Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-04 / 29. szám

nJi bite 'kKíiJaP 1965. FEBKUAR 4, CSÜTÖRTÖK SZONÁTA Flotow százhúsz éves vigoperájának felújítása az Erkel Színházban 9 \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ MEGLOPTA ÉDESAPJÁT Csacsányi Sándor 42 éves, váci foglalkozás nélkülit több­ször elítélték már kisebb-na- gyobb bűncselekmények miatt Legutoljára idén január 11-én szabadult ki a börtönből. Ahe­lyett azonban, hogy munkába állt volna, a börtönben szer­zett 700 forintos keresetét na­pok alatt elitta. Miután elfo­gyott a pénze, azután sem akart dolgozni, s elhatározta, hogy apja révén jut italhoz. Apjánál lakott ugyanis és ami­kor a „jó fiú” egyedül maradt otthon, elvitt magával két téli­kabátot, egy bőrcsizmát és két ébresztőórát, 1200 forint érték­ben. A holmikat különböző italboltokban vadidegen em­bereknek eladta, s az így szer­zett pénzt rövidesen elitta. A pünkösdi királyság nem sokáig tartott: Csacsányit elő­zetes letartóztatásba helyez­ték. Rugdosás az éjszakában Kántor József 40 éves te­nyésztési felügyelő, esztergo­mi lakos, Szobról hazafelé indult, amikor késő este há­rom férfi megtámadta. Több­ször pofonvágták, rugdosták, majd eltűntek, de amikor a Duna-partra, a í-évhez ért, is­mét megtámadták. Nem elé­„VELENCEI" KOMBINAT Évek óta sok bosszúságot okozott a Velencei-tó mellett nyaralóknak, hogy a partvidé­ken eddig nem voltak korsze­rű szolgáltató üzemek. | Ezen segít a Fejér megyei ‘ KISZÖV azzal, hogy Agárdort | megkezdi egv minden igényt kielégítő szolgáltató kombinát építését. A 680 ezer forintos beruházással létesülő korszerű épületben női, férfifodrászat, kozmetika, fényképész, szem­felszedő. cipőjavító, gyorsvasa­ló, gyermekruha és fehérne­műjavító részleg lesz. Az új létesítmény építését júniusban kezdik meg. s előre­láthatóan az év végéig átadják rendeltetésének. gedtek meg az ütlegeléssel, megfenyegették, hogy bedob­ják a Dunába. Szerencsére éppen arra jött egy határőr járőr, s a támadók elszalad­tak. A rendőrség rövidesen meg­találta a tetteseket: Petróczki Lajos 30 éves büntetett elő­életű segédmunkást, testvérét, Petróczki Imre 28 éves segéd­munkást, és Mészáros József segédmunkást. A három szo­bi jómadarat őrizetbe vették. Ősrégi, együgyü, mégis bá­jos mese: Az előkelő dáma, a ki­rálynő tündért szépségű udvarhölgye unatkozik pompás kastélyában. Meg­csömörlik a pompától, gondtalanságtól, ceremó­niáktól és etikettől, a fő­rangú udvarlók üres szólamaitól. Komornájá- val együtt parasztlánynak öltözik és mindketten el­szöknek a richmondi vá­sárba, ahol éppen a kör­nyékbeli gazdák fogad­ják föl új cselédeiket. A két áliuhás dáma is gaz­dára talál, két fiatal bérlő fogadja fel és foglalózza le őket. A törvény szerint, aki elfogadja a foglalót, az kerek esztendeig nem hagyhatja el szolgálatát. A dámák már mene­külnének, de a törvény az törvény: követ­niük kell gazdáikat a kö­zeli majorba. Semmi fé­le munkához nem értenek, de ez sem■ segít rajtuk, mert a két legény halá­losan beleszeret az új szolgálókba. A lányok szí­ve is tüzet fog, de éjszaka ■mégis megszöknek. A sze­relmes legények később oí környékbeli erdőkben vadászgató királynő társa­ságában pillantják meg és ismerik fel őket. A sze­relem persze győz, és a büszke udvarhölgy, le­mondva rangjáról, boldo­gan és most már önként követi szerelmes gazdá­ját, komornája pedig a másik legény karjai kö­zött leli meg boldogságát. Ez a meséje Friedrich Flo- tow báró, Márta című vig­operájának, amely közei százhúsz év óta szerepel az operaszínházak műsorán és bájolja el naiv meséjével és kedves, hangulatos muzsiká­jával a közönséget. Ősbemu­tatója 1847-ben Becsben volt, és alig néhány hónap múlva már a Budapesti Nemzeti Színház is bemutatta, 1885- ben az újonnan épült Opera­ház újította fel. Azóta ki- sebb-nagyobb megszakítások­kal fel-felbukkan az Opera­ház műsorán. Utoljára ti­zenhat évvel ezelőtt, 1949-ben mutatták be. Az Operaház Er­kel Színháza most ismét fel­újította, igen nagy sikerrel és kettős szereposztásban. A ked­ves, régi mesét és a könnyed, szívhez simuló muzsikát örömmel fogadta a közönség, és örömmel vállalkozott fel­újítására az Operaház gár­dája is. A Mártává álcázott Lady Harriet udvarhölgy alakját Ágai Karola ezüstö­sen csengő szopránja vará­zsolta a közönség elé. A má­sik szerelmes lányt, Nancyt, a bájosan pajkoskodó Szir­mai Márta keltette életre, Lyonéi, a fiatal gazda szere­pében jól érvényesült Réti József tenorja, a másik sze­relmes legény, Plumkett jel­mezében Bende Zsolt bari­tonja kapott nagy tapsot. Mi leczky Oszkár szépen éne­kelte és jól megmintázta a vén udvarló, Lord Tristean Mickleford komikus alakját. Igen jó kezekbe kerültek a kisebb szerepek is. A felújított Márta számára Forray Gábor tervezett a naiv mesejáték stílusához illő, valóban művészi díszle­teket, a színes, változatos jel­mezek pedig Szeitz Gizella íz­lését bizonyítják. Békés And­rás rendezése a meseszerűség hangsúlyozásával tette maibbá a százhúszéves vígoperát, amelynek zenekara Erdélyi Miklós karmester vezényleté­vel kerekitette harmonikus egésszé a nagyon jól sikerült produkciót. Magyar László //■ ÉJSZAKÁRA HAJNAL Húsz év előtt történt Magyarországon „Fényesítik“ a Máira kapuját A Mátra tövében elterülő Gyöngyös várost méltán ne­vezik a Mátra kapujának. A Mátra évente több Százezres idegenforgalma Gyöngyösön át bonyolódik le. A város ve­zetői évről évre nagy gondol fordítanak a város szépítésé­re, fejlesztésére. Az idén folytatják a ko­rábban elkezdett villanyhá­lózat bővítését, a város „fé- nyesí lését”. A belvárosban és a . külterületeken hét új transzformátorállomást építe­nek és mintegy 13 kilomé­teres hosszúságban felújít­ják a város különböző terü­leteinek elektromos távve­zetékét. Nagy összeget for­dítanak a közvilágítás kor­szerűsít ésére. A tervek sze­rint fénycsővilágítást kap a belváros valamennyi fonto­sabb útvonala, a Kékes téren pedig higanygőzlámpákat sze­relnek fel. Budapest felszabadulásának 20. évfordulója alkalmából február 11-én mutatják be a mozik az Éjszakára hajnal cí­mű új, egész estét betöltő ma­gyar dokumentumfilmet. Az j alkotók 1944 szeptemberétől j 1945. április 4-ig kísérik végig I a magyarországi eseményeket ■ dokumentumfelvételek bemu- | tatásával. j A film rendezője Bokor Pé- j tér, és az operatőrök — Szabó í Árpád, valamint Barcs Sán­dor — hosszú hetekig kutattak eredeti iratok, filmanyagok után magyar, szovjet, bolgár, csehszlovák, NDK-béli, ju­goszláv és román archívumok­ban. Felhasználták a második világháború magyar és külföl­di haditudósítóinak fennma­radt filmanyagait. A film ze­néjét Patachich Iván állította össze. Szörpfavoritok: a som és a vadkörte Az erdei vadgyümölcsök, bogyók, igen gazdag „vitamin- forrásai” az országnak. Bár az 1964-es esztendő általában csak közepes termést adott vadgyümölcsökből, a rekord- I nak számító vadkörte- és i somtermés kiegyenlítette a többinél mutatkozó hiányt. Országosan 24 012 mázsa vad­gyümölcsöt gyűjtöttek be. FIA TÁLKORÚ KEGYSZERTŐL VAJOK Két pomázi fiú, a 16 éves K. Gábor, aki gimnazista s a 15 éves Cs. István, aki még általános iskolába jár, elhatá­rozta, hogy megdézsmálja a pomázi szerb templomot. Két egymást követő éjszaka beha­toltak a templomba, ahonnan ezüstkelyheket, kereszteket és gyertyatartókat, valamint dísztárgyakat vittek maguk­kal. A rendőrség a feljelen­tést követően szinte órák alatt elfogta a két fiatalkorú kegy­szertolvajt, s a lopott ezüst­tárgyak is előkerültek. NÉGY ÖRA LEHETETT. Sárközi főosz­tályvezető végre kiszabadulhatott az értekez­letről. A titkárnőjével hívatta fel a feleségét. Jó­formán még rá sem gyújtott, máris nyújtot­ták neki a kagylót, Irén az első szavaknál sejtette, hogy Imre megint későn megy haza. — Reggel vidékre utazom. Tervtárgyalás lesz a Porcelánműveknél. Irén nem lepődött meg. Nyolc év alatt meg­szokta már az ilyen bejelentéseket. Feltette a vacsorát a tűzhelyre. A fiókban matatott... Lacika legújabb fényképét vette elő. A leg­jobban sikerültek közül néhányat becsúszta­tott a szürke öltöny belső zsebébe, s mellé­jük tett egy százforintost. Kuncogott magá­ban, milyen arcot vág majd Imre, de érezte, hogy férjét nem éri váratlanul a dolog. Az új műút ott fut keresztül a falun, alig ötven lé­pésnyire Imre szülőházától. Valahányszor arra jár, mindig beugrik néhány percre. Tud­ja, milyen örömet szerez vele idős szüleinek, akiknek ő az egyetlen gyermekük, s a százas­ból futja egy kis ajándékra is. IMRÉT NAGYON SZERETTÉK, őrá paza­rolták minden szeretetüket. Az öreg Sárközi vasmunkás volt, olt rokkant meg a gyárban, ma is húzza a jobb lábát. Sovány, keszeg em­ber, o nehéz munka megviselte, de nem tör­hette meg. Hihetetlen szívóssággal dolgozott. Nem ivott, cigarettát sem vett, a legolcsóbb pipadohányt szitálta ki és sodorta meg. Mi­kor a gyárból sztrájkszervezés miatt kidob­ták, akkor azért koplalt, mikor meg dolgo­zott, azért, hogy majd legyen miből élniük, ha megint elbocsátják. Hajnalban kelt, későn fe­küdt, minden munkát elvállalt. Még vasárnap is. Templomozás helyett — bár vallásos volt — inkább dolgozott. Dühödt szívóssággal ker­gette a pénzt, hogy Imrét taníttathassa: az ő fia ne legyen „lapátos” ember! S a fiú csakugyan nem lett „lapátos”. Jó feje volt, tanárai nem győzték dicsérni. Negy­venhétben egyetemre került, s mikor végzett, a tehetséges fiatal mérnököt felvitték a mi­nisztériumba. Három év múlva osztályvezető lett. Édesanyja széltében-hosszában mesélt róla, de apja — ha a falubeliek Imréről ára­doztak — csendes, megelégedett örömmel csak ennyit mondott: ..Tudtam én est!" S dolgozott tovább rendületlenül. A kis S. NAGY SÁNDOR: Egy nap gyümölcsösből kiárult pénzt takarékba tette. Felesége baromfit nevelt, piacozott, gyűjtött. Mert Imrének új bútor kellett; Imre házat épít. Minden csak Imrének. Nekünk már jól van így is — mondták —, de a fiunknak le­gyen mindene. A KOCSI KÖZELEDETT a faluhoz. A hát­só ülésen a mérnökök — Imre beosztottjai — zajosan vitatkoztak. Takács, a mackójárású gépkocsivezető fütyürészve kémlelte az utat, de a szeme néha vigyázóan tapadt a műsze­rekre. Elégedetten hallgatta, milyen egyenle­tesen dolgozik a motor. Csak Imre csendese­dett el. Nézte az egyre ismerősebb tájat. Nem tudott betelni vele. Igen, ez már az ő szülő­földje. S mindig mennyi újdonság. Alig né­hány hete járt erre, s most ismét akad felfe­dezni való. Amott az a ház, az a piros tetős, már készen áll, pedig a múltkor még csak alapozták. A másik elé zöld drótkerítést feszí­tettek. A patak felett átívelő híd karfáját is kifestették. A régi iskola bukkant elő. Áll­ványerdő borította; biztosan tatarozzák. Mikor a kereszteződéshez értek, Takács szokás szerint lassított és háromszor hosszan, erősen megszólaltatta a dudát. Aztán cinko­san ráhunyorított Sárközire. De meglepődve vette észre, hogy Imre — az ismert jeladás­ra — nem mosolyog. Csak hátrapillantott a két mérnökre, s azután így szólt: — Sajómonostoron álljunk meg, a presszó­nál. A kocsivezető csodálkozott. De nem szólt. A két mérnök ugyan nem vette észre, de Im­re maga is érezte, milyen színtelen, rekedt a hangja. Szinte felszabadultan lépett ki a ko­csiból az eszpresszó előtt. A pénztárhoz sietett blokkért. Háttal állt a belső teremnek, nem láthatta, hogy az egyik asztalnál falujabeliek sörözgetnek. De azok felismerték. S egyikük — a kis Szabó-gyerek — otthon mindjárt el is újságolta az öreg Sárközinek, aki jókedvű dudorászással sietett haza hírül adni: „Ké­szülj, asszony, Imre errefelé jár!” , , vidéken — Jaj, mit főzzek, mit süssek már? — so­pánkodott Sárközi néni. — Mivel várjam a vendégeket? Mert, hogy bejönnek, ahhoz kétség sem fér. <5 meg szeretett „kitenni” magáért, hadd lás­sák az Imre kollégái, milyen anyja van a fiá­nak. Gyorsan tyúkot fogott, vizet forralt, sza­lasztotta az öreget a boltba cukorért, mákért, s a fonott üveget is a kezébe nyomta. ESTEFELÉ mái' minden készen állt. Tiszta fehér abroszt terített az asztalra, mert Imre nem szereti a mintásat. Az olyan parasztos! S mikor már az egész lakás, az udvar ragyo­gott a tisztaságtól, öltözni kezdtek. Ünneplő­be. Sárköziné a legutóbb Imrétől kapott feke­te kendőt tette fel. Férje is fehér inget húzott. Bealkonyodott. Sárközi nézte az órát — Már jönniük kellene — dörmögte. Csendben várakoztak ... Az óra pedig kér­lelhetetlenül mutatta az idő múlását. Hét óra ... fél nyolc ... nyolc. Sárközi idegesen gyújtott rá. Felesége ag­godalmasan kérdezte: — Csak nem történt valami bajuk? Kilenc órakor Sárközi nem bírta tovább. Felállt, egy ideig téblábolt, aztán az ajtó felé indult. — Adok vizet a tehénnek — mondta, s ki­ment a szobából. Sárköziné szinte meg sem hallotta. Csak az ajtócsukődásra ocsúdott fel. Aztán ráborult az asztalra. MÄR BUDAPEST felé közelgett az autó. Takács gondolataiba mélyedve ült a volánnál s néha fürkészőn pillantott Imrére. Nem ér­tett semmit. A két mérnök odavetett meg­jegyzéseiből azt szűrte ki, hogy Sárközi egész nap kukacoskodott, mindent apróra megvizs­gált., fontoskodott. Kollégái azt gondolták: lám, milyen lelkiismeretes, nem hagy ki sem­mit a számításból — s még dicsérték is. De Takács érezte, hogy valami nincsen rendben. A főnök soha nem húzta az időt. Amikor vé­geztek, idegesen az órájára nézett. — Siessünk! Éjfélre sem érünk vissza. — Akkor már tudta: most nem megy be. A múltkori esetről gondolkodott. Akkor is úgy érkeztek, bejelentés, nélkül, váratlanul, két másik kollégával. Apja éppen favágással bajlódott, agyonfoltozott nadrágja szárát a bokánál kócmadzaggal kötötte meg. Édes­anyja meg a gangon, egy dézsában, korpás darát kevert a malacoknak. Blúza ujját ko­nyákig íelgyűrte, de az így is darás lett. Az udvar sepretlen, a konyha is rendetlen volt még, a reggeli tányérok elmosatlanul, egy­másra rakva álltak a tűzhely sarkán. A két kolléga lenéző mosollyal pillantott köt'ül. Imre észrevette. Úgy érezte, arcul csap­ták. S ha ígérete nem köti — legszívesebben tovább robog. De már nem tehette. S AZ A VACSORA! A két kolléga — Imre jól megfigyelte — egyre csak az édesanyja kezét nézte, mintha azt mondaná tekintetük: vajon jól lemosta róla a malacok korpáját? Hazafelé kedvetlenül ült a kocsiban, csak Ta­kács beszélgetett a mérnökökkel. Egyszer csak az ütötte meg a fülét: — Sok még nálunk a műveletlen ember. Egyesek még beszélni sem tudnak rendesen. Imrének a fejébe tolult a vér. Akkor érle­lődött benne a gondolat, hogy nem teszi ki magát még egyszer ilyen esetnek. Most pedig mintha valami azt súgta volna neki: ..Szé- gyelld magad! Megtagadod apádat-anyádat?" Tétova mozdulattal nyúlt a zsebébe. Mi ez a papír? S kihúzta a százforintost meg a fény­képet. Rémülten forgatta, s már-már oda­szólt Takácsnak, hogy álljunk meg, fordul­junk vissza, de most már mit szólnának a többiek? Nyugtatta magát: majd legközelebb. ha egyedül jön, bemegy. De idegessége, kelle­metlen érzése csak fokozódott. Mit mond majd otthon Irénnek s Lacikának, ha kérde­zik? Elöntötte a veríték. Haza. gyorsan ha­za ... lemosni az út porát... Abban a lakás­ban nem főznek korpadarát. Ha este a terasz­ról lenéz a városra, mindig melegség futja át, ahogy a város fényei vilióznak. Ugv. mint itt az országúton a tovasuhanó autók lámpái. CSAKHOGY ezekből most mintha megta­gadott anyja szomorú, vádló tekintete nézne rá.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents