Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)
1965-03-17 / 64. szám
1965. MÁRCIUS 17, SZERDA rt.m* MEGYE» </€írlat> A minszki testvériizem asszonyküldöttsége meglátogatta a Csepel Autógyárat Lassan már hagyományossá válik a jó baráti kapcsolat a Csepel Autógyár és a Minszki Autó- és Traktorgyár dolgozói között. Évenként kölcsönösein felkeresik egymást. Így történt most is, hogy a hazánkba látogató szovjet nő- küldöttséggei együtt eljött a minszkiek egy huszonháromtagú asszonycsoportja. Persze, megragadták az alkalmat, felkeresték testvérüzemüket. Tegnap reggeltől, dé'utánig a Csepel Autógyár vendégei voltak, ahol a gyár vezetői és munkásai nagy szeretettel fogadták őket. A küldöttség megtekintette a normál ia-, a motor-, és a járműgyártó részlegeket, ahol a legtöbb asszony dolgozik. A járműgyárban a két szocialista asz- szonybrigád naplójába látogatásuk emlékeként szívből jövő sorokat írtak, további sikeres munkát kívántak. A szovjet nőkü'döttség kinn ebédelt a gyár kultúrházában, utána elbeszélgettek a dolgozókkal, majd a délutáni órákban búcsút vettek vendéglátóiktól. TURISTASZÁLLÓ VÍZIMALOMBAN A Veszprém megyei Tapolcán, a malomtó romantikus környezetében megkezdték a régi vízimalom épületének belső átalakítását. A hajdani ví- vízimalom, amelynek épülete szép színfoltja Tapolca központjának, ezentúl az idegen- forgalmat szolgálja. A malomépületben 56 személyes turista- szállót alakítanak ki. Az új turistaszállót a jövő évben adják át rendeltetésé- | nek. Kulturális seregszemle Gödöllőn zájárul a bemutató színvonalának emeléséhez. Arany oklevéllel tüntették ki a péceli kamarakórust. A vers- és mesemondásban egy csömöri pajtás vitte el a pálmái. Aranyérem-tulajdonos lett a kerepest Gróf Mihály, a gödöllői Sallai Gizella és Duf- fek Mihály, valamint Fabók Gyöngyike Dányból. Cs. J. GÉPKOCSI AZ UDVARBAN Halálos gázolásért — 2 év 3 hónap ítélte és három évre eltiltotta a gépjárművezetéstől. Mmos betörő Bárány István 21 éves tör- teli segédmunkásnak gyakorlata van már a betörésben: tavaly falbontással hatolt be egy üzletbe. Négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A fiatalember azonban nem okult az ítéletből, a napokban újabb betörést hajtott végre. A Törteti Földművesszövetkezet Ludas-dűlői élelmiszerboltjának felfeszítette az ajtaját, majd bent nagy lakomát rendezett az élelmiszerekből. Miután végzett, sorra próbálgatta a boros- és likőrös palackokat, rövidesen egészen elázott, majd a raktárban elaludt. Reggel, üzletnyitáskor azonnal észrevették, hogy betörő járt itt és értesítették a rendőrséget. A kiérkező bizottságnak nem volt sok dolga: a raktárban megtalálták a még mindig alvó tettest, őrizetbe vették. E havi újdonság Személyautó tűzoltókészülék A Fémlemezipari Művekben újfajta készülék sorozatgyártását kezdték meg, amely a személyautókban esetleg keletkező tűz oltására alkalmas. A készülék súlya mindösz- sze egy kiló, s különleges porral töltik, amely szinte másodpercek alatt elfojtja a tüzet. A sorozatgyártást másfél évig tartó kísérletek előzték Ax Ipari Srerelvény- ét Gépqyár ax 1965/66 tanévre F E LV E S Z esztergályos, köszörűs, marós, víz-, qázszerelŐ, asztalos szakmákra 8 általános iskolát véazett 14—16 éves FIATALOKAT Jelenlkexni lehet írásban ax általános iskola által kiállítóit továbbtanulási ielentkexési laopal ax alábbi címrei Bp. 5. Pf. 420. Munkaüavi osxtály meg, hogy az eddigi legjobb konstrukciót és technológiát alakíthassák ki. A különleges megoldás eredménye, hogy az új készüléket elegendő egy évben egyszer átvizsgálni, eltérően a hagyományos tűz- oltóberendezésektől, amelyeket havonta felül kell vizsgálni és ki kell javítani. Az egykilós autóoltó készülék március végén kerül forgalomba. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lap]a. Főszerkesztő: Suba Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIEL. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 14S—220 Géplrószoba (hívható 20 éráig): 140^-447 — Belpolitikai és sport- rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Az é. M. Gép- és Felvonószerelő Vállalat azonnali belépéssel felvesz VILLANYSZERELŐKET, LAKATOSOKAT és segédmunkásokat szerelői munkákra. Jelentkezés a vállalat váci kirendeltségén. Cím: Vác, DCM. Telefon: 155. ra is, hogy csak ebből a pénzből nem lehet megélni, ezért üzletét kiterjesztette. Budapesten különféle lakásokba besurranva, órákat lopott. A fiatalember ellen — akinek" joga és tehetősége is lett volna ahhoz, hogy még tavaly novemberben, szabadulásakor munkába álljon — munkakerülésért szabálysértési eljárást indított a Váci Járási Rendőr- kapitányság. Most, hogy csalásaira, tolvajlásaira fény derült, előzetes letartóztatásba helyezték. ORSZÁGOS SZOCIALISTA BRIGÁDVEZETŐ ÉRTEKEZLET A Szakszervezetek Országos Tanácsa március 19—20-ra hívta össze a szocialista brigádvezetők országos értekezletét. Az értekezleten az ipar, az építőipar, a közlekedés, a mezőgazdaság és a kereskedelem szocialista brigádjainak küldöttei megvitatják a szocialista brigádmozgalom eddigi tapasztalatait és közösen alakítják ki a mozgalom továbbfejlesztésének tennivalóit. A tanácskozást az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában tartják ezer küldött és 200 meghívott részvételével. mai nap 1965. március 17, szerda, Gertrud napja. A nap kél: 5.54, nyugszik: 17.52 órakor. A hold nyugszik: 6.19, kél: 17.52 órakor. Várható időjárás: változó mennyiségű felhőzet, több helyen eső. Időnként élénk déli, délnyugati, később nyugati szél. Enyhe marad az idő, de a nappali felmelegedés 1—2 fokkal csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között lesz. 120 EVE, 1845, március 17-én született Heinrich Gusztáv filológus, íro- 1 dalomtörténész, kultúrpolitikus, 1905-től 17 évig, haláláig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. Harminchárom éves korában lett egyetemi tanár. Foként a magyar és német irodalom kölcsönhatásai: kutatta és tanulmányt irt a hun mondákról, Bánk Bán szerepéről a nemet költészetben és a német költészet magyar elemeiről. Fő műve: „A német irodalom története". Szerkesztője volt az „Egyetemes irodalomtörténet" című nagyszabású munkának, melynek német irodalmat tárgyaló részét maga írta. Szerkesztette a Régi Magyar Könyvtárt, valamint az Olcsó Könyvtár sorozatokat és több folyóiratot. Irt számos tankönyvet is és néhány hosszabb filológiai és irodalomtörténeti munkát. Ezenkívül rengeteg ismertetése, bírálata, értekezése jelent meg folyóiratokban. Egyik meghonosítója volt hazánkban a modern összehasonlító irodalomtörténet filológiai módszereinek. — A budapesti Irodalmi Színpad szombaton Aszódra látogat. A Körkép irodalmi bérlet sorozat keretén belül a tiszti klubban mutatják be Húsz év mosolya című ösz- szeállításukat. A műsorban fellép Tompa Sándor Kos- suthteíjas érdemes művész, Schubert Éva, Verebes Károly, Horkay János, Somogy- vári Pál, Mikes Lilla és Dómján Éva. — Minden hatodik budapesti 60 éven felüli. A szociális és egészségügyi viszonyok javulásával az elmúlt években nőtt Budapesten az idős emberek számaránya. 1900- ban a főváros lakosságának mindössze fél százaléka élte túl a hatvanadik évet, jelenleg már 15,9 százaléka, tehát minden hatodik budapesti túl van a hatvanon ... — Magyarul is megjelent az új bolgár nemzeti himnusz. A Zeneműkiadó gondozásában Magyarországon is megjelent a Bolgár Nép- köztársaság új nemzeti himnuszának kottája és szövege. A himnusz szövegét Hárs György fordította. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Versek gyermekeknek. 8.23: Gyermekkórus. 8.35: Ritmikus percek. 3.08: Rádióiskola. 10.10: Operarészletek. 11.00: Iskolarádió. 11.15: Mezei csokor. 11.29: A Szabó család. 12.15: Zenekari muzsika. 13.00: Vita a korszert* gazdálkodásról. 13.20: Könnyűzene. 14.10: Az ifjúsági rádió műsora. 14.30: Munkás köszöntő. 15.10: Klasszikus operettrészletek. 16.10: Tánczenei koktél. 17.05: Horizont. 17.20: Népdalcsokor. 18.15: A Suisse Rom&nde zenekar játszik. 19.00: Az ifjúsági rádiószínpad bemutatója. 20.25: Rivaldafényben. 21.20: Gondolat — irodalmi hetilap. 22.25: Magyar nóták. 23.00: Operarészletek. 0.10: Köztünk maradjon. PETŐFI RADIO 14.00: Termisz: Lakodalmi énekek — kórusszvit. 14.25: Verbunkosok. 15.05: Az iskolarádió zenei melléklete. 16.05: Rimszkij-Kor- szakov, Mozart és Salieri — egy- felvonásos opera. 17.05: Ady Endre megzenésített versei. 17.28: Ambrus Tibor riportja. 17.43: Hirdetőoszlop. 18.00: Esti fuvós- muzSika. 18.15: Biológiai világ- program 1965. 18.40: A dzsessz kedvelőinek: Bili Evans triója játszik. 19.00: Mi történt a nagyvilágban. 19.15: Századunk zenéjéből. 19.45: Gazdaszemmel. 19.55: Orvosi tanácsok. 20.00: Réti József nyilvános dalestje a stúdióban. 20.45: A mű és közönsége. 21.30: Kórusok népdalokat énekelnek. 21.56: Mahler Molnár Antal előadása. URH 18.40: Mozart: B-dur szerenád. 19.20: Tánczene. 19.45: Operarészletek. 20.30: Könnyűzene. 21.28: Zenekari muzsika. 22.05: Muszorgszkij összes dalai. TELEVÍZIÓ 9.30: A vesztes nyer. Magyarul beszélő angol film víg játék. (14 éven felülieknek). 10.50: A kisfil- mek kedvelőinek. 1. Téli tölgy (szovjet kisfilm, ism.) 2. Helikopter (lengyel rajzfilm, ism.) 11.20: A tv-bébi postája. 17.38: Hírek. 17.45: Kukkantó. 18.25: A 79. brigád. Riportfilm a szocialista brigádvezetők országos értekezlete előtt. 18.45: Húsz év legszebb verseiből Vass István: Oda a tegnapi asszonyokhoz. 18.55: Esti mese. 19.05: Cimarosa: Titkos házasság. Opera 3 felvonásban. Az Állami Operaház előadása képfelvételről. A közvetítés szünetében: Tv-hír- adö. Napi jegyzetünk. Kb. 21.55: Levélváltás. Magyarul beszélő nyugatnémet kis játékfilm. (14 éven felülieknek). 22.20: Tv-hír- adó. 2. kiadás. 20 éve 1945. március 17-én Debrecenben a rendkívüli minisztertanács elfogadta „a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhözjutttatásáról* szóló 600/1945. M. E. számú törvényerejű rendeletet. Kihirdették a fegyverszüneti egyezmény rendelkezéseit. Megnyitották az ideiglenesen használhatóvá tett Ferenc József (most Szabadság) nidat és a margitszigeti pon- tonhidat. — Az új alsógödi önkiszoL gáló csemegéből,t csütörtökön délelőtt 10 órakor nyílik, ünnepélyes külsőségek között Kikötőhíd — Biró Béla megyei tanácstag ma délután 15 órától Pemcen tanácstagi fogadóórát tart. Holnap Mészáros Mihály G algahévízre, Szeberé- nyi Lehel Visegrádra látogat és tart fogadóórát. — Megnyílt a Mezőgazdasági Múzeumban a sertéstenyésztési kiállítás. — A váci városi Madách Imre Művelődési Ház művészeti klubjánál! tagjai csütör- tökön délután közösen tekintik meg az Egy csepp méz című filmet. Halak — Miért nem beszélnek a halak? — kérdezi a gyermek az édesapját. — Te tolón tudnál beszélni, ha mindig tele volna a szád vízzel? — Megnyílt a 81. bécsi nemzetközi vásár. — Ahol a világháború csődöt mondott címmel tartanak előadást pénteken este a váci cementipari munkásakadémián. — A varsói VII. nemzetközi Chopin zongoraversenyt az argentin Martha Argerich nyerte a brazil Arthur Mo- reira-Lima, a lengyel Marta Sosinska, a japán Hiroko Nakamura és az amerikai Eiward Auer előtt. — Dél-Ukrajnában a her- szoni hajógyárban épül a Szovjetunió első gázturbina-meghajtású hajója. A napokban megindul a kishajójárat a Dunakanyarban. Szépítik a kikötőhidat Szentendrén Foto: Gábor — Az Állami Népi Együttes szombaton a Csepel Autógyár művelődési otthonában vendégszerepei. Bemutatják Muzsikáló tájak című műse rakat. Modern céltábla (Botter karikatúrája) Betegségemből felgyógyulva a fürésze- lést tovább folytatom. Szíves pártfogást kérek. D. Tóth Dénes bérfűrészelő. Nagykőrös, Kecskeméti út 41. Felvételre keresünk több éves gyakorlattal rendelkező üzemszervezési területen jártas vasipari technikusokat és építőipari technikusokat, mérnököket, azonnali belépésre Budapesten székelő, de vidéki hatáskörrel rendelkező középirányító szervhez. Telefon: 389—189. Szoba-konyhás házat vennék Erden. Húszezer kp, plusz havi nyolcszáz részlet. Horváth József cin- kografus. Bp., VIII., Déry Miksa u. iS. II. 1. 250 krm-es használt Csepel motorkerékpár — üzemképes állapotban — eladó. Péterék- nél, Szentendre, Lenin út 60. sz. alatt. Gyakorlott könyvelőt felvesz a Ceglédi Villamosipari Gyár. Feltétel: képesített könyvelői oklevél és számviteli gyakorlat. Munkaköre: a forgalmi könyvelés és kontírozás. Jelentkezés: személyesen vagy 307- es telefonon a gyár munkaügyi osztályán. Két-három szobás családi házat vásárolnék. „Nyári beköltözéssel 34 414” jeligére a szentendrei hirdetőbe. Kútgyűrűk, műkő lép csők. ablakpárkányok Kerítésoszlopok. íed- iapok. lábazatok, modern, mintás mozaiklapok nagy választékban Szőnyj Ferenc, Monor, József Attila U 29 _________ A zonnal pénzhez jut, ha felesleges könyveit eladja március 19-én a Ceglédi Könyvesboltban. Magas áron vásárolunk régi és új kiadású szépirodalmi, tudományos és ifjúsági könyveket, csak egy napig, 19-én vásárolunk. A Kecskescsárdai Állami Gazdaság azon* nali belépésre alkalmaz több éves szakmai gyakorlattal rendelkező Diesel motor- szerelőt. (Tudósítónktól.) Vasárnap rendezték meg a gödöllői Petőfi Művelődési Házban a járás úttörőinek kulturális seregszemléjét. A tánccsoportok közül kiemelkedő teljesítményéért arany oklevelet kapott a mogyoródi és a dányi úttörő csapat, ezüstöt a vácszentlászlói és nagytarcsai együttes. A gödöllői fiú- és lánycsapat kórusa is nagyban hoz„Most szabadultam a börtönből“ Vsaiig ónkktit B&poti „Most szabadultam a börtön- i bői, nincs nálam pénz, szeret- j nék hazautazni” — ezzel a megható, bánatosan elmondott! | szöveggel állította meg Pesten ; ; az embereket a veszélyes bűtftina- • köszi lakos. Persze, Jasztrnbsz- ki ezt a mesét állandóan mond- j ta — még hónapokkal kiszaba- i dulása utón is, ugyanis rájött, í ! hogy az emberek segítenek, ha | szépen kéri őket. Am rájött ar- I Kiss József gépkocsivezető, gyáli lakos egy este személyautójával a kellően ki nem világított pestimrei Vöröshadsereg útján gyorsan hajtott. Későn vette észre, hogy gyalogosok jönnek vele szemben az úttest szélén, ahol járda hiányában közlekednek az emberek. A kormányt hirtelen balra rántotta, de a balesetet már nem tudta elkerülni. Elütött egy 14 éves kislányt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A gépkocsi a nagy ".sebesség következtében bedöntötte egy ház kerítését, s az udvaron állt meg. A Központi Kerületi Bíróság Kiss Józsefet kétévi és hó- romhónapi szabadságvesztésre