Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-31 / 26. szám

1965. JANUÁR 31, VASÁRNAP PEST MEGTEI y^rfflp Itt járt a háború Pl láss zentkeres zt csendben, szerényen húzódik meg a hegyek ölén. Hóval fedett há­zal komótosan pipálnak az alkonyatbain. Egyszerű kis he­gyi falu ez, minden neveze­tesség nélkül. Hegyi emberek és városi munkások lakják. Miköabe kocsink felfelé ka­paszkodott a hegyre, néhány percig álmodoztam. Arról, hogy húsz évvel fiatalabb az idő és e néma, békés táj újra a pokol. A hegyormok, a szíriek és horhosok ismeret­len veszélyt sejtetnek, min­denfelől láthatatlanul leselke­dik a halál. Pedig akkor még nem is tudtam pontosan, mi­lyen cudar világ volt itt akkor. Komoran hallgattak a he­gyek, az idők néma tanúi. De beszéltek az emberek, akik itt Pilissaentkereszten élték át a nehéz, éveknek tűnő heteket. A ma már kissé szenvtelenné kopott visszaemlékezéseikből is kirajzolódik a háború min­den borzalma. Amit elmesél­tek, most már számúkra is történelem. Ezelőtt húsz évvel ez voltt az élet... 1944. december 27-én puska­lövések sem zavarták az ün­nepi áhítatot. Balogh Józsi bácsi kiment a patakra ví­zért. Alikomyodott már, de a szürkületben furcsa alakokat látott mozogni. Katonák vol­tak, de nem olyan ruhában, melyet már megszoktak a fa­lubeliék. — Hé, emberek. Alighanem itt vannak az oroszok — ro­hant be az istállóba, aiholegy szakasznyi magyar katona szunyókált. Na, lett erre ria­dalom. A vitéz urak gyorsain kapkodni kezdtek. Nem a puskájuk, sokkal inkább a nadrágszájuk után, hogy mi­nél előbb kibújjanak a mun­dérból Balogh József Akkor úgy látszott, hogy Pi1 iss zen'..kereszten ezzel az epizóddal kitört a béke ... Az emberek fellélegeztek és úgy- aihogy megindult az élet. Paulenyák. Lajos a szovje­tek konyháján talált munkát. Egy kis furfangtgal henfes- mesíérnék adta ki magát, és hamarosan már jól bedolgozta magát a szakmába. Dusanek Alajos — ma az is­kola igazgatóhelyettese — a szovjetek cipészmúhelyében dolgozott. Ö valódi cipész volt. Apja műhelyében tanulta a szakmát, ő volt hivatott a Du­sanek gyerekek közül a szak­ma folytatására. Foltozta az agyongyötört Sztálingrádtól koptatott csizmákat és hama­rosan megszokta, hogy nem­csak a rendes ételíejadagot kapja meg, hanem a katonák­nak járó védőitalt, a napi egy deci vodkát is. 1945. január 12-én hajnalban szörnyű aknavetőtűzre riadt a falu. A szovjeteket is váratla­nul érte a hirtelen támadás. Esztergom felől betört egy német ék, azzal a szándékkal, hogy felnyitja a Budapestet körülvevő acélbilincset. Paulenyák Lajos erre a reg­gelre így emlékszik: — Berohant egy tiszthelyet­tes és parancsot adott, hogy az összes húst rakjuk kocsira. Felparkoltunik, közben egyre hevesebben lövöldöztek. Még kitoltuk a kocsit, a szovjetek el tudtak menni. Én rettenetesen féltem. Búzászsákokkal raktam magam körül, abba bújtam el. Ez volt a szerencsém, mert a szoba tetejét levitte egy akna. Kinéztem az ablakom. Láttam, hogy az oroszok tömött sorok­ban vonulnak vissza. Ekkor a kertben két német jelent meg. Egy golyószórót cipeltek. Pil­lanatok alatt felállították és tüzelni kezdtek.' Galda Ferencéket is a 12-1 aknatűz riasztotta ki az ágy­ból. Galda Ferenc akkor 15 éves volt. Édesanyja kezébe nyomta a kenyeret és előre zavarta a bunkerba. azzal, hogy ő a többi élelemmel utá­na siet. A következő pillanat­ban egy német akna tépte szét... — Ugyanezen a reggelem halt meg a nagyanyám és az unokabátyám. Anyám két hé­tig feküdt a konyhában, nem tudtuk elvinni innen. Csak a harcok utam jöhettünk vissza. A halottakat a temetőbe hord­tuk és koporsó nélkül földel­tük el őket — meséli Galda Ferenc. E visszaemlékezések IIoffner István házában hangzottak el. Szomorú emlékű ház ez, azért jöttünk ide. Ebben a házban volt a szov­jet alakulatok parancsnoksága. Egy őrnagy, egy katona és egy hiradóslámy itt maradtak. Az utolsó pidiamiatig a rádiónál ültek továbbították a paran­csokat. A németek elfogtál! őket. Az őrnagy élt amikor mellébe bajomettel egy csilla­got vágtak, majd a legször­nyűbb kínzásokkal ölték meg. A lányt is élve csonkították meg... Ki tudja honnan jöt­tek, mióta űzték a fasisztákat, hogy több éves harc után négy hónappal a győzelem előtt, eb­ben a kis, számukra kimondha­tatlan nevű magyar faluban érje őket az ostoba, kegyetlen halál. Akikor a ház is leégett Most a tiszta konyhában ülünk, kellemesen melegít a tűzhely, az asztalon még a va­csora maradványai, de a fa­lak között egy ismeretlen szovjet major emléke kísért Napokig nem szűnt a harc. A német ék csak a faluba tudott behatolni, azon túl nem jutott. A falu szélső há­zai hétszer cseréltek gazdát. — Klausz Gusztávéknál a németek kezdtek palacsintát sütni, de már az oroszok et­ték meg — meséli Dusanek Alajos. Majd egy másik em­léket idéz: — Egy napon civil ruhába öltözött sebesültet hoztak be hozzánk. Ekkor a falu a né­metek kezén volt. A sebesült egy sorozatot kapott. Lefek­tettük. Ha kérdeztünk tőle valamit, csak nyögött. Azt hittük, hogy magyar. Végül aztán kiderült, hogy egy szov­jet katona. A műhelyben ek­kor a németek foltoztatták a csizmáikat. Munkabérül seb­kötöző anyagot és fertőtlení­tőt kértünk tőlük. Ök úgy tudták, hogy egy falubeli pa­raszt a sebesült. A katonát később elvitték. Nem tudom, mi történt vele ... A január 12-én betört né­metek azt baindiabamdázták, hogy délután már a budai várban szeretnének ebédelni. De csak az alvégig jutottak el. Nagy részük itt veszett, de Piiisszentkereszt végleges fel- szabadulásának több mint 1000 szovjet élet volt az ára. Az emlékezők eleinte a tör­ténész szenvtelenségével me­séltek. Aztán, ahogy mélyebb­re kotortak az emlékezés kút­jába, elsötétedtek az arcok. — Az emberek olyanok vol­taik, mint az őrülitek. Ügy búj­tunk, mint a patkányok — mondja Paulenyák Lajos. A faluban egyetlen ház sem maradit épen, az átvonuló hadiak miindenit elvittek. Itt szöktek ki az utolsó nyilas egységek és megsemmisítettek mindént, amit még tudtok. Itt fészkelte be magát egy csend­őralakulat. Majd frontvonal lett a falu. Milyen furcsa ma már, hogy akkor a templom stratégiai pont volit, az iskola lóistálló, az utcák tele voltak temetet- len holtakkal, a hegyi úton egymásra fordulva hevertek a kiégett vagy szétroncsolt autók és fogatok. A fiú nem tudta eltemetni az anyját, egy fiatol lány német aknára lé­pett. A falu lakói elhagyták házaikat, kis motyójukat ci­peltiák, majd azt is eldobták valahol, hogy a legértékeseb­bet, a puszta életüket meg­mentsék. Háború ... egy szó. .. hat betű ... mennyi borzalmat ta­kar mégis. Nap mint nap ol­vasom az újságban: Háború Vietnamban, háború Laosz­Galda Ferenc ban, háború ... hálború ... Valahogyan a szó a sok hasz­nálattól elkopott. Piiisszentkereszt egyszerű kicsi h§gyá faliu. 1500 ember lakja ma. Nincs semmi neve­zetessége, hónapok, évek el­telnek, hogy valami emílitésre- való történjék. Húsz évvel ez­előtt pedig itt járt a háború. Itt csinálták a történelmet... 1500 ember életéért 1000 szov­jet katona halt meg. Ez a móriéig. Még kimondani is borzalom. Epilógus. — Köszönöm önnek, igaz­gató úr, hogy segített az em­lékek összegyűjtésében — mondom búcsúzóul az iskola­igazgatónak, aki mindvégig velem jött. — Nagyon szívesen... Ír­jon rólunk, hogy idefigyeli je­nek. Most, is nagy harc előtt állunk... Csodálkozó tekintetemre í kérdés nélkül felel: — Évek óta harcolunk, 1 hoigy művelődési házat kap­jon a falu és most indulunk a döntő ütközetre ... A szomorú napok húszéves fordulóján tiszta szívből kí­vánom. hogy ezentúl estik ilyen harc legyen a földön ... ősz Ferenc Igényesebben - szervezettebben lsm6r6tGS, hogy második ötéves tervünk befejező esz­tendejének kulcsíeladata . a termelékenység emelése: a termelésnövekedésnek 70 szá­zalékát kell ily módon biztosí­tani. Hogyan lehet ilyen ma­gas termelékenységi arányt el­érni? — kérdezték az egyik üzemben. — Hiszen nem ka­punk beruházást, sőt a felújí­tási összeget is megnyirbál­ták. Kétségtelen, a beruházási összegeknek a féligkész nagy- létesítményekre történő kon­centrálásával átmenetileg a szükségesnél kevesebb pénz jut a meglevő üzemek korsze­rűsítésére, a termelékenység­emelés technikai megalapozá­sára; a gépesítés, a kemizálás, az automatizálás fejlesztésére. Ezért az idei termelékenységi eredményeink nem származ­hatnak a műszaki színvonal ugrásszerű emelkedéséből. El­sősorban a meglévő technika jobb hasznosításában, a mun­ka- és üzemszervezés javítá­sában rejlő nagy tartalékok feltárására van szükség. Az idei terv a gépiparban 21 millió normaóra megtaka­rítását írja elő. Nem kisebbek a feladatok más iparágakban sem. A sok milliós normaóra­megtakarítás — tekintettel a létszámhelyzetre — nélkülöz­hetetlen. De a lehetőség is megvan hozzá, hiszen üze­meink tekintélyes részében a napi 480 perces munkaidőnek 20—25 százaléka, vagyis más­fél-két óra veszendőbe megy. Az állásidők nagyobb hánya­da a munkástól független té­nyezőkből adódik. Szerszámra, rajzra, anyagra, tmk-lakatos- ra és beállítóra vár a dolgozó. A veszteségidők másik, kisebb részét okozza csupán a mun­kás hibája, fegyelmezetlensége. A fegyelmezetlenséget és a szervezetlenséget egyébként nehéz élesen szétválasztani. A rajz-, az anyag-, s a szer­számhiányt nemegyszer a rak­táros, az anyagbeszerző, a diszpécser stb. fegyelmezetlen­sége okozza. Nyilvánvaló, a szervezetlenség is fegyelme­zetlenséget szül a termelőmű­helyekben. Szinte lehetetlen pontos munkakezdést megkö­vetelni ott, ahol például a dolgozó eleve tudja, hogy dél­felé elfogy a munkája. Ahol viszont a dolgozóra és a gépre előre lebontják a havi programot, s megfelelően elő­készítve, időben biztosítják a rajzot, a szerszámot, stb. — ott a fegyelemmel aligha van hatnak tőkét, akik becsületes foglalko­zással bírnak, s mint ilyenekre, a gyanú árnyéka sem vető­dik. Számos friss példával tudnám igazolni, hogy egy- egy köztiszteletnek Örvendő, de rossz útra tévedt igazgató leleplezése milyen hallatlan gondot okozott a rendőr­ségnek. Mert a bűn­üldözés természete már ilyen: elsősor­ban a kétes eleme­ket vesszük sorra, s csak, ha már azok­ból kifogytunk, ak­kor nézünk szét a feddhetetlenek há­za táján. De előlegezzük a bizalmat, és tegyük fel, hogy mind a 23 600 honfitárs eré­nyes utakon jár és tisztességesen szerzi be a napi koszt­pénzt, meg a mozira- valót. Én például el tudok képzelni ilyes­mit, noha a lapok rendőrségi króniká­ja nem mindig iga­zol. Akárhogy van is, a józan ész arra int, hogy ne üssem bele az orrom olyas­mibe, ami nem az én dolgom. Ám le­gyen, felőlem min­denki abból él, ami­ből akar, csak rá ne jöjjenek. Az viszont joggal üt szöget a fejem­be, hogy ugyan mit csinálhat ez a 23 600 ember a szabad ide­jével? Otthon táb­lából egész nap, és amikor elfárad, le­pihen? Netán lézen­genek az utcán, mint az eldobott villamos- jegyek, vagy nap­hosszat a presszók­ban üldögélnek, mintha munka nél­küli ülőkalauzok lennének valameny- nyien? Nem hinném. A szakadatlan lő- dörgéstől előbb- utóbb visszeret kap­nának, s az örökös ücsörgéstől is ér kép­ződik, bár sokkal értékesebb. Rejté­lyes dolgok ezek, annyi bizonyos. Mert, ha vállal­nának valami hiva­talt, ahogy mások is teszik, akkor nem szólnék egy szót sem. Ott is lézeng­hetnének, üldögél­hetnének vég nél­kül, a kutya se há­borgatná őket, leg­feljebb valamelyik kolléga egy-egy hú­szasért. Mennyivel gyorsabban elrepül a nap, ha az irodá­ban elsakkozgat, ká- vézgat az ember, s közben eltrécsel di­vatról, fociról, a tör­kölypálinka áráról és illatáról, meg minden egyébről, ami belefér a mnka- időbe. Komolyan mondom, hogy ki­mondottan élvezet baj, a munka serkenti az em­bert. A legfontosabb tehat, hogy a vállalatok konkrét veszt eségidő-tanulmányok alapján javítsák meg a szer­vezettséget, gondoskodjanak a zavartalan munkafeltételekről A normák felülvizsgálása és kiigazítása is csak akkor páro­sulhat tényleges, tartós ter­melékenység-emelkedéssel, ha azt hatékony műszaki és szer­vezési intézkedések is megala­poztok. Az elemző, s a műszaki szervező munka persze nem szorítkozhat csupán a munkás állásidejére. Hiszen nála is többet áll a gép. Amíg a munkás szerszámot élez, gé­pet állít be, anyagot fog fel és így tovább, a gép „türelmesen vár”. A műszaki vezetők vi­szont nem lehetnek türelme­sek a nagy előkészítési és egyéb mellékidőkkel szemben. Kisgépesítéssel, kéziemelők­kel, pneumatikus befogókkal, a központi szerszámélezés megteremtésével helyenként 10—15 százalékkal ix növelhe­tő a gépek üzemideje. És minden befektetés nélkül a töredékére szorítható a mellék­idő jó szervezéssel: a műsza­kon belüli munkaátállások csökkentésével és a széria- nagyság növelésével. Kiszámí­tották például, hogy egy ma­rógépen, ha ugyanazt az al­katrészt hat-tíz darabos téte­lekben munkálják meg, akkor az egy munkadarabra jutó á- lagos időráfordítás 84 perc. Ha viszont a 300 darabos éves szükségletet egyetlen sorozat­ban legyártják, akkor egv db megmunkálási ideje három percre csökken. Megtörténik, hogy a magas termelékenységű korszerű gé­pet nem használják ki megfe­lelően. Főleg azért, mert nem győzik kiszolgálni a berende­zést éx időnként leállítják, hogy a korszerű gér) nagy ét­vágyát és az elavult anyag- mozgatási módszereket össze­hangolják. Máskor meg, a korszerű szerszámok és a meglevő technológiai előírások hiányában úgy használják, mint valami régi, elavult ma­sinát. A régi és az új termelő­berendezések szinte minden üzemben egymás mellett dol­goznak. Pedig a régitől eset­leg megszabadulhatnának, ha két vagy három műszakban használnák az újat. A műsza­kok ilyen racionális növelése nem kíván többletlétszámot, ma munkát vállalni, persze csak államit, mert a maszeknál dolgozni kell könyör­telenül, munkaidő alatt is, nemcsak azután. No, persze a fizetés még nem ép­pen sztárgázsi, de­kát édes istenkém, a világot talán egy nap alatt teremtette az Űr? Ugye, hogy nem? Tartsuk be mi is a fokozatosság elvét és egyelőre elé­gedjünk meg azzal, hogy a munkaidőt sikerült lecsökken­teni a másodállás tartamára. A fize­tésemelés jelenleg időszerűtlen követe­lés lenne, helyette inltább a modern hivatali heverők be­szerzését szorgal­mazzuk, hogy kultu­rált körülmények között tölthessük el az ebéd utáni csen­des pihenőt. A töb­bi aztán majd jön magától. : Mindezt csak azért1 mondom el, hogy: felnyissam a szemét! annak a 23 600 fele- ■ barátomnak, akik\ elvakultan lopják a j napot otthon, a négy j fal között, holott a \ hivatalban is meg-\ tehetnék ugyanezt.! Ám, ha nekik mégl ez sem lenne elég,; akkor gondoljanak \ arra, hogy egyszer \ ők is megöregsze-! nek, s nyugdíj nél-! kül egy aggastyán; nehezen boldogul. ; Ivanics István í | ellenkezőleg, munkaerőmegta­karítást jelenthet. íme csupán néhány lehető­ség, példa a munkatermelé­kenység emelésére, ami na­gyobb beruházások és techni­kai rekonstrukció nélkül rö­vid idő alatt eredményt hoz­hat. Ilyen tartalékok kiakná­zásával egy időben nélkülöz­hetetlen, hogy a normákat mindenütt a ténylegesen ki­alakult műszaki és szervezési színvonalhoz igazítsák. A nor- ' ma nem öncél, hanem eszköz. Csakis a reális teljesítmény­előírások ösztönzik a dolgozó­kat arra, hogy hasznosítsák a termelékenységemelés adott eszközeit és felszámolják a. saját hibáikból származó veszteségeket. A termelé­kenység emelkedésével a nép­gazdaság gyarapszik, aminek közvetve a munkás is haszon- élvezője. A normakarbantar­tások és kiigazítások nem érintik a vállalat béralapját, s így a termelékenység emel­kedésével a dolgozók kerese­te is rövid idő alatt elérheti az előző szintet. A szigorú, gazdálkodási fegyelem, a normaügyekben is rendet, tervszerűséget igé­nyel. Az utóbbi időben sok , vállalatnál elhanyagolták a normák folyamatos karban­tartását. Még azokban az üzemekben is, ahol a techno­lógiai és műszaki változáso­kat rendszeresen követte a normák módosítása, az ap­róbb szervezeti intézkedé­sek — a begyakorlottság nö­vekedésével idővel lazultak a teljesítménykövetelmények. S mivel a dolgozók tevékeny részvételét a termelékenységi feladatok végrehajtásában csak az ösztönző normák biz­tosíthatják, mindenütt reális követelményekre van szük­ség. Nélkülözhetetlen, hogy a technológiai és munkaügyi szervek igen megfontoltan, körültekintően, a dolgozókkal és a szakszervezeti tisztségvi­selőkkel egyetértésben végez­zék a normák módosítását. Nem árt újból és újból hang­súlyozni: a bérezés alapja csak olyan norma lehet, amit az adott munkakör ellátására szakmailag alkalmas és a szükséges begyakorlottsággal rendelkező átlagos képességű dolgozó tartósan teljesíthet, az előírásoknak megfelelően I biztosított műszaki, szervezé­si és egyéb feltételek mellett. Ha a norma reális, nem ve- • zethet sem a technológiai fe- ; gyelem megsértésére, és a mi- I nősig romlására, sem a dol- I gozótól nem követel lehetet- ; lent. A reális normák mellett ; a helyes tendenciák érvénye- : sülését egyéb intézkedésekké' j is (minőségi és technológia1 ; ellenőrzés megszigorításával ; bérszorzók és teljesítmény- : plafonok alkalmazásával) se- I gíteni kell. A termelékenyséf: ; emelését nem a normák me- i chanikus rendezése, hanem r ; tartalékokat feltáró érdemi. ; műszaki, szervezési intézke \ dések biztosíthatják. A telje- : sítménykövetelmények helyes j megszabása feltételezi tehát a : technológusok és a progra- i mozók, az üzemvezetők és az \ anyagbeszerzők „normájának’' ; módosítását is. Ilyen módon i az egyetértő, összefogásra \ épülő közös cselekvés válik : általánossá, a teljesítmények í és követelmények újraértéke- i lése találkozik majd minde­nütt a dolgozók egyetértésé vei. K. J. Pofonok — indok nőikül A pilisszentiváni bisztró ban szórakozott Hegedűs Já­nos 43 éves bányász, szolidan és teljesen gyanútlanul. Nen sokáig, mert Futó Péter 51 éves kollégája minden indok nélkül megtámadta. Többször pofonvágta Hegedűst, ' olyan erővel, hogy az elesett, és egy összetört pohárban csúnyán megsértette magát. Gyógyke­zelése húsz napig tartott. Tá­madója ellen eljárás indult. A munka dicsérete : A napokban lát­\ tam egy statisztikai kimutatást arról, • hogy ki mivel fog­: lalkozik az ország- I ban, hivatalosan. E i kimutatás szerint | momentán 23 600 í olyan munkaképes i férfi él közöttünk, : aki önszántából : nem foglalkozik \ semmivel, azaz nem í dolgozik. Ezen el- I gondolkoztam. Már • hogyisne gondolkoz­• tam volna el, amikor \ tudom, hogy nálunk \ a munka nem egy- i szerűen becsület és i dicsőség dolga, ha- j nem \ mellesleg a : megélhetés forrása. I Kérdem én: miből \ élhet az a férfi, aki I már elmúlt 18 éves. I de még nem érte el l a nyugdíjas korha- j tárt, egészséges és \ nincs semmiféle ■ munkaköre, még fél- \ állása sem? Először : a lottóra gondoltam, I de miután kiszámol- i tam, hogy csak 2816 \ őszén jutunk el a \ négyezredik ötös ta- \ lálatig, beláttam, • hogy erről nem lehet \ szó. Négy találatból ! viszont nem dőzsöl- | het a nyertes, dolog- i lalanul. I Csalásról, lopás- \ ról, sikkasztásról \ szintén nemigen le- \ hét szó, mivel adott : esetben a rendőrség : gyanúja nyilván a j foglalkozás nélküli- \ ekre terelődne el­sősorban. Sikításból : csak azok kovácsol-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents