Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-29 / 24. szám
IX. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM 1965. JANUÁR 29, PÉNTEK A gazdasági év mérlege A ZARSZAMABA Eredmények és ta{»asztalaíok a ceglédi üossuíh Tsz-kcn Termelőszövetkezeteink irodáiban hosszú hetek óta a szokásosnál is élénkebb az élet. Készül a gazdasági év nagy számvetése, a zárszám- W A tagok megtudják mennyit ér munkájuk, mi- lyes» eredményeket ériek el az év folyamán, de tudomást szereznek arról is, hogy választott vezetőik -hogyan, milyen eredménnyel irányították a közös munkát. A különböző szakterületek felelősei irományaikba mélyed- ve készítik beszámolóikat, hogy hű képet adjanak a tagságnak a zárszámadó közgyűlésen az évi munkáról. Nagy gondban vannak ilyenkor az ellenőrző bizottságok is. Mondhatnánk úgy is, hogy ez a választott szerv a termelőszövetkezeti demokrácia egyik megtestesítője. Munkájukat általában egyéves munkaterv alapján végzik, a párt- és gazdasági vezetőségnek negyedévenként, a közgyűlésnek pedig félévenként számolnak be a munkájukról. Nos, nézzük meg vajon hogyan készül egy ellenőrző bizottság a zárszámadásra, miről számol be a tagságnak, mivel segíti a vezetőség munkáját. A ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet elnökétől érdeklődtünk: Náluk hogyan tölti be a feladatát a bizottság? Tokaji András, a közös gaz-' daság elnöke a legnagyobb elismerés hangján beszél róluk. — Több cikket olvastam már különböző lapokban az ellenőrző bizottságok munkájáról. Nem egy esetben bizony komoly bírálat érte őket, mert csak papíron léteztek, munkájuk nem felelt meg a követelményeknek és természetesen nem is tudtak eredményt felmutatni. Nálunk szerencsére más a helyzet. A mi bizottságunk immár három éve — mióta „megnőttünk” több kisebb tsz-szel —, igen komoly munkát végez. Lelkiismeretesen elvégzik a tervezett ellenőrzéseket. nem egyszer még terven felül is szétnéznek az üzemegységekben —, a vezetőség igen sok hasznos javaslatot kap tőlük. Az ellenőrző bizottság — Trnovsz- ki György brigádvezetővel az élen igen jól végzi munkáját. Tóth Gyula könyvelő és Tóth Pál brigádvezető a bizottság tagjai, s a háromtagú kollektíva érdemes a tagság bizalmára. Különben nézzük meg őket, most készítik a beszámolójukat. Átmegyünk egy másik irodába. ahol azonban csak a bizottság elnökét találjuk — szinte ki sem látszik a sok jegyzőkönyv és feljegyzésből. Az elnök visszatér az irodájába s most már az ellenőrző bizottság elnökétől érdeklődünk az évi munkáról. Vajon mit tartalmaz majd a napok óta készített beszámoló? Trnovszki György nem sokat gondolkozik, s az egész beszélgetés során csak néha pillant bele a' jegyzeteibe. — Mit tartalmaz a beszámoló? — Sokkal kevesebb úgynevezett konkrétumot, mint azt talán várni lehetne. Nem vagyok „új gyerek a szakmában” — mosolyodik el huncútul —. és jól emlékszem az előző évek beszámolóira. Hat éve vagyok ellenőrző bizottsági tag, illetve három éve elnök. A hat év alatt már elég sok tapasztalatot szereztem, de mondhatom, ez a beszámoló jelenti számomra a legnagyobb örömet. — Tévedés ne essék! — fordul hirtelen igen komolyra a hangja —, ne higgye, hogy most csak csupa jó dologról fogunk beszámolni! Sajnos, erről szó sincs. Van egy olyan örvendetes fejlödee, ami a hibák feletti mcrgelödést is feledteti egy kissé. Azt, hogy a társadalmi vagyon védelme mennyire javult nálunk, talán egy példával tudnám legjobban érzékeltetni. Míg ez előző években, ha kinn jártunk ilyenkor, zárszámadás előtt a területen, a tagság nagy része azt kérdezte: Na, mennyit fizettek? Most már nem ezt kérdezik, hanem azt, hogy': Na, mennyivel zárunk vajon? Ebbösi is látható, hogy a tagság egyre jobban a magáénak érzi a közöst, s természetesen egyre jobban vigyáz is a vagyonra. Az előző években például, ha valakit felelősségre vontunk a háztáji jószág kártételéért — bizony sok baj volt. Nehezen tudták megérteni egyesek, hogy a háztáji jószág nem mehet be a közös kukoricába vagy egyéb területre. Most, ha ilyen előfordul — szinte szó nélkül tudomásul veszik és meg is fizetik az okozott kárt. Nem voltunk elnézőek, nem a mi érdemünk, de az idén egyetlen esetben sem kellett senki ellen bűnvádi eljárást indítani a közös vagyon pusztításáért Sajnos, apró lopások még előfordulnak, de az . ellenőrzés egyre nehezebbé teszi azoknak a bűnbeesését, akik nem tudnak különbséget tenni a közös és egyéni vagyon fogalma között. A zárszámadó közgyűlésen sok javaslatot teszünk úgy a vezetőségnek, mint a tagságnak a takarékossággal kapcsolatban. Megengedhetetlenül nagy például az áramszámlánk, a vil- lanyégő-elhasználás. A központi gépjavító műhelyben is sokkal nagyobb gondot kell fordítaná a takarékosságra. Megállapítottuk például nem egy esetben, hogy egyes kényelmes emberek olyan alkatrészeket cseréltek ki újra, amit még meg lehetett volna javítani. Igen nagy gondot fordítottunk az év folyamán többek között a munkák minőségi elvégzésére. Kétszázharmdncöt hold m&grépánk például több millió forinttal gyarapította a bevételt. Végigkísértük a termelést, s nem egy esetben javasoltuk a hanyag munka miatti felelösségrevonást. A kukorica kulin vátorozásánái például megállapítottuk, hogy az egyik traktoros mintegy hat holdon igen hanyag munkát végzett. A traktoros elismerte és a másodszori munka üzemanyagköltségét megfizette. Hasonló megállapításokat tettünk a kombájnokkal kapcsolatban és a termelés más területein is. Nem feledkezünk meg a munkafegyelem ellenőrzéséről, a munkaidő kihasználásáról sem. Ezekkel kapcsolatban most dolgozzuk ki a megfelelő javaslatokat, s reméljük, a jövő évben már ezekkel nem lesz probléma. ” Hosszú oldalakat tesz ki a bizottság beszámolója, most csak igen keveset ismertettünk belőle. Biztosak vagyunk abban, hogy feszült érdeklődés hallgatja majd a zár- számsdó közgyűlést, hiszen minden szava arról szól: A tagság által megválasztotok hogyan őrködtek a közös vagyon felett, hogyan igyekeztek meggátolni a bűnös tevékenységet, s milyen javaslatokkal akarnák még szebbé, még gazdagabbá tenni a közös munkát, a közös életet. Opauszky László iVem tvtsaáh. ., ... hogy a Délibáb Cukrászda mosdójában ilyen feliratú tábla áll: „Törülköző és szappan a pénztárban." Még egyetlen embert sem láttunk, aki odament volna elkérni a .,felszereléstÉrthetetlen, hogy a tisztálkodási eszközöket miért nem a mosdóban tartják?.' . . . hogy városunkban néhány telefonfülke teljesen kihasználatlanul áll. No nem azért, mert a ceglédiek sohasem telefonálnak, hanem azért, mert ezek a fülkék nincsenek felszerelve. Miért? ... begy a Kábák büfé tábláját alig lehet elolvasta. Távolabbról így lehet olvasni: ABAK BÜ. Idegen autósok még azt hiszik, hogy nálunk még török vendéglő is van. Ezt a kis szépséghibát nem nehéz kijavítani?! — A könyvesbolt újdonságai: Filozófiai kislexikon, Hanzelka—Zikmund: A fejvadászok földjén, Zubek: Az inkák aranya, Körinek: Ke- resztül-kasul Marokkón. — Tyúktolvaj. Varga Mihály alkalmi munkás, abo- nyi lakos Urbán Józsefné udvarából tyúkot, kacsát és tojást vitt el. A büntetett előéletű személyt a bíróság most jogerősen kéthónapi szabadságvesztésre ítélte. A nagy feladat (Foto: Gulicska) A szakszervezeti választás után Felajánlások — Eredmények Lassan befejezéshez közelednek a szakszervezeti veze- tóségváiasztások. Az üzemekben, vállalatoknál általában alapos felkészülés előzi meg ezt a — nemcsak a szakszervezet, hanem az üzem életében is — jelentős eseményt. A ceglédi Ruhaipari Vállalat ■ szakszervezeti bizottsága évek óta jól ellátta feladatát. Az elmúlt években Az üzem két szocialista mért küzdő brigádja vállalta, hogy az eddiginél nagyobb mértékben járul hozzá a minőség javításához. POSTALADA ELFOGYOTT A TÜRELMEM! Nyársapáton elég kevés a szórakozási lehetőség. Legtöbben a rádió mellett töltik a hosszú téli estéket. Nekünk is ez volt egj'ik kedvenc szórakozásunk, mindaddig amíg el nem romlott a készülék. Olyan sok jót hallottunk már a ceglédi GELKÁ-ról, gondoltuk ott biztosan hamar megjavítják. Nagyot csalódtunk, mert ígérgetésnél többet még nem sikerült kapnunk. Annyit utazgattam már be a rádiómért Nyársapáiról, hogy többe került az útiköltség, mint a javítás. Két heti utazgatás után most már elfogyott a türelmem, azért kérem az újság segítségét Gajda Ferencné Nyársapát Elen a Mészáros Lőrinc iskola A MÉH Vállalatnak országszerte a legszorgalmasabb ügyfelei az általános iskolások. A kisdobosok és úttörők szabad idejükben szorgalmasan gyűjtik a hulladékot és szállítják a beváltó helyekre. Amellett, hogy egy kis zsebpénzre tesznek szert, fontos népgazdasági feladatot is teljesítenek a gyűjtéssel. A ceglédi MÉH-telep múlt Eredményesen vizsgáztak a kisiparosok tanulói Az ipari szakmunkásképzésben jelentős feladat hárul kisiparosainkra. Az eddigi eredményekről kértünk tájékoztatást Dubniczky Mihálytól, a járási és városi KlOSZ-titkár- tól. — Most fejeződtek be az ipa- ritanuló-vizsgák — mondotta a titkár. A jövő szakmunkásai, kiváló szakemberek előtt adtak számot tudásukról. Nem mesterdarabok készítését kértük a tanulóktól — ebbe ugyanis mások is segítenének — hanem a bizottság szeme láttára kellett dolgozniuk. Járásunk területén tizenhét szakma másfélszáz tanulója vizsgázott. A követelmények elég magasak voltak. Akiknek jeles osztályzatot adtunk — itt a harmadévesekre gondolok — azoknak nem túlságosan kell félniök a szakmunkás- vizsgától. Dicséret illeti kiváló eredményéért a ceglédiek közül Halmi Géza szobafestő-, Bátori Sándor villanyszerelő és Benedek Győző lakatos-tanulókat. A járásiak közül az abonyi Parti János kőműves- és Kelemen Sándor vízvezetékszerelő, Törteién pedig Gondi Éva elsőéves fodrásztanuló érdemel dicséretet. Rajtuk kívül természetesen még nagyon sok jó eredményt elérőt lehetne felsorolni, de nem egy tanító- mester is dicséretet érdemel. Elismerés és köszönet illeti a vizsgabizottságban részt vevő mesterek lelkiismeretes munkáját is. — Az iskolai év végén a fiatalok újabb csoportja áll majd pályaválasztás előtt. Milyen lehetőségük van a® elhelyezkedésre? — Járásunk kisiparosainál bőven lesz alkalmuk az elhelyezkedésre. Tavaly a különböző szakmákban sokkal több tanulót tudtunk volna szerződtetni, mint ahányan jelentkeztek. Az általános iskolát Idén elvégző fiatalok jelentkezését máris elfogadjuk. J. Z. évi terveinek teljesítésében is nagy szerepük van a város iskolásainak. Az iskolák, ezen belül az úttörő őrsök közötti verseny jól segítette a gyűjtést. A telep múlt évi fémbegyűjtési tervét százöt, papírgyűjtési tervét százharminc, míg a rongygyűjtési tervét százharminc százalékra teljesítette. Különösen nagy sikere volt az általános verseny mellett a decemberi rongygyűjtő hónapnak. A Mészáros Lőrinc iskola diákjai hatszáznegyvenkettő, a Hámán Kató iskola ötszázötvenhárom, a Földváry Károly iskola háromszáznegyvenhat kilogramm rongy gyűjtésével vívta ki az első három helyet. A Kossuth gimnázium diákjai is bekapcsolódtak a gyűjtésbe és kétszázhatvan kilogramm rongy- gyal a negyedik helyre kerültek. A Széchenyi téri iskola kétszázhárom kilogrammot, a legnagyobb létszámú Táncsics Mihály iskola pedig mindössze százhárom kilogramm rongy leadásával segítette a kampány sikerét. különösen az oktatás terén értek el szép eredményeket. Megalakították a munkásakadémiát, melynek közel hatvan hallgatója van. A hallgatók nemcsak a tanulásban tartanak össze, hanem közös' kirándulásokat is szerveztek. Az üzemi könyvtár halvan állandó olvasója a szakszervezetnek köszönheti, hogy könyvtáruk állandóan bővül, mindig újabb és újabb könyvek között válogathatnak. Hasznos tevékenységet folytatott az 'üzemen belül működő társadalmi bíróság is, amely szintén a szakszervezet védnöksége alatt működik. A napokban megtartott taggyűlésen megválasztották az új vezetőséget, Balogh Pálné titkár elmondotta, hogy ezen az összejövetelen újabb tervek születtek. Ennek érdekében versenyre hívták ki egymást. Az lesz majd a győztes brigád, amelyeknek kevesebb „selejtet” ad vissza a meet Ezzel a felajánlásukkal húszezer forintot takarítanak meg Az energia és fűtőanyaggal is takarékoskodnak az üzem dől gozói, ami tizenötezer forint évi megtakarítást jelent. A tmk beosztottai is Hozzájárul nak a takarékossághoz. Meg javítanak minden régi alkatrészt és így fölöslegessé válik új alkatrészek vásárlása. A szakszervezeti tagok ta valyi eredményes munkája biztosíték arra, hogy a jövőben is sok segítséget nyújtanak az üzem munkájához. — Irodalmi est a könyvtárban. A Kárpáti Aurél irodalmi asztaltársaság és a járási könyvtár tegnap este rendezte meg Farkas László költő szerzői estjét. Előadó: Sziklai Miklós . volt. Farkas László verseiből a gimnázium szavalói adtak elő. Február 2™ 3: Kötelező védőoltás gyermekbénulás ellen A Ceglédi Városi Tanács egészségügyi osztálya értesíti a szülőket, hogy az 1961. október 1. és 1964. augusztus 31. között született gyermekek a gyermekbénulás elleni cseppek második ■'részét február 2-án és 3-án kapják meg. A belterületen lakó gyermekek oltása a csecsemőtanácsadáson és a Marx Károly utca 4. szám alatti iskolaorvosi rendelőben, a külterületen lakó gyermekek oltása pedig a kijelölt külterületi iskolákban lesz. Kérjük a szülőket, hogy az idézésben feltüntetett helyen és időben pontosan jelenjenek meg gyermekükkel. Az oltási idézőt és a gyermek oltási [apját hozzák magukkal. A gyermekbénulás ellen csak úgy tudunk eredményesen védekezni, ha a cseppeket az oltásra kötelezett gyermekek valamennj'ien megkapják. Azt a szülőt, aki gyermekét az oltásra nem hozza el és távolmaradását nem igazolja, pénzbírsággal kell sújtani. A Ceglédi Városi Tanács egészségügyi osztálya Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, ismerőseinknek, akik szeretett ió édesanyánk, nagyanyánk és déd- nagyanyánk, özv. Csurgai László- né, szül. Hajdú Mária elhunyta alkalmából együttérző részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, a temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család A lelkesedés töretlen Törteién Rendkívüli megbeszélést tartottak az elmúlt vasárnap Törteién azok, akik a mély kátyúba jutott törteli sportkörbe ismét „lelket akarnak verni". A sorsdöntő megbeszélésen sajnálattal kellett tudomásul venniük, hogy a „se- gítő kezek ismét otthon maradtak". A húsz lelkes sportoló azonban a tsz-ek és a hivatali szervek képviselete nélkül is értékes határozatot hozott. Elhatározták, hogy szakítanak a közömbösséggel, a sok-sok huzavonával, a személyeskedéssel és támogatás nélkül is megpróbálják fellendíteni a községi sportéletet. így talán majd jobban észreveszik megmozdulásaikat, s jobban megnyilvánul a segíteni akarás az emberekben. Reméljük, nem fognak csalódni? Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, jó ismerőseinknek, jó szomszédainknak, munkatársainak. akik szeretett jó férjem, felejthetetlen édesapám és testvérem, id. Kék Sándor temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Id. özv. Kék Sándorné, és fia, ifJ. Kék Sándor Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, jó ismerőseinknek, jó szomszédainknak, a Petőfi Tsz vezetőségének és tagságának, akik szeretett jő férjem, és testvérünk, Kiss Lajos temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, csokrot helyeztek. özv. Kiss I.ajosné és a gjászoló család