Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)
1965-03-14 / 62. szám
Koszorúzás a Kossuth-szobornál Holnap délelőtt az általános iskolák és a gimnázium diákjai koszorúzással egybekötött ünnepséget tartanak a Kossuth-szobornál. Rosszhiszeműen bontotta le házát A megyei tanács végrehajtó bizottsága tett pontot egy különös ügy végére IX. ÉVFOLYAM. 62. SZÁM 1965. MÁRCIUS II, VASÁRNAP HALLOTTUK ÍRUNK Róla LEVEL A MINISZTERNEK A Petőfi általános iskola nyolcadik A) osztályos úttörői nemrégen levelet írtak Ma- linovszkij marsallnak, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének, aki húsz évvel ezelőtt a város felszabadulásáért küzdő harcban Nagykőrösön járt. Az úttörők arra kérték a honvédelmi minisztert, hogy irja meg a felszabadulási harc nagykőrösi részleteit, s most izgatottan várják Moszkvából a választ. ★ örömmel jelentjük, hogy hosszú huzavona után a tormási új városrészben megkezdődött a telkek kimérése. Ezzel újabb építtetők vágya teljesül — megkezdődhet a lakásépítkezés. A konzervgyár vezetői tervbe vették, hogy a gyárból delegált ülnököket a termelési tanácskozásokon beszámoltatják a bíróságon végzett munkájukról. ■k Bírálatunk nyomán a községgazdálkodási vállalat, a gyógyszertár pincéjének ablakára az elveszett vasajtó helyett új ajtót készíttetett. Szeméttárolót kérnek a Damjanich utcai lakók a városi tanácstól, hogy eleget tudjanak tenni az előírt higiéniai követelményeknek. ★ A város kölcsönző boltjának két hónap alatt hét és fél ezer forint volt a bevétele. Két év alatt tizenháromezer kölcsönző járt az üzletben. Két éve éppen az építés érdekelten alakni tak Ne csökkentsék sem a munkáslétszámot, sem az építőipart a vegyesipari vállalatnál! Bizony, akárhogy is nézi az j ember, Szűcs Ferencnek nem volt igaza, amikor háza egy ! részét önhatalmúlag lebontotta. Városunk egyik legforgal- ; masabb pontján áll a két utcára nyíló, valóságos kis üzem benyomását keltő épület. Itt lakik Szűcs Ferenc, itt van a műhelye és itt volt elhelyezve a Nagykőrösi Gépjpavitó Ktsz műhelye. Amikor a ktsz elköltözött, Szűcs Ferenc az épületrészt lakásként szerette volna értékesíteni. Városunk közvéleménye előtt ismeretes, hogy 1962-ben városi összefogással alapították a Vegyesipari Javító- és Szolgáltató Vállalatot. Indulásukhoz a nagykőrösi ipar átadta nélkülözhető telephelyeit és szakmunkásokat is adott át. A tanács segítséget kért és kapott a megyei tanácstól anyagi eszközökben és erkölcsi támogatásban egyaránt. A tanácsülés külön napirendi pontban foglalkozott a vállalat indulásával. Elmondható tehát, hogy születésétől kezdve megkülönböztetett figyelemben részesült. A vállalat valóban sok nehézség közepette kezdte meg életét ama szolgáltatási ágazatokban — mindenek előtt az építőiparban — amelyekre a váro6 lakosságának szüksége volt. A vállalattal, mint megfelelő építőipari kapacitással, kezdettől fogva számolt a város. mert az építőipari ktszén kívül más nem állt rendelkezésünkre, viszont a város fejlesztése szívügye minden nagykőrö- sinek. Ehhez pedig nemcsak szándék, hanem kivitelező is kell. Elismerve tehát a vállalat nehézségeit, 1965. évi terve azért kavart fel ellenállást, ! mert az 1964. évi kezdés után a vállalat 1965-re munkáslétszámát harminchat fővel csökkenteni akarta arra hivatkozva, hogy az építési tevékenységet is csökkenteni szándékozik. Ez azonban — éppen a város érdekeinek figyelembe vételével — önmagában is megengedhetetlen. Ugyanakkor a vállalat az alkalmazottak létszámát négy fővel emelni kívánta. Nem véletlen tehát, hogy az első cikk ezzel a címmel jelent meg: „A takarékossági politika megcsúfolása a vegyesipari vállalatnál’’. Azt mindenki .tudja, hogy egy kis vállalatnak — különösen, ha különféle kisipari tevékenységet folytat — több alkalmazottra van szüksége, mint az egyprofilú nagyvállalatoknak. Ez a viszonylagosság azon ban már megmagyarázhatatlanul eltorzult abban a tervjavaslatban, melyet a vállalat készített. Mert amíg 1964-ben a száz- huszonkilenc munkás mellett — a portás, takarító, gépkocsivezető, tehát a kisegítők nélkül számított alkalmazottak létszáma — huszonhat tő volt, tehát az arány 1:5 volt, addig az 1965-ös tervjavaslatban kilencvenhárom munkásra harminc alkalmazott jutna, tehát az arány l:3-ra romlott volna. A megyei tanács illetékes szervei időközben ezt a tervet ilyen formában nem hagyták jóvá és a reális létszám- arányokat a terv jóváhagyásánál biztosítani fogják. A város érdekei a létszám vitától függetlenül megkövetelik, hogy a vegyesipari vállalat ne csökkentse kapacitását. hanem az életrehívását indokoló elképzelésnek megMivel a városban kevés a közület céljára alkalmas épületrész, természetes, hogy a hatóság nem mondhatott le erről a megüresedett helyiségről sem. Úgy volt, hogy a földműCSENDES PIHENŐ (Godány felv.) vesszövetkezet egy részlege költözik ide. Míg a kiutalás hivatalos része bonyolódott, Szűcs Ferenc villámgyorsan lebontatta a kél szobát. Nagykőrös városa ezért felelősségre vonta, Szűcs pedig fellebbezést adott be a megyei tanácshoz. Arra hivatkozott, hogy a helyiséget sürgősen le kellett bontania, mivel százéves épületről van szó, amelynek tetőzete elkorhadt. Az a veszély fenyegetett, hogy egy szép napon beomlik. Pesten — a helyzet felületesebb ismeretében — igazat adtak a háztulajdonosnak és csupán szabálysértésért vonták felelősségre. Az ilyen megoldásba a város semmiképpen sem egyezhetett bele. Kifogásukban rögzítették, hogy Szűcs Ferenc törvénysértő módon, engedély nélkül bontotta le a helyiséget, s igy megakadályozta eg\ közület elhelyezését. Magatar tásával rossz példát mutatott a városban más háztulajdonosoknak is. Egyikük — éppen őrá hivatkozva — közületi elhelyezésre alkalmas épületének bejáratát elfalaztatta, hogy nt lehessen igénybevenni. A fellebbezés nyomán s megyei tanács építési osztálya újra megvizsgálta a kérdést és módosította előbbi határozatát. Végül pedig a sok újabb ide-oda fellebbezésnek a megyei tanács végrehajtó bizottsága vetett véget: kimondta, hogy az épületrészt ez év május elsejéig vissza kell állítani, mert Szűcs Ferenc jogszabály- ellenesen és rosszhiszeműen bontotta le a házrészt. Tudta a háztulajdonos, hogy mit csinál. A lebontott két szoba sem lehetett rosszabb állapotban, mint az épület további része, amelyik pedig masszívan, akár száz év múlva is szolgálja gazdáját. MEGYEI TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁJA Március 16-án (kedden) dr. Hídvégi Zoltán és Kiss Ferenc megyei tanácstagok, fogadóórát tartanak. Dr. Hídvégi Zoltán 11—13 óráig a városi gyermekkórházban, Kiss Ferenc pedig 10—12 óráig a Városi tanács vb-termében tartja fogadóóráját. ★ D. Kiss Rozália (Losonczi utca 20.1, a Hunyadi Termelőszövetkezet tagja nehezen várja a tavaszt. Rengeteg munka áll előtte. Egy hold kukoricát, egy hold paradicsomot, 890— 800 négyszögöl takarmányrépát és borsót. 100—400 négyszögöl cukorrépái, illetve burgonyát vállalt az idén. •k A HÉTVÉGE SPORTJA Birkózás: A Kinizsi birkózói ma, délelőtt Dunakeszin rnérik össze erejüket Pest megye egyéni kötöttfogású bajnokságáért. Kosárlabda: A Kinizsi kosárlabda női és férficsapata ma délelőtt Gödöllőn, a Magyar Népköztársasági Kupáért mérkőzik. Labdarúgás: Ma edzőmérkőzést tart a Kinizsi labdarúgócsapata a Kecskeméti MÁV csapatával. ★ MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Talpalatnyi föld. Filmművészetünk klasszikussá vált alkotásának felújítása. Tíz éven alul nem ajánlott! Kísérőműsor: Fényképésznél. Matiné: Hóvihar. T avaszvárás Első a szőlőnyitás - Megmarad-e a saláta? Nem fizette a tartásdíjat a részeges asszony Háromhavi börtönre, kényszerelvonó kúrára ítélték Az idén kötött először szer- i ződést salátára a földműves- 1 szövetkezettel Rozsos Sándor- né, és mindjárt huszonötezer I fejre. Ám a beszámolóból a I férjét sem hagyhatjuk ki. Ö a Szabadság Termelőszövetkezetben vállalt munkáival ért el szép eredményt. — Két vékásnál nagyobb a kert, jól kihasználjuk — sorolja Rozsosné. — Negyvenötezer szál salátát ültettünk bele a. lányommal, nem hagytunk egy csepp helyet sem. Szép is volt ez a jó idő beálltával, végig láttunk a során. Hanem most, hogy még mi válik belőle, nem lehet tudni. Ez az időjárás nem saiátanevelésre való. De csak marad belőle valami és tudok valamennyit átadni. — A férjem? ö a Szabadságban van. Erre az évre egy hold paradicsomot, hatszáz négyszögöl cukorrépát, két hold lucernát trállalt, de még uborkát, salátát, borsónyűvést is valamennyicskét. Itt a ház körül is akad munka. Képzelje el, a tizenkét disznó etetése, tisztántartása, nem kis dolog, és van egy kecském is. Most először a szőlőnyitás, azután nekiállhatunk a vállalt munkának. Képzelheti, eddig sem ültünk sokat karbantett kézzel. De hát igy boldogul az ember! (végh—papp) Majd csak marad valamennyi saláta ... Kilenc hétig dolgoztam a nyáron a gépnél, tizenkét mázsa gabona volt a részesedésem. Eszenyi Ilona férjétől két éve külön él. Az együttélésből származó két gyermek nevelésével mitsem törődik. Férje szerény rokkant nyugdíjából tartja a két kiskorú gyermeket. Eszenyi Ilona alkalmi munkákból él. Mosást, takarítást vállal háztartásokban öt forintos órabér mellett. Ilyenformán megkeres vagy megkereshetne ezer-ezerkétszáz forintot. Jövedelmét azonban túlnyomórészt elissza és részegeskedése miatt gyakran nem tudja munkáját elvégezni. A vád: a tartási kötelezettség elmulasztása volt. A bíróság havi háromszázhúsz forint tartási díj megfizetésére kötelezte a részeges asz- szonyt, aki azonban az ítélet óta egyetlen fillérrel sem járult hozzá a kiskorú gyermekek neveléséhez. A bírósági tárgyaláson Eszenyi Ilona betegségével védekezett. Az igazságügyi orvosszakértő azonban megállapította, hogy az asszony egészséges és az általa említett panaszok csak a túlzott ivásnak tulajdoníthatók. A városi bíróság enyhítő körülménynek vette Eszenyi Ilona büntetlen előéletét és ezért nem jogerősen háromhavi börtönre Ítélte. Egyben elrendelte, hogy a szabadságvesztés tartama alatt kényszerelvonó kezelésnek vessék alá. SPORT LABDARÚGÁS Nagykőrösi Kinizsi— Kecskeméti MÁV Ma a hazai pályán láthatják a szurkolók a Kinizsi labdarúgóit. Egy hét múlva már bajnoki mérkőzést játszanak és ennek ellenére meg kell állapítani, hogy főleg hazai pályán — csak kevés edzömérközést játszott a csapat. Befolyásolta a programot, hogy a csapat a Népköztársasági Kupából már az első fordulóban Hesett. Ennek ellenére a vezetőségnek több és komolyabb edzömérközést kellett volna biztosítania nemcsak az első, de a második, sőt az ifjúsági csapat számára is. Sajnos mostanában az edzőtárs csapatok is gyengébbek, mint a felkészülési időszak elején. A mai barátságos mérkőzésen eredményes játék várható az ugyancsak megyei osztályú, de gyengébb képességű kecskeméti csapattal szemben. A mérkőzés a múzeum melletti pályán délután félnégykor kezdődik. Előtte a két csapat ifjúsági gárdája játszik félháromkor. P. S. felelően minél több szolgáltatással, minél nagyobb erővel álljon a lakosság rendelkezésére. Kovács- Sándor