Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)

1965-03-23 / 69. szám

P CST HECVC1 '^Mírtafi 1965. MÁRCIUS 23, KEDD (ánuoh tííócirhú cipője A pócsmegyeri tanácsülésen néhánvan felvetették: a tű­sarkú cipő miatt is elmennek a fiatalok. Pontosabban azért, mert itthon nem tudják hasz­nálni a nagy sár miatt a lá­nyok. És a fiúk is máshová mennek, ahol nem ormótlan cipőben sétálnak a hajadonok. Többen mosolyogtak: még hogy emiatt mennek? — de a tanácsülés mégis úgy látta, van a felszólalá­sokban valami. Ha van, hát tegyünk róla, hogy ne legyen. Jáhner Vilmos tanácselnök később előterjesz­tette a dolgot: a Surány telepi telkek révén van egy kis kész­pénze a tanácsnak, valóban nem ártana betonjárdát fek­tetni. Nem ncigy a 300 lelkes község területileg sem: ötezer méter kell ahhoz, hegy a be­tonlapok végigfussanak a falu valamennyi háza előtt. Igen ám, de ötezer méter nagyon sokba kerül. A telekpénzből bírná a köz­ség, de ugye, másra is kell gondolni. Azt a 19—20 ezret oda kell adni az úttörőknek, hadd vegyék meg a sátrakat, kell a táborozáshoz. Aztán fon­tos a bekötőút a hajóállomás­hoz, s a csomagolcíioz is, ahol átveszik a szakszövetkezet kin­csét, az epret és a zöldséget. Summa summárum: jó volna, ha a falu is „beledolgozna”. Szétszéledtek a tanácstagok: mit szólnak ehhez, emberek? i Hát, nem rossz, szívesen ben­ne völgyünk. Megmozgatjuk a földet, a Dunáról felhordjuk a sódert, aztán jöhetnek a szent­endreiek, a Mathiász Tsz épí­tői. Meg pótjavaslat is kereke­dett. A járda és a kerítés között hagyjanak egy keskeny dara­bot, s oda mindenki virágot ültet — szépen mutat az. Jól néznek ki majd együtt a virá­gok és a járda, ha majd a be" tonen vígan kopognak a ke­cses túsarkú cipők. M. J. A Tanácsköztársaság évfordulójának váci ünnepségei (Tudósítónktól) A Magyar Tanácsköztár­saság kikiáltásának 46. év­fordulója alkalmából a KISZ váci városi bizottsága szom­baton, a Lenin úti műve­lődési házban ünnepélyes bi­zottsági ülést tartott. Itt Pa­taki József titkárhelyettes mondott beszédet, majd meg­jutalmazták az Ifjúság a szo­cializmusért mozgalomban legjobb eredményt elért üze­mi és iskolai szervezeteket. Teljesítették a felajánlást Elkészült a körvezeték és a tároló­medence Vácott A Dunamenti Víz- és Csa­tornamű Vállalat dolgozói tel­jesítették április 4-e tisztele­tére tett felajánlásukat. Vá­cott elkészítették a négy ki­lométer hosszú, nagy átmérő­jű körvezetéket és a deák­vári lakótelepen a 20C köb­méteres tárolómedencét. Szombaton megtörtént a műszaki átvétel, hétfőn pedig átadták ren­deltetésének az új létesít­ményeket. Üzembe helyezésükkel a város vízmüvének termelése napi 25 000 köbméterre növeke­dett. Ennek a víznek 40 százalékát a DCM kapja. A fennmaradó 15 000 köbmé­ter, még a legnagyobb káni­kula idején ,s fedezi Vác la­kosságának és a többi üzem­nek vízigényét. A felszabadulás óta Vácott 70 millió forintot költöttek a vízhálózat fejlesztésére. VONATON Fotó: Gábor Végül a fiatalok vendégül látták az 1919-es váci vete­ránokat. Vasárnap délelőtt a városi pártbizottság nagytermében rendeztek ünnepséget. Ku- rucz Béla, az MSZMP Pest megyei titkára idézte a di­csőséges 133 nap emlékét. Ezután a résztvevők a hét­kápolnai réthez vonultak, ahol 1919 augusztusában fél­száznál több vértanút vég­zett ki a fehérterror. Az em­lékmű talapzatára elhelyez­ték a megmelékezés és a há­la koszorúit, majd a még élet­ben levő hozzátartozók rak­ták le virágcsokraikat. (P. R.) GYALOGOLNI JÓ? Birminghamben a gyalog­lás barátainak társasága dísz­oklevéllel és kétszáz font ju­talommal tüntette ki John Fotheringhamot, aki ötven esztendeje buzgón gyalogol. A kitüntetett a kétszáz fon­tért autót vásárolt. MESE? SEMMELWEIS SZOBOR ÉS MÚZEUM Az UNESCO — az alapítá­sának 600. évfordulóját ünnep­lő bécsi egyetem javaslatára — az I960, évet Semmelweis emlékévnek deklarálta. Az Or­vos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete, az Akadémia orvostörténeti bizottsága és a Hazafias Népfront augusztus­ban ünnepélyesen emlékezik meg a nagy magyar orvosról. Az Akadémián ünnepi ülést rendeznek, mely után leleple­zik a Semmelweis-ház udva­rán felállított emlékszobrot, Borsos Miklós Kóssuth-dijas szobrásznak alkotását és átad­ják rendeltetésének a Sem- melweis-múzeumot. j? gyszer volt, M-j hol nem volt, de hogy ez az eset megtör­tént — nem is olyan régen —, ez biztos. Az egyik isko­la tündérleánykái és délceg legé­nyei egy szép őszi napon egy mesebeli farmo- toros• autóbusz­ba ültek, és el­indultak az Ópe- renciás-tengeren inneni főváro­sunkba kirándul­ni. Útközben si­került nem ta­lálkozniuk a vas­orrú bábával, a hétfejű sárkányt is elkerülték, és igy sikeresen megérkeztek a mesebeli busszal a mesebeli vá­rosba. D élelőtt a vá­ros megte­kintése szerepelt a programban. Voltak a Gellért­hegyen, megnéz­ték a Citadellát, délután pedig a cirkusz műsorán szórakoztak. Egy- egy helyen csak pár pillanatig időztek, jófor­mán még idejük sem volt szemük­kel felölelni a látottakat, mert a „nagyok” ál­landóan hangoz­tatták: siessünk, hogy mindent lássunk. Siettek, és jóformán alig láttak valamit a nagy kapkodás­ban. De ez a sietés arra jó volt, hogy estére már jártányi erejük sem maradt. El­fáradtak a tündé­rt lábak, a me­sebeli Tisza Ci­pőgyár által ké­szített kis topán- kák nem akartak tovább menni. Félig alvó álla­potban kerültek vissza az autó­buszba. Csak ab­ban bíztak, hogy amilyen gyorsan jártak, a nap folyamán, a me­sebeli jármű majd olyan gyorsan re­píti őket haza. A busz táltosának gyorsaságával nem is volt baj, de egyszercsak megállt a táltos. — Mi az?... Miért álltunk meg?... — érdek­lődtek a hirtelen zökkenésre fel­riadt tündérfik és leányok. — Tankolás! — hallatszott egy erélyes, egyálta­lán nem mesés zengésű szó. i z autóbusz y'I maradt ott, ahol megálltak, a vezetővel együtt, viszont a felnőt­tek egy része csaknem egy órá­ra eltűnt. A tün­dérleányok és a délceg fiúcskák fáztak, álmosak voltak, a mese­beli autóbusz ve­zetője pedig nem mesébe illő sza­vakat használt — jogosan. Egyszóval: a gyerekek nagyot csalódtak az oly szép és oly ked­ves mesékben. Tóth István Szórakozásból verekedtek Motorizált templomok Liverpoolban nemrég fel­szenteltek három motorizált templomot, amelyek szállító­kocsikra épültek. A furcsa mozgó templomokat nigériai misszionáriusok fogják hasz­nálni. Tegnap Szobra utazott a váci járásbíróság dr. Huszti Pezsö vezette büntetőtanácsa. Három, garázdasággal vádolt fiatalember ügyében tartot­tak tárgyalást. A 30 éves Petróczy Lajos, a 23 éves Petróczy Imre és a 19 éves Mészáros József záróra előtt betért a vendéglőbe és négy-négy pohár sört fo­gyasztott. A helyiségben tar­tózkodott Kántor József ál­lategészségügyi, .felügyelő, esz­tergomi lakos is. Beszélget­tek. viccelődtek v(*jfe, de ké­sőbb az ital hatasará elfajult a diskurzus. Záróra után kitették őket a vendéglőből. Kántor előre | ment, s a két Petróczy utána A községi benzinkútnál ütni-verni kezdték. bár többen kérték, hogy ne bántsák a védtelen embert. A i Duna-partra érve már mind a j három vádlott rátámadt a \ felügyelőre. Földre tepertők, rúgták, ütlegelték. Az elfa­jult tettlegességnek a határ­éi ok vetettek véget. A bíró­ság rendelkezésére álló ira­tokból kitűnt, hogy semmi ok i nem volt a verekedésre — vallomásuk szerint szórako­zásból tették. Lapzártakor a tárgyalás még tart. — a — MONDD IMIIIG! TAKAROS EZ AZ E G E S Z. Kerek, mint egy labda. Csak nehéz megfogni, minduntalan kiugrik az em­ber kezéből. Nincs hol megra­gadni, biztosan fogni, érezni, ott van az ember kezében. Túl szép ez így, túl sima. Itt-ott megnyikordul egy szék. Mintha feszengenének rajta az emberek. Képzelődik? Talán csak ö érzi igy, a töb­biek nem törődnek vele, bán­ják is, mit hallanak, az a fon­tos, hogy vége legyen, mielőbb vége legyen, mert elmegy a busz, s akkor várhatnak egy órát. Egy óra, ennyivel később jutnak haza. Hát tényleg nem fontos, ami itt elhangzik? Ak­kor minek ez a cirkusz, minek ez a játék? Megbeszélve a dol­gozókkal ... Nézte Surányi simára borotvált képét. Olyan sima, mint a szavak, amelye­ket kiejt, s olykor belepislog a papírba: Vállaljuk, hogy az anyagselejtet még a megmun­kálás kezdete előtt felfedjük ... Hogyan? Holló, belekukucská­lunk az anyagba, hátha lég­buborékos? Mit gondol Surá­nyi? Olyanok ülnek itt, akik azt sem tudják, mi az hogy szürkeöntés? Miért kell olyat Ígérni, amit úgy sem tartanak be? Azért mert szépen hang­zik? Mert akkor a műhely klassz lesz a gyárvezetőség szemében? S persze, Surányi a klassz mühelyfönök! Mennyi blöff, mennyi szó, de bezzeg menjenek csak holnap oda Su­rányihoz, s mondják, mint már annyiszor, nézze meg, mit küldött át az öntöde! Akkor ordítani kezd, hogy hagyják öt békén, ő nem fog összeveszni az öntödésekkel, neki semmi köze hozzá, majd jelenti a gyárvezetőségnek, a szakszer­vezetnek, akinek akarják. Majd jelenti. . . De attól még nem lesz jobb az anyag, s ök áll­hatnak, lophatják a napot, s Surányi nagyhegyesen beírja az állásidőt. Mintha nem a sa­ját zsebükből dobálnák ki a pénzt. Mi az, hogy álláspénz? Miért nem nézik meg már egyszer, miért van annyi ál­lás? EZ A TERMELÉSI ÉRTEKEZLET IS. Rend­ben van, írta az újság, a na­pirendet előre tudatni kell a dolgozókkal. Dehát Surányi úgy látszik, nem olvas újságot, vagy fütyül arra, mi van az újságban. Itt ö a főnök, azt csinál, amit akar. Ameddig csinálja. Es akkor jön egy új főnök, lepocskondiázza mind­azt, amit Surányi csinált, de az eszébe sem jut senkinek, hogy megnézze, hány embert taposott meg Surányi, hány idegrendszerét zilálta össze, hány ember hordja a tüskét, a sebet. Nem. Az új főnők, ha jó. végre rendberázza a dol- gokat, ha nem jó, akkor azt csinálja, mint Surányi, nagy szavak, semmi lényeg, s egy­szer ő is továbbáll. Csoda, hogy mindenki az aj­tót lesi, meg azt, még mennyi papír van Surányi kesében, sokáig tart-e még? És ki fi­gyel arra mit mond? Kiszáradt a torka, érezte, az idegességtől összeszorul a gyomra. Rágyújtott, a Kossuth füstje mart, de nem bánta, most jól esett. El kellene végre ezt mondani. De hol? Kinek? Itt, Surányinak? Mit mondana rá? Azt, hogy maga Balogh megint békétlenkedik. Magá­nak semmi nem jó. Én régen figyelem magát, olyan ember maga, akinek semmi nem tet­szik. Mert ezt már többször megmondta neki. Pedig akkor négyszemközt beszéltek, azt hitte, talán úgy is boldogul. Mit fáj ez magának, mi köze hozzá — pattogott Surányi. Tényleg, mi köze hozzá? Ki ö, hogy kritizáljon? Balogh Sán­dor esztergályos, a forgácsoló­üzem dolgozója. Kiváló dolgo­zó. Egy pillanatra elmosolyo­dott. Ezt még Surányi sem tudta megfúrni, pedig de sze­rette volna. Lepillantott a ke­zére. mintha a két okos jószá­gon múlna minden. Ezt még Surányi sem veheti el tőle. Azt, ami ott van az ujjai min­den mozdulatában, idegeiben, ha behunyja a szemét, akkor is tudja, hová nyúljon. Kiváló dolgozó — na és? Hátha Surá­nyinak van igaza? Minek üti mindenbe bele az orrát, miért fáj neki az is, ami békén hagy­ja a zsebét, amivel neki sem­mi dolga? A TÖBBIEKRE GON­DOLT, azokra, akik mindig Szemtanú vallomása: A halál karmából ragadták ki Szombat délután. Sokan igyekeznek sietve a váci vas­útállomásra. Jakab Sándor,a Landler Jenő Járműjavító munkása most érkezett Pest­ről és igyekszik Csörögbe, népes családjához. Előbb cu­korkát vásárol gyermekei­nek az Utasellátó trafikjá­ban. Fizetés közben látja, hogy vonata, a 15.38-as veresegyhá­zi már indul. Utói akarja ér­ni. Fut, rohan; a télikabát és a telt aktatáska akadályozza a mozgásban. Erőlködik, de nem adja fel a küzdelmet. Nem mond le merész céljá­ról: elérni a vonatot. Odaér a szerelvény utolsó kocsijához. Poggyászkocsi, itt felszállni nem lehet. Tovább tart a kétségbeesett, őrült verseny a vonattal. Megra­gadja a két korlátot, ugrik — de elhibázza! Drámai pil­lanatok. Jakab a korlátot markolja, de teste a kocsi alá kerül, A vonat egyre gyorsabban halad, vonszolja a szerencsét­len embert. Meddig bírja? Ha a karja elernyed, a ke­rekek kettészelik. Rémülten kiabál. Két fiatalember látja mind­ezt. Pillanatok alatt cseleked­nek. Ök is a vonat mellett rohannak, elkapják Jakab Sándort és nagy erőfeszí­téssel kiragadják a kerekek alól. Az utolsó pillanatban. Hosszú ideig tartott, amíg az embe­rek magukhoz tértek döbbe­netükből. ■k Kedves Jakab-gyerekek, Csörögheti! Édesapátok szom­baton a halál küszöbéről ér­kezett haza. Ö nem tudta meglenni, de mi — szemtanúk — helyette, édesanyátok és a ti nevetekben megköszön­tük Varga Sándornak, a Hír­adástechnikai Anyagok Gyá­ra és Simon Istvánnak, a Váci Fonógyár munkásának a bátor, életmentő