Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-21 / 44. szám

1965. FEBRUAR 21, VASÁRNAP "v7£o**«fJ 5 Papírköteg az íróasztalon Ki mit vállal — Dunaharasztiban? A papírköteg — vállalási lapok. „Hazánk felsza­badulásának huszadik évfor­dulójára vállalom ...” Az író­asztal Schmikli Istvánná, a Dunaharaszti Községi Tanács vb-elnökéé. Sokat megért falu ez. A második világháború­ban házainak kétharmada, 1479 ház sérült meg, majd 1956-ban földrengés pusztí­tott itt. És mégis: mindenkor újra és újra talpraállt a falu, megmutatta, az emberi aka­rat legyőz mindent. Ez köz­hely, de csak akkor, ha nincs mögötte a tettek aranyfede­zete. Ezt az aranyfedezetet e napokban az egész községet átfogó, minden családhoz el­jutott ki mit vállal mozgalom jelenti. 1941-ben három százalék volt az analfabéták száma, ma már egy százalék alatt van. Helye van a mérlegben annak is, hogy a felszabadulás előtt a házak több. mint ötven száza­léka volt döngölt- és vályogfa­lú. Ma az öt százalékot sem éri el; hogy egy pengő (hatvan fil­lér volt a napszám, s 55 pengő a tandíj a polgári iskolában. Ráfcli Mária Anna már nem tudja, mi az, hogy tandíj ... Helye kell, hogy legyen a számvetésben annak is, hogy régen pergett a dob, s 1956- ban, amikor iszonyú rombolást végzett a földrengés, az egész ország segített, az állam hiva­talosan, s a nép önként. Tár­sak a társaknak. Mert a húsz esztendő mérlegébe ilyen el­vont, megfoghatatlannak lát­szó dolgoknak is be kell ke­rülniük. Légkör, önzetlen se­gítség, emberi méltóság. Mind­az, amiben már a Rákli Annák nevelkedtek, amibe beleszület­tek, s amit a Komjáthy Gyu­lák, Bárok Istvánok ma már a magukénak éreznek. Ki mit vállal? A dunaharasztiak így vála­szoltak: mindenki annyit, amennyit neki az eltelt húsz esztendő ér. S az íróasztalon fekvő papírköteg tanúsítja: so­kat ér... Mészáros Ottó S zűkén vannak az Iskolá­ban. Tanterem kellene. Legalább három. Szülők, akik gyereke iskolába jár, s olya­nok, akiké már régen kinőtte az iskolapadot: vállalják... Az összesítés: nyolcvanezer forint értékű társadalmi mun­ka. Űttörők járják a falut. Fel­jegyzik, hol volt Tolbuchin marsall főhadiszállása, s mi­ért végeztek ki öt munkaszol­gálatost a salakrakodónál a csendőrök és az SS-ek. A múltat feljegyezve, a jelent formálva, a holnapot előké­szítve — méltó köszöntése az ország felszabadulásának. Rákli Mária Anna még nem élt akkor. Most vállalta, hogy a gimnázium építésénél öt­ven óra társadalmi munkát végez. Társai, akik mindent, a«ii azelőtt volt, csak hír­ből ismernek, természetesnek veszik, hogy nekik is tenniök kell, valamit adniok kell. A papírkötegben ott sorakoz­nak a II/C, a III/B, s a többi osztály vállalásai is. Forgách András kedves- naiv verset írt a vállalási lap­ra: Van, ki erről sok szépet, s nemeset ír / De az én szó­kincsem csekély, / Dolgozok majd becsülettel / S ez min­dennél többet ér... Nem a verstől, de attól, amit kife­jez, az embert meghatottság lepi el. A mai fiatalok ... Azonos hullámhosszon A párt-, yaadaseíffi és sntust/ttinti saerrek tervei a Dunamenii Hőerőmű 1 tUlnlatnati Már három turbina per­geti az óriásdinamókat, fe­szíti az energiát a távvezeté­kekbe Százhalombattán, hogy a frissen nyert erő, gépieket, mozdonyokat, villamosokat hajtson, hogy mindenütt ég­jen az olvasólámpa, pereg­jen a film, szóljon a rádió és a televízió kék fénye töltse be a szobákat Már három gép dolgozik, de a másik hármat még fel kell építeni. Ezek egyenként akkorák lesz­nek, mint a működő három együttvéve. Tehát bőven van munkája már az energeti­kusnak, de maradt még ten­nivalójuk a szerelőknek és az építőknek is. A zavarta­lan áramtermelés és a sze­relés, az építés további meg­javítása érdekében igyekez­nek minél jobban össze­hangolni a terveket és az intézkedéseket. A decemberi határozat alapján A hőerőműnél a decemberi párthatározat alapján dolgoz­ták ki az idei intézkedési tervet, amelyet nyugodtan ne­vezhetünk komplextervnek, mert elkészítésében épp úgy részt vettek a párt-, a gazda­sági és a mozgalmi szervek, ahogy a végrehajtás is tör­ténik. Február 4-én párttaggyú- lésen beszélték meg a de­cemberi párthatározatot és az abból eredő feladato­kat. Erre a taggyűlésre a párton- kívüli osztályvezetőket is meghívták. Az ezt követő héten a szakszervezet veze­tőségválasztó taggyűlésén be­széltek a feladatokról. Nem sokkal később, amikor a kész intézkedési terv már az osztályvezetők kezében volt, természetesen olyan bontás­ban, ahogy azt a helyi tenni­valók megkívánják, a párt­vezetőség összehívta a párt- csoportbizalmikat. Ismertették előttük a kész intézkedési ter­vet, felhívták figyelmüket, hogy az illetékes osztályve­zetőkkel beszéljék meg a he­lyi részfeladatokat és azok­hoz igazodva készítsék el a pártcsoport munkatervét. Feb­ruár 18-án már azért ült össze a pártvezetőség, hogy a pártcsoportok tervei alapján megbeszélje a politikai mun­ka átfogó tervét. Jelentkeztek a KISZ-fiatalok Az így elkészült terv egész esztendőre a lehető legapró­lékosabban, szinte minden­kinek a feladatát meghatá­rozza. Minden feladatnál meg­jelölték a felelősöket és a pontos határidőket. Olyan anyagot adtak az em­berek kezébe, amely a gaz­dasági és politikai munká­nak egyaránt alapját ké­pezi és a munkaverseny is ebből táplálkozik. Minden részleg, de külön-külön az emberek is pontosan tudják, milyen munka vár. rájuk, s ennek alapján olyan vállalá­sokat tehetnek és tesznek is, amellyel korábban, vagy job­ban elvégezhetik, amit rájuk bíztak. A termelt villamosenergia- menijyiség és a gazdaságos­ság is erősen függ a kar­bantartások tervszerű és mi­nél rövidebb idő alatt tör­ténő elvégzésétől. Időközön­ként minden gépet szétsze­relnek, megvizsgálnak és ki­javítanak. Az ezzel eltöltött idő le­rövidítésével nagyon so­kat nyerhet a vállalat és a népgazdaság. Ennek érdekében pontos ter­vet készítettek a karbantar­tásokra. Ebben mozzanatokra bontva percre meghatároz­ták. hogy mit mennyi idő alatt lehet elvégezni. A munka hasznosságára jellemző, hogy a KISZ-fiatalok már jelent­keztek, elkérték a tervet, mert vállalásokat akarnak tenni a részidők csökkenté-? sőre. Ez önmagában. is sok haszonnal 1 jár,»?- de J azzal is jelentősen növelik az ered­ményeket, hogy amit csak lehet, menet közben elvégez­nek a karbantartási munkák­ból. Az ember biztonsága A gyakorlatból tudjuk, hogy hiába a legjobb karbantar­tási terv, ha a javításhoz ez is, az is hiányzik. Száz­halombattán erre is gon­doltak, s az anyagbiztosí­tás, a tarlalékalkatrész-ellátás tervét is menetrendszerű pontossággal kidolgozták. Ilyen alapos előkészítés után nagy meglepetések nem érhetik a hőerőmű kollektí­váját. Szinte biztosra vehet­jük, hogy teljesítik, sőt va­lószínű, túl is teljesítik a tervet. Ám nemcsak ezért jó az intézkedési tervük. Nagy erénye, hogy az emberről sem feledkezik el, aki ezt a ter­vet végrehajtja. Ahol ekkora erők feszülnek, ahol egyet­len rossz mozdulat is vég­zetes következménnyel jár­hat, az átlagosnál is na­gyobb gondot kell fordítani a munka biztonságára. Az erő­műnél ezt nemcsak úgy biz­tosítják, hogy nagyobb figye­lemre intik az embereket, hanem intézkedések egész sora szolgálja az ember egész­ségét, testi épségét. S amíg az összes többi intézkedésnél körültekintő takarékosságra hívják fel a figyelmet, a na­gyobb munkabiztonságot szol­gáló tervek ezt a célkitű­zést nélkülözik. Az ember biz­tonsága érdekében mindent megtesznek, ami szükséges! F. L RUDAS LÁSZLÓ Az alacsony, vézna termetű, többnyire kedélyes, sziporka- zóan szellemes, az elmaradott­ság és az ellenséges rosszin­dulatú nézetek ellen felcsatta­nó éles gúnnyal hadakozó férfi egy egész országot tanított. A marxista—leninista filozó­fia nagy tudósa volt, gazdag forradalmi tapasztalatait, tudo­mányos ismeretéinek, müvei­nek összességét, népe felemel­kedésének, a világ megváltoz­tatásának szolgálatába állította. A központi pártiskola taná­ra, a Közgazdasági Egyetem Kossuth díjas rektora a fel- szabadulást kővető öt évben — 1950 tavaszán, hatvanöt éves korában bekövetkezett haláláig — évről-évre a párt és állami élet vezető he­lyein dolgozó kommunisták százait nevelte, meggyőző ere­jű előadásaival, érveivel, nem utolsósorban saját harcos élete példájával. Születésének 80. évfordulóján tisztelettel emlékezünk rá, aki elvi következetességével, har­cosságával, példás emberi ma­gatartásával sok-sok tanítvá­nyának vált eszményképévé. Öreg hajdú a vártán az meg szólt az alispánnak és 1935. január elsejével megtet­ték Pálfalvi Mihályt megyei altisztnek. A hajdú hivatala azidő- ben régen megszűnt már a vármegyénél, hajdúja ami­kor csaik kellett, mégis volt, mindössze sallangos, paszo- mántos, ruhába kellett búj­tatni a jó formájú altiszteket. Pálfalvit a keménykötésü és tekintetű, jó termetű fiatal­embert is alkalmasnak talál­ták a hajdúságra. Hogy ki? Szabó Sándor hajdúkáplár, kinek azért mégis ez volt a hivatalos címe, rangja, tiszte pedig a parancsnokiás, a me­gye mintegy 25 altisztje felett. Jómaga különben sohase fe­szített *t megyei angyalbőrben, rokkantja volt a világhábo­rúnak, erősen bicegett. Pál­falvi Mihályt viszont többször is beöltöztette. így lett a pék­ből hajdú. Égszínkék mundérban Megyegyűléskor az alispán mögött kivont karddal állott mindig két hajdú, azaz csak hajdúruhás altiszt. Nyolc ru­hát őriztek a raktárban, nyol­cat öltöztettek be, óránként váltották egymást. Pálfalvi Mihály azonban nem ilyen al­kalomra öltötte fel először a mundért. Kiskunhalasra kí­sérte az alispánt valami szo­borleleplezésre. A hajdú tetőtől talpig a vár­megye kék-sárga színét vi­ban, a kapunál üldögél a vár­tán. Hogyan lesz a pékből hajdú ? Egyszerű a válasz erre a kérdésre: akkor, ha a kenyér­sütéssel nem keresheti meg a kenyerét. Márpedig a 30-as évek elején akkora gazdasá­gi válság szakadt az országra, hogy még csupasz kenyérre se igen tellett a mindennapit leginkább pusztító szegény­embernek, hát nem kellett annyi pék sem, amennyi volt. Jó még, hogy Budán egy állami iskolába felfogadták fűtőnek Pálfalvi Mihály váci születésű, nős, egygyermekes fiatal családapát, tanult mes­terségére nézve péksegédet. Be­csülettel rászolgált csekélyke bérére, tetszett szorgalma az iskolaigazgatónak, aki jó em­ber volt, s hogy megtudta, mennyire vágyakozik, biztos havi fizetést adó végleges ál­lásra a fűtője, hát addig ki­lincselt érdekében a miniszté­riumban, amíg kinevezték is­kolaszolgának — Szegedre. A fűtő sógora, Miháldi Fe­renc névlegesen Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegye kö­zönségét szolgálta altiszti címmel, ahogy akkor a hiva­talsegédet mondták, de való­jában a főispán személye körül tett-vett, annál házi- inaskodott. A nagyobb tisz­tesség kedvéért éppen ezért titulálták huszárnak. Nos, a sógor megkérlelte a főispánt, Márpedig Pálfalvi, amikor 1943-ban életében utólszor hajdúskodott, egy társával együtt ebben a díszes öltözék­ben kényszerült villamosra kapaszkodni. Úgy történt, hogy Újpesten a gimnáziumot hadikórházzá tették, ott fe­küdtek már a sebesül tek a tantermekben, akkor sereg­lettek oda mindenféle nagy­urak, úrasszonyok az új, há­borús gyógyintézmény felava­tására. A város még a megyé­hez tartozott, nem hiányozha­tott az ünnepségről az alispán sem, Endre László tehát oda­autózott, mégpedig két kocsi­val, mindegyikben egy-egy hajdú ült a sofőr mellett Végigjárták az úrinépek a harcok sebesültjeit, az alispán is persze, nyomában a két haj­dújával. Hej, azok a roncsolt testű katonák, hogy örülhet­tek a sok magas látogatónak, hát még a két szép vitéznek. Ünnepség után, ahogy kiér­tek az utcára, átnézve rajtuk, mintha nem is hozzájuk be­szélne, odaszólt a két hajdú­nak Endre László: — Na, végeztünk, maguk most már mehetnek haza, vil­lamoson. — Felszálltunk, nagyon res- tellkedtünk abban a ruhában. Nem, az utasok semmit se szóltak, csak nagyon megnéz­tek minket. Látszott a sze­mükből, mit gondolnak. Bizony úgy megbámulhatta a villamosutas ezt a két ég­színkék mundéros, kardos em­bert, mint aki nagypénteken lát karnevált. Holott Pálfalvi meg a társa csak jelmezt vi­selt, az autókon robogtak e'. a maskarák. Szokoly Endre 1 4 00 tettek a ^ ^mozgalmon belül a község lakói. A községi ta­nács már most — dicsérendő gondosság — beosztotta hat­hónapos távra, kire hol, s mikor számítanak. A felszabadulás előtt 110 j nádfedeles ház volt a község- ^ ben. Most — három van. A £ vállalásokban járdaépítés, ? parkszépítés, tanterem emelés? szerepel. A tegnap nagyon ? messze tűnt. Panasz? Régen: ^ hatvan krajcár a marhahús ki- ^ lója, a községi napszám pedig ^ csak 40 krajcár. Most: több ^ autóbusz kellene, aszfaltjárda. £ Gondolt erre Bárok István, $ amikor harminckét órát, Per- ^ ties Istvánná, amikor ötvenet, £ Fajta József, amikor két nap ^ szakmunkát vállalt — társa-J dalmi feladatként, a köszö- j nőmért? Aligha. Érezték, $ hogy így helyes cselekedniök. $ Gajdos István és sokan mások, $ feleségükkel együtt vállalták, J ott lesznek, ahol segíteniük \ kell. Csak annyi lenne ez a ki \ mit vállal mozgalom, hogy né- { hány tervet sikerül hamarabb,: kevesebb pénzből megvalósíta- ! ni? Politikai tett is ez, s; ugyanakkor: iskola. A másfaj- ; ta kollektíva formálódásának,; a másfajta ember kialakulása-; najc iskolája. : é A község, szerény keretek; között, már megünnepel- j te felszabadulásának huszadik i évfordulóját. Munkások, akik i ma már a község lakosságának í többségét alkotják, parasztok, j akik kisebbségbe kerültek, ér- : telmiségiek, akik társakká let-: tek, s nem „nadrágos urakká”,; mint azelőtt, felmérték az! utat. Ha az egyáltalán felmér- j hető. Mérhetik onnét is, hogy; 1721-ben a község kétszáz la- : kosából több csecsemő ^ halt: meg — nagybirtok volt itt — 1 mint most, tizennégyezerből. A ■ mérlegbe kerülhet az is, hogy; í A régi szép világnál is \ régebben, vagyis a hajdani ! még szebb világban a nemes ! vármegye tekintetes urai j csak úgy illették, hogy „hé S csak, hallod-e”. Legfeljebb az ; édesanyja szoknyája mellől \ épphogy elszabadult tejfölös \ szájú, alig megválasztott tb. 1j szolgabírócska, szólította í „hallja kendnek”, már ha £ megcsípdeste a dér a varko- { csát a hajdúnak, különben \ még az is letegezte. De ha \ kiállt a vármegyeház kapu- jába sújtással kivert atillájá- \ ban, fényes csizmájában, kar- \ dósán, a pórnép, az aztán J megsüvegelte. Mert nagy ha- tolom volt valaha a várme- ( gyei hajdú, különösképpen a $ keze, amivel kinek-kinek ki- f mérte a pálcát, amire azok a £ régi jó táblabírák az illetőt méltónak találták. Ha pedig az úriszék döntése pellen- gérre szólott, hát a delikvenst ^ a hajdú kötözte szégyenfá- í, hoz, tette kalodába. $ Réges-régen elmúlott ez a ^ hajdani szép világ. Száz '/, évnél is nagyobb ideje, hogy ^ nem fektetnek már senkit ^ deresre, de a hajdú azért ^ csak megmaradt, túlélte a mogyorófapálcát, a kalodát ^ Még húsz esztendeje is meg- $ volt, s akár hiszik, akár nem ^ egykori hajdúval beszéltem fj nemrég Budapesten, a Pest ^ megyei tanácsházán. Most is £ ott található portási rang­selte, csak égszínkék bár­sony fővegét szegélyezte parna prém. Mellén kék fonallal átszőtt sárga súj­tással díszített égszínkék atil­la feszült, vállán ugyanilyen mente libegett, meg feszes nadrágja is sárga sújtásos, kék posztóhói készült a csiz­mája pedig sárga volt. Sárga bojt fityegett a kardja marko­latán, Pest vármegye címeré­vel kivarrott égszínkék hímes tarsoly lógott a kard mellett oldalán. — No, ez igazán szép öltö­zék volt, nyilván büszkén vi­selte. Amikor először feszített benne, biztosan nagyon örült. — Nem mondhatnám, in- kább verejtékeztem. Nyár volt, kényelmetlen viselet na­gyon a feszes, vastag posztó­ból készült öltöny. Kísérgette még hajdúkép­pen néhányszor az alispánt, volt úmapi körmeneten, meg temetésen, mindenféle ünne­pélyen, ünnepségen. Csak az alispán méltóságának díszére szolgált, semmi egyébre már a hajdú, amióta a vármegyék erkölcse úgy megszelídült, hogy az úr ellen lázadozó pa­rasztot nem fektette többé de­resre. Ha már így fordult, lassacskán a hajdúság végül egészen megszűnt. A pompás ruhák is eltűntek most már, mindössze egyetlen hajdúkard maradt fenn, azt most a levél­tárban őrzik. Hajdú a villamoson Hiszen a hajdú, mondjuk meg az igazat, kész anakro­nizmus volt már a múlt szá­zad közepén is, hát még ebben a században, méghozzá villa­moson. MELEGBEN...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents