Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-05 / 30. szám

A munkához nem kell protekció (Riport a 3. oldalon) Itt a banán ! (Képei tudósítás az S. oldalon) A MEGYE KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL (Interjú a 3. oldalon) Koszigin Hanoiba utazott (Tudósítás a 2. oldalon) PEST MEGYEI mÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IX. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1965. FEBRUÁR 5, PÉNTEK Szovjet vendégek a zárszámadó közgyűlésen G. A. Gyenyiszov a zsámboki Petőfi Tsz-ben Bensőséges ünnepséghez ér­kezett csütörtök délelőtt a zsámboki Petőfi Termelőszö­vetkezet. Ezen a napon tart- tották a közös gazdaság hato­dik zárszámadó közgyűlését, amelyre kedves vendégek érkeztek, többek között v G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió magyarországi nagykövetének vezetésével a nagykövetség több munkatársa, valamint Németi Béla, a Külügyminisz­térium szovjet főosztályának vezetője, Valter János, a Földművelésügyi Minisztérium tsz-politikai osztályának ve­zetője, Jámbor Miklós, az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának titkára. A vendége­ket Mezei József, a Petőfi Termelőszövetkezet párttit­kára köszöntötte, majd megnyitotta a zárszámadói közgyűlést. Ezután dr. László Domo­kos, a Petőfi Termelőszövet­kezet elnöke ismertette az 1964-es gazdasági év ered­ményeit. Elmondotta: hogy az elmúlt öt esztendő alatt — az 1959-es megalakulástól, Korai tavasz várható Három napot előre csúszott az időjárási periódusok menetrendje Az évszázados megfigyelé- lek szerint a február 2-a rendkívül enyheséggel szo­kott beköszöntem, ami ugyan nem jelent még tavaszt, hi­szen 5-én, 6-án már kezdő­dik a visszaesés és a 11-e, 12-e már rendszerint a hónap leg­hidegebb két napja. Most vi- tzont a január végi szokatlan enyheség után éppen ez a for­dulónapnak számító gyertya­szentelő hozta meg az erős le­hűlést. A gyertyaszentelői „med­ve” tanácstalan: hideg van — tehát kint kellene maradnia; viszont láthat­ta az árnyékát — így visz- sza kellene húzódnia a barlangba. A meteorológiai feljegyzé­sek és a periódusszabályok mesteréhez, dr. Berkes Zol­tánhoz fordultunk eligazítá­sért. A távprognózis osztály- vezetője elmondotta, hogy az idén az időjárási periódusok menetrendjében már a ja­nuár folyamán körülbelül háromnapos eltolódás, előre- csűszás mutatkozott. Az év leghidegebb napja rendszerint január 23-a (az esetek 70—90 százalé­kában!), most viszont a középhőmér­séklet 4,3 fokkal haladta fúl a sok évi átlagot. A január 25-i pálforduló meleget szo­kott hozni, az idén a hideget hozta vissza. A hagyományos gyertyaszentelői meleg ugyan­csak 2—3 nappal korábban, január 30-án és 31-én érkezett meg, s 5.5—6 fokos pozitív anomáliát hozott. Ha most ezt az elcsúszott menetrendet to­vább tartja az időjárás, úgy február 10-e táján remélhe­tőleg új felmelegedési sza­kasz kezdődik, amely utón már ha vissza-vissza csap is a tél, megindul a tavaszodás. Az előfeltételek megvan­nak a korábbi tavaszodás- ra, hiszen az országban alig van hó. Ugyancsak a kedvező kibon­takozásra utal, hogy a feb­ruár középhőmérsékiete sza­bály szerint már két fokkal magasabb a januárénál. Sőt volt olyan eset, például 1957- ben, amikor a január 1,3 fo­kos középhőmérsékletű volt, a február pedig 4,3 fokos. amikor is O-forintról indult á termelőszövetkezet, — 13 mil­lió 480 ezer forintra nőtt a szövetkezet vagyona. Míg 1960-ban egy tag átlagjöve­rne 5198 forint volt, ma min­den termelőszövetkezeti tag­nak 17 4S9 forint jövedelem ju­tott. Dr. László Domokos beszá­molója után a termelőszövet­kezet tagjai mondották el vé­leményüket az elmúlt év munkájáról. Ezután G. A. Gyenyiszov mondott köszöne­tét azért, hogy részt vehetett a zárszamadó közgyűlésen. Rö­vid beszéde után. amelyben a termelőszövetkezet eredmé­nyeit méltatta, a Szovjetunió magyarországi nagykövetsége nevében lemezjátszót nyújtott át dr. László Domokos elnök­nek, aki egy zsámboki nép­viseletbe öltöztetett népmű­vészeti babával viszonozta a szovjet nagykövet kedvessé­gét. A közgyűlés után a terme­lőszövetkezet vezetői _ fehér asztal mellett vitatták' meg a közös problémákat. Majd G. A. Gyenyiszov vezetésével a meghívott vendégek ellá­togattak Tóth András foga- tos és Bense András trakto­ros házába. Az egésznapos látogatás bensőséges baráti légkörben zajlott le. JOHNSON ELNÖK: Örömmel látogatnék el a Szovjetunióba Johnson elnök szerdán fel­szólalt egy faji megkülönböz­tetés ellen küzdő amerikai tár­saság díszvacsoráján, amelyet abból az alkalomból rendez­tek, hogy Johnson elnöknek JOG ÉS JOG Dr. Vidor Bodson, a lu­xemburgi parlament elnö­ke ingerülten mondotta az újságíróknak: „Egy olyan ember szereplése, vezető államügyészi rangban, aki rászolgált a halálos ítélet­re — egyszerűen arculve- résc minden luxemburgi­nak!" Bodson a nyugat- németországi Rajna-Pfalz főállamügyészére, dr. Leon­hard Drachra célzott: ezt a férfiút előbb 15, majd újabb 20 év kényszermun­kára ítélték Luxemburg­ban, mert mint Hitler jo­gásza, a megszállás évei­ben halálba küldött több luxemburgi ellenállót. Most kikaparták az ok­mányt, amelynek alapján az 1954-ben amnesztiával szabadult náci vérbírót új­ra államügyésszé nevezték ki. „Nem lehet hátrányos helyzetben, hiszen az ak­kor érvényes német jog szerint járt el" — állapítot­ta meg akkor a ra.ina- pfalzi igazságügyminisz­ter. Még el sem csitult a felháborodás, amely a luxemburgi leleplezés nyo­mán kitört, az igazságügy­miniszter úrnak be kellett jelentenie: egy másik ve­zető államügyésszel is baj van. Josef Wienicke úrról ugyanis kiderült: ugyan­csak Luxemburgban és ugyancsak vérbíróként sú­lyos háborús bűnöket köve­tett el. A két érdemes férfiú „szolgálati érdekből" előbb szabadságra ment, Drachot pedig gyorsan nyugdíjaz­ták. Vajon ez a „szolgálati ér­dek" nem azoknak érdekeit szolgálja, akik nyugdíjjal és szabadságolással szeret­nék elhitetni a világgal: a „jogállam rendje" az, hogy elévüljenek a náci gyilkos­ságok! Ezek az urak soh- sem tekintették bűnnek a Hitler-idők gaztetteit, hi­szen „az akkor érvényes német jog”, azaz a rablás és gyilkolás bandita-joga alapján SS-legények és ügyészek egyformán öl­tek ... (-s) ítélték oda a szervezet 1965. évi díját. Az Egyesült Államok elnö­ke beszédében egyebek között kijelentette: „A múlt hónap­ban a kongresszus ülésén fel­szólalva kifejeztem azt a re­ményemet, hogy a Szovjetunió új vezetői esetleg ellátogatnak országunkba, hogy lássanak bennünket, találkozzanak ve­lünk." „Örülök — folytatta John­son elnök —x-bogy ez a remé­nyem aktív, Repítő és remé­lem, gyümölcsöző — figye­lemre és érdeklődésre talál a szovjet kormánynál. Megvan az okom rá, hogy feltételez­zem: a szovjet vezetőség üd­vözölné szovjetunióbeli látoga­tásomat, és én is örömmel tennék ilyen utazást. Remé­lem, hogy esetleg az év végé­ig sor kerülhet erre a látoga­táscserére.'’ TAVASZHÍRNÖK (Kotroezó felv.) A huszadik évfordulóra \ Zsákgyár Vácott — 150 ezer tonna cement — Tejgyárak istállókban — Mínusz 25 * 0 — Két héttel a naptár előtt Nemcsak Vác, de az ország szenzációja is, hogy az év vé­gi próbálkozás után végre hi­vatalosan is megszületett és munkálkodni kezdett a DCM zsákgyára. Természetesen a cement szállítására, töltésére szolgál. De nemcsak a váci óriást elégíti ki, rajta kívül el­lát hét cementgyárat is. A kiváló munka, amelyet a nyugatnémet vállalat szere­lőinek irányítása mellett vé­geztek a magyar munkások, lehetővé tette a gyors üzem­indítást. Az eredmény a 20. évforduló tiszteletére tett vál­lalásnak köszönhető. — Idei többletmunkánk nem kevés, 150 ezer tonna cement — így informál a DCM ter­melési osztálya. — Más téma? — Föltétlenül takarékos­kodnunk kell az égetéshez szükséges tüzelővel. Tonnán­ként 100 kalóriát kell meg­menteni az idén. Ez megfelel Az idén összeül a magyar nők országos kongresszusa A Magyar Nők Országos Tanácsa végrehajtó bizottsá­gának legutóbbi ülésén be­jelentették, hogy az idén ösz- szehívják a magyar nők or­szágos kongresszusát. A kongresszust megelőzően gyűléseken újjáválasztják, illetve megerősítik a termelő- szövetkezetek nőbizottságait, a községi, a városi, a városi kerületi, a járási és megyei nőtanácsokat. Az ülésen a továbbiakban elhatározták, hogy a ma­gyar demokratikus nőmoz­galom zászlóbontásának 20. évfordulója alkalmából ösz- szegyűjtik a nőmozgalom két évtizedes tevékenységére vo­natkozó dokumentumokat. Ezért az országos nőtanács kéri azoxat, akik részt vet­tek az MNDSZ megalakítá­sában, közöljék címükét a nő­tanács megyei, vagy országos szervezeteivel, s a birtokuk­ban levő dokumentumokat — tulajdonjoguk fenntartása mellett — kölcsönözzék a Magyar Nők Országos Taná­csának, négyezer tonna olajnak, vagy négymillió forintnak! Tejgyárak, istállókban ? Tulajdonképpen erről van szó, még akkor is, ha ezek a tejgyárak éppúgy négy lá­bon járnak és kérőd zenek, mint jámbor elődeik. Az Ag­rártudományi Egyetem rekto­ra, Magyari András profesz- szor tájékoztat arról, hogy ez idén nemcsak csodálni lehet ezeket a jószágokat, de már sok adat is arról tanúskodik, hogy sikerrel járt a tudomá­nyos emberek munkája. A magyar tarka és a kosztiromoi fajta keresztezéséből olyan utódok születtek, amelyek el- sőborjas időszakukban egy- harmadával több tejet adnak. Az információ szerint: — Pest megyében három já­rásban is kísérletezünk. A tú­rái Galgamente szövetkezet­ben kétezerhétszáz kilo­grammról közel háromezerki- lencszázra emelkedett a tej ho­zam. Versegen ugyancsak ta­núi lehettünk a nagyarányú javulásnak. Erről a témáról és még egy sor kutatási ered­ményről emlékezünk meg má­jusi tudományos ülésszakun­kon, melyet éppen a 20. évfor­duló tiszteletére rendezünk. A megszületett eredményekből egy kis ízelítő, amit elmond­tam. Ide tartozik az az örvende­tes bejelentés is, hogy az egye­tem munkatársainak segítsége révén 25 gyengébb termelő- szövetkezet nagy része egy év után már nyereséges lett, de legalábbis nem lett mérleg­hiányunk. Ha így folytatják, idén megfogalmazhatjuk az új matematikai példát: mínusz 25 egyenlő nullával! Hogyan lehet a naptárt megelőzni ? Nem skolasztikus kérdés ez, de húsba-, vérbe-, életbevágó. Csak akkor állhat hivatása magaslatára a telefongyár Bu­gyi községben működő vidéki üzeme, ha elérik, hogy a sok készülékhez szükséges alkat­rész előbb lát napvilágot, mint korábbi időkben. Ennek érdekében született az elha­tározás: év végéig kéthetes „előretartással” dolgozik az alkatrészüzem. — Milyen programot jelent­hetnek még? — A szerszámüzem írásba adta, hogy az új műanyagte­lefon gyártásánál, nem lesz egyetlen szerszám sem, amely­re egy napnál többet kelljen várni. A telefongyári informátor még ezt közli: — Munkásaink — elsősor­ban asszonyok — arra vállal­koztak, hogy ebben az évben mindenképpen kitöltik a nyolcórás munkaidőből a hat­hat és fél órát. És a 20. évforduló idején nemcsak a falakon belül, de odakinn is újjászületik sok minden, önkéntes munkával rendbeszedik a gyár környé­két, hogy a munkahely való­ban második otthonuk legyen. (T. Gy.) NÉGYSZÁZ ÉVES A RIÓI KARNEVÁL Február végén négyszázad- szor ülik meg a riói karnevált; háromszázezer turistát vár­nak a világ minden tájáról.

Next

/
Thumbnails
Contents