- nes-ban és Mexikóban nagy sikerű filmjével, a Pacsirtá­val. Ö tartott élménybeszámo­lót a filmfesztiválokról. Miért írtam tehát azt, hogy „jártam”? Dr. Ranódit, gondolom,. filmA jei után mindenki ismeri, s ha filmjeit a valóság szuggesztív tükrözése jellemzi, előadásá­nak stílusára ez még jel­lemzőbb. Amíg beszélt, amit mondott, valóban élt és mindnyájunknak, akik ott voltunk úgy tűnt, magunk is végigjártuk vele ezt az utat. Valóban ott voltunk Sophia Loren éljenzésénél, a Pacsirta bemutatójának izgalmait mi is végigéltük. Repültünk az óceán felett és részt vettünk Merle Oberon fogadásán Acapulcóban. Voltunk New Yorkban is. Csodálatos él­mény volt. Zárszóként csak annyit: kérjük, mihamarább utaz­zunk újra együtt. (ff) Ki akar mozigépcsz lenni A Művelődésügyi Minisz­térium és a Kandó Kálmán Elektroszakipari Technikum tanfolyamot rendez azok ré­szére, akik mozi vetitögépészi vizsgát akarnak tenni. A tan­folyam elvégzése után a vizs­gázók szakmai képesítést kap­nak. A tanfolyam ez év áprilisá­ban indul és 12 hónapig tart, ham egy egésznapos konfe­renciával. A részvételi díj 200 Ft, melyet a tanfolyam el­ső foglalkozása után kell befi­zetni. A hallgatók a tanfolyamon elméleti és gyakorlati okta­tásban vesznek részt. A gya­korlati munkát annál a film­színháznál végzik, amelyiket kiválasztják. A felvételi alapfeltétel: be­töltött IS év és S általános is­kolai végzettség. A tanfolyam­ra jelentkezés határideje: 1965. márc. 31. A jelentkezők­nek a Pest megyei Moziüzeni Vállalat műszaki osztálya ad felvilágosítást. Budapest, VII. kerület Dohány u. 58. szám alatt, telefon: 223-236. Ezúton is felhívjuk mind­azok figyelmét, akik a tan­folyam iránt érdeklődnek, hogy ne mulasszák el a lehe­tőséget a jelentkezésre. Fogadóórák Stiegler János március 25- én 18 órakor Kőzúzó utca 8. szám alatti lakásán, Hornyák Jenő március 25-én 19 órakor Költői Anna 1. szám alatti lakásán, Bánáti Lajos márci­us 25-én 18 órakor a Cement- árugyár kultúrtermében. Nyilas István március 25-én 18 óra­kor Vasvári Pál utca 3/A szám alatti lakásán, Sziráki Ferenc március 26-án 17 órakor a vá­rosi tanács hivatalos helyisé­gében I. emelet 3. szám alatt, Porpáczy István március 26- án 18 órakor Római sánc utca 1. szám alatti lakásán, Bran- ceisz József március 26-án 18 órakor Somogyi—Bacsó­part 15. szám alatti lakásán, Fodor József március 26-án 17 órakor Attila utca 9. szám alatti lakásán választókerü­lete részére tanácstagi foga­dóórát tart. INDULÁS: MÁRCIUS 30 Felszabadulási motorosváltó . Hazánk felszabadulásának húszéves évfordulóján orszá- I gos motoros váltó indul a csehszlovák határról. Az in­dulás időpontja március 30. A felszabadulási motoros váltó, amelyben járásunk te- 1 rületén a Járási Testnevelési és Sporttanács, a KISZ járási bizottsága, a Magyar Honvé­delmi Sportszövetség járási bizottsága és a munkásőrség is részt vesz, még aznap dél­után 2 órakor Visegrád-Gizella- telepen veszi át az egyes köz­NYILT LEVÉL ségekben már felszalagozott stafétabotot, amelyet azután a szentendrei révtől a moziig öt, majd onnan a pártbizottságig tíz gimnazista leány visz to­vább. A pártbizottságnál lezajló ünnepség után motorosok vi­szik tovább a feldíszített sta­fétabotot Budapesten át, a ve- csési úton haladva Cegléden keresztül Csapig, majd a szov­jet határállomásra érve át­adják a stafétabotot. (tó) az ,,olasz udvar“ ügyében i Ebben a városban csodála­tos műemlékek vannak rep­rezentatív márványtáblákkal megjelölve, de olyan kis házak is vannak, amelyeken ugyan nincsen tábla, és az útikalauz sem szól róluk, mégis jelentősek. Minden 1 szónál többet mond, szebben 1 vall róluk a festők ecsetje, a I kis vagy nagy vázlatfüze­tek rajzai, ihletett müvé- ! szék, és önmaguk szórako- J sására festészetet mívelők né­pes tábora. Kedvesek, hangulatosak — szentendreiek. Sajnos nem mindenki érti és értékeli így! Csak ez lehet az oka, így történhetett meg, hogy a Váralja út és a Váralja lépcső közé bezárt kis „olasz ud­vart”, annyi festő témáját, egyszer s mindenkorra elve­tették, kitörölték a műem­lék jellegű, épületeink sorá­ból Elvetették azzal. hogy en­gedélyezték egy kamra fel­építését, amely magas tető­iével elveszi a rálátást az udvarra, amely megtöri a hangulatot, agyoncsapja az egész épületet. Ez a ház szo­rosan beletartozott a temp­lomhegyről a Dunára néző, a látogatót fogadó képbe. Sokakkal együtt nem ér­tem. Nem volt más megol­dás? Ügy tudom — és re­mélem, jók az értesüléseim —, új épület emeléséhez épí­tési engedély szükséges. Ta­lán aki kiadta ezt az enge­délyt, nem tudta, hova épí­tik azt? És igy azt sem tud­hatta, hogy idegenforgalmi és nem utolsósorban városszé­pészeti szempontból milyen hibát vét?! Bárhogy is történt, hiba történt. Ezen már nem lehet segíteni (bár idegenforgal­munk érdekében miért ne lehetne?). De nagyon szépen kérem, a többire vigyázzunk jobban!!!

Next

/
Thumbnails
Contents