Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-28 / 50. szám
1965. FEBRUAR 28. VASÄRNAP PES» HEGYEI írtai) 3 A. kispolgáriság idegen test társadalmunkban A kispolgáriság egyik legszívósabb öröksége a régi, kapitalista világ erkölcsének. Közvetlen társadalmi talaja a múltban a kistulajdonosi — kispolgári rétegek voltak. Ezek maguk is szenvedtek a tőkés társadalom embertelenségétől, de a kistulajdon ébren tartotta bennük a reménységet, hogy a kapitalizmus farkastörvényeihez alkalmazkodva kíséreljék meg az érvényesülést. Valójában azonban a kispol- gáriság — mint magatartás- mód, szemlélet és életideál —, sokkal szélesebb körben fertőzött. A kapitalizmus általában kifejlesztette az individualizmust, azt a szemléletet, hogy az egyes ember ne törődjék a közösség gondjaival, csak a saját személyes érvényesülésére és boldogulására törekedjék. Ez a szemlélet a régi világban sok kevésbé öntudatos dolgozónál védekező reflex is volt a kizsákmányoló társadalommal szembep, de már akkor is hamis útra vezetett, mert eltérítette az aktív harctól. A mi társadalmunkban a kispolgáriságnak nincs olyan szociális talaja mint régen. A korábbi kistulajdonosi-kispolgári rétegek tagjai túlnyomó többségükben szocialista dolgozók lettek. ^A szocialista társadalom lényegénél fogva nem az individualizmust, hanem a kollektivizmust táplálja. A kispolgáriságot ma elsősorban az évtizedes rossz beidegződés és a szocialista tudat gyengesége élteti. A mai felnőtt nemzedékre még mélyen hatott a régi világ erkölcse, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy sok mai szocialista dolgozó — munkás vagy szövetkezeti paraszt — tegnap még talán kistulajdonos volt. A kispolgári tulajdonságok fennmaradásához kétségtelenül hozzájárultak a szocialista fejlődés cikcakkjai, nehézségei, sokszor a saját hibáink is. A kispolgárság fő jellemzője ma is az, hogy közömbös a társadalom igazi, nagy kérdéseivel szemben és a közösségtől elzárkózva, individualista módon keresi az egyéni érvényesülést. A kispolgári- ság tudomásul veszi a szocialista változásokat is, amelyek hazánkban végbementek, látszólag alkalmazkodik hozzájuk. Nem támadja szemtől szembe a szocializmust, csak megpróbálja azt a maga módján értelmezni, saját individualizmusához, egoista önzéséhez formálni. E kispolgári értelmezés szerint az egyénnek csak követelései vannak a közösséggel szemben, de hincsenek kötelességei; az egyéni érvényesüléshez minden eszközt fel lehet használni, de a társadalom nem követelhet meg fegyelmezett munkát a tagjaitól. A mai kis polgáriság azért veszélyes, mert formájában sokszor igyekszik a szocializmushoz idomulni, megtévesztő módon összekeveri a szocializmús magasztos elveit a kispolgári életideállal. A jobb életre való törekvés, az egyén boldogulása anyagi és szellemi tekintetben: a szocialista társadalom célja. Ezért nem érthetünk egyet azzal a felfogással, amely a jobb élettől, az anyagi javak bőségétől félti a szocialista erköl-; csőt, és az életszínvonal emelkedésében látja a kispolgári- ság forrását. A kérdés azonban az, milyen úton és milyen eszközökkel akarja az egyén elérni a jobb életet: a közösség érdekein átgázolva, másokkal nem törődve, becsületes munka helyett gátlástalan ügyeskedésekkel vagy pedig a közösség erejére támaszkodva és a közösség érdekeit szolgálva, fegyelmezett munkával, az egyéni érdekek és a közösségi érdekek összehangolásával. „A jobb életre törekvés — mondotta az országgyűlésen Kádár elvtárs —, amíg összhangban van a tár- tadalmi haladással, egészséges, azon túl azonban a társadalom érdekeit sértő önzéssé törtül.” A társadalom érdekeit sértő önzés sokféle formában megnyilvánulhat. Némelyeken a mindenáron való szerzés vágya uralkodik, amikor valamilyen, erejüket és lehetőségüket meghatódó dolognak (például autónak) a megszerzése minden mást háttérbe szorít életükben. Mások apo- litikusan a magánélet sündisznóállásaiba vonulnak visz- sza és közömbösek a közügyek iránt: intézésükből nem kérnek sem részt, sem felelősséget, a közéleti tevékenység túlságosan „piszkos és veszélyes” munka számukra, végezzék mások. Az ilyen emberek sokszor őszintén úgy gondolják, hogy az ő lelkiismeretük tiszta, hiszen a munkahelyükön elvégzik a rájuk bízott feladatokat, és magánéletükön sincs folt. A z ilyen életforma és életideál velejéig kispolgári még akkor is, ha hiányoznak a kispolgáriság gazdasági kritériumai: a kistulajdon és a kisárutermelés. Az ilyen életformában is a kispolgári individualizmus, az egyéni érdekek szűk, egoista felfogása nyilvánul meg. A kisoolgári individualizmus és önzés idegen test a szocializmusban. De nem könnyű megszabadulni a múltnak ettől a káros örökségétől, amelyet a megszokás, a rossz beidegzettség mellett sokszor a mi gyengeségünk, a fiatal szocialista rendszer fogyatékosságai is konzerválnak. A szocialista kollektivizmus a kispolgári individualizmussal és önzéssel szemben azt a programot hirdeti, hogy az egyén is csak a közösséggel, a közösség erejével, annak részeként boldogulhat. Nyilvánvaló, hogy a legnagyobb csapást a kispolgáriságra, a kispolgári szemléletre és magatartásmódra ennek a programnak a gyakorlati megvalósítása méri. Ezért a szocializmus minden gyakorlati sikere: a szocialista gazdaság fejlődése, a jólét növekedése a kispolgáriság további visz- szaszorításának a lehetőségét rejti magában. iba lenne azonban azt képzelni, hogy a gazdasági fejlődés nyomán automatikusan eltűnik a kispolgáriság. Éppen azért, mert a kispolgáriság gyökere nálunk nagymértékben az emberek tudatában, hibás szemléletében van, a kispolgáriság megszüntetésében is nagy szerepe van a szocialista tudatformálásnak. A tudat szocialista átalakításának pedig döntő feltétele a tömegek gyakorlati tapasztalata, aktív részvétele a közügyek intézésében és olyan közszellem kialakulása, amely elítéli a kispolgári individualizmust, az egoista önzést. Wirth Adám Kitörni 1 Első talőlkoaás: a tárgyaláson Akinek nines rilágnésete Jó építésa lenne ? FÉL ÓRA EGY KÁVÉ MELLETT. H Miről irt az első magyar nyelvű hírlap ? Nagy izgalom lőhetett 186. éve ilyentájt az első magyar nyelvű hírlap leendő szerkesztőjének, tudós Rát Mátyásnak a rezidenciájában. Ekkoriban érkezett be a válaszok zöme erre az „előre való tudakozásra’ — mai nyelven előfizétés'i felhívásra — amelyet a posta 1779 júliusában hordott szét az országban. ,JJintsen már Európában egygy országos Nemzet is” — olvassuk benne — „a kia ... Híreket... az ő saját nyelvén nyomtattatott írásokban, tanúság és mulatság kedvéért ne olvasná. ... Vsak az egygy Magyar Nemzet volt még eddig, sok egyéb fogyatkozásai mellett, ezen igen hasznos szerzemények hijjával.” Ezért aztán „ ... uugy élünk, mint a féreg a dióban..De most már talán másképpen lesz. Azt mindenesetre megígéri a felhívás, hogy „ ... akarmelly külföldi újságnál — is, ezek a Magyar Hírmondó Levelek alább valók nem fognának lenni”. A felhívás kedvező visszhangra talált, és „1780 eszten- dőbenn, Boldog Asszony havának első napjánn, Szomba- tonn” (tehát január elsején) megjelent ,,Po’sonbann” az Első Levél. Nem sokban hasonlított mai lapjainkhoz. Nyolc kicsiny, 11.3x18.5 centiméteres lapján valóban egyetlen ösz- szefüggő, még csak címekkel sem tagolt baráti levél formájában számolt be olvasóinak a világ folyásáról. Az uralkodóházhoz és a főurakhoz intézett rövid verses újévi köszöntő után először a világ „mostani állapotjárói” ad jelentést. A csillagoknál kezdi. Amint írja, semmi olyasmi „nem lett tudtára, hogy az ég fogásihoz értő bölcsek az ő messzére mutató üveges tsü- vökkel valamelly jeles újságokat onnét fejül lehozand- nak..”, senki se adjon tehát hitelt annak a rémhírnek, hogy „...o föld 30 részecskékkel (grádusokkal) a naphoz közelebb esett volna.” Hiszen akkor „ ... a Magyarok mindnyájan szükségképpen Szerentse- nekké lettek válna.” Aztán következik a beszámoló az időjárásról, Cook kapitány felfedező útjáról és „M. Revis- nyei Revitzki Zászlós XJr” követi kinevezéséről a „Prussiai Király” udvarához, majd hírt ad arról, hogy Európában „Zsibraltár”-tói eltekintve béke, Amerikában viszont háború van. A levél utolsó bekezdéséi pedig nyilván a „derűs oldal’ feladatának betöltésére szánta: .Tsak egygy furtsa. de vak történetnek vagyon még itt belye. N. Hunyad Vármegyének Bt .. névű falujábann ez előtt egynéhány hetekkel falusi bírót tevének a paraszt lakosok: melly hivatalt viselis egydV ideig. Azonbann a bírót jól megveri a maga felesége. Mellyet meg-értvén a falusi lakosok; azonn meg-egygyezé- nek, hogy mivel a feleségének engedte magát meg-veretni, nem bírónak való ember, s azonnal a bíróságból kivetették.” Az akkori olvasók bizonyára úgy találták, hogy Rát Mátyás beváltotta ígéretét, mert a pozsonyi Magyar Hírmondó még hosszú éveken át hűségesen szállította hetenkint kétszer a híreket olvasóihoz, potom évi 3 forintért — a postaköltséggel együtt. A fiú a váci buszmegállónál aiit. A járókelők megnézték. Hanyag, a szobrászok által Korurapunkt-nak nevezett pózban ácsorgott és szenvtelenül nézett a semmibe. Fekete, de inkább a portól és sártól szürke, lehetetlenül hegyes orrú cipőt, nevetségesen széles trapéznadrágot és rövid szőrme- galléros műbőrkabátot viselt. Az „egyénieskedő” habitus szinte egyenruha. Aki viseli, arra az ember egyből azt mondja: huligán. A nyáron egy bírósági tárgyaláson láttam. Egy galeri tagjaként hallgatták ki. A szóbanforgó bűncselekményben nem vett részt, de a tárgyaláson kiderült, hogy ez csak véletlen volt. Akkor éppen nem ért rá, mert egy „csajjal” szórakozott. Ezalatt a többiek feltörtek egy trafikot. Mint tanú állt a bíróság előtt A galeriről beszélt. Még ma is emlékszem cinikus, kihívó viselkedésére. A bíró többször rendre- utasította. De már akkor feltűnt, hogy milyen szabatosan, értelmesen fogalmazott. A második találkozás ta, azért történt, mert imádkozott értem. ,Elszúrtam az életemet“ —■— - < Egész váratlanul jelenti ki: — Elszúrtam én az életet ... — Hogy szeretne élni? Sokáig gondolkozik. — Tulajdonképpen nem is tudom. Szeretnék valamit csinálni. Azt nem bírom, hogy maltert hordjak, vagy trógeroljak és mindenféle ürge ugráljon velem. De hát nem értek semmihez. — Mi szeretne lenni? Mihez lenne kedve? — Ki fog röhögni... Építészmérnök. Állati klassz házakat építenék. Néha szoktam rajzolgatni. Irtó jópofa házakat terveznék, nem ilyen unalmas skatulyákat. Persze ez marhaság. Arra is gondoltam, hogy jó lenne szép képeket festeni. Klasz- szul rajzolok, néha festettem is. Jártam a kultúrházba egy ideig a képzőművész körbe. — És miért hagyta abba? — Nem volt snúrom hozzá. Kanosokat kellett rajzolni. Mea ki is néztek. — Miért? — A szerelésem miatt. — Magának tetszik ez a ruha? — Igen. Utálom a tivus- ruhát. ami mindenkinek van. Miért öltözzem úgy, mint az öregek? — Nem zavarja, hogy mindenki megnézi? Határozottan feleli: — Nem. Azt is kiszúrom, hogy megbotránkoznak. Ez szórakoztat. — Szereti megbotránkoztatni az embex-eket? — Igen. Állatiul élvezem, hogy néhány öreg fej kiborul rajtam. Nézze, én arra vigyázok, hogy a rendőrséggel többé ne legyen balhém, így aztán fújhatják nekem a tollat. Úgy élek, ahogy akarok. — Ha festő lenne, milyen képeket .festene? — Absztraktakat. Állati sok színnel. Vad, kavargó képeket. Nem akartam feltűnően vizsgáztatni, de néhány mondatból is kiderült, hogy valamit konyít a képzőművészethez. Ismeri Munká- csyt, látta a képeit is. A képzőművész körben sok reprodukciót megnézett. — Unalmasak. Nincs bennük fantázia. A nihilista Károly mindenben a szokatlant, a megdöbbentőt keresi. Lázad, forrong a saját kis mikroklímája ellen. Fel akarja hívni magára a figyelmet. Ki akar szabadulni bezárt, céltalan világából. Nincs világnézete, nincs politikai véleménye. Nihilista. Hasonlít az angol dühöngőkhöz, a párizsi egzisztencialistákhoz. Talán művész, csak nincsenek kifejező eszközei. Talán zseniális újító, feltaláló, de nem ért a technikához. Mindenképpen a változás híve, de nem tudja, hogy mit és mivé akar változtatni. Ha erős fizikuma lenne és sportolásra fogják talán rekorder, mert ebben kiélhetné feltűnési vágyát. Semmit nem akar, csakhogy odafigyeljenek rá. Szereti, hogy foglalkoznak vele. Kifejezetten intelligens, éles eszű fickó. — Nem gondolt árra, hogy tanulni kellene? — Persze, hogy gondoltam. Az általánosban jó tanuló voltam, csak sok volt a balhém. — Miért? — A tanító utált. Azt mondta, hogy ha így folytatom, az akasztófán végzem. Egyszer ki is dobtak. — Akkor mi történt? — Egy konzervdoboz pakurát öntöttem a székére. Egyik srác befújt. A suli előtt aztán jól meghánytam. — Mostanában mit csinál? Az újabb találkozás tiszteletére meghívtam egy kávéra. Elfogadta. Károly az idén lesz 18 éves. özvegy édesanyjával él. Nyolc általánost végzett, aztán elment egy cirkusszal. Bármilyen romantikusan és hihetetlenül hangzik, így történt. A cirkusz Vácon szerepelt és a fiú beállt segédmunkásnak. Egy nyarat kóborolt velük, majd szélnek eresztették. Aztán a szokásos út! Bekerült a galeribe. Időnként dolgozott, de többnyire a Duna-parton csavarogtak. A Pokolcsárda és környéke volt a tanyájuk. A nyarak gyorsan és szépen teltek. Télen itt-ott munkát vállalt. Kérdezhetnénk: mit szólt mindehhez édesanyja? Károly így felel: — Az öreglány? Imádkozott. Mindig imádkozik. Értem is. Amikor a tárgyalásról hazajöttem és kiderült, hogy megúsztam, azt mond— Semmit... —Miből él? — Mi leéli nekem? Kaját ad a mutter. Néha beugrók valami melóba. A piát nem szeretem. Egy szombat estét megúszok egy húszasból. — Udvarol? —Járok egy nővel. — Szereti? — Jó nő ... Ápolónő. 25 éves. Állatiul bír engem. Gitár vagy eszterga? Látom, hogy szívesen beszélne a témáról, de nem folytatom. A dolog ennyiből is teljesen érthető. További terveiről faggatom. — Tanulok gitározni. Szeretnék venni egy klassz elektromos gitárt, meg visszhangosító berendezést. Vagyunk vagy öten és csinálnánk egy zenekart. — Ért a zenéhez? Ismeri a kottát? — Majd megtanulom. Azt mondják, nem nehéz. — Ezzel akar feltörni? — Igen! Arról beszélek neki, hogy mennyien gitároznak, menynyien forgatnak hasonló terveket a fejükben, milyen sok munka és energia kell ahhoz, hogy valaki ezen a pályán bodoguljon. Látom, egy kicsit elmegy a kedve. — Ahhoz is három év kell, hogy esztergályos legyek ... — De biztos, hogy sikerül. — Kockázatot kell vállalni. Ha nem sikerül, még mindig elmehetek melózni. — Arra nem gondolt, hogy szakmát tanulna és közben próbálná megvalósítani terveit? — Gondoltam. De rögtön begurulok, ha valahová elmegyek és látom hogy plef- fölnek! (a szó jelentését talán a „fanyalognak”, vagy „útálkoznak" szó fedné). Amitől a legjobban fél — Próbáljon más ruhába öltözni. Mondjon le erről a , hajviseletről. Legyen olyan, mint a többi fiatal. Elevenébe találtam. Ez az, amitől a legjobban fél. — Higgye el, csúnya ez a ruha... — Szokás dolga. Most a bő nadrág csúnya. Azelőtt a csőnadrág volt az. Nemsokára mindenki trapézben, meg párhuzamban jár. Akkor nem lesz csúnya. — És akkor maga mit vesz fel? — Mit tudom én ... Valami mást.., Az órámra néz, majd indulni készül. — Indul a buszom. — Hová megy? — Pestre... A csajhoz. — Hát Pesten dolgozik? — Nem... Itt van Vácon, csak itt nem akar velem találkozni. — Miért? — Nem akarja, hogy kidumálják. Elhatároztam, hogy megsértem. Egyenesen a szemébe mondom: — Biztosan szégyellj magát! A várt sértődés elmaradt. Szeme sem rebben. Számára ez nem új, nem szokatlan. Társadalmonkívülinek tudja magát, talán kéjeleg is ebben. — Nem számít — rántja meg a vállát és elindul. Az ablakok az égre néznének... A cukrászdában mindenki utána néz, majd amikor csi- náltan lomha járásával ki- billegett a teremből, engem kezdenek méregetni. Egy nő leplezetlenül vizs- gálgatja az asztalon heverő papírszalvétát. Károly erre egyik merész épülettervét rajzolta fel. Egy csonkagúla alakú építmény lenne, körbefutó erkélyekkel, ahol az ablakok a befelé dőlő fal miatt az égre néznének... Ősz Ferenc
