Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-30 / 25. szám

1965. JANUAR 30. SZOMBAT 3 Munkafegyelmet követelni nem embertelenség Panaszoslevél érkezett. író­ja az úri Béke Tsz vezetőit vá­dolja. Nem kis dologgal: durvának, kiskirálynak, em­bertelennek mondja őket, módszereiket a horthysta in­tézőkéhez hasonlítja. A levél teljes névvel és lakcímmel ér­kezett, több emberre hivatko­zott, ki kellett tehát vizsgálni. A vádaskodó iromány annak apropóján született, hogy a fez vezetői felmondásra kény- izerítették a levélíró fiát. A szerkesztőség segítségét kérik, hogy egy fiatal a tsz- aen maradhasson. A levél hő­fokából ítélve a tsz-vezetők eljárása nagyon sérti a csalá­dot Az emberek csak a jó Után kapkodnak ilyen nagy erővel. Érdekelt a dolog, an- aál is inkább, mert manapság gyakrabban írunk arról, hogy a fiatalok otthagyják a falut mint olyan esetekről, amikor ragaszkodnak a termelőszö­vetkezethez. A szóban forgó esetben a fiatalember a tsz- ben kovácsszakmát tanult, itt él Budapest kapujában, ahol keresik a szakmunkásokat. Oka lehet, ha ennyire marad­ni akar. Az is nyilvánvaló, hogy a tsz vezetőségének is alapos ok i kellett ahhoz, hogy elküldjön egy fiatal szakmunkást, kki náluk, a közös költségén áanulta meg a mesterségét Ezeket az okokat és össze­függéseit vizsgálni utaztam Úriba. A levél írója Hódi Nándor­ié, a fiatalember édesanyja. Otthon találom a szülőket. Az apa rozzant varrógép mellett ül. Az anyából árad a pa­nasz. Megismétli a levélben irt vádakat. Igazságot követel. Hódi Nándor vállalja, hogy velünk jön keresni az igazsá­got, illetve a maga igazat A fiú, ifjabb Hódi Nándor lines itthon. Monoron, a trak- Sorosiskolán tanul. Hamarosan együtt ülünk Horinka József tsz-elnök iro­dájában. Itt van az elnökhe­lyettes és a tsz-párttitkár. Ké­sőbb bejönnek a fiú volt munkatársai is. A néha forr­pontig hevült beszélgetésből tisztán rajzolódik ki a fiú tör­ténete ... És mellette egy másik rajz, mely talán sokkal érdekesebb és kontrasztosabb: a régi és áj küzdelme, a haladó és visz- szahúzó gondolatok harca, amelynek áldozatául esett a 22 éves Hódi Nándi is. Idősebb Hódi Nándor viha- •os múltú ember. 50 éves. a bocsiban arról panaszkodott, aogy öreg, megfáradt, nincs fedve semmihez. Kétszer zár­ták ki a pártból, 1957—53-ban 6 volt a tsz elnöke, majd — szerinte igaztalanul, Hormka József sugallatára — leváltot­ták. Annak idején nem akar­ta, hogy fia ebbe a tsz-be lépjen. — Úgyis kinyírnak, Horinka ? bosszút áll rajtad! — így en-^ gedte fiát a közösbe. A liosszú érdekesen kezdő- \ dött. Nándi kovácsinas lett, i majd kitanulta a szakmát'/ Szerették, jól keresett, kitün- tették és amikor egy évvel ez- ^ előtt apja sugallatára itt I akarta hagyni a tsz-t, éppen í Horinka elnök ragaszkodott í hozzá a legjobban. Idősebb Hódi sértetten élt. í y Munkát nem vállalt, felesége ? mellett segédkezik a tejbe- gyűjtőben, ahol egy ember \ számára is kevés a munka, j Emellett otthon kontárkodik 'j régi szabó szakmájában. Fia ^ előtt megnyílt az út. Havi $ kétezer forintnál többet kere- ; sett. Jól