Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-29 / 24. szám
4 PEST HECY &úrlap 1965. JANUÁR 29, PÉNTEK Nemcsak a bevált forma a jé A Kistarcsai Fésűsfonó Gyárnak 1955 óta Bori Gá- borné vegyészmérnök a könyvtárosa. 1962-ben könyvtárosi munkájáért „Szocialista kultúráért'’ kitüntetést kapott. — Tíz éve vagyok itt, azóta egész szép kis könyvtárunk kerekedett. Évi ötezer forintot kapunk a könyvállomány bővítésére. Kistar- csán állami könyvtár nincs, s gyár dolgozóinak 50 százaléka a mi könyvtárunk olvasója. Legtöbbjük rendszeresen kölcsönöz, bár olyan is akad, aki csak a gyerekek kedvéért jön: a kalandos J regényeket viszi, vagy az is- ! kólái kötelező olvasmányo- j kát. A könyvtár nagy része i szépirodalom és egy ötödét teszik ki az ismeretterjesztő j jellegű kiadványok. A ked- I vencek: Jókai, Gárdonyi, j Mikszáth. A szekrényekben 2434 könyv szorong, ezek j közt I kedvére válogathat mindenki, mert haladunk a korral, ha- j csak egyszerű formában j ugyan, de mi is bevezettük j a szabadpolcos kölcsönző i rendszert. Az új könyveket j kiállítással propagáljuk. Nem- j rég zajlott le a textilszak- I szervezet rendezésében egy propagandaverseny, ahol egy tárlóval díjat nyertünk. Ko-' rábban állandó könyvkiállítást rendeztünk az egyik folyosón elhelyezett vitrinben, sajnos ezt már elvették tőlünk. Pedig nagy hatása volt: megnézték az emberek és mentek a könyvbizományoshoz, egytől-egyig megrendeltek minden könyvet. A könyvbizományos Tégy Jánosné idős asszony, mindenki jól ismeri a gitárban. — Amióta előfizetéses formában lehet nagyobb sorozatokat megvenni, emelkedett a vásárlás. Évi 70 ezer forintot költenek nálam könyvekre, közel 90 forint jut ebből egy dolgozóra. Évente hazavisznek egy üzemi könyvtárat. A gyár öntevékeny művészeti együtteseinek munkája sokkal elhanyagoltabb. Igaz ugyan, hogy ezen a területen nehezebb is eredményeket elérni. A rohamosan terjedő televízió és a családoso- dás egyaránt elvonja a fiatalokat a szereplésektől. — Női tánccsoport működött itt — mondja Hermann István, a gyár kultúrosa —, hírük volt, bekerültek az országos döntőbe is. Azóta persze már mind családanyák. A kísérőzenekar is kiöregedett, elmentek nyugdíjba, újak meg nem jönnek. Egyedül az időszakos kultűrgár- dánk működik még. Hét tagja van, beleértve a rendezőt, a súgót és az ügyelőt is. Valamikor, 1946-ban alakult az együttes. Az akkori gárda négy éve teljesen kiöregedett, most próbáljuk az együttest új életre kelteni. Dóczé Miklós főművezető rendezi a darabokat és játszik is persze, ahogy az már ilyen kis csoportnál lenni szokott. Előadtuk többek között a Leányvásárt, a Luxemburg grófját, a Tavaszi ke- ringőt, az Állami Áruházat, a Csókos asszonyt, a Lili bárónőt és 1964-ben mutattuk be a Féleség férj nélküli. Ebben a gyárban 100 ember közül 45-nek saját televíziója van. Nehéz dolog a televízió színvonalával versenyre kelni, különösen zenés darabok esetén. S ami még nehezíti a dolgot: nehéz összetartani a tagságot. Mi lenne a megoldás? Olyan területeken kellene tevékenykedni, ahol nem kényszerülnek egyenlőtlen küzdelmet vívni a televízióval és kevés eszközzel is biztos eredményeket tudnak elérni. .Az operett nemcsak nehézkes műfaj, hanem önművelő jellegét tekintve improduktív is. Nem véletlen, hogy ehelyett mindenütt az irodalmi színpad van elterjedőben. Kevés felkészülési idővel, a gyári közönség igényeit messzemenően figyelembe véve lehet irodalmi esteket rendezni. Az ilyen műsor nincs kötve egy-egy szereplő szeszélyéhez, és bebizonyosodott, hogy a mai közönség igényli ezt a műfajt. Ezeknek a gondolatoknak a helyességét bizonyítja az is, hogy négy dolgozónő nemrég benevezett a textilszakszervezet országos szavalóversenyére. Közülük az egy.ik Merényi Imréné 1961- ben az Egressy Gábor művészeti együttes tagia volt. Jóllehet azóta ő is fér.ihezment, ma sem szakított teljesen a versmondással. A színjátszókor jelenlegi munkájához viszont ő sem érez kedvet. Uj irányban kellene tehát megpróbálni talpraállítani az öntevékeny együttest, valószínű, hogy a gyár dolgozói is nagyobb érdeklődéssel várnák bemutatóikat. A dolgozókat persze nemcsak az irodalom érdekli jobban, mint valaha, hanem a tudományok, művészetek minden ága. a köröttük zajló élet és általában minden ismeret, amit birtokba vehetnek. A gyár ismeretterjesztő munkája terén viszont hasonló hiányosságok vannak, mint az öntevékeny művészeti együttesek munkájában. Működik ugyan itt is a sok helyen bevált munkásakadémia, de közel sem elég nagy eredménnyel, bár 30—35 ember minden előadáson jelen van. Hol maradnak emellett az ismeretterjesztés olyan ágai, mint az általános technikai, természettudományos, politikai, világnézeti, társadalomtudományi, közgazdasági, kultúrtörténeti, zenei és egyéb előadások? Ezeket is bizonyára szívesen hallgatnák meg a dolgozók, s nemcsak hébe-hó- j ba, hanem rendszeresen. Ez az a terület, ahol mindenki felkészültségének megfelelő formában tájékozódhat az ismeretek j bánnelyik körében. Ha valaki egy meghívott I előadóval szervezett beszélgetésen maga teheti fel az őt 1 ! érdeklő kérdést és személye-1 sen kap erre választ, sokkal j : jobban érdekli és meg is érti [ j azt. Az ilyen műsorok és elő- í | adások sokkal élményszérűb- £ bek, hatásukban versenyre kel- ^ hetnek a legjobb tv-műsorral í ; is- I i Ezeknek szervezésére úgy í \ látszik a gyár kultúraktívái í ! nem fordítanak erőt. Hiányzik? : a KISZ kezdeményező szere- j í pe is, pedig ki más hivatottabb j j a kultúra terjesztésére és bir- : toklására, mint a fiatalság?! i Dozvald János A TBC KORSZERŰ KEZELÉSÉRŐL Beszélgetés dr. Stark Janka főorvossal í A Pest megyei orvosnapok kerelében figyelemre méltó előadás hangzott el a tbc-s betegek modem kezelési feltételeiről s a környezeti haté sóikról. Dr. Stark Janiiéval, a megyei tbc-gondozó intézet főorvosával arról beszélgettünk, mi az új a gyógyító eljárásban? A főorvosasszony elmondta: a modern gyógyászati szempontok szerint nemcsak a beteg szervezetet, hanem az egész embert kell tanulmányozni és nem szabad figyelmen üdvül hagyná a társadul mi-szociális helyzetet sem. — Két nagy orvos tudósunk kijelentését tartjuk szem előtt — idézte. — Az egyiket Korányi Frigyes mondotta tanítványainak: „Ne m az a legdöntőbb, hogy milyen gyógyszert adunk a betegnek, hanem hogy hogyan adjuk.’’ A másik Ostroumové: „Nem is olyan fontos, hogy milyen betegség van jelen, mint amilyen fontos látni, milyen az az ember, akinél a betegség fellép.” — Nemcsak a betegség képe és lefolyása változott meg, hanem a tbc-s beteg'külseje is. Még alig két évtizeddel ezelőtt a kórterem képe szomorú látványát nyújtott; lázas, lesoványodott, elesett ember volt a betegek többsége. Ma jobbára vidám, látszólag egészséges külsejű és ezért sokszor alig fegyelmezhető embereket látunk ugyanott. — Mi hozta léire ezt a változást? — A társadalmi viszonyok gyökeres változása mellett kiemelkedő a szerepe a betegség korai felismerésének, a fölvilágosításnak a tüdőszűrésnek és természetesen a gyógyszerek helyes alkalmazásának. Sajnos azonban, a külsőre megfelelő kondíció eléggé megtévesztő. A közelmúltban történt, hogy egy tbc-ből felgyógyult beteget nem akarlak í könnyebb munkára helyezni g azzal az indokolással, hogy | aki ilyen egészséges, annak £ nincs szüksége kuné isire. |? Nemegyszer magukat a bete- ? geket is megtéveszti saját jó í külsejük. Emiatt sokan idő <j előtt elhagyják a fekvőimé- % zetet és beszüntetik a gyógy- ^ szerek szedését. Még orvosbe- íj tegtöl is hallani, hogy gyó-4 gyultoak érzii magát, hiszen öt vagy tíz kilót hízott, nem köhög, panaszmentes. Nagyon fontos, hogy a beteg bízzék orvosában, tartsa be előírásait. Egy másik probléma: legnehezebb az alkoholista, az úgynevezett antiszociális betegekkel való bánásmód, a.k:k kezeléséhez gyakrabban kellene pszichológus segítségét igénybe venni. — Az elhangzott, előadásban sok szó esett a már gyógyultunk nyilvánított betegek visszatéréséről a társadalomba, a családba. — Igen, mert ez nagyon fontos dolog. Hiába a gondig lelki-fiziológiai antibiotikus kezelés bent a kórházban, ha kint az életben a frissen gyógyul tat bántás, csalódás éri. Az egyik volt betegünket röntgen- és baktériumtóletteL igazoltan gyógyultként engedtük el. Két hónap múlva ismét jelentkezett. Kiderült, hogy létszámcsökkentés miatt állásából váratlanul elbocsátottak. Ha gyógyult betegeinket szeretet nélkül, rendezetlen cs'aládi körülmények között fogadják, nemegyszer visszaesnek. Éppen ezért nagyon sokat jelent a jó gondozás, a területi védőnőkkel való együttműködés. Nyugodtan elmondhatjuk, ha a gondozás nem formális, hanem mindenre kiterjedően lelkiismeretes, a betegek iránti szeretettől áthatott, csak akkor tudunk igazi gyógyulást elérni. A modern antibiotikumok mellett ez az új szemlélet segít hozzá. hogy a betegséget sikerrel gyógyítsuk. (k. m.) Eloszor két esztendeje találkoztam vele, egy javitó- vállalat munkaruhakiadója vott. Szikár, magas férfi csontos arcában izgatottan lobogott a szeme. Olyan volt, mint akit belső tűz emészt. Folyton elégedetlenkedett. Szidta a szakszervezetet, azt mondta, nálunk mindenkinek magának kell gondoskodnia az érdekvédelemről. Nézzek csak körül. A léhűtőknek, a lebzselőknek megy jól. Ö például megbetegedhet, az 1600 forintjából sohasem vehet kocsit, de az ügyeskedők, .. Tudna eseteket említeni. Megtörtént, szomorú dolgokat, amikor a vezetők kihasználják beosztásukat, korrumpálnak, csalnak... és kitől veszik el? Kérdem én, kitől? — mondta drámai hangsúllyal és intőn felemelte az ujját. — Hát nekem ez fáj. Értse meg, van lelkiismeretem Nem az irigység beszél belőlem, hanem az aggodalom, az ország féltése . . . Fél év múlva csengetett fel újra. Telefonon magyarázkodott, életbevágóan fontos ügyben keres. Azt mondta, óriási értékekről van szó, rendelkezésemre bocsát minden adatot, persze erről nem kell beszélni, ne értsem félre, őt erre a lépésre a becsülete kényszeríti. Akkora hatásköre nincs, hogy egy újságit ónak hivatalból feltárja ezeket a tényeket, mert ^Jlu Mám uci.S á t ö csak egy előadó, 2200-ért, de én az adatok birtokában már elmehetek az illetékesekhez. — Jöjjön negyed hatra, a TERMOPLEX negyedik emeletén, a liftnél várom. S azt mondta még: — Nem karrierizmusból teszem, de meg kell tennem. Amíg egyesek autón járnak, milliókat pocsékolnak, addig mi, becsületes dolgozók nem tétlenkedhetünk. A mi országunkról van szó ... Legközelebb már hozzáfűzte nevéhez: „osztályvezető” —, és egy hosszúnevű intézet székházából telefonált. Nem ismertem meg. — Nem emlékszik rám? Tudja, TERMOPLEX ... — Ja igen. De miért nem dolgozik már ott?... — Hosszú történet — mondta, és gyorsan rátért arra, hogy intézetük nagyon fontos, népgazdaságilag is jelentős kiállítást rendez, néhány méltató sor csak növelné jelentőségét. Ugye. megértem? Mikor tudnék időt szakítani? Szabadkoztam, hogy igen sok az elfoglaltságom, messze vannak ... — Rendelkezésére áll a kocsim — mondta büszkeségtől csukló hangon. — Hány órára parancsolja? Magáért megyek. A megbeszélt időben egy titkárnő elnézést kért, mert az osztályvezető kartársnak váratlanul német vendégei érkeztek, csak egy félóra múlva tud indulni. Divatos terylén ruhában érkezett. Az inge vakított, nyakkendője kifogástalan volt. Kezet akart csókolni. Gáláns mozdulattal tessékelt egy szürkesávos fekete Wartburghoz. A kocsi hátsó ablakából óriási műszőrkutya nézett a világba, elöl bokszkesztyűk himbálóztak. — Gyönyörű a kocsija — kezdtem a beszélgetést. Nagyvonalú kéz- legyintés. — Sikerült. A kocsi is, más is. Megdolgoztam érte. Megvolt a lépcső. A javítóüzem, aztán a Külker... Tudja, én elégedett emberke vagyok... — mondta és dermesztőén fékezett. — Persze, vannak, akik irigyelnek, ok nélkül akadékoskodnak. Fúrják az embert mindenféle „becsületes” szólammal... Ezektől féltem a mi egészséges fejlődésünket. Bámultam ezt az embert. Barátaimnak — ha karrierizmusról esett szó —, érvként és példaként hoztam fel. Egy modern kaméleon — mondogattam —, és szinte féltem, hogy legközelebb már tröszt- igazgatóként látom viszont. Egyik este a tv-készülékem j váratlanul elromlott. A nép- i szerű vetélkedő kellős közepén cikázott néhányat, aztán ] sötét lett a képernyő. Másnap ! reggel feltárcsáztam a javítót, i kértem, sürgősen küldjenek í valakit. Délután jöttek is. A szerelő, félórai küzdelem : után azt mondta: meg tetszik i engedni, lekiáltok az ablak- i ból a sofőrnek, hozzon fel i egy csövet. A sofőr lihegve érkezett. : Amikor meglátott, elvörösö- i dött. Köszönt, sietve átadta a csövet és már indult is. — Kérem — szóltam utána. — Bocsásson meg ... Annyira j emlékeztet egy ismerősömre... j — Én vagyok az — mondta j komoran. — Maga?! De hát hová lett j a kocsija? És már megint egy \ új állás? Rám nézett. Lesújtóan, j mintha én tehetnék mindar- j ról. ami időközben történt: ] — Emlékezzék vissza az első! beszélgetésünkre. Már akkor i megmondtam: itt egy becsüle-t tes embert csak kihasználnak. ! Ütőkártyának, bünbaknak\ tartogatják. Felültetik és —! leejtik. Erre mondják, hogy \ káderpolitika ... — keserűen ; nevetett. — Van ideje? Egy\ kávé mellett jó dolgokat tud- ; nék mesélni... Rendelkezésé- \ re bocsátók minden adatot. \ Dolccskó Kornélia > VÍGJÁTÉKOK Februárban, márciusban több derűs vígjáték kerül bemutatásra, filmszínházainkban. Ezek közül mutatunk be most néhányat. A Volt egy ilyen legény derűs szovjet film Hopponmaradt szélhámosokról szól a Könnyű élet című szovjet filmvígjáték Színes, zenés csehszlovák film a Nyári intermezzo A Szemet szemért című olasz film Vittorio de Siea szatírája Alberto Sorúival a főszerepben Nyugtalan nyár, jugoszláv filmvíg játék