hősiessé­gét. Arra kérünk bennete­ket: igértessétek meg édes­apátokkal, hogy többé nem száll fel mozgásban levő vonatra. B. A. tanár, mezőgazdasági technikum őt keresik: Sanyi, szóljál már, neked olyan nagy a szád ... Sanyi, intézd már el... Sanyi, Sanyi! Mit gondolnak, neki nincsenek idegei, neki nem kell a kenyér, nem kellene a nyugalom, az, hogy úgy jöjjön be az ember, ne álljon görcs­ben a gyomra az idegességtől, a méregtől, ma megint mi lesz? Mennyi idő elmegy az ilyen hülyeségekkel, ahelyett, hogy az ember ott állna a gépe mel­lett, s csinálná, amit tennie kell. Ne vitatkozzon, vesze­kedjen, s holnap kezdje elöl­ről. Mintha minden nap új vi­lág kezdődne, ahol mindent a legapróbbtól újra kell felépí­teni. Kezdeni, hogy az éjsza­kások nem takaritották le a gépeket, mert Bíró Surányi haverja, s hiába mondják ne­ki, marja le az éjszakás mű­vezetőt, soha nem szólt neki. Jó. Utána: vagy anyag nincs vagy munkalap. Ha mindket­tő van, akkor biztosan szer­szám nincsen. Mert olyan még nem volt, hogy minden rendben legyen. És akkor ez a szöveg! Vállaljuk, hogy a társműhelyekkel együttmű­ködve . .. Jobb lenne, ha sa- játmagukkal működnének együtt. Ott van a szerszámmü- hely, ojt igen. Józsa, az ren­det tart, megy minden, mint a parancsolat. Milyen hülye volt, hogy nem ment, amikor Józsa hívta: gyere át hozzám. De a buta érzelgősség: itt van­nak a haverok, rossz lenne nélkülük, még a szomszédban is. Miért lenne rossz? Tényleg rossz lenne. Mér­ges rájuk az ember, miért csak mindig egyet ráncigái­nak, de azért — picit jól esik. ! Hogy hozzá jönnek. Van eb- i ben valami megfoghatatlan. \ Hogyan tudják kiválasztani, \ ki az, akinek mindent el mond- < hatnak, aki meghallgat min- \ dent, aki akkor is szalad, ami- 1 kor semmi köze a dologhoz?! No, csak szentté ne avassam! magam — gondolta, s gyors \ mozdulattal elnyomta a kör- < mére égett csikket, egészen < elfeledkezett róla, szívás nél- j Jetii égett végig a cigaretta. í Ml VAN AKKOR, hat most feláll, s mégis kipakol?', Surányi pukkadni fog, sokan mérgelődnek, hogy elment a \ busz, vájhatnak egy órát, né- \ hányán azt mondják, nagy \ voltál, s holnap megint min-'■ den úgy lesz, mint volt. Mi 1 vagyok én? Csodatévő? Egye- t dűl az ember nem tehet cső-í dát, itt az kellene, hogy vala- \ ki lejöjjön a fejesek közül, s j legyen itt egy napot, nézze \ végig ezt a forgácsolónak csú- I folt szatócsüzletet, ahol sem- t mi nincs meg, ahol semmi t nem áll a helyén, ahol zsivaj ! van, ahol félórákat kell várni j egy beállítóra, s ahol Surányi \ úgy lejt végig, mint a tizen- j hat éves bakfis, amikor már j nem nagyon bír magával... í Surányi az utolsó papír-1 laphoz ért, hadart még vala-! mit, hogy lendület, meg oda- j adás, gyorsan végignézett, kér valaki szót? Persze, sen- j ki. Ahogy ez már lenni szó-; kott. Már álltak is fel, tola- \ kodtak az ajtónál, ettől függ,'t kinek jut ülőhely a buszon. Az j utolsókkal ment ki a teremből. J Legszívesebben kiabálni kéz- dett volna, annyira fojtogatta, amiről ott benn, a nyikorgói székek között hallgatott. Mészáros Ottó í

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents