Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-03 / 28. szám

Szentendre IX. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM 1965. FEBRUAR 3, SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA MIT SZOL HOZZA? Elkészült a város idegenforgalmi fejlesztési terve Idegenforgalom. Ez a szó már eggyéforrt városunk ne­vével. Idegenforgalmi neve­zetességgé váltunk. A város­ban élő emberek, sokszor haragszanak is ezért. Ezen azonban nem lehet csodál- konzi, mert bizony kora ta­vasszal vagy ősszel^ bizony nagy „idegenforgalmi nyomás” nehezedik'" erre a kis vá­rosra. Az utcán autó-autó után, a Duna-part zsúfolva, a vendéglőben nem kapni helyet, sorba kell állni, s mindez az idegenforgalom jegyében. Ilyenkor az itt élő ember sokszor úgy érzi, ki­szorult a saját városából. Nem mindenki tudja túl­tenni magát ezeken a bosz- szúságokon. Pedig a város fejlődésében bi­zony nagy jelentőséggel bír az Idegenforgalom. Gondoljunk csak arra, hogy mi minden történt azóta ebben a városban, amióta létezik a fogalom: „Dunaka­nyar”! Be kell látnunk, hogy bizony az idegenforgalom ne­künk is hasznunkra válik. Nem vitás, még a hétköz­napjaink is göröngyteleneb- bek lettek. Persze akad még azért hiba is. Sokszor halljuk. ..ha tőlem függne, így tenném”. ..Ha én lennék a tanácselnök, úgy csinálnám”. Hát most lehet! Itt az al­kalom! Szóljon hozzá! Az idegenforgalom fej­lesztési terve elkészült. Az idény előkészítésének irányelveit a tanács végre­hajtó bizottsága elfogadta. Nézzük meg hát tüzeteseb­ben a tervet és azután . . . ki-ki szóljon hozzá! A tervek szerint az év folyamán a pap-szigeti cam­ping tovább fejlődik. Eddig háromszáz férőhely volt ben­ne, de ez a szárny még ebben az évben ezerre nö­vekszik. A szezon közepére elkészül a szigeti ..áruda". Ter­mészetesen mindezzel együtt­jár. hogy a camping parko­sítását tovább kell folytat­ni. Uj utakat, sétányokat kell kialakítani. A szigeti bisztró is meg­nyitja kapuit, reméljük, fi­gyelembe véve múltkori cik­künk javaslatait. Természe­tesen. ez az egy vendéglő nem oldja meg a vendéglátás gond­jait! Ezért még ebben az évben elkezdik egy újabb étte­remnek az építését a Rév utca környékén. A tervek szerint az építkezést ugyan­csak ebben az évben befeje­zik. Ezelőtt az új étterem előtt természetesen új autó­parkolót is építenek. Átépí­tik a Bélce Éttermet, a Kék Dunát és a két iltalbol- tot. Ezzel egyidejűleg re­méljük eltűnik a „v ár o s- szomorító" vasúti talpon­álló is. Áprilisban pedig, át­adják rendeltetésének az át­épített Határcsárdát. A dunai szabadstrand át­kerül a Pap-szigetre. Ehhez azonban, az üzemekre is szükség van, hogy társa­dalmi munkában segítsenek. Reméljük, az iskolák ismét részt vesznek a parkosítás­ban és fásításban, hogy a leglátogatottabb Hősök tere, Dunasétány, Orbán-kereszt, Várdomb megfelelő külsőt nyerjen. Természetesen gondolni kell arra is, hogy a vendégeket megfelelő ellátásban is ré­szesíthessük. így fodrász, cipőjavító, ruha­javító, vasaló szolgálatot kell szervezni a camping területén. Van nemzetközi campin- günk és turistaszállónk, de ez nem elég! Ehhez kell a lakosságnak segítséget nyúj­tania. Nem önzetlenül! A fizetövendég-szolgálát nem új találmány. A Balatonnál, a Velencei-tónál és más ide­genforgalmi helyeken ez jól bevált intézmény. Meglehetős haszonnal is jár. Akinek kiadó szobája van az idényben, az jelentse be az Idegenforgalmi Hivatal­nál — és ha szobája való­ban alkalmas erre a célra —, akkor azt igénybe is veszik. Ezáltal minden különösebb utánjárás nél­kül és törvényes jö­vedelemhez juthat bárki. Ez hát a terv főbb vona­lakban! Most pedig ön, ked­ves olvasó, aki részese en­nek, hiszen itt él ebben a városban, szóljon hozzá! Vé­leményét írja meg nekünk. Szóljon hozzá! — ff — Befutottak az első jelölések Nyolc választókerület ürese­dett meg egy év alatt — ha­láleset, betegség vagy elköltö­zés miatti lemondás következ­tében. Nyolc kerületben új tanácstagot választanak tehát február 28-án. Már folyik a szervező munka: a választási elnökség, a választókerületi bizottságok, a szavazatszedő bizottságok összeállítása, a je- lölőgyülések előkészítése. Mindez a Hazafias Népfront és a vele együttműködő szer­vek feladata. Nem könnyű feladat, mert nem egyszerűen „szervezésről” van szó. Sok­kal többről. Nevelésről. Az előkészítést, a jelölőgyűJése- ket, a választást úgy- kell le­bonyolítani, hogy a választók- | ban erősödjék a közügyek ! iránti érdeklődés, a közéleti 1 felelősségérzés. Legyenek meg­győződve arról, hogy a tanács­tag az ő érdekük képviselője, az ő megbizottuk az államha­talmi szervben. S mivel ezt tudják: alapos megfontolás után jelöljék ki az arra alkal­mas embert. Ügy tűnik, városunk egyre több lakosában él ez a tudat. Ugyanis máris érkeztek javas­latok — egyszerű választók­tól és társadalmi szervektől egyaránt — a jelölendő ta­nácstagok személyére. S ez így van jól! Ez a biztosítéka annak, hogy a február 8—13 közötti jelölő gyűléseken va­lóban a közakarat érvényesül és a legrátermettebbeket je­lölik. Az ilyen módon megvá­lasztott tanácstagok pedig bi­zonyára tudni fogják, mire kötelezi őket a választók bi­zalma. AZ Ö TISZTELETÜKRE Bensőséges hangulatú „őre- dozottai részére. Az ünnepel- gek napját” rendezett a tahi­tótfalui Vöröskereszt a „Le- tek köszöntését, kedves szora- ányfalu Szociális Otthon” gon- koztató műsor követte. Pezseg az élet a téli Tahitötfalun Láss világot! Külföldre utazhatsz a KISZ-bizottság révén . és akik a kedves meglepetést szervezték Volt idő, amikor a hófedte tájjal együtt az egész élet megdermedt falun. Az embe­rek behúzódtak házaikba, a falusi társadalmi életet leg­feljebb a disznótorok, vagy kocsmázások jelentették. Az élet azóta nagyot fordult. A falu életében is végbement a nagy társadalmi változás és ez megváltoztatta a falu ar­culatát. Üj arca lett a falunak, és az új arc mögött, új tarta­lom is született. Az új tarta­lom megújította a falu kultu­rális életét. így történt ez Ta- liitótfaluban is. — Már jó ideje nem csu­pán a disznótorok jelentik társadalmi, kulturális életünk- ket itt Tahitötfalun — mondja Baranyai Béla, a kultúrotthon igazgatója. — Művelődési ott­honunk változatos ismeret- terjesztő és szórakoztató mű­sorral igyekszik kielégíteni a lakosság igényeit. Mert igény akad bőven. Hfleníc négyszer vetítünk Ez nálunk újságnak számít, mert nemrégen rendelkezünk normálfilmvetítővel. De a hét többi napjaira is akad bőven szórakozás. Aki tanulni akar, tovább akarja szélesíteni is­mereteit, lehetőséget talál nálunk. Nevezetesen a már megindult mezőgazdasági és nevelési előadássorozat mel­lett téli szakszövetkezeti tan­folyamot is tartunk, melynek célja elsősorban a szövetkezeti tagság továbbképzése, de a lakosság ismereteinek gya­rapítása is a gyümölcster­mesztés területén. Azt hiszem közismert, hogy községünk­ben működik a Kék Duna szakszövetkezet, amely a messze híres málna, eper, szőlő termesztésével foglal­kozik. Nálunk nem rit­ka az ötven-hatvan hallga­tás előadás. A szervezést a he­lyi tömegszervezeteken kívül a szakszövetkezet vezetősége végezte élén Losonczi Benja­min elnökkel és Lázár Antal párttitkárral. — A szórakoztatást a mozin kívül a KISZ biztosítja. Je­lenleg egy szatirikus „farsangi estre“ készülnek, de közeli műsoruk­ban szerepel egy irodalmi est és egy Sarkadi-darab bemu­tatása is. — Csaknem minden hónap egyik vasárnapján szerepel nálunk a Déryné Színház, vagy pedig valamelyik járási üzem színjátszó gárdája. Leg­utóbb a pomázi KISZ színját­szói arattak szép sikert a mű­velődési otthonban, az Érett­ségi című darab bemutatásá­val. — Munkánk középpontjá­ban most a felszabadulás hu­szadik évfordulójára való előkészületek állnak. Erre készül, a fotoszakkörünk, amely tablón fogja bemutat­ni községünk fejlődését az elmúlt húsz év alatt. — Nemrég „gazdagodtunk” televízióval és rádiót, lemez­játszót is kaptunk. Van zene­kari felszerelésünk is, bár a zenekar most van alakulóban. Reméljük nemsokára ezzel is büszkélkedhetünk majd. — A kulturális munka te­rületéhez tartozik a könyvtár, amely nagy „forgalmat” bo­nyolít le. Közel kétezer kötet­tel rendelkezik és a jelenlegi helyén bizony nagyon szűkö­sen működik. Hogy különö­sebb fennakadás eddig még nem volt az csupán Homoródy Károlyné tanárnőnek, a könyvtár vezetőjének köszön­hető. — A jövő tervei körött na­gyon, figyelemre méltó, az öregek, nyugdíjasok klubjá­nak létrehozása. Ennek szer­vezésében a községi szakma­közi bizottság vállalt nagy fel­adatot. A klubhelyiség már megvan, sőt nemrég igen íz­léses, csinos berendezést is vá­sároltunk, s így remény van arra, hogy Kiss Mihály erdész és Eltér Rózsa tanárnő buzgol- kodása nyomán rövidesen a „kapunyitásra” is sor kerülhet. Mindez nem csoda, hanem a célszerű együttműködés ered­ménye — fejezte be nyilatko­zatát Baranyai Béla. H. S. Jogi tanácsadás Az MSZMP városi alapszer­vezetének helyiségében (Szent­endre, Kossuth Lajos u. 5.) a legközelebbi díjmentes jogi tanácsadást február 4-ón dél­után 4—5 óráig tartja dr. Till- mann Lajos ügyvéd, a Szent­endrei Ügyvédi Munkaközös­ség tagja. A jogi tanácsért for­dulókat kérik, hogy ügyükre vonatkozó minden iratot vi­gyék magukkal. Moziműsor A filmszínház műsorán ma utoljára a Ne hagyd magad, Pitkin című angol vígjáték szerepel. Holnaptól, csütörtök­től kezdve A vádlott című csehszlovák filmet vetítik. Asszonyok, figyelem! A városi nőtanács február 8-án délután 6 órakor tartja az Asszonyok klubja alakuló ülését, melyre minden érdek­lődő asszonyt meghív, aki a klub tagja kíván lenni. A meg­nyitó hivatalos részét szóra­koztató műsor követi. HÍREK Holnap, csütörtökön tartja első összejövetelét a városi klub keretében megalakuló technikusok köre. A kör ala­pító tagjai a gépipari tech­nikum hallgatóiból kerültek ki. Működésükről, célkitűzé­seikről, a későbbiekben tudó­sítás formájában adunk hírt. ¥ Kohály Lászióné tanácstag ma délután 4 órakor Honvéd utca 21. szám alatti lakásán választókerülete részére foga­dóórát tart. * A városi tanács értesíti a lakos­ságot, hogy a Szentendre—izbégl katonai lőtéren folyó évi február hó 1, 2, 3, 4, 5, 6, 8, 9. 10, li, 12, 13 és 15. napján reggel 7 órától este 10 óráig éles lőgyakorlatot tarta­nak. A lőtér veszélyességi határán felállított figyelmeztető táblák mö­götti területre a megjelölt napokon és időben belépni szigorúan tilos és életveszélyes. Bár még a tél derekán já­runk, már a tavaszra és a nyárra gondolunk. Tervezget­jük, hol töltjük el nyári sza­badságunkat. — Valóban, hol tölthetjük szabadságunkat ? — Erre számtalan lehetőség nyilik — mondja Rudolf Fe­renc, a városi KISZ-titkár. — Éppen a napokban kaptuk meg az Expressz Utazási Iro­da tájékoztatóját a külföldi utazásokról. Ennek alapján ebben az évben számos külföldi utat szer­vezünk az iroda segítsé­gével. Nevezetesen: kellő jelentkező esetén utat szeretnénk szer­vezni a szovjetunióba, a Né­met Demokratikus Köztársa­ságba. Lengyelországba és Csehszlovákiába. — Hol kell jelentkezni, és mik a feltételek? — Nálunk a szentendrei táros: KISZ-bizottságon. Cso­portos jelentkezés esetén pél­dául bármely KISZ-alapszerv önálló csoporttal * vehet részt tgy-egy utazáson. En.nek fel- * tétele, hogy legalább huszon­öt jelentkező legyen egy-egy csoportban. De természetesen egyéni utazás is lehetséges. Ebben az esetben is nálunk kell jelentkezni. Az utazás költségei aszerint változnak, hogy a jelentkezők hova kí­vánnak utazni. Minden eset­ben az előleg négyszáz forint. A fennmaradó összegét az utazás megkezdése előtt kell befizetni. Az elmondottakon kívül, minden további részlet­ről készségesen adunk felvilá­gosítást minden érdeklődőnek — fejezte be tájékoztatóját Rudolf Ferenc. AZ ÉLET NEM JÁTÉKSZER! SPORT Höplnbda A Szentendre városi röp­labdabajnokság küzdelmei befejeződtek. Nagy küzdel­mek után az alábbi eredmény született: 1. Szentendrei Állami Gimn. I. 6 pont, 2. Szentendrei HÉV 4 pont, 3. Szentendrei Ce- mentárugyár 2 pont, 4. Szent­endrei Állami Gimn. II. 0 pont. (sefesik) Az eset dióhéjban igy tör­tént: K.-nét február 1-vel minden különösebb indok nélkül kinevezték csoport- vezetőnek. Igen ám, de ugyancsak minden különö­sebb indok nélkül, július 10-i hatállyal leváltották. Még­hozzá szabadsága alatt. Akadna-e ember, aki ne til­takoznék ez ellen? Ugye, nem? Ezt tette K.-né is. Veszté­re, mert így hamarosan ki­derült, hogy ö a legnagyobb lógós, sőt még annak is örül­het, hogy nem került bör­tönbe. Mindezt az üzemve­zetője közölte vele. Az eset mindenesetre fur­csa. A nagyobb baj az, hogy ennél a vállalatnál ez már kezd úgymond, rendszeressé válni. Főleg abban az üzem­ágban, ahol K.-né is dolgo­zik! Ezért vizsgáltuk meg az ügyet kissé közelebbről. A beszélgetések során kide­rült, hogy K.-né becsületes, rendes munkás, akit a töb­biek becsülnek, mert a mun­káját megfelelően elvégzi, lelkiismeretes, csoportveze­tő mivoltában másoktól is megkövetelte, hogy rende­sen dolgozzanak. Ez okozott is némi vitát, de botrányt soha. Miért mondta akkor a művezető, hogy ő á leg­nagyobb lógós? A művezető — csodálatos­képpen — nem emlékszik még arra sem, hogy ingerült lett volna. Azt elismeri, hogy ideges, ezt azonban az anyaghiány és a feszitett terv rovására írja. Az üzemágvezető védi a művezető ténykedését, bár indoka csupán az, hogy ott sok a nő, igy sok a problé­ma is. Azt azonban elisme­ri, hogy annál az üzemrész­legnél az üzemvezető szim­pátia , alapján tesz gyakran intézkedéseket. Az esetből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy K.-nét szimpátia alapján nevezték ki csoportvezetőnek és anti- pátia alapján váltották le. Ebben az üzemben, úgy­látszik, nincsenek tudatában annak, hogy az ember élete nem játékszer. Ha valaki négy éve dolgozik egy üzemben, megismerhető annyira, hogy ^alkalmas-e valamilyen tisztség ellátásá­ra, vagy nem. Kizárt dolog, hogy csak ezek után kelljen rádöbbennie a művezetőjé­nek arra, hogy az illető ló­gós, írni sem tud, csak se- lejtet termel! Ráadásul mindezt olyan nagymérték­ben, hogy még börtönbe is juttathatná! Ha pedig ez nem így van, akkor miért fenyegetőzik? Érthetetlen, az üzemág- vezető felfogása is. Orszá­gunkban vannak olyan gyá­rak, ahol nyolcvan, kilenc­ven százalékban nők dol­goznak és mégis rend van. Ha pedig tudja, hogy a mű­vezető elfogult — hiszen szerinte ez indokolt, mert a művezető is nő —, miért nem tesz lépéseket ennek megakadályozására. Tudja, hogy ott klikkszerüen men­nek a dolgok, de ö ezt csak tudja, tenni azonban item tesz ellene? Miért? Fél, hogy rossz embernek tartják majd ? Végül pedig, ha valaki vé­dekezni akar és ha ezt szó­ban, írásban meg is teszi, akkor ezért üldözik — nos ez embertelen dolog. A Fe­kete Péter a gyerekkártyá­ba való, s nem az üzembe.

Next

/
Thumbnails
Contents