Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-12 / 36. szám

Az idén háromszázan igényelhetnek gázengedéiyt Ezerszáz családban főznek ma már gázzal Kőrösön. Ez a szám évről évre emelkedik. Mindig több és több háziasz- szony munkáját könnyíti meg a praktikus gáztűzhely. Az elmúlt évben három- százhetven család kapott en­gedélyt gázpalackra. Azóta már megvásárolták a tűzhe­lyet is, és hiány. Hat fajta tűzhelyből válogathatnak a leendő gáz­tulajdonosok a kis rezsótól kezdve egészen a komoly fel­építésű gáztűzhelyig. Lehet vásárolni több fajta magyar gyártmányút, azonkívül a szép kivitelű, cseh, né­met, jugoszláv tűzhelye­ket. IX. ÉVFOLYAM, 36. SZÄM 1365. FEBRUÁR 13. PÉNTEK az ÁFOR ígérete szerint júliusig bekötik a palac­kokat. Előreláthatólag az idén is megkapja városunk az igé­nyelt háromszáz palackra az engedélyt. Kell is, mert az igénylők már érdeklődnek, többen benyújtották kérel­müket. Gáztűzhelyben sincs A gázellátással pillanatnyi­lag nincs semmi probléma. Amint a hajdúszoboszlói bon­tóállomás felépül (júliusra tervezik), az ország legkor­szerűbb, legnagyobb állomá­sa jól ellátja majd az új gáz­tulajdonosokat Nem lesz fennakadás nyáron, még a csúcsforgalomban sem. HALLOTTUK ÍRUNK RÓLA KÖZLEKEDÉSI KIÁLLÍTÁS IFJÚSÁGI KLUB NYÍLIK Felöntő levet készít felügyelet mellett a poli­technikai órán a konzervgyárban Szanyiszló Mária gimnazista. Sós Mária tanácsait szívesen fogadja, s bizonyára jól sikerül a felöntőlé. Hírt adtunk már arról, hogy a gimnáziumban ifjúsági klub alakul, a KlSZ-bizott- ság védnöksége alatt. A le­endő klubtagok holnap, dél­után tartják meg az ala­kuló összejövetelt. A gim­názium diákjai a klubba meghívják más iskolák ta­nulóit is majd, hogy a klub ne csak a gimnáziumé legyen, hanem az egész tanuló if­júságnak szórakozó, művelő­dő helyévé váljék. Hárommillióhétszázhúszczer forintot költ a városi tanács a város központján levő ti­zenhárom utca gyalogjárdájá­nak felújítására ez idén. ★ KÉPES Háromezerötszáz baromfit adott át a feldolgozó ipar­nak a Hunyadi Termelőszö­vetkezet az elmúlt héten. A szárnyasok egy kilogrammos átlagsúlyban kerültek felvá­sárlásra. * A szellemi vetélkedő váro­si döntőjét február 23-án rendezi meg a művelődési bizottság. A városi döntőt a KISZ-alapszervezetekben „há­zi” vetélkedők előzik meg, amelyeket ezekben a hetek­ben tartanak városszerte. + BRIGÁDVERSENY A konzervgyár I. te­lepén, a konzerv V. üzemrész szocialista bigáúja — amely a leg­első a gyárban és nem­rég jutalomban része­sült — versenyre hív­ta ki a konzervgyár ösz- szes szocialista brigád­ját. i ÖT DUGÓ = EGY FILLÉR VACSORA SZÜLŐK­NEK — KÉT KAR­NEVÁL w A dobozüzem­ben régi erény a takarékosság. Akócsi Sándornc kohó hulladék­ból ivólé-üvegek- re készít korona­dugót. Egy kiló hulladékból 380 darab lesz s a hulladék ára mindössze 80 fil­lér, vagyis egy fillérből öt dugót is kihoznak a ta­karékos asszo­nyok. (Godány felv.) Szülőknek rendeznek vacsorát, holnap este a II. Rákóczi Ferenc ál­talános iskolában. Más­nap a gyermekek szó­rakoznak a szokásos farsangi karneválon. Másik karneváli hí­rünk a Petőfi általá­nos iskolából érkezett. Ott szombaton este öl­töznek jelmezbe a ta­nulók, hogy felejthe­tetlen mulatságot, kar­neválestet rendezzenek. * MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Rab Ráby. Az új magyar filmben a főszerepeket Pá- ger Antal és Kálmán György alakítják. Szélesvásznú. Kísérőműsor: Együtt. / KRÓNIKA A KONZERVGYÁRBÓL TÖLTIK MÁR A LEKVÁRT Kiállítás nyílik a művelő­dési otthonban a helyes köz­lekedésről, március elsején. A kiállítás, amelyből sokat tanulhatnak a gépkocsiveze­tők, a motorosok, de a gya­logosok és a kerékpárosok is — tizenöt napig lesz nyitva. A konzervgyár TV. üzemében a negyedév alatt 159 tonna gyümölcs- lekvárt töltenek az üvegekbe. A múlt hónapban 51 tonna lekvárt már betöltötték. GYAKORLAT AZ ÜSTNÉL KEDVEZMÉNYES FÜRDŐBÉRLET váltható a nagykőrösi gőzfürdőbe. Bérlet ára: 16,80 Ft és négyszeri fürdésre jogosít. Termálvíz, kádfürdők, közös medence, gőzkamra. Gőzfürdő fodrászatában i csináltassa farsangi frizuráját VIRÁGOT, KOSZORÚT a Községgazdálkodási Vállalat virágüzletéből vásároljon. Nagy választék, olcsó árak. Gőzfürdő: Lőrinc pap u. 3. Virágüzlet: Szabadság tér 12. Varázsige és véráldozat az atomreaktor mellett Móricz Virág felejthetetlen afrikai élménybeszámolója Nagykőrösön A városi nőtanács és a ' földművesszövetkezet rende­zésében került sor a legutób­bi író-olvasó találkozóra a pártbizottság nagytermében. Ezúttal Móricz Virág írónő lá­togatott el városunkba. A most megrendezett író-olvasó találkozó a nők akadémiája előadássorozat utolsó előtti előadása volt, amely — a ta­Móricz Virág írónő olvasói előtt valyi — Várnai Zseni-esthez hasonlóa í — nagy sikert ho­zott. A teremben összegyűlt asszonyok és lányok nagy érdeklődéssel hallgatták Mó­ricz Virág szavait, aki afrikai utazásáról tartott élménybeszámolót Az írónő elmondotta, hogy az elmúlt év decemberében az országgyűlési képviselők hat tagú csoport javai járt a fekete földrészen. Útjuk so­rán három nyugat-afrikai ál­lamba, Ghánába, Guineába és Maliba látogattak el. — Hosszú repülőút után, hajnalban érkeztünk meg Accrába. A repülőgépből ki­lépve fullasztó, párás levegő csapott meg bennünket. Afri­ka levegője... — ezekkel a hangulatkeltő szavakkal kezd­te beszámolóját az írónő, aki több mint másfél órán ke­resztül tartotta feszült figye­lemben a hallgatóságot. Előadása az élmény ere­jével hatott, szavai idegen tájon, szokatlan életformák közt élő emberek világába kalauzolták a közön­séget. Beszélt a modem vá­rosokról és a dzsungelek szé­lén megbúvó falvakról, a Nkrumah elnökkel való ta­lálkozásáról és az egyszerű emberek életéről. — Európai ember számára a szenzáció erejével hat az a felfedezés, hogy afrikai útja során a legkülönbözőbb és leg­furcsább népszokások, szertartások tömkelegével találja szembe magát. Viszont ez az élet egyik véglete. A másik az, amikor Nkrumah elnök meg­hívott bennünket egy atom­reaktor alapkő-letételéhez. Ez magában nem is lenre Kü­lönös. hiszen a modern kor vívmányai ma már Afriká­ban sem ismeretlenek. An­diéi jobban meglepett ben­nünket azonban az a látvány, aminek az alapkő-letétel után ve ltunk szemtanúi. Ekkor ugyanis egy fehér lepelbe öltözött pap lépett elő a tö­megből, aki a varázsige elmormolása után vcráldozatot mu­tatott be; az alapkő mellé állított kecs­két egyetlen mozdulattal le­törhette ... Ez csak epizód a sok kö­zül. Az írónő számtalan ap­ró történettel illusztrálta af­rikai útjáról tartott előadá­sát. Nagy sikerű élmény­beszámolója után még hosz- szasan elbeszélgetett olva­sóival, akik valóságos kér­dés-záporral árasztották el kedvencüket. (pintér-papp) Univerzális műszerésszé válnak Nem kell többe a beteg irodagépeket Budapestre küldeni A városunkban közel egy éve működik az Irodagcp- technikai Vállalat írógép és pénztárgép műhelye és nem is akárhogyan. Nemcsak ja­vítást, hanem karbantartást is vállalnak. Az írógéppel és pénztárgéppel azonban ők nem elégedtek meg. Január 3-án beindították a számológép-tanfolyamot is. Farkas Sándor, a művezető elkalauzolt bennünket, a Rá- . kóczi út 43. szám alá, ahol Gótzián László — a Buda­pestről kiküldött számológép­műszerész — tanítja hallga­tóit. Gótzián László nem kevesebb, mint huszonnégy éves szakmai gyakorlattal rendelkezik, úgyhogy a tan­folyam vezetésére nála al­kalmasabb aligha akad. De talán hallgassuk meg magát Gótzián Lászlót. — A vállalattól négy fia­tal vesz részt ezen a tan­folyamon, amely általános ismertetést nyújt. Általában azokkal a gépekkel foglalko­zunk, amelyek a legelter­jedtebbek. Azonban a tan­folyam elején azért kezd­tünk az Adler-rendszerűek- kel, mert végsősoron ezen alapszik a többi más típus is, csak más-más formában. A cél az, hogy olyan alap­képzést kapjanak ezek a fia­talok, amivel nem csupán az írógép-, hanem az iroda­gép-műszerész munkát is el tudják látni. Ezzel, mintegy univerzális műszerésszé vál­nak. — Másrészt az a célunk, hopr a környék „beteg” gé­peivel ne kelljen a buda­pesti javításra várni, hanem itt, helyben gyorsan az egész környék összes irodagépeit kijavíthassák. Egyidejűleg ter­mészetesen megindult a kar­bantartás if. (szalisznyó) A tolvaj is, az orgazda is csücsül A múlt csütörtökön őrizet­be vette a rendőrség Dobos Lászlót (Esed dűlő 6.), a több­szörös kerékpártolvajt. A munkakerülő Dobos azzal töl­tötte idejét, hogy a város kü­lönböző részéről gazdátlanul hagyott kerékpárokat lopott el. A kerékpárokat Halmi Ist­ván (Esed dűlő 32.) vásárolta meg Dobostól, aki a pénzt italra költötte. Mindkettőjük ügyét a vá­rosi bíróságnak adják át. Háromnapos kirándulást rendez az IBUSZ május 10- től 12-ig -.a Balatonhoz, kü- lönvonattal. Keszthelyre utaz­nak az érdeklődők, a részvé­teli díj száznyolcvannégy fo­rint lesz. Szalagavatás a gimnáziumban A nagy pillanat — a szalagfeltűzés Tánc nélkül nem igazi a szalagavatás (Godány felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents