Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-19 / 42. szám
A járási tanács vb mai ülésén az 1965. évi mezőgazdasági kampány- j munkák tervét, a járás j kisiparosainak és kiske- j reskedőinek tevékenységét | tárgyalja meg. OMIDftr JCÜ l Ö N K I A o Á -5 A VII. ÉVFOLYAM, 42. SZÄM 1965. FEBRUÁR 19, PÉNTEK M IT JÁTSZANAK A OZIK ÁRC1USBAN Levéltrágyázással, sok tömegtakarmánnyal, a zöld futószalag megteremtésével akarják elérni Üllőn, A monori moziban négy magyar film kerül műsorra:; az Álmodozások kora, a Rab j Ráby, a Talpalatnyi föld és a Húsz óra. Ezeken kívül bemutatják még a Ne hagyd ma- j gad Pitkin című nagy sikerű j vígjátékot és a Hamlet című kétrészes szovjet filmet. Vecsésen az alábbi filmeket játsszák március 5 és 31 között: Ne hagyd magad Pitkin, A kém nyomában, Mit csinált felséged 3-tól 5-íg?, A vádlott, Éjfélkor, Szakadék, Két emelet boldogság. Díszmagyar, Mi olaszok és a nők, Csend. A gyömrői mozi műsorán ebben az időszakban az Éjszakára hajnal, Minden megtörténhet, Hajnali találkozás, Vasszűz, Rab Ráby, Dühöngő ifjúság, Komédia a kilinccsel, Az orvos felesége című filmek szerepelnek. hogy az idén még nagyobb HcamBB— iw iinmiiniwiF ■ 'ii n um—i '«Maiam legyen a jövedelem Sportturmix Csak öt intéző . . . Szerdán este tartotta volna évi első ülését a járási labdarúgó szövetség, de mivel csak öt intéző j jelent meg, elnapolták az értekezletet. Felvetődik a kérdés: vajon ez egész évben így lesz? Az MNK vasárnapi mérkőzései A megyei labdarúgó szövetség hétfőn elkészítette az MNK további sorsolását. Érdekesség, hogy Pilis ezúttal Vecsésre utazik. A vasár- j nap kiemelt Biatorbágy Péteribe j látogat, a megyebajnokságból ki- j esett abonyi csapat pedig Sápra, j A forduló párosítása: Vecsés—Pilis I (Ripp): Tápiósáp—Abony (Hódi); | Mende—Gyömro (Nagy Pál); Péteri—Biatorbágy (Korányi). Megyei csapataink csak jövő vasárnap kapcsolódnak be a küzdelmekbe. Egy győzelem — egy vereség Megkezdődött a szigetszeritmiikló- si általános iskolában a hagyományos kézilabda teremtorna. Járásunk csapatai közül az üllőiek léptek pályára. Eredmények: Üllő—Szob 8:1 A megyei bajnokságban játszó üllői lányok már az első percekben 3:0-ás vezetésre tettek szert. Fölényük a félidő befejezéséig még csak fokozódott. Szünet után tovább növelte előnyét Üllő, és végeredményben ilyen arányban is megérdemelten győzött. Kartal—Üllő 17:15 A férfiak a területi bajnokságban szereplő kartaliakat kapták , ellenfélül. Az első félidőben senki J sem gondolta, hogy Kartal győz. i Sajnos, a második félidő utolsó j perceit Kartal jobban bírta ide- ! gekkel, 5 ha bár szerencsével, de ; megérdemelten győzött. 1 MAI MUSOP Mozik Monor: Limonádé Joe (szélesvásznú). Vecsés: Egy ember ara (szélesvásznú). A művelődési ház öreg falai ritkán hallottak olyan tapsot, mint amilyent Varga Pál, az üllői Kossuth Tsz elnöke kapott, amikor bejelentette, hogy a munkaegység értéke 45, a kertészeti dolgozók órabére pedig átlagosan kilenc forint. Tudott dolog volt az már jó előre,*a taps nem is az összegnek szólt, a tagság ezzel jutalmazta a vezetőség munkáját, igyekezetét. A tagság is megtette a magáét! A növénytermesztők — mostoha körülmények között, becsületes szorgalommal — hatmillió helyett több mint hétmillió forint értékű árut termeltek. A kertészet is több mint egymillióval toldotta meg a tervét. Az eredmények elérésében nem maradt el az állattenyésztés sem. Az egy tehénre eső tejhozam, a tervezett 2730 liter helyett 3260 liter. A gazdaságos takarmányozás eredménye, hogy a tehenészetben 100 forintos hozamerték előállítására 73 forintot használtak fel. A növénytermesztésben ennél lényegesen jobb az eredmény, ott 100 forint érték megtermelését 46 forint költség terhelte. Ugyanez az arány a juhászatban is, a sertéshizlalásnál viszont 79 százalékos. A dolgozó tagok száma 401, a közgyűlésen majdnem valamennyien ott voltak. Ez is szép eredmény! Az egy dolgozó tagra jutó átlagjövedelem csaknem 14 ezer forint. Ha ehhez hozzászámítjuk még a háztáji terület jövedelmét, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a t.sz-tagok jövedelme eléri az ipari munkások átlagkeresetét. Persze az eredmények mellett van még bőven tennivaló is. A munkafegyelem megszilárdítása és a közös tulajdon fokozottabb védelme terén a vezetés egységes állásfoglalása hozott ugyan némi eredményt, de a határozatok végrehajtása már nem volt ilyen egységes. Ebben az évben nagyobb gondot kell fordítani az egészséges versenymozgalom kialakítására is. — Cukorrépából el kell érni holdanként a 200 mázsát — folytatódik az elnöki beszámoló —, amelynek alap- feltétel a kedvező időben történő vetés, s a járulékos munkák gondos végzése. A kukorica terméseredményének emelésével a fejtrágyázás mellett foglalkozni kell a levéltrágyázás bevezetésének gondolatával is. A tömegtakarmányokkal történő hizlalás, a zöld futószalag megteremtése közös érdek, mind-mind azt célozza, hogy ebben az évben még nagyobb legyen jövedelem, s még elégedettebbek a tagok! Kiss Sándor A NÉPI ELLENŐRÖK MEGVIZSGÁLJÁK a mezőgazdasági szakmunkásképzés, a befejezetlen beruházások, az iskolai napközik helyzetét Sok fontos és hasznos vizsgálatot irányzott elő a járási népi ellenőrzési bizottság első félévi munkaterve. A járásban mezőgazdasági szakiskola is működik: Vasadon, a tsz-ek' nagy többségében is már két-három éve folyik a szakmunkásképzés. A vizsgálat azt szeretné nyomon követni: mi lesz a fiatal szakmunkásokkal, biztosítanak-e számukra szakképzettségüknek megfelelő munkakört, elősegítik-e további fejlődésüket? A Magyar Nemzeti Bank múlt évi második vizsgálata megállapította; hogy a tsz-ek- ben szokatlanul nagy számú és nagy összegű a be nem fejezett, erre az évre áthúzódó beruházás. A népi ellenőrzés szükségesnek találja megvizsgálni: megtettek-e mindent az illetékes szervek annak érdekében, hogy ezek a félben maradt beruházások minél előbb befejeződjenek? A tapasztalatok szerint járásunkban az iskolai napközi otthonok eléggé elhanyagoltak. Több panasz, bejelentés érkezett arra, hogy a gyerekekkel egyes helyeken nem megfelelően bánnak, a koszt sem mindig kielégítő. E panaszok nyomában is vizsgálódni kívánnak a népi ellenőrök. Az egészségügy területén a járóbetegek ellátásával kapcsolatosan merül fel a legtöbb panasz. A körzeti orvosoknál és a szakrendelőkben nagy a zsúfoltság és ez kedvezőtlenül befolyásolja a betegellátás színvonalát. Szükségesnek látszik az alapos, helyzetfeltáró vizsgálat e téren is. A községi tanácsok a köz- ségfejlesztési alap képzésénél és felhasználásánál nem mindenkor tartják be maradéktalanul az előírásokat! Előfordul például, hogy olyan épületeket vásárolnak meg, amelynek felújítása rendkívül sokba kerül. Olyan tapasztalat is van, hogy a községfejlesztési létesítmények megóvására, karbantartására nem sok gondot fordítanak. E problémák indokolttá teszik a népi ellenőrzést. Annak érdekében, hogy a tanácsi ipar lehetőségeihez képest járuljon hozzá népgazdaságunk egészséges fejlődéséhez, szükségesnek látszik megvizsgálni a tanácsi vállalatoknál -a gépi kapacitás kihasználását, a termékek értékesítési lehetőségeit, a munkaerő ellátottságot. , A vizsgálat nyomán javaslatot kívánnak tenni a tanácsi ipar belső tartalékainak jobb kihasználására. Az üzemekben vizsgálni kívánják az újító mozgalom helyzetét, a munkafegyelem betartását, a takarékossági intézkedések betartását is. Ellenőrizni kívánják a tsz-ek szabadpiaci értékesítését és a tsz-ek piaci standjainak működését is. KORLATON (Pétcrffy András felvétele) Műsoros est bejáróknak, nyugdíjasoknak A gyömrői szakmaközi bizottság február 23-án, délután hat órakor a bejáró dolgozók, a nyugdíjasok és más érdeklődök részére műsoros estet rendez, belépődíj nélkül. A műsor után értekezletet tartanak a nyugdíjasok részére, az őket érintő kérdések megtárgyalására. Kilátó (Testvérlapjaink: a Ceglédi Hírlap, a Nagykőrösi Híradó, a Szentendre, a Tápió mente és a Váci Napló hasábjain az alábbi, nálunk is közérdeklődésre számot tartó tudósításokat olvashattuk az elmúlt napokban): Ceglédi Hírlap TÖRÖK KORABELI LELETEK kerültek elő a Gubodi utcában, az egykori apácazárda helyén. Ibrahim nagyvezér hordái elől 1526-ban ide rejtették értékeiket, becses használati eszközeiket. A közel négy és félszázados leletek között van ekepapucs, két nagyméretű kapa, szekéralkatrészek, lándzsák, egyebek. EGY TEHÉNNEK HÁROM BORJA A - Vörös Csillag Tsz Alfa nevű tehene hármas ikreket hozott a világra. Mind a négyen egészségesek. Nagykőrösi Híradó MEGKAPTAK A BOLDOGSÁG KULCSÁT A tormási városrészben átadták az öt egyemeletes OTP- lakóház kulcsait a húsz boldog tulajdonosnak. EGYMILLIÓ KIS PALÄNTA dugta ki fejét az üvegházakban, helyenként már meg is kezdték a zsengék átültetését. A Rákóczi Tsz-ben százezer paradicsom- és ugyanannyi paprikapalántáin már a leveleket számolják. A Szabadság T6z kéthajós üvegházában félmillió tavaszi levelesedik. salátapalánta Szentendre ÜNNEPI TAGGYŰLÉS AZ ALAPÍTÓK TISZTELETÉRE Az MSZMP városi alapszervezete ünnepi taggyűlésen emlékezett meg az MKP helyi szervezetének húsz év előtti megalakulásáról. Meleg ünneplésben részesítették a taggyűlésen részt vevő 12 egykori alapító tagot. Tápiómente NÉPMŰVÉSZETI HÉT A tápiószecsői népi együttes fennállásának 15. évfordulóját népművészeti hét keretében ünnepelte. Váci Napló 775 TONNÁS EXPORT A város legöregebb textilgyárát, a Váci Kötöttárugyárat 2046 tonna kötöttáru hagyja el ebben az évben. Ebből 775 tonna megy exportra, úgyszólván a világ minden tájára. SZÁZEZER FORINT BÉLYEGRE A váci bélyeggyűjtő csoportnak 281 tagja van, akik az elmúlt évben 102 ezer forintért vásároltak újonnan megjelent magyar bélyegeket. Egy hónapban 476 új betétes Egy év alatt 17 millióval több került a „nép bankjába" FOGADONAPOK Koncz János, járási tanácstag szombaton délelőtt 9-től 12-ig fogadónapot tart a vecsési tanácsházán. Jakab Sándor és Konda Mihály járási tanácstagok szombat délután 4-tól 6-ig! tartják fogadónapjukat a men- I dei tanácsházán. * A múlt évben járásunk lakosságának betétállománya 1T.3 millió forinttal gyarapodott és 1400 volt az új takarékoskodók száma. Jelenleg 13 ezer betétkönyvben 08 millió 896 ezer forint betétet őriznek biztos helyen a járás OTP fiókjaiban, illetve a postahivataloknál. Ebből a januári bstétnövekedés 4,2 millió forint volt és 476 az új betételhelyezők száma. Azt a tényt, hogy a pénzt az OTP fiókokban, illetve a postán, betétben érdemes tartani, az is tanúsítja, hogy a betétkönyvek után a járásban egymillió 773 ezer forint kamatot írtunk jóvá 1964. december 31-én. A betéteken kívül legalább olyan fontos és hasznos tevékenység az, amit az OTP járásunkban levő fiókhálózata folytat a lakosság részére a különböző hitelüzletágak lebonyolításával. A magánerőből történő építkezésekhez nagy segítséget nyújt az állami hitel, amelybe már a bérből és fizetésből élőkön kívül a tsz-tagok is bekapcsolódhatnák. Építési kölcsönt 384 személy kapott é? a folyósított kölcsön összege 16 millió 650 ezer forint volt. Ez a hitelnyújtási tevékenységünk meglátszik a járás minden községében. Az előző évben 2740 dolgozó részére folyósítottunk áruvásárlási kölcsönt, 16 és fél millió forint ősz- szegben, amelyből ügyfeleink tartós fogyasztási cikkeket szerezlek be: bútort, televíziót, rádiót, motorkerékpárt, függönyt, szőnyeget, háztartási gépeket. Azok részére, akik még megtakarításokkal nem rendelkeznek, illetve nincs elegendő megtakart; ásuk — egyéb vásárlásokra és beszerzésekre — 2022 dolgozónak öt és fél millió forint személyi hitelt folyósítottak a monori járás OTP fiókjai az elmúl! év folyamán. A járás területén 1964-ben 114 házhelyet értékesítettek az OTP-fiókok 862 ezer forint. összegben, azok részére. akik építkezéshez saját telekkel nem rendelkeztek. A vételár az illetékes községi tanácsok községfejlesztési alapbevételét növelte. Ha mérlegre tesszük eredményeinket, láthatjuk, hogy azok biztatóak a jövőre nézve is, 1965-ben is feladatunk a betétállományt a lakosság, ezen belül a tsz-tagság megtakarításaiból továbbra is növelni, valamint mind a betétes. mind a hiteles ügyfeleinket — mint eddfg is — gyorsan, pontosan kiszolgálni. Simon Henrik felügyelő, a monor OTP-iiók főnöke „Hány szoknyája, de sok szoknyája... „Hány szoknyája, de sok szoknyája van ennek a szép ccseri kislánynak?” — hallatszik a vidám énekszó és zene az ecseri tanácsháza terméből. Belépve, a KISZ-es fiatalokat találjuk ottan, Mátraházi Lászlóné tanítónővel. Megtudjuk, hogy a kulturális versenyre készülnék a hagyományos ecseri táncmotívumokból összeállított műÚj jelöltek Tovább folytatódtak községeinkben a február 28-ával kapcsolatos jelölő gyűlések. Gyomron a 47-es körzetben Tckodi Antalné iskolaigazgató került fel a jelöltek listájára. Üllőn Tóth Imréné háztartásbeli, a községi vezet titkárát; idős Győri József tsz-traktorost; roly megbízott vb-titkárt jelölték a tanácsba. Gombán Fitus Gyuláné és Szabó József tsz-tagok nyerték el a választópolgárok előzetes bizalmát. pártalapszer- Lehoczki Kásorral. öröm ez az új tánccsoport megalakulása, meri tovább ápolják az elismer ten szcp ecseri táncot. A fiatalok fáradságot nem kímélve próbálnak hetenkén; már november óta. A siker alapja a hosszas gyakorlás. A jó felkészülés — tegyük hozzá — a tánccsoportvezető érdeme is, aki nagy körültekintéssel tanította be a táncot. Sokat segítettek az ecse ri szülök is, akik tanácsokat adtak, és rengeteget dolgoztak a ruhák elkészítésén. A hosszadalmas munka meghozta gyümölcsét. A Vecsésen február 14-én lezajlott versenyen nagy tetszést arattak az ecseriek. „Olyanok voltak a lányok, mint egy virágszál” — mondták a nézők. (Parázsóncl