végezte a dolgát, lel- jj kés társadalmi munkás volt, | ezért is kapta a kitüntetést $ Közben a tsz vezetői a köz $ érdekében kissé szorosabbra fogták a gyeplőt. . — Csak úgy boldogulunk, ha okosan gazdálkodunk, fj Okosan, a magunk javára, de J az állam hasznára is — mondja Horinka elnök és vá- ^ laszol Hódi vádjaira: — Igen, £ az idén csak a fejadagot ősz- ^ tottuk ki természetben, a ^ többi járandóságot pénzben J fizettük. Ennek az az oka, $ hogy sokan a fejadagként ka- \ pott búzát 500 forintért Iite- f rezték ki a ligeti piacon, köz- \ ben a péknél vették a kenye-rjj rét. Mások a búzával az álla­tokat etetik. Értsék meg, én nem nézhetem behúnyt szem­mel, hogy a tagok a 200 fo­rintért kapott búzát 500-ért árulják, és megvegyék az ál­lamtól a lisztet 460 forintért. Mi nem az állam kárán aka­runk meggazdagodni. Hódinál ez a tagság elleni merénylet. — Igenis! Nem tűrhetjük a munkafegyelem lazítását — mondja — Jámbor elnökhe­lyettes. — Álljon elém, aki azt meri mondani, hogy én goromba vagyok! Azt persze sosem tűrtem, hogy a Nándi a kovácsműhelyben az asztal tetején cigarettázzon, vagy át­menjen a lakatosműhelybe és ott játsszon a tanulókkal. Számtalanszor figyelmeztet­tem. Nem használt. A végén már leginkább a lakatosoknál tartózkodott. Megtagadta a munkát. Kitiltottam a lakatosműhely­ből. Hódinál ez horthysta mód­szer. — Emlékezz, Nándi — mondja a párttitkár — el­mentem hozzátok és szóltam, hogy nem bírunk a fiaddal, segíts nekünk. Ugye így volt? Hódinál ezek az emberte­len módszerek. Erre úgy vá­laszolt, hogy azzal vádolta a tsz vezetőit: most állnak bosz- szút a fián. Ezt tudta a fiú is. Egyre kevesebbet dolgo­zott, szemtelen volt a kovács­műhely vezetőjével. — Csináljon a vezetőség bármit, én ezzel a fiúval nem tudok együtt dolgozni — mondja Petrik József, a ko­vácsműhely vezetője. A megsértett Hódi csak vá­dol. Levelükben és szóban is a vezetőséget mocskolják, néhány embert akarnak ma­guk mögé állítani. Sajnos csak egyet sikerült és ez a saját fiuk volt. A fiú sérel­meire az említett vádaskodó levéllel az anya kér!, segít­séget, és a felnőtt fiatalem­ber helyett ő írta meg a fel­mondó levelet is. E levél el­küldése után két nappal for­dult a szerkesztőséghez. Ifjabb Hódi Nándort a mo- nori traktorosiskolán talá­lom. — Apám miatt van minden. Rajtam állnak bosszút — Tud maga írni? — teszem fel a sértő kérdést A fiú csodálkozva felel: — Persze, hogy tudok! — Akkor miért az édes­anyja levelez maga helyett? Miért nem maga intézi a dol­gait?... A csinos, megtermett, jóké­pű fiú egy vállrándítással válaszol és tovább játssza a mártír szerepet De hamaro­san maga is megvallja, hogy nem ért egyet az apja élet­módjával. — Engem különben nem érdekel, hogy mi volt apám­mal, de ne rajtam töltsék ki a bosszújukat! — mondja. — Miért ragaszkodik eny- nyire a tsz-hez? — Jól kerestem. Majdnem havi kettőezerötöt... A mostani vezetőség 1960- ban vette át az irányítást. Akkor 14 forintot osztot­tak egy munkaegységre. 1964- re 35 forintot terveztek, de 38 forintot osztanak. Ez ép­pen annak a következménye, hogy a tsz vezetői valóban a köz érdekében tevékeny­kednek, méghozzá úgy, hogy ezzel az államnak is hasz­nára legyenek. Megkövetelik a munkát, ha kell szigorral is. Nem tűrik a fegyelem lazítását, ha szükséges, még ilyen módszerekkel is, ahogy ifjú Hódi ellen eljártak. De az elmúlt évben 41-en jöttek vissza az iparból. Mi ez, ha nem ékes bizonyí­téka annak, hogy jól vezet­nek és jól gazdálkodnak. Hó­diék vádolják a szövetkezetét, közben körömszakadtáig azért harcolnak, hogy fiúkat visz- szavetessék. Ez is a veze­tés mellett szól. A munka a legkérlelhetet­lenebb kötelesség. Sok szó esik ma erről. Az igazság azok mellett áll, akik ezt követelik, nem pedig azoké, akik szubjektív vádakat, ki­csinyes magyarázatokat ke­resnek a törvények ellen. Hó­di Nándit rossz irányba be­folyásolták szülei. Azt te­szik ma is. Hódi elvesztett egy közösséget, de nem vesz­tett el mindent Az iskola befejezése után két szakmá­ja is lesz. Kapva kapnak rajta mindenütt És talán annyit tanult a történtekből, hogy csak a becsületesen dolgozó embernek van és le­het jövője. Ezt a tanulságot levonhat­ná a sértett önmaga hibáira és bűneire mentséget kere­ső idősebb Hódi Nándor is. Ősz Ferenc Poéta non fit, séd nascitur — a költő nem lesz, hanem születik, — vallották a ró­maiak. Ogy látszik, ez a mon­dás érvényes a régiséggyűj­tőkre is. Valahogy így: az amatőr régész nem lesz, ha­nem születik. Legalább is ezt tanúsítja Benyovszky Sándor nyugdíjas szadai harangozó példája. Hétesztendős korában szerez­te meg mai gazdag gyűjtemé­nye első darabját, egy osztrák kardot. Pajtásának, néhai Il­lés Sámuelnek a nagyapja hozta magával a harctérről, emlékbe, a sebesülés mellé. Kinek a vére száradt rajta? — Nem tudni. Egy bizonyos: Benyovszky Sándor békés úton szerezte: maga faragta fapuskát adott érte cserébe. így kezdődött, idestova öt­venöt évvel ezelőtt, s a vá­lyogfalú szadai házikó ma va­lóságos kis múzeum: két apró szobáját megtöltik az össze­gyűjtött régiségek. — Ez volt az egyetlen szen­vedélyem, s ez végigkísért egész életemben. Erre áldoz­tam szűkön mért szabad idő­met, csekély anyagi erőmet. Italra, cigarettára sohasem költöttem. Nyolc gyermek melleit ilyesmire nem is futotta vol­na. De ha valahol török hand- zsárt, ókori urnát láttam, nem bírtam ellenállni: megvettem vagy ledolgoztam az árát. Idővel persze, híre járt szo­katlan szenvedélyének. Isme­rősei, ha szántás közben, épít­kezés során találtak valamit, rögtön üzentek érte: furcsa vasdarabra bukkantak, vigye ha kell neki. És Benyovszky bácsi nem sajnálta a fárad­ságot. A harmadik határba is elgyalogolt egy-egy „furcsa vasdarab'’ hírére. — Én nem állítom, hogy mindaz, amit itt lát, páratlan ritkaság, hogy egytől-egyig muzeális érték. De engem minden darabhoz emlékek fűznek. Azt az avar kengyel­párat a fiam találta, egy hárs- fatuskó alatt. Ezt a két, fára festett ikont a Kaukázusban vásárolta egy ismerősöm. A nagyobbik hátára ceruzával írták rá az engedélyt, hogy pénzért vette s elhozhatja. Ezért a Kossuth-címeres tá­Az általános műveltség terjesztésének módszerei Csütörtökön tartották havi továbbképzési napjukat a gö­döllői járás népművelői. A foglalkozáson a községi mű- velődésiotthon-igazgatók és a községi könyvtárosok jelen­tek meg. Első napirendi pont­ként megvitatták a kulturá­lis szemle idei bemutatói­nak rendezésével kapcsolatos technikai problémákat, majd a február 1-én kezdődő me­zőgazdasági könyvhónap ten­nivalóit. Második napirendi pontként előadás hangzott el az általános alapműveltség terjesztésének módszerei és formái címmel. A művelő­dési otthonok tevékenységé­ben ugyanis előtérbe került a felnőttoktatás segítése, s a hatékonyabb ismeretterjesztés. Ezenkívül a népművelés más, kötetlenebb formái is jól szolgálhatják — a szórakozta tással, kellemes időtöltéssé összhangban — az általán« műveltség terjesztésének cél kitűzéseit. nyárért nagy összeget kínált egy francia vendég: mégsem adtam. Ide csak hozni lehet, elvinni semmit! Azt a kótfiilü római kókulacsol Szombathelyről küldte egy ba­rátom. S itt ez a japán tőr: ki tudja, hányán követtek el véle harakirit, mielőtt hozzám ke­rült? Vagy nézze ezt a kar­dot: hol porlad vajon az a kéz, amely valaha forgatta? A kard finom pengéjébe ci­zellált betűkkel vésték be tu­lajdonosa nevét: „Joseph Lin­dermaier, 13—14—15. márc. — 15—16—17. máj. emlékére.'’ A múzeumnak berendezett kamra nagyságú szobák falai évezredekről mesélnek. Van itt longobárd kengyel az V.— VI. századból és huszárpisz­toly 1843-ból; finom művű kapcsos imakönyv és lovag­kori páncélkesztyű; honfogla­lás korabeli sarkantyúk és dí­szes bútorveretek, ruhacsa­tok a XVI. századból. Egy asz­talon zöld patinás, sárgaréz török kávézó készlet, akkora tálcával, mint egy pajzs. A fal mellett, bicegő lábú stelá- zsin ezer esztendős sírleletek: ősanyáink primitív ékszerei, csecsebecséi. Üveges tárlóban 28 nemzet régi pénzei sorakoz­nak. A legrégibbeket még időszámításunk előtt verték, a római birodalomban. — Ebben a dobozban a pa­pírpénzeket őrzöm — mondja Benyovszky bácsi, s muta­tóba felém nyújt egyet. Most fogok először Kossuth-bankót a kezemben. — Sajnos, nincs helyem, ahova kirakhatnám őket. Pe­dig akad közöttük néhány érdekesség. Cári rubel, Ke- renszkij-bankó. és szovjet Csefvonyec, Lenin képével. De van itt török font, múlt századbeli francia frank és cifra nyomású, értéktelen inflációs pénz, százmilliárd bili pengő is. A fegyverekre különösen büszke Benyovszky bácsi. Rozsdarágta, tüskés buzogá­nyok alatt széles török szab- lya simul békésen Mátyás király korának nehéz kard­jához. A polcon porcelán­csuprokról I. Ferenc József nézi a rebellis magyarok — rebellische Ungarn — Odafönt tél van die I Kossuth-címerrel díszített ivó- ' serlegét, őfelsége pofaszakál- ! lal keretezett, kövérkés ar­cán joviális mosoly: „Min­den nátyon széb, minden ná- tyon jó, mindennel meg fá- tyog elégedve...” — Meg is volnék én eléged­ve mindennel — szól Be­nyovszky bácsi, mintha gon­dolataimban olvasna —, csak a nyugdíjügyem ne bántana. Huszonnyolc évig voltam a szadai katolikus templom sek­restyése és harangozója, és annyi nyugdíjat kapok, ami éhenhaláshoz sok, megélhe­téshez kevés. Már nem tu­dok pénzért vásárolni újabb darabokat a múzeumba, csak a cserkésző út maradt. Tisz­ta időben kimegyek a ha­tárba, s elkóborlók erre-ar- ra. Úgy megszoktam már ezt, hogy ha Nógrádba utazom a lányomhoz, akkor is a gödröket, buckákat vallatom: mit rejtenek? Ritkán jövök haza üres kézzel, valami mindig akad. Mostanában fő­leg második világháborús „ereklyék”. Ezekből egész ki­állításra valót szedtem már össze. Csakugyan, az udvarban külön kis „szabadtéri mú­zeum” tárul a látogató szeme elé. Hatalmas gabonaőrlő kövek között gránáthüvelyek, srapnellek, bombatestek ágas­kodnak. Mellettük ártalmat­lanná tett gyűjtőaknák, lán­cosbombák, légiaknák. „Made in USA.” A lövedékek kö­penyét groteszk virágfor­mákra forgácsolta szét a rob­banás ereje. Olyanok, mint a halál virágai. Búcsúznánk, de a házigaz­da visszatart bennünket: előbb írjunk néhány szót a vendég­könyvbe. így tudjuk meg, hogy az öreg házban beren­dezett kis múzeum híre ré­gen túljutott hazánk hatá­rain: csehszlovák, román és német nyelvű bejegyzések tanúskodnak a látogatók el­ismeréséről. Most már csak a hivatalos elismerés hiányzik ezért a tiszteletre méltó szenvedéllyel végzett munkásságért, amely becses értékeket őrzött meg az utókor számára. Nyíri Éva TANÁCSELNÖKÖK ÉRTEKEZLETE A PARLAMENTBEN A Minisztertanács péntekre összehívta a Parlamentbe a fővárosi tanács, a megyei ta­nácsok és a megyei jogú vá­rosi tanácsok vb-elnökeit. Az értekezleten részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese, Kiss Károly, az Elnöki Ta­nács titkára, Nagy Józsefne könnyűipari miniszter, dr. Sá- ghy Vilmos, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese és Erdős József, az OKISZ el­nöke. A tanácskozást dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács ta­nácsszervek osztályának ve­zetője nyitotta meg, majd Fehér Lajos, a kormány el­nökhelyettese tájékoztatta a részvevőket az időszerű kül- és belpolitikai kérdésekről. Ezt követően dr. Maróti Já­nos, a Minisztertanács tanács­szervek osztályának helyettes vezetője tartott beszámolót a „Tanácsok helyi iparpolitikai feladatai” címmel. Hangoztat­ta, hogy megkülönböztetett fi­gyelmet kell fordítani a la­kosság növekvő szolgaitatási szükségleteinek és igényeinek kielégítésére. A tanácskozá­soknak az eddiginél jobban figyelembe kell venniök a la­kosság részéről jelentkező új igényeket. Fontos feladat, hogy ezzel párhuzamosan rendszeres közgazdasági elem­ző, kutatómunkával nyomon kövessék és településenként felülvizsgálják a szolgáltatás, az ellátottság fokát. Rámuta­tott: a tanácsok az idén szer­vezettebben működjenek együtt a szolgáltatást nyújtó szervekkel, s közösen dolgoz­zák ki a harmadik ötéves terv helyi iparpolitikai terveit. A beszámolót vita követte, majd dr. Dallos Ferenc mon­dott zárszót. (MTI) Sokfelé már nyoma sincs a hónak, de a hegyek között Pilisszentkcreszten igazi tél van. (Foto: Gábor) Múzeum az öreg házban Török handzsár, és légiakna - Őfelsége mosolya Csak a hivatalos elismerés hiányzik

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents