Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-08 / 6. szám

PEST MEGYEi 1965. JANUAR 8, PÉNTEK Apró tett - nagy tanulságokkal A dunaharasztiak járdaépítése — Akik kifogtak a lustákon A tanácselnök fényképei Schmikli István, a dunaha- raszti tanács vb-elnökc azok közé tartozik, akinek mindig akad a tarsolyában valami­lyen ötlet, hasznos elgondolás. Fényképeket szed elő egy do­bozból : — Látja? Ez a legújabb, amit elvégeztünk. A járdaépí­tés. Tudom, járdát mindenütt építenek. Nem is ez az érde­kes benne, hanem a hogyanja. Az igazság az, hogy a társa­dalmi erőknek az állami mun­kába való fokozottabb bevo­nására más sok irányelv, ha­tározat született. Amikor mi itt a községben elolvassuk, mindig elhatározzuk, hogy: megvalósítjuk azokat. Csak­hogy a gyakorlatban nem megy az ilyesmi simán. Nem lehet csak úgy odaállni egy ember elé és azt mondani, na most téged bevonunk az államigazgatásba, a közélet sodrásába. Feladatok kellenek, olyanok, amelyek végrehajtá­sa mindenkinek érdeke. — Eljutottunk a társadalmi munkához? — Igen. Sokat beszélünk ró­la, maguk is sokat írtak már róla. Mégis. Kísérletezgettünk mi is, volt amelyik módszer bevált, volt, ami eredmény nélkül maradt. Most végre úgy érezzük, megfelelően párosí­tottuk a kettőt: a község fej­lesztést és a társadalmi mun­kát. Bizonyíték a fénykép ... — Még a nyáron egy tanács­ülésen az elhangzott tanácsta­gi javaslatok után elhatároz­tuk, hogy ott építünk járdát, ahol a lakosság elvállalja a ki­vitelezést. A Hazafias Nép­front aktívái már másnap hozzáláttak a szervezéshez. Amikor összesítettük a fel­ajánlott munkaórákat, elégnek bizonyultak, úgyhogy a követ­kező nap három utcába ki­szállítottuk a szükséges anya­gokat. S itt jött a meglepetés, őszintén szólva, nem gondol­tuk. hogy az emberek ilyen lendülettel, összefogással végzik a munkát. A Bocskay, a László és az At­tila utca lakói a járdaépítés­ben ötvennyolcezer forintot ta­karítottak meg, amit a továb­bi járdalapgyártáshoz hasz­nálhattunk fel. Nem bíztunk eléggé az emberekben, azt gondoltuk, mivel ez ingyen munka, majd csak dolgozgat­nak. Nem biztosítottuk előre a teljes anyagmennyiséget, részletekben szállítottunk. Mi lett belőle? Az utcák lakói féltékenyen figyelték, hová mit viszünk. Azonnal jöttek: ve­lük mi lesz, hogyan dolgozza­nak, ha nincsen elég anyag?! Mondhatom, végül ugyancsak fel kellett kötnünk itt benn a felkötnivalót, hogy bírjuk az JO TERMÉS (Kiss Béla rajza) ] iramot. Legelőbb a Bocskay 1 utcaiak készültek el, és ná- | luk lett a legszebb a járdasor. j Nemcsak szombat délután és I vasárnap dolgoztak, hanem aki ráért, hétköznap is. És még egy. A háziasszonyokból nyolc­tagú női brigádot alakítottak, akik kezükbe vették a dolgot. Hát kérem: látni, hogy asz- szonyok. Még arra is volt gondjuk, hogy padkát építse­nek a járdalap mellé a virá­goknak és az úttestet elplaní- rozták bogárhátúnak. Így vált a község legsárosabb utcája a legrendezettebbé. — Valóbban dicséret jár érte. — De nem mindenkinek egyformán. Nálunk is voltak spekulálók. Amikor felkeres­tük őket, megígértek mindent. Amikor már a házuk előtt állt az anyag, akkor jöttek a kifo­gásokkal, miért nem érnek rá. Aztán mi történt? Minden ösz- szebeszélés nélkül a többiek úgy hagyták a házuk elejét. Egyszerűen továbbmentek, nem tettek helyettük egy ka­pavágást sem. — Csak nem? És most úgy maradt az utca, foghíjasán? — Dehogy maradt. Amikor látták, hogy a kollektíva ho­gyan reagál, valamennyien sürgősen jelentkeztek, egysze­ribe elhárult az akadály, amiért nem dolgozhattak. — Ebben az évben folytat­ják ezt a módszert? — Már abba sem hagyhat­nánk. Újabb hét utca jelentke­zett. A csak anyagjuttatásos eljárás más területre is kiter­jeszkedett. Nap mint nap ké­rik az állami házak lakói, hogy a lakások megjavításához, a kisebb átalakításokhoz a községi tanács adjon anyagot és oz összes más költségeket ök magukra vállalják. Tudják, hogy az állami házak fenntar­tási keretéből és az igen ala­csony lakbérekből erre nem futja. A járdaépítéstől, a társadal­mi munkában való részvétel­től a szocialista demokratiz­mus kiszélesítéséig, a közéleti feladatokban való tevékeny részvételig még hosszú az út, de aki a hegycsúcsra akar ér­ni, az is a hegy lábánál teszi meg az első lépéseket. K. M. TALÁLKOZÁS Mm (Foto: Kolroczó) Megrepedt a verőcei iskola fala Szükségiskola nyilik a művelődési házban A felső tagozat téli szünete még tart Verőcén, mert élet- veszélyessé vált az iskolaépü­let, összeomlással fenyeget de­cember utolsó napjai óta. A régi kéttantermes katolikus és egytantermes református is­kola természetesen már nem Evangélisták ébredése Nap-nap után olvasom az evangélikusok nagyarányú előretöréséről szóló híreket. Bár e mozgolódások részt­vevői nem hazánk fiai, ha­nem nyugatnémetek, az eset­nek mégis nagy fontosságot tulajdonítok. Ifjabb éveim­ben magam is az ágoston hitvallású evangélikus egy­ház emlőin nevelkedtem, és így tapasztalatból tudom, hogy vallási szertartásaink már akkor jócskán elmarad­tak a kor követelményeitől. Bárki tanúsíthatja például templomainknak szinte sze­gényes disztelenségét, más hitek gyakorlására épült templomokhoz képest. Hány­szor keseregtem én emiatt, is­tenem! De tovább megyek. Más egyházak pompás körmene­teket, hangulatos búcsúkat s egyéb ünnepélyes összejöve­teleket szerveztek a hívek­nek, bájos csengettyűzéssel, komoly dalolással, hercig ruházatú kispapokkal, s ki tudja, még mivel. Ezzel szem­ben mi megelégedtünk az­zal, hogy úrvacsorában ré­szesítettük a rászorulókat. Nem csoda, hogy rövidesen arra ébredtünk: szeretett egy­házunk válságba került világ- viszonylatban. Nyájunk ro­hamosan csökkent, s mind nagyobb lett azoknak a szá­ma, akikkel ugyanez meg­esett, ami velem is: el­hagytuk hitünket és más ta­nokra bíztuk lelki épülé­sünket. Noha esztelen pálfordulá- som következtében ma már méltatlan vagyok a megtisz­telő evangélista címre, mégis fel dobogott a szívem, ami­dőn értesültem a legújabb, nyugat-németországi fejlemé­nyekről. Az egyik ilyen kis hírecske ugyanis arról tu­dósít, hogy „színes, vetített képekkel kombinált istentisz­teletet tartottak Nürnberg- ben az evangélikus vallású fiatalság számára. Körülbelül hatszáz fiatal énekelte dzsessz- zenekar kíséretében az atom­erőről szóló zsoltárt. Az is­tentisztelet után vitát ren­deztek, s a korszerű eszkö­zökkel színesebbé tett áhi­tat ró'. a fiatalok elragadta­tással nyilatkoztak". Hasonlóan lelkesítő hí­rek érkeztek Hamburgból, Dortmundból. sőt Kreefeld- ből is. Nem érdektelen an­nak megemlítése, hogy a dzsessz általános alkalmazá­sa mellett más kellemetes szórakozási lehetőségekben sem szenvedtek hiányt az em­lített városok ájtatos ifjai. így a hamburgi Szent Rafael templomban ifjú szerelme­sekről szóló romantikus szín­játékot mutattak be az ol­tár előtt, melynek nagy je­lenetében — a hallgatóság széles körű bevonásával — derűs rock and rollt jártak a padsorok között. A kreefeldi tisztelendő — Coerper atya — túl az el­mondottakon, többször így kiáltott fel prédikáció köz­ben: „állj meg egy percre és igyál Coca Colátr Majd közös ebéden látta vendégül az if­jú lelkeket, amit tombola, tánc, ügyességi játékok és ün­nepélyes díjkiosztás köve­tett. Kevésbé rokonszenves számomra a dortmundiak „12 perc a jóistennek” ifjú­sági mozgalma, ám a té­nyek bizonysága szerint nincs ok aggodalomra. A villám­istentiszteletek népszerűsége növekvőben van és általá­nos bevezetésük ma már több, mint utópia. Mellesleg a meghirdetett áj tatosság va­lóban nem tartott tovább 12 percnél, holott a lelkész ma­ga közel 4 percig prédikált. Szédületes tempóban dicsőít­hették az urat, ezt el kell ismerni. Nem lehetek annyira meg­átalkodott, hogy észre ne ve­gyem, itt olyan kezdemé­nyezésekről van szó, me­lyeknek horderejét ma még nehéz felbecsülni. De hoz­zon bármit is a jövendő, egy valamit bátran leszögezhe­tünk: végre felébredt Csipke­rózsika-álmából az evangéli­kus egyház és nyíltan hadat üzent a maradiság retrográd erőinek. Ne tétovázzunk, mondjuk ki kereken: az orgona túlélte ön­magát s a fejlődés kerékkötő­je lett. Aki valamennyire is ismeri a mai fiatalságot, tud­hatja, hegy a dzsessz a minde­nük. Ki nem fogynának belő­le az istenért sem! Nyilván ebből a felismerésből indul­tak ki az egyházi hatóságok is, amikor úgy morfondíroz­tak; ha az istenért se monda­nak le a dzsesszről, talán visz- szatérnek a dzsessz által is­tenhez. Nagy gondolat. Vég­tére is a cél egy: az áhítatos hangulat felkeltése. Az aztán édesmirdegy, hogy miközben fohászt intéznek magasabb helyre, orgona búg, avagy piszton rikoltoz, E nüansz miatt ugyancsak dőreség vol­na kockára tenni a keresz­tény ifjak lelki üdvösségét, nem igaz? Az sem lehet vitás, hogy a színes, vetített képek, még ha egyszerű diapozitív rend­szerrel készültek is — meg­teszik a magukét. Én például egészen oda volnék, ha a szentbeszéd figyelmes hallga­tása közben megjelennének a templom fehér falain a szí­nes kis képecskék, mintegy illusztrálva a prédikáció fon­tosabb tételeit. Mondjuk, ép­pen a világ teremtéséről vol­na s'zó, s a korabeli fénykép­felvételek mindjárt bizonyíta­nák is az ide vonatkozó elvi megállapításokat. Sok né­zeteltérést előzhetnénk meg ezzel a módszerrel, nem be­szélve a tetemes fórról, ami­vel indulhatnánk a más val­lásokkal folyó békés ver­senyben a hívek szerzéséért. Az istentisztelet élénkítését szolgáló romantikus melo­drámát is nagyra értékelem. Egy ilyen darab erkölcsi haszna felbecsülhetetlen, ám­bár a nagv jelenetben sze­replő általános rock and rollozás helyett, szerény vé­leményem szerint, twisztelést kellene beiktatni. Lélektani­lag indokoltabb lenne, s úgy vélem az ifjúság is nagyobb kedvét lelné a dologban. Coerper atya gyakori fel­kiáltását meg egyenesen frap­pánsnak tartom. A halk szavú prédikátorok ideje lejárt. Egy csendes pásztor ma már aligha számíthat sikerre a gé­pek dübörgéséhez szokott hallgatóság előtt. Hogy ép­pen a Coca Colát reklámozza? Hát, istenem. Talán buzdítsa hívéit a törkölypálinka élveze­tére?! Gondoljuk meg, serdü­[ adhatott otthont a nyolcosz­tályos általános iskolának, I ezért egy nagy lakóépületet vá- I sároltak meg évekkel ezelőtt, s abban még négy tantermet \ nyitottak. Ennek a régi épü- ! letnek a fala és mennyezete í pár hónapja több helyen S megrepedezett, úgy, hogy alá \ kellett dúcolni. A vakáció \ előtti utolsó tanítási napon \ azután, amikor a gyerekek í már hazamentek, a régebbi ' repedések több centiméterre ! tágultak, be is lehetett látni J kívülről a tantermekbe. Meg- csúszott a falak szétnyílása 1 következtében a tetőszerkezet \ is, s most mindössze öt centi- £ méternyi széle nyugszik még a falon. Ilyen körülmények \ között az iskolaépületben való \ tartózkodás életveszélyessé 2 vált. 'tf A szünidő után az omlado- f zó épületben a tanítást ter- mészetesen meg sem kezdhet- ték. A szétvált falak helyre- £ állításáról szó sem lehet, le £ kell bontani az egész épüle- £ tét. Hogy tehát a tanítás foly- £ tatható legyen, sürgős szük- £ ségmegoldásról kellett gon- í doskodni, s erre, mert a köz- £ ségben más lehetőség nincsen, J csak a művelődési házat ve- $ hették igénybe. $ A lehető leggyorsabban £ széthúzható közfalakkal a !; nagytermet és az előcsarnokot J megosztották, négy tantermet í alakítottak ki. Itt, még a hé- ; ten, vagy legkésőbb jövő hét £ eleién a tanítás meg is kez- \\\ dödik. ^ A széthúzható közfalak le- hetővé teszik, hogy esténként \ a művelődési házban tovább- ra is tarthassanak különböző \ rendezvényeket. Később pe- £ dig. ha új iskola épül, a meg- \ osztott helyiségekben megin- 5 dúlhat az eddig nélkülözött klubélet, s otthonra találhat- ä nak különböző szakkörök is. ; Verőce iskolaproblémáját ; csak új iskola építése oldja í meg. Erre vonatkozólag az il- j letékes hatóságok már tárgya- 1 lásokat folytatnak. lő ifjakröl van szó, akiknek még a törkölynél enyhébb ital is megártana. Ellenben nem tudom helye­selni a „12 perc a jóistennek” ifjúsági mozgalmat. Ügy vé­lem, hogy ezzel a kezdemé­nyezéssel a dortmundiak túl­lőttek a célon, ha nem bakot lőttek. Tizenkét perc alatt komoly elmélyülésről szerin­tem szó sem lehet. Tizenkét perc ahhoz is kevés, hogy va­laki megtagadja a hitét, nem­hogy szert tegyen rá. Gyaní­tom, itt valami susmus lehet a dologban, s nem ártana, ha a fölöttas egyházi hatóságok alaposan a körmére néznének az illető pásztornak. Mert legalább is különös, hogy amikor másutt színdarabokat mutatnak be, jó zenekaro­kat szerződtetnek és ünnepi játékokat rendeznek — ő ci­nikusan ellenzékbe vonul és nyúlfarknyira csökkenti az áhítat idejét. Jó, hogy nem rendez versenyt az oltár előtt: aki előbb elmormolja a mia- tyánkot és elfogyasztja az úr­vacsorát, az kap egy szentké­pet. Az ilyentől minden kite­lik! Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy az evangélikus egyház — Nyu- gat-Németországban, de több más nyugati országiján is — feljövőben van. Noha. a hí­vek megnyeréséért indított küzdelemnek még csak az ele­jén vagyunk, annyi máris megállapítható, a hadállások biztatóak. Az evangélisták fegyverei határozottan kor­szerűek, s ha atombombájuk momentán még nincs is — ér­tesüléseim szerint — már énekelnek és imádkoznak ér­te a nürnbergiek. Izgatottan várom a fejlemé­nyeket. Ivanics István

Next

/
Thumbnails
Contents