Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-10 / 34. szám

Á munkásoké most a szó A munkáról, a takarékos­ságról sok szó esik ebben az esztendőben. Nem is ok nél­kül. Ma már senkinek sin­csenek kétségei a tekintetben, hogy ipari termelésünket ki­fizetődővé kell tennünk. Ter­mészetes, hogy városszerte be­szélgetnek, vitatkoznak az új gazdasági intézkedésekről. Tudjuk, nem tagadjuk, ezek közül néhány fájdalmasan érint bennünket. Ámde ''ál- laljuk a nehézségeket, mert azzal is tisztában vagyunk, hogy így kívánja ezt tőlünk a fejlődni, előrelépni akaró ország érdeke. A munkásoké most a szó. Az ő véleményük alapos ta­pasztalatokon nyugszik. S abban mindenki biztos le­het, hogy nélkülük nem gyűr­heti le a gyár, a műhely előtt tornyosuló problémákat. Vi­lágos, hogy döntő szavuk kell legyen a nagy kérdés­ben: az 1963-ös esztendő­ben mit, mennyit és hogyan kell csinálni a nagy célok érdekében. Mert úgy igaz, hogy aki a véleményét nyilvá­nította valamely kérdésben, s gondolatainak kivitelezésé­re iehetőséget is kapott, arra az emberre már lehet számíta­ni, az az ember nem hagyja a maga igazát. A számítások • kimutatták, hogy van lehetőség városunk­ban az önköltség csökkenté­sére, a termelékenység és az egy munkásra jutó termelési érték növelésére. Ez azonban — az üzemek vezetőinek minden jószándékával együtt is — csak lehetőség. Márpedig a lehetőségtől a va­lóságig hosszú az út. S ezen az úton a jelen esetben ki­zárólag a munkások forra­dalmi munkalendületével le­het végighaladni. Forradalmi munkalendü­letről beszélünk, s mindjárt meg kell kérdeznünk, hogy vajon van-e ilyen? Hiszen mostanában szinte divat fá­sultságról és közömbösség­ről beszélni. Válaszunk egyér­telműen így hangzik: igenis, van alkotó, forradalmi mun­kalendület az emberekben, s túlnyomó többségük várja a lehetőséget, hogy képességeit a felszínre hozhassa. Azt mondjuk, hogy a mun­kásoké most a szó. De sza­vuk nemcsak arról szól, hogy a gyárban miképp mehetne jobban, olcsóbban a termelés, hanem arról is, hogy önma­guk és végzett munkájuk ré­szére nagyobb erkölcsi meg­becsülést várnak. Az elmúlt két évtizedben a munkásság hozzászokott ahhoz, hogy meg­illeti őt a megbecsülés. Erről időnként és helyenként azon­ban torz kép alakul ki. Ez az elv olykor vagy üres jel­szóvá szegényül, vagy elvont misztifikációvá válik. Tudo­másul kell vennünk végre,— s ezt várja tőlünk a munkás- osztály is —, hogy a munká­sok, az igazi munkások nem szeretik, ha egy kalap alá veszik őket a lógósokkal, az amerikázókkal, a fusizókkal. Az ilyesmi jogosan sérti a munkások önérzetét. Más­felől viszont elvárják a mun­kások azt, hogy emberi han­gon, munkatárshoz illően be­széljenek velük azok, akik az üzemben a munkát irányít­ják. Ám nem csupán a jó vagy rossz modorról van itt szó. Az erkölcsi megbecsüléshez hozzá tartozik, sőt annak alap­ja, a végzett munka igazsá­gos értékelése. A munkások igazságérzete kifinomult, nem lehet őket félrevezetni. S ha a munkás elvárja a nagyobb erkölcsi megbecsülést, ak­kor ezt csakis igazságosan képzeli el. Ügy vélekedik — és teljes joggal —, hogy íia már van például verseny­nyilvánosság, akkor az legyen igazságosztó, lelkesítő és ser­kentő. Nem, úgy képzeliiik a dolgot, hogy előrángatjuk a faliújság, a plakátözön, a hangosbemondó és a csasz- tuskázás elavult módszereit. E helyett többet ér egy ba­rátságos kézszorítás, a mun­katársak előtti őszinte, emberi dicséret, s persze — a célfel­adatok emberre pontos és igazságos célprémiumainak és jutalmainak kifizetése. Köz­ismert tény, hogy a jó szóból ért a magyar ember. Szép szóval többre lehet vole menni, mint az erőszakosko­dással. Persze természetes az is, hogy a már említett lógó- sokkal, fusizókkal, ameriká­zókkal szemben igenis alkal­mazni kell a fegyelmező esz­közöket. Fennen hirdetett meggyőződésünk azonben, hogy ilyesmire — ha a gyá­rak, a műhelyek vezetői igaz­ságosak, emberségesek — allg- alig kerülhet sor. A munkásoké most a szó. A munkásoké, akik nemcsak megmondják, hanem meg is mutatják, hogy mire képe­sek! CEGLÉDI J A R Á S» É S CEGLÉD VÁ R O S RÉSZÉRE IX. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM 1963. FEBRUAR 10, SZERDA Egy tehénnek három borja Nem mindennapi esemény történt vasárnap a ceglédi Vörös Csillag Tsz tehenésze­tében. A 203. számú, Alfa ne­vű tehén hármas ikreket ho­zott a világra. Az újszülöttek közül kettő üsző, egy pedig bika. Anyjukkal együtt jó egészségnek örvendenek. — Ma fejezik be a Szűcs telepi kisfeszültségű hálózat felújítását. A jövőben keve­sebb bosszúság éri az ott la­kókat az áramzavarok miatt és főleg a televíziónézés köz­ben. — Jelmezes farsangi bált és táncbemutatót rendez a Kossuh Művelődési Ház szombaton este 8 órától, az emeleti táncteremben. A leg­ötletesebb jelmezeket díjaz­zák. Belépődíj 10 forint. Ai áruház fennállása óta ekkora forgalom még nem volt! Az árleszállítás bombasikere — Hatszáz pár nylon harisnya egy nap alatt Telt áruraktár; gyors kiszolgálás várja a vevőket — Ez a sák ember mind vásárló? Hétfőn reggel önkéntelenül is ez a kérdés vetődött fel bennem a földművesszövet­kezeti áruházban, ahol szinte mozogni sem lehetett. A kék köpenyes eladók alig lát­szottak ki a vevők közül. Bár nem minden osztályt érintett az árleszállítás, mindenütt volt érdeklődő bőven. Nehe­zen lehetett megtalálni Haff- ner Wladimirt, az áruház igazgatóját. — Elnézést kérek, de most A Csepel Jánműbolt már a tavasz jegyében várja a moto­rosok és a motorosjelöltek éb­redését. Raktárukon a büszke Pannóniáik, a kényelmes Da- nuviák mellett az ibolya sze­rénységével húzódnak meg a tetszetős Komár kismotorok. Tóth László boltvezetőtől megtudtuk, hogy kezdetben bizony tartózkodtak a vevők a lengyel ipar hasznos kis gyártmányaitól. Persze, an­nak idején a jugoszláv mope­dokkal is hasonló volt a hely­zet. Most, hogy a készlet ki­fogyott, egyre-másra keresik. Közelebbről is megvizsgál­tuk a kis járművet, s úgy ta­láltuk, méltó a bizalomra. Főként azoknak ajánlhatnánk, akiknek tíz-húsz kilométert kell megtenniök naponta. Ter­helhetőségét a gyár százhar­minc kilogrammban határoz­ta meg. Kéttized híján ötven köbcentis motorja két literen aluli fogyasztás mellett negy­venkilométeres utazósebessé­get biztosít. Igaz, hogy a hát­só kerékrugózás hiányzik ró­la, viszont ezzel a kopás és hibalehetőséggel is kevesebb van rajta. Ára, a többi moto­rokéhoz képest igen kedvező. Mindössze háromezer nyolc­száz forint. J. Z, Egymásután jelentik a termelőszövetkezetek: most itt, most ott lesz zárszámadás. Megtelnek a bukszák, s ha­marosan ugyancsak megizzadnak a boltokban az eláru­sítók. Úgy hisszük, nem járunk messze az igazságtól, ha azt jósoljuk, hogy hamarosan gazdára talál ez a 15 800 forintos, kétszázötven köbcentis Danuvia, amely most még a város közepén, az üzlet kirakatában áll. Gazdára lel, méghozzá alighanem valamelyik tsz-gazda szemé­lyében ... (Foto: Opauszky) nem tudunk részletesen be­szélgetni. Jöjjön zárás után.... Mentem. Az igazgató elégedetten tö­rölte meg a homlokát. — Nehéz nap voflt, emléke­zetes. Az áruház fennállása óta még nem volt ilyen nagy a napi forgalmunk: Kereken ötszázkilencvenezer forint értékű árut adtunk el. Nagyon nehéz lenne felsorol­ni, hogy mi ment a legjobban. A divat kötöttáruosztály százharminchat, a férfikon­fekció száztizenhét, a méter­áru száztizenkettő, a női kon­fekció pedig százhétezer fo­rmte« forgalmat ért el. Nem panaszkodhat a mű­szaki osztály sem, mert a sok más apróság mellett két tv-t, három hűtő­szekrényt, négy mosógé­pet és négy porszívót Is eladtak. A leértékelt áruk forgalmá­val! kapcsolatban csak egy számot: hatszáz pár nylon ha­risnya került tőlünk a vásár­lókhoz. Egy asszony például há­rom lányával jött be délelőtt. Látszott rajtuk, hogy tanya­siak. A kislányok nagy érdek­lődéssel szemléltek az áruház látnivalóit, a nagy forgalmat. A mama erélyesen rendezget­te a lánykákat. Egymás után szólítgatta őket a pulthoz, vá­logatta ki részükre a ruhá­kat, kabátokat. Végül hatezer- hétszáz forintot fizetett a pénztárnál. Két külön pénz­tárt és két csomagolót állítot­tunk fel — hátha szükség lesz rájuk. Hát volt is! Az áruház alkalmazottai megérdemlik a dicséretet: Lendér Sándomé, Pásztor Péter, Kiss Jánasné, Meleg Mihályné, Tóth Károly- né és a többiek mindent el­követtek a váratlanul megnö­vekedett forgalom gyors le­bonyolításáért. Reméljük ez­után sem lesz fennakadás. Árunk van bőven — várjuk kedves vásárlóinkat. SPORT AZ UTOLSÓ KÖRÖSI TAKÁCSMESTER ruhákat, a derékaljakat és a finom vásznakat. A leányos családok termelték a ken­dert, áztatták, tilolták, gere- benezték, majd sodorták a fonalat és elvitték megsző­ni a takácsmesterhez, aki a finomabb fonalból a vászon- neműeket, a durvábbjából a zsákokat és ponyvákat ké­szítette. Annyira belegyöke­rezett a város életébe a ta­kácsipar, hogy minden far­sangon megrendezték Nagy­kőrösön a takácsok bálját. Farkas mester egyik szo­bájában még ott áll az egyik nagy szövőszék, amelyen a sok szép szőttest készítet­ték. Homlokfájába valame­lyik egykori segéd belevés­te az 1824-es évszámot, de ez a csupa fából készült nagy masina már akkor is megvolt vagy százéves. Far­kas mester másik szövőszé­két, melyen annak idején atyja dolgozott, a múlt években, mint érdekes em­léket a városi múzeum vá­sárolta meg. Bizony a lábbal hajtható kézi szövőszéken elég las­san ment a szövés. Ha reg­gel öt órakor beült a mester az öreg szövőszékbe, este fél tizenegyig jó volt, ha megszőtt tíz-tizenegy róf 80 centis vásznat. Tudni illik ehhez, hogy egy róf az 78 centiméter ... A takács a szövőszékben nem fárad el — mondotta Farkas mester. Sokszor ha este hazamentek a szőléka- pálásból, atyja beült a sző­ÉPPEN JÓKOR! Megjöttek a kikelet motoros-hírnökei Évzáró az úszóknál EGY HÍJÁN - SZÁZ ... Első ízben választoltak nőket a vezetőségbe A CVSE úszószakosztálya is megtartotta szokásos év végi záróértekezletét. A be­számolót Gáti Károly szak­oktató, az úszók Karcsi bá­csija tartotta. Először ismertette az 1965. év feladatait, majd az isko­lai úszóoktatás fontosságával foglalkozott. Megállapította, hogy az újoncokkal való foglal­kozás jó úton halad városunkban. Százharminchat pontot szereztek az ifik ta­valy. Fejlődött a szakosztály minősített versenyzők dolgá­ban is. Számbelileg szintén növekedett a szakosztály az elmúlt évben. Jelenleg ki­lencvenkilenc versenyzőjük van. Gáti Károly a továbbiak­ban foglalkozott még a neve­lőmunka fontosságával. Meg­állapította, hogy nincs baj az úszók maga­tartásával, s tanulmányi eredményük is jó. Eléri a 4,3-es átlagot. A beszámoló utolsó napi­rendi pontjaként megválasz­tották az új vezetőséget. A vezetőség tagjai: Zsíros Mik­lósáé, Kelecsényi Gáborné, dr. Csató Miklósné. Először fordult elő Cegléd sportéleté­ben, hogy nőket választottak be a vezetőségbe. Két birkózóreménységünk Monor előtt Edzésükön látogattuk meg a ceglédi Vasutas Sport Klub birkózóit, ahol az edző — Ke­néz Béla — bíztató szavakkal fogadott bennünket. — Örömmel mondhatom, hogy nagyobb a fejlődés, mint tavaly. A „gyerekek” so­\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V , i vőszékbe dolgozni, hogy hát: ' egy kicsit kipihenje magát! í A takácsmesterséget az- { után szépen, lassan elsor-; vasztotta a fejlődő gyáripar. \ Az első és a második világ- f háború alatt, amikor a gyá- ri szőttesekben hiány volt, í kissé újra fellendült. Főleg í a környékbeli községekben í ismét kezdték a kendert tér- \ melni. De ez a fellobbanás' már nem sokáig tartott. Farkas mester nem lett í hűtlen az öreg szövőszék- í hez. Ha a termelőszövetke- ! zetben nincs munka, vagy} este, ha a munkából haza- j megy, szépen beleül, s az is- j m erősöknek meg jómaga-; nak szövögeti a szalagokra - szaggatott rongyokból a; szép, csíkos rongyszőnyege- \ két. A jó bor mellett sok- í szór visszagondol azokra az í időkre, amikor ötvenhati nagykőrösi takács alig győz- \ te feldolgozni a sok szőni- ; valót. (kopa) ' kát fejlődtek azóta. Van két reménységünk, Biró József és Zelenka István. Ők a tavaszi ifjúsági megyei bajnokságon megpróbálják szabad- és kör tött fogásában is .elhozni a bajnoki címet. A felnőttek ugyan versenynaptárt még nem kaptak, de ők is szorgal­masan és nagy kedvvel ké­szülődnek a versenyekre. Az edző elmondotta még: a rendszeres edzésen kívül más munkát is ad a versenyzők­nek, hogy le tudja mérni ere­jüket. ; Biró Józsefet, a fiatal re­ménységet, edzés közben szó­lítottuk meg. — Milyen eredményre szá­mít? — Tőlem telhetőén min­dent megteszek. Mindennap edzek, még magánszorgalom­ból is, hogy sikerüljön jó he- ; lyezést elérnem a bajnoksá- ! gon. Amit még mondanék, azt majd csak a monori bajnok­ság után mondom el, mert nem : akarom elbízni magam. (V áraljai) — Labdarúgód jonc-toborzás : lesz március 1-én délután : fél 3 órakor a vasutas lab- I darúgópályán. Jelentkezhet- i nek azok a fiatalok, akik 11950—51—52. és 53. évben : születtek. A jelentkezők me- I legítőt, tornacipőt vigyenek : magukkal. Az alma nem esik messze a fájától... A kis tenyésztő/ a kis gépész, a kis kertész Gondoltam, én se megyek el innen. Szeretem a természe­tet. Nekem a kertészkedés tet­szik a legjobban. — Hogy megy a tanulás? — Mehetne jobban is — hunyorog Pista — de ha le­het, mellőzzük ezt a kérdést. — Ügy van! Beszéljünk másról, erről eleget beszél otthon édesapám — helyesel Jancsi. — Majd a mostani félévben jobban igyekszünk. — Rendben van, erre tehát az év végén majd visszaté­rünk ... ★ Reméljük, nem hoznak szé­gyent édesapjukra, a jó el­nökre. (máté) >t A Szabadság Termelőszö- \ vetkezet megbecsült, szor- / galmas tagja Farkas József. $ Lassan már a hatvan körül í jár, s csak a régi öregek % tudják róla, hogy nem a ka- 'f/ sza-kapaforgatás az ö fő £ mestersége, hanem egy ki- J halt tisztes ipar egyik utol- j só nagykőrösi képviselője. % Valamikor takácsmester volt Farkas József, s ipará- % nak csak a negyvenes évek- % ben alkonyodon be. ^ Családjában apáról fiúra ^ szállt a mesterség. Atyja, £ sőt már a nagyatyja is ta- £ kácsmester volt. Abban az ^ időben szépen virágzott vá- í vasunkban a takácsipar. Az j 1860—70-es években ötven- hat takácsmester étt és dol- gozottt Nagykőrösön. % Abban az időben a taká- j csők készítették a menyasszonyok stafírungját, t % a szép és tartós törülköző- ' két, abroszokat, a szakajtó­Nem mindennapi hír ütötte meg a fülemet a napokban. A kocséri Új Élet Tsz elnökének mind három fia a mezőgaz­dasági technikumban tanul. Mezőgazdász család? Remek téma! Ennek utána nézek. * Reggel, mintha vendégeket vártam volna, úgy siettem a kocséri autóbusz elé. Rögtön megismertem őket. Iskolatás­kával a kezükben mindhár­man a technikumba igyekez­tek. Megbeszéltem velük egy délutáni találkozót, ahol köze­lebbről is megismerkedhet­tem velük. Barhics János a legidősebb, harmadéves. Laci másodéves, Pista pedig elsős. János kezdi a beszélgetést. — Talán édesapám szeret- : tette meg velünk a szakmát, nem tudom. Az is lehet, hogy egymástól irigyeltük meg a technikumot. Amikor én el­sős voltam, öcséim áhítozva ha'igatták, amit az iskoláról meséltem. Laci már akkor el­határozta, hogy ő is idejön. Pista meg nem akart különc­ködni és tetszik is neki a falusi élet, akárcsak nekem. Mindig szerettem a jószágot. Volt is otthon mindig nyu- lam, vagy galambom, egyszer még tengeri malacom is. Ügy, hogy én csak az állatok mel­lett maradok. Laci meg in­kább a gépekhez húz. — Igen, én azokat jobban szeretem — mondja a közép­ső Barhács. — Én nem félek, hogy olajos lesz a kezem. Sze­retem a falunkat is, odahúz a szivem. A Petőfiben leszek gépész, ha végzek. — No és Pista? — Nekem nem volt nehéz kedvet kapnom a szakmához. Bátyáim annyit meséltek, hogy /milyen jó lesz majd. ha végeznek, itthon Kocséron.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